login |

Modern Family: kezdett az 5. évad

2013. 09. 27. 14:15 - Írta: CyClotroniC

24 hozzászólás | kategória: kritika,

– Well, if I went to Cabo, what would the sleeping situation be?
– Not much.

A tavaszi visszaesés után, az őszi kezdet sem kecsegtet sok jóval a Modern Family jelenét és jövőjét illetően, hiába zsebelte be eddig minden szezonja a legjobb komédiának járó Emmy-díjat. Már az is kisebb csoda, hogy egy családi sitcom eddig ki tudja húzni, hiszen jóval nehezebb abban a közegben folyamatosan megújulni és felfrissülni, mint egy haveri, párkapcsolati vagy munkahelyi komédia esetében.

Az első két rész szállította is a két jól bevált Modern Family-prototípust, így a szezonnyitó első 18 perce abszolút az epizód végi csattanónak és cukiság-montázsnak volt alárendelve, míg az azt követő rész négy darab 5 perces történetet hozott megkeverve ismét az alapfelállásokat.

A családi sitcomokba pedig tényleg nehéz újat hozni, így a szűk mozgástér egy újabb gyereket és két új munkahelyet termelt ki, de nem ezek fogják megmenteni a szezont. Mindenképpen kéne a sorozatnak egy-két hangsúlyosabb vendégszereplő, vagy több játékidőt adni a gyerkőcöknek, mert ők vannak még a legkevésbé kiégetve, de hát ki küldene a kispadra 5 színészi Emmy-díjat?

Pedig a tini csapatból tényleg sokat ki lehetne hozni, Luke durván megváltozott, a “barátnőjében” lehetne potenciál, akár a szülőkkel együtt is, és Haley is jó volt Mitch főnökével.

A gond, hogy ezekre igen kevés esély van, így a Modern Family már csak az a kedvesen mosolygós, tölteléksorozat a számomra, amit csak azért nézek még mindig, mert szeretem a karaktereit, de ettől még továbbra is az 5-6 pont környékén mozgunk, és nem látszik, hogy hogyan gördülnénk tovább a gödörből. Jelenleg a rutin vezeti az írók tollait, ami egy sitcom esetében közel sem jó jel.

24 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2013. 09. 27. 14:19

működik a recept, nem változtatnak, nekem is 5-6 pont volt. miután a 4. évad elején kaszáltam 3 zseniális szezon után, most visszatértem a premierre, de a második részt végig sem tudtam nézni, annyira same old, same old volt.

nem lett vállalhatatlan, ötletes, a színészek remekek, a karakterek aranyosak, bármikor elnézném, ha szembetalálkoznék vele mondjuk tévében (ilyen még nem volt), de mint tavaly is írtam, nekem ennyi volt benne, ráuntam, direktben nem fogom nézni, megint kasza. majd visszanézek a hatodik szezonra.

Dregnarr1 - 2013. 09. 27. 14:25

Ezt az évadot már nem nézem, meguntam. Tetszett az első három évad, de amit mindenki írt már: unalmas lett a stagnálás.

mamoulian - 2013. 09. 27. 14:26

én is kaszáltam előző évad első harmadában. de már az azt megelőző is egyre gyengülő tendenciát mutatott. elolvastam a cikkből az első mondatot asszem mindent megtudtam amit akartam. \:

Casey Novak - 2013. 09. 27. 14:41

Az mindent elmond, hogy tudtam, hogy dupla rész lesz, és egyszerűen elfelejtettem megnézni a másodikat, most az írás miatt jutott eszembe. Amúgy még jó, mert elvagyok vele, abbahagyni nem fogom, legalábbis szándékosan nem, csak nehogy megint elfeledkezzek róla.

Hegeman - 2013. 09. 27. 14:49

Most nagyon nem értek egyet. Szerintem kifejezetten jó volt a dupla nyitás. Az előző évadban én is érzetem egy kis fáradtságot, de messze nem annyit, hogy egyáltalán megforduljon a fejemben a kasza. Egykamerás szitkomok közül a Veep után nálam simán második helyen van.

sherlock20 - 2013. 09. 27. 14:55

Nekem még mindig nagy kedvenc! :D Számomra évek óta A sitcom, lehet ez már egyfajta elvakultság is…

.tnm - 2013. 09. 27. 15:01

Hevesen ellenkezem. Szitkomtól nem várom, hogy hatalmas karaktergörbéket írjanak fel, vagy évről évre emeljék a tétet. Azt várom, hogy megnevettessen, és ebben továbbra is ugyanolyan jó, mint korábban. (Persze nem minden poén ül, de még így is többször röhögtem föl rajta, mint az idei összes bepróbált szitkom újoncon együtt.) Ügyesen használják fel az érzelmi hullámvasutakat és a hosszú előkészítéseket gyengébb poénokkal, hogy aztán lecsapjanak, valami hasfalszaggatóval. Nagyon jól eltaláltak az apró beszúrások is (“Wrong president!”) amik szívbaj nélkül kontráznak rá egy 5 perce látott poénra. (Szemben azokkal a sorozatokkal, ahol ha valami több, mint 3 perce történt és nem volt borzasztóan előtérben/vagy szájbarágva/, akkor már flash-backezni kell.)
Azt is ügyesen csinálják, hogy olyan poénokat sütnek el, amelyeket normális esetben kilométerekről is előre lehetne látni, de valami red herring-gel elterelnek. SPOILER: tipikusan ilyen volt, hogy eszembe se jutott, hogy Phil is megpróbál megszabadulni Clare-tól egy pár napra, de mivel a formátum az szokott lenni, hogy mindkét félnek a hátsó motivációit halljuk és Phil ebből most kimaradt, továbbá a varázstrükkök teljesen elvitték a figyelmemet erről.

Szerintem aki a Jóbarátokat, Egy Rém Rendes Családot első évadtól utolsóig tudta szeretni, annak a Modern Family se jelenthet különösebb csalódást. Amíg nem a poénokat ismételgetik, addig nem zavar a stagnálás. (Ezzel szemben egy drámában ugyanez nagyon hamar, nagyon zavarna.)

Niki - 2013. 09. 27. 15:05

Kaszáltam valamikor tavaly, de most megnéztem a két részt, nem bántam meg..
A statisztás jelenet a második részben szerintem nagyon ott volt:)

LSL - 2013. 09. 27. 17:28

szerintem is abszolút korrekt volt?

elmondhatná valaki hogy a vakon megnézett 3/10-es pilotokat inkább nézegeted, mint egy általad ismert sorozat(, aminek tetszett 3 évada) sorozat helyett
mi értelme évente belenézni 1 részbe, és az alapján eldönteni?
elég fail

attól jó a sorozat, hogy szereted a karaktereket.
leírhatnád milyen mezőnyben erős közepes a MF…,
de hát hajrá, nézegesd a fos 1×01-eket

LSL - 2013. 09. 27. 17:29

na jó, a közpéen átfogalamzott mondat nem jött ki jól:D de érted mire gondolok

winnie - 2013. 09. 27. 17:40

ezt nem értem. a pilotokat egyrészt azért nézem, mert megírhassam nektek, hogy szerintem mit érdemes bepróbálni, másrészt meg illik képben lennem, szeretek új sorozatok nézni (jobban, mint olyat, aminek már láttam 100 részét, mindig a pilotokat veszem előre), szembesülni új koncepciókkal, látni, hogy merre halad a sorozatos ipar. ráadásul amikor az ember megnéz egy első részt, akkor még nem tudja, hogy milyen. csak utána.

és ha nem néztem volna idén komédiák pilotjait, akkor nem találtam volna 5 olyan új sorozatot, amit szívesebben nézek, mint például a modern familyt. egyelőre. aztán lehet, hogy ezek közül 4-et az 1×04 előtt kaszálok.

winnie - 2013. 09. 27. 17:52

ja, a modern familyt elfelejtettem:) az egy részt nem értem, annak “örülnöd kéne”, hiszen a többség nem ad második vagy harmadik esélyt egy kaszált sorozatnak, én meg minden évadban visszatérek, hátha. az 5. évadban is megteszem, akkor lehet, hogy maradni fogok. (nem egyszer előfordult már.) ráadásul az 1 rész után belekezdtem a másodikba is, mert itt volt, de érdemes egy rész után dönteni, az ember ideje drága, hogy “hátha bejön” alapon pazarolja.

de ez van, csak olyat nézek, amit élvezek. a MF-t 3 évadig nagyon élveztem (baromi j színészek, eszméletlen karakterek), olvashattad, sokszor írtam róla. a 4. évad első 2-3 részét megnéztem, valamiért nem élveztem és nyilván ha ez a helyzet, akkor nem fogok szenvedni vele, nem vagyok mazochista, hogy olyat nézzek, ami nem élvezetes. (lehet úgyis értelmezni, hogy a heti nézősök sorában hátra került és idő híján sosem jutottam el odáig egy hét alatt, s addigra jöttek a nézősebb sorozatok.)

ha olvasod a blogot, akkor tudod, milyen a mezőny, írok minden sorozatomról, a szitkomokról toplistát is posztoltam. 2010-ben a 9. legjobb nálam (http://www.sorozatjunkie.hu/2010/08/18/a-legjobb-szitkomok-jelenleg/), 2012-ben, közvetlenül a kasza előtt pedig a 14. legjobb (http://www.sorozatjunkie.hu/2012/06/13/a-legjobb-komediak-201112-bol/). idén viszont nagyon sok új nézős lett, a bad educationtől kezdve a gates-en ls a moone boyon át a family tree-ig. jelenleg kábé 20-30 komédia lehet, amit nézek (mármint összesen, nem most), a modern family már nem tartozik ide.

ha több időm lenne, akkor lehet, hogy nézném. bár nem biztos. régen tetszett a sorozat, de nekem úgy tűnik, 3 évad volt benne, több nem. te lehet, hogy majd 5 vagy 7 évad után kaszálod. vagy végignézed.

CyClotroniC - 2013. 09. 27. 17:55

A Modern Family-nek is volt anno egy remek pilotja, nem nézném, ha azt nem láttam volna, most országosan a Mindy vagy a New Girl erősebb, az egyik tavaly, a másik két éve jött ki. Ha nem próbálnám be minden évben a pilotokat, akkor mégis hogy akadnék rá a jókra? A Modern Family továbbra is hülyére veri a legtöbb újoncot, de azért azt ismerjük el, hogy régen erősebb volt, ami nem is feltétlenül a sorozat hibája, hiszen fehér holló kategória az olyan sitcom, ami az 5. évében ugyanazt tudja, vagy jobb, mint korábban. Van rá példa, csak hihetetlenül kevés. Sitcomoknál vagy heti nyomozósoknál pl abszolút nem gáz úgy sorozatozni, hogy addig nézed míg jó, aztán váltasz másra, én nagyon kevés mellett tartottam ki végig, mert kevés érdemelte ezt ki. A Modern Family nálam is most a jegelés határán van, egyszerűen csak azért, mert nincs annyi időm, és vannak jobb 20 percesek.

szendroib - 2013. 09. 27. 18:54

Teljesen egyetértek a kritikával, úgyhogy nem írom le én is ugyan azokat:).

laza_kivi - 2013. 09. 27. 19:14

Hát igen, már nem az a hangosan nevetős részek, de mindig mosolyt csalnak az arcomra. Mindig ki fogok tartani mellette a karakterek/színészek miatt. A castingja egyszerűen fenomenális szerintem, gyerektől a felnőttig, és még a kutya is menő volt benne. :) Lehet hogy 1-szer 2-szer nem hetiben nézem, hanem majd 2-őt, 3-at egyszerre, de nem fogok egy részt sem kihagyni belőle.

jikke - 2013. 09. 27. 20:48

lsl teljesen egyetértek veled,de nem irtam volna ezt le:) persze van akiknek a járatlan ut érdekesebb:) ennek ellenére koszonom a munkátok mert nektek koszonhetem h sok zseniális sorozatot elkezdtem.

Én ha 1.évad végén egy nagyon jo pontozás és kritikát látok csak akkor kezdek neki egy sorozatnak mert a sok nagy nullára 1percet nem pazarolnék

na és akkor az mf : 2.évad végén kezdtem és 3.legjobbá lépett elo a listámon. gondolom nem kérdés mi az 1.2 holtversenyben:) a 3-tol borzaszto de majd ha vége 5.nek ledarálom

paranoid android - 2013. 09. 28. 00:44

Igaz, megkopott már a Modern Family fénye kissé, de engem még mindig nagyon tud szórakoztatni. Főleg most, a sok szörnyű családi sitcom pilot után esett jól.
Azzal viszont egyetértek, hogy a Dunphy gyerekek sokkal több képernyőidőt érdemelnének.

jiliac - 2013. 09. 28. 12:14

A 4. év közepén év közben már kaszáltam, képtelenek megújítani a sorozatot, és valahogy a kémia sem működik már. és semmi sem változott, szomorú. Ezért valóban járt az Emmy, tényleg megérdemelték.

Encsi - 2013. 09. 28. 14:06

Fárad, fárad, de még mindig jó.
Amúgy nekem hiányoznak a kamerába nézések, nagyon jól eltalált és sokatmondó pillantások/arckifejezések sikeredtek belőlük, gyakran jobban ült, mint egy-egy verbális poén.

Thrasher - 2013. 09. 28. 23:32

nemtom, az első rész szerintem a legjobb részeik között volt, aztán a másodikra már visszatért a tavaly megszokott lagymatag semmilyenség. azért bizakodó vagyok, hátha

zsofi - 2013. 09. 29. 23:48

Lily a legjobb:D

Girl - 2013. 10. 03. 09:26

Nekem is A SOROZAT csupa nagy betűvel a MF. Én most is többször hangosan felröhögtem, a statisztás jeleneten még könnyeztem is :D Számomra hozza a szintet, imádom a karaktereket, minden héten ezt a sorozatot várom a legjobban. A siralmas How i met, a gyengülő Big bang mellet igazi felüdülés. Én simán el tudnám nézni akár 10 évadon keresztül is, mint anno a Jóbarátokat. Emellett még a New girl az, amiken néha felkacagok, de legalábbis végig mosolygok rajta.
Amúgy én kifejezettem örülök, h nem párkapcsolatos-munkahelyes-barátos szitkom, hiszen olyan jó úgy leülni egy sorozat elé végre, h okés, akkor itt most nem lesz nagy lelki dráma, vívódás, szakítás, megcsalás, hátbatámadás, 5 részen keresztül húzódó konfliktus stb. (persze kell olyan is, nézek olyat is), hanem könnyed és vidám 20 percet fogok végigülni.
Nálam első helyezet a kezdetek óta :)

Dark Lion - 2013. 10. 04. 00:57

Nekem van egy ötletem, ami fel tudná esetleg dobni az unalmas karaktereket. Egy házvezetőnő valamelyik családhoz.

kokore - 2013. 10. 04. 03:53

nagyon utálom amikor a kisgyerek elkezd nőni, nyilván tinédzserkorban mi mást lehetne tenni, de a Two and a half man-ben is utáltam mikor elkezdett a gyerek nőni, aztán egy kajla barom lett az aranyos kisgyerekből…

itt is eddig Luke egy aranyos kisgyerek volt, mellé még buta is, de most már egész máshogy állna neki ugyanaz a poén…

érdekes viszont hogy Manny alig változik, pedig Manny kicsit idősebb is mint Luke, viszont esélyes hogy Manny 10 év múlva sem lesz nagyon más külsőre, alacsony marad valszeg, max szakállasan:D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz