login |

Revolution: kezdett a 2. évad

2013. 09. 26. 18:20 - Írta: winnie

145 hozzászólás | kategória: kritika,

I’m here to tell you the good old days of television are back, ladies and gentlemen. We have the world-famous David Schwimmer right here in this very tent performing live for you. That’s right, ma’am. You heard correct. The last surviving Friend is here this evening to perform, for your viewing pleasure…

Aha, szóval “6 hónappal később”. Hol is láttunk ilyet mostanság a fene nagy cliffhanger-t követően? Nem mintha nagy baj lenne, hiszen flashback-ek segítségével ki fog derülni az azóta történtekről ez-az, ráadásul az új időpont miatt az új nézőknek is elérhetővé kellett tenni a sorozatot. Reboot? Akár annak is felfogható a 2×01. Főleg, hogy a karakterek céljai is megváltoztak, jött egy csomó új szereplő, és jöttek új írók is (Ben Edlund, Rockne S. O’Bannon). A végeredmény pedig elfogadható lett (5/10),

Mivel már itthon is lement a sorozat, ezért le lehet írni, hogy igen, visszakapcsolták az áramot. De csak pár percre, most már végleg sötétség borult a világra – ahogy Eric Kripke is elmondta, az egész áramosdi csak figyelemelterelésként szolgált, a cél mindig is az volt, hogy kilőhessék a rakétákat.

A 2. évad három helyszínen találja a szereplőket: Rachel, Aaron és Miles Texas-ban csapatja – az egyikük apát, a másik szeretőt kapott maga mellé. Charlie és Monroe valahol vidéken van – előbbi felnőtt nővé érett, utóbbi pénzért harcol és szexel, míg Neville a fiával a savannah-i menekült táborba keresi a feleségét.

Nyilván idővel össze fognak érni a szálak, mindegyik sztorija előre lépett egy keveset, de szerintem egy kicsit több kellene az új “ellenség” érkezésénél. Mármint annál, hogy kvázi mindhárom sztoriban érkezett egy új ellenség.

A Revolution – 2×01 abszolút építkező epizód volt, lassan csordogált, szerintem a rajongóknak be fog jönni, hiszen előkészítették a terepet valaminek. Azonban egy új néző inkább unalmasnak fogja találni azt, hogy sokáig nem történik semmit. Persze van egy WTF, amit kapunk a végén, de hiába van a szentjánosbogaras szálnak alapja (nem értek hozzá, nem is érdekel), nekem az efféle biztos nem hiányzott a Revolution világából. Van, aki szerint kifejezetten érdekes, ami történt?

És igen, ahogy Eric Kripke is ígérte, megismerjük egy kicsit az Áramszünet Utáni világot, annak sötétebb területeit is, mindig érdekes látni, hogy mivel rukkolnak elő. Egyelőre az új karakterek, a jók és a gonoszak is eléggé sematikusak, nekik is érniük kell. A 2×01 meglepően visszafogott volt, amit lehet eseménytelennek is értelmezni, de én inkább arra gondolok, hogy átgondoltabbnak tűnt, mintha jobban odafigyeltek volna.

Igaz nekem jobban bejött volna, hogy nincs ennyire szétszabdalva a kezdés, ha nincs három külön szál, amiken most jó pár epizódon át ugrálni kell – vagy, ha már ugrálunk, akkor kicsit változatosabbak is lehettek volna.

Érezhető, hogy az írókban megvan a terv a szezonra, vagy az első 13 részre, s talán ehhez a Danny-hez hasonló ócska plot device-ok sem fognak kelleni, de nem fog megtartani a Revolution, mert ütősebb startban reménykedtem, hiszen mégiscsak az életéért küzd a sorozat az új időpontjában. Oké, persze a fent említett WTF is megkönnyítette a döntésemet. Azért remélem, hogy a tempó erősödésével is megmarad a második évados szellem.

145 hozzászólás Ne habozz!

tschaby - 2013. 09. 26. 18:36

Ahogy az előző hírnél is írtam, nekem bejön az új irány, úgyhogy majd a következő 3-4 rész dönt arról, hogy marad-e a heti programomban, vagy egyben nézős lesz idény végén. A vége tényleg érdekes lett.

pocok - 2013. 09. 26. 18:37

Az elején két perc után majdnem kinyomtam… azt hittem, hogy fake a cliffhanger. De nem az volt. Nem volt rossz rész.

Lemoni - 2013. 09. 26. 18:41

Hülye kisördög csak piszkált, hogy adjak még egy esélyt a sorozatnak. Hát adtam. Aztán kisördögöt elküldtem a fenébe. A Revolutionnal együtt.

Danny - 2013. 09. 26. 18:41

Még nézni fogom, de nem tudom miért. Benttart valami, pedig a részre én 3 pontnál többet nem adok.

energy - 2013. 09. 26. 19:07

“Charlie és Monroe valahol vidéken van – előbbi felnőtt nővé érett, utóbbi pénzért harcol és szexel”

Hacsak Monroe nem operáltatta magát nővé, én ennek a mondatnak nem látom sok értelmét:)

De komolyan, én nem néztem meg. Örökre végeztem az évadzáró után a sorozattal, és hogy Monroe ilyen mélyre süllyedt, csak engem igazol.

@winnie
Nem emlékszem mikor használtad utoljára a “szexel” kifejezést egy kritikádban. Nagyon kibukhattál.

winnie - 2013. 09. 26. 19:09

charlie felnőtt (ő is szexel persze), monroe meg nőkkel vonul el. azt férfiak is szokták:)

Bazsi - 2013. 09. 26. 19:26

A Neville szál érdekel, Miles elmegy, Charlie viszont továbbra se tud érdekelni annak ellenére, hogy Monroe miatt jó lehet. A rész végi wtf pedig… benne van a fenti kritikában a véleményem.

VDani - 2013. 09. 26. 19:27

na de az nem szexszel?

jobbat vártam tőle a beharangozott új irány miatt, de szerintem gyenge lett, az első évadhoz képest is. bár a Schwimmeres poénon percekig mosolyogtam. :) majd a következő rész dönt.

zolij - 2013. 09. 26. 19:37

VDani: nem, a szexel a helyes.
1. Ez a csaj sokat szexel
2. Az albérletért is szexszel fizet

mmonitor - 2013. 09. 26. 20:03

A szentjánosbogarak elemmel működnek és, hogy világítanak az azt jelenti, hogy lesz áram a fináléban megint.

MikkaMakka - 2013. 09. 26. 20:07

a Schwimmeres poén nagyon jó volt
nem ütött a rész, de nem is akasztott ki semmi hülyeséggel, optimistán várom a köv.-őt

hirnalon - 2013. 09. 26. 20:12

Nekem a Revolution mindig is a guilty pleasure kategória lesz… fel tudnék sorolni temérdek “jobb” sorozatot, de valamiért még sincs szívem elkaszálni. Amíg Gus Fring él benne, addig nem.

Amúgy már-már kapott volna egy nagy piros pontot, hogy még egy főbb karaktertől elbúcsúzunk, erre bejön a legtöbb sorozat rákfenéje, SPOILER az újraéledés. SPOILER Remélhetőleg, ez egyszeri és megismételhetetlen lesz a sorozatban.

Menorel - 2013. 09. 26. 21:23

A Nevilles vonal nálam is abszolút viszi a prímet. A texasi szakasz nálam nagyon idézte az TWD – eddigi – utolsó évadját ezzel a körbebarikádozott városkával, csak itt ugye nem zombik jöttek az éj leple alatt. Az Aaronös utolsó snittet meg végképp nem tudom hova rakni. Majd talán a következő rész helyrerakja a dolgot vagy az is lehet, hogy a Revolutionból Lostot csinálnak. Elválik.

Jeneas - 2013. 09. 26. 21:59

Az Aaronös utolsó bevágás egyáltalán nem volt meglepő szerintem, az előző évadban a nanobotok helyrerakták Rachel lábát, így nekem legalábbis, teljesen nyílvánvaló hogy most is ez történt Aaronnal.

VDani - 2013. 09. 26. 22:35

zolij, igazad van, így visszaolvasva hülyeséget írtam.

a szálak közül simán a Neville-es nyer nálam is, a városnál nagyon érződik, hogy akkor most behoztak még egy csapat rosszfiút, hogy legyen kikkel harcolni.

bruti - 2013. 09. 26. 23:27

Én az első évadban utáltam az egészet, mert vicc kategória volt, de néztem, mert maga a felütés (power off) mocskosul érdekelt, aztán jobb lett. Mostanra meg, vagy teljesen megszoktam, vagy tényleg jobb. Mintha kezdene komolyodni a dolog. Én vagyok az akit kifejezetten érdekel a szentjánosbogaras cucc, úgyhogy részemről maradok.

Amúgy az Áronos dolog nekem se volt meglepő, a múltkori nanoizék miatt. Ki tudja, lesz egy szuperhősünk :)

ffffffff - 2013. 09. 26. 23:47

Jó ötlet volt három szálra szedni a történetet , csak a Neville szála miatt lesz heti nézős számomra . MIles és Monroe szála is érdekel bár azok néhány tényező lerontja . Annak örülök hogy bemutatják jobban Amerikát (texas-t és másik államt is) lassan elkéne jutniuk Kalifornába is , öszintén szólva már ideje volt. Jó alapokat tettek le a évad további részére nézve , ezt kéne tovább építeni .

Bence7y - 2013. 09. 27. 01:11

Nem volt ez rossz. Az első évados logikai buktákhoz képest még egész átgondoltnak tűnt, persze nem akarok kritikus lenni…

Egy kérdés: hogy jutottak be a rakétaindítós szobába? Lehet rosszul emlékszek a cliff-re, de ez a jelenet kimaradt, vagyis az, hogyan jutottak be… (nem mintha bármit is befolyásolna, de ez egyből beugrott)

Lengabor - 2013. 09. 27. 07:01

Szerintem akiknek az első évad tetszett (én közéjük tartozom), azoknak nem okoz csalódást a folytatás sem. Ugyanazt a szintet tartja, az első évadéval megegyező stílusban, tempóban, megoldásokkal. Jött néhány új karakter, ami egyáltalán nem probléma. Először azt gondoltam, hogy elég olcsón megoldják a rakétás sztorit, de végül is a történet szempontjából és a folytatást tekintve elég annyi is, hogy becsapódtak, az áramnak pedig annyi.
Továbbá jónak tartom én is a három különböző történetszálat, hisz mindegyikben megvan az a plusz, amiért érdekeljenek külön is.

Bence7y: a könyv segítségével beírták a kódot, kinyílt az ajtó, ott találkoztak az ott lévőkkel, volt némi harc köztük és egy kis robbanás, majd bementek az irányítószobába, ahol visszakapcsolták az áramot, de ekkor a “hazafi” jól kitolt velük, mert aktiválta a rakétákat. Majd fejbe lőtte magát. Közben Tomék is próbáltak bejutni oda, nem túl sok sikerrel.

karit - 2013. 09. 27. 12:40

Aaron a kedvencem, kezdtem is anyázni, hogy nemá, ennek ellenére nem jött be, amikor ‘aput’ megszerelték(?) a nanogyerekei.

Mondjuk igen érdekes irány volna, ha a nuketól megtáltosodott önfejlesztő nanoizék mostantól minden egyes sérülést megjavítanának, és a tűzharcok áldozatai pár perc replikálás után leporolnák magukat, amíg végül pár rész múlva Aaron, az istenük végre ki nem kapcsolja ezt a fícsört, mert azért mindenkit mégse gyógyítson má’ meg.

A szentjánosok nem tudom, hogy jöttek ide, hiszen az kémiai, nem elektromos fény, de azért elég creepy volt, ahogy egyszerre kialudtak, szóval hajrá.

Olyan, amilyen, tudom, úgyis nézni fogom, mert csak.

LiszkaY - 2013. 09. 27. 12:52

Ez a sorozat nekem pont azért tetszik, mert ennyire infantilis. Bármi történik is nézni fogom.

winnie - 2013. 09. 27. 13:07

Haha, nvezetes utolso mondatok:)

Minden rajongo ezt szokta mondani, aztan egy reszuk 1, mas reszuk 2-3 evad utan kaszalja, masok pedig vegignezik a sorozatot, de azert a tobbseg nem olyan, aki hagyja magat hulyenek nezni, nem lehet mindent lenyomni a torkukok.

De infantilis? Mi volt benne infantilis? Eleg komoly, erzelmi teren is, folyton elet-halal kerdesekrol szol, stb.

ALDO - 2013. 09. 27. 16:51

Nekem nem nagyon tűnt fel, hogy lecserélték az írókat és más irányt vett volna a sorozat. Mintha az első évad egyik epizódja lett volna.
Egy kicsit meglepett, hogy mégsem sikerült megállítani a rakétákat, mert azt hittem, hogy két perc alatt feloldják a cliffhangert, hogy Aaron majd pötyög a gépen és a bombák már mennek is az óceánba. Az utolsó, feltámadós jelenetet kb. mindenki kitalálta, aki látott már valaha tv sorozat epizódot.
10/5 körül hozott az epizód. Újrakezdésnek elmegy, majd meglátjuk, hogy innen hova tovább.

Tomy - 2013. 09. 27. 18:18

De miért ment el megint az áram? Most várhatunk az évad végéig megint, hogy megtudjuk, vagy nekem maradt ki valami?

winnie - 2013. 09. 27. 18:44

kikapcsolták, nem? azt mondta a készítő, hogy már nem lesz áram, a nyakláncok hatástalanok.

Luke - 2013. 09. 27. 18:49

Szóval, végre sikerült rászánnom magam hogy megnézzem az évadnyitót és hát az történt hogy végre tetszett! :D Végre hoztak valami olyasmit amire a készítőktől nem számítottam (egy előzetesektől nagyjából elzárt buroknak köszönhetően) Nem néztem ki az írókból hogy ledobják a bombát, de megtették :) Hát emiatt maradni fogok mert érdekel mi lesz a továbbiakban :)
A szentjánosbogarakat meg annyira “Dannybenlévőnanitizé” szerűen alkották meg a cgi-munkások hogy már könyörögtem Rachelnek hogy tömjön már egy marékkal Aaron nyitott szájába, de úgy néz ki a kis rohadékok valahogy bejutottak maguktól is :D

Zsolt - 2013. 09. 28. 12:07

Ez a rész akár egy 1.évados pilot is lehetett volna.Történt valami az 1.évadba aminek a nem látásával nem értenénk? A rész elején megmutatták, hogy hogy lett újra áram és rakéta és kifogják azt is még bontani, hogy miképp lett újra árammentes a világ.
A sorozat végre arról szólhat, amiről első ránézésre kellene szólnia: mi van ha a ami világban elmegy az áram?
Tiszta lapokkal kezdhetnek egy új történet kibontására, remélem élnek vele.

pumpika666 - 2013. 09. 28. 17:03

az első pár percben nyert nálam a sorozat ozzy crazy train-jével és a rush tom sawyer-ével :)

Desmond Wallace - 2013. 09. 28. 19:23

Minek néztem én végig az első évadot? Minek néztem én meg az évadnyitót?

Rettenetesen untam.

A vége meg… Már örültem, hogy végre kinyiffan ez a semmilyen karakter, erre…

Balee - 2013. 09. 28. 20:03

Azért ment el az áram, mert ahogy a többi tudós is mondta, a nanorobotok felégetnék a világot, ha újra vissza lenne kapcsolva. Előző évad végén látszódtak a villámok is, hatalmas elektromos vihar kezdődött, szóval nem a rakéták miatt kapcsolták ki.

Rengeteg logikai buktató van az előző évadban, de ez a posztapok feeling, ami látvánnyal is párosul, nem csak egy szobában van felvéve drámázgatással, eszméletlenül kell és remélem, hogy még rengeteg ilyen sorozatot kapunk jobb minőséggel. Részemről nagyon unalmasnak és vállalhatatlannak kell lennie ahhoz, hogy befejezzem.

Látszódik az íróváltás és őszintén mondom, hogy nem nagyon tudom, merre fog tovább haladni a történet. Talán most kezd az emberiség bedurvulni, jönnek azok a hordák, amik pl a The Colony című, amúgy fostalicska, filmben voltak vagy a The Road kannibáljai.

Az első rész szerintem kellően komor hangvételű volt az előző évad néha gyerekmatiné-szerű részeihez képest.

A főszereplőknek kell valami cél. Monroe és Miles lélektelen gyilkológépek, eszközök, Rachel agya teljesen elborult a rakéták pusztítása miatt, Charlie kezd felnőni (amúgy nem értem miért szidja mindenki, ezer tiniszereplőt tudok mutatni különböző sorozatokban, akik sokkal rosszabb színészek és még a karakterük is kiszabottul idegesítőre van megírva), a Google faszit pedig annyira megkomálták (apjuknak tartják vagy nem tudom) ezek a nanorobotok, amik gondolom némi MI-vel is fel vannak vértezve, hogy maguktól meggyógyították (mekkora badass csavar, nekem bejött, simán azt hittem, hogy kiírják a soriból).

Elnökös szál pedig annyira tipikus, hogy már alig várom Gust, amint kicsinálja a köcsög nyerészkedő politikusokat.

Sokkal jobb évadot várok, mint az előző és az sem volt rossz szerintem. Minden sorozatba bele lehet kötni, ebbe bőven, de ez a feeling szerintemtem sokat nyom a latba.

pumpika666 - 2013. 09. 28. 21:21

“Talán most kezd az emberiség bedurvulni, jönnek azok a hordák, amik pl a The Colony című, amúgy fostalicska, filmben voltak vagy a The Road kannibáljai.”

gyakorlatilag megszüntek a rendefenntartó erők, persze hogy elszabadul a pokol :)

Gábor - 2013. 09. 29. 21:11

Nem olvastam végig az összes hozzászólást, de az Aaron-nal történt dolgokkal kapcsolatban reménykedtem, hogy ha már meghalt, halott marad…
Amúgy kedveltem a karaktert, de annyira látszott, hogy szorongatja azt a kis áramcsináló usb-medált, aztán jönnek a szentjánosbogarak, úgy körbelengik, mintha cukorból lenne… Itt valahogy nekem rögtön eszembe jutott az, ami a rész elejében is a previously szakaszban volt, hogy vírus nagyságú nanitokat engedtek a levegőbe, amik, még az első évados infó alapján, gyógyítottak 1-2 embert (valami plusz eszközzel, amit Rachel kivágott Danny-ből a halála után), és hogy lekapcsolják a nanitokat, ennek vége is lesz… Szóval ezt szerintem megmagyarázzák majd az áram fel és újra lekapcsolásával…
De amikor meghalt Aaron, én annyira mondogattam magamban, hogy oké, nem örülök, de most már maradjon halott, ne csináljanak semmit sem a szentjánosbogarakkal… de aztán mégis…

Apropó, egy kis OFF a végére, ha szabad…
Nem akarok szentségtörő lenni, de néhol, főleg a zene miatt, de főleg a szentjánosbogarak után annyira elkezdett hiányozni a Firefly! :D

Niko - 2013. 10. 01. 16:03

Eddig is bejott,ezutan is valoszinu befog siman 6/10 a resz nalam.
De egy dolog amit nem ertek, Monroe el,a katonai is elnek (megimlitik hogy koborolnak parancsok nelkul), akkor miert is hagyott fel az en leszek az uj Amerika Kapitany dologgal???
Es hogy-hogy nem ismeri a kutya se,jah es mindenkinek lett kamu neve :D mintha csak facebokon rakereshetnenek az regi szemelyazonossagukra.
Nekem ez az elnok visszter,erdekes szalkent van jelen.
Egy kis zombi sereg,vagy kis kinaiak hajokkal vagy barmi nagy wtf jol jonne a sorozatnak.
Akar allien bogarak is johetnenek :D barmi csak ne dramazzanak annyit,mert hiteltelenul csinaljak.
Johet az uj resz.

winnie - 2013. 10. 04. 07:56

“Es hogy-hogy nem ismeri a kutya se”

hogy ismerné bárki is? látták a tévében?

zolij - 2013. 10. 05. 19:11

ez a 2×02 egész jó volt, mármint úgy Revolution mércével.

Sid - 2013. 10. 05. 21:49

Aaaront azért gyógyították meg a nanobotok,mert be vannak programozva hogy őt mindenképp életben kell tartani,mert ő az egyetlen aki vissza tudja hozni az áramot.Más magyarázatot nem tudok.

Bence004_KalEl - 2013. 10. 06. 10:58

ez a premier nagyon unalmas volt… 3x szakítottam meg, mire végignéztem.. nem volt több 5/10-nél tényleg.

Niko - 2013. 10. 06. 19:11

A masodik resz,egy rosszabb Lost resszel ert fel,volt feszultseg,cselekmeny,sok szalon futott.
Es Wtf a vegere,piros ajto es doglott patkanyok. (ebbol nem tudom mit fognak kihozni,es joonnek a klasszikus halucinaciok amit minden sorozatban ellonek).
A 2-ik resz szerintem Revolution top 3 reszben siman benne van.

Bence7y - 2013. 10. 06. 20:03

Amennyire utáltam az S1-et annyira tetszik most az S2. A második rész is jó volt.

mikkamakka - 2013. 10. 06. 20:41

ez a második rész nagyon bejött, új írók FTW!

Balee - 2013. 10. 08. 20:00

Jobb ez az évad, észrevehető az íróváltás. Az első évad kicsit gyerekbarát megközelítésű volt, ez darkosabb, sokkal életszerűbb és tetszik, hogy van egy terve az új “főgonosznak”. Minden szál össze fog érni, szerintem az első évad életben maradt szereplői egymással összefogva fognak küzdeni a lúzer USA elnök és a szánalmas bandája ellen (most komolyan a világ első embere elbújik egy szigeten, mikor az ő és politikustársai hibájából összeomlik a civilizáció, majd lerakétáz két metropoliszt és előjön jóságos szamaritánusként? jellemző és teljesen hihető sajnos)

Miles ugyanolyan ketrecben sínylődik, mint amit az előző részben becipeltek a Fehér Ház alagsorába. Valamire országosan készülnek, szerintem pestist akarnak terjeszteni fertőzött emberekkel és patkányokkal, az ellenszerét pedig áram nélkül is elő tudják nagy mennyiségben állítani. Kiirtják a “felesleges” populációt. De csak tipp.

Tomi - 2013. 10. 10. 23:30

Hát nem tudom mennyire fog tetszeni az amerikaiaknak, hogy a US goverment a főgonosz. van egy érzésem, hogy utolsó évad.

Az új karakterek közül a miniszter asszony tetszik. Ha már kinyírták a Georgia-i elnöknőt legalább behoztak helyette egy másik erős női karaktert.

nevetséges, hogy a neville familia már a 3-adik “országot” szolgálja. oké, mindig van valami motiváció. majd legközelebb a vadak közé áll be.

MikkaMakka - 2013. 10. 11. 01:38

“Hát nem tudom mennyire fog tetszeni az amerikaiaknak, hogy a US goverment a főgonosz”
nem tom miért lenne bármi bajuk vele, rengeteg filmben, sorozatban megjátszották ezt már
btw a nagyon jobbosok körében meglehetősen népszerűtlen a szövetségi kormányzat, az ilyen belső ellenséges összeesküvés-elméleteket pont h kajálni fogják

Don Fanucci - 2013. 10. 11. 23:57

Nahát, látom, nem írnak ide olyan nagyon sokan mostanában, pedig szerintem konkrétan szárnyal a sorozat.

Na nem szellemiekben :D – továbbra is vannak hihetetlenül logikátlan történések. Ebben a részben pl. akkor fogtam a fejem, mikor Charlie elsétált és otthagyott csapot-papot Monroe-stul. :)

Egyébként viszont minden tekintetben EPIC-ek a fejlemények. A legújabb epizódban főleg Neville leleplezése tetszett (ő amúgy is a kedvenc karakterem!), ami pedig minden pénzt megért, Miles tanácstalansága az epizód végén, a kormányerők bevonulásakor és a zászlófelvonáskor… :)

És talán ez is a lényege ennek a szériának: aki szereti, szerintem pontosan emiatt szereti. Mert mer és tud EPIC lenni. Lehet, nem sokkal többen rejlik minden tudása, de tény, hogy számomra – és, ahogy elnézem, azért még mindig elég sokunk számára – ez bőven elegendő. :)

Hivatalos kaszáig vagy befejezésig, nagyon romlania kell a minőségnek, hogy ne maradjak…

szandiii - 2013. 10. 12. 13:01

Neville leleplezése nagyon tetszett nekem is, erre számítottam a legkevésbbé.

Charlie hatalmas személyiségfejlődésen eset át az előző évad óta, nehéz megszokni. Én talán egy nagyon nagyon pici erőltetettnek érzem, vagyis inkább tettetettnek..nemtudom.

Tűkön ülök a köv. részig
Nagyon remélem hogy a nézettségszám egyre nő. :)

szandiii - 2013. 10. 12. 13:01

Nagyon jó sorozat.

pumpika666 - 2013. 10. 12. 14:32

csak nekem tűnik úgy, hogy a walking dead-es kisvárost újrahasznosították miles-ék új lakhelyéül? :D

mellesleh jó részekkel indult az évad és charlie hmmm egyre jobb nő lesz :)

tschaby - 2013. 10. 12. 16:32

TV.com-on is pont ezt írták (Walking Dead-ből jegyzetelést). http://www.tv.com/shows/revolution-2012/community/post/revolution-season-2-episode-3-love-story-138135794250/
Két kép is van egymás alatt és érdemes lejjebb tekerni, mert a Charlie-animgif sem utolsó…
Amúgy érdekes, hogy ahogy javul a sorozat színvonala, úgy veszíti el a nézőket.

winnie - 2013. 10. 12. 17:31

a revolution bizots, hogy iden forgatasi helyszint valtott.

Bazsi - 2013. 10. 12. 21:25

Jó kis rész volt ez, bár szinte könyörögtem, hogy Monroe lője le Charliet. :D
Egyedül ez az utolsó utáni másodpercben megérkező segítség (ami manapság nagyjából minden sorozat minden egyes epizódjának rákfenéje) volt brutálisan irritáló már megint.

Niko - 2013. 10. 12. 23:26

Nagyon tetszik ez az uj evad,siman ketszer olyan jo mint az elso,eddig.
Az latszik hogy vannak ilyen jo kis beszolasok mint a Supernatural-ba,ezt Kripke hozta (talan).Most volt titanic-os,harry potteres,az elozo reszekben is volt de most nem ugrik be.
Erdekes,sokszalon futo sorozat lett,nincs benne Charlie drama benne,inkabb Badass Charlie. Amint a fejvadasz vizslatta Charlie-t,olyan volt mint egy uzenet Kripke-tol hogy ez a csaj bizony a seggejert van itt :D EPIC.
Meg nehany ilyen resz es Lost Amerikaban,vagy Walking Dead katonakbol es zombik nelkul lessz.
Nagyon jo minden elismeresem.

Bence7y - 2013. 10. 13. 02:14

– Miles menekítése az elején vicces volt, pont az az alagút, pont abba a szobába.
– Az állítólagos “gyilkológépekből” álló klán tagjait még egy kézzel is elpüfölte, a 20. emberrel már nem bírt, de addigra kitört belőlem a nevetés. A legjobb rész a vége, az amerikai érkezése előtt volt, kb. 3 percig törtek be egy fa ajtót baltával.

Ezeket leszámítva egyértelmű, hogy a második évad klasszisokkal jobb lehet mint az első. Rettentően kíváncsi vagyok, hogy a “rejtélyes” US Government szálból mit hoznak ki végül – lehetőségek tárháza nyílt meg az írok előtt, remélem ezt ők is észreveszik.

Bence7y - 2013. 10. 13. 02:22

Lemaradt:

A város “evakuálása” (és a hozzá tartozó párbeszédek – ki a főnök, bla-bla) nagyon gyengére sikeredtek. Nyilván nem hőzöngő családokat akartam látni a városháza előtt, hogy de ők maradnak, meg egyáltalán mi a szösz van, h lépni kell, na de kérem… Ez így mese.
Egy közel 100 (vagy több) lakosságú, eddig mindent túlélő városban (és ja, még azt direkt ki kellett súlyozni, így még nagyobb a kontraszt a józan ész és cselekvés között) ez nem fordulhat elő.

pumpika666 - 2013. 10. 13. 12:57

tudatlan vagyok, de mondja meg valaki, hogy az egyik részben az egyik fószer jobbról balra írt, ez most arab, vagy zsidó volt-e?

MikkaMakka - 2013. 10. 13. 17:09

nem, ő is a titkos összeesküvés tagja (us gov.), az ilyen szabadkőműves szekták mindig titkosírást használtak h csk a beavatottak tudják elolvasni

ayren - 2013. 10. 13. 17:36

Csatlakozom a véleményhez, hogy minden hibája ellenére a második évad eddig sokkal izgalmasabb, mint az első – ami a nézem, de minek kategória volt nálam. Nem zavarnak a hasonlóságok a Walking Deaddel (Miles-szék városa egy az egyben a Kormányzó városához hasonlít) és a Falling Skies-szal sem, mivel alapból szeretem a posztapokaliptikus sorozatokat, és hát a kategória félig-meddig behatárolja a kereteket.

aky - 2013. 10. 13. 21:10

Nekem is tetszik eddig ez a ásodik évad. Azt vártam, hogy amikor Aaron feltettem a barátnőjét a szekérre, hogy azt fogja mondani, maradok,mert halhatatlan vagyok…:D
Jaj és Charlie segge is jobb lett, vagy jobb nadrágot adtak rá ;)
Amúgy meg eddig nincs bajom vele, nézős.

Dark Energy - 2013. 10. 14. 13:46

Az első évadot a feléig néztem, utána csak úgy bele-belenézegettem, félig kaszát suhintottam.
A 2. évaddal úgy voltam, hogy na, akkor most már tényleg eldöntendővé kell tennem a továbbiakat, így adtam egy leges-legutolsó esélyt.
Kaszát eldobtam, mert heti nézős lett, persze a heti várós sorozatok listájára még nem került be.
Ha nem is mérföldekkel, de egy utcahossznyival jobb az előző évadnál.

Bazsi - 2013. 10. 19. 20:53

Hatalmas a javulás az előző évadhoz képest, egyetlen dolog amit nem tudok elviselni, az a bogaras cucc. Majdhogynem nevetséges, hogy a csávó lát rajtuk keresztül meg ez a gyújtogatás is. Biztos lesz valami fasza magyarázat, de akkor sem érzem, hogy a kötelező jellegű “kell egy hatalmas nagy rejtély” sablonon kívül bármit is hozzá tudna tenni a sorozathoz.

Don Fanucci - 2013. 10. 20. 23:41

Na mi ez, hogy az új részről még majdnem senki? Pedig múlt héten sokkal nagyobb volt a visszhang!

Apadt a lelkesedés?

Mert részemről nem annyira.

OK, most is voltak vicces pillanatok – persze, két olyan szinten kiművelt ember, mint Miles és Rachel nem ismerik fel minden idők legáltalánosabb összeesküvéselméletes szimbólumát! :D

Amúgy azt is aláírom, hogy az eheti eresztésben nem volt olyan sok érdemi történés – mármint, őszintén, azért annyira nem szomorított el, hogy Rachel random gyerekkori haverja, akivel eddig nem is találkoztunk, átállt a Hazafiak oldalára – az meg, hogy Aaron a bogarak miatt hallucinál, mérföldekkel előre látható volt…

De amúgy az epic-fíling rendben van – főleg a Monroe-Charlie vonal tetszik. Úgy tűnik, meglepően működőképes csapatot alkotnak. A másik meg Neville – de Esposito-t már úgyis dícsértem, meg dícsérik eleget.

Viszont van itt még egy aprócska hiányérzet: csak én vagyok marha kíváncsi az elnökre?

ffffffff - 2013. 10. 21. 20:35

Nagyon jó ez az évad , két-három fokkal jobb mint az első (pedig az első évad második felére feljavult viszonylag), jó részeket hozott eddig , mindhárom szál érdekes eddig , következő részben összeér Monroe és Miles szála , kíváncsi vagyok hogy fognak együttműködni (ha egyáltalán összefognak). Innen tartani kell a szintet az a minimum elvárás , mert van potenciál benne .

Tomi - 2013. 10. 24. 22:54

ez a rész kifijezetten tetszett.

végre összeért Monroe/Charlie és a többiek szála.

Tetszett, hogy behozták a rangereket. Bár Monroe lépése mérföldekről látható volt.

Naville és a miniszter asszony szála is kezd érdekesen alakulni.

Elizabeth Mitchell-nek meg nem áll jól ez a szerep. Idegesítő, ahogy a V-ben is az volt.

Liszkay - 2013. 10. 24. 23:27

Továbbra is nagyon szórakoztató. Az infantilis jelzőt a történésekre és a forgatókönyvre értettem legutóbbi hozzászólásomban. A főhősök mind legyőzhetetlen superherók, Aaron meg pláne. Talán ez volt az első rész, amikor senki nem menekült meg az utolsó utáni pillanatban. :D Egyedül az elektromosság körüli kavarás hiányzik, vágom hogy ez az évad nem erről szól, de remélem a legváratlanabb pillanatban előjön majd egyik rész végén cliffhangernek.

Don Fanucci - 2013. 10. 26. 09:15

Az évad egyik legjobb része volt – minden a helyén volt, minden klappolt. Logikátlanságot, hibát most így hirtelen nem is tudnék kiemelni belőle.

Nagyon szépen kitették a hangsúlyjeleket – ügyesen felhasználták ezt a bő negyven percet. Jutott idő Aaron-os flashbackekre, Neville szálában egy-két izgalmas fordulatra, és bőven arra is, hogy Miles-ék elkezdjék szokni Monroe-t.

Úgy fest, nem lesz könnyű dolguk – remélem, ennek még nagy dinamikája lesz az évadban. A legjobb az volt, amikor városnevekre és incidensekre kezdtek el hivatkozni, miközben szegény Charlie csak nézett. – Amikor meg Monroe fapofával megjegyezte, hogy azért egész poén volt ez a tűzharc az előbb, akkor meg már majdnem sírtam a röhögéstől. Miles reakciója már csak hab volt a tortán. :)

Jim Beaver felbukkanásáért piros pont jár – kicsit a Deadwood-os önmagára emlékeztetett. Kár, hogy Monroe megölte, mert kiváló mellékszereplő lett volna belőle a továbbiakban is. (Ebbe az ügybe már csak a nanobotok szólhatnának bele…)

Diah - 2013. 10. 29. 10:20

Nem gondoltam volna, hogy ilyet fogok mondani, de egyre jobban várom a részeket! :)
Ezen tavaly jó nagyot röhögtem volna.
Bobby-nak nagyon örültem, én is sajnálom, hogy ilyen hamar búcsút kellett vennünk tőle.

dna25 - 2013. 10. 31. 20:20

Wow. Az eheti Revoltion resz a legjobb az osszes kozul – meg a kiszamithato vegevel egyutt is. Aki meg nem tette, az potolja surgosen. A 2. evad annyival jobb, mint az elso, mintha egy teljesen mas sorozat lenne.

Bazsi - 2013. 11. 02. 14:02

Király volt ez a rész, azonban azt nem tudom eldönteni, hogy melyik opció lenne most a nagyobb marhaság:
1. Monroe nyugtatót kapott, és túlélte a föld alatt
2. Monroe meghalt, és megint eljátsszák a féléledős trükköt
Mást nem igazán tudok elképzelni.

(az oldalsávból eltűnt a kibeszélő)

logan - 2013. 11. 02. 18:38

és tényleg egyre jobb

Ossis - 2013. 11. 02. 22:47

Ez a sorozat szerintem eddig se volt rossz (bár a logikátlanság az… hm… hát) de a mostaniak egyre jobbak. Monroe nyugtatót kapott szerintem. Nagyon sajnálnám ha meghalna, ő a kedvenc karakterem :)

winnie - 2013. 11. 02. 23:19

“(az oldalsávból eltűnt a kibeszélő)”

egyre kevesebb komment jött, heti 3-4, akkor már nem marad ott, de ettől még lehet pörgetni és visszakerül.

Bazsi - 2013. 11. 02. 23:58

Értem. :)

Monroe nekem is nagyon hiányozna, de Rachel csak elkezdte valamiért kiásni…

Ossis - 2013. 11. 03. 11:52

Az még az utolsó reményem :) Ha nem mutatták volna hogy elkezdi…

Tomi - 2013. 11. 03. 12:43

Ez a rész is jóvolt. a 2 csavar is jó volt.

Ugye a Monroe-sat kilóméterekről lehetett látni. Rachel készítette elő a “mérget” és ásni kezdett, szóval nyugtatót kapott.

A másik csavar viszont tényleg meglepő volt.

jó irányba halad a sorozat

Bia - 2013. 11. 03. 16:16

Ismét egy nagyon jó rész volt a 2 csavaron csak pislogtam habár a Monroe-s elég kiszámítható volt.

kri - 2013. 11. 04. 16:36

Nagyon jó rész volt.
De ki volt a végén az a kopasz forma aki az Illuminátusok jelével díszített szekéren bevonult a városba és úgy tűnt Aaron ismeri? Ismerős volt nagyon, de nem ugrik be pedig minden részt láttam.

cortexiviky - 2013. 11. 06. 16:23

Nevét én sem tudom, de az a csávó volt aki az évad végén abban az épületben fejbelőtte magát mielőtt a rakétákat kilőtték…azt hiszem.

Ossis - 2013. 11. 06. 19:22

cortexiviky

Dehogyis, nem az volt. Randall meghalt.

Ossis - 2013. 11. 06. 19:22

Vagyis remélem :)

kri - 2013. 11. 07. 21:06

Nem Randall az. Közbe beugrott, mintha a nanorobot kutatásban lett volna benne, de csak 1-2 jelenetig.

Ossis - 2013. 11. 07. 22:32

De azt Aaron elvileg nem ismerhetné, max Rachel, nem?

Tomi - 2013. 11. 07. 23:04

ez a rész elég lapos volt.

egyértelmű volt, hogy majd rachel apunak leszek motivációi mért is csinálta amit, de valhogy nem érdekelt.

Minthogy az se hogy Aaron még mindig emberek gyújtogat fel.

És Zeljko Ivanek is a szokásos g*ci karaktert hozza. semmi extra.

Monroe is machetevel legyilkolja a gépfegyvereseket.

egyedül Tom, Jason és a Secretary szála volt érdekes.

cortexiviky - 2013. 11. 08. 16:28

Igen, azóta leesett hogy nem ő, csak hasonlított nekem rá.

Bence7y - 2013. 11. 09. 04:01

3×07

Csatlakozom azokhoz akik azt mondják jó úton halad a sorozat. Az első évadot sokat szidtam, a mostani véleményben közrejátszik az is, hogy nincsenek nagy elvárásaim a Revolution felé, de mégis a kijelző elé szögez.

Egyelőre nem túl kiszámíthatatlan a sztori (ettől függetlenül jól alakították eddig), kíváncsi leszek merre haladunk majd a mostani események után.

Ennn - 2013. 11. 15. 14:18

1. számú problémám:
Miért van a főbb szereplők közül mindenkinek “wow!!!” kék szeme?
De most komolyan.
Kb akkorába teszik ki mindig, mint a voice-ba P.D. szemeit.
Csak nem finoman lebegtetve mondani akarnak ezzel valamit?!?!?!?!
Pl: “Luke! Én vagyok az apád!”
2. számú problémám:
Ez az egész szuperhős-látnok-tűzgyújtó szál… olyan mintha azt mondták volna a készítők, hogy: “figyu, már!! Most nagyon eszik a képregény-feldolgozásokat a nézők. Rakjunk bele mi is egy szuperhőst!”
És beleraktak…

Bence7y - 2013. 11. 17. 00:16

Ja, valóban…

Ne nézzétek meg a köv. rész promoját, szerintem baromira spoileres.

winnie - 2013. 11. 17. 01:09

a promó nem is a nézőknek való, hanem a sorozatot nem nézőknek:)

Bence7y - 2013. 11. 17. 16:50

Az egyik release végére biztosan betették, én meg mire észbe kaptam hogy mivan, addigra az arcomba nyomták a jövőheti izét…

karit - 2013. 11. 22. 16:14

“1. számú problémám:
Miért van a főbb szereplők közül mindenkinek “wow!!!” kék szeme?”

Mert ami eddig csak tuti tipp volt, az most végre tény lett. Mármint a nézőknek, “Luke-nak” még nem. ;)

Ennn - 2013. 11. 27. 11:48

1. Nem arról van szó, hogy nem szeretem az új évad poénjait, csak szokatlan. A filmes poénok különben nagyon jók, Friends, Walker a texasi kopó, Batman… vicces, csak eddig nem volt humoruk, és nem is emlékeztek semmi filmre, most meg a második évadtól de…
2. Kicsit se ijesztő a nano-boy…
3. Tom felesége mekkora egy csótány, hogy mindent túlél…
5. Azért kellett a nagyobb gonosz behozása, hogy amellett elbagatelizálódjon valaki más bűne?
6. Biztos, hogy az agydaganat mentség arra, hogy valaki azt hiszi, hogy ha megöli valakinek a szerettét cserébe az meggyógyítja őt?
7. Értem-értem én nano-boy összezavarodott, de pont ott, ahol a csajt kellett volna megmenteni? Különben ez jó, mert pont attól féltem, hogy ezentúl nem lesz semminek sem súlya, mert minden visszafordítható.

Roxi - 2013. 12. 01. 21:38

Mostanra daráltam le az eddigi részeket!Nekem az első évad is bejött és ez is!Még ha kicsit nehezen indult is,de onnantól,hogy a hazafiak bevonultak a városba felpörgött! Továbbra is a Miles-Racheal páros a kedvenc,de Monroe és Charlie is jók! Aaront nem nagyon tudom hová tenni magamban,ahogy Nevilléket sem!

Roxi - 2014. 01. 12. 17:54

A Monroe fiának keresése sztori jó volt,de a Neville családból kezd sok lenni!Eddig bírtam Kim Ravert,de ez a szerepe bicskanyitogató!

Bence7y - 2014. 01. 13. 03:15

A vége jobban ütött volna így:

Aaron: “Miért itt? mit jelent ez az egész???”
Grace: “Aaron, végre megérkeztél” (szigorúan fegyver nélkül, ezzel az arckifejezéssel: http://cache.gawker.com/assets/stills/johnlockesrevolution_io9.flv.jpg)

karit - 2014. 01. 13. 18:06

Én azt hittem, “Cynthia” lesz ott Grace helyett. Azzal az arckifejezéssel. (És nyílt forráskóddal.)

Dark Energy - 2014. 01. 16. 21:03

“Welcome to the SyFy channel.”

Lemoni - 2014. 01. 18. 15:44

A kaszám ellenére belelestem a legutóbbi részbe, mert kíváncsi voltam, hol jár most a történet. Mindjárt az elején, Aaron most tényleg Storybrookba jutott, szerintem tök ugyanolyan a(z óra)torony :o És amin pislogtam kicsit később: mariachi zenekar? komolyan? biztos ebbe a sorozatba szánták? Monroe hány éves korában nemzette a fiát, ha már ekkora a “gyerek”? Szerintem jobb is, hogy lemondtam a 2. évadról, ilyenek miatt nincs is miért visszajönnöm.

Bence7y - 2014. 01. 19. 07:22

Teljesen természetes volt a “mariachi” Mexikó miatt.

Lemoni - 2014. 01. 19. 12:40

Mexikóval semmi gond, de az első évad lepusztult világképéhez képest kicsit eltúlzott luxusnak tűnik a medencés party :) (Gondolhatnám, hogy mivel kimaradtam jó pár részből, közben történt jelentős fejlődés a világban, de más jelenetekben még mindig ott volt a sivárság.)

pumpika666 - 2014. 01. 19. 14:08

hehe, egész jó zenék voltak, de a medencés party kicsit erős volt, bár nem vagyok egy tisztaságmániás monk(újra kéne néznem!), de azért egy keringetőrendszer nélküli medencébe nem szívesen másznék bele

Roxi - 2014. 01. 19. 17:15

A srác 20 év körüli,Monroe meg lehet idősebbet
játszik,mint a valóságban!
Ez a rész nem volt nagy durr,igazából nem haladtak semerre!Az meg uncsi ,hogy mindig valakit ki kell szabadítani!

Bence7y - 2014. 01. 19. 18:41

Lemoni,

Nem szoktam elvakultan védeni semmit, ebben a részben is volt pár idegesítő apróság, amire ha nagyobb hangsúlyt fektetnék, akkor megölné a mozizás élményét.

Viszont a medencés party OK volt. Van egy “település”, ahol a főfőnöknek tejel mindenki, ő ural mindent, ráadásul Mexikó-i. Nálam ez nem irreális, ahogy a fehér házas buli sem. Azért ne feledjük hogy elég sok idő eltelt már, nem lehet mindenhol lepukkantság, mint ahogy azt többnyire mutatják. Korábbi részekben láthattunk sokkal szerényebb, “csóró” verzióit is a szórakozásnak (tetszett a kontraszt: lepukkant kocsma, örömlányok minden ajtóban, semmi más fun “vip” részleg)

Bence7y - 2014. 01. 19. 18:42

Javítás: “semmi más fun VS “vip” részleg”

fffffffff - 2014. 01. 19. 23:01

Monroe-Miles kb. 40 év körüliek lehetnek , abból kiindulva hogy hadsereg tagjai voltak néhány évig biztosan(2 iraki küldetés stb.) , sötétség óta meg eltelt 15-16 év.
Rész nem volt olyan hű de nagy szám , de nem is volt rossz . Monroe-Miles szála a legérdekesebb , Nevillék-é nem annyira .

Don Fanucci - 2014. 01. 20. 00:23

Ha valaki eseleg lemaradt volna: most (mármint a sorozat jelenidejében) Mexikó a “lehetőségek országa” az USA-val szemben, és az illegális migráció iránya megfordult…

Ez volt az előző rész (mármint a mostanit megelőző epizód) nagy poénja. :)

Szóval én nem csodálkoztam azon a medencés party-n… :)

Bence7y - 2014. 01. 25. 22:22

Igazad lett karit, így viszont feleslegesnek éreztem Grace bevonását. Jó rész volt.

Ossis - 2014. 01. 27. 13:43

Az első évadban mondták hogy mikor lett Emma és Bass gyereke. Vagyis utaltak rá. Abból kb. az jön le (szüleim nem akarták megtartani) hogy 16-17 éves korukban csinálták kb. A srác max. 3-4 évvel idősebb mint Charlie, tehát kb. 21-22 éves—> Monroe (és Miles meg Rachel) kb. 40 körül vannak

TJ - 2014. 01. 30. 20:55

Egyre rosszabb. Semmi koncepció nincs, csapódnak ide-oda. Hol az egyiküket, hol a másikukat fogják el, aztán kiszabadítják őket. Meg mászkálnak ide-oda. Ez ismétlődik állandóan és kezd már nagyon unalmas és irritáló lenni.

Annyiszor mondtam már, hogy az első éved annyira rossz volt, hogy már muszáj volt nézni. A második évad meglepően jól indult, de most már kezd lecsúszni a nézhetetlen kategóriába.

Don Fanucci - 2014. 02. 02. 09:23

Egyre jobb. :)

Most látszik igazán, hogy volt koncepciójuk erre az évadra nézve, tudatosan mozgaták a karaktereket. Volt pár önismétlő momentum, de akit elkapott a második évad lényegesen pörgősebb és darálósabb életérzése, az nagyon könnyen túlteszi magát ezeken.

Vannak vele problélmák és továbbra sem túlságosan inteligens sorozat, de, hogy ne volna szórakoztató, azt cáfolnám.

Jelen pillanatban messze Aaron és a nanobotok történetszála a legérdekesebb, de bírom Monroe-kat is – Neville meg szimplán az egyik kedvenc karakterem lett, úgyhogy vele kapcsolatban amúgy is elfogult vagyok.

Világot már soha nem fog váltani a Revolution (ahogy még az első évad elején reméltük), de egy estét simán fel tud dobni.

Bence7y - 2014. 02. 02. 10:26

Osztom a véleményed Don Fanucci.

Roxi - 2014. 02. 02. 19:47

Én az évad első felét darálva néztem, aztán a szünet után hetiben lehet ezért: De nekem is úgy tűnik,hogy egy helyben topognak! Mindig valami balul sül el és lehet valakit menteni! Persze nézem én,de főleg Milesék miatt!

Ossis - 2014. 02. 08. 12:29

Egy helyben topognak?

Nézzétek meg a kövi rész promóját, szerintem utána kijelenthető, hogy a történet igenis ki van/volt építve!

bla.bla - 2014. 02. 14. 09:18

Lesz ennek 3. évada?

winnie - 2014. 02. 14. 10:34

majd kiderül májusban.

RitaM - 2014. 02. 15. 13:03

Kedves hozzászolók, szomoruan olvastam, hogy ilyen sokan gyengének ill. jó esetben közepesnek érzik a sorozatot. Nekem nagyon tetszik, minden részét legalább kétszer megnéztem..:) Lehet hogy csak az én izlésem ilyen furi, vagy talán mivel én is 40-es vagyok mint a két férfi főszereplő / Bass és Miles / azért látom másként a dolgokat. Minden sorozatban találni hiányosságokat és unalmasabb részeket. Ha az ember ilyen nagy film és könyvrajongó mint én könnyen kipótolja a hiányosságokat a képzeletével..Nekem elejétől fogva David Lyons alias Bass Monroe a kedvencem, szerintem kiváló szinész és a “kegyetlenség” és a “rosszfiuság” mögött igen jól láttatja, az esendő időként magányos családra és szeretettre vágyó embert is. / Persze nem mellesleg őrületes kisugárzása van- azt szoktam mondani erre, hogy megér egy-két ajtócsapkodást..:) I adore him../

Bence7y - 2014. 03. 01. 01:37

2×14

Lost feeling.

RitaM - 2014. 03. 01. 14:17

Bence7y-nek:

The hopeless love never dies..:)

Roxi - 2014. 03. 02. 15:47

Jót tett a szünet,ez a rész jó volt,mindhárom szál jó irányba indult el!

a_n_d_r_e_w - 2014. 03. 07. 01:09

Nah a legidegesitobb karakter es legbenabb szal kore epiteni egy egesz epizodot, ami raadasul filler is, azt hiszem megvan a sorozat melypontja. Meg nem fordult elo, hogy attekertem egy reszt, eddig…

TJ - 2014. 03. 07. 05:26

Néhány vicces szófordulattól, beszólástól eltekintve borzalmas volt. Annyit sírtam már, hogy mennyire szar… mostanra megérett a kasza…

winnie - 2014. 03. 07. 09:34

én már vártam, hogy legyen végre egy filler, amit én is meg tudok nézni, örülök, hogy csináltak, marha jó volt. a sorozat marad kasza. de a “ráadásul” kitételt a filler előtt nem értem. minden sorozatban az ilyen fillerek szokták a legnagyobb élményt hozni. ezért jó, ha vannak, de persze nagyon ritkák.

a_n_d_r_e_w - 2014. 03. 07. 09:53

Pedig szerintem eleg egyertelmuen irtam, ha legalabb egy jo tortenet halad elore, akkor az ember elvisel nehany gyenge reszt. Ez viszont borzasztoan gyenge volt es a tortenet se haladt sehova, igy egyszeru idopocsekolas.

bartowski - 2014. 03. 07. 16:17

2×15 meghozta számomra is a kaszát. Nem bírtam végig nézni, borzalmas volt.

winnie - 2014. 03. 07. 20:40

“tortenet se haladt sehova”

a fillereknek ez a lényege. kilép a medréből a sorozat, a történet nem halad. egy külön vágányt járnak benne végig, vagyis bármit oda lehet gondolni. ha a sorozattörténelmet nézem, akkor a legjobb epizódok zöme ilyen filler, mert ezeknél semmi sem köti meg az írók kezét, bármit kitalálhatnak.

a_n_d_r_e_w - 2014. 03. 07. 23:04

Latom szandekosan nem akarod erteni mit irok. Nagyon jol tudom mi a filler lenyege, es altalaban nem is vagyok ellene, de ertsd mar meg, hogy nem ezzel van a baj…

Yooha - 2014. 03. 08. 20:17

Ez a “elhitetjük veled, hogy minden ami eddig történt, csak álom, hogy biztonságban éred magad, és eláruld nekünk, amit akarunk” dolog tök eredeti..volt, amíg a Falling Skies meg nem csinálta. Persze nem aj ez, biztos nem nézi mindenki mindkettőt.
Aaron meg vagy nem nézett sorozatokat, vagy régen volt, de ez az “elhitetjük veled hogy felébredtél, pedig nem is” a legrégibb trükk a világon.
Amúgy nekem tetszett, csak már láttam.

Roxi - 2014. 03. 15. 20:29

Na ez a rész tetszett,mozgalmas volt,egy percig sem unatkoztam! Mondjuk Aaron feleségében egy percig sem bíztam,így a vége nem lepett meg!

Bence7y - 2014. 03. 16. 00:34

RitaM-nek:

miért?

2×16:

Azért szvsz ennyire nem minősíthetetlen. El lehet rajta szórakozni, bár különösebb kattogást valóban nem érdemel, így érthető, ha nem túl populáris itt (apropó, máshol? nézettsége van?).

Bence7y - 2014. 03. 23. 01:47

Olyan, amilyen, tudom, úgyis nézni fogom, mert csak.

:-)

Roxi - 2014. 04. 06. 18:20

Na végre ki mertek nyírni egy állandó szereplőt,tőlem mehetne még egy pár :)

Don Fanucci - 2014. 04. 07. 23:37

Már nem azért, de pl. a 2×18 is egy állati fílinges, jóféle epizód volt. Kár, hogy már nem nézi senki ezt a szériát mifelénk – pedig a második évadról többnyire elég jókat mondhatok.

winnie - 2014. 04. 08. 07:14

nem csak nálunk, máshol sem.nyilván sokaknak van jobb néznivalója, mintsemhogy kaszált dologhoz térjen vissza:(

Dee - 2014. 04. 08. 10:03

Kitartó voltam és a második évad kárpótolt érte.
Mérföldekkel jobb ez az évad, mint a tavalyi.
Én sajnáltam a srác halálát :( Tudom, hogy nem volt jelentős szereplő, de érdekelt volna, hogy hova jutnak, ha mellettük marad. A fiatal Monroe nekem kevésbé hiányozna. Nála tényleg úgy éreztem, hogy behozták az írók és most nem tudnak mit kezdeni vele.

Don Fanucci - 2014. 04. 09. 16:49

Lehet, hogy retentően igénytelen vagyok, de én az elejétől fogva folyamatosan élvezem a Revolution-t és nálam minden hibája ellenére nagyon betalált. Nem tudom miért, de ez van… :)

Roxi - 2014. 04. 12. 10:12

Én is nézem és többnyire tetszik,amíg nem kaszálják el,kitartok!

bogi - 2014. 04. 13. 19:12

Én nem láttam az első részét, de a többi részét megnéztem én és a húgom nagyon megszerettük ezt a filmet. Mind a ketten várjuk a 2 évadot.

zeld - 2014. 05. 01. 13:35

Mikor lesz online.19rész feliratos??

Roxi - 2014. 05. 04. 20:55

Hát jó sokat kellett várni az új részre,de megérte! Mondjuk én kiiktatnám Aaront,meg a csaját(azzal együtt aki most irányítja) és akkor még jobb lenne!

karit - 2014. 05. 12. 19:30

Roxi: biztos megérte, de amíg te kiiktatnád Aaront,meg a csaját, az NBC sajnos kiiktatta a többieket is. :(

Már csak egy ütős befejezésben bízhatunk, ami az eddigi nyammogás fényében elég kérdéses. De hátha a nanócskák bekeményítenek végre.

FullerL - 2014. 05. 20. 18:04

Azt hittem hogy a 2. évad “színvonala” növekszik majd az évad második felére.De ez az évad egyszerűen…áh megérdemelte a kaszát a sorozat (szerintem)…

Yooha - 2014. 05. 23. 20:55

Hát akkor ez véget ért. Igazából mindegy is. Nem tűnt olyan rossznak a 3. évad ígérete, dehát ebből nem lesz semmi.

S84 - 2014. 05. 23. 23:05

Volt lezárás vagy sem?
Mert ha cliffhangerrel ért véget én nem is nézném meg a felhalmozott 5-6 részt…

Yooha - 2014. 05. 25. 12:12

Nem volt lezárás. Egy kicsit nyugis vége lett komoly cliffhanger nélkül, belengettek valamit, de nem valami nagyonizgalmas.

Roxi - 2014. 05. 29. 21:42

Ez elég befejezetlen lett!Oké a hazafiaknak annyi,de a nanok jönnek…

karit - 2014. 05. 30. 17:34

Nem tudom, fog-e valaki könnyes nekrológot mondani a Revolution orvul hátba lőtt hullája fölött (bár a ravatal előtt kanyargó tömeget elnézve megteszi egy néma főhajtás is az újabb elnanózott hájkonszept ötlet lelki üdvéért), de az utolsó részt a főszereplőkkel együtt végigszenvedve, tökéletesen megértem az orvlövészt.

Egy pozitív emlék megmarad róla: szép zöld volt, sok külsővel, felcsavart szaturációval – de a magam részéről az írók kezébe mostanában nem adnék ceruzát/írógépet. :/
RIP

newt73 - 2014. 06. 01. 19:40

Ezért kár volt Kripkének otthagynia az Odaátot…

bodnarik - 2014. 06. 14. 12:45

mikor fog kezdődni revoltion

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz