login |

Bones: kezdett a 9. évad – írta darkspell

2013. 09. 19. 18:50 - Írta: vendegblogger

15 hozzászólás | kategória: kritika,

Na, kérem szépen, gyors leszek: itt az ideje abbahagyni. Vagy a Bones-t, vagy nekem a kritikák írását.

Hogy kicsit másképp fogalmazzak: ez az a kritika, ami leírja, hogy a 9×01 messze kritikán aluli volt. Tehát, in-a-way, már most több szót, időt és mindent vesztegettünk erre a negyveniksz percre, mint amennyit érdemel. Ha nagyon felül akarom pontozni, akkor legyen mondjuk 2/10.

Szóval, miről is beszélünk? Nagyjából a semmiről. Illetve egy bődületesen szánalmas, zszszszs-kategóriás kütyü horrorról. Nem tudom, országos csatornán mikor féltek utoljára ennyire kenyérpirítóktól. És most nem a 2 méter magas bádog BSG-pirítókról beszélek, hanem a kenyeret pirító pirítótól!

Na, kicsit jobban kifejtem. ÚRISTEN! Lekaparom az arcom, istenem, anyám, nemtom, nem hiszem el, hogy képesek voltak ezt az idiótaságot meglépni. Most komolyan egész évadban félünk mindentől, ami kicsit is elektronikus, mert Pelant tuti ott néz mögötte?

Olyan szinten ordított a blődség az egész epizódból, hogy nagyjából öt percenként gondolkoztam a lelövésén. A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Szóval a fentihez még hozzájön az is, hogy mellette hónapokig tapossuk Booth lelkét, hogy lehet ilyen patkány, majd egyvalaki végre kimondja, hogy “ja, bmeg, ő amúgy nem ilyen, térj már magadhoz!”, és hirtelen összeborulunk? Nem ismeri Csonti majdnem tíz éve a férjét?! Komolyan egy számára totál ismeretlen ember két mondata kell ahhoz, hogy rájöjjön a teljesen nyilvánvalóra?

Ezt leszámítva viszont legalább maga a nyomozós rész totál érdektelen volt, hogy még véletlenül se legyen (dudáló) fény az alagút végén. Mondom ezt úgy, hogy még a messze legszeretettebb karakterem, Caroline is szerepelt. Most még ő sem tudott menteni, bár a Booth-felkeltős jelenet legalább egy kis mosolyt csalt az orcámra.

Hadd emeljek át két idézetet a májusi finálé írásomból, amiket a mostani után csak hatványozottan érvényesnek látok:

…de a Bones most már (legalábbis nekem) erősen háttértevékenység lett. Tök jól lehet például Angry Birds-özni alatta.

Ezzel együtt a következő évadtól a mondjuk 4-5 jó (jobb) részen túl nem várok gyakorlatilag semmit.

És az első jó epizód lehetőségét már el is baltázták, elég rendesen. Nem is írok többet. Viszlát évad végén, ha még itt lesz(t)ek.

15 hozzászólás Ne habozz!

caeiro - 2013. 09. 19. 19:30

Már az előző évad közepén lelőttem, annyira blőd volt a sztori – kínos volt nézni ezt a szerencsétlenkedést. Igazából már a 7. évad is elég izzadságszagú volt, kár a sorozatért, régen szerettem.

sherlock20 - 2013. 09. 19. 19:33

Régen nagyon szerettem, tavaly 7. vagy 8. rész körül kaszáltam. És ezek szerint nincs is okom arra hogy újra elővegyem. Kár érte.

SiD - 2013. 09. 19. 19:51

nagyon egyetértek…szörnyű volt..
igazából már egy ideje nem nézem.
most csak kíváncsiságból gondoltam lássuk, hol tartanak. de régen ez a sorozat vicces volt, nem?!

Lilith - 2013. 09. 19. 19:55

Nállam már az első évadnál hujuj volt.Nem tudom mit láttok ebben a sorozatban.Persze mindenkinek más az ízlése ,de akkor is ,hogy tudjak mir egondolni vagy hátha az aapján újra nekiindulva a sorozatnbak megszeretem.Bár kétlem,de sosem tudni :D

exCat - 2013. 09. 19. 19:57

Én nagy nehezen végigszenvedtem az előző évadot, de innentől nem folytatom tovább. Szerintem addig volt jó a sorozat, amíg össze nem jött a két főszereplő. Már ott is erősen gagyi feeling volt, de ami az utóbbi évadot jellemezte már túl ment minden határon.

Elnézve a kritikát nem fogom megbánni, hogy letettem róla.

Coraline - 2013. 09. 19. 19:57

Szerintem annyira nem volt rossz, de azt elismerem, hogy messze nem egy súlycsoport az első pár évaddal… Szerintem egy 5/10-et megérdemel, mert lehetne a blődséget hova fokozni (lásd Supernatural, pedig azt mindig is jobban szerettem). Ha gyorsan felgöngyölítik ezt az elmondom-de nem tehetem-de mégis elmondom-de emberek fognak meghalni-szituációt, akkor örülünk, de azt mondom érdemes végignézni, legalább ezt az évadot.

winnie - 2013. 09. 19. 19:57

ennek így nincs értelme. aki szereti a karaktereket és/vagy bejön neki a nyomozós szál, az nézni fogja. aki nem, az nem.

rotinaJ - 2013. 09. 19. 19:58

Nekem már az elején se tetszett ez a Pelant story.
Évadzáróban lezárhatták volna. Nem bírok ki még egy évadot úgy, hogy most aztán még a dobozos, fekete-fehér tévén keresztül is lehallgatja őket egy júzer. How about no?!

Neoprimitiv - 2013. 09. 19. 20:08

LOL, erre mondta az öreg Albert, hogy minden relatív! Én kíváncsiságból megnéztem, mert a Castle-ben is ugye éppen eljegyzési bonyodalommal zártak. Érdekelt, hogy kvázi szűz nézőként (a fő karaktereket nagyjából ismertem, az előző évadot csak a legfontosabb pontokban) milyen lesz?

A kritika összes panaszával egyetértek, nekem mégis felüdülés volt, hogy a két szereplő, meg a körülöttük lévők beszéltek egymással. Nem baltával faragott tanmese analógiákat toltak a képembe. És bármilyen agyament is az, hogy most már tényleg a konyhai rádió is az ellenség füle, még mindig inkább ez, mint hogy van egy omnipotens ellenségem, de ez egyáltalán nem zavar.

Nem fogom nézni, mert a mostani rész is tartalmazta mindazokat az elemeket, amelyek miatt anno leálltam a sorozattal, de az elmúlt két évadnyi Castle után a számomra a leg hajánál előrángatottabb direkt párbeszéd is felüdülés volt.

Harlequin - 2013. 09. 19. 20:49

7. évad közepén abbahagytam… ezek szerint jól tettem? :O De kár, most akartam folytatni, de ilyen szenvedést nem biztos, hogy fogok.
Hüpp.

galocza - 2013. 09. 19. 20:55

ok, az előző évad első epizódja után jegeltem “majd dara” alapon, nem volt kedvem hozzá.
elég baj, hogy pelant még mindig van, a 2/10 sem bíztató.
köszi a kritikát, megspóroltál kb 16 órát az életemből.
inkább megnézem nyolcadjára, kilencedjére stb. a bluestone 42-t…

payskin - 2013. 09. 19. 21:30

Szintén kaszáltam az előző évad közepén, megnézem a 8×01-et, megkérdeztem a monitortól, hogy ezt vajon komolyan gondolják-e, aztán elbúcsúztunk örökre.

johndeere - 2013. 09. 20. 17:20

“Szerintem addig volt jó a sorozat, amíg össze nem jött a két főszereplő.”
Igen, onnantól tényleg valahogy más. Bár a 7.évadban még ezt nem éreztem annyira. Az esetek sem nagy számok, régebbi évadokban annyi ötlet volt, hogy még most is fel tudom idézni a gyilkossági helyszínek javát, a módszereket, néha még a gyilkost is, pedig minden epizódot csak 1x láttam. De a 8. évad nagyon egysíkú volt. Pelanton meg ne izguljatok, még csak alig 1,5 évadja főgonosz, Red John (Mentalist) már vagy 5 éve és semmi. Most pont 5. évad harmadánál vagyok, de nem nagyon haladnak vele. És ahogy látom, még nem is sikerült elcsípni, szóval az évadzáró miatt nincs miért izgulni…

Zora - 2013. 09. 21. 09:13

Számomra annyira rossz nem volt, jó volt őket nézni. A szereplőket szeretem, és nincsen idegesítő viselkedésük. Bár úgy másfél éve már képes vagyok kivárni a feliratot, pedig azelőtt rögtön adásnap után nulla angol tudással képes voltam hajnali 5-kor a monitor előtt gubbasztani… Ha jól belegondolok, már nincs is ilyen sorozatom, pedig nézek vagy húszat… Vagy öregszem…???

Kaktusz - 2014. 01. 13. 00:19

Hm, én a gyerekszüléses résznél tettem félre. Ha befejezik, biztos ledarálom majd a maradék részeket, de hetiben már sajnos nem nézős. Nagyon közrejátszott, hogy a készítők valamiért úgy gondolták, a két főszereplő nem lehet csak úgy simán együtt, ha már egyszer összehozták őket. Kell legyen köztük feszültség, ha már a szexuálisat kilőttük, találjunk ki mást, kell legyen valami bonyodalom. Pedig nem. Egy nyomozós sorozatról van szó, könyörgöm :D elvileg nem csak a főszereplők közti történések az érdekesek. Bár a kibeszélőjét olvasva nem mindenki ért velem egyet, de sztem a Castle is működött egy teljes évadon keresztül úgy, hogy nem került veszélybe a főszereplők kapcsolata, szerintem abszolút élvezhető és izgalmas volt az új dinamika (sajnos aztán őket sem tudták békén hagyni, no comment…).

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz