login |

The Middle: kezdett az 5. évad

2013. 09. 26. 20:30 - Írta: winnie

7 hozzászólás | kategória: kritika,

A szitkomok mindig nehéz helyzetben vannak nálam évad elején, mert ilyenkor szoktam ritkítani őket. A The Mindy Project és a Modern Family a héten már megkapta tőlem a kaszát (utóbbi a 4. évados kezdés után másodjára – mindkettőről lesz kritika nemsokára, persze nem tőlem), a HIMYM-nál még nem tudom, hogy döntök, azonban a The Middle úgy tűnik, hogy továbbra is maradni fog. Remélem, nem csak azért, mert az 5. évados premier hozott némi újdonságot. Bár szerintem csak egy részre.

Axl főiskolára megy, így most a készítők ugrották a nyarat és a suliba való autóztatásra építették fel az epizódot, kiegészítve azt pár telefonos történetszállal. A végeredmény pedig nagyon The Middle-ös lett, kicsit neurotikus, kicsit kiabálós, de továbbra is szerethető. Persze nagy kérdés, hogy lesz-e nagyobb változás a formátumban annak köszönhetően, hogy az egyik karakter továbbtanul, de tippre nem, hiszen közel van az iskola. Meg aztán erre a kérdésre a készítők is csattanós választ adtak a rész vége felé.

Vannak sorozatok, főleg szitkomok, amiről nem lehet sok újdonságot írni, a The Middle ilyen: alulértékelt, de mindig megbízható szintet hozó családi komédia, mely esetében lehet, hogy a készítők sem mernek különösebben újítani. De majd kiderül.

7 hozzászólás Ne habozz!

Dregnarr1 - 2013. 09. 26. 20:45

“alulértékelt, de mindig megbízható szintet hozó családi komédia”

Ennyi, és ez elég is. Szeretem!

dave - 2013. 09. 26. 21:14

érdekes, hogy a modern család tavaly haley-vel hozott egy pont ugyanilyen témájú részt. Az jobban tetszett, de persze nézem tovább Heck-éket is.

Niki - 2013. 09. 26. 21:15

Ez a rész aztán tényleg pörgős volt:)
Imádom, viccesek és érdekesek a karakterek, jól játsszák őket. 5 évad után már mondjuk elég kiszámíthatóak a reakciók egyes helyzetekben, de engem nem zavar.

dave - 2013. 09. 26. 21:18

és mintha jobb lenne a parókája Patriciának.

Bosco - 2013. 09. 27. 18:04

Niki: Én ennek örülök valamilyen szinten. Végül is a család életét követhetjük már egy ideje, láttuk a középiskolai tanulmányait Axl-nek, Sue beilleszkedését stb. Pont ezért jó, mert néha úgy érzem (és nem, nem mindig vagyok kemény drogok hatása alatt ilyenkor) mintha néma, az eseményeket csak figyelő negyedik gyerek lennék a Heck családban. Pont ahogy a saját testvéreimnél, szüleimnél tudtam/tudom hogy mikor mire hogy reagálnak, úgy itt is és ez szerintem nem gond. Ilyen ,,végigkísérem a szereplők életét és kiismerem a gondolkodásukat, mintha tényleg ismerném is őket” effektus nálam utoljára a jó öreg Scrubs-nál volt és ahogy ott is, itt is sajnálnám ha mondjuk a 8. évad vége lenne az utolsó és ki kéne lépnem a világukból.

Gevin - 2013. 10. 09. 02:22

Még mindig baromi aranyos és megbízható kis sitcom ez. A második rész is kellemes volt.

mark - 2014. 04. 21. 15:31

A The Middle az 5. évadban is hozza azt a szintet, amit az 1. évadban megszokhattunk szerintem. Sőt, a jelenlegi évad talán az eddig legjobb, mindenkinek van egy kis külön világa, amire tudnak építeni, s amire építenek is. Frankie-nek ott az új munkája/főnöke, Mike-nak a bánya, Sue-nak a szerelem, Axlnek a fősuli, Bricknek pedig nem is kell semmilyen (környezet)változás, ő önmagában is folyamatos táptalaja a szórakoztatásnak. Egyik szereplő se változik, de nem is baj, így szeretjük őket.
Egyszóval aki teheti, nézze, mert különleges helye van a mostani sitcom-felhozatalban.

És akkor azt hiszen, egy fél éves komment-csendet törtem meg ezzel. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz