login |

Dexter: vége a 8. évadnak. És vége a sorozatnak is.

2013. 09. 23. 22:15 - Írta: human

321 hozzászólás | kategória: kritika,

Vége az évadnak.
Vége a sorozatnak.
Nincs több Dexter.

Az a helyzet, hogy baromira nincs kedvem visszaemlékezős posztot írni, mivel a jobb napokat megélt sorozat tavaly hiába talált valamennyire magára, amit idén műveltek, az minden, csak nem méltó búcsú. Erre a fináléra készültek már mióta? Egy jobb író ebéd után mélyebbet böffent.

Hatalmas csalódás lett a sorozat vége. Pedig korrekten indult idén, látszólag jó új karaktereket hoztak nekünk, aztán valahol a felénél kisiklott, miközben agyonzsúfolták az évadot olyan szálakkal, amiket rendesen kibontani már idejük sem volt.

Azok közül az emberek közül, akik valahol a 4. és a mostani évad között lekoptak senkinek nem tudom ajánlani ezt a lezárást. Nekik nem érdemes időt feccölni Dexterbe. Pedig olyan lehetősége volt az íróknak, ami elég kevés sorozatnál adódik: tudták, hogy vége, és ennek megfelelően alakíthatták volna a történéseket. Innentől inkább bele is vágok a spoilerekbe.

A legdurvább, hogy az évad főellensége egy hatalmas nulla volt. Elismerem, hogy egy random horrorfilmben elég elmebetegnek nézett volna ki a csávó, de a Dexter 8. évadjába, ahol már láttunk egy Trinity killert nekünk ez a Saxofonos gyerek semmit nem adott. Hasra ütve még Deb volt főnöke is érdekesebb húzás lett volna.

Remélem nem értitek félre, felfogtam, hiszen eléggé a pofánkba volt tolva, hogy ez a csávó lehetett volna Dexterből, ha az “anyja” nem ad neki kellő útmutatást még az elején Harry segítségével. Tulajdonképpen a sötét Dexterrel csapott össze idén – és kímélte meg az életét ugye, végképp megváltozva. Csakhogy ebből semmi, de semmi nem jött át. Tényleg csak levezetve az információkat derült ki az írók szándéka.

És akkor ki is térnék az utolsó 10 percre. Azon gyorsan lépjünk is túl, hogy az évad során sugallt “vér a gyerek játékán”-dolog mekkora félrevezetés volt, hiszen eszük ágában sem volt elkapni Dextert. Úgy tűnik ez fel sem merült. Helyette inkább megölték Debrát, csak az érzelmi töltet kedvéért, aztán már nem merték ugyanezt tenni Dexterrel.

Ha nem is lepett meg Debra halála, de eléggé rossz szájízt hagyott az, hogy egyszercsak visszaesett a kórházban, aminek annyi volt a célja, hogy előtte még pont beszélhessen mindenkivel, akivel fontos. Kicsit szánkba rágva Dexter későbbi döntéseit. Azért Deb temetése a borzasztó évad ellenére is összeszorította picit a szívemet.

Aztán Dexter elbúcsúzik Harristól, és belehajt a viharba. Talán még itt is abbahagyhatták volna, de nem merték. A sötét utazótól nincs menekvés, kedves néző, ne a vihartól gondold tovább Dexter sorsát. Inkább megmutatták, hogy tényleg túlélte, teljesen le van törve az új életében, belassult, amikor hirtelen, ragadozó módjára a kamerába néz.

Inkább innen gondoljuk tovább. Nincs itt mondanivaló, nem kapták el a tömeggyilkost, nem halt meg. Nincs happy end, de nincs teljesen depressziós éjsötét vég sem.

Ez a bármi van.

321 hozzászólás Ne habozz!

Acsi0723 - 2013. 09. 23. 22:25

hát igen, számomra is hiányzott valami a fináléból! nem erre számítottam! Sokkal de sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni belőle! ha az utolsó 2-3 percet nem mutatják még az is jobb lett volna!

pocok - 2013. 09. 23. 22:26

Lehető legrosszabb vég? Azt hiszem igen, mivel nincs normálisan lezárva. Ennél még a happy end is jobb lett volna.
A gonosz tényleg egy nagy nulla és a csaj doktorral kb nullázták az előző 7 évad harry kódját. A kórházas és börtönös dexter-gosling jelenet nevetséges volt. Ha nem ugrik, akkor nem is tudta volna megölni… Vicces volt, hogy utána egy pici piros folt ott volt a vállán… miért a vállába?
Debra halála nem nagyon tudott izgatni… és azt sem értem, hogy a tesója miért nem adott neki lehetőséget egy RENDES temetésre. A gyereket meg otthagyja egy másik, nem rokon sorozatgyilkosnál? Mert ott jobb lesz neki?

1/10

Bazsi - 2013. 09. 23. 22:28

Az egyik, ha nem a legnagyobb sorozatos csalódásom volt az évad vége és a sorozatzárás.

Dante87 - 2013. 09. 23. 22:29

Fúj fúj pfffö :D még mindig nem tértem magamhoz ezután a rész után … te jó isten … ez tényleg így kellett ?!

pocok - 2013. 09. 23. 22:29

Valóban jobb lett volna az utolsó pár perc nélkül… amikor fekete lett és utána bejött még a kép, akkor már ráztam a fejem.

Szerintem sokkal jobb lett volna, ha arról szól az egész évad, hogy magát dextert üldözik.

bëiz - 2013. 09. 23. 22:29

Rossz volt ez az évad, a finálét összecsapottnak érzem. Deb temetése egyébként logikátlan, de hatásos… Miért tenné a “többiek” közé a húga testét is? Teljes butaság… De mint mondtam hatásos jelenet kerekedett belőle.

Gondoltam, hogy Dex nem hal meg… De basszus a végén az a nézés! Akármilyen rossz volt ez az évad, megnézném a következőt, Miami, Batista, Quinn, Masuka és ez utóbbi értelmetlen lánya nélkül. Dexter kanadai ragadozása :) just for fun (és persze komplett írógárda csere!)

Hooligan - 2013. 09. 23. 22:31

Erre a kritikára csak annyit tudok mondani: Ámen.

xYzs - 2013. 09. 23. 22:33

Tudták, hogy vége, mindent beleadhattak volna az utolsó évadba, erre kaptunk egy az átlagosnál is rosszabb, sablonos, logikátlan, és botrányos befejezésű lezárást.

Bruzsy - 2013. 09. 23. 22:34

lol. ennyit érdemel ez a valaha jobb sorsra érdemelt sorozat. jó lenne emlékezni a szépre meg jóra, de nem lehet.

Shyllard - 2013. 09. 23. 22:34

Semmi volt az egész, engem Debra halála csöppnyire sem volt képes meghatni, teljesen leépítették a szememben a karaktert azóta, hogy kiderült Dexter igazi énje, egyszerűen túl sokszor volt idegesítő, hiába rakták a helyére a végén. Nagyon reméltem hogy nem így lesz, de sejtettem hogy az írók képtelenek lesznek bármit is kezdeni a helyzettel, a 4. évad vége óta nagyon eltöketlenkedtek minket, pedig nagy kár érte. Ennél még egy happy end is jobb lett volna, bármi csak nem ez, borzalmas lezárás.

Nem akartam, hogy így végződjön, de ez van, ez a sorozat a 4. évadig az, amiért Dexter a címe, azután meg senkinek sem ajánlanám.

szuperkrumpli - 2013. 09. 23. 22:35

Nagyon nagyon nagyon béna volt a finálé! Egy fos! Ezen már csak röhögni lehet!

sgabo09 - 2013. 09. 23. 22:35

“Enyhe” első évados visszautalás? http://i.imgur.com/ILt1pSB.jpg

Rakohammas - 2013. 09. 23. 22:35

A főszálról hasonló nekem is a véleményem, csak az a baj, hogy én még a mellékszereplők szálait is kiábrándítónak tartom. Most komolyan minek áldoztunk ennyi időt Masuka és lánya kalandjaira.
Quinnre? Értem hogy fel kellett építeni, hogy Deb szeresse újra, de az egész őrmesteresdi, szakításos, ez sem kapott méltó lezárást.
A temetés pedig valahogy engem pl nem hatott meg. Mivel pont Quinn így el sem búcsúzhatott tőle megfelelően. Majd bemennek a kórházba és azt látják eltűnt az intenzívről Deb…
Szóval ez tényleg egy bármi, de ennél jobb akármi :(

envagyokaz - 2013. 09. 23. 22:37

Szerintem Dexter azért ,,temette” Debet a tengerbe, mert őt is az áldozatának tartotta.

pocok - 2013. 09. 23. 22:37

sgabo09 – 2013. 09. 23. 22:35

Hehe… pontosan nekem is ez jutott eszembe nézés közben :D

fcb1899 - 2013. 09. 23. 22:40

Szerintem pedig az évad gyengeségei ellenére a záró kifejezetten erősre sikerült. Saxon kivégzése végre kreatív lett, Michael is szépen összekapta magát a részre, tele volt az epizód erős, sokat mondó monológokkal és párbeszédekkel, Debra temetése nagyon szívszorítóra sikerült, és a záróképsorok… Hát igen, ez mindenképp a legmegosztóbb jelenetek egyike lett. De ha belegondoltok, Dexter már a 2. évadban is mondta hogy az öngyilkosság szánalmas. Az ő karaktere mindig is pozitív “szuperhősként” lett beállítva, az öngyilkosság ezt szerintem csúnyán felrúgta volna. Ha elmegy Argentínába, a jól felépített karakter, akinek kifejlődtek az évek alatt szép lassan az érzelmei, és mojitot iszogat a drága barátnőjével meg a kisfiával, miközben körülötte kb mindenki meghalt miatta… Hát nem sok szánalmasabb jelenetet tudok elképzelni. Debra megölésével Dexter mindent elvesztett (közvetett és közvetlen módon is a saját keze által) amit valaha is védeni próbált, az egyetlen személyt aki mindig fontos volt számára. Ezek után szerintem az is elképzelhetetlen hogy tovább gyilkoljon. Egy teljesen új életet él, család, barátok, célok nélkül. Ennél korrektebb lezárást a mostani évad után én nem tudok elképzelni. Természetesen lehetett volna sokkal jobb, de ahhoz egy sokkal erősebb jellegű, teljesen más irányú évadot kellett volna dobni.

fcb1899 - 2013. 09. 23. 22:42

Ahogy fentebb írták már, Debrát egyértelműen azért dobta Dexter a vízbe a többiek mellé, mert a húga is az ő áldozata volt.

human - 2013. 09. 23. 22:43

masuka lányát nem is akartam említeni. Arra elment összesen egy résznyi

Benya - 2013. 09. 23. 22:45

Valaki árulja már el mi a f*sz volt ez a Maszuka lánya dolog? Miért nem tudta eldönteni a sorozat hogy Debra főnöke pozitív vagy negatív karakter? Miért kellett Dexternek megvédenie magától a fiát és Hannat ha Saxon lett volna az utolsó áldozat és még vele se végzett akkor mikor tehette? Miért kellett Zach Hamilton? Miért kellett multimilliárdos csávó bele? Miért kellett Hannanak elaltatnia Dextert és Debrát? Miért kellett Dextert a semmi közepén kitenni? Miért kellett Hannanak Debrára főznie? Miért hívták Debrát hadnagynak a mentősök? Miért kellett szappanoperát csinálni ebből? Miért nem lehetett volna lezárni? Miért rontották el az egyik kedvenc sorozatom?

sophie - 2013. 09. 23. 22:46

Amikor vitte Debrat a fehér lepedőbe tekerve, olyan volt mint az Angol beteg híres jelenete… Ez a finálé egy fos volt.

Marcipáncica - 2013. 09. 23. 22:52

Most néztem meg, egyenlőre kavarognak bennem az érzések.
Az évadról:
Szeretem a Dextert, még a gyengébb évadokban is mentegettem és védtem, pár résszel ezelőttig most is ezt tettem. De sajnos be kell látnom, van amikor már nem lehet védeni azt ami nem jó. Egy csomó – általatok már agyonmantrázott – hülyeség, rossz karakterek, felesleges történések. Most csak csemegézek ezekből:
A főgonosz azon kívül hogy hatalmas kerek szemekkel furcsán néz, semmi de semmi extrát nem nyújtott.
Deb halálát “eröltetett” megoldásnak érzem. Kellett valami katartikus az utolsó részbe így megölték. Ennyi.
Hannah mikor elolvassa a végén a híreket, majd megfogja Harrison kezét és elindulnak… na akkor az futott át a fejemen hogy vajon mikor lesz terhére a gyerek és itat vele valami jó kis ütős koktélt. (Kövezzetek meg: tudom, gonosz vagyok vagyok…) A hab a tortán az pedig Masuka lánya. MINEK??? MINEK???? Áááá, nem értem. Pedig az előző évad után reméltem valami nagyon jó kis lezárást. Amúgy nekem sokakkal ellentétben az utolsó rész az még csak-csak elfogadható lett volna a szörnyű évad után, HA!!! Ha nincs az a legutolsó 2 perc. De sajnos volt. Pedig a kevesebb néha több. És ez most az egész évadra érvényes: Kevesebb szereplő, kevesebb történés, kevesebb kavarás, jobban kidolgozott új karakterek, erősebb dráma, és a legvége: kevesebb információ. Hajóval be a viharba és ennyi. Vége.

leila - 2013. 09. 23. 22:52

Már mindenki elmondott mindent, nehéz ehhez mit hozzátenni. Nagyszerű pillanatokat éltünk át az elmúlt pár őszön, emlékezzünk azokra.

TorrenteXY - 2013. 09. 23. 22:52

Igazából az utóbbi pár évad nem volt jó, kb Rita halálával lezárult az érdekes Dexter korszaka. Onnantól bár jöttek jó dolgok, de sajnos még több írói gyengeség: túlzott brutálitás; önismétlés; már szinte minden lebukásos helyzetből kijöttek fél perc alatt; stb stb…

Én azt mondom az évadhoz méltó lezárás volt ez a finálé, nem mertek az írók érdekeseket lépni, unalomba fulladt. Még egy évadzárónak is gyenge lenne, hiába lett eltemetve Deb.

A spinoff-ot, ha egyáltalán lesz, remélem másik írógárdával készítik.

Llew - 2013. 09. 23. 22:55

Nem hiszem el, hogy nem mertek meglépni egy egyértelmű befejezést. Gyenge évad volt, de a Deb halála miatt Dex elhajózik a viharba érzelmes befejezés simán működött volna. Ezzel a fatelepes szarsággal tényleg csak egy bármi lett. Nyolc évad személyiségfejlődést szépen lehúztak a wc-n.

Cuna - 2013. 09. 23. 22:57

Tiszta szégyen lett a befejezés, amíg elszívtunk asszonnyal egy cigit a rész után kb. 5-6 jobb befejezés jutott eszünk be. Nem tudom ki találta ezt ki, de remélem nem sok munkát fog kapni ezentúl.

És nem csak az utolsó résszel volt gond, az egész évad kriminálisan szar volt.

Kri98 - 2013. 09. 23. 22:57

Nekem tetszett és jót sírtam rajta
Az évad elég jó volt :
-jennifer és michael c hall játéka még mindig nagyon jó
-dr.vogel egy érdekes és szerethető karakter volt
-megváltoztatták a szokásos évadot is mivel csak 8 rész után tuttuk meg hogy ki a gyilkos ez egy jó húzás volt csak a csavar volt gyenge de a színész igen csak korrektul teljesített
-zach halála számomra nagyon durva volt
-sajnos tényleg túl sok mindn volt az évadban ennek egy 10 évados sorozatnak kellett volna lennie
-azért is mert voltak karakterek amiket vissza kellett volna hozni
-sztem érezhető volt az utolsó évados feeling
-Dedb halála is nagyon durva volt
-ha már úgy se tudja senki hogy dexter él akkor legtalább ki játszhattak volna a lebukás kártyát
8 éve nézem szóval ez a finálé bennem örökre nyomot fog hagyni

Skate - 2013. 09. 23. 23:02

Szerintem akartak még az írók egy 9. évadot, mivel Michael C. Hall túl drága volt, így inkább nyitva hagyták a szálat, új környezetbe helyezve Dextert, így nem kell a többi szereplőt szintén leszerződtetni a folytatáshoz, hátha egyszer rá tudják venni a színészt a sorozat feltámasztására, nem másért, egy limitált évad erejéig minimum és nem kell akkora gázsit fizetni neki. Hasonlóan, mint a 24 esetében történt.

Han Solo - 2013. 09. 23. 23:03

ha nem írod le ezt, hogy Szaxi fiú Dexter sötét énje, tudatlanul álltam volna az évad előtt. De így már mindent értek…. és még mindig bűn rossz volt ez az évad. (is)

Bruce - 2013. 09. 23. 23:04

Nekem kicsit olyannak tűnik mint anno a Supernatural befejezése,hogy levegőben hagyják,várják hogy a rajongók kiakadjanak,és majd “szegénykéknek” bedobnak egy 9.évadot..csak már felesleges.. mindent elmondtak előttem, tényleg nagyon gyengére sikeredett,de túlságosan is elfogult vagyok,így nem tudtam haragudni a sorozatra.

sziki - 2013. 09. 23. 23:05

Csak ismételném magam. Dexter utolsó áldozata Deb lett. Szimbolikus helyen. Innentől minden más lett. Mintha kevesen értenék meg, hogy Deb mindenkinél fontosabb volt, érthető a teljes szétesés oka. Nem akarta otthagyni a kórházban Debet, kilátástalan lehetőségekkel.
A sorozatokban általában egy életszakaszt láttunk. Most is ezt láttuk a 8 évad alatt. Innentől már nincs Miami rendőrség, innentől már nincs semmi. És Dexter sincs, max új személyiség. Nem tudom miért kellett volna látnunk, hogy eltűnik a semmiben. Nem éreztem volna jobb befejezésnek.
Megkaptuk azt az esélyt, hogy talán egyszer majd összeszedi magát és nem bírja ki, hogy ne lásson Harrisont. És új személyiséggel, más munkakörben új, de boldog életet kezdjen, feldolgozza a tragédiát. Az apját is végleg maga mögött hagyva.
Nem volt jó az évad, nem volt elég feszültség, csomó töltelék baromság volt benne, de szerintem a lezárás méltó volt.

Halfer - 2013. 09. 23. 23:09

Jó a kritika. Teljesen egyetértek. Valóban nem jött át nekem sem teljes mértékben, hogy Saxonnal mi volt a céljuk, valamint sokkal erősebb karaktert is formálhattak volna belőle. Vagy mondjuk egy másik évadra használták volna fel ezt a “szembeállítást”.

Elmondom én mit vártam, hogy mi lesz a vége. Utolsó 2 perc: Dexter a bíróságon ül és bevallja a gyilkosságokat, bevallja, hogy ő a BHB, stb. majd az ítélet villamosszék. Ezzel a befejezéssel megelégedtem volna.

asdasd - 2013. 09. 23. 23:10

ez a rész jó lett volna az évad közepére kb, és akkor még lehetett is volna valami az évadból

Dante87 - 2013. 09. 23. 23:11

Még egy észrevétel, kérdés. Vogel a legvégéig állította, hogy Dexter szociopata … ez a finálban teljesen megdölt … igenis vannak érzelmei … már pedig akkor nem lehet szociopata … már pedig akkor. Ha nincs a KÓD … és csak simán kezeli … talán sohasem lett volna belőlle “Dexter”. Más ezen nem gondolkozott el ? Az olyan száll volt ami érdekelt volna … főleg ha “rájött” volna Vogel még a halála előtt … vajon, hogy reagálta volna le.

napocskin - 2013. 09. 23. 23:11

Remes volt. Komolyan, ennel nem is erdemel tobb szot. Illetve meg annyit, hogy kar erte.

pocok - 2013. 09. 23. 23:14

Egy valakit még senki nem említett… Gosling tudta, hogy Dexter is olyan, mint ő… miért nem mondta a zsaruknak? Azt hittem elárulja, de egyszer sem került szóba.

thomas - 2013. 09. 23. 23:15

Nekem tetszett is meg nem is a vége. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből. A szívemhez nőtt ez a sorozat, nagyon szerettem és erre vége, és így. Hát nem is tudom mit mondjak. :/ Kicsi csalódás. Nem így kellett volna lezárni.

a Kati néni - 2013. 09. 23. 23:15

Nagy retkes lószart ért az egész. Legalább egy 90

a Kati néni - 2013. 09. 23. 23:15

… perces tévéfilmet gyártsanak már hozzá.

4x3 - 2013. 09. 23. 23:17

A dexter miatt lettem sorozatjunkie és oda fajult a dolog hogy örülök hogy vége, már szinte teher volt nézni a sorozatot, de hát akkor is a “kedvenc” kaszát nem kaphat. A finalét gyors átpörgettem és nem is bántam meg.

agika88 - 2013. 09. 23. 23:17

Bár én már nagyon kritikus voltam az utolsó évadokban a Dexterrel, de azért annyira nem volt rossz ez az utolsó rész sztem, mint amennyire mindenki szidja. Az igaz h bennem is űrt hagyott és nem a jó értelemben. Debrának nem kellett volna meghalni, az egyáltalán nem szimpatikus személyiséggel rendelkező Hannanak annál inkább… ha Dexter szenvedett volna miatta, h elvesztette az első igazi nagy lelkitársát és szerelmét egyben, azzal is lehetett volna elég szívszorító drámai percet behozni az utolsó részbe. Debet sajnálom :(

agika88 - 2013. 09. 23. 23:19

még annyi, hogy én úgy gondolom tovább, h Dexter készül majd 1x újra találkozni a fiával, hiszen úgy köszön el tőle a telefonban, h ne felejtse addig, h mennyire szereti, amíg nem találkoznak újra.

m76 - 2013. 09. 23. 23:19

Hihetetlen, töketlen, pojácák bandája a Dexter mostani íróstábja. Én Doakes halála óta várok arra a pillanatra amikor végre az egész Miami metro megtudja ki is ő valójában. Azért néztem a sorozatot a végén már, hogy ez végre eljöjjön, amikor batista meg masuka, meg quinn rádöbbennek.

De nem, töketlenek voltak, semmit se mertek meghúzni. Sem azt, hogy elkapják, sem azt, hogy meghal, sem pedig a valódi happy end-et. Mindhárom befejezés jobb lett volna mint ez a vicc. Az évad eleje tényleg rendesen össze volt rakva, meg is lepődtem rajta. De miután bejött a “saxofonos” az egész egy komédiává alakult. Ahogy 60x elszökik, Debra színpadi haláltusája.

Általános iskolás drámacsoport jobbat dob össze egy délután mint ez a finálé.

Rita halála után nem tudtak mit kezdeni már dexterrel, az az utáni évadok egyértelműen nem hozták a korábbi színvonalat, az előző évad kicsit jobb volt, de az se ért fel a régi Dexterrel, messze nem.

Igazából egy tucat ló között sikerült a földre ülniük az íróknak ezzel a fináléval.

Saxon már csak azért sem működhetett mint dark dexter, hiszen annak ott volt a testvére már rögtön a sorozat elején.

Egy valaha szebb napokat megélt sorozat végső sárba tiprása ez. Tökéletesen egyetértek azzal a konklúzióval, hogy aki korábban kiszállt a sorozatból, annak nem érdemes visszatérnie erre a fináléra. Semmit nem nyújt.

Dorcia - 2013. 09. 23. 23:22

Breaking Bad után szoktam nézni a Dexter-t, és ahhoz képest komolyan sokszor zs kategóriát súrolta ez az évad.
Az nem lehet h ez a favágós meló vmi féle pokol v purgatórium? Bár ezektől az írókból nem nézek ki sokat. Főleg abban a sorozatban ahol a Federal Marshal nincs tisztában azzal, h Saxon-t fél világ körözi és ő csak lazán elengedi.

Spark - 2013. 09. 23. 23:24

Nem volt méltó ez az évadzáró a Dexterhez képest…ennél még az is jobb lett volna, ha Debbel együtt beleugrik a vízbe és megöli magát. Vagy elutazik Hannah-hoz.

Xsz - 2013. 09. 23. 23:26

Már elnézést a szóhasználatért, de egy ritka húgy-fos rész volt. Meg évad is de, ez a finálé mindent vitt. Borzasztó fúúj…

Dirky (Könyvtáros) - 2013. 09. 23. 23:29

Legalább a zárójelenetben megtudtuk, valójában honnan jött eredetileg Rozsomák (aka. Farkas).

jetcool - 2013. 09. 23. 23:29

remélem batista nekik is állíttat egy padot.

GyMate - 2013. 09. 23. 23:34

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan születhetett meg ez az egész az írószobában. Körülbelül valahogy így:
Random író (pl. Karen Campbell): … és akkor Dexter meghal az anyjáról elnevezett hurrikánban. Rafináltak vagyunk.
Scott Buck: NEM! NE MONDD EZT! DEXTER NEM HALHAT MEG!
Író: Akkor kapják el?
Buck: És mivel vádolnák, hősies igazságosztással? Ne legyél már hülye, Karen! Dexter túléli a vihart.
Író: Igazad van. Ez sokkal jobb ötlet, mint bármi más.
Buck: Eljátssza a halálát.
Író: Mint két éve tette XY annak a sorozatnak a fináléjában?
Buck: Igen.
Író: Meg nemrég Batman tette a Nolan-trilógiában?
Buck: IGEN, KAREN, PONT ÚGY! AZTA! DEXTER PONT OLYAN, MINT BATMAN! Igazi hős. És Hannahék után megy Argentínában, és együtt eszegetnek egy kávézóban, mint a Batman-filmben.
Író: Ennyire nem hasonlíthat a mi befejezésünk az övékre. Ne találkozzon Hannah-val.
Buck: De muszáj! Hepiendet érdemelnek, és a nézők imádják Hannah-t.
Író: Scott… jártál te mostanság az IMDb-n?
Buck: Nem hallottam még a helyről.
Író: Egy oldal az interneten.
Buck: Nem használom az internetet, mert esetleg beszedek valami spyware-t, amivel pszichopaták gyilkos videókat tölthetnek a gépemre.
Író: Ez jogos, Scott, de tudod a kritikák…
Buck: Nekem nem kellenek kritikák, hogy tudjam, a nép imádja Hannah-t. Na meg Harrisont.
Író: De Scott… [idegesen körültekint] a nép utálja Hannah-t. Gyűlölik.
Buck: MIVAN?! De hát Yvonne Strahovski az. Még a haját is meghagytuk szőkének, hogy felismerjék. Ennyi hülye embert. Ezeknek törjük magunkat?! Innentől szarok arra, milyen befejezést kapnak ezek az elmebetegek. Mit bánom én… legyen Dexter egy favágó a végén.
Író: Kapcsolódiik ez esetleg valami múltbéli szálhoz? Van ennek szimbolizmusa?
Buck: Nincs, de legalább Dexter szabad levegőn lehet, és sokat mozoghat, ami egészséges.
Író: Ja, és azért van valami implicit agresszió a favágásban. Pont megfelel Dexternek.
Buck: NEM! NE MÁR! TE NEM ÉRTED, DEXTER NEM AGRESSZÍV! Ő EGY SZERETŐ SZÍVŰ HŐS! HÁT SENKI NEM FIGYELT AZ ELMÚLT MÁSFÉL EPIZÓDRA, AMIBE TELJESEN EGYÉRTELMŰEN BELEERŐLTETTEM EZT?! HÁT HÜLYÉKKEL VAGYOK KÖRÜLVÉVE?!
[Ez után Scott Buck felhagy állásával és favágónak áll.]

coder - 2013. 09. 23. 23:37

Az egész évad nagyon gyenge volt. Mivel egy napon van a Breaking Baddel, ezért ez nagyon meglátszott. Régen pontosan fordított viszony volt.

Komolyan nem hittem el, hogy régen ami #1 sorozat volt és szájtátva néztem majdnem minden részt, annak ilyen vége lesz.

Ez nem volt semmi, semmi érzelmi töltet, Dexter irracionálisan viselkedett ezernyi szempontból. Ez egy biztonságos és semmilyen befejezés volt.

Lehet, hogy az írók nagyon át akarták adni az üzenetet, de ez annyira rosszul sikerült, hogy már abban sem vagyok biztos, hogy mi az üzenet. Rém gyenge megvalósítás, teljesen értelmetlenül.

Amit még nagyon fáj évad szinten az Vogel karakterének elfecsérlése. Ha esetleg nem a zavarbaesett tinilány komolysággal viselkedő anya szerepét kapta volna, hanem teszem azt (az egyik) főgonoszét (ahogy az évad első részében való magabiztossága adta), már sokkal jobban fel lett volna használva.

Nem szoktam ilyen jelzőket használni, de a Dexter vége mind a tartalmát, mind az állagát tekintve: FOS !

Casey Novak - 2013. 09. 23. 23:40

Ez csupán az én lelkivilágomnak jó hír, de nekem az égvilágon semmi bajom nem volt az utóbbi évadokkal, sem a fináléval. Mármint azon kívül, hogy nem akartam, hogy vége legyen.

A vége teljesen jó volt (nekem), bár a hülye lányos agyam egy hepiendnek jobban örült volna, na de az hogy nézett volna ki. Debnek meg kellett halnia, mert ő soha nem tudott volna hosszú távon így élni, Dexter és a saját titkával. Kezdett Quinnel is megint komoly lenni a dolog, neki sem hazudhatott volna örök időkig. Dexternek pedig életben kellett maradnia. Miért lenne hiteles lezárás, ha meghal a tengerben? Dexter, mint öngyilkos típus…Deb előbb vetne véget a saját életének, de ő is csak marha nehezen, ezért kellett Saxonnak lelőnie.
Akitől mellesleg engem sokkal jobban kirázott a hideg, mint Trinitytől. Sőt, nekem az az évad tetszett legkevésbé mind közül, amiben ő volt, kivéve az utolsó része. (Na az a cliff ütött!)

Harrisonnak Hannah-val lesz a legjobb, bár még a nagyszülőkhöz is kerülhetett volna, de ő maga mondta, hogy szereti Hannah-t. Tán csak kibírja a csaj, hogy nem nevel belőle is sorozatgyilkost. Ha meg igen…új sorozat.

Egy picit azért bevallom, szerettem volna látni azt a szcenáriót is, mikor az egész Miami Metro megtudja az igazságot, de akkor meg az lenne a bajom, jobb így. (Mondom, nekem.)

Az utolsó 5 másodperc nagyon kemény volt, az még kellett oda.

Ja és első évados utalások: nem csak a jeges kocsi volt, hanem Saxon monológja is kacsintgatott Dexter első szövegére: “Nice night. Miami is a great town. I love the Cuban food. Pork sandwiches…my favorite…”
De volt még bőven visszatekintés.

Deb pedig, igen…Az áldozatok közé került.

Szerintem nagyon ütős volt látni, ahogy kipakolják a házat és Dex árulja a hajót. Mert így nem csak Miamitól búcsúzott, hanem a sorozat is tőlünk.
Na, nekem tetszett :)

Llew - 2013. 09. 23. 23:41

jetcool
a hét kommentje :D

Csilla0422 - 2013. 09. 23. 23:43

Sajnos a valóságban is van rá példa, hogy egy sorozatgyilkost nem kapnak el. Ezért is nem akadtam fent azon, hogy Dextert sem. De felháborító, hogy még esélyt sem kaptak rá a nyomozók. Marshalnak és Deb főnökének talán még lett volna sansza.

Deb! Amikor jöttek a visszaemlékezések és a tipikus jóllét, már tudtam, hogy meghal. Deb, aki állítólag mindenkinél fontosabb volt számára, (még ha az utolsó áldozata is) oda kerül, ahova a szemetét rakta le. Megalázva ezzel az emlékét, lenullázta, mert egyenlővé tette a gyilkosokkal. Ahogy írtam, ez arculcsapás volt.

Ennél ez a vég is jobb lett volna: Gosling klón megöli Hannaht (így már lett volna értelme a visszahozásának), ezért elkapják és Dexterről fecseg. Dex kénytelen lesz menekülni (gyerekkel vagy nélküle mindegy–ott vannak a nagyszülők) mivel Deb is gyanús neki is szökni kell. Ketten vagy hárman a hajóznak a nyílt vízen…A robbanással megrendezhették volna a halálukat. A sorozat a halálukról szóló cikkel zárul. Persze ehhez nem ilyen irányú évad kellett volna.

Nekem amúgy Vogel szimpatikus volt, bár több lehetőség volt a karakterében. Jól láttam, hogy Hannah NY-ban volt?

Ez a Dexter nem az volt már, akinek szurkolt az ember. Asszem így jobban illik hozzá a mondás: Tonight’s isn’t the night

LegendaVagyok - 2013. 09. 23. 23:43

Nagy csalódás. Így, ismerve a végét, soha nem fogom újranézni.

Steven Hyde - 2013. 09. 23. 23:44

Nagy kár hogy vége, a következő évadban be lehetett volna hozni egy nagy lucfenyőt mint új főgonoszt.

DaneeL - 2013. 09. 23. 23:45

Ezek utan bele sem merek gondolni a spinoff mirol fog szolni…Adventures of Harrison & Hannah? Rajzfilm verzioban termeszetesen.

jikke - 2013. 09. 23. 23:46

szégyen amit lemuveltek. ezért keltem fel kora reggel. még ha az utolso 2perc kimarad de ez a lumberjack vmi vicc. reggel óta agyalok, hogy meggyozzem magam h ez igen ez az, de nem sikerül.

Ennek ellenére számomra marad a legjobb sorozat osszeségében a téma miatt, de csak 9/10 és nem 10/10 az utolso évad miatt.

Nella - 2013. 09. 23. 23:50

A kritika igaz. A kommentek nagy része igaz. Nincs hozzáfűznivalóm, csak az, hogy én is csalódtam.

noar - 2013. 09. 23. 23:50

Kedvenc volt, az is marad.
Ezután az évad után ennél rosszabb lezárást vártam, tehát örülök, hiszen vége is van, lezártam magamban, és hogy már nem kell nézni ezeket a részeket, újra visszatért a kedvencek közé, hiszen az idő megszépít mindent.
Viszlát, Dexter!

Rózsi - 2013. 09. 23. 23:59

re: Dorcia – 2013. 09. 23. 23:22
“Breaking Bad után szoktam nézni a Dexter-t, és ahhoz képest komolyan sokszor zs kategóriát súrolta ez az évad.”

Gyakorlatilag ugyan így fogalmaztam én is, mikor a cimboráimnak vázoltam a helyzetet ezen a fronton.

Egyébként örülök, hogy vége a sorozat szenvedésének. Akik a lezárásért felelősek, nyugodtan tűzre dobhatják a ceruzáikat, vagy bánom is én, hogy mit csinálnak, de több kedvencemet ne rontsák el. Hálás lennék.

Casey Novak - 2013. 09. 24. 00:01

Ja tényleg, végül Hannah hol volt? Nem Argentínában, ugye?

És elnézést a dupláért, de azt elfelejtettem írni, hogy utolsó pár jelenetben a háttérzene hiánya, és az, hogy csak a vihar és a víz hangjai voltak hallhatók, valami félelmetesen torokszorító és elgondolkodtató volt.

Rózsi - 2013. 09. 24. 00:02

http://www.youtube.com/watch?v=5zey8567bcg
Ilyen és ehhez hasonló videók alatt pedig megszaporodtak hozzászólások, egy bizonyos témát illetően.

Ingorion - 2013. 09. 24. 00:02

A Dexter első szezonjára örökre az egyik, rám legnagyobb hatást gyakoroló sorozatévadként fogok emlékezni. A második, harmadik és különösen a negyedik évadra pedig ékes demonstrációként fogok mutatni, hogy milyen is a minőségi tévézés.
A sorozat nálam azzal siklott ki végleg, hogy Clyde Phillips távozása után, az ötödik évadban más alapokra helyezték Dexter addigra tökéletesen beért karakterfejlődését: Rita halálával kellően a szánkba rágták, hogy Dexter egyszerűen nem lehet jó férj, nem lehet jobb ember, amíg fel nem adja a sorozatgyilkos énjét, el nem ereszti a Sötét Utazóját. A Trinity-s évad után arra kellett volna koncentrálniuk, hogy miként állja meg apaként a helyét, ugyanis az lett volna a karakter megváltása, ha Harrisonból tisztes felnőttet nevel. Ehelyett más utat választottak, Lumenen keresztül juttatták el arra a pontra, hogy legyőzze a bűntudatát… aztán visszadobták arra a pontra ahol évekkel ezelőtt sínylődött.
Két dolgot nem voltak képesek belátni az új készítők: hogy a Dexter akkor izgalmas, ha a főhős méltó ellenfelet kap, illetve ha a titkos énje van veszélyben – ennek a nem-belátásnak esett áldozatul a hatodik évad, ebből profitált a hetedik; mert végre rájöttem, hogy tavaly nem a profi írás, hanem az érdekes történetszálak miatt működött a dolog, pedig a 7. nekifutás ha lehet, még túlzsúfoltabb volt, mint a záróévad.

És ha idén fent tudták volna tartani azt a feszültséget, amit a premierben Vogel karaktere generált, elégedett lettem volna. Gyönyörűen visszatérhettek volna az alapokhoz, a vérből kiemelt kisfiúhoz, az egész pszichológiájához és mitológiájához… ehelyett az írói tudás hiánya miatt rengeteg párbeszédben erőltették azt, hogy Dexter mennyire is szenved a két világa között, mennyire nem találja a helyét – amiről tudjuk, hogy NEM igaz, hisz láttuk az előző hét évadot.

A 8. évad minden hibáját nem sorolom fel, megtettétek már előttem. Dióhéjban annyi, hogy nekem nem azzal volt bajom, hogy nem a Dexter utáni hajtóvadászatról szóltak az utolsó részek, SŐT!, üdítően hathatott volna a dolog, hogy nem akarják lenyomni a torkunkon, hogy a “rossznak” mindig meg kell bűnhődnie… ebből a szempontból elégedett voltam a záró képsorokkal, egyedül az azokhoz vezető úttal vannak bajaim. De nem számít. Megpróbálom a lehetetlent, és csak a jóra emlékezni. Miamira, ahogy csak ebben a sorozatban láttam, az utánozhatatlan hangulatra, a belső monológokra, a sajátos fekete humorra… és a vérre.

korrezio - 2013. 09. 24. 00:03

“Miért kellett Hannanak Debrára főznie?”
Engem kb ez az egyetlen kérdés érdekelt az egész évadból.
megaLOL az egész évad.

Márkosz - 2013. 09. 24. 00:03

Nekem is elég csalódás volt ez a finálé. Erről a favágós jelenetről nekem is a Wolwerine jutott eszembe, de a tollas Saxonos gyilkolósnál meg Joker jelenete a Dark Knight-ból. Másik kedvencem még nem tudom emlékeztek rá, amikor a Zack srác a kocsiban hátul ül és a Volánnál Dexter az anyóson azthiszem meg Hannah. Aztán jó időnyi kocsikázás után, megkérdezi a Zack, teljesen olyan gyerekes jeleggel mint a Shrek 2-ben a szamár, hogy: ott vagyunk már? azért ennyire nem lehetett ötlet hiány…..

Márkosz - 2013. 09. 24. 00:05

Meg igazából meg is látszik, hogy most Júniusban kaptuk a 8 évadot. Siettek vele, hogy kész legyen, aztán össze lett csapva remekül.

winnie - 2013. 09. 24. 00:10

márkosz: nem hiszem, hogy ezen bármi múlt volna. hamarabb kezdték el a munkát, ennyi – vagy eleve nem vonultak szabadságra két évad között. tudtommal ez nem számított. meg egyébként is az a hét számít, ami alatt megtervezik a szezont. utána már a részek felépítésének megtervezése már a “Terv” függvényében történik.

mili - 2013. 09. 24. 00:15

Ignorionnal maximálisan egyetértek.
Voltak hibák a végén, de most szomorú vagyok, nagyon fog hiányozni ez a sorozat…:(

királylány - 2013. 09. 24. 00:17

Jesszus.Az utolsó két részt még nem láttam,de félek is megnézni.Egyrészt a kritikák miatt,nem túl bíztató,másrészt meg nem is tudom mi lesz ezutàn…mert akármilyen gyenge volt az évad,mégis a kedvencem és a tudat,h nem lesz többet…

Keila - 2013. 09. 24. 00:19

Dextern Morgan, the Man of Steel. Mindjárt csinálok egy mémet…

bkd - 2013. 09. 24. 00:32

elképesztően gyenge, túlzsúfolt évad, borzalmasan semmilyen, töketlen lezárással. ez az utolsó évad tökéletes ellentéte volt az első évadok frissességének, újdonságának. egyszerűen semmi merészet nem mertek meglépni az írok, a semmibe futó szálakról már nem is beszélve… nagyon nagyon kár érte. bevallom én a finálé előtt nem tudtam olyan lezárást elképzelni ami jó is és nem is hal meg benne dexter. hát itt nem halt meg de ez a jótól nagyon messze állt (azért titkon bíztam benne hogy valamivel meglepnek az írok, hát sikerült nekik csak éppen negatív irányba).

gabika72 - 2013. 09. 24. 00:36

Szerintem pedig a legjobb befejezést választották a sok rossz közül.Nyilván nem azt választották amit mindenki várt,abban mi lett volna meglepő?
Az egész Dexter sorozat a főhős vívódásáról szólt ahogy megpróbált normális életet élni.Minél jobban feltörtek benne a valós érzelmek annál többmindent vesztett el a fontos dolgokból amik számítottak neki.Az első évadban se kutyája se macskája nem volt csak Deb, élte az érzelemmentes gyilkos életét.Az utolsó évadra tele lett érzelmekkel, már nemcsak a fiát szerette hanem rájött mennyire fontos neki Deb aki addig csak remek álca volt,szerelmes lett stb.És ennek köszönhetően mindent elvesztett: a fiát a szerelmét és a testvérét.Így az évad és a sorozat végére eljutott oda,hogy számára nincs kiút:csak a rideg érzelemmentes élet, és a gyilkolás(az utolsó nézés ezt akarta közölni).
Gondoljunk csak bele: a több millió hektár erdőben hány hullát lehet elrejteni?

Figyelő - 2013. 09. 24. 00:45

Nagyon csalódott és szomorú vagyok! Sokkal több potenciál volt ebben a sorozatban, amit sikerült teljesen elcseszni! Akárcsak a Lost, The Sopranos, Prison Break, ezek is nagyon jól indultak, azután szépen lefelé ívelt a történetük. A felsoroltak közül, különösen az első két sorozathoz tudom leginkább hasonlítani ezt a jelentős romlást, hiszen azoknál is az első négy évad volt igazán jó, a többi pedig fokozatosan zuhanásba kezdett epizódról-epizódra! A lezárásuk pedig szintén katasztrófa volt!

Elnézést kérek a kitérőért, de rengetegen hasonlítják a Dexter sorozatot a Breaking Bad-hez. Felesleges! A Breaking Bad a legjobb sorozat a sorozatok történelmében!! Miért is? – mert nagyon szépen felépített, kibontott történetet kapunk, remek színészi alakításokkal, roppant hitelesen átadott, sokkoló érzelmekkel telítve! Remélem, hogy nagyon sok rendező és forgatókönyvíró számára pozitív mintaként fog szolgálni! Alig várom a sorozatzáró epizódot! A mostani és a záró rész is tuti, hogy első lesz a hét legjobb epizódja szavazáson!!

andris - 2013. 09. 24. 00:55

“Ez a “bármi” van.”
– ecsém, ez a mondat jobban összeszorította a szívemet, mint Dexter kamerába nézése, pedig jaj, az is elég szívfacsaró volt.
csalódott vagyok…

Origen - 2013. 09. 24. 01:00

Nem is tudom hol kezdjem. Már negyedjére törlöm vissza az írásom. Megosztó az biztos. Mégis úgy érzem, hogy ez majdnem tökéletes volt. Ha belegondolok azért folyamatosan építették ezt a véget, kb. a 3-4. évadtól. Egyre több hiba, egyre több felismerés. Az biztos, hogy nem ez volt a Dexter csúcspontja, de mondanivaló tekintetében a legtartalmasabb, és én nem is éreztem szájbarágósnak. Megküzdött Önmagával és vesztett. Jó volt ez azért. Voltak felesleges részletek, mit pl. Masuka lánya, vagy Quinn és Jamie kalandja, de összességében nekem tetszett.

dex - 2013. 09. 24. 01:06

Én most fejeztem be az utolsó részt!!! Random elsírtam magam párszor a rész közben… Nem tagadom, hiszen szerettem ezt a sorozatot nagyon!!!
Amikor azt hittem Dexter meghalt már elfogadtam…. így zárják le a sorozatot és kész!! Feleslegesnek érzetem még azt az utolsó pár percet… mi lesz így Dexterrel? hogy él tovább egymaga??
Deb halála is meghatott!! Sajnáltam, nem ezt a sorost szántam volna neki!!
Egy biztos ez a sorozat kedvenc bármi volt is!!

Hiányozni fogsz, Dexter!!!!

Jacques - 2013. 09. 24. 01:26

Szerintem jó évad volt ez is. A legtöbben itt kommentelők kétféle véget tudtak felvázolni: 1. Dexter lebukik, elkapják, villamosszék. 2. Happy End. A tény: egyikse lett. És az írók szerintem pont erre játszottak. Dex elhagyta a Sötét utasát (bár az utolsó tekintet nem teljesen egyértelművé teszi ez)érző személyiségű ember lett, de mégsem éli a normális életet. Mondhatni “két szék között a padlóra” effektus. Debet sajnáltam, volt pár pillanat, amikor elszorult a torkom ebben az utolsó ötvenakárhány percben. Én sem ilyen végre számítottam, nagyobb döbbenetre, mégis hasonló tekintettel néztem végig a stáblistát, mint ahogy Dex nézett.

Örülnék, ha a neten el kezdene keringeni pár alternate ending, amit leforgattak, de nem azt vágták össze. Vagy DVD-n, az már mindegy.

Aragorn83 - 2013. 09. 24. 01:29
András - 2013. 09. 24. 01:46

Kedves Human,
zseniális kritikád, korona rajta a címválasztás, az epizód refrénje is lehetne, illetve az évad, az elmúlt 2-3 évaddal együtt… Ahogy valaki írta, Trinity után már nem volt a sorozatban kraft… (bocs a parafrázisért). Ott rossz vágányra tették a sorozatot… Volt esély javítani a Debmegtudjahogyabáytjaabayharborimészáros témával, de nem jött be… Sajnálom, hogy így elszúrták, ugyanakkor nagyon szerettem és szeretni fogom…(nem felejtem el a fuckingpassword és a nanny beats serialkiller poénokat)
Ha lesz egyszer spinoff (az írók és készítők mintha csak ezért küldték volna Dextert az önként vállalt börtönbüntetésre és saját sötét utasának az elfojtására önfeláldozva magát szeretteiért valahol a hegyekben, szóval az írók kössék fel a gatyájukat, mert ez a teljesítmény kevés egy új szerződésre), szóval ha lesz spinoff, Dexter iránti lojalitásból nézni fogom.

pingvinfej - 2013. 09. 24. 01:51

Elég gyér évad volt :(

paranoid android - 2013. 09. 24. 01:55

Ez a lezárás akkor lehetett volna jó, ha az évad során végig jelenvalóbb a Sötét Utas, és nem pedig “a szerelem miatt már nem akar ölni, de aztán rájön, hogy mégis” zagyvaság. Bár így sem lett volna a legjobb. Az én ideális lezárásomban is életben marad Dex és nem menekül az Utasától, de sokkal durvább pusztítás és persze lelepleződés után jutott volna idáig. Ez így baromi furcsa lett, mert egész évadban másfelé építkeztek (ha lehet ezt építkezésnek nevezni) és hanyagolták ezt, a sorozat szerintem központi témáját.

A finálénak volt néhány jó jelenete, de ezek is csak először tűnnek “cool”-nak, ha belegondolunk máris húzzuk a szánkat. Deb életét oltotta ki Dexter utoljára on-screen, és az ő testétől szabadult meg utoljára a hajóján. Ezek jól hangzanak, és az íróknak nem volt önkontrolljuk, hogy lássák, hogy a történet nem ezt diktálja és a karakterek sem tennék ezt, akármennyire szimbolikus.

Az évad alapjában véve gyenge cselekményszövésű volt, és rosszul is bántak a karakterekkel, viszont sokáig bizakodtam, hogy ezek ellenére tudják mit akarnak, és még ha én máshogy is képzeltem el, kerek egészet kapunk. De nem így lett, ami meglepő és elszomorító.

A sorozat így keserű véget ért sajnos, ami egy ideig még bántani fog, de idővel biztos képes leszek a jobb pillanatokra asszociálni a cím hallatán. Ugyanis nem kevés zseniális momentumot köszönhetünk ennek a sorozatnak. Az első négy évad fantasztikus volt, de az 5. és 7. is remek szórakozás volt, nekem csak a 6. és az utolsó okozott csalódást, szóval a mérleg pozitív, dehát mégis, a lezárásnak nem ilyennek kellett volna lennie.

Apost - 2013. 09. 24. 02:01

Hát én annyit fűznék hozzá, hogy sokan írtátok, hogy Saxon akarta volna megformálni azt a karaktert, aki Dexter lett volna, ha nincsen a kódex…ami így utólag tényleg logikusnak tűnik és tényleg egyáltalán nem érződött az évadon, viszont itt jegyezném meg, hogy a “mi lett volna dexterrel a kódex nélkül” témakört már az első évadban ellőtték Brian személyével…
Szerintem ott Konkrétan Dexter modta is.. belső hangon…hogy Brian az akivé vált volna a kódex nélkül.
Nameg mikor egyszer elvesztette az önkontrollt, akkor Brian-t látta az apja helyett egy ávadban…
Szóval ha ennyi volt a lényege Saxonnak, akkor felesleges volt…7 évaddal ezelőtt már láttunk jobbat…
Nameg ottvan az az apróság, hogy Saxon is egy okos sorozatgyilkos, aki már gyerekkorában is tudta hogymaradjon észrevétlen..hogy éljen túl….stb….
erre miután kiderült ki ő.. hirtelen átmegy debilbe….
besétál dexter hálójába mikor egyértelmű, hogy dexter tudja hogy épp leakarja vadászni…meg most is bemegy a korházba…
Volt itt a junkien-n egy évadzáró cikk az Under the dome-ról, amiben az volt, hogy nem a színészek alakítják a történetet, hanem a történet a színészeket
és ez az utolsó évad kb csak erről szólt…

Paci - 2013. 09. 24. 03:04

GyMate:

+1. :)

ALDO - 2013. 09. 24. 04:16

“Ennél ez a vég is jobb lett volna: Gosling klón megöli Hannaht (így már lett volna értelme a visszahozásának), ezért elkapják és Dexterről fecseg. Dex kénytelen lesz menekülni (gyerekkel vagy nélküle mindegy–ott vannak a nagyszülők) mivel Deb is gyanús neki is szökni kell. Ketten vagy hárman a hajóznak a nyílt vízen…A robbanással megrendezhették volna a halálukat. A sorozat a halálukról szóló cikkel zárul.”

Nekem ez a verzió jobban tetszik :)
Akkor először a pozitívumok:
– Debra látványos szétcsúszását nem húzták sokáig.
– LaGuerta nem tért vissza. Ritka ellenszenves nő volt.
– Próbálták megmutatni, hogy Dexternek igazi érzelmei vannak.

Sajnos tényleg túlzsúfolt lett az évad. Rengeteg karaktert hoztak be, akikkel semmit sem tudtak kezdeni, ezért azonnal kinyírták őket. Túl sok szálat is elindítottak, melyek szintén zsákutcába vezettek. A Zack az új, fiatal tanítvány szálra, akár egy teljes évadot is szentelhettek volna.
A másik fő probléma, hogy nem igazán értettem, hogy mi akarnak mondani az írók, mert az eddigi évadok logikusan fel voltak építve, még a gyengébbek is. Ez a sötét Dexter érdekes gondolat, bár így teljesen olyan, mintha az első évad gagyi utánzata lenne: sokára derül ki, ki az igazi gyilkos. A gyilkos szórakozik vele (holttest a lakásban), majd kihangsúlyozzák, hogy ez lett volna belőled a kód nélkül. Az első szezonban jobban megcsinálták.
Deb “temetése” is enyhén felháborító volt. Egyetértek azzal, aki azt írta, hogy ezzel lesilányította az áldozatai szintjére, akiket korábban a tengerbe vágott. Valahogy sejtettem, hogy nem fogják elkapni, sem megölni, pedig egy egész évadot nyomozásból, és üldözésből sokat ki lehetett volna hozni.
Ennek ellenére meghatározó sorozatélmény marad.

human - 2013. 09. 24. 04:29

Breaking Bad spoilerezésre ott vannak annak a posztjai. Köszi.

Timi - 2013. 09. 24. 04:39

Mérhetetlenül szomorú vagyok. Biztos voltam benne, hogy a Prison Break utolsó része után nem lesz több alkalmam ilyen csalódottnak lennem, de tévednem kellett. Hajnali fél öt van, az utolsó évad utolsó 6 részét ma néztem meg és le vagyok döbbenve. Még a 8. évad első rész után itt kardoskodtam, hogy a fejemet rátenném, h Debra nem fog meghalni, most mégis az ő halálát kellett végignéznem. És milyen méltatlan körülmények között. Debra volt a kedvencem és nem érdemelte ezt meg. Lehet, hogy Laguertanal ő is hibázott, de nagyon jó és csupaszív ember volt, akinek a bátyja iránti szeretete, a küzdeni tudása, a mérhetetlenül nagy bátorsága és a nagy szíve nekem is példát mutatott. Óriási igazságtalanság történt. Dextert imádtam, és nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy őt vagy Debrát kedvelem-e jobban, de most rá kellett döbbennem, hogy sokkal inkább tettem volna le a voksomat az ő halála mellett. A végén a fatelepes jelenet meg… számomra kiábrándító. Szóval ezerszer inkább egy villamosszék, vagy egy gyilkos általi halál, mintsem egy ilyesfokú leépülés. Tudom, hogy mindez Debra halála miatt volt, de gyakorlatilag a készítők mind a két karaktert megölték… és ennek nagyon nem így kellett volna történnie. Ez méltatlan Dexterhez. Fatelep? Ugyan már. Megrendezett halál? Még örültem amikor a hajónak neki vágott a viharnak, gondoltam öngyilkos lesz és megy Deb után és még ez is sokkal jobb…. aztán életben maradt. Hogy tudatosan vagy sem? azt nem tudom, de az a fatelepes jelenet akkor is méltatlan hozzá. most akkor ez mi? hogyan tovább?

most külön nem mennék bele az évad gyengeségébe, szerintem sem volt a legjobb évad és nagyon sok gyengeség volt benne, de hogy ilyen semmilyen Gosling utánzat vegye el Debra életét és tegye tönkre Dextert. NEVETSÉGES. Inkább megyek aludni…….. ezt az egészet el akarom felejteni. Ugye ez most valami rossz vicc??

Timi - 2013. 09. 24. 04:46

…nem, nem megyek aludni mégsem. még le kell írnom azt is, hogy bár Quinn nem egy nagy karakter, de hozzá is méltatlan volt, hogy ennyire nem teljesedhetett ki a dolog Debrával. Debra… minden évadban csak megszívta és mindig felállt… de persze öljük meg. :D Ne haragudjatok, tudom eszelős vagyok most, de ez igazságtalan!!! És azért fáj ez az egész, mert rohadtul ez a kedvenc sorozatom. :(

andean - 2013. 09. 24. 06:31

Azt vették el, ami az egész Dexter-jelenség értelme volt. Az egyéniséget, a mást, az újat…..a szerethető szörnyet. Embert csináltak belőle, és ezzel olyan szintre degradálták, amivel 8 évet röpke 2 és fél perc alatt lehúztak a klotyón.
Azzal már megbékéltem, hogy kinyírták Debet, pedig szegény csórikám megérdemelte volna a boldog véget, hisz eleget „fucking”-olt 8 évad alatt. Jó, legyen belőle zöldség, és „mentse meg” a big brother….oké. De hogy miért nem lehetett meghúzni azt, amit csak a tökös showrunnerek mernek, azt soha nem fogom megbocsátani. Számomra az utolsó rész 53. perc 52. másodpercénél véget ért a sorozat. És Dexter halott. Mert azt ezerszer inkább elviselem, mint azt, hogy aki 8 évig a szabad akaratról, az egyéniségről, és a mindent túlélésről monologizált, most önként mártírrá válik; szembeköpve mindazt, amit mindenkinek jelentett.

Stackman - 2013. 09. 24. 06:41

R.I.P Dexter
(számomra) Élt 7 évadot…
Ez a 8. évad botrányosan rosszra sikerült. Rengeteg logikátlansággal. Pl amikor Hannah-t körözték, miért nem festette át és vágatta le a haját, stb. Semmi katarzis, az egyetlen valamire való jelenetsor Deb “temetése” volt. Ahogy anno az első évadban Dexter mondta: “Empty inside” Ez tökéketesen igaz volt a 8. évadra. Méltatlanul ért véget ez a sorozat sajnos

csakbia - 2013. 09. 24. 07:20

az első évadnál vagy maximum a másodiknál abba kellett volna hagynom. OTT még szólt valamiről a történet.

winnie - 2013. 09. 24. 07:24
christianmoviefan - 2013. 09. 24. 07:41

na,ezt sem nézem meg…

szale13 - 2013. 09. 24. 08:06

Nem szamithattunk arra, hogy korrekt befejezese legyen a sorozatnak. Nyitva kellett hagyni a kaput az iroknak. Az evad folyaman erkeztek hirek arrol hogy lesz egy spinoff, abban szerintem Dexter valamilyen szinten fog szerepelni, ha nem is szemelyesen. Ha csak egy ket reszre fog visszaterni evadonkent, akkor mar sikeres lesz az a sorozat is.

Ettol fuggetlenul, eleg gyengen olte meg a fogonoszt (egy tollal konyorgom), valoszinu, hogy mar asztalra nem volt penzuk …. Hianyoltam hogy nem az asztalon vegezte ki a pasast. Deb halalara nem volt szukseg, mar nem lesz ki karomkodjon…. Varjuk a spinoffot.

Dexter Morgan - 2013. 09. 24. 08:24

Nagyon fura… Lehet, hogy azért, mert szinte pontosan erre számítottam, avagy: valami nagyon hasonlót írtam volna a végére… teljesen elégedett voltam a fináléval is, az utolsó szezonnal is, és úgy kompletten az egész sorozattal, mint egységgel. Már most tudom, hogy egyszer egy téli hétvégén nekivágok, és szépen pár nap alatt lezavarom még egyszer az egészet, csak győzzem kávéval…

Egy hangyapöcsnyi rossz érzésem nincs a sorozattal kapcsolatban, pontosan azt kaptam tőle, amit vártam, csak néha sokkal jobban-szebben-elegánsabban megoldva, mint ahogy én előre elképzeltem. Teljes, egységes egészként abszolút full 10 a cucc.

szpojleres mókus - 2013. 09. 24. 08:24

8. évad első részénél canceleltem, örülök hogy nem bántam meg. Debra halálának még így is örülök, amiatt a tonna fak fak fak fak fak fak fakjai miatt mindig is utáltam.

Llew - 2013. 09. 24. 08:37

A készítői riportok csak rontanak a helyzeten számomra. Az, hogy Dex nem meghalni ment a viharba és véletlenül maradt életben, hanem csak eljátszani a halálát, hogy magát büntetve remeteként élhessen az teljesen wtf.

Anthonz - 2013. 09. 24. 08:43

Hmm elolvastam ezt az EW-s interjút, a többire nincsen kedvem. Ezek nagyon sötét arcok, a saját világukban élnek, és nem érdekli őket sem a logika, sem a közönség, semmi sem. Ez nem lenne olyan óriási probléma, ha valami zsenik lennének, csak sajnos egyáltalán nem azok.

Ilyeneket válaszolgatnak:
– Dexter valahogy kijutott a partra a viharból, de ez nem fontos, mindig is voltak a realitástól elrugaszkodott elemei a sorozatnak
– azért kapott több időt Quinn meg Masuka lánya, mert a régi szereplőkkel is akartak foglalkozni egy kicsit, hogy lássuk mi lesz velük. És különben is Masuka lánya alig vett el screen time-ot(!!)
– Hannah nem volt elítélve, ezért nem “top priority”, ezért szerintük nem kell még egy sapka sem a fejére, adtak neki egy napszemüveget, az elég(!!!), szerintük az embereknek az utcán úgy sem tűnik fel.
– Nem is merült fel, hogy Dextert elkapják, mert a sorozat lényege az volt, hogyan változik a személyisége, érzelmileg felnő, blablabla

Ilyen és ehhez hasonló gyöngyszemek vannak az interjúban, sok mindennel tisztában vannak ők, csak nem arra fektetik a hangsúlyt. Csak akkor nem tudom minek kellett a sok félrevezető bullshit, rá lehetett volna menni a pszichológia részére és hagyni az “akciót”
Mindenesetre az ilyen okok miatt nem lett ebből egy zseniális sorozat végül. Pedig a potenciál megvolt benne. És még azért is ide írom, a Breaking Bad stábja mit ki tudott volna hozni ebből abba bele se merek gondolni…

rendel - 2013. 09. 24. 08:43

Hihetetlenül béna forgatókönyv és főképp a rendezés, az utolsó percek amikor debrával a hajón van mint valami rossz szappanopera. Ennél jobban nem is lehetett volna elrontani egy befejezést, méltatlan, semmitmondó, logikátlan vég!
Egy korszak lezárult, de nem igy kellet volna elbúcsúznia a sorozatnak, nem ilyen olcsón.
Kanadai favágó… ÚRISTEN!

Timi123 - 2013. 09. 24. 08:45

@bëiz: ha belegondolsz azért tette Debrát a többi hulla közé, mert ő is beleillett Harry kódjába..:) :/

lostfanka - 2013. 09. 24. 08:46

Na olyan lett ez a befejezes mint az egesz evad, az utolso reszhez az egesz evad teljesen felesleges volt. A tavalyi evadban Dex nem dobja fel Hannat igy eltud menni Harrsisonnal, Debet meg a kubai rendorfonok meglovi majd meghal, es ugyanide jutottunk volna. Semmi ertelme nem volt az egesznek, radasul meg nem is szorakoztatott, azon vettem magam eszre hogy a TVre pillantok a Dex kozben mert asszony epp baratok koztot nezett es az erdekesebb volt. Amikor vegig neztem a Lost jutott eszembe ott is csinaltak egy evadzarot ami teljesen fuggetlen volt az egesz evadtol. Egyertelmuen nem mertek meglepni azt hogy Dexet megoljek, mert szerintem is remenykednek a folytatasban, bar meg mindig nem ertem miert nem buktattak le, a rajongok fele Batista fejere vart amikor megtudja hogy Dex a Bay Harbor Buthcer, de ezt sem kaptuk meg. Merges vagyok….

Azert finoman meg benyomtak egy Ice Truckot az evadba:)

Vérnarancs - 2013. 09. 24. 08:46

Internetes nyelven szólva: WTF!!!

westhammer - 2013. 09. 24. 08:52

Ennél sokkal többet érdemelt a sorozat, én arra számítottam, hogy van elkapják valahogy Dextert vagy meghal, de ez olyan semmilyen volt.
Debra meghalt, oké, szomorú volt meg minden, sajnáltam, a többi karakter azonban teljesen el lett felejte, Masuka lánya szálnak pl. mi volt az értelme???
A másik ilyen hülyeség Elway volt, akit egy tűszúrással elintéztek, onnantól kezdve pedig ez a karakter is megszűnt létezni. Összességében az évad nálam 4/10 volt, 2/10-es fináléval és egy 9/10-es sorozatot lerontott 8/10-re.

Feri - 2013. 09. 24. 08:52

Az évadott illetően teljesen egyetértek a poszt szerzőjével. A lezárás azonban szvsz zseniális volt. A bűn nem maradhatott büntetlenül (ha a többit elfogadjuk is, Laguerta nem megbocsátható, még akkor is, ha nem D húzta meg a ravaszt), és a halálnál sokkal súlyosabb büntetést szabott ki magára: elveszített mindenkit. És az is hiteles, hogy a Dark passenger nem múlik ki csak úgy…

lostfanka - 2013. 09. 24. 08:53

Ja arrol nem beszelve hogy mennyire gaz mar hogy Dex leszarja hogy mi lesz a fiaval, pont hogy teljesen hiheto lett volna hogy ezek utan elmegy Argentinaba es teljesen uj eletet kezdenek.

westhammer - 2013. 09. 24. 08:58

Persze megérdemli Dexter, de most akkor Harrison le van tojva? Őt nem veszítette el, még Hannah-t se, Argentínában meg ki akarná őket bántani? És mi van akkor, ha Elway mégis elmegy Argentínába és elkezdi keresni Hannah-t? Joeynak és Batistának az nem jut eszébe, hogy jé, Dexnek volt még kölke is, azzal mi lett? Legalább Matthews-nak lehetne ennyi esze. Ááá rossz volt ez

ALDO - 2013. 09. 24. 09:02

A Dexter pont az a fajta sorozat, ahol szinte lehetetlen, hogy happy enddel végződjön, de én mégis el tudtam volna viselni, hogy mindhárman lelépnek Argentínába.
Dexter Rita halála után kezdett “emberré válni”. Akkor érzett először, valami bűntudathoz és veszteséghez hasonlót. Hannába szerelmes volt, sőt valószínűleg még Harrisont is szerette valamennyire. Ennek ellenére nem érdekli, hogy mi lesz velük és inkább elmegy fát vágni az erdőbe. A mindenkit elpusztítok magam körül, ezért el távol kell tartanom magam tőlük helyett, kihozhattak volna valami olyasmit, hogy jobb emberré kell válnom az “új családom” miatt.
Az évad sajnos nagyon zsúfolt lett. Sok mellékszereplőt hoztak be, akikkel nem tudtak mit kezdeni, ezért 2-3 rész múlva kiírták őket. Csak Masuka lánya és Elway úszták meg. Nem értettem, hogy hová akarnak kilyukadni az írók. Sok szálat vetettek be, aztán, ha elfogyott az ötletük, azonnal írtak egy másikat. Mintha a premier előtt egy héttel dobták volna össze a forgatókönyvet.
Debra vízbe süllyesztése is elég durva volt, főleg, hogy gyilkosokat és másokat juttatott oda.
Összességében egy pozitív és meghatározó sorozatélmény marad, bármennyire is gyenge lett a záróévad. Az idő úgyis megszépíti majd az emlékeket.

White - 2013. 09. 24. 09:29

Még mindig nehezen tudom elhinni ezt az egészet. Nem azt, hogy vége lett… ahogy vége lett.
A Dexter mindig is az egyik kedvenc sorozatom volt, talán az első dráma jellegű amit nagy figyelemmel követtem hétről hétre. Mondanom sem kell, különös mód szívemhez nőtt az egész a évek alatt. Így még a gyengébb évadok során sem adtam fel a reményt, mindig lenyeltem a békát és folytattam a sorozatot.
Úgy gondolom, a hetedik évad nem volt rossz, az első négy szintjére nem emelkedik, de határozottan jobb, mint a köztes évek. A nyolcadik évad pedig nagy meglepetést okozott, hiszen felülmúlta a hetediket a szememben és tudott újat mutatni, pedig azt hittem ez már kiveszett a sorozatból.
Egyedül egy dolog volt, ami a nyolcadik év részeinek megtekintése során mindig zavart… Hogy ez az utolsó. Nem, nem azért mert nem tudom elengedni a sorozatot. Csak egyszerűen nem tűnt fel az évad folyamán, hogy kicsit is olyan lenne mint egy utolsó. Csak bennem támadt az az érzés, hogy részről részre tologatják a készítők azt az időt, mikor bele kell kezdeni a befejezés építgetésébe? Az igazat megvallva már a hetedik évad végén megalapozhatták volna… Az lett volna az ésszerű. De úgy gondolom, hogy egy ilyen tematikájú sorozatnak illő lett volna minimum a nyolcadik felénél már tudatni hogy végül is merre felé tartunk.
Persze, gondolom én hogy történhetett ez. Biztos voltak a stábban, akik rendes befejezést kovácsoltak volna. Biztos vagyok benne, hogy az első döntés Dexter titkának kiderüléséről és üldözésének valamilyen lezárásáról szólt. Elvégre, ne kerteljünk, szerintem a nézők 98 százaléka ezt várta volna el.
Viszont volt egy másik közeg – kedves Scott Buck, innen küldöm rosszkívánságaim – ami nem törődött ezzel az egésszel és kihegyezték az évadot Dexter megjavulására és hogy hogyan lesz az addig bármiféle emóciókat mellőző gyilkos végül mégis érzelmeket… Bocs srácok, de ezt már a Terminátor 2 ellőtte, meg a Disney minden második rajzfilmjében.
De azt mondom, nem érdekes… A maga módján lezárták és csak a jóra kell gondolni. De ilyen utolsó 10 perc után? Számomra nem volt megható, inkább morbid és indokolatlanul felkavaró volt… Értem, hogy kellett az érzelmi töltet, de egy ilyet azért ne játszanának már meg. Csak fogtam a fejem, hogy ez biztos csak valami vicc. Olyan volt, mintha az eddig is rossz benyomást keltő sorozat hirtelen gondolna egyet és még beléd is rúgna. Mintha csak csatornát váltottam volna és már nem is a Dextert nézném. Aztán ahogyan “lecsendesedett a vihar”, jött a pár perces epilógus… Dexter a favágó? DAXEter?! Nevetnem kellett kínomban, nem akartam elhinni.
Az egyik kedvenc sorozatom, és így elszúrták. Kijelenhetem, számomra a legnagyobb televíziós csalódás. Annyiban reménykedem, hogy egyszer felkelek majd és azt látom, hogy Scott Buck sírva bocsánatot kér és bejelenti, hogy kap egy új befejezést a sorozat, ezt a meglévőt meg kitörlik mindenki fejéből. Ennek viszont csekély a valószínűsége.

Rio - 2013. 09. 24. 09:36

Kollega még nem hozta fel magát az aktuális részekkel, megkérdezte, milyen volt az utolsó rész, hogy zárult mindannyiunk egyik kedvenc sorozata.

Mondtam, hogy Debra meghal egy orvosi műhiba miatt, míg Dexter felcsapott favágónak.

Nem fogja felhozni magát.

nyuszihercegno - 2013. 09. 24. 09:41

Nekem is csalódás volt az egész.
Eleve már mikor Hannah meglógott a milliárdossal, olyan kérdések forogtak a fejemben, hogy ha már annyi lóvé van, nem kellett volna valami minimális plasztika? Vagy ne legyünk ennyire drasztikusak, egy hajfestés, frizuraváltás, egy szemüveg? A körözés után meg főleg, ha kiteszik a fél világ elé a fotódat, nem változtatsz meg valamit magadon, hogy ne ismerjenek fel?
Utána a macska-egér játék a marhallal meg a nyomozóval… Amikor már megláttam mellette a buszon is, kínomban felröhögtem, ne má’.
Nem volt ez rossz évad, de illogikus elemeket tartalmazott, magas számban.
És ha már ennyit kínlódtak, igazán… Vagy a legsötétebb befejezést vártam, vagy a happy end-et. Látom a szimbolikát, persze, Debra is áldozat, akkor pancsoljon, Dexter meg éli tovább egy kitalált ember életét, mely során mély “lelkifurkája” van, és tényleg hihetetlenül depresszív és nyomasztó az egész, de mégis semmilyen.
Nem ezt érdemelte, nagyon nem.

A. - 2013. 09. 24. 09:44

Mai interjúból:

“- TVLINE | Any significance to Deb’s focus on hiking before she died?
– She’s drugged up and coming out of it, so she was having weird thoughts. She’s already thinking about when she comes down to visit them in Argentina because there are mountains there.”

Hát ez…röhögök. beleírnak a fináléba (meg az egész évadba) olyan dolgokat, amiknek bevallottan semmi, de semmi értelme és jelentősége, erről szólt az egész, tökéletesen összefoglalja az írói teljesítményt. Ennyi erővel beszélhettek volna végig az időjárásról is.
elTrueBloodosott sajnos.

Brynden Rivers - 2013. 09. 24. 09:46

@GyMate +1 :)

A felelősök ezért a szörnyű csalódásért:
http://www.uproxx.com/tv/2013/09/naming-names-holding-accountable-people-responsible-last-season-dexter/

WTF!

Egy olyan írót alkalmazni egy A-listás drámasorozat epikusnak szánt lezárásán, akinek egyetlen korábbi sorozatos munkája a
Jakers! The Adventures of Piggley Winks még nagyobb WTF!

abc - 2013. 09. 24. 09:49

http://www.youtube.com/watch?v=Hl407-PZa3k&feature=youtu.be

Ha ilyen lett volna az évad, ez is mérföldekkel jobb lett volna, mint így.

winnie - 2013. 09. 24. 09:59

“Egy olyan írót alkalmazni egy A-listás drámasorozat epikusnak szánt lezárásán”

miért ne? minden sorozatban akad. rengeteg fiatal író van, aki évek óta dolgozik, míg kreditet kap. attól még benn lehetett sok írószobában, hogy nem kapott kreditet, saját szkriptet. és ilyen sorozatoknál lehet a legtöbbet tanulni. korábban is voltak sorozatos munkái, benne volt a chicago code stábjában is, de nyilván kezdőként nem executive producerként.

gbravoo - 2013. 09. 24. 10:12

Sokan leírták már milyen szar ez az évad, túl sokat nem tudok hozzáfűzni.

4.évad után nagyon sokat változott(nem előnyére) :(.

Ez viszont tetszett:

http://www.uproxx.com/tv/2013/09/former-dexter-showrunner-agrees-season-crap-thinks-finale-killer/

sanddio - 2013. 09. 24. 10:30

Sok gondolat kavarog a fejemben, de attól félek nem tudom rendesen megfogalmazni.
Én sem egészen így képzeltem el a lezárást az utolsó évadot, de számomra akkor is ez volt A SOROZAT így csupa nagy betűvel. Lehet, hogy elfogult vagyok, de annyira rettenetesnek nem láttam, mint a legtöbben. A favágós jelenet szerintem sem kellett volna, az sokat rontott az összképen. Viszont Dexter jellemfejlődése nem az utolsó évadban kezdődött. Folyamatosan látszott az évadok folyamán, hogy egyre inkább kezdenek az álca miatt fenntartott kapcsolatok valóssá válni. Már a negyedik évad végén mondta Dexter, hogy talán a családja miatt le tudja győzni a sötét utast, aztán Rita halála visszarántotta. És igen, az emberré válása magával vonta a hibákat és azt, hogy realizálta, hogy életvitelével tönkretette a számára közel állók életét.
Vogel is mondta, hogy talán nem jól mérte fel, talán mégsem olyan mint a többi pszichopata. (Talán ha nem a kódot tanítják neki, hanem kezelik nem is lesz sorozatgyilkos?)
Úgyhogy én minden hibája ellenére nem bántam meg, hogy végignéztem ezt a 8 évadot és meghatározó élményem lesz ez a sorozat. És bár most azért vannak furcsa érzéseim a lezárást illetően, sokakkal ellentétben azt is elképzelhetőnek tartom, hogy pár év múlva újranézem.

Kira - 2013. 09. 24. 10:42

Úgy látszik szeretik az olyan sorozatok végét elrontani, amiben Yvonne Strahovski jelen van… erre a sorsra jutott a Chuck is, bár ott egy fokkal jobb volt a vége, de tökre nem az amit az ember elvárt volna tőle…

Dexter nekem is a kedvencem évek óta. A sorozat csúcspontja a 4-ik évad volt, de szerintem a 6-ik is jó volt és a 7-ik se volt rossz a maffia szállal. Volt még ebben potenciál, nem értem miért kellett abbahagyni, és ha már tudták h vége akkor meg miért így.

Amit Dexter mond Harrisonnak a végén, az tipikusan olyan, hogy “majd ha a túlvilágon találkozunk, addig emlékezz arra h szeretlek.” már akkor tudtam amikor hajóra szállt Deb testével, hogy öngyilkos lesz. Mondjuk arra számítottam, hogy összekötözi magát Deb testével és akkor úgy ugrik a vízbe vagy valami. De még az elmegy a viharba se lett volna szar… de így hogy életben hagyták… pff. Oké, sokan írtátok hogy az öngyilkosság nem méltó Dexterhez, de éppen akkor változott amikor rájött hogy mindenki veszélyben van akivel kapcsolatban áll, ez lett volna a helyes döntés. Vagy alapból másféle terelni a szálat és akkor tényleg kapták volna el, vagy élt volna boldogan.

Másik alternatíva még, ha már életben hagyják legalább lehetett volna úgy, hogy ott ül a kávézóban és messziről figyel, vigyáz Hannahra meg a fiára és akkor az még oké lett volna…

Fearan - 2013. 09. 24. 11:07

A Dexter volt a 4. sorozat amit elejétől a végéig követtem. Mind a négynél ugyanazt tapasztaltam: erős kezdés, a néző függővé lesz, az írók egyre kevésbé teszik oda magukat, a színvonal romlik, majd a végén unottan összecsapnak egy szedett-vedett finálét és a nézők őrjöngenek dühükben.
Javítsatok ki ha tévedek, de az amerikaiaknál ez a koncepció. Vagy vannak olyan sorozatok, ahol az írók végig a maximumot nyújtják és egy katartikus sorozatlezárással megkoronázzák az egészet?

Astaroth - 2013. 09. 24. 11:15

@fearan: Breaking Bad

winnie - 2013. 09. 24. 11:24

meg vagy pár tucat másik sorozat, de ezt ne itt tárgyaljuk ki. ez teljesen szubjektív. az írók nyilván mindig maximumot akarnak, kérdés, hogy mire futja tőlük.

kye - 2013. 09. 24. 11:33

Szerintem az egész évad jó volt eltekintve pár hülyeségtől, ami kiábrándító, hogy az egész évad során történtek olyan dolgok amit valamiért mintha sose vennének észre, pl. itt a végén Saxon karjából csöpög a vér és úgy sétál végig egy parkolón, vagy mikor Dexter kiviszi Debrat a korházból… Viszont az utolsó 20 perc, Debra visszaesése, a lezárás hát… Nem egy írói csoda.

via - 2013. 09. 24. 11:38

Az előttem szólókhoz hasonlóan én sem vagyok elégedett a befejezéssel, de ha mar így alakult (alakították), akkor legalább azzal lett volna vége, h: fólia, képek a falon, és épp valakinek a fejére olvassa a bűneit Dexter, mint rég. Mert mint ezt annyiszor hangoztatta, neki ez öles egy szükséglet, karakterfejlődés ide v oda.

Marcipáncica - 2013. 09. 24. 12:07

Masuka lánya lesz a spin-off témája. Meg Horatio Caine… Szerintem még ezzel a felállással is jobbat írnánk mint ez a záró évad volt… :/

egy igazi szakember - 2013. 09. 24. 12:09

Az évadzáró igazodott az egész évadhoz, gyenge volt és felejthető.

Ahogy Hannah bebaszta Elwaybe a lónyugtatót, na az, a régi szép időket hozta vissza!

Anna - 2013. 09. 24. 12:32

Ez az évadzáró egy KATASZTRÓFA volt. Nem tudom elhinni, hogy az írók ezt hogy gondolhatták komolyan és hogy zárhattak le így egy ilyen sorozatot, mint a Dexter.

EphemeronXOXO - 2013. 09. 24. 12:33

Dexter 2.0 – The Lumberjack Diaries

_Peter - 2013. 09. 24. 12:48

Nem olvastam el még minden hsz-t, nekem is nagy WTF volt rossz értelemben. Ennél még a reddit verzió is jobb lett volna… Azt gondoltam nem Harrisont látjuk Dexter vértócsájában ülni, de ez mi volt?

Évadok óta vártam egy komoly beszélgetést Dexter és Quinn között, ahogy Quinn rájön a dolgokra viszont Deb miatt segít nekik. Ha már eldöntötték Deb meghal miért nem valami karakteréhez illő módon, mondjuk creepy fejű Gosling Dexterre céloz ő meg eléugrik önfeláldozva vagy ilyesmi. De nem egy noname marsall miatt hal meg. És Deb milyet káromkodna, ha tudná Dexter elhagyta Harrisont? Mi ez a hülyeség, hogy így védi Hannah-t és a gyereket, hogy elmegy fát vágni a világ végére? Saxon az egyik legrosszabb főgonosz, és még a felében így is Yates volt a téma, meg Vogel hülyeségei. Ostobán kezelt Batista, Quinn, Masuka, Matthews. Borzalom volt az egész évad. Írhatnék még hosszan, de nem érdemes az időt pazarolni rá, szörnyű mit műveltek az írók.

Imurai - 2013. 09. 24. 12:53

Trinity???? Trinity egy nulla ellenfél volt, hagyjál már! Halálunalmas volt a kis családjával….. Bleh!

exile - 2013. 09. 24. 12:57

Nem voltak nagyok az elvárásaim, nagyon sok hülyeségen szándékosan nem akadtam fenn, de azért ez sok volt a végére. Tényleg, akkor már lett volna öngyilkos, mert ugye ezzel jót tesz a gyerekének meg a pszichopata barátnőjének, akire ráhagyta, hogy felnevelje (NOT!). De nem! Megrendezte a halálát, hogy a megmaradt két ember akit szeret rosszul érezze magát jó sok évig, de ő is él tovább teljesen külön, hogy ő is rosszul érezze magát és sajnálkozhasson az el*** életén. ááááá

Kedvenc pillanat: Saxon megölése után, a videószobás jelenet. Hatalmasat nevettem, részben mert jó poén volt ahogy ott bólogattak elismerően, másrészt meg egy ilyen dolgot, hogy lehet ennyivel elintézni?
– Jólvan Dexter fiam, látszik, hogy egy hidegvérű gyilkos vagy és indítékod is volt. De önvédelem volt, menj haza pihenni, vagy akár hagyd el az országot, ez a dolog le van zárva.

Fearan - 2013. 09. 24. 13:06

“az írók nyilván mindig maximumot akarnak”

Nos ez számomra korántsem ennyire nyilvánvaló, de igazad van, ez a téma már eléggé OFF, úgyhogy erről itt ennyit :)

EphemeronXOXO - 2013. 09. 24. 13:21

http://www.uproxx.com/tv/2013/09/if-this-is-how-dexter-ends-we-riot/

Ha ez már volt akkor elnézést, csak említésre méltónak találtam. Hetekkel a finálé előtt ez a verzió “szivárgott” ki!
Komolyan mondom még ez is jobb és elfogadhatóbb befejezés lett volna. Csak én Deb és Quinn szerepét lehet kicseréltem volna.
És persze értelemszerűen a sztorit hozzá igazítottam volna.

A JELENET! Na azt nagyon megnéztem volna és ahogy olvastam, teljesen el tudtam képzelni, mintha csak egy Dexter epizódot néztem volna!
És GyMant Hatalmas lájk és kérlek mindenképpen fordítsd le angolra és oszd meg a rajongókkal mert az írásod woooowwwww! Emelem nem létező kalapom! <2

EphemeronXOXO - 2013. 09. 24. 13:31

http://www.youtube.com/watch?v=A52p9jc-gOo
Ohh Ha negyedik évad után bánatában elmegy fát vágni ez a dal nagyon dög lett volna. Magányos farkas egyik kezében Harrisonnal másikban meg egy jó nagy láncfűrésszel.
Na jó ez nagyon nem vicces de egyszerűen kínomban már csak röhögni tudok. tényleg imádtam ezt a sorozatot de igen el kell ismernem nem gondoltam volna, hogy az ötödik évad és Miss Stiles után jöhet rosszabb. Pedig a ComicCon paneles Hanna féle elszólás után tényleg jó befejezésre számítottam:(

tomah56 - 2013. 09. 24. 14:12

Szerintem jó volt. Tökéletes úgy se lehetett volna.

Gerosz - 2013. 09. 24. 14:21

Utolsó képről Vic Mackey jutott eszembe, gyenge lezárás volt, nem is érdemel több kommentet a részemről.BB után néztem ég és föld…

Anthonz - 2013. 09. 24. 14:37

Na igen az a tény, hogy sokan a BB után néztük nem segített a finálé megítélésén :))

EphemeronXOXO - 2013. 09. 24. 14:47

LOL alii Jut eszembe annyian szembe állították a Breaking Bad-et Dexterrel hogy most már muszáj megnéznem:)
(Különben viccen kívül az Ausztrál BigBrother lényegesen jobb volt mint szegény Dexter finálé:( )

Miss Keamy - 2013. 09. 24. 14:51

engem csak az szomorit el a legjobban, az egyik legjobb sorozatot hogy tudják igy elb*szni már bocsánat :D a Trinity-s évadhoz ez hol volt. ezééért utálom ha 8 évados egy sorozat, a minőség rovására megy :(

Timi - 2013. 09. 24. 15:16

Oké, na szóval eltelt pár óra, kissé lenyugodtam, habár azóta töröltem a gépemről az utolsó részt, mert ezt nem vagyok hajlandó visszanézni, inkább kitalálok magamban egy másik befejezést és azzal a tudattal élek, hogy így ért véget és nem úgy, ahogy azt az írók csinálták.

teljesen egyértelmű volt, hogy a Dexternek nem lesz happy end vége. aki azt gondolta volna, hogy Dex majd elmegy argentínába Harrisonnal és Hannaval, Deb pedig boldogan dolgozik tovább, az naiv volt. Persze én is reménykedtem abban, hogy Dexter túléli, de tudtam, hogy valami komoly drámai jelenetnek még szem és fültanúi leszünk. A kérdés már csak az volt, hogy a sokak által megjósolt Dexter fog-e tényleg meghalni (Saxon által, villamosszék által etc…) vagy pedig egy másik karakter szívja meg. Oké, az írók úgy döntöttek, h Dextert életben hagyják… de miért Debet kárhoztatták halál sorsa??? Tudom, hogy a sorozatban sok igazságtalanság történt már (Rita halála, Laguerta halála – most tök mind1, hogy ez utóbbit sokan rühellték, egy picit sem érdemelte meg a halált), de ez még ennél is sokkal kegyetlenebb, mert Deb 8 évad óta folyamatosan csak szívott. Az ő halálával mintha az írók azt akarnák a nézőkkel elfogadtatni, hogy nincs igazság a földön és sosincs esélyed a végső győzelemre. Pedig ez nem így van. Ebben a sorozatban is lehetett volna győzni, de pont azt az embert ölették meg, akihez a legkevésbé sem kellett volna nyúlni. Mégpedig azért nem, mert lett volna két olyan variáció, ami sokkalta méltóbb lett volna a sorozathoz és ami egyáltalán nem tartalmazta volna Deb halálát.

1. Dexter meghal? Akkor meghal. Drámai? Igen. Sírtunk volna? Sokan igen. Szívszorító lett volna? Igen. Lehetett volna egy pozitív kicsengése, DE NEM HAPPY END a sorozatnak? Igen, méghozzá úgy, ha Hanna továbbneveli Harrisont, Debra pedig ebben besegít neki és közben elhivatottan végzi továbbra is a munkáját. Eleinte azt hittem (és anno hangot is adtam ennek itt a fórumban), ha Dextert megölik, akkor Debra élete is véget ér, mert nem lesz senkije. A végén azonban már lehetett látni, hogy Debra képes lett volna ezt feldolgozni, mert bele kellett törődnie, hogy abban az életmódban amit Dex folytat, ez benne van. Attól még itt lett volna az utódja és Hanna és Harrison mellett neki is lehetett volna egy családja. Dexter és veszélyek nélkül…talán egy idő után ismét teljes értékű élettel és boldogan. Happy ending? Nem, de van egy pozitív kicsengése és senki nem követ el harakirit a képernyő előtt a favágó Dexter és a hullafehér Deb miatt.

2. Hannah meghal? Akkor meghal. Drámai? Igen. Sírtunk volna? Én ugyan nem, de sokan sajnálták volna Dextert és mindenki abban a tudatban lett volna, hogy ez az ő büntetése. Lehetett volna egy pozitív kicsengése és NEM HAPPY END a sorozatnak? Igen, mert Hanna halála kellőképpen fájdalmas lett volna, de nem a legfájdalmasabb, szóval ott lehetett volna a bűnhődő Dextert, aki ugyan megtanulta végre milyen szerelmesnek lenni, de el is kell magában temetnie ezt az érzést egy időre, mert Hanna meghalt. Ott van azonban Deb és Harrison akikkel együtt lehetett volna és emberként fejlődhetett volna tovább, és kiteljesedhetett volna mellettük. Később (ezt ugyan mi nézők már nem láttuk volna, csak gondoltuk volna), újra rátalált volna a szerelem, és bár Hanna miatt bűntudattal, de tovább tudta volna élni az életét boldogan. Lehetett volna egy olyan befejezés is, hogy a tesók összenéznek és egy olyan beszélgetést folytatnak, aminek témája az, hogy vajon érdemes-e tovább folytatni a gyilkolást… a beszélgetést kimenetelét sosem tudtuk volna meg, csak azt láttuk volna, hogy Dex és Deb ismét együtt.

Őszintén szólva ez lett volna a legjobb befejezés, mert Hanna hosszabb távon senkit nem érdekelt volna, mert ő egy piti kis gyilkos volt. Vele elsősorban azért szimpatizáltunk, mert Stahovski alakította és mert Dexter a nézők fejébe verte, hogy szerelmes belé. Amúgy meg a kutyát nem érdekelte volna, mert ez nem olyan súlyos lett volna, mint Rita elvesztése, aki egy ártatlan családanya volt. Hannah halálával viszont nem kaptunk volna teljes happy endet, de lett volna egy út amin a karaktereknek fel lehetett volna épülni újra.

Így hogy Debra meghalt…

igen, Dexternek maradt a favágás, és a száműzetés. Az már egy kicsit se érdekelje az írókat, hogy mit össze nem fuck-oskodott volna Debra, ha tudná, h Dexter otthagyta a családját és elment fát vágni, hogy így bűnhődjön. És igen, nyilván Harrisonnak is úgy a legjobb ha apuka nélkül nő fel, elvégre Dexter megmondta, h Saxon után már csak az ő jövőjükre koncentrálna, de most hogy Debra meghalt, inkább kiírtja saját magát az életükből, mert hiába nem ölt volna többet, ő akkor is veszélyesnek ítélte magát a fiára és Hannára nézve. Hagy nőjön fel az a gyerek apuka nélkül, elvégre ő is felnőtt Harry nélkül, más kérdés, hogy mi lett belőle. Hm önfeláldozás? Szerintem inkább gyávaság, habár eddig sem törődött sokat a gyerekével, és bár a harmadik évad óta azt építik, hogy Dexterből milyen odaadó apuka válhat és mennyivel másabb lehetne, mint Harry, valahogy mégis hamarabb sikerült lelécelni a gyereke életéből, mint az ő életéből az apjának, szóval mintha ennek az egész gyerek dolognak értelme sem lett volna. Mert azt a részét még elhiszem, hogy Dexter így bünteti magát, hogy nem keresi őket, de a gyereknek és Hannanak biztosan nem tett ezzel jót, de hát miért is akarom azt hinni, hogy Dexter másokra is gondol. Pont ott bukik az egész, hogy Dexter megígérte h Argentínában már csak a családjának élt volna és befejezte volna a gyilkolást. Szóval semmilyen veszéllyel nem lehetett volna Hannaékra. Pusztán valakik nem fognak azért meghalni, mert ott van a közelükben. Rita is azért halt meg, mert túl sokáig szórakozott a Trinityvel és Deb is azért, mert Saxon nem intézte el időben. Hagy hozzon szégyent Debra utolsó kívánságaira is, aki csak boldognak akarta látni Dextert, aki jó apuka és jó férj. Végezetül Ritát is idevehetjük, aki a fiát nyilván egy másik gyilkos mellett akarta tudni egy az egyben. Hát persze… továbbra is csak GRATULÁLNI TUDOK AZ ÍROKNAK.

Itchap - 2013. 09. 24. 15:22

Én az utolsó jelenetben azt hittem először, hogy nem Dexter az, hanem egy szimpla favágó, aki mondjuk egy keresett gyilkos volt, és amikor belép a házba, az be van fóliázva, és egy kéz hátulról belenyomja a tűt a nyakába. Kép feketébe megy, FIN!
Ez mondjuk így nem lett volna rossz…

jim455 - 2013. 09. 24. 15:36

Már tegnap megnéztem, de mostanáig emésztettem, eléggé kavarogtak bennem a gondolatok. Először is az jutott eszembe a rész után és közben is, hogy le van szarva az utolsó évad, vége a Dexternek:( egyébként a sorozat maradt az örökranglistámon az előkelő 2. helyezett. Hiányozni fog, sok emlékezetes jelenet megmaradt bennem.

Több dolog miatt is dühös vagyok. Maga a rész több baromságot/logikátlanságot tartalmazott megint, egyszerűen nem tudtak egy ilyen téren hibátlan részt gyártani. Saxon pl. minek rodeózott a kórházban? nem akart megmenekülni? De a legnagyobb a tollas gyilkolás. Dex tudta, hogy veszik, most direkt azt várta, hogy Saxon beleszúrja, hogy önvédelemnek tűnjön? És ha a nyakába szúrja mint Dex neki? ez vicces volt, ahogy Saxon meresztgetésein is röhögtem. Szívesen vettem volna több múltidézést, és, hogy Dex még utoljára asztalra tegyen valakit, mondjuk ehhez már nem volt kedve, nem csoda.

Deb halálát nagyon jól leírta human, ugyan ezt gondolom, kellett az utolsó részre egy nagy halál, búcsúzkodás is, de, hogy ezt ilyen random módon, hogy visszaesik, hát beszarok. akkor inkább ne mondta volna az orvos, hogy túléli, halt volna meg a lövéstől. Egyébként korábban fogadni mertem volna, hogy Deb túléli.
Viszont a halála után jött a baromi erős hajókázós jelenet, ami szerintem zseniális volt és szívszorító, egy ilyen jelenetet mindenképp vártam a zárásra. Eilsmerem, meghatódtam.

És az utolsó pár perc: Sajnáltam Dexet, de az öngyilkossággal meg tudtam volna békélni, habár ha felhagy a gyilkos életével akkor nem lett volna semmilyen veszéllyel az új családjára. De egy ilyen zárás szép lett volna, ők meg bevágnak egy Argentínás jelenetet, ahol amúgy Hanna nem nagyon volt megrendülve, és még meg is mutatják közelről a véres hajódarabokat. És itt jött aztán a feketeleves, aminél a fejem fogtam, egyszerűen nem merték megölni Dextert, pedig ezt a szerpet Hall tuti nem vállalja el mégegyszer és úgy tudom szó sincs róla. Egy dolog, hogy nem élhette túl, de miért is akarta volna túlélni? Vagy ha túl akarta akkor miért indult a viharba? Szóval nem volt értelme az utolsó képsoroknak, de azt még fontos volt odabiggyeszteni. A legnagyobb wtf, hogy a showrunner szerint Dex azért ment a viharba, hogy eljátssza a halálát, hát elképesztő ez az ember. De ha már így alakult remélem Dex elutazik Argentínába.
Sokat lehetne még beszélni róla, de minden elhangzott, amit még nagyon sajnálok, hogy nem volt az egy utolsó hosszú, összegző, hatásos, sokat mondó monológ, mert fontos pontja volt ez az elem a sorozatnak, és nem kaptuk meg, pedig egy Miami szerplők/Argentína montázs alá tökéletes ilett volna egy záró monológ, nagy kár. Már a 7. évadban is voltak intő jelek, de az egy magasabb színvonalat képviselt, ugyanezen készítőkkel, szóval itt nem értem mit csináltak, csúnyán beletörött a bicskájuk a sorozat lezárásába.
Az utolsó évad szót sem érdemel, a finálé jobb volt, csak sajnos több volt benne.

Rio - 2013. 09. 24. 15:52

Egyébként amiért minimálisan izgultam: Harrison EGYSZER SEM szólta el magát a rendőrcimbik előtt, hogy “hé, nem csak apuval megyünk ám túrázni, jön velünk Hannah is”… Dexter helyében kivert volna a frász, hogy bármikor lebukhat ezzel… természetesen erről az aspektusról (is) remekül megfeledkeztek az írók.

Azoktól kérdezem, akik olvasták a készítői interjúkat: erről nem regéltek, nem magyarázták meg? Vagy esetleg arról, hogy Dexterben miért nem voltak kétségek arról, hogy ha elengedi Vogel Jr.-t, az beköpi?

LiszkaY - 2013. 09. 24. 15:59

Katasztrófa volt a finálé. És még a képzeletbeli apja sem szerepelt egy másodpercre sem…

alii - 2013. 09. 24. 16:17

Azert nem kell az utolso kis morzsat is megragadni, csak h fikazhass..ha megnezed az 11. resz utolso par percet, megerted, miert nem szerepelt az apja a finaleban.

audrey - 2013. 09. 24. 16:25

Elolvasva az összes kommentet, már nem is érzem, hogy le kéne írnom mit gondolok erről az egészről. Csupán annyit mondanék, hogy tegnap, mikor megnéztem,mikor elsötétedett Dexter lumberjack arca, elpityeredtem. Szörnyű hiányérzetem volt.

Valakik már szépen megfogalmazták,amiket én is érzek.

“hogy a megmaradt két ember akit szeret rosszul érezze magát jó sok évig, de ő is él tovább teljesen külön, hogy ő is rosszul érezze magát”

“És Deb milyet káromkodna, ha tudná Dexter elhagyta Harrisont? Mi ez a hülyeség, hogy így védi Hannah-t és a gyereket, hogy elmegy fát vágni a világ végére?”

Aztán belegondoltam, hogy ezek után mi történhetett az őrsön:
– Quinn visszaesik a szakítás utáni állapotába. Napról-napra leépül az alkoholtól.
– Batista bemegy az őrse, és körbenéz: Mike Anderson, Maria, Deb és most Dexter is ( Amúgy valami rémlik neki, mintha lett volna Dexternek egy fia is) Ebből ő többet nem kér. És elmegy éttermet vezetni.
– Masuka sem élvezi többet a munkát. Hiányzik Dexterino cimborája. Megkomolyodik, és a lányára fókuszál.

karit - 2013. 09. 24. 16:32

Nem akarok itt tovább elmútnyócévezni, de stílusos lett volna, ha a végén a ketamintól dülöngélő Elway kirak egy fotót a kocsmában Angelék elé a nyitott csomagtartóba bámuló Dex-Deb-Hanna-Zack négyesről, és miután szinte hallatszik, ahogy a nyomozók fejében csikorognak a kerekek, Quinn végül megvonja a vállát és csak annyit fűz hozzá értetlenül: So?

Ahogy én is, mert a végén csak néztem ki a fejemből, hogy a francba lehet, hogy az íróknak nem szólt senki, hogy ez az utolsó rész lesz, fiúk!?

Mert akármennyire is elcseszték a végét a fatelepes vattafakkal (most tényleg az a legnagyobb katarzis, hogy Debet a cápákkal zabáltatja fel a testvére, ahelyett, hogy legalább utoljára feltúrázna a húga fejével az Andok tetejére és elülteti???), a legszarabb érzés bennem mégis az, hogy ugyanolyan szellemileg kisportolt nyomozókként élnek tovább Quinnék, ahogy addig.

Próbálok a szépre emlékezni, a hidegvérű, következetes Dexterre; a legelső rész legelső fóliasátras akciójára, amiben
– Ray Donovan SPOILER! –
még az is összejött Dexternek, ami Sullynak nem: nála hiába próbálta kidumálni magát Mickey papa.

Szóval, ezzel nálam a Dexter kimarad a képzeletbeli Sorozat Panteonból, még akkor is, ha Masuka lánya megkapja jövőre “A sorozattörténelem legfeleslegesebb karaktere” Emmy-t.

bernispecial - 2013. 09. 24. 16:43

Annyi meg annyi végkifejletet végig zongoráztam. De ez a lehetőség nem volt köztük. Lehetett volna jobb az biztos, meg az egész évad is jobb.
De bárhogy is, Dexter az Dexter.
Nagyon fog hiányozni…

karit - 2013. 09. 24. 16:53

Egy szót se szóltam volna, ha a legvégén egy műanyagkosarat mutatnak közeliben, és hallatszik Quinn hangja Masukához:
– Ezt Harrison ágya alatt találtuk, csak a rend kedvéért futtass le rajta egy DNS-tesztet.
És a kosárba esik egy vérfoltos fehér plüssállat.

Kobrisz - 2013. 09. 24. 16:57

Igazából egy ilyen vég sokkal jobb lett volna:
Dexi és a szöszi a gyerekkel hajóznak ki a tengerre.Hajóznak a szép élet felé,persze a vihar nélkül. Boldogok,nevetgélnek és egyszercsak:
Bumm. Szöszi lelőve.
Bumm. Harrison kampó.
Majd a parton mutatják a képet,hogy a távcsöves puska mögül néz ki a feka Doakes.
-Surprise Motherfucker!!!
Bumm.

jikke - 2013. 09. 24. 17:28

sokan irtátok már h kizárt h michael c hall mégegyszer elvállalná ezt a karaktert. ilyet mikor nyilatkozott v mi volt ez? irjátok le pls meg cikket videot hozzá bármit. azt olvastam h ha lesz spinoff 100 h nem jon.

karit - 2013. 09. 24. 17:35

Ha te is azt olvastad, amit sokan írtak már, akkor miről kell cikk video bármi?

Baking Bread - 2013. 09. 24. 17:38

Erre az utolso kepre csak kene egy szemuveg es maris meglenne Walter White.

Ha meg kalapot is teszunk ra, akkor meg Heisenberg.

:)

Lilith - 2013. 09. 24. 17:58

Fejbe lövöm magam.Reménykedtem benne,hogy úgy odab*sz*raintanak nekünk a fináléval,hogy csak kapkodjuk az állunkat.Erre meg.Áh szinte sírvafakadok.Legalább…áhhh..
Mellesleg nagyon sajnálom,hogy abbahagyták,mert akármennyire is rossz volt az utolsó évad (és szerintem a hatodik évad is).

RIP DEXTER,azért hiányozni fogsz.Veled ki tudtam élni a betegebb énemet.

carip - 2013. 09. 24. 18:04

Tényleg vacak volt az évad, de az emútnyócév alatt annyira a szívemhez nőtt, hogy most hatalmas űr tátong a lelkemben. :) Szerettem ezt a sorozatot, a nyilvánvaló hibái ellenére. Pl. idegesített, hogy Hannah, a körözött bűnöző még egy minimális álcát sem volt képes magára ölteni Miamiben. Feltűnő szőke nő, legalább egy kalap, napszemüveg, esetleg hajvágás, hajfestés… felismerhetetlenné tehette volna magát, ehelyett a saját arcával mászkált a városban… És hogy Harrison egyszer sem szólta el magát, hogy Hannah velük van, pedig egy ilyen korú gyerek még nem tudja, mi a titok.

gabika72 - 2013. 09. 24. 18:11

Én úgy tudom hogy vállalta volna a folytatást(qrva sok pénzért), a csatorna is akarta volna az írók viszont le akarták zárni a sorozatot.Igazság szerint a 8. évadra tekinthetünk úgy mint egy bónusz évadra, mert az írók már a 7. végén le akarták zárni a történetet a showtime viszont a jó nézettségre tekintettel kikövetelt még egy évadot(talán ezért is magasabb színvonalú a 7. évad), a másik dolog viszont, hogy így kicsit savanyú lett a szőlő.Kérdés ,hogy akinek a birtokában van a franchise(és aki valószínűleg nem véletlen hagyatta életben Dextert ;)) milyen jövőt tartogat a sorozatot illetően, mert hogy hallunk még Dexter Morganről az szinte biztos.

winnie - 2013. 09. 24. 18:19

ezt nem “úgy tudni” kell:) cikkeket kell linkelni és ilyet biztos nem nyilatkozna senki. szóval csak sejteni lehet.

nyilván, ha lett volna elég pénz a folytatásra, akkor megcsinálták volna, de mivel már a 7-8. évad berendelése is csak nagyon nehezen ment és nagyon sokat fizettek hallnak, ezért a 9. szezon még esélytelenebb lett volna.

viszont azt nem az írók döntik el, hogy mit zárnak le, hanem a csatorna. főleg nem a dexternál, hiszen már eddig is vagy 4-5 showrunner volt. ha valamelyik nem akarta volna folytatni, akkor kirúgják és folytatják olyannal, aki megírja a 9. évadot.

jerrycomovie - 2013. 09. 24. 18:26

Amikor jött a kép, hogy fakitermelés a végén, esküszöm, azt hittem, bemutatnak egy csávót, aki melózik, hazamegy, kinyitja a hűtőt, elővesz egy dobozt, benne ujjakkal, stb. és egyszer csak megjelenik mögötte Dexter a tűvel.
Erre Dexter volt a csóka.
Mindfuck lezárás.
Debrát kinyírni felesleges volt, de gondolom kellett, hogy Dexter érzelmileg teljesen elszakadjon Miami-tól. Végül-is Debra is csak fogadott húga volt.
Szerintem is elég lett volna, ha behajt a viharba, drámai zene és kész.
Akkor van kedvem szorítani, hogy hátha túlélte.
Azzal, hogy megmutatták, túlélte, ezt a fantáziálást is elvették a nézőtől, hogy oda képzelje, ahová akarja.
Kösz!

Hellhound - 2013. 09. 24. 18:28

Hát voltak benne dolgok amiket nem szerettem, és sokkal drámaibb befejezésre számítottam volna, de a felháborodás sosem volt az én műfajom. Jó szívvel válok meg a sorozattól.
Amúgy az senkinek nem tűnt fel, hogy Dexter azért ment az erdőbe, mert Debra utolsó kívánsága a túrázás volt? Meg aztán miután eltűnt Miami-ból, nem biztos, hogy jó ötlet besétálni egy másik laborba, hogy itt vagyok, profi munkaerő. Valami olyan munka kellett neki amivel beolvadhat. Szerintem. O_O

állat - 2013. 09. 24. 18:37

Borzalom!!!!!!!!!
A sorozatról összességében: 1, 2, 4 évadok fantasztikusak, 3, 5, 7 évadok jók a 6, 8 évadok pedig nagy csalódások. Szóval összességében a sorozatot még mindig a legjobbak közé sorolom de egy ideig a finálé miatt kénytelen leszek elfelejteni. Sajnos az 5-ik évad után Dexter a 6-ik szezonban a 0-ra “fejlődött” vissza majd a hetedikben újra rátaláltak a jó útra amit aztán mit tesz isten idén újra lenulláztak. Emlékszem tavaly decemberben csoporttársammal teljes elégedettségünkben vagy két napig azon filóztunk hogy vajon milyen vége lesz a sorozatnak, és biztosak voltunk benne hogy kurva jó lesz. Hát erre mondják azt hogy tévedni emberi dolog de ekkorát??!!

jerrycomovie - 2013. 09. 24. 19:35

Hellbound, jópofa ötlet lenne az erdőbe dolgozás, mint Debra kérése összefogva, de a favágás nem ugyanaz, mint túrázni. Viszont igazad van, az ilyen közösségbe könnyű beilleszkedni. Halál faszán van, sok ember csinálja, férfias dolog. Nincs idő a másik múltjában vájkálni, meg nem is észlények a favágók, nem foglalkoznak egymással. Megkapod a melót, kimész és dolgozol. Este fáradtan beültök sörözni, zabáltok, részegen haza. Másnap elölről kezditek.
Többen írták a Wolverine párhuzamot. Az sem volt véletlen. Új életet kezdeni a legjobb a Kanadai favágó élet. :) Ki nem szarja le, honnan jöttél, ha jól forgatod a fejszét.
Egyre inkább érzem azt, hogy úgy fejeztem volna be a sorozatot, hogy Dexter hagyja, hogy a sötét utazó vezesse és folytatja a “munkáját”. Max. nem élvezetből teszi, hanem feladatként, hogy megtisztítsa a földet, védje az ártatlanokat.
Debra szerintem helyrejött volna, ha Dexter eltűnik. Lehet, hogy lassan, de mivel szerethető karakter volt, ez a csúnya és értelmetlen halál fájdalmas volt egy sorozatban. A valóság épp eléggé ilyen, nem akarom ezt egy lezárásban látni.
Akkor inkább haljon meg a Dexter, hiszen önjelölt hóhér lett a végére, ha úgy vesszük. Egy Punisher.
A Matsuka és lánya szál szerintem felesleges volt, de biztos akartak kezdeni vele valamit. Pl. hogy kinyírják a kiscsajt, Dexter megöli a gyilkosát, Matsuka rájön, de nem szól senkinek róla. Pl.
De kihagyták ezt a labdát.
Vogel karaktere nekem erőltetett behúzás volt a végére, hiszen az első hét évad alatt semmilyen formában nem emlékszem, hogy szóba került volna. A fia mint gyilkos még inkább erőltetett.
A kis milliomos gyerek halála is elsietett dolog, főleg, hogy utána senki le sem szarta két résszel később, hogy mi lett a gyerekkel és befolyásos apjával, aki keverhette volna a szart rendesen.
Sok felvetés, nem túl megnyugtató befejezés.

Wysa88 - 2013. 09. 24. 19:35

Nagyon jó befejézeseket vázoltatok itt fel lehetséges lezárásként, ha csak az egyiket meglépik, akkor boldog lennék, de így befejezni ezt a sokak számára meghatározó sorozatot?? És ezért még valakik-írók- pénzt is kapnak, tejézusatyaúristen…

Mindenesetre nekem ott van a top 3-ban, pedig alig két éve bukkantam rá az akkori nyári dara során.

Jöhetnek a könyvek, remélem Jeff Lindsay normálisabb sztorival áll(t) elő…

jim455 - 2013. 09. 24. 19:57

többen írjátok az ötletet hogy nem Dex ment volna haza a fatelepről, hanem valami random gyilkos, aztán otthon a tű várta volna. én nem gondoltam rá, na de szerintem ez pl. baromi jó lett volna. aztán elsütött volna még valami frappáns Dexteres szöveget és zárás.

jerrycomovie - 2013. 09. 24. 19:57

Még azt is el tudtam volna képzelni, hogy valahogy megszökteti-elrabolja az előzetesből a gyilkost és hármasban mennek ki a vízre. Összekötözi Debrát és a palit, hogy ezzel lezárjon mindent: kezdet és a vég.
Hogy a pali haláltusájában Debra arcát lássa. (Esetleg még ki is nyithatja a szemét miközben a gyilkos az utolsókat nyeli.
Dexter ezek után bedobja a késeit a vízbe és belehajt a viharba.

12 évvel később:
Harrison befejezte a középiskolát, egyetemet. Hannah várja a fiút a sulinál, átad neki egy slusszkulcsot.
– Tudod, tiszta olyan vagy, mint az apád…
Harrison boldogan ül az autóba, Hannah mellé, az anyósülésre.
A fiú felé fordul és a sulira céloz:
– Hát, ennek is vége!
– Igen… vége.
Az autó elhagyja a suli utcáját és miközben a kamera elhátrál a hangoskodó családok között, a kamera egy férfira közelít, aki az autó után néz. Már nem vörös a haja, hanem ősz. A kezében egy napilap. A kamera rázoomol a címlapra: Három iskolás lánnyal végzett az ismeretlen tettes.
Dexter elfordul a kocsitól, ami már rég eltűnt. Elindul.
Az újságot az első kukába dobja. Látszik rajta, hogy tudja, hová tart. Miközben elsétál az emberek között, még halljuk a hangját:
“Nem. Sajnos sosem lesz vége!”

jim455 - 2013. 09. 24. 20:11

Nekem ez is tetszik, de ha túléli akkor a viharba hajtást mindenképp másképp kellett volna megírni, mert így baromság a túlélés.

m minnifield - 2013. 09. 24. 20:13

az igazi szívfájdalmam ezzel az utolsó évaddal kapcsolatban az, hogy behoztak végülis tök érdektelen karaktereket, akik vagy tudták ki is dexter, vagy igazából teljesen feleslegesek voltak – elway, a rendőrbíró, vogel, vogel fia, zach, szomszédcsaj, masuka lánya, feka rendőrcsaj…

eközben a fontos karakterek meg nyígtak – batista ilyen jóságos megértő nagypapa lett, ki a két december közt padot épít, quinn vergődik a latino csajjal, masuka 2x poénos volt az évadban, oszt ennyi.

hát basszus, tényleg azt gondolták drámainak, hogy egy összesen 15 másodpercet szerepelt rendőrbíró majdnem akkor ér oda amikor dex ölésre kész? azokat a wtf arcokat néztem volna meg, amikor elkezd derengeni az őrsön, hogy mi a pálya…milyen pofát vágott batista, még a hangja is megváltozott, amikor dexterrel dumáltak a tollas jelenet után…ilyen pofákat vártam az egész évadra.
áhh…

jim455 - 2013. 09. 24. 20:32

mármint jerrycomovie ötlete tetszik, nem a sorozat vége.

ALDO - 2013. 09. 24. 20:34

Nagy hülyeség volt elhagyni Hannát és Harrisont, főleg, hogy Deb halála után már csak ők maradtak neki. Talán ki lehetett volna hozni, hogy miattuk érdemes, ha nem is teljesen megváltozni, de legalább megpróbálni, hiszen irántuk legalább voltak valamilyen érzései és megnyugtathatni magát, hogy Harry és Debra is ezt akarná.
Ezért folytathatták volna még fél perccel a finálét, hogy ül az asztalnál, majd kihúz egy fiókot, amiben egy argentin repülőjegy van és elmélkedik, hogy mi legyen.
Vagy a másik, amit már írtak feljebb, hogy belép a favágó a házba, ami már be van fóliázva, Dex pedig lecsap, hiszen nem azért gyilkolt korábban is, mert az igazságérzete hajtotta, hanem azért, mert “muszáj” volt.
A reggeli hírekben az eredeti showrunner vége verziója is tetszett. Az lett volna igazán drámai.

jerrycomovie - 2013. 09. 24. 20:37

jim455:
Miközben a kamera Dexteren nyugszik, be lehetett volna vágni pár képkockát, hogy behajt a viharba, szarrá esik a hajó, kidobja a tenger. Videóklippesen. Némán, zene nélkül.
“Nem tudom, hogy éltem túl. Vagy maga az isten nem akarta, hogy a mennyországban ténferegjek, vagy még feladata volt számomra… vagy még a sötét utasom nem ért az útja végére… nem tudom… csak azt, hogy még itt vagyok… mert a gonoszt csak én tudom legyőzni. Ennek sosem lesz vége…”

jim455 - 2013. 09. 24. 20:39

nem tudtuk meg mit akar/mit érez pontosan Dexter a végén, és ez rohadt idegesítõ.

Bad-Joe-Ben-Joe Sixshoota' - 2013. 09. 24. 20:45

LUMBERJACK-XTER!

Benjy - 2013. 09. 24. 20:46

“Egy jobb író ebéd után mélyebbet böffent.”
Tökéletes leírás!

Ez borzalmasan pocsék volt. Eleve össze vissza kavartak mindent. Egyik pillanatban Dex azt mondja, hogy Floridára hagyja hogy megölje Saxont, de a következő jelenetben már megy a cellájába hogy eltegye láb alól. A szupervihar lehetetlen túléléséről nem is beszélve. (Méghogy nincsenek csodák) Amúgy kicsit Burn Notice utánérzésem volt, hiszen dettó ott is szánt szándékkal nyírtak ki valakit zárásul, hogy nyúljunk a zsepi után. Kár, hogy az utolsó évadra ilyen érzelgős, moralizálós maszlag lett az egész évadból. Évadzáró 1,5/10, értékelhetetlen(az utolsó 2 perc nélkül 3/10 lett volna, de az számomra nagy arconköpés volt), az évad 4/10, mivel az első pár rész még jó volt.

Mellesleg egész zárás alatt azon gondolkodtam, hogy mi tetszett annó ebben a sorozatban, mert mostanra szinte az összes pozitív tulajdonságát elhagyta. Előre félek milyen spinoffot terveznek.

Bad-Joe-Ben-Joe Sixshoota' - 2013. 09. 24. 20:47

De legalább nem volt benne Moloch.

jim455 - 2013. 09. 24. 20:48

jerrycomovie: igen több monológ kellett volna, az évadok végén mindig szokott lenni egy összefoglaló monológ Dextől. Most pl. elképzeltem egy montázst, amikor látjuk a gyereket meg a csajt Argentínában, Masukát a lányával, Quinnt szétesve egy pohár ital felett stb. és közben aláfestve Dexter narrálásával meg egy jó zenével.

mint pl. ennél a résznél, aminek a vége baromi jó: http://www.youtube.com/watch?v=H8H2RItFpqE

Itchap - 2013. 09. 24. 20:55

Az én verzióm (is) volt, hogy a csávót a fatelepi házban várja a fólia, meg a tű… de azt hogy ki szúrja meg, azt nem mutatták volna. Ott lett volna vége, ahogy megszúrja. Na az rengeteg lehetőséget nyújtott volna a jövőre nézve.

abc - 2013. 09. 24. 21:01

jim455

Ez a kétperces jelenet kenterbeveri az egész 8. évadot. Még az is jobb lett volna, ha ez lett volna a zárórész…
8. évadra tényleg elgurult a gyógyszerük az íróknak….

Csilla0422 - 2013. 09. 24. 21:06

Aldo, az én verzióm nem tetszett? :D

S persze Hannah a repülőtéren nem tűnt fel egy biztonságinak sem, sőt még a rendszerben sincs benne, hogy veszélyes bűnöző. Mert ugye USA-ban olyan „laza” az ellenőrzés 2001.09.11. óta.

Debet nagyon sajnálom. Az ő fuckolása legalább a 8 évadon keresztül megmaradt. A legjobb karakter volt.

Yvonne-t, mint színésznőt szeretem, de Hannah karaktere Lumenhez hasonlóan nekem nem jött be. Az biztos, hogy újra fogom nézni a Dextert.

winnie - 2013. 09. 24. 21:20

valaki kivágná a befejezést, az utolsó x percet (csak elkezdődik valahonnann a “befejezés) és feltöltené, hogy kirakhassunk, mint a heroes-nál, house-nál meg az ilyen nagy fináléknál?

gabika72 - 2013. 09. 24. 21:21

Lényeg a lényeg, ha nagyon le akarták volna zárni a sztorit akkor nem ez lett volna a vége.Kicsit olyan érzésem van mintha a készítők egy cérnaszálat meg akartak volna hagyni amit egy esetleges folytatás után meg lehet ragadni.Én még mindig azt mondom, hallunk még Dexterről (ha nem is Hallal a főszerepben).

ALDO - 2013. 09. 24. 21:26

“Aldo, az én verzióm nem tetszett? :D”

Csilla0422
Melyik volt a te verziód? Mert valaki írására mondtam, hogy az sokkal jobban tetszett, mint az eredeti, csak rejtélyes módon eltűnt a hozzászólásom.
Lehet, hogy a tiéd volt az :)

állat - 2013. 09. 24. 21:28

jim455

Az a rész meg a vége baromi erős volt. Kár hogy idén kifogytak az ilyenekből.

ALDO - 2013. 09. 24. 21:32

Megvan:

Csilla0422 – 2013. 09. 23. 23:43

A hozzászólásomat is megtaláltam.

GyMate - 2013. 09. 24. 21:40

Ugyan általában nem szoktam alternatív befejezéseket gyártani, vagy ha igen, általában nem írom meg őket az IMDb-n (…), de most megtettem, és pont az itteni témába vág: hogyan lehetne innen továbblépni (ha alapkőnek vesszük az írók befejezését), és jobb (vagy legalábbis másfajta) befejezést kanyarítani?
http://www.imdb.com/title/tt0773262/board/thread/220076177

Dalgor - 2013. 09. 24. 21:54

Annak, hogy favágónak állt csak az az egy értelme lehet, hogy bűnhődni akar (ami elég értelmetlen még Debra halálát követően is).
Az erdő közepén hogy keres gyilkosokat? Hogy figyeli ki őket? Kicsit sem gyanús egy ilyen rosszarcú favágó, ha követ valakit vagy ha a helyi “hardware store”-ban minden héten vesz egy fél raklap nejlonfóliát…

rio - 2013. 09. 24. 22:05

@winnie feltoltam ide az utolsó pár percet, a minőség nem egy nagy was ist das, az itthoni gépről erre futotta :) http://www.youtube.com/watch?v=_q7emMT3gdI

jim455 - 2013. 09. 24. 22:20

Így átgondolva esküszöm még az utolsó képsorra is azt mondanám oké, ez van, így próbálja feldolgozni a történteket, aztán lehet megy a szerelméhez/fiához, csak akkor meg a hajós jelenetet kellett volna másképp csinálni, szóval rosszul rakták ezt össze na.
A legtöbb kritika talán a sok random szereplõ miatt éri az évadot, pedig pont, hogy azt kellett volna mint a 2.évadban ahol 1-2 karakter jött be és mégis a top 3 évadban van simán.

winnie - 2013. 09. 24. 22:20

rio: köszi, csak félek, hogy letörlik:) de akkor megírom holnapra a posztot.

tobias88 - 2013. 09. 24. 22:49

Egy kalap szar volt. Kedvenc sorozatom volt a Dexter, de az évaddal elérték azt, hogy ne szeressem annyira. A lezárással meg elérték azt, hogy kidobom az eddig kiírt dvd-ket mert ez trágya volt.

Én egymagam 50szer jobb befejezést tudtam volna írni. Sőt, utolsó évadot is. Ezek nevezik magukat íróknak? Nevetséges

tobias88 - 2013. 09. 24. 22:51

Amúgy mondjátok, hogy az utolsó pár perc nélkül jobb lett volna. Én azt mondom, hogy tavaly Laguerta lelövése helyett Debra ha Dextert választja na az egy vég, az ezerszer különb lett volna mint ez és ez a szutyok évad sincs

kristofxx - 2013. 09. 24. 22:54

Egyébként valami szerintem nem stimme valami l az utolsó évaddal, az hogy a történet gáz és szánalmas az egy dolog, de iszonyatosan gyengék volt ak a szövegek, a rendezés és így a a jelenetek a színész játék is:( nem beszéve tele volt 3. osztályú technikai megoldásokkal, ami korábbiakban nem volt. Vagy nagyon spórolni akartak, vagy idő hiány miatt összecsapták.

uhhbah - 2013. 09. 24. 23:07

akik happy end-et vártak, azok valami mást néztek 8 éven keresztül, nem a Dextert. Akik azt várták, hogy majd jól a halálba hajókázza magát, dettó. Akik azért őrjöngenek, mert Dexter épp Kanadában dzsengázik, hát igen. Ők sem nagyon értették meg a tartalmat (?)

Az én értelmezésem szerint ez egy nagyon kisakkozott, szinte minden momentumában “bújtatott” tartalommal rendelkező befejezés volt. Hogy miért is? Mert úgy tűnik, sokaknak nem egyértelmű, hogy Dexter bizony a “pokol” legmélyén vagdalja a fát, ahogy egész életében ott volt. Hiába jött a gyerek, a szerelem, a mentorálás, nem volt menekvés, maximum a remény, hogy holnaptól minden más lesz. De amint láthattuk ez is csak remény maradt újra és újra, a legvégén pedig szájbarágósan: Dexter körül csak halál van, ő maga viszont nem kap halált, nem érdemli meg ezt sem.

Debra halála szükségszerű volt és elkerülhetetlen. Vagy így, vagy úgy, de mindenképp csúnya véget ért volna, nem öregszik meg Quinnel Mojitót szürcsölve. A halála pedig nem a pont volt Dexter gyilkosságai során, hanem az a bizonyos három pont. Sosem fog véget érni az ámokfutás, hisz nem tud megváltozni. Időről időre próbálkozik, de mindig ugyanaz a vége: apu hulla, feleség hulla, Vogel hulla, Debra hulla…

Ami eddig bökte a csőröm, az a nyavalyás biztonsági kamera felvétele volt, amikor megöli Saxont. Annyira eltúlzott és elnagyolt volt minden mozdulat, főleg, mikor együtt visszanézték Batistaékkal, hogy ordított a kamu. A piros vészjelző gomb megnyomása, jézusom! Erre a fánkzabálók csak bólogatnak, hogy ez bizony önvédelem volt. Előtte azért Batista arcán sok minden ott van. Oda is fordul, hogy Dexter, miaf.sz volt ez, micsinátámámegin. Nem hinném, hogy túlgondolom, ha mégis, a sorozat nekem meg ért ennyi bizalmat, de szerintem abban a momentumban Batista agyán átsiklott Laguerta, Dóksz, meg a fene tudja még ki sugalmazása, hogy Dex bizony elég pszicho-gyanús. Eleinte úgy voltam vele, hogy kámooon, nemár, hát mindenki teljesen nyomorult, hogy nem veszik észre ezt a felvételen kínált beismerést? Aztán meg persze visszagondoltam arra, miről is szól(t) a Dexter, és nyilván ez volt az egyetlen lehetőség. Nem bukik le, mert azzal megkapta volna a halált, az meg ugye a feloldozás lett volna.

Még egy rövidke dolog a favágós záráshoz. Ebben az értelmezésben számomra elképzelhető, hogy nem csak tovább folytatja a gyilkolást- lásd morci fej a végén-, de már csinálja is.

(Masuka és a többi wtf faktor nyilván mélypontja az évadnak, de a befejezésre ez nem vonatkozik)

tobias88 - 2013. 09. 24. 23:12

“valaki kivágná a befejezést, az utolsó x percet és feltöltené, hogy kirakhassunk, mint a heroes-nál, house-nál meg az ilyen nagy fináléknál?” – Én max úgy, hogy közben 100as betümérettel villog középen, hogy “Piece of crap”

tobias88 - 2013. 09. 24. 23:16

#uhhbah – Én nem vártam happy endet, de ez semmi. Ez se nem jó, se nem rossz. Dexter él és virul és a fia meg a szerelme nélkül éldegél.

Értelme sincs, mert már nem érzi hogy valakit meg kéne ölnie és már nem okoz ilyen szituációkat. Ráadásul ő már normális lett majdnem és rábízza a gyerekét egy olyan nőre, aki szeret gyilkolászni?

És ez a megvalósítás. Elbúcsúzik Harrisontól, majd 3 másodperc alatt kitalálja hogy belemegy a viharba.

Nem szokták ezt valakinek megmutatni amúgy előtte? Aki visszakérdezhet (pl főnök), hogy “Ti normálisak vagytok egyébként?”

winnie - 2013. 09. 24. 23:21

“akik happy end-et vártak, azok valami mást néztek 8 éven keresztül, nem a Dextert.”

ez nem hiszem, hogy hepiend vagy nem hepiend kérdése, ez sokkal több rétegűbb dolog. eleve ott bukik, hogy mi a hepiend? az, ha a sorozatgyilkos dexter életben marad? vagy ha meghal? életben maradt, akkor hepi, nem?:)

egyébként amennyi író volt, annyiféleképp el lehet képzelni a hepiendet is és annak hiányát is. elég heterogén volt az egész, hogy egy fő gondolati ív legyen, ráadásul volt sorozat, amiben direkt az elvárásokkal ellentétesen cselekedtek csak azért, hogy meglepetést okozzanak.

Zsolti - 2013. 09. 24. 23:23

Nem olvastam el az összes kommentet, lehet, hogy nem írok újat, de hátha mégis. Tetszett is meg nem is. Egyrészt ebből az évadból jobb fináléra sajna nem nagyon futotta volna, az érzelmi töltet megvolt, és akadt néhány elmés mondat a monológok közt. A gondom inkább az, hogy túlságosan Dexter személyes tragédiájára helyezték a hangsúlyt, és ezt viszonylag jól meg is oldották, de amit én vártam, az az volt, hogy egy kicsit nagyobb képben moralizáljanak. Egyébként fura látni, hogy Clyde Phillips alter befejezéséhez (ehhez volt fentebb egy link) mennyi pozitív komment érkezett a csalódott nézőktől, pedig biztos vagyok benne, hogy ha azt forgatják le, akkor amiatt forrongna a nép (noha talán moralizálóbb megközelítés lett volna, valahogy mégsem az igazi, akkor már inkább a favágás).

Benjy - 2013. 09. 24. 23:24

Amúgy nem tudom mi van mostanában, de egy év alatt már a 3. sorozat fejeződik be fake death-el.

tobias88 - 2013. 09. 24. 23:39

Amúgy azt nem értem, hogy sokan a torrent oldalakon hogy éltethetik ezt a befejezést. Sőt, valaki az utolsó évadot összerakottnak írja le és +20on áll az érték nála (tehát 20al többen helyeslik mint aki nem). Elképesztő. Annyi vigaszom van, hogy már csak 6 nap a Breaking Bad fináléig és a szívrohamomig, mert az ütni fog de nagyon mert ők drámaírók

takingsider - 2013. 09. 25. 00:43

Dexter
4 (gigalájk)
1
2
6 (véleményesen)

3 vicces, semmi több
7 néhány jó jelenet és epizódszereplő
8 csak vége kellett, hogy legyen
5 abszolút értékelhetetlen
ahogy’ a finálé is

8. évad
kidolgozatlan karakterek, következményekkel való makacs nem törődés, a néző teljesen hülyének vevése, az írói véna kivlreztetése idejekorán, nulla dramaturgia

finálé
pozitív: vége lett

Aragorn83 - 2013. 09. 25. 00:54

Búcsúznak a színészek.

http://youtu.be/ZzSq9GJ3FPw

gabika72 - 2013. 09. 25. 01:10

“My suspicion was you guys got kind of screwed by having to rush the season to get it ready in time for a premiere date that was months ahead of schedule in order for Showtime to use the show to promote Ray Donovan rather than air in the fall like usual.
BUCK: A little bit. It certainly affected us in some ways. We basically did two seasons back to back. Normally what happens is you take a longer break and come in filled with ideas. We did absolutely the best we could. Ultimately it was my decisions to do that, as well. [Showtime entertainment president] David Nevins asked if we could do this and I said we could. Hopefully the season didn’t suffer for it.
COLLETON: I think we rose to the challenge. Would we have liked to have more time? Yes. But we had arced out the two years, so it wasn’t like we had to start at the very beginning. We would have loved to had more time before we started shooting. But once we did start shooting it was the same schedule.”

Ez azért érdekes egy kicsit,hamar munka ritkán jó…

“Would Michael C. Hall have any involvement in a spin-off?
BUCK: No idea. Who knows what the future of Dexter is?
COLLETON: Right now there’s nothing planned. It couldn’t happen without Michael C. Hall wanting to come back. And I think he’s enjoying this new part of his life.

Scott, you referenced that we’ll never see Quinn again. So is it safe to assume any spin-off would not use the current supporting cast?
BUCK: I believe that’s most likely. We won’t see the current cast again.”

Maszatolás, ködösítés ezerrel.Magyarán ha lesz is Dexter csak Hallal elképzelhető de a régi cast nélkül.
Ez viszont bizonyítani látszik egyikünk-másikunk véleményét,hogy nincs leírva a sorozat folytatása ;)

Ezra Pound - 2013. 09. 25. 02:10

Ok, ez az évad szar volt, már csak kötelességből néztem, mert hogy mégis csak Dexterről van szó.
Tényleg tele volt értelmetlen szálakkal, mintha még félidőben sem tudták volna az írók, hogy mi lesz a befejezés. Zach gyerek ugye, az a gusztustalan képű magánnyomozó meg ilyen hülyeségek, mint Masuka lánya? Mi a fasz? Azzal mi akartak, komolyan nem értem.
A főgonosz Saxon gyerek meg, háát, az is elég harmatos volt sajnos. DE…

A BEFEJEZÉS SZERINTEM JÓ LETT. Dexter életében a legfontosabb személy egyértelműen Deb volt. Az ő elvesztése után Dexternek szembe kell néznie a ténnyel, hogy kurva nagy szerepe volt abban, hogy a huga meghalt. A temetése, a fehér lepel, ami Dexter sötét oldalának ellenpólusát szimbolizálja, ahogy a vízbe engedi, mint az áldozatait szokta, háttérben a közelgő viharral nagyon nagyon szépen meg volt csinálva.
Aztán közben szép lassan leesik az embernek, hogy Dexter nem megy Argentínába.
Azon filóztam, hogy megöli magát, de mondom nem, az nem fér bele Dexter személyiségébe. Ja dehogy azért, hogy megvédje a szeretteit, mert a közelében mindenki meghal, sérül, veszélyben van. Ez így mondom már alalkul. Mert ő, Dexter, kurva erős, erősebb mindenkinél, aki a környezetében van. Ő nem fog megtörni, ő nem fog meghalni, mert egy ragadozó, aki soha nem adja fel. Szóval kicsit ellentmondásos érzésekkel, de elfogadtam, hogy belehajt a viharba.
Aztán jön a kamion, meg az a nézés a végén. Szerintem korrekt. Eleve az a nézés, na azért az kurvára el van találva, és pontosan ez a lényege. Ott, a szemében látszik, hogy Dexter mélyen belül egy igazi állat, aki feláldozta az “életét” azokért akiket szeret. De meghalni nem tud meg kurvára nem is akar, mert ő Dexter baszdmeg. És Dexter kemény.

Szóval összegezve a záróévad egy kisebb rakás szar volt, de a befejezés az igenis kurva jóra sikeredett.
Ámen.

jerrycomovie - 2013. 09. 25. 02:45

Simán lehet folytatni pár év múlva.
Dexter már nem Dexter többé és nem vérelemző. Pár év múlva utazó büntető lesz, hamis papírokkal. Miami-t elkerüli, akár a pestist. Átköltözött Montana hegyei közé, Great Falls-ba, a Missouri folyó partjára. Helyi lapnál lett szerkesztő, miután 5 évig favágók között élt. Papírjai hamisok. A lap főszerkesztője nő és tetszik neki a negyvenes éveiben járó Felix F. Akeman (Dexter). Dexter-t ugyan szerkesztő, de kezdi magát beleásni a bűnügyekbe. A főszerkesztőnő apja nyugdíjas seriff és szabadidejében sokat dumálnak. Így Felix közel kerül a tűzhöz és újra dolgozni kezd.

Gábor - 2013. 09. 25. 02:50

A sok negatív kommentelőnek lehet újra végig kéne néznie az évadot, mert úgy látszik rengeteg részlet fölött elsiklottak..
Remember The Monsters?

– Deb halála, szerintem, igen is drámai volt.. pont olyan ember halt meg akire nem számítottam… és a “temetése” pedig kifejezetten durva volt. Egyetlen ember akire Dexter egész életében próbált vigyázni, és a végén mégis azt érezte, hogy ő a felelős Deb haláláért, ezért a szokásos módon vett búcsút a halottól..

– Dexter anyjáról elnevezett vihar is jó ötlet volt, minden azzal végződött, amivel kezdődött egykor Laurával, Dexter anyjával

– Azzal hogy ennyi utalás volt az első évadra, meg azzal hogy Dexter egy új életet kezdett, azt mutatták, hogy minden megy a régi kerékvágásban, Dexter érzelmek nélkül, pont mint az első évadokban

-Szerintem pont az lett volna klisés, ha Dexter villamosszékbe került volna vagy ha Hannaval meg Debbel boldogan éltek volna életük végéig. Személy szerint én nem akartam Dexter holtan látni, számomra pozitív karakter volt. A csöpögős HappyEnd meg nem lett volna méltó egy sorozatgyilkosos sorozatra…

Olyan befejezést kaptunk ami mindenkiből pozitív és negatív érzelmeket váltott ki, de mégis megmaradt a kiskapu egy esetleges folytatásra!

Gábor - 2013. 09. 25. 02:58

-Saxon remek bemutatása volt annak hogy mi lett volna Dexterrel a szabályok nélkül

-Zack szerintem csak elterelés volt, szerintem sokan eljátszottak a gondolattal hogy ő lesz Dexter utódja.. aztán egyszer csak mégse, meghalt..

-Elway kapzsi f@sz.. nem az érdekelte hogy elkapjon egy sorozatgyilkost hanem hogy sok pénzt kap érte… a buszos jelenet is rendben volt, kiváncsi voltam hogy Hannah vagy Elway marad alul..

Gábor - 2013. 09. 25. 03:00

-És a legvégén amikor Dexter felnézett.. vadállat.. onnan tovább lehet gondolni a sorozatot.. egyértelmű a nézéséből hogy nem változott, nem áll le, gyilkolni fog!

Casey Novak - 2013. 09. 25. 06:32

@tobias88
“Értelme sincs, mert már nem érzi hogy valakit meg kéne ölnie és már nem okoz ilyen szituációkat.”

Ühümm, mert Hannah-val volt! De már nincs. Úgyhogy szerintem ott az erdő körül hullanak majd a rossz bácsik rendesen.

uhhbah
“Dexter bizony a “pokol” legmélyén vagdalja a fát”
Pontosan. A villamosszék, agy Saxon kisebb büntetés lett volna neki. 8 évadon át haladt egyre inkább afelé, hogy legyen “normális” élete. Ritával nem jött össze, enyhén szólva, aztán egyre inkább olyanokat talált, akik tudják a titkát (Lila, Lumen), és félig-meddig érti is, aztán eljutott Hannah-hoz, akivel minden tökéletes volt. Majdnem. És most rájött, hogy mindenkinek igaza volt, akik figyelmeztették, hogy nem lehet két élete, főleg nem normális élete.

winnie
Ezen lehet filozofálgatni, de itt, a Dexternél, a nagy többségnek a hepiend azt jelenti, hogy hárman disszidálnak Argentínába hegyet mászni, és mindenki életben marad.

Nekem ez rosszabb lett volna, mint ez a befejezés, Disney-nek elment volna, Dexternek nem.

Llew - 2013. 09. 25. 07:55

Gábor
Nekem pont azzal a kiskapu meghagyással van a bajom. Meg azzal, hogy visszajutottunk az a pilothoz ahol Dexter egy üres doboz. Erre volt jó Rita és Deb halála, meg a számtalan emberi kapcsolat?
Az öngyilkossában pont az lett volna a jó, hogy felismeri hiába lesz teljesen ember és hagy fel a gyilkolással a Sötét utast azzal sem győzheti le, a szeretteit és a felépített emberségét csak úgy védheti meg ha meghal.
Ezzel a bejezéssel vissza léptünk a start mezőre. Dexter emberi lénye halt meg egyedül, az utolsó pillantás alapján a sötét énje felemésztette. Egy lett a sok pszichopatából, egy valaki akivel nem tudok szimpatizálni.
Dexter, a folyamatosan emberré válni akaró pozitív karakter nem ezt érdemelte. Argentínát sem, mert az tényleg happy end lett volna, ami nem járt neki, hisz mégis csak egy gyilkos volt, de legfőképpen azért amit a körülötte élők életével tett.

Rio - 2013. 09. 25. 09:01

@winnie ok :) csak a link birtokában nézhető meg a vidi, ha esetleg nem engedi a beágyazást, sikíts

sziki - 2013. 09. 25. 10:14

Gábor,

én nagyon adom, amit írtál! magam is ezt írtam le pár helyen, most már csak divat lett fikázni a végét, mert, hogy az évad amúgy szerintem is pocsék volt.

Baksai Ádám - 2013. 09. 25. 10:16

Szóval annyit szerettem volna megírni,hogy a Dexter sorozat mindig is a Top 3-ban lesz nálam. Az tény és való,hogy az 1 és a 4 évad fergeteges volt tökéletes történettel és alakításokkal. Azt a mércét már megközelíteni is nehéz lett volna. Szerintem összességében örülhetünk hogy ilyen és ehhez hasonló sorozatok készültek mert elgondolkodtató és van min vitatkozni. Nyolc éve amikor elkezdtem nézni még szinte senki sem foglalkozott vele,de mára környezetemben is megkülönböztetett figyelemmel kísérték. Én azért még egy híres színészt mint Kevin Costner Mr Brooksát(sokan lehúzták,de szerintem jó volt) azért bele tettem volna érdekességként. Összegezve szomorú vagyok hogy vége ennek a szenzációs sorozatnak. Annak örülök hogy ilyen sokan néztétek. Remélem más sorozatot is ilyen lelkesedéssel figyeltek majd.

Llew - 2013. 09. 25. 10:35

hagyjátok már ezt a hülyeséget, hogy divat lett fikázni. Olyan nehéz elképzelni, megérteni, hogy embereknek tényleg nem tetszett? A külföldi visszhang is baromira negatíva, elvétve pozitív hangokkal. Nem baj, hogy nektek bejött, de fogadjátok el, hogy sokaknak (a többségnek?) nem.

winnie - 2013. 09. 25. 10:35

sziki: ez a divatozás túl nagyképű dolog. itt a legtöbben sok sorozatot néznek, nem ma kezdték el. ha te el tudsz vonatkoztatni, akkor illendő ezt másokról is feltételezni. senki nem olyan korlátolt, hogy ha nem tetszik neki valami, akkor ne lássa meg benne a jót, mondjuk azt, hogy a befejezése szuper lett.

tényleg úgy korrekt, ha elfogadja mindenki a másik véleményét, még ha az nem is vág egybe az övével.

Baking Bread - 2013. 09. 25. 10:38

uhhbah – 2013. 09. 24. 23:07

“Ami eddig bökte a csőröm, az a nyavalyás biztonsági kamera felvétele volt, amikor megöli Saxont. Annyira eltúlzott és elnagyolt volt minden mozdulat, főleg, mikor együtt visszanézték Batistaékkal, hogy ordított a kamu. A piros vészjelző gomb megnyomása, jézusom! Erre a fánkzabálók csak bólogatnak, hogy ez bizony önvédelem volt.”

Ugy latom nem nagyon jott at neked ez a jelenet, szerintem nezd ujra.

undi - 2013. 09. 25. 10:51

Most magyarul az lett a vége, hogy szegény Dexter próbálkozott, hogy jobb ember legyen, de valami hülyeséget mindig csinált, ami miatt előről kellett kezdenie a próbálkozást, aztán mikor már tényleg tele lett a töke, akkor azt mondta, hogy “akkor mindegy, nem javulok meg és kész”, majd durcásan elvonult az erdőbe játszani. Értem.

Úgy tűnik a dráma a mindennapokban van, mert az életben a legtöbben az első sikertelen próbálkozásuk után már nem engedhetik meg maguknak, hogy tovább húzzák az időt, vagy változik valami, vagy beletörődnek abba, ami van. Ezt mondjuk Dexterre lefordítva úgy tudom elképzelni, hogy nem heti 3 órát tölt a gyerekével, hanem összeszorított foggal minden este ott van vele, ha annyira vért akar látni, akkor meg inkább belevág a saját kezébe, de nem kurválkodni megy az éjszakába. Tényleg, minden tök rendben volt, amíg csak a maga szórakoztatására csinálta a dolgokat. De olyanná vált, mint akinek lesz egy gyereke, de a korábbi kollégista éveit valahogy csak nem sikerül maga mögött hagyni és hetente többször buliba megy, piál meg drogozik, aztán inkább örökbe adja a gyerekét, mert hát aki iszik, az úgysem tud gyereket nevelni. Ahelyett, hogy azt látná be, hogy nem kell inni. Persze ezt már nem a végkifejletnél kellett volna belátni, hanem kb. 3 évaddal ezelőtt.

undi - 2013. 09. 25. 10:53

Amilyen barátok köztös volt az évad, sokkal jobban passzolt volna egy pingvinetetős-naplementés vigyorgós, Debrát repülőtéren várós, Quinnel plusz kis unokatesóval érkezős végkifejlet. Annyi szirup felgyűlt az elmúlt évadokban, igazán úszhattak volna benne egyet.

tobias88 - 2013. 09. 25. 10:57

uhhbah – 2013. 09. 24. 23:07

“Ami eddig bökte a csőröm, az a nyavalyás biztonsági kamera felvétele volt, amikor megöli Saxont. Annyira eltúlzott és elnagyolt volt minden mozdulat, főleg, mikor együtt visszanézték Batistaékkal, hogy ordított a kamu. A piros vészjelző gomb megnyomása, jézusom! Erre a fánkzabálók csak bólogatnak, hogy ez bizony önvédelem volt.”

Látják ők is, hogy ez egy profi munka, de nem érdekli őket mert örülnek a halálának teljes szívből, amit utána Quinn ki is fejt.

Az utolsó évad borzalmas, de a végét is elrontották szerintem. Ott kellett volna vége legyen, hogy bemegy a hurrikánba és csapó. Ha valaki öngyilkos akar lenni, az nem úszik ki egy hurrikánból… (persze a telefonbeszélgetés utáni részt egy sokkal hosszabb monológgal befejezni) Imdb-n 6.0ás a rész, szóval elmondható hogy jóval több embernek nem tetszik, mint akinek tetszik.

winnie - 2013. 09. 25. 11:02

tobias88: az imdb-t nem érdemes idekeverni szerintem, de a 6/10 az nagyjából egált feltételez, s ahogy nézem a szavazatok eloszlását, ez így is van

samy - 2013. 09. 25. 11:49

Most komolyan??? Ennél a befejezésnél még az is sokkal jobb lett volna, ha nincs befejezés. Hannah-nál hagyja Harrison-t? Pont azt akarta, hogy a gyereke ne sérüljön. Erre elhagyja??? Meg pont arról beszéltek az utolsó előtti rész végén, meg az utolsó rész elején, hogy valaki felkapcsolta neki a villanyt, és hogy most már jobb ember. Nekem ez után nem elég indok erre az egészre az, hogy:”I destroy everyone I love.” Kösz, de kösz nem.

Kenike - 2013. 09. 25. 13:23

Sok helyen sántít az egész évad (1. ahogy írtátok túlpakolt 2. Dexter már nem öl jókedvéből, de azért ő egy nagyon okos karakter, már csak azért sem hagyta volna életben Saxont az utolsó előtti részben, mert fenyegetés és tudja, hogy Dexi sorozatgyilkos stb. stb.), de maga a befejezés szerintem nem nagyon lehetne durvább. 8 évadnyi folyamatos, lassú fejlődés a hideg gyilkológéptől az érző, szerető lény felé csak azért, hogy mire megtanul érezni, ne érezhessen mást, csak kínt, keserűséget és bűntudatot élete végéig. Rz szerintem durvább, mintha megölték volna és én személy szerint ezért “örülök”, hogy mutatták az utolsó jelenetet, mert így tudjuk, hogy igenis él és nagyon rossz neki.

ALDO - 2013. 09. 25. 13:57

Nem tudom, hogy a készítők azt tervezik-e, mint a 24 esetében, hogy várnak 2 évet, hogy Michael C. Hall ára egy kicsit lejjebb essen, aztán folytassák. Bár itt nem sok értelme lenne.
Ezzel a nézettséggel folytathatták volna még 1-2 évadig, vagy inkább Hall fizetésemelése volt az utolsó csepp?

xYzs - 2013. 09. 25. 14:24

Nekem az egész évad erőltetettnek és gyengének tűnt, így a befejezésen már nem is csodálkoztam, nem vártam tőle semmit. Viszont az mégiscsak sok volt, amikor Debet a gyilkosok feldarabolt hullái közé dobta. Az se tetszett ahogy megölte a főgonoszt, a többiek reakciója, pedig borzalmas volt. “Hát, mi is halottnak akartuk látni.” Ennyi? Ez a rendőrök véleménye egy hidegvérű, profi gyilkosság láttán? Ennyi előjel és sejtetés után egyiknek sem esett le, hogy ezzel az emberrel nem stimmel valami?!

Az meg, hogy a (mostoha)testvére halála után esélyt sem ad az új életének, mert… miért? Most akkor jobb ember lett, akinek számítanak a hozzátartozói vagy nem? Mert ha igen, akkor egy idióta, hiszen a 4 éves gyerekét egyedül hagyta egy gyilkos nővel, aki bármikor eldobhatja magától. Talán olyan naiv, hogy azt hiszi fel fogja egyedül nevelni? De ha mégsem ezért döntött így, hanem mert rájött hogy sosem fog megváltozni és a gyilkolást akarja folytatni, akkor az elmúlt jó pár év értelmetlen volt, arról nem beszélve, hogy ugyanezt a negyedik évadban már megpróbálta, és akkor sem sikerült. Borzalmas lezárás, de úgy gondolom már jó pár évaddal ezelőtt letértek a helyes ösvényről.

dagobratyo - 2013. 09. 25. 14:26

Én csíptem az évad elejét, és jó volt a lelki anyu behozatala a történetbe. Viszont a dramaturgiai bakikat nem tudom soha megérteni és megbocsátani (mi van a dúsgazdag csávóval, aki mgeszöktette Hannah-t? stb.)

A vége egy fos és nem is akarok rá emlékezni. Értelmetlen és következetlen, igazatok van.

Simán egy jó Dexteres humorral kellett volna lezárni, megmosolygtatva, összekacsintva.

Végül is Argentinában is süt a nap, kék a tenger, lehet egy kis jachtod (Slice of Life helyett Whole of Life)… és vannak rossz arcok, akik megúszták a börtönt. ;)

Theo - 2013. 09. 25. 14:44

Így hogy tudták hogy ez az utolsó évad, valóban nagyon gyengére sikerült, még ha évad közben tudták meg, akkor azt mondom, sikerült egy normális lezárást csinálni.
Ettől eltekintve, lényegében egy alap évad volt, de nem utolsónak való. És innen akár bármikor lehet folytatni is, vagy a szóban forgó spinoff, Dexter más néven máshol csinálja ugyanezt :).

márki24 - 2013. 09. 25. 14:46

Én azon kevesek közé tartozom akiknek tetszett az utolsó rész.

Sokan irtátok, még régebbi cikkekben hogy jobb lett volna ha dextert üldözik az évad folyamán, de akkor túl egyértelmü lett volna hogy a végén elkapják. (Másrészt A főszereplő számára a börtön vagy villamosszék nem megfelelő büntetés, mivel nem fél a haláltól (3×12. részben ez ki is derül, ott sem a saját életéért aggódott mikor a nyúzó az asztalra kötözte, hanem hogy nem láthatja a fiát felnőni). De a happy end sem megoldás, mert bár lehet hogy nem ől ártatlanokat (pár kivétel akadt), mégis azért 134 embert ölt meg (Dexter wikia.(Plusz ahogy az alkotók Jordan Chase által üzenik az 5. évad végén “A gyilkosság az gyilkosság dexter”).Meg hát az egész sorozat eggyik legfontosabb kérdése hogy “mennyire igazolható az önbiráskodás?” sztem.

Illetve, az alkotók minden évadban abból indultak ki, hogy valaki (ha nem is teljesen), de megtudja Dex titkát, és végül az illetőt ez erkölcsileg majd késöbb fizikailag is elpusztitja (Harry Morgan,Brian Moser, Lila Tully, James Doakes, Miguel Prado, Rita Benett (Bár ő nem tudta a titkát), Brother Sam, Travis Marshall, Isaak Sirko, Maria Laguerta, Zach Hamilton, Evelyn és Daniel Vogel és végül Debra Morgan) mind ebbe haltak bele (mégha nem is mind a főszereplő keze által, de az ő sz..kavarásának köszönhetően.) Lenyegében a főhős örökös büntetése ez. Lumen is csak azért élte túl
mert még idejében lelépett.

Viszont Deb halála (akiről a Pilotban is azt mondja “Ha lennének érzelmeim akkor csak Deb miatt lennének” A 4×05-ben pedig “Ha Deb meghal nekem is végem”) vezet oda hogy teljesen lemondjon az emberi kapcsolatokrol (Még Hannahról és Harrisonról is), ugyanis Deb volt az aki az élete során mindig mellette állt, mig a többi “barátját” v. “barátnőjét” csak pár hónapig ismerte (Ez évadok történetileg általában 2-3 hónapot dolgoznak fel) igy azok halála nem készitette ki lelkileg annyira Dex-t, hogy remeteként élje az életét tovább (Másik dolog hogy Dex a sorozat elején még “tökéletes pszichopata” a végén meg már majdnem olyan érző ember mint mi.)

Másik dolog amiért a rész tetszett, az az hogy nincs olyan logikátlanul felépitve mint állitjátok.
Pl. Az eutanázia jelenet eszembe juttatta azt amit Deb
kért Dextertől a 3×07. részben mikor Camilla haldoklott a korházban. Az hogy Harrisont és Hannah-t otthagyja,
azt szintén Deb kérte tőle a 7×04-ben “Valakinek (Harrisont) tőled kell megvédenie. Tény hogy Deb azt mondta az utolsó részben hogy menjen harrisonnal és Hannah-val, de az aki tele van nyomva morfiummal és különböző fájdalomcsillapitokkal sok mindent mond, meg ekkor már Deb a lejtő legalján volt igy Dex a korábbi tanácsára hallgatott.

A végén a favágos jelenet azért van, mert Deb mondta neki hogy miért nem túráztak gyerekkorukban, favágóként Dexnek erre van lehetősége.

A holtest vizbe dobása két dolog miatt van.
1. Mint fentebb is irta valaki, Dex áldozatként tekint
Debre
2. Az eutanázia büntény mindenhol, és ha emlékeztek Dex utbaigazitást kért a recepcióstól, mielött Deb szobájába ment volna. És a halálát is ezért rendezte meg , mert ha valaki bemegy Deb szobájába és ő agyhalott létére nincs ott, keresni kezdik hogy ki vitte el.

Amugy Dex másodszor kért őszintén bocsánatot a sorozat folyamán, (Deb elött csak Briantol kért, mikor elvágta a torkát, és ez is egyfajta keretet ad a sorozatnak) mert eddig csak azért tette hogy normálisnak tűnjön, ha meg tényleg érzett büntudatot nem kért bocsánatot.

Szóval nekem tetszett a rész.

Benjy - 2013. 09. 25. 15:13

Amíg nem csak annyit biggyeszt hozzászólásába a kommentelő hogy “ez szar volt” vagy ehhez hasonló jelentéssel bíró kifejezést, addig ne beszéljünk fikázásról. Ha leírom hogy nem tetszett, és megmagyarázom miért az már vélemény, amit azt hiszem mindenki kinyilváníthat. Eleve a fikázás mint szó teljesen degradáló és lekicsinylő jelentéssel bír.

H82 - 2013. 09. 25. 15:31

1. évad:
Lelkiismeret Harry: “Dexter öld meg, ő túl veszélyes!”
Dexter: “Ő a testvérem talán rá tudom venni, hogy megváltozzon, még nem ölhetem meg.” – majdnem kinyíratja a húgát.

2. évad:
Lelkiismeret Harry: “Dexter öld meg, ő túl veszélyes!”
Dexter: “De Lila szexi és megért engem, még nem ölhetem meg”. – Majdnem kinyíratja Astort és Codyt.

3. évad:
Lelkiismeret Harry: “Dexter öld meg, ő túl veszélyes!”
Dexter: “Miguel rendes fickó és megért engem, még nem ölhetem meg”. – majdnem megöleti magát.

4.évad:
Lelkiismeret Harry: “Dexter öld meg, ő túl veszélyes!”
Dexter: “Trinity egy érdekes fickó, tanulni akarok tőle, még nem ölhetem meg”. – megöleti a feleségét.

6. évad:
Lelkiismeret Harry: “Dexter öld meg, ő túl veszélyes!” Dexter: “Nem, csak a mentora kényszeríti a gyilkolásra, még nem ölhetem meg!” – majdnem megöleti a fiát.

7. évad:
Lelkiismeret Harry: “Dexter öld meg, ő túl veszélyes!”
Dexter: “Nem, Hannah dögös és ugyanolyan pszichopata, mint én. Mivel egyenlőek vagyunk így csak jól alakulhat ez a kapcsolat. Még nem ölhetem meg”. – Majdnem megöleti a húgát.

8. évad 1:
Lelkiismeret Harry: “Dexter öld meg, ő túl… tudod mit? B@zd meg, nincs rám szükséged, viszlát, te szerencsétlen fajankó…” -*eltűnik*
Dexter: “Ne, meg tudok változni! Nem ölök többet!”. – megöleti a húgát.
Lelkiismeret Harry eközben újra megpróbálja megölni magát off-screen de rájön hogy ő csak egy szellem.

Dexter: “Mindenkit elpusztítok akit szeretek… MEG KELL HALNOM”.
Dexter elcsónakázik a (levegőben repkedő pálmafákhoz képest meglepően) nyugodt miami vizekről a CGI viharba. Ezután egy darab mentőcsónakon átvészeli az eseményeket, hiszen az egész fake-death dolgot előre kitervelte természetesen (*készítői interjúk alapján*) és elvonul favágónak Kanadába hátralevő éveire. (értitek… fákat sorozatgyilkol. Scott kezében biztos picit megremegett a toll a nevetéstől míg ezt írta.) Ezalatt Harrison megtanul pom-pom lányokat darabolni, majd egy új permutációban összerakni őket.

Jó Éjszakát Kívánok Gyerekek.

m minnifield - 2013. 09. 25. 15:50

Gábor – 2013. 09. 25. 02:58
“Elway kapzsi f@sz.. nem az érdekelte hogy elkapjon egy sorozatgyilkost hanem hogy sok pénzt kap érte… a buszos jelenet is rendben volt, kiváncsi voltam hogy Hannah vagy Elway marad alul..”

hát ha ez a jelenet rendben volt, akkor nem csodálom, hogy az egész évad is tetszett…

végülis 76x próbáltak átjutni a repülőtéren, mire végül busz lett belőle, erre előránt valahonnan egy injekciós tűt. nyilván, utazáshoz én is hordok magammal mindig egy tűt. mindig a termosz mellett van, ha esetleg használni is kell, akkor egyből kéznél legyen.

H82 - 2013. 09. 25. 15:55

m minnifield: ez a tűs dolog pedig még rendben is lenne. cukorbetegek például vihetnek fel tűt a gépre és ennyi anyag felvitelénél szerintem még nem is kérdezősködnének.
meg ha már elhisszük dexternek, hogy szellem, hackeratyaúristen is egyben ráadásul van hamisító ismerőse (aki lehet, hogy megint csak önmaga) ezt is el tudja intézni.

viszont ami eszembe jutott. “SPYWARE WORKS BOTH WAYS” jesszusatyaúristen ezen azóta agyalok…

m minnifield - 2013. 09. 25. 16:12

vihetnek hát, szép kis dobozkában, dokumenntel. nem zsebben :)

H82 - 2013. 09. 25. 16:15

ezért mondtam a hamisítós részt :D

H82 - 2013. 09. 25. 16:16

(ja amúgy nem gondolom ám komolyan, de ez se lóg ki a többi hülyeség közül :D:D)

viszont az tényleg lehet hogy a buszpályaudvaron passzolta le dex a cuccost neki mondván ha már egyedül megy legalább ez legyen nála…

Zsolti - 2013. 09. 25. 18:08

“egyértelmű a nézéséből hogy nem változott, nem áll le, gyilkolni fog”
Nekem meg szinte pont az egyértelmű, hogy nem. Nem vagyok benne biztos, hogy ez fontos-e egyáltalán, de ha racionálisan közelítem meg: már nem vérelemző, szinte kivitelezhetetlen a kód nélkül ölnie, az isten háta mögött él, ahol valószínűleg nem tolonganak a gyilkosok, mint Miamiban, hogy jusson 1 az asztalra minden héten. Visszanéztem az utolsó képsorokat, azokon Dex egy fáradt, összetört, szenvedő, fásult ember. Az utolsó részekben azt láttuk, hogyan fordult át végleg félpszichopatából érző lélekké, és nem látom azt a pontot, ahol ez visszafordult volna.

Seth - 2013. 09. 25. 19:20

Én azon csodálkozom, hogy a gyilkosságiak egy esetet is fel tudtak göngyölíteni, fogyatékos bagázs, egyedül Doakesnek szúrt szemet, hogy vmi nincs rendben, a többi tökkelütött barom.
Az utolsó évadban nem is kellett foglalkozni a lebukás gondolatával, itt Dexter már csak magával harcolt, még azt a luxust is megengedhette magának, hogy kamera előtt végezzen ki vkit a rendőrségen, vicc.
A másik miami csapat, Horatioék fél epizód alatt rájöttek volna , hogy Dexter bűzlik.:-)

Casey Novak - 2013. 09. 25. 19:31

H82 – 2013. 09. 25. 15:31

LOL! Dexter – A rövidített olvasmány. Ez mekkora! :)

“fákat sorozatgyilkol” – Sírok…:D

MBence - 2013. 09. 25. 19:41

én úgy vagyok vele,hogy ennél a “favágós” befejezésnél még egy happyend-nek is jobban örültem volta.:(

gabika72 - 2013. 09. 25. 19:42

“Az utolsó részekben azt láttuk, hogyan fordult át végleg félpszichopatából érző lélekké, és nem látom azt a pontot, ahol ez visszafordult volna.”

???
Deb vízbedobása rémlik?
Biztos, hogy gyilkolni fog tovább, a kérdés az hogy mivel Harry lelépett milyen kód alapján.Tartok tőle, hogy kontrollálatlanul.

Genius - 2013. 09. 25. 19:48

A Drakula halott és élvezi című filmben hangzik el a mondat “…és adjunk beöntést is!” Na ez jutott eszembe, és emiatt röhögtem annyit Debra halálán. Amikor már nem tudnak mit kitalálni az írók, csak hogy próbáljanak drámát csinálni a végére, és ezért még “megabajgatják” egy kicsit a kedvenc szereplőmet. Tényleg az hiányzott volna, hogy miután egyik jelenetben közli a doktornő, hogy nem ért létfontosságú szervet a lövés, majd a másikban azt mondja, hogy komplikációk léptek fel, oda kellett volna lépjen az egyik író, és azt mondja: – Már minden szart kitaláltunk Debrával kapcsolatban, de van még egy ötletem! Adjunk beöntést is!

AbyssR - 2013. 09. 25. 19:53

sixx igencsak negatív, lehúzó, szókimondó értékelése az egyik internetes portálon mindent elmond. Azzal teljesen egyetértek…

SZÉGYEN…

1/10

Hor1 - 2013. 09. 25. 21:09

MI.VOLT.EZ.
Ez kérem egy fos. Egy rakat gőzölgő szarkupac. Remélem valaki a készítők szájába szarik, de minimum soha nem kapnak munkát íróként sehol ezután. Felháborító.

dildi - 2013. 09. 25. 21:40

Amikor Angellel meg Quinnel nézték a videot én tökre azt vártam, hogy bevallja, hogy ő a bayharbor butcher. Tökre úgy nézett. Aztán helyette lett az ami… A favágós részért tökre kár volt, a viharnál kellett volna abba hagyni.

gabika72 - 2013. 09. 25. 23:42

Most elképzeltem Dextert,ahogy egy dekopír fűrésszel közelít a lekötözött faág felé ami az asztalán van és a következő monológot halhatjuk:Megtehetted volna ,hogy nem esel rá vihar idején a félősen összebújt rókacsaládra,de megtetted.Azt hitted elbújhatsz a következmények elől?Én is azt hittem, ezért járom az erdőt.Én és a Sötét Útitárs.
Majd a következő jelenetben láthatjuk hogy mintát vesz az ág kérgéből és beteszi a szekrényébe ahol már ott van a többi kéregminta.

Zsolti - 2013. 09. 25. 23:48

“???
Deb vízbedobása rémlik?” Rémlik, ezután mondta, hogy “I destroy everyone I love but I can’t let that happen to Hannah, to Harrison.” Nem pont úgy hangzik, mint egy visszakattant pszichopata. :)

mib82 - 2013. 09. 26. 00:02

Truckerdex
Beardex
Bearddex
Axedex
Lonedex
Justifidex
Exdex
Spandex

sérült - 2013. 09. 26. 02:28

Nem, nem nagyképűség divatról beszélni a záró évad/epizód szidalmazásával kapcsolatban. Igenis megfigyelhető, hogy az állandóan ide látogató olvasók mennyire egyetértenek a legtöbb kritikával függetlenül attól, hogy ki írta és mennyire objektív az írás. Csorda szellem (függetlenül a Dextertől) alakul ki ilyen esetben rendszeresen vagyis amit a kedvenc kis posztoló ír, arra a legtöbben szinte már “nyalizva” lihegik, hogy mennyire igazad van. Azután már mindenki azt szajkózza amit a cikkben lát (amik pedig rengeteg esetben -úgy gondolom- amerikai írások hatására születnek hasonló hangnemben) Ha az aktuális Dexter sorozat záró epizódról szóló jelen cikk mondjuk sokkal pozitívabb hangvételű (vagy esetleg kevésbé negatív) akkor igenis a kommentek sem lennének ilyen harciasak.Összetartó kis közösség ez.
Persze ez attól független, hogy maga a rész tényleg nem érdemelt pozitívabb hangvételű írást (sajnos).
Véleményem szerint igaza van annak aki azt állítja, hogy aki csak annyit ír, hogy “ez a rész fos” az nem vélemény.

Amúgy ez a “keretbe foglalás” nagyon tetszett, már amikor a 8×11-ben megláttam a legelső killroom-t amit láthattunk 8 éve, alig bírtam magammal. Ez a “favágás-anyámat láncfűrész ölte meg” kapocs csak az én fejemben keletkezett vagy lehet értelme?

Casey Novak - 2013. 09. 26. 06:35

@sérült: Na ennél nagyobb balgaságot régen olvastam.
Nekem speciel pont tetszett a lezárás, de olvasva a kritikát, meg a véleményeket, teljesen megértem, hogy mit látnak benne rossznak, csak nálam azok a pontok más reakciót váltottak ki. Na bumm. Attól még nem gondolom, hogy mindenki más egy vezényszó követő birka. Az a legviccesebb az egészben, hogy neked sem tetszett, és ezt el is ismered. Akkor most mi van? Ja, hogy kiemeled, hogy tényleg nem jó, de nem azért mert mi mondjuk? Aha, úgy már más.
Tényleg senki nem mondta indok nélkül simán azt, hogy sz@r volt, a legtöbb sorozatról azért objektíven meg lehet állapítani, hogy romlott-e a színvonal, vagy korrekt volt, ezért van egyfajta többségi vélemény. És mindenhol – de MINDENHOL – van ettől eltérő is, ami nem azt jelenti, hogy az illető kiemelkedik a csordaszellemből, és felsőbbrendű véleményével magasról letekint a többiekre.

winnie - 2013. 09. 26. 06:39

sérült: az nettó nagyképűség, ha azt feltételezed, hogy csak te tudsz tisztán látni, mindenki más látás elhomályosult. és nem a klasszikus vicc miatt (bemondják a rádióban, hogy egy őrült szembe megy a forgalommal, mire az autós azt mormolja maga elé, hogy “egy?? mindegyik!”), hanem józan ész alapján. és nem azért, mert másokat lenézel, hanem azért, mert magadat föléjük helyezed. ilyen alapon bárki írhatná, hogy nem látsz tisztán ezért meg azért, de nem írja, mert senki sem ismer és általánosítani egyébként sem menő.

“egyetértenek a legtöbb kritikával függetlenül attól, hogy ki írta és mennyire objektív az írás.”

és pontosan ez mutatja, hogy (bocs, de) mennyire csak “nem vagy képben”. mert olyan egyszerű lenne ráklikkelni a kritikák kategóriára és látnád, hogy nincs igazad. (a múltban több száz ilyen kritika volt, de még a napokban is több olyan akadt, ami esetében pont az ellenkezője volt igaz.) (egyébként objektív írás? ez elég abszurdnak tűnik. az nem kritika lenne.)

de ha ettől a nyilvánvaló tévedéstől eltekintünk, akkor sem értem, hogy mi a kifogás? láttad az internetet? nem elég, hogy mindenhol köpködik a finálét, elönti a netet a röhögő animgifek, de még cikkek is születnek arról, hogy “mindenki” utálja a finálét. ergó elég nagy az esélye, hogy aki posztol, az is utálni fogja, és, hogy a kommentelők nagy arányban nem fogják szeretni.

azon pedig abszolút nem kell csodálkozni, hogy van, akinek bejön. sok millió nézőből bőven van olyan, akinek bejön. naná. az lenne a durva, ha nem lenne pár százezer vagy pár millió. a kérdés, hogy az, akinek bejön, miért akarja megmagyarázni, hogy a többieknek is bejött, csak nem merik leírni ezt? más sorozatoknál miért merik?

nem arról van szó, hogy rossz volt a finálé, mert tízmillió légy azt mondja, hanem arról, hogy sokak szerint pocsék volt. ennyi. aki nem jár csukott szemmel annak ez nyilvánvaló. és ez még akkor is igaz lehet, ha az ember mondjuk átérzi a készítők szándékát, ha tudja, hogy mi mire utalás. mert a tetszés az marha egyszerű dolog.

Llew - 2013. 09. 26. 07:35

sérült
Most már csak azt magyarázd meg, hogy ha a tömeges negatív vélemény az divat fikázás, akkor a te lehúzásod az mitől különbözik tőlük?
Illetve, ha az érvek nélküli írás nem vélemény, akkor a te nettó egymondatos reagálásod micsoda?

winnie
nagyvonalúan átléptél azon a részen, hogy ti itt humannel és a vendégszerzőkkel igazából nem is kritikát írtok, hanem csak a külföldi visszhangok alapján gyártjátok a lehúzó posztokat

úgy érzem kéne egy év kommentje szekció, mert itt most valami ilyesmi született

xYzs - 2013. 09. 26. 08:13

@sérült

Na ne röhögtess már! Ekkora nagyképűséget rég olvastam. Csak mert a te véleményed nem egyezik meg a többiekével, már csordaszellemről kell magyarázni? Nem inkább SZAR volt az egykor sokak kedvencének számító sorozat befejezése?! Az hogy sokan ugyanazokat a részeket emelik ki a kritikájukban, az nem azt jelenti, hogy birka módjára bégetik a nagy kritikusok szavait, hanem azt, hogy a készítők egyértelműen elcseszték a befejezést!

xYzs - 2013. 09. 26. 08:20

Én úgy látom, hogy az idejárók értelmes emberek, akik jól felépített, érvekkel alátámasztott hozzászólásokban fejtik ki a véleményüket. Én egy kritikát sem olvastam a befejezésről korábban, mégis a fejemet fogtam a sok logikai hiba, és egyéb baromság láttán.

Benjy - 2013. 09. 26. 08:38

“és ez még akkor is igaz lehet, ha az ember mondjuk átérzi a készítők szándékát, ha tudja, hogy mi mire utalás. mert a tetszés az marha egyszerű dolog.”

Az éremnek két oldala van. Mindegy hogy milyen utalásokat teszek bele, ha minden más illogikusan van felépítve. Pl Dex csak úgy kitolja Debet a kórházból anélkül, hogy egy árva lélek is észrevenné, vagy a Saxont játszó színész vérkínos játéka, aminél John Lithgow, Jimmy Smits, vagy Colin Hanks játéka milliószor jobb volt, és még folytathatnám… Ez nem úgy működik hogy egy jó ötlettel sztornóznak vagy 50 másikat.

sérült: Gondolom nem jársz sűrűn a blogra, mert akkor nem írtál volna ekkora sületlenséget. Amennyi negatív komment volt évad során elhiheted, hogy egy pozitív hangvételű kritika sem segített volna rajta. Azt meg nem gondoltam hogy gondolatolvasó vagy… Nem is lehet egyező véleményem, mert az már csak gépies bólogatás?? Te jó ég!! Erre mondják azt hogy ha hallgattál volna…

winnie - 2013. 09. 26. 08:39

(egyébként zárójelben jelzem, hogy az “ez szar” vagy “fos” kommentek önmagukban mindig törlésre kerülnek, még akkor is, ha egyetértek velük. de az ilyenek általában beleböfögések szoktak lenni, itt a legtöbb mellett van más is és inkább érzelmi reakció, nem trollkodás. lehet, hogy valaki úgy rzi, hogy a finálé nem is ér meg többet – nem azért, mert nincsenek érveik. szóval ezért maradtak. )

abc - 2013. 09. 26. 11:27

Ezt a birkázást tényleg abba lehetne hagyni, szerintem mindenki el tudja dönteni magában, hogy ez neki tetszett e vagy sem. A többi negatív kommentnek lehet, hogy van hatása, de csak annyiban, hogy így előbb leírja több ember is a saját véleményét, mert látja, hogy a nagy többségnek is hasonló a véleménye, és ez egy kis húzóerő, hogy kommenteljen, de attól még a saját véleményét írja. Ha tetszett volna nekem a finálé véletlenül, akkor bármennyi lenne itt a “fikázás”, nem követném a példájukat és írnék én is fikázást. Én például mindig is szerettem a Dextert, és soha nem írtam negatív hangvételben róla a 8. évad előtt, még a 7. évad is tetszett, sőt a 6. is amit már sokan lehúztak, de ez a 8. szerintem egyértelmű mélypont a sorozatban. Egyre lejebb csúszott a vége felé és olyan mértékű logikai hülyeségek kerültek elő benne, amik soha nem voltak jellemzőek a sorozatra. Pocsék volt a záró évad, amit egy pocsék fináléval koronáztak meg, ez a véleményem. Volt egy két jó jelenet benne, de ez nem teszi semmissé az ordító logikai hibákat és az utolsó favágós jelenetet, ami egyáltalán nem jött be.

cyborgwings - 2013. 09. 26. 11:56

sérült: neked most az fáj, hogy a többség nem a te véleményedet támasztja alá? hagyjuk már ezt a dedós hozzáállást, hogy akkor még a többieket jól le is hülyézzük, amivel nyilván önmagunkat meg fölöttük állónak tekintjük. siralmas, hogy _mindig_ jön valaki, aki megmondja, hogy demárpedigigenishogy!
senkit nem zavar ám az ellentétes véleményed, ha normális hangnemben kifejted, ahelyett hogy egyből mindenkit lebirkáznál. úgy egyébként a sorozatról is írhattál volna valamit, ha már így nekiültél a hozzászólásnak.

cyborgwings - 2013. 09. 26. 11:58

amúgy nekem még mindig nincs kedvem véleményt formálni. az egész évad lelombozó volt, pedig az elején még bizakodó voltam, aztán abban reménykedtem, hogy sebaj, majd a vége ütős lesz, de végül kaptuk ezt az _izét_, amire mondani sem tudok mit egyelőre.
az a baj, hogy nem hagyott maga után űrt. nagyon szoktam sajnálni a véget érő sorozataimat, de itt inkább csak megkönnyebbülést éreztem, hogy na, ezen is túlestünk.

abc - 2013. 09. 26. 12:20

Egyébként Saxon motivációira sincs szó, ami leírná, hogy milyen. Úgy néz ki, mintha az lett volna a célja, hogy megmutassa, hogy na én vagyok a szín tiszta gonosz, ölj meg Dexter. Csak az utolsó részből: Dexter majdnem megölte, megmenekült csodával határos módon. Ezekután leléphetne a fenébe és életben marad, de nem. Bemegy a kórházba, ami nyüzsög a zsaruktól(miért is? Debrát meg akarja ölni? miért is?) elvileg teljesen pszichopata, akkor milyen érzelmek sarkallják erre? Továbbá, ha annyira meg akarta volna ölni Debrát, miután meglőtte és ő ott haldoklott az elhagyatott rendelőben, miért nem lépett vissza kettőt és lőtte fejbe? Inkább bement a kórházba, nem csinált semmit, és elkapták újra. Ezek után mi a fene sarkallja arra, hogy a zsaruknak ne mondja el, hogy Dexter micsoda és miket csinált??? Aztán a kihallgató szobában Dexter egy ilyen csellel képes csőbe húzni?? Úgy volt beállítva, hogy rettentő intelligens, ezért tudta megrendezni a halálát az intézetben. Erre Dexter odateszi a tollat, és megmondja, hogy meg akarja ölni vele. Erre a legjobb válaszcselekvés, hogy vállon szúrja Dextert, nehogy neki bármi baja történjen, de Dexter megölhesse simán önvédelemre hivatkozva. Grautálok. Emellé hozzájön, hogy videón rögzítette a gyilkolásait és otthagyta egy elhagyott helyen, hogy megtalálhassák. Hol van itt bármi intelligencia?

abc - 2013. 09. 26. 12:27

Nem akarok újabb felháborodást kiváltani, de ilyen szintű logikai bukfenceket, motiválatlanságot és nulla karaktereket még nem láttam sorozatban, nemhogy egy Dexter szintűben. Komolyan elgurulhatott az írók gyógyszere, nem értem az egészet, nem tudom elképzelni, hogy ugyanaz az írógárda csinálta ezt, mint az előző évadot.

human - 2013. 09. 26. 12:38

miért váltana ki felháborodást, amikor ez a többség véleménye?

állat - 2013. 09. 26. 13:06

H82: Az évadok elemzése hatalmas. :D:D:D

asddsa - 2013. 09. 26. 13:10

Egy oldal nagyon találóan így foglalta össze a 8. évad főbb történéseit:

Vogel: Dexter, azt akarom hogy megöld az Agysebészt
Dexter: Nem akarom.
Vogel: Kérlek öld meg.
Dexter: Jó megölöm.
Vogel: Öld meg ezeket a sorozatgyilkosokat.
Dexter: Oké. Találtam egyet akit Zach Hamiltonnak hívnak. Megölöm.
Vogel: Ne öld meg Zach Hamiltont.
Dexter: De meg KELL ölnöm Zach Hamiltont.
Vogel: Ne tedd.
Dexter: Nem ölöm meg Zach Hamiltont. Inkább megtanítom neki a kódot!
Vogel: Állat.
Dexter: Őt nem lehet megtanítani rá. Meg kell öljem!
Vogel: Ne.
Dexter: Upsz, bocsi, mégis meg lehet tanítani neki.
Dexter: Akit megöltem mégse az Agysebész volt. Ehelyett kiderült, hogy a FIAD az Agysebész. Meg fogom ölni!
Vogel: Ne, ne öld meg. Ő csak a testvérét gyilkolta meg, és halálosan megfenyegetett engem.
Dexter: Muszáj megölnöm.
Vogel. Á dehogy.
Dexter: Oké (közben akkor is meg fogom ölni).
Vogel. Micsoda megkönnyebbülés.
Dexter. Nézd ezt a videót, amin a fiad megölni Zach Hamiltont.
Vogel. Ó a horror! Dexter meg kell ölnöd a pszichopata fiamat, aki az Agysebész.
Dexter: Oké.
Agysebész: Már megint rossz ember mellé álltál ezért megöllek… és Dextert is!
Dexter: Oké, most már végképp ki kell nyírnom az Agysebészt!
Agysebész: Bocs Dexter. Elfelejthetnénk ezt a kis semmiséget, ha megvenném a lakásod?
Dexter: Nem akarlak megölni, a nőmet akarom megdöngetni.
Agysebész. Ó köszi, jövök egyel.
Dexter: Nem nem. Épp a húgomat hívom, aki le fog tartóztatni. Ja és kérlek ne köpj be, hogy sorozatgyilkos vagyok, még akkor se, ha én lepleztelek le ország-világ előtt.

abc - 2013. 09. 26. 13:24

human:
rosszul fogalmaztam, csak arra céloztam, hogy negatív vélemény után ne birkázzanak megint, mert egyre több olyan hozzászólás van.

winnie - 2013. 09. 26. 13:43

abc: akkor még egyet én is – ezért szoktam törölni az effélét azonnal, mert tudom, hogy flame van, de itt úgy éreztem, megérdemel egy választ, mert ez sokszor felmerül fura módon.

OFF vége. remélem:)

Márki24 - 2013. 09. 26. 20:21

Az előzőhöz csatolva

Bár a zárás tetszett, de az évadot nagyon elkurták sztem is.

A miami metro idén szinte semmit se csinált. Oké hogy Quinn elnyomozgatott Zach után, de én nagyon hiányoltam, hogy nem volt olyan aki a főszereplő után tette volna ezt
és sikerrel jár. Hannah-t nem kellett volna visszahozni a sorozatba mert mikor megérkezett, tiszta nyáltócsa lett az egészből.

Annak jobban örültem volna, ha a sorozat második felében
a Debbel való “kibékülés” után, a rendörség rájött volna
Pl: a plüssállatot megtalálja valaki Dexnél, és elkezd nyomozni utána, és rájön a többiekkel eggyütt az Andrew Briggs gyilkosságra, majd egy házkutatás során, megtalálják nála a késeket, rájönnek a Laguerta gyilkosságra, illetve Doakes besározására is, (amit a hamarabb elkapott Daniel Vogel kihallgatás során elárul és nem az utolsó részben hanem modjuk ez lett volna a 8. ban) és innentől elkezdve hajtóvadászat Dexter és Deb ellen, akiknek nagy nehezen sikerül megrendezniük a halálukat, bár valamelyikük tényleg meghalt volna.

Szóval azután hogy Hannah visszatért kurták el sztem az egészet. Pontozni inkább nem pontozok.

U.I:. A 7. évadot birtam sztem azzal be kellett volna fejezni. Az etalon számomra pedig A 4. és 5. évadok volt

VanillaSky - 2013. 09. 26. 21:21

Most került sorra a series finale, fura mód a Losttal ellentétben (ahol hónapokat vártam csak azért, hogy számomra még ne érjen véget/logikát ne keress:)), addig itt inkább egyfajta belenyugvással tekintettem az elkerülhetetlen lassú elmúlás felé.

Magát a finálét nem láttam rosszabbnak, mint a záró évad bármely randomra kiválasztott része, sőt helyenként még hatásosra is sikerült a produktum. De csak helyenként, az írók a tvs világ leghíresebb sorozatgyilkosának nem egy epikus halált szántak, hanem egy egész évados kínkeserves elmúlást.

Egyszerűen nem mertek dönteni. Nem adtak boldog véget (két sorozatgyilkos szökése a naplementébe boldognak számít?), nem adtak jogi igazságszolgáltatást sem.

Dexter 8 éven keresztül garázdálkodott szabadon, az esetek nagy részében morális iránytűje nem lengett ki és a néző valamelyest – nagyon szűk keresztmetszetben – azonosulhatott tetteivel. De Dexter igazából egy gyilkos volt (Doakes, Laguerta, a 4- évadból valami fotós ürge csak közvetlenül, közvetve meg mégtöbb ember) akinek kijárt volna az injekciós tű. Hannah méginkább, Ő pusztán saját érdekei szerint gyilkolt, semmi észérv nem volt a vele való szimpatizálásra. Függetlenül, hogy Dexter miatta lett hősszerelmes. Debra áldozati bárány szerepében is esett azért csorba LaGuerta megölésével, ugye a sok jó cselekedet nem törli el a rosszakat.

A hármast szétugrasztották, de mégis erőtlen volt ez a megoldás. Döntöttek volna inkább a csöpögős szappan vagy az egyértelműen véres vég mellett!

ALDO - 2013. 09. 26. 23:00

“hogy az állandóan ide látogató olvasók mennyire egyetértenek a legtöbb kritikával függetlenül attól, hogy ki írta és mennyire objektív az írás. Csorda szellem (függetlenül a Dextertől) alakul ki”

Személy szerint rengeteg a junkie által pozitívan értékelt sorozat (Homeland, Eastbound and Down, Suits) nem jött be és kaszáltam pár rész után és nem írtam tele a fórumot, hogy ezek milyen jó sorozatok, csak mert pozitívat írtak róla.
A kritika még nem szent írás, legyen az pozitív, vagy negatív. Mindenki képes eldönteni, hogy tetszik-e neki a dolog, vagy sem.
De ezzel a hozzáállással gondolom, ha egy 10 fős vitacsoport tagja lennél és te valamint 8 másik ember egyet értenétek valamiben, de a tizedik az ellenkezőjét állítja, akkor meg arra hivatkoznál, hogy nektek van igazatok, mert ti vagytok többen, ő meg egyedül.
De most, hogy te szembe szállsz a többséggel, te vagy az egyéniség.
Teljesen jogosak a Dexterrel kapcsolatos külföldi és hazai vélemények, mert tényleg nagyon gyenge lett záróévadnak. És ez nem azért van, mert birkák az emberek és nem képesek önállóan gondolkozni.

tobias88 - 2013. 09. 26. 23:03

Amúgy azt sikerült elérniük nálam az utolsó évaddal, hogy megbocsátom ezt a sorozatzárót, mert elérték hogy kiszeressek a Dexterből, ne legyen a top 1 nálam de még a top 5 sem. Például a Chucknál vagy 2-3 hétig anyáztam, hogy azt hogy lehetett megcsinálni a nézőkkel… Viszont ha a Breaking Bad-nél elszúrják a végét amit kétlek, 2-3 hétig megint biztosan szídok akit érek :D

Ági - 2013. 09. 26. 23:50

Engem az utolsó 2 részig tejesen lekötött ez az évad is, igaz az utóbbi két napban daráltam… De az utolsó két részt végigpörgettem, sajnos teljes érdektelenségbe fulladt az egész részemről.

gabika72 - 2013. 09. 26. 23:51
gabika72 - 2013. 09. 27. 00:05
H82 - 2013. 09. 27. 18:13

Ez az ábra mindent elmond: http://i.imgur.com/bUdpsGJ.png

Matt11 - 2013. 09. 27. 22:57

Sztem korrekt volt a sorozatzáró ep…az évadhoz képest mindenképp.

Debet mondjuk sajnálom,szebb véget is érhetett volna,de mikor megölte Laguertát ez már el volt rendelve,láttam sokaknak nem tetszett,hogy Deb halálát “leminősíti” Dexter azzal,hogy bedobja a többi trófea közé,de igazából a 7. évad vége óta tökéletesen beleillett Dexter kódexébe,ráadásul még ha nem is lett volna képes asztalra fektetni,és maga elvégezni a piszkosmunkát,a sors megoldotta helyette a dolgot,szóval nem volt sokkal másabb a helyzet,mint bármikor amikor kinyírt egy bűnözőt(persze azon kívül,hogy a legfontosabb ember volt a mi kis sorozatgyilkosunk életében).

Dexter utolsó nézése meg…úgy tűnik a “normális” emberből ismét egy gyilkos lett,és nem is vagyok benne biztos,hogy feltétlen Hannah távolléte miatt,Debra halála sokkal megrázóbb lehetett a számára,valószínűleg ez lett a 2. “vérben születés”,kíváncsi vagyok hogy folytatja ezután,szépen megfontoltan,ahogyan régen vagy elszabadul,és öl mikor kedve szottyan…talán sohasem tudjuk már meg. :D

sfefe - 2013. 09. 28. 00:04

Az mar biztos, hogy nem lesz 9. evad?

winnie - 2013. 09. 28. 06:55

igen

sfefe - 2013. 09. 28. 09:18

Koszi, azert sajnalom….
Bar eleg hulye vege lett…

Timi - 2013. 09. 28. 11:56

@márki24 – 2013. 09. 25.

Érdemes elolvasni ezt a hozzászólást az utolsó résszel kapcsolatban. Azt hiszem elsők között “fikáztam” le az utolsó részt, főleg hirtelen felindulásból, a Debrával történek miatt. Nem azt mondom, hogy különösebben változott a véleményem, mert igenis szemétség volt amit Debrával csináltak (és igen @VanillaSky írta, hogy a a sok jó cselekedet nem törli el a rosszakat, tehát Laguerta megölése valóban rossz pont volt neki, de Vogel magyarázata Debnek, miszerint akkor, abban a pillanatban tökéletesen cselekedett és nem mint rossz ember, hanem mint gondoskodó húg tette mindezt, az nekem teljesen hihető és felmenti Debet a tette alól). De amit márki24 ír pl. az eutanáziával kapcsolatban, miszerint a korábbi évadban volt egy ilyen jelenet, ami Debet elborzasztotta és nem akart volna így “élni”, vagy hogy már a legelső pilot rész óta mondja Dexter, hogy ha lennének érzései, akkor Deb lenne aki iránt érezne, és hogy az ő elvesztése minden felborított benne, valamint hogy Debra korábban tanácsolta neki, hogy Harrisont saját magától kéne megóvni és talán ezért is hajózhatott el a legvégén, nem hallgatva a valóban beinjekciózott Debrára, aki utolsó pillanatiban azt akarta, hogy Hannaékkal maradjon.

Ezekre a dolgokra már nem igazán emlékeztem, szóval köszi márki24, hogy így felidézted és bár mint írtam, nem változott különösen a véleményem, de így már több történést elfogadok az utolsó részből.
Az is korrektnek tűnik, amit az erdőről és a kirándulásról írtál, hogy Dexter talán tényleg azért ment favágónak, mert ott több lehetősége nyílik kirándulni, és ezzel is adózhat Debnek.

Én már csak azügyben nem tudok dűlőre jutni, hogy a végén, az a bizonyos nézése Dexnek mire utalhatott. Személy szerint nem tudom eldönteni, hogy tényleg visszatért belé a kisördög, vagy tényleg minden elveszett körülötte. Mert a körülmények, a kis faház, a nyúzott arca, a kócos haja, az ápolatlan szakálla nagyon lemondó volt, de a szeméből pont egyfajta vadságot éreztem mikor kinyitotta ismét…

Timi - 2013. 09. 28. 12:08

Jah egyébként hetek óta Dexter OST-ot hallgatok. :) Kissé nyúzottnak érzem magam. :)Hiányzik.

vadoc - 2013. 09. 28. 18:20

Kár azon rágódni, hogy mi lett volna ha…

Friss élmény alapján még mindig a hatás alatt állok, és örülök hogy többé nem lesz folytatás. Hisz az ember már valahol kíváncsian várta a végét, hogy mi lesz Dexterrel és a titkával. Ahány ember, annyi vélemény, mondja a rohadt bölcs ember :P De! Nekem igenis tetszett az egész, az elejétől a végéig. Depis hangulat, nulla happy end. Pont így volt ez jó. Ha nyáltól csöpögő, boldog Argentínás vége lett volna, az nagyon kicsapta volna a biztosítékot. Szóval jó ez így. Azért a favágós jeleneten nevettem egy marha nagyot, és azon gondolkodtam “vajon lesz folytatás?”. Hát nem lesz. Mivel a 8.-ik évadot (is) nyögvenyelősen készítette el a stábfamily. Elég butaságnak gondolom, hogy ezek után sztorikat kitalálgatva kombinálunk azon, hogy “így meg úgy jobb lett volna”, szóval lehet oltogatni a végét, ha valaki jobbat csinál és kerít egy brigádot, akkor lelke rajta, csináljon jobbat.

Köszi “Dexter készítő banda” hogy csináltatok nekünk egy ilyen stílusú sorozatot! :D

gabika72 - 2013. 09. 29. 02:29

“Én már csak azügyben nem tudok dűlőre jutni, hogy a végén, az a bizonyos nézése Dexnek mire utalhatott. Személy szerint nem tudom eldönteni, hogy tényleg visszatért belé a kisördög, vagy tényleg minden elveszett körülötte. Mert a körülmények, a kis faház, a nyúzott arca, a kócos haja, az ápolatlan szakálla nagyon lemondó volt, de a szeméből pont egyfajta vadságot éreztem mikor kinyitotta ismét…”

A készítők szerint úgy próbálták beállítani Dextert az utolsó snittben ,hogy átérezzük mennyire üres belül és mennyire egyedül maradt a világban.Erre akartak utalni a szokásos szezonvégi nagy monológ és a soundtrack elhagyásával, és ezért nem hallunk semmit csak a külső zajokat.

eLaNoR - 2013. 09. 29. 12:49

Én arra jutottam, hogy Dex nem akarta túlélni a vihart, csak nem sikerült a terve. Ettől még tény, hogy jobb lett volna, ha az utolsó jelenet nincs.

Amúgy nekem végülis tetszett a befejezés, elég gonosz volt, nem számítottam ilyesmire. Sírtam is…

De a végén annak drukkoltam, hogy haljon meg, főleg azért mert akkora gennyláda, hogy a családját fogja és otthagyja a semmi közepén és elmegy meghalni. Ó, igen, Deb meghalt, de basszus Hannah és Harrison nem. Ő meg olyan önző, hogy fogja elmenekül az életében először érzett bűntudattól és kicsinálja magát. És még azt is eltossza.

Márki24 - 2013. 09. 29. 23:00

Szivesen Timi

Egyébként nem akarom megváltoztatni senki véleményét az utolsó résszel kapcsolatban. Plussz mégegyszer jelzem az évad maga szerintem sem Dexterhez méltó.

Egyébéent ujrakezdtem az egészet sz elejétől és azért emlékszem ezekre a dolgokra.

Amugy a pocsék 8. évad ellenére még mindig ez a kedvencem. Mára összesitettem minden évad minden episzódját pontszám szerint, igy az évadok ezeket a pontszámokat kapták nálam.
1. 2. 5. évad 8,58/10
3. évad 8/10 (Kicsit gyengébb de jó)
4. évad 9/10 (Egyértelmüen a legjobb)
6. évad 7/10 (éppen hogy csak a jó kategória, de dexterhez viszonyitva sz…)
7. évad 7,75/10 (Az egyik legjobb évad lehetne
ha az utolsó 4 részt nem szurják el főleg a finálét.)
8. évad 6,66/10 (Csak az első kettő és a finálé miatt jött ki ennyire, azok nélkül a 6-ot sem ütné meg)

Azért megfigyelhető hogy a 4. és a nyolcadik évad között 2.33 pont külömbség van. Sztem ez dúrva csökkenés

A sorozat egésze 8/10 lett összesitve. A 8. nélkülennél erősebb lenne

Várom a Breaking Bad végét is, kegyetlen amit Vince Gilliganék letettek az asztalra idén.

Kiváncsi vagyok hogy Howard Gordon, Alex Gansa és Chip
Johanessen mit hoznak ki a Homeland 3. évadából (A Bemutató alapján bizakodó vagyok.)

Márki24 - 2013. 09. 30. 01:08

Eszembe jutott még valami a fináléval kapcsolatban
(Kösz Timi ez neked köszönhetően ugrott be).

Emlékeztek a fogtündér ügyre a 6×03-ból.
Dexter tette fel a köv. kérdést egy monológban
“Ez lessz a sorozatgyilkosokból öregkorukra?”
Ugye a csávó egyedül élt, elhagyatva egy öregek otthonában, a fia nem foglalkozott már vele, és azt mondja hogy azért ölt meg igy 20 évnyi inaktivitás után egy ujjabb prostit, mert unta hogy ugyanazokkal a fogakkal (szuvenir) néz farkaszemet.

Ez szerintem egy elég nagy előreutalás a végére nézve, ergó, Buckék már akkor tudták hogy igy fejezik be.

ALDO - 2013. 10. 01. 16:19

Szerintem ennek semmi köze a fináléhoz. A fogtündér egy érdekes kérdést vetett fel. Milyen lesz egy sorozatgyilkos, ha megöregszik és már ereje sem lesz az öléshez? Dexter utána hangoztatta, hogy ő bizony nem lesz ilyen. Nem hiszem, hogy már akkor tudták, hogy ez lesz a vége.
A fináléra visszatérve. A Dexter az a sorozat, ahol szinte lehetetlen lett volna olyan véget írni, hogy mindenkinek megfeleljen.
Ha lebukik és a végén kivégzik, akkor az a baj, hogy túl nyilvánvaló.
Ha összecuccol Hannaval és Harrisonnal Argentínába, akkor az a baj, hogy túl érzelgős.
Ha belehajt a viharba és meghal, akkor az a baj, hogy Dex nem öngyilkos tipus, amit többször ez is mondott.
Ez a favágónak áll és belenéz a kamerába, talán a legkisebb rossz. Így szépen mindenki eldönti magának, hogy, hogyan tovább. Mégis elmegy Argentínába? Élőhalottként vegetál? Visszatér gyilkolni?

m minnifield - 2013. 10. 01. 19:49

legszebb lezárás az lett volna, ha saxon kinyírja dextert, és mondjuk masuka talál rá a hullára, kinek vérében harrison épp sírdogál :)

Brynden Rivers - 2013. 10. 02. 09:21
Brynden Rivers - 2013. 10. 02. 09:25

Egyébként nem néztem meg és nem is fogom megnézni a sorozatzáró részt, a fentebb linkelt reddit-féle alternatív lezárással jól el vagyok :)

Gábor... - 2013. 10. 02. 23:31

Na most néztem meg az utsó részt! Hát ez minden csak nem méltó lezárása a sorozatnak…:/ 8 év munkáját kivágták az ablakon ezzel. egyszerűen szörnyű Ez is úgy járt mint a Bárka (El Barco) lezáratlan se füle se farka összevisszaság az egész. Mondjuk az utolsó jelenetnél Dex pillantásának valamit takarnia kell. Ki tudja..lehet hogy őrültség de talán folytatni akarják (???) Bár már úgy el lett kúrva,hogy már folytatni se lehessen na mindegy is. Kár érte.

Typhoon - 2013. 10. 09. 00:28

“Hihetetlenül béna forgatókönyv és főképp a rendezés, az utolsó percek amikor debrával a hajón van mint valami rossz szappanopera. Ennél jobban nem is lehetett volna elrontani egy befejezést, méltatlan, semmitmondó, logikátlan vég!
Egy korszak lezárult, de nem igy kellet volna elbúcsúznia a sorozatnak, nem ilyen olcsón.
Kanadai favágó… ÚRISTEN!”

+1

Katasztrófa. Mennyire szerettem istenem pedig a sorozatot, de ez a vég.. nem hiszem el, hogy nem érdemelt volna meg egy happy endet…

RAYHARD - 2013. 10. 09. 20:10

Nos hol is kezdjek bele.Talán ott,hogy nekem nagyon tetszett ez a 8. évad.Az egész(Komolyan…tényleg). :) Bírtam a tényt,hogy jött egy csomó új karakter,akiről sok-sok néző gondolta szerintem,hogy majd ő lesz az évad ”főgonosza”…aztán nem úgy lett.Végül meg kiderül,hogy szinte egész végig ott volt a közelben,rá(Saxon) véleményem szerint nem sokan gondoltak.Meg pláne,hogy Vogel fiát fogja alakítani.Elsőnek jött ugye Evelyn,akiről én is hittem ha csak egy pillanatig is,hogy átvágja csak a Dex-t,aztán az elméletileg megölt agysebész-t is letudtuk(mint később kiderült mégse),Zach-be is láttam fantáziát,de az ő karaktere is hamar ”kimúlt”,pedig az uccsó részében már tök szerethető lett…erre bumm.Visszatért Hannah…biztos bosszúból tette minden.(Gondoltuk ezt is sokan szerintem ha sokáig nem is.)Aztán fény derült az igazi Agysebész kilétére.Szóval csak kapkodtuk ide-oda a fejünket,de ez nem jelenti azt,hogy ez az évad össze lett csapva.Csupán ezt ilyennek szánták.

Eleve butaság lett volna megpróbálni felülszárnyalni a 4. évadot Trinity bácsit úgyse lehetett volna.Saxon erre a 8. évad főgonoszi szerepére pont jó volt.Meg azt is csíptem,ahogy végülis meghalt. :D Összességében meg vagyok elégedve az egésszel.

Na a vége…ami első látásra nagy űrt hagyott rengeteg emberben.Viszont szerintem csak azért mert nem értik sokan.
Hihhetetlen jó véget készítettek a sorozatnak.Olyan egyedit,mint maga az egész Dexter volt.Elérték,hogy még hónapok múlva is foglalkozzanak a sorozattal,azzal,hogy emészti a nézőket az általuk látott utolsó jelenet.(Ezzel mégis mi a f*szt akartak!?Favágó…?)Na erre értettem azt,hogy nem ÉRTIK sokan.Csupán azt amit látnak(Favágó) és nem azt ami mögötte van.
Debra halála volt Dexter teljes bukása…ha nincs a sötét utasa hugicája boldogan élt és virult volna míg meg nem hal(Tegyük fel,hogy Quinn-el).Így viszont Dexter volt az egyedüli felelős a haláláért.Emiatt az öngyilkosságot választotta(elég világos),Harrison-tól elköszönt és Hannah-ra hagyta(remek döntés volt ez is).Többször hangsúlyozta a kis lurkó,hogy mennyire szereti őt.”Bárcsak ő lenne az anyukám…” stb.Hannah pedig ha jól emlékszek mindig is szeretett volna gyereket.Egyszer teherbe is esett,de elvetélt.

Na és sokakban azaz utolsó jelenet hagyott tüskét,hogy most akkor ő mért él…na ez az a tény ami miatt rengetegen beszélnek még erről a sorozatról.
Ki tudja?Az írók se talán.Túlélte a vihart és kész.Vissza Miami-ba nem mehetett a tettei után.(Debra óceánba vetése+Saxon tett ajánlatot a házára Mrs.Prado-nál).Így leél egy boldogtalan életet azért amiért Debra-tól elvett egy boldogat.Így vezekel.
Debra vízbe ejtésén is sokan fel voltak háborodva én viszont abba is csak pozitívumokat véltem felfedezni,miután én is néztem egyet,hogy ”MIVAN?” tényleg ő is a vízbe dobja???
Annyi különbséggel,hogy amíg az áldozatait FEKETE műanyag zsákokba voltak csomagolva,Debra FEHÉR lepedőben.Ez tetszett.Plusz miután kihúzta a csöveket nem hagyhatta a kórházban simán,mert mivan ha még pont odaér egy nővérke és időben visszadugdossa azokat.

Az egy kicsit bosszant,hogy itt egyesek meg kettesek HAPPY END-et vártak a végére. :D:D:D:D ATYAÉG…egy dráma végére…Amiben Dexter miatt meghalt Doakes,LaGuerta,meg még az elején vagy a közepén valahol megölt egy ártatlan embert is.Szóval NEM!!!Nincs happy end és így a jó.
Ja meg persze LaGuerta Deb által halt meg,pedig ő csak a munkáját végezte…és akkor még neki akartok Happy End-et?:D:D:D
Persze imádnivaló karakter volt(Deb),de a tettei ugyanúgy mint a bratyójáé a bukás felé vezették.

Na ez volt az én véleményem röviden,tömören. :D
Adios!

röviden-tömören - 2013. 10. 10. 13:53

ehh. “Csak az a vég, csak azt tudnám feledni..”

teljesen olyan volt a favágós rész mintha a Maffiózók sorozatzáró sötétbevágása után még visszakapnák a kamerát arra, hogy kisétálnak az étteremből.. jó, igaz azzal kezdték, hogy a tele emberrel Miamiban van egy érzelemmentes, ragadozó sorozatgyilkos-sorozatgyilkos – erre lezárják a sorozatot úgy, hogy könnyekicsordul egymagában.. de ennek a megalkotásához annyi ész kellett, amennyire jó volt..

ha Dextert annyira megrázta Deb halála, akkor miért, miért a Saxon megölésénél jön elő a hideg, számító, érzelemmentes pszichopata, aki csak megjátszani tudja magát és Batistaék előtt már azt sem?? éés látványosan később, “leszarom mit gondolnak” megnyomja a vészjelző gombot.. (utána meg úgy tesz mintha..)

a CGI. hát az jóideje valami tragikomédia volt már. most is láthatóan “odafestett” trópusi vihar közelében lágyan ringatózik a Slice of Life az alig párcentis hullámokon?!

Harrison senkinek nem hiányzik, Deb testének eltűnéséről sem teszi fel a kérdést senki, hogy miért.. a Hannah meg ami cikket olvas Dexterről, abban éppen öltönyös képe van. csak nem temetésen készült kép? akkor érthető miért vigyorog.. bach..

Elway akár játszhatna sziki-szökevényest is azután amit a buszon műveltettek vele.. de még azt sem mentené meg egy halottaiból feltámadó Leslie Nielsen sem..

Quinn nyilván visszamegy tandem kúrogatni Nadiát és Batista hugicát..

Dexter meg. Sós kútba tették – onnan is kivették, kerék alá tették.. áááá..

brios - 2013. 10. 10. 18:41

RAYHARD

Na ez már kritika öcsém! :D:D
Meggyőztél.
Igazi mestermű lett ez a Dexter!!!
Annyit hozzáfűznék még,hogy Rita is Dexter miatt halt meg.

winnie - 2013. 10. 10. 18:57

engem megdöbbent, hogy valaki azt hiszi, hogy ha xy-nak nem tetszik, akkor nem érti. épp az a baj, hogy érti. és azért nem tetszik.

aki pedig ilyet ír…:

“Eleve butaság lett volna megpróbálni felülszárnyalni a 4. évadot ”

aki butaságnak tartja, hogy egy író jót agy jobbat próbáljon írni, aki azt hiszi, hogy egy író nem úgy áll hozzá minden évadhoz, hogy felülmúlja korábbi teljesítményét, az nagyon el van tévedve. próbáltak mindent, derekasan. nem ment.

ja, és:

“Az egy kicsit bosszant,hogy itt egyesek meg kettesek HAPPY END-et vártak a végére. :D:D:D:D ATYAÉG…egy dráma végére…”

egyrészt ez eléggé hepiend lett, másrészt pedig rengeteg dráma, sőt, a drámák zöme hepienddel fejeződik be. aki látott már sorozatot, az tudja.

manji - 2013. 10. 11. 01:25

Én most jutottam el a végére.
Az utóbbi időben már nem nagyon izgatott hogy nézzem.
Rita halálával szerintem ez a sorozat nagyjából véget ért.

Jacob - 2013. 10. 12. 15:37

Az évad eleje nagyon jó volt szerintem, a vége már nem annyira.

Nekem is az az érzésem, hogy nem tudták eldönteni mi legyen a vége. Elkapják-e Dextert, megölessék Saxonnal, vagy lelépjen Hanahval.

Így lett az aranyközépút és hagyták, hogy a nézők elképzeljék mi történt Dexterrel a hátralévő életében. Szerintem jó befejezés.

Egy mozit eltudnék képzelni belőle, ahol bemutatják mi történt vele. Találkozott-e Harrisonnal vagy sem stb.

Sajnálom, hogy véget ért.

cyborgwings - 2013. 10. 12. 19:29

“Viszont szerintem csak azért mert nem értik sokan.”

igen! azért nem tetszett a _többségnek_, mert mindenki segghülye, csak a kiválasztottak értették, hogy mit is akartak a teljesen elbaltázott finálé alatt fogalmazni a kedves írók. hagyjuk már ezt.

rekk - 2013. 10. 12. 22:20

cyborgwings

Végülis sokkal több hülye ember van a világon mint okos…

Thommyboj - 2013. 10. 12. 23:15

Nagy Dexter rajongó vagyok. Pár könyvet is elolvastam, amire a sorozat vitt rá. De ezt az évadot már én is darálva néztem meg, a befejezés meg borzalmas. Amikor behozták Zachet a képbe, akkor volt remény, hogy valahogy köze lesz a befejezéshez, de hamar kiírták. Pedig szívesen láttam volna, ahogy Dexter továbbadja a tapétát. Sőt a végén Zachnek megjelent volna Dexter, mint ahogy Dexternek Harry. Dexter pedig valahol máshol új életet kezdett volna.

Jacob - 2013. 10. 13. 12:44

Szerintem mindenkinek más az ízlése és elvárása egy sorozattal kapcsolatban. Én személy szerint szeretem ha nincs egyértelmű befejezése egy sorozatnak és tovább lehet gondolni.

Ettől függetlenül nem érzem helyénvalónak bárkit is lehülyézni azért mert ő nem úgy gondolja mint a többség.

winnie - 2013. 10. 13. 12:57

jacob: egyrészt persze, hogy más az ízlése, másrészt itt (átalában) nem szokta hülyézni senki a másikat azért, mert másképp gondolja.

csak akkor, ha a “másképp gondolkodó” hülyéz, vagyis az “akinek nem tetszett, nem értette”-vonalon indul el. mert ő az, aki más ízlése miatt akad ki. és fel sem merül benne az, hogy neki tetszik azért, mert ő nem értette:)

szóval ez az, ami mindig szemet szúr. általában az ilyen komenteket egyébként törlöm is a flameveszély miatt, de ezt hagytam, mert azért sokat írt a kollega, így nem éreztem fairnek. (nem csak 2 soros beböfögés volt.)

VISZONT de nem hiszem, hogy bárkinek is az lenne a gondja, hogy egyértelmű vagy nem az. sőt, tovább megyek. ez egyértelmű vég volt. ellenben, ha ott vége van, hogy kihajózik, mint írják többen is, sokkal vállalhatóbb lett volna szerintem, a kisebbik rossz. na, az nem lett volna egyértelmű. ez a befejezés kissé szájbarágós. de olvastuk, miért. nem ez volt az írók szándéka, a csatorna mondta meg nekik, hogy nem ölhetik meg dextert.

szóval, akinek ez a momentum tetszik, hogy dexter mégis él, az ne feledje, hogy az írók meg akarták ölni, csak pár öltönyös, akiknek köze nincs az írói munkához, azt mondta, hogy ne halhat meg.

Jacob - 2013. 10. 13. 21:05

Winnie: Talán a csatornának még tervei vannak Dexterrel (spinoffhoz?), ezért nem engedték, hogy meghaljon az utolsó részben. Nem tudom. Ha van valami infód róla akkor szívesen meghallgatom :)

A lehülyézés rész meg tiszta sor, hogy kinek szól. Van két nézőpont. Van akinek tetszett a vége, van akinek nem. Mindig is tiszteletben tartottam mindkét fél véleményét, sőt szeretem is ha van akinek van véleménye.

Az sem tántorít el attól, hogy tetszett, mert “csak pár öltönyös, akiknek köze nincs az írói munkához, azt mondta, hogy ne halhat meg”. Nyilván a készítők szerettek volna egy teljes, kész lezárást, ami mindenkinek tiszta és egyértelmű, és van a csatorna amelyik beleszólt valamilyen okból. Én nem bánom, hogy nem így lett :)

rekk - 2013. 10. 17. 14:04

Az író,Scott Buck totál érthető magyarázatot ad.

“It seemed like the ending that was most justified. In season 1, you saw this guy who was so compartmentalized. The last couple seasons have been about breaking down those walls by having his son and his relationship with Hannah and having Deb discover who he is. Still he was able to justify what he did. We felt it took the death of the one person he cared most about to really look at himself. [His fate] wasn’t something that happened to him but his decision. He had to bear the burden of deciding his own fate.”…”The story was ultimately about Dexter’s personal journey.”

röviden-tömören - 2013. 10. 17. 23:19

“a csatorna mondta meg nekik, hogy nem ölhetik meg dextert”

kimegy a viharba Schrödinger macskáját játszani – és mindenki boldogabb lett volna. ritka nagy faroknak kell lennük a csatornás fickóknak, ha még ennyit sem lehetett velük megértetni.

Ricsard001 - 2013. 10. 18. 01:13

Az igazi probléma a sorozattal nem azok az apró-cseprő dolgok amit itt már sokan leírtak, hanem maga az alapkoncepció. Dexter ugyanis kőkemény pszichopata, egyben aktív sorozatgyilkos, komoly ölési vágya van, orgazmushoz hasonló élvezetet él át gyilkoláskor, és ráadásul aktív hallucinációi vannak. Nem én találtam ki, azt a készítők még a leges-legelején leszögezték, erről szólt az első évad és a sorozat egész első fele. Nem én kértem hogy így legyen, ők ilyennek alkották meg ezt a karaktert, erre a sorozat második felében azt kell néznem hogy Dexter hogyan fedezi fel és találja meg az érzéseit, érzelmeit. Fasza.
Nagyon közel áll hozzám ez a sorozat, és éppen ezért fáj hogy ennyire sikerült mellényúlni a történettel. Az első évad egyszerűen fantasztikus volt, újszerű ötlet, sajátos koncepció, volt benne spiritusz bőven, és emellett kidolgozott, életteli karakterek mindenfelé. A második évad pedig rá tudott tenni nem is egy lapáttal, azt hiszem ez az évad tetszett nekem legjobban, végig nagyon élveztem. A harmadikban kicsit visszavettek a tempóból, de még így is jól kijött hogy egy egyszerű politikus is rájött Dexter titkára, egy előjel volt hogy lesznek itt még bajok. A negyedik rész pedig, nincs rá jobb szó, kőkemény lett. De komolyan, mint a vídia, és ez volt az a rész ami igazán illett a Dexter valódi koncepciójába. Szentháromság tökéletesen beleillett a sztoriba, én szabályosan féltem tőle. John Lithgow-t én egy nagyon jó színésznek tartom, bár igazán sohasem tudott kikeveredni a B-kategóriából, de így is kimagaslott a Dexter szereplői közül, nem véletlen hogy a negyedik részt olyan sokan az egyik, ha nem a legjobb évadnak tartják. Nekem még nagyon tetszett a hatodik évad, amin sokat dobott Edward James Olmos megjelenése, és illett a képbe a tanonc karaktere is. Ezek a vallási fanatikus(ok) egy új színt vittek a sorozatba, arról nem is beszélve hogy a csavar engem teljesen váratlanul ért. Komolyan, megállítottam a filmet és öt percig csak néztem magam elé és gondolkodtam hogy hogy is van ez. Az évad befejezése pedig kiváltképp tetszett. Aki még egy nagyon izgalmas karakter volt az az Isaak Sirko nevű maffiózó volt, egy nagyon karizmatikus, igazán a sorozatba illő szereplő volt, nagyon jól játszott, kár hogy a készítők a világon semmit nem tudtak kezdeni vele. Én csak nemrég jöttem rá hogy az őt játszó Ray Stevenson a Rómában játszott, már ott is nagyon kedveltem, egy igazán jó színész. Ezek az évadok tetszettek nekem legjobban a Dexterben.

Harry egy nagyon érdekes szál volt a történetben, bár az ő szerepét az utolsó részben sikerült bagatellizálni, utólag is köszönet érte. Ez az egyszerű rendőr aki nagy lépére szánja el magát ami végül felemészti egy nagyon erős rész volt, de jobban jött volna ki hogy folyamatosan tudunk volna meg kisebb-nagyobb részeket a közös múltjukból, Harry gyötrődéseiről, az öngyilkossághoz vezető útjáról, mert ez bizony nagyon nem volt rendesen kidolgozva. A Harry-t alakító James Remar-t szintény nagyon kedvelem, bőven volt még ebben a karakterben muníció. Ehelyett viszonylag gyorsan kaptunk egy néha a háttérből figyelmeztető nevelőapát.

Ennek az egész történetnek annak a képtelenségéről és teljes kudarcáról kellett volna szólnia hogy egy pszichopatát, Dextert kordában próbálják tartani. Ebbe belebukott Harry, és Debrával is ennek kellett volna történnie. Egy olyan vágyat megfékezni ami Dexterben munkál lehetetlen, mintha engem próbálnának távol tartani a szextől egy meztelen nőkkel teli házban, ahol mindenki velem akar lefeküdni. Lenne vagy két perc mire sutba vágnám az egész kódexet mindenestől, mindenkistől…
Dexter nagyon sokat hibázott az elejétől fogva, és éppen emiatt nem illett a sorozathoz ez történetvezetés. És itt jön az a rész hogy mégis mi a francért nem lehetett odafigyelni a kis dolgokra. Amik talán nem is olyan kicsik. Maszk nélkül szaladgálni, saját autóval menni betörni és gyilkolni 2006 után, nyitott ruházatban, sapka nélkül, úgy hogy helyszínelő a főszereplő. Persze, hogyne.
Ezek a típusú emberek pont a precizitásukról híresek, erre ezt kell néznem nyolc évadon keresztül. És fel sem tudnám sorolni azt a sok ökörséget amit le próbáltak nyomni a torkunkon. Nem igaz hogy erre nem lehetett volna szentelni pár percet a készítés közben. Ezt a Dextert két hét alatt kapták volna el vérnyomostól-mindenestől együtt. Rendben van, átsiklok én ezeken a dolgokon, nem kell mindent olyan komolyan venni, de túl sok volt belőle. A legnagyobb az volt hogy a hatodik évad végén Dexter bejelenti hogy este a templomban fog helyszínelni, Debra közli vele hogy lehet hogy ő is csatlakozik!!! , erre fel Dexter ott rendezi be a tetthelyet. Nagyon tetszett a tettenérés, de ilyenkor is nekem kell megmagyarázni magamnak a logikai részét és elsiklani fölötte, mert a készítők ezt nem teszik meg. És mennyi ilyen volt…

A sorozat második fele /kivéve a hatodik évadot/ helyenként már inkább valamilyen pszicho-Barátok Közt-re emlékeztetett, holott a kezdeteknél nem erről volt szó. Nagyon sokat veszített a keménységéből, és ez nem tett jót neki. A nagyon komoly problémák pikk-pakk oldódtak meg, Dexter midegy mekkora baklövést követ el megússza. Az elején nagyon jól kijött a Doakes vonal, kár hogy viszonylag gyorsan meghalt, nagyon érdekes rész volt. Mert a pszichopaták kiszűrhetők, nehezen, de kiszűrhetők. Nincsenek érzéseik, az empátiát nem ismerik, kóros hazudozók… nem egyszerű dolog. De ha érzelmeket kell szimulálni akkor bajban vannak, gondolkozniuk kell mielőtt felöltik az aktuális arcot, teljesen más gondolatok jutnak eszükbe mint egy normális embernek, és ez nagyon jól ki is jött a sorozat elején. Dexternek is nagyon nehéz színlelni, bele-belesül, imitálja a társadalmi életet, és egy lelki sérült barátnője van, aminek el is mondja az okait. Amikor a darabolós gyilkos csomagjait nézegeti egy normális ember elborzad, Dexter pedig azon elmélkedik hogy milyen helyes kis csomagok, milyen stramm ember is lehet a gyilkos, jó lenne megismerni. Teljesen inverz gondolkodás. És ez bizony nagyon erős volt ebben a sorozatban.

Valahol félre lett értve az egész Dexter karakter. Most vagy egy kő-pszichopata főszereplőről van szó, vagy egy olyan határvonalon mozgó emberről akiben még van valami emberség mélyen legbelül, akiből még lehet ember. A készítők az elsőt választották, és a másodikhoz illő jellemfejlődést mellékeltek hozzá. Tisztára olyan mint a Bambi, ahol is egy kis őzből egy felnőtt szarvas válik. Két külön faj, de amúgy nem gond. Én arra fizettem be amikor a Dextert elkezdtem nézni hogy egy olyan pszichopata életébe és lelkivilágába(?) kapok betekintést, akinek egy kódrendszer próbálja meg irányítani a tetteit és az életlét. Ehelyett valami egészen mást kaptam, és nem igazán jó értelemben. Nem erről volt szó. Egyszerűen a készítők nem mertek elég keménynek lenni, és inkább a könnyebb és járhatóbb utat választották. És ez az ami miatt olyan sok nézőnek komoly hiányérzete van.

A vége felé már a nagy érzelmes jelenetek sem működtek. Laguerta lelövése teljesen értelmetlen volt, Debra aki már jó ideje tudja Dexter titkát úgy tesz mint aki soha nem gondolkozott el egy percig sem rajta hogy kicsoda Dexter és hova is fog vezetni mindez, sírva nézelődik és lelövi a fegyvertelen, ráadásul helyesen cselekvő, ártatlan félig-meddig már barátnőjét. Persze, hogyne! Vagy ha már így akarják megoldani, százszor elegánsabban is meg lehetett volna csinálni, nekem van most is legalább három olyan megoldásom ami sokkal hihetőbb lett volna. A Debra-féle sikerült a műtét-nem mégsem részre már ki sem térek. Üveges szemmel néztem végig, semmit nem éreztem közben. Debra temetése pedig szép volt, csak éppen Dexter egy pszichopata, akit nem nagyon izgat ha a húgát gépek lélegeztetik, mert ahhoz bizony empátia kellene. Az pedig ugye nincs.
Ahogy azt sem hiszem el hogy Dexter példás apa lenne, akkor biztosan ha látják, de ha otthon sír a gyerek és nem hallgat el akkor bizony elcsattanna egy-két pofon, vagy talán még rosszabb dolog is történne. Mert ki az aki azt az idegesítő tamagocsit nem csapja le, nem igaz? Mert ennél többet nem nagyon lát benne, maximum egy Dexter-klónt.

Akkor működött volna igazán jól a sorozat ha a második felében is megtartják a sötét tónust és egy nagyon komoly hangvételű, igazán komolyan vehető thriller-drámát készítenek el nekünk. Akkor Dexter jellemfejlődése helyett egy pszichopata sorozatgyilkos csúcsra törését és bukását láthattuk volna. Ez a mostani olyan semmilyen befejezés volt, nem mozgatott meg bennem semmit, és nem is volt túl sok értelme. Nem volt benne logika. És ez nem nagyon jellemző egy pszichopatára ugye, mivel nekik másuk nem is nagyon van.
Én kétféle befejezést tartottam volna méltónak, az egyikben Dexter a kivégzésére várva vagy egy elmegyógyintézetben ébred /mindenféle szentimentális a korábbi áldozatok szellemeivel körülvéve nélkül, ahogy egy korábbi koncepcióban felmerült/ , mert ennyi hibával bizony ez elkerülhetetlen lenne, vagy elmenekül, de Debrár elfogják és egy rendőrfőkapitány meggyilkolásáért kap 40-50 évet. Ezek bármelyike megfelelően tökös befejezés lett volna. A legjobb befejezés amit valaha láttam a The Shield utolsó része volt, komolyan akkorát ütött hogy húsz percig ültem magam elé meredve utána, mer olyan mennyiségű érzelem és konklúzió volt belesűrítve ebbe az egy részbe hogy szinte kiütötte az embert. Ilyen kellett volna itt is.

Mindent egybevéve még így is az egyik legjobb sorozat volt ami láttam, de ha meg tudták volna tartani az első négy évad színvonalát akkor könnyen lehet hogy a legjobb sorozat címét is elnyerhette volna.

trazz - 2013. 10. 18. 22:50

Ricsard001

Jó nagy badarságokat írtál. :D

mimumi - 2013. 10. 19. 07:23

Nem olvastam az eddigi hsz-eket, így nem tudom, vki írta-e már, de szerintem az utolsó jelenetben nem egy vadállat, újra-gyilkolni-fogok Dexter jelenik meg, hanem a vezeklő, bűnhődő Dexter (megkereshetné Hannah-ékat, de nyilvánvalóan nem akarja). Amúgy öngyilkosság megvetése ide vagy oda, a viharba behajtás az bizony öngyilkossági kísérlet volt (mi más?).
Tiszta Dosztojevszkij a vége, és nekem ezért tetszik, amúgy az évad pocsék volt, alapvetően jó ötletekkel.

mimumi - 2013. 10. 19. 07:25

Amit viszont sajnáltam, hogy a fekete humor, ami az egyik védjegye volt a sorozatnak, a végére gyakorlatilag teljesen eltűnt, kb. 2 ilyenre emlékszem az utolsó szezonból. Én személy szerint ezt a vonalat hiányoltam a legjobban.
Deb megölése jó ötlet volt, de nem egy ilyen, a karakterhez nem illő, banális megoldással.

Ricsard001 - 2013. 10. 19. 09:14

trazz, ezt fejtsd ki bővebben, ez így nem túl sok.

tonyrulez - 2013. 10. 19. 09:35

“Amúgy öngyilkosság megvetése ide vagy oda, a viharba behajtás az bizony öngyilkossági kísérlet volt (mi más?)”

Mintha olvastam volna hogy az írók elmondása szerint Dexter már előre megtervezte ezt az ál-öngyilkosságot, mert különben ha csak úgy behajt a viharba, akkor mit csinált volna? Úgyhogy ez már eleve nem öngyilkosság volt, csak annak akarta beállítani.

Ancsa - 2013. 10. 21. 19:59

Na most vettem rá magam, hogy befejezzem az évadot. Direkt darálásra tartogattam. Az eleje nagyon tetszett, aztán mindenhol azt olvastam, hogy el van tolva a vége, így kétszer is abbahagytam a darát. Először a véres kutyánál, hogy “baszki nemár, ekkora faszságon bukjon el”.
Másodszorra az utolsó két részt hagytam, ezt néztem meg most.
Egyrészről az évad szerintem nem volt rossz, a befejezéssel is jól ellettem volna, ha nincs az utolsó képsor. Azért tényleg kár volt.
Meg Vogel fia lehetett volna debilebb főgonosz is, egy elég lájtosra sikeredett.
Azért nem bánom, hogy így fejezték be, bár Debrát sajnálom. És Harrisont is, hogy vér szerinti szülők nélkül maradt.

Rovar - 2013. 11. 03. 18:47

Miért kell minden kemény drámai csúcs sorozatnak a karakterek halálával, vagy arra utalásával végződni….. UNCSII

ezekiel - 2013. 11. 05. 14:31

Rovar

Talán…mert….DRÁMA!!?? :D:D

winnie - 2013. 11. 05. 16:57

rovar: miért jut eszembe hirtelen sokkal több olyan, ami nem végződik halállal? általában az antihősöket meg szokták ölni, az jár nekik, de még ez sem igaz, hiszen egy csomó esetben erre sem kerül sor.

Kriszwells - 2013. 12. 07. 14:25

Nekem tetszett minden évada, egyedül a befejezés nem. Ürességet hagyott bennem. Volt már rá példa, hogy sokak által nem kedvelt befejezés nekem bejött, mint a Battlestar Galactica esetében. De ez nem. Amit én hiányolok: nem tudjuk meg mi lett Quinn, Batista, Masuka és a többiekkel, legalább valamilyen búcsú lett volna tőlük is. Szerintem többet érdemeltek. Debra erős karakter volt már az elejétől fogva, néha idegesítő és olyan karakter, akit a való életben sokan nem szeretnének, de később az utolsó évadok felé nekem kifejezetten tetszett, az hogy ennyire érzelmileg is bele láthattunk, ebből ugye sokat kaptunk. Volt a padlón is, örökre szakíthatott volna Dex-el ha, de végül megbékélt a helyzettel, visszatért, ennek örültem. A halálának nem, főleg, hogy így, magatehtetlen lett stb. Régebben valahol olvastam, hogy talán otthagyja a sorozatot Jennifer, így én korábbra talán a 6. évadtól vártam, hogy mikor lép ki. Szerencsére végig itt volt. Mikor spinoff gondolata felvetődött, arra is gondoltam, hogy Debra lesz a főszereplője, akár úgy is hogy Dex meghall, megnéztem volna. Így ez már kizárt. Ha esetleg lenne egy Hannah-s spinoff, Dex még visszatérhetne, bár pár rész erejéig annak nem lenne értelme, hogy folyamatosan arra meg nem fog sor kerülni. Legalább egy olyan zárás lehetne a spinoff végén, amiben rendesen búcsúzhatunk a MMPD-ben dolgozóktól, még ha esetleg Argentínában játszódik, de valahogy mégis… :) Szóval ez így szerintem is rossz lezárás, nem Deb halála miatt, hanem amiatt ami hiányzott hogy úgy legyen vége, hogy aki szerette az úgy búcsúzzon, hogy nem keserű szájízzel, lerombolva egy 8 évados hangulatot.

Stockes - 2013. 12. 17. 13:45

Tény, hogy elég gyér lett az utolsó évad, lapos, szappanos, tele életszerűtlenségi és rendezési hibával (főleg a hajóutakon a vetített háttér, a vizenyős szemű Vogel nyanya, meg a lecserél Harrison irritáltak), fölösleges fillerrel (Masuka lánya, Quinn-Jamie), de azért annyira rossz sem volt, mint itt sokan lepocskondiázták. Sőt, szerintem sok embernek nem is a végével van baja, hanem a gyenge évaddal, ami oda elvitt. A készítők tényleg megerőltethették volna magukat az utolsó évadra. Nekem még így is jobban bejött a 8. évad, mint a mélypont, a 3. évad, az nagyon unalmas volt, csak a Pradózás meg Rituka ment benne (elvétve a nyúzó), meg rutinszerű asztalrafektetések, majdnem kaszáltam akkor az egész sorozatot.

Ennek ellenére én is el tudtam volna képzelni jobb véget és sokkal jobb utolsó évadot, mondjuk hogy a 8. évad elején Dex lebukik (Angel nem dobja ki LaGuerta bizonyítékait, a bírói parancsot, benzinkutas videófelvételt), aztán menekülnie kell, indul a hajsza, a vadászat (élén valami Lundyhoz hasonló, Dexhez méltó FBI-os ellenféllel), Deb pedig háttérben segíti a hatóságok akadályozásával, aztán a vége lehetett volna az, hogy vagy elkapják, vagy valamelyikük meghal. Olyan izgalmas évadot ki lehetett volna belőle hozni, hogy mindenki azóta is emlegetné jó értelmeben, és kapaszkodtunk volna a székbe közben.

Engem az sem lepett meg, hogy gyengült a sorozat. 1-2, 4. évad volt igazán jó, a többi fokozatosan gyengült, talán a 7. évadra kicsit összeszedték magukat, de ott sem volt jobb a kivitelezés. Mindent összevetve én nem fogok erre a sorozatra rossz szájízzel emlékezni.

Kaitookanamashi - 2013. 12. 23. 08:25

Nem tudom valaki már írta-e, de attól már előre elnézést kérek. Én nagy rajongója voltam a a Dexter sorozatnak, nem volt hét, mikor ne tartottam volna évad maratonokat. Nem láttam a 8. évadot, az tény. Így lehet nem is tartom jogosnak, hogy beleszólok, de direkt hagytam ki azt az évadot. Számomra már a hatodik, és a hetedik évad sejtette a legrosszabbat. Miután egy fél füllel meghallott Spoiler által, megtudtam mi a vég, én befejeztem a hetedik évad felénél. Nem tudom…már Dexter nem volt a régi. Túl sok hibát ejtett, kapkodott. Nem az a “ragadozó” volt, akit megismert az ember az elejétől. Rengeteg süllyedést vettem észre a vége felé, de ez már az én véleményem. Borzasztónak tartom ezt a lezárást.

***Spoiler***

Aki látta azt az évad zárást, mikor meghalt a felesége, és utána otthagyta a gyerekeit, megölt dühében egy ártatlant embert. Az apja mondta neki, hogy menjen vissza a családjához, hiszen így ugyanazzá válik, mint a Szentháromság, vagy a testvére.

***Elemzés folytatás***

Ez a legszörnyűbb az egészben, hogy ugyanezt megcsinálja a legvégén, otthagyja a gyerekeit, a családját, és már lehet sejteni, hogy mi lesz belőle ezek után. Ez nem az a Dexter, akit megismertünk. Hatalmas arcon csapás a rajongóknak, meg mindenki másnak a véleményem szerint is. Minden évad arról szólt, hogy ő küzd magával, és ő valójában egy jó ember. Ahogy az apja is mondta egyszer, hogyha tudta volna, hogy képes arra, hogy megvédje a családját, és kiálljon valaki mellett, akkor nem engedte volna erre az útra. Folyamatosan azt bizonyította be nekünk, hogy lehet hogy gyilkos, lehet hogy azt mondogatta magáról hogy rossz ember, de nem volt az. Mindig az ellentétét bizonyította be a nézők szemében. Emellett megölik az egyetlen embert mellőle, akiért szinte élt.

Utószó gyanánt összefoglalva, ez egy nagyon szörnyű lezárás, és arcon csapás az én szememben. Teljesen az ellentétét bizonyítja be annak, amiről szólt az egész történet az elejétől.

Kaitookanamashi - 2013. 12. 23. 08:33

Még annyi, hogyha én lennék az író, direkt csináltam volna így, egy kis “rémisztés” gyanánt. Folytatnám körülbelül 1 év múlva azzal például, hogy kezdődik az évad, folytatódik azzal amivel lezárult, de hirtelen mosódik a kép, és Dexter ül a kanapén, néz maga elé, és ez csak egy szokásos “filozofálás” volt. Átgondolta, hogy “Igen…ha így haladok, erre az útra fogok jutni…még óvatosabbnak kell lennem” Megy dolgozni, besétál az irodába, és ott van mindenki. Mosolyogva köszön fánkkal, és megy a szokásos dolgára…kezdődik az új évad. EZ lenne az, ha az írók szeretnék a nézőt. (Vagy magát a karaktert)

sherlock20 - 2013. 12. 29. 13:52

Na, ledaráltam az utolsó évadot 3 nap alatt, és meglepődtem. Én nem találtam annyira borzasztónak, mint itt sokan. Sőt, igazából jobban lekötött, mint az azt megelőző 2 évad. Más volt, Dexterről kiderült, hogy ember, és nem egy masina ami mindenfajta érzéstől mentes. Vogel érdekes volt, Saxon meg remek tükröt tartott Dexter elé.
Deb temetése meg megható volt, utolsó jelenetnél rendesen libabőröztem.
Egyedül az utolsó jelenet nem kellett volna… Az rontott az összképen, hagyhatták volna a túlélését is “balladai homály”-ban.

Szóval szerintem nem volt olyan rossz, mint amilyen sokan rossznak látják ezt, bár tény, nem volt olyan tökéletes a lezárása, mint a Breaking Badnek – de a legtöbb sorozatnak nem is szokott lenni. Mindig nehéz megválni egy szeretett sorozattól, és talán könnyebb, ha úgy állítjuk be, hogy az utolsó évad/részek/finálé rossz volt.

Részemről a Dexter egy szép emlék marad, utolsó évad is hozott egy elfogadható szintet, a finálé meg Dexter-the-tree-killer jelenet nélkül érdemel egy 7/10-et – bár abban vastagon benne van Deb…

Mortanius - 2014. 02. 08. 23:05

Spoiler!

Nem volt rossz sorozat ez a Dexter, de én túl soknak találtam az unalmas, semmitmondó részt/ jelenetet.
És bizony ez már a 3. évadnál elkezdődött.
A legjobbak egyértelműen az 1.2. és 4. évad.

A lezárás elment, lehetett volna jobb és rosszabb is. Bevallom már a második évad óta vártam, hogy Dexter-t végre elkapják. Én ennek örültem volna. Látni az arcokat amikor megtudják, hogy ki is Dexter valójában… De hát nem ez történt.

Debra halála sajnálatos, de egész egyszerűen nem maradhatott megtorlatlan az amit a főnökével tett.

Ja igen, ezekkel a mellékszereplőkkel illet volna valamit kezdeni, mert visszagondolva semmi értelmük nem volt sajnos.

WeeFeeri - 2014. 03. 23. 16:54

Szerintem a sorozat nagyon jó volt.
Eddig a legjobban tetszett nekem ez a sorozat, ezért is lepődtem meg hogy milyen sz@r lett a vége. Most komolyan mi ez már hogy nem akar ártani a fiának meg Hannah-nak és ezért beállítja magát halottnak? Amikor ott mondja előtte hogy megváltozott meg nem érzi az ölés iránti szenvedélyt. Akkor mégis kérem mitől kéne megvédeni a fiát? A másik dolog meg hogy kijelenti azt hogy ő miatta elvesztett mindenki akit szeretett. Akkor mivan megint a fiával és Hanna-val??
Szóval ez nagyon jó sorozat lett volna ha nem rontják el a végét így. Totálisan nem méltó befejezés egy ilyen remek sorozathoz.

Destrock - 2014. 07. 10. 21:55

Hát elég furán végződött az sorozat. Tény, hogy lezárhatták volna és elvarrhatták volna a szálakat, de nem tették mivel valószínűleg nincs vége a sztorinak és tovább akarják gondolni! Ez most furán hangzik és sokat hallani a spinoffról is, de Michael C. Hall nem zárkózott el attól, hogy újra Dexter bőrébe bújjon, minden a forgatókönyvön múlik majd. Tehát ha lesz “folytatás” ahol tegyük fel Dexter már csak “mellékszerepet” kap, akkor vajon ki lesz a történet központjában? Jogos a felvetés, természetesen egy másik “sorozatgyilkos” vagy fogalmazzunk úgy, hogy leendő. Dexter spinoffot csak egyvalakivel lehet elképzelni mégpedig Harrisonnal, Dexter fiával, aki most még csak egy kisgyerek, viszont egy sorozatban 10-15 évet ugrani előre az időben nem nagy kihívás.
Nem tudom, hogy mikor, de van egy olyan érzésem, hogy fogunk még találkozni Dexterrel a jövőben.

jim455 - 2014. 07. 19. 00:59

a legnagyobb meglepetés, hogy Quinn túlélte a sorozatot :D na azt nem hittem vona, többbször is azt gondoltam, hogy a következő halott tuti ő lesz.

Tulyita - 2014. 09. 01. 23:37

Destrock: én is pont erre gondoltam :) viszont nem látom sok esélyét a jövőben visszalátni a Dexter azaz Harrison sorozatot. Nem annyira ismert mint a TWD szóval valószínűleg senki sem akarja majd felvásárolni a jogokat. Az eredeti készítők pedig leálltak vele :( emailom ha valakinek kérdése van: tulyita@gmail.com

Botond - 2014. 09. 10. 12:13

Nekem nagyon nem tetszett a vége. Szerintem egy sorozat nem attól lesz jó vagy fordulatos, hogy mikor már minden jó a végén akkor véletlenül pont meg hal mindenki vagy mindenkit elhagynak. Ez olyan trónok harca felfogás… Attól volt fordulatos, hogy Hanna elkábította a nyomzót például vagy attól, hogy Dexter nem ölte me a Danielt hanem inkább Debrának adta. Teljesen fölösleges volt az utolsó részt egy ilyen depressív hangulatba honi. De okés tegyük fel, hogy Debra meghal jó. De akkor is miért pont oda kell dobni ahová az áldozatait dobta ? A másik meg, hogy Dexter eddig mindent megtett, hogy Hannával és Herrisonnal legyen mostmeg csak úgy elmegy favágónak ? Ennyi erővel hagynia kellet volna Hannát elmenni az elején Harrisont meg odaadni Debrának aztán mehetett volna amerre lát ha már azért csinálta mert szerinte veszélyezteti őket…

Kayla - 2014. 09. 17. 02:05

Hát még keresem a szavakat, mert ilyen lezárást még nem láttam, tiszta szégyen.
Az, hogy az évad gyenge nem kérdés, ami igen: mi a francért nem tudja egy szövetségi bíró, hogy Saxont keresik? Ülj le egyes.
Minek kellett kinyírni Debet? Nem mintha nagyon bánnám, idegesítő volt sokszor. Jobb nem jutott eszükbe, kellett a dráma, értem.
Ehelyett az akármilyen vég helyett, miért nem merték meglépni a happy endet? Inkább néztem volna a naplementében elsuhanó új családot.
Ha ez nem, akkor miért nem bukhatott le Dexter, mint sorozatgyilkos? Ja, hogy az írói gárdának annyi kreativitása sem lett volna ehhez a sztorihoz, mint egy marék lepkének, én kérek elnézést.
Utolsó, favágó, most komolyan? Értem én, hogy vezekelni kell Debra, meg az összes halottunk és a tetteink miatt, de van egy fiad, jó reggelt.
És ha azt hitték, hogy mennyire drámai lesz az az utolsó kamerába nézés ádáz tekintettel, akkor tévedtek, mint 3-4 évadon keresztül folyamatosan.
Sorolhatnám még, de szót se érdemel. Nagy kedvenc sorozatot így látni elvérezni, vérzik a szívem is, tockos a készítőknek vaslapáttal. Viszlát Dexter!

jky - 2014. 09. 28. 14:44

Most fejeztem be, sokat írtatok az elmúlt 1 évben, nem akarom nagyon ragozni: kritikán aluli volt ez az évad, a lezárás katasztrófa, jobb lett volna, ha soha el sem készül. Legrosszabb utolsó évad evör.

Csiki - 2014. 10. 23. 23:30

Most, hogy lement az évad magyarul végre én is letudtam darálni… Egyben néztem meg pár nap alatt a 7-8. évadot. Nekem tetszett, évad közben se igazán volt gondom semmivel, annyi bajom volt, hogy ez a vége… A fagyizós argentin jelenettel kellett volna befejezni… De valahogy idén kifogom az ilyen csavarjunk még, mer miért ne típusú lezárásokat, lásd himym… Összességében nekem még mindig 8/10 a Dexter…

Thunder - 2014. 11. 17. 17:48

én most végeztem vele, nekem tetszett összességében. Ezt leginkább úgy tudom lemérni magamon, hogy mennyire várom, hogy megnézzem az adott sorozat következő epiódját – itt nagyjából végig megvolt ez a lelkesedés nálam. Sokat klisésedett az idők során, ez tény. Pl nagyon zavart, hogy vkinek az ‘elintézése’ rutinfeledattá vált az évadok alatt, akár nappal, soha nincs lebukás. Vicc. Ebben a világban, mikor millió utcai kamera van kihelyezve, okostelefonok folyamatosan lövik gps es hivas adatokat a szolgaltoknak stb stb … kicsit olyan túlzott leegyszerűsítés, mint a TWD-ben, a zombi ‘populáció’ szinte csak asszisztál a a csapat nyüglődéseihez és áldrámáihoz, valós veszélyt szinte sosem jelentenek :(

Deb és Dex az életben egyébként házasok voltak, de, mikor a 8. évadot forgatták, már elváltak, Dex nem akart gyereket. Deb full szerelmes volt belé, de elfogadta. Azt gondolom, hogy óriási színészi teljestímény egy ilyen érzelmi töltöttségű évadot, ilyen személyes háttérrel végigjátszani – hivatalosan tagadták, hogy Hannah-t játszó színésznő miatt lett vége a házasságnak, de vlsz volt egy kavar köztük a forgatáson. Ehhez képest, mikor Hannah pl Deb-nél bújkál, az nem csak megjásztott szikrázás volt :)

Dr. Vogel vonal sztem nagyon érdekes volt, sokat adott hozzá, hogy világosabb legyen a kezdés mikéntje Dexternek, érdekes és komplex személyiséget kreáltak hozzá. A fia behozása szintén jó volt, de több ponteciál lett volna a fonalában …

Emellett biztosra veszem, hogy fogják folytatni, júliusban showtime-s főnök már pedzegette. Óriási rajongótábor, biztos bevétel, nem fogják kihagyni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz