login |

Haven: kezdett a 4. évad – írta george

2013. 09. 21. 15:25 - Írta: vendegblogger

24 hozzászólás | kategória: kritika,

– That’s the craziest thing I ever heard.
– Crazier than anything else that’s been going on around here?

Stephen King nem csak az Under The Dome című nyári sorozattal képviselteti magát a képernyőn, hiszen a Haven is az ő egyik regénye  alapján készült. Már 4. éve okoznak Haven lakói problémát egymásnak és még mindig nincs meg az ellenszer a gondjaikra, pedig a hőseink folyamatosan keresik.

Nem túl pozitívan, de nyilatkoztam már a 2. évad végével és a harmadik szezon kezdetével kapcsolatban is, de azóta a sorozat megváltozott. Szerencsére mindezt pozitív irányba tette, így most mér bátran ki merem jelenteni, hogy ez egy jó sorozat. Csak kellett neki egy kis idő, míg elérte ezt a szintet

A legtöbb hosszú ideig műsoron lévő sorozat egy idő után hanyatlásnak indul és már nem tudja felülmúlni önmagát, sőt sokszor még csak meg sem tudja közelíteni az előző években megszokott színvonalat, de a Haven kivétel. Az első évad óta csak fejlődött és bár nehéz volt eddig eljutni, hiszen nem egyszer hozott unalmasnál unalmasabb epizódokat, de elkezdte kinőni hibáit.

A harmadik szezon közepén indult meg a nagy változás, ami újabb szintre tudta emelni az egész történetet és pár rész alatt izgalmasabb szálakat, történéseket kezdett adagolni, mint az előtte lévő évadokban összesen.

Aki csak hallásból ismeri a sorozatot, az csak legyinthet, hogy “Ó, már megint egy unalmas, nyomozós sorozat, amibe megpróbáltak béna természetfeletti effekteket adagolni, hogy eladhatóbb legyen.” Régen talán egyet is értettem volna ezzel az állítással, de ma már nem. Mert már többről van szó, mint unalmas heti ügyekről és olcsó trükkökről, mára Haven eléggé megváltozott,

De hogy mennyire, az a spoileres folytatásban kiderül a tovább mögött.

Audrey Parker a tavalyi évad utolsó perceiben besétált a pajtába, annak reményében, hogy így a Bajok újra eltűnnek jó pár évre. Közben Nathan elintézett pár ellenszenves alakot és megoldott egy kisebb rejtélyt. Pár másodperccel később Duke-ot a lány után küldte eltűnni, miközben keservesen ordította Audrey nevét, mialatt több tucat meteor kezdte szétrombolni Haven csodálatos táját.

6 hónappal később, mikor már elég sok minden megváltozik ahhoz az írók szerint, hogy érdekes alapfelállást lehessen generálni az évadnyitó számára, a pajta “kiejti” Duke-ot Bostonban egy csapatnyi gyerek elé egy akváriumba. Vele együtt fedezzük fel, hogy az elmúlt fél év alatt mi is történt kedvenc kisvárosunkban.

Sajnos kevesebb az újdonság, mint amire számítottunk. A meteorvihar nem igazán okozott károkat, vagy legalábbis nagyon gyorsan kijavították őket (kínai feketemunkások?), mert egyetlen mondatban hangzik el csak a meteoreső következményéről valami információ és az se túl érdemleges.

(Oké, a 3. évados DVD mellékleteként kapunk egy 16 oldalas képregényt Haven: After the Storm címen, ami pont erre a kérdésre ad választ, de azért kicsit furcsa volt, hogy még csak meg sem említették. Elég nagy esemény ahhoz, hogy évekig felemlegessék, főleg egy kisvárosban.)

Ezen túllépve elérkezünk a szereplőkhöz, akik mint mindig, most se tudnak a szokásos jellemükön felül kerekedni és cselekedni, így csont ugyanolyanok, mint eddig is. Kivéve a tehetségben eléggé szűkölködő Lucas Bryant által játszott Nathant, aki azzal keresi a pénzét, hogy pár dollárért megvereti magát. Ráadásul, hogy még vadabb legyen, szakállat is növeszt, ami ugye a tévésorozatok világában kötelező egy időbeli ugrás után, pláne egy érzelmi problémával szenvedő egyénnél.

Duke közben visszatér Havenbe, miután találkozott egy új mellékkarakterrel, akit remélhetőleg nem írnak majd ki csak úgy, mint eddig a nagytöbbséget. Emma Lahana, szerepe szerint  Jennifer Mason, valamit sejt arról, hogy Audrey hova is tűnt miután a pajtába sétált életét adva Haven eléggé furcsa lakóinak gyógyulásáért.

Többet sajnos nem is mond, majd csak a további epizódokban, mivel azért egy heti ügyet muszáj voltak beletömködni a mostani 40 percbe is. Szerencsére egy régebbi esetet vittek tovább, méghozzá az elsőt, így panaszra nincs okom, mert mindig szeretem, ha visszautalnak a nyomozós sorozatokban a korábbiakra, vagy régebbi szereplők tűnnek fel, jelezve, hogy még mindig életben vannak, csak a kamera nem őket veszi.

Nathan visszatérése ellen ugyan kicsit lázadnak a város Őrei, de végül belenyugszanak, majd miután hősiesen megoldja a heti ügyet, visszakapja jelvényét is, amit átmenetileg Dwight birtokolt, hogy a továbbiakban minden visszatérjen a normális kerékvágásba. Kivéve Audrey-t, aki meg ugye eltűnt.

Persze nem nekünk, hiszen mi tudjuk mi történt vele és mit is csinál pontosan. Emily Rose nagyon örülhet, hiszen Sarah Vernon, Lucy Ripely és Audrey Parker után újabb karaktert kapott Lexi DeWitt személyében. Ezúton is gratulálunk neki! Még pár figura és megdönti az Orphan Black-es Tatiana Maslany rekordját.

Ironikusan elég kevés szerephez jutott az évadnyitóban, annyi biztos, hogy nem igazán fogja most sem kerülni a bajt, hiszen máris pisztolyt szegeztek rá, hogy Colin Fergusont, aki az Eureka után maradt a Syf-ont, be tudják kellőképpen és rejtélyesen vezetni. Természetesen ő is tud valamit, mert itt mindenki így van ezzel, csak azt nem akarják, hogy a másik tudja azt a valamit, vagy, hogy az a bizonyos valaki tudja, hogy te tudod azt a valamit, amit ő is. Értitek.

A sorozat nagy erőssége a legfőbb történetszálban és nem a heti ügyekben, a város lakóiban rejlik. Az előző szezonban ezt már elkezdték sejteni az írók is, így reménykedhetünk, hogy a 4. évadban már Audrey és a köré szép lassan kiépített háttérsztori kezd majd kiemelkedni a többi természetfeletti ügy közül.

Kellemes évadnyitó volt a hibái ellenére és várom a folytatást, ha nem is tűkön ülve, és ez a Haven esetében elég nagy szó. 7,5/10

24 hozzászólás Ne habozz!

elwindly - 2013. 09. 21. 16:13

továbbra is az egyik kedvenc sorozatom, remek kikapcsolódás!

Lemoni - 2013. 09. 21. 16:24

A második rész egy kicsit leült, de a főszálon volt némi haladás, Lexi már tudja, hogy nem tud valami nagyon fontosat. A mostani heti eset elég égő volt, szó szerint, le is rendezték könnyen és gyorsan, legalábbis a hullák számához képest. Audrey sok megjelenési formája nekem inkább átjön, mint Orphan Blackes kolléganőjéé, de maga a sorozat is jobban tetszik, mint a hű de nagy siker Dome, bár igaz, annak csak a pilotját tudom hasonlítani, de a kommentek szerint a pilot volt a legjobb ott és így már képben vagyok. A kisvárosi atmoszféráról nem is beszélve, itt nem csak ácsolt díszletek vannak. A negyedik évadban is ugyan úgy várom a következő részt, mint korábban, pedig elég hullámzó a színvonal, de mégis van egy olyan hangulata a sorozatnak, hogy jólesik nézni. És én még Nathan seriffet is kedvelem. Szép a szeme :)

adhie - 2013. 09. 21. 16:33

Teljesen egyetértek azzal, hogy fokozatosan javul, de azért senki ne kezdjem bele, hogy “hirtelen nagy ugrás lesz a minőségben”, továbbá azt is hozzátenném, hogy igen alacsony szintről indult. Én spec guilty pleasure nézőként kezdtem, hát meg ugye Emily Rose-ra élő ember olyat nem mond, hogy nem eyecandy. De olyan hosszú ideig tartó monoton (és ezt úgy értem hogy folyamatos, kihagyás nélküli) javuláson ment át, hogy már lassan én is merem ajánlani mindenkinek. Alapból ez talán azért nem tűnik fel senkinek, mert fél évadonként annyira keveset javul, hogy abszolút nem feltűnő. Nekem viszont megérte megvárni, csak ne essen vissza, ahogy visszaér Audrey.

Am szerintem a mitológiája meg kb 197.54%-al jobb, mint az Under the Döméé, megközelítőleg. Ez abban látszik, hogy nincs néha egy lepke, csak azért mert kellett oda valami, de vannak olyan elemek, pl hogy a pajta miért pajta, azt nem máig nem értem, egy portal bőven elég lett volna… Sokkal összetettebb, az h a Guard, az miért guard, ott a Crocker örökség, és igazából két ellentétes fél, de nem lehet azt mondani hogy az egyik a jó a másik a rossz, csak más nézőpontból látják a dolgokat. És akkor van Audrey, illetve van ez a dolog vele (átok? vagy nem tudom. jelenség)

Amikor elkezdtem nézni azt hittem, hogy annyit fog tudni, hogy lesznek benne faja supernatural ability-k, de az átívelő szál sokkal jobbra sikerült. Szerintem.

Sylvain - 2013. 09. 21. 20:38

Még nem álltam neki ennek az évadnak, de hamarosan pótolom. Mindenesetre Haven, szóval rossz nem lehet.

Annyival viszont kiegészíteném a feljebb említett erényeket, hogy szerintem fényképezés terén az egyik legjobbat nyújtja, legalábbis ami a vágóképeket illeti. Sokszor percekre is kimerevítek egy-egy ilyet, gyönyörű zöld fákkal, gondosan lenyírt gyeppel, tiszta, karbantartott portákkal (hál’ istennek, hogy nem magyarisztánban vették fel), kavicsos tengerparttal, vitorlásokkal, és arra gondolok, de szeretnék ott élni…

Coraline - 2013. 09. 22. 11:03

Nagyon vártam már, és csöppet sem okozott csalódást. Csak nevezték volna másnak Audrey új személyiségét, mert elmondhatatlanul idegesít a Lexie név! Plusz egy hatalmas jópont a készítőknek, hogy behozták Colin Fergusont, csak nem rögtön az évadnyitóban/2. részben kellene feloldani a rejtélyes légkört körülötte. A kíváncsiságom, hogy ki is ő, meg a pisztolyos fickó, akit elkergetett még elviselhető lett volna pár részig. De rendben, akkor viszont több cselekményt kérünk!

Coraline - 2013. 09. 22. 16:21

Király, mégsem a 2. részben fedték fel, ki is ő!

Tair - 2013. 09. 22. 21:14

Colin Ferguson karaktere érdekes. Amikor megemlítette, hogy a neve William, enyhén meglepődtem. Mégha folytatta volna azzal, hogy Carter. Minden esetre jó a kezdés, de nagyot kell lépnie, ha fentébb akar lépni a nagyobb halak közé, mert azért erősen érződött rajta már régen is, hogy a Fringet szerette volna legyőzni nézettségben/rajongó gárdában.

Nikki - 2013. 09. 22. 23:03

Szerintem is remek kezdés volt. A Haven egy kellemes kis sorozat, aminek határozottan jót tett az átívelés, mert a heti esetek egy idő után nagyon sablonosak lettek.
A második rész is csak a heti eset miatt ült le; sokkal jobb lenne ha a másik szállal foglalkoznának. Duke tesója felkeltette a figyelmem (a nevét még sajnos nem sikerült megjegyezni, de ő játszotta Dex öccsét, az IT Killert) úgyhogy már csak ezért is remélem, hogy érdekes szálat kap.
A kisváros pedig valóban gyönyörű; Nathannek meg nem csak a szeme szép :D

Lilith Dark - 2013. 09. 26. 21:49

Kissé cinikus, de jó kritika. :)
Nálam abszolút kedvenccé küzdötte fel magát a Haven, így hajlamos vagyok elnézni a hibáit, persze tisztában vagyok a gyengéivel, csak nem érdekel, hogy van. :D
(Amúgy szerintem – ha jól értelmeztem – Nathan nem a saját jelvényét kapta vissza, az a poszt maradt Dwighté, mert a város egyelőre biztos nem “fogadná vissza” ilyen minőségben, hanem sima” nyomozó lett góréság nélkül. ;) )

Nikki - 2013. 10. 14. 14:51

Nekem nagyon bejött ez az epizód, főleg a csavar a végén; I didn’t see that coming :D Plusz érdekes lesz, amit Jordan akar, nem szép tőle felhasználni Duke tesóját. Egy ideje már egyre unszimpatikusabb a csaj.

Tara200 - 2013. 11. 08. 20:24

Sziasztok!Nagyon szeretem ezt a sorit és sokat javult az 1. évadhoz képest…
SPOILER:(aki esetleg még nem látta)4.évad 8. rész: Most tényleg meg fog halni Nathan???SPOIREL

Lemoni - 2013. 11. 09. 00:33

Én is szeretem a sorit, de azonnal dobnám, ha megtörténne Nathannal…… remélem ez elég fenyegetően hangzik a készítőknek! ;)

Nikki - 2013. 11. 10. 01:43

Aki még nem látta a 4×09 annak SPOILER nem lesz semmi baja SPOILER VÉGE

Kjubi - 2013. 11. 13. 17:25

Ha jól emlékszem eddig nem volt ilyen főellenség szerűség, szóval örülök ennek :)

krigin - 2013. 11. 14. 14:19

jobban élvezem ezt a 4.évadot, mint eddig az 1-2-3-at együttvéve. :)

Nikki - 2013. 11. 14. 23:29

Kicsit sajnálom, hogy Wade ilyen irányba fordult, sok értelmét nem igazán láttam a behozásának. Az mindenképpen pozitívum, hogy megszabadított Jordantól; negatívum, hogy távozása Duke képességébe került.
Nekem is nagyon tetszik amerre viszik a dolgokat, arról nem is beszélve, hogy Nathant nem kell már megölni és ezt elegánsan oldották meg. Jó írói húzás volt, hogy csavartak egyet a dolgokon. Viszont William és a szerelmi szál? Erre megy ki a “játék”? Ettől lekaparom az arcom, ha még nem hoznak be valamit.

Tara200 - 2013. 11. 17. 16:24

Hát ez a rész ez……(10. rész) a vége számomra WTF volt…..
Csak nem fog az bekövetkezni amire gondolok…..

Nikki - 2013. 12. 09. 01:16

Komolyan nem tetszik, amerre ez tart.. de ne szóljak a finálé előtt..

elwindly - 2013. 12. 14. 10:16

a Haven továbbra is az egyik legjobb sorozat és mindig fejlődik, most ez után a cliffhanger után megint egy év keserű várakozás:(

Peti - 2013. 12. 16. 23:57

Lehet tudni valamit az 5. évadról? Lesz/nem lesz?

caleb - 2013. 12. 17. 00:21
hajni - 2014. 05. 17. 00:30

sziasztokszinkronról lehet tudni valamit??

Solina - 2014. 07. 29. 23:17

Sziasztok!

Engem is a szinkron érdekelne ! Már nagyon szeretném megnézni ! Ha valaki tud valami infót légyszi írjon !

Denis - 2015. 10. 18. 18:14

én most kezdtem a 4. évadot és eddig nagyon tetszik. csak 1 kérdésem lenne: Audrey #2-vel mi történt? elvesztette az emlékeit és ennyi is volt a karakternek. de hogy tudta birtokolni Audrey emlékeit? lehet mondták,mert nem emlékszem már rá de szerintem nem magyarázták meg.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz