login |

CSI: kezdett a 14. évad

2013. 09. 28. 14:38 - Írta: Casey Novak

7 hozzászólás | kategória: kritika,

That sounds pretty sci-fi.

Egy helyszínelő halálos veszélyben: pipa. Szépen vágott nyomozási jelenetek: pipa. The Who: pipa Csinos kis új intro: pipa. És meg is van a recept a tökéletes CSI évadnyitóhoz.

Eddig rendben is lenne, de szegény 14×01 a szokásos cliffhanger-feloldási betegségben szenvedett. Annyira nem volt érdekes a dráma, hogy lekössön végig, de már megszokhattuk, hogy az első részek ilyenek a helyszínelők háza táján – aztán majd lesz ez jobb is. Összességében nem volt nagy meglepetés; azt nem mondom, hogy nem okozott csalódást, mert picit talán igen, de egynek elmegy.

Már majdnem azt hittem (kétszer is), hogy meglépik azt, amit az előző évad fináléjában álmodni sem mertem, de mégsem került rá sor, viszont még így is ki lehetett volna hozni valami baromi jót az ügyből, de sajnos ez sem történt meg. Hogy ne kelljen rébuszokban beszélnem, a tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Mínusz egy pont, amiért “3 nappal ezelőtt”-öztek rögtön az elején. Ez az egyik legjobban utált rendezői/írói fogásom a visszaemlékezések és a “to be continued” mellett, a hideg kiráz tőlük. .

Ez most talán annyira nem volt borzalmas és felesleges, rögtön egy temetéssel kezdünk, hogy aztán végig lehessen “izgulni”, hogy ki halt meg. Bár nem volt ott Morgan, akkor még majdnem biztos voltam benne, hogy nem ő lesz a szerencsés nyertes. Nancy-re nem tippeltem volna, de nem a csavar miatt, hanem mert hirtelen nem is tudtam, hogy ki ő. Így könnyű

Az alapszituáció változatlan: szegén Ecklie szegény lánya nagy bajban van, pont ott, ahol nyár elején hagytuk. Az hagyján, hogy eleve baromság, ahogy oda került, de a “miért” még rosszabb. Pozitívum, hogy simán megetették velem, hogy Brick Tate a rosszfiú, s mikor kezdtem kételkedni ebben, akkor viszont az újságíróra gyanakodtam.

Az, hogy az egész mögött Ellie (Teal Redmann) állt, na az meglepett. És az összes gyiloknak, meg emberrablásnak a körítése is egész jól volt felépítve, de csak a legvégéig. Ott sajnos összedőlt a kártyavár: akkor most Ellie tervelte ki az egészet, Dantéval, pokollal, mindennel együtt?

Mert a két srácból ki nem nézném, max. verőlegénynek jók, de sanszos, hogy a középkori olasz irodalomról nem sokat tudnak. A csaj meg mióta pszichopata? És honnan tudta, hogy Morgan nyomozósdit fog játszani? Ha nem tudta, akkor pedig útközben eszelte ki az “Apunak választania kell”-dolgot? Minek keverték bele a szintetikus DNS-t, csak hogy villogjanak az írók, hogy ezt is tudják?

Aztán amiért még haragudtam, hogy megtalálják a szöszi csaj, persze nagy nehezen kiderül, hogy nem Morgan, de ezzel majdnem beetettek a temetés miatt, bár azért valami gyanús volt, aztán még poénból hátba is lövik, és ezt megint majdnem elhittem,. De csak majdnem.

Ja, meg valamelyik áldozat hátán az írás. Sírt róla, hogy anagramma, de a fele résznek el kellett telnie, mire D.B. is rájött, mert hát az volt a kulcs az elkövető(k) kilétéhez.

Kicsit Dan Brownosra sikerült a történet, (bár kilométerekkel az ő csavaros sztorijai alatt), ami azért is vicces, mert úgy tűnik, manapság divat lett megint Dantézni: Brown hasonló témájú könyve pontosan a 13. évad fináléja előtt egy nappal jelent meg. Mindenesetre, ha olyasmit akartak csinálni, akkor az nem jött össze. Valahogy nem passzolt a Helyszínelőkhöz ez a nagyszabású nyomkeresős, utalgatós játék.

Ez olyan szempontból hülyén hangzik, hogy mi mást csinálnának, mint nyomot keresnének, de – nem tudom jobban megfogalmazni – ez a nagy hercehurca a kilenc körrel itt most túl “buta” volt, ha meg kidolgozzák rendesen, és egy hihetetlenül nagy és gonosz mastermindot vezetnek be, az talán meg túl komoly lett volna egy CSI-szintű sorozatnak. (Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy ez a szint alacsony, de nem ideillő lenne, azért ez más lett volna, mint pl. a Miniature Killer.)

De ez csak egy személyes vélemény, többet vártam volna az ügytől, de az meg sok lett volna. Tök egyértelmű, nem?

Amúgy húzom a strigulákat, hogy kinek hány hozzátartozója maradt, akit még nem raboltak el évadzárók során, csak hogy tudjam, mire lehet számítani. Bár mindig előkaphatnak a kalapból újakat. Nem szeretem az első részeket a CSI-nál, ez sem lesz a kedvencem, bár nem volt kimondottan rossz. Ha a többi epizód legalább olyan lesz, mint az előző évad többsége, akkor nem lesz itt gond.

7 hozzászólás Ne habozz!

a Kati néni - 2013. 09. 28. 20:03

Drágáim, nekem vagy 6-7 éve ez volt a kedvenc sorozatom, de már utálom, hogy nem tudnak nagyon újat mutatni és kezd elmenni az egggész sztori a nem reálisba. Túl akarják magukat szárnyalni, ami nevetségessé teszi a show-t.

Coraline - 2013. 09. 28. 20:37

Hasonló velem is a helyzet @a Kati néni. Régen tetszett, hogy olyan a formája, mint semmi más hasonló sorozatnak a tévében, de egy pár évad alatt kifáradt, és elindult a lejtőn. Nevetségesen unalmas, a klisék és ócska fogások bölcsője, és a sokszázadik évadnál tartva annyi mellékszereplőt elfogyasztottak, hogy már a teljes észak-amerikai kontinens színésztársadalmát háromszor felvillantották, a totálisan kezdő nevenincs senkiktől kezdve Kanada és Latin-Amerika készleteit is megdézsmálva. Szánalmas lett, meggyűlöltem, annyira színvonaltalan. Kaszát neki!

payskin - 2013. 09. 29. 12:40

Na, akkor majd én ellentmondok, mert nekem meg kifejezetten tetszett. :) Amilyen irgalmatlan gáz részeket tudnak évad közben csinálni; szénné nyomozzák magukat, aztán jön valaki, aki megmondja, ki a gyilkos, vagy valami jelentéktelen hülyeségből óriási végkövetkeztetéseket vonnak le, és hipp-hopp, máris megvan az elkövető, gyakran a fejemet fogom. De ez most más volt.

Én is az újságíróra gyanakodtam, és a DNS-adattárolást szintén nem értem, minek tették bele… De végre volt benne meglepő fordulat, sőt, több is, még ha igazán bátrat nem is mertek húzni. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy ha már nem Morgant, akkor hátha Brasst temettük az elején, de nem.

Heti egy óra bohóckodásnak idén is el fog menni. :)

Casey Novak - 2013. 09. 29. 13:06

Naaaaa! Brass-t nem :)

Az a legnagyobb bajom a Csível, amellett, hogy még mindig tényleg szeretem, hogy a “bohóckodás” szó teljesen passzol.

superr0x - 2013. 09. 30. 07:06

Grissom legalább 5 perc erejéig beugorhatna egy cameo-ra… na akkor nem lenne gond. :)

Csilla0422 - 2013. 10. 02. 22:26

Szerintem jó rész volt – bár volt benne egy-két idegesítő dolog és egy hatalmas ziccert hagytak ki.
Tate túl gyanús volt ahhoz, hogy ő legyen a rossz fiú. Én sokáig a zsurnalisztára gyanakodtam. Ellie akkor lett gyanús, amikor „visszaküldte” Morgant a házba. Mikor már minden veszve volt megölte anyut. Azt hittem megteszi apuval is – ezzel lezárja az ügyét. De Brass így sokkal jobban szív, hisz miatta lett azzá a lánya, amivé lett.
Valami miatt végig úgy voltam vele, hogy Morgant temetik, gyanús volt az a tipikus jóllét. Sajnáltam volna, ha megy.
Annak ellenére, hogy a nagy lépést nem vállalták még így is jónak mondható a nyitó. Arra vagyok kíváncsi, hogy Sara és Nick mikor lesz már egy pár, nekem úgy tűnik, hogy szikra már van.

Réta - 2016. 11. 08. 07:05

Én sosem értettem Ellie jellemét. Normális családja volt, oké Brass ivott régebben, de nem rontotta meg, nem verte vagy ilyesmi. Miért lett drogos prosti belőle? Honnan ez az óriási gyűlölet apu ellen? Hogy tudott egy nem túl művelt drogos prosti kitalálni és koordinálni egy ilyen bonyolult sorozatgyilkosságot? Hogy tudott még társakat is találni ehhez a hülyeséghez?
Miért nem lehet egy prostikat rehabilitáló szervezet őszinte és sikeres?
Morganért egy percig se aggódtam, jól néz ki és már több szereplőhöz is kötődik, biztos voltam benne, hogy nem írják ki.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz