login |

Pilot-mustra: The Crazy Ones – 1×01

2013. 09. 28. 21:12 - Írta: winnie

41 hozzászólás | kategória: 2013/14, kritika, pilot-mustra,

Nem a The Crazy Ones az első idei szitkom, amiről a megtekintése után nem tudtam, hogy mit írhatnék, hogy kinek ajánlhatnám.

Megnéztem és kipipáltam. Nem utáltam, de nem is lelkesített fel, nem volt benne semmi felkavaró vagy kiemelkedően jópofa – nem volt karaktere. El lehet nézni, idővel meg lehet talán kedvelni, de ha többet nem látom, akkor nem hiányozna, legalábbis a pilot alapján biztos, hogy nem. Ha valamiért maradnék, akkor némelyik színész miatt. Még véletlenül sem a karaktereik, csakis sajátmaguk miatt.

THE CRAZY ONES – 1×01 – 5/10

Egy apa-lánya dinamikával ellátott munkahelyi komédiáról van szó, egyelőre senki magánéletével nem foglalkozott a sorozat, csak a melóval. A helyszín egy reklámügynökség, a szituáció pedig az, hogy a McDonald’s ott akarja hagyni őket, ami igencsak nagy érvágás lenne. Így a cél, hogy meggyőzzék őket a maradásról.

Így elsőre úgy tűnhet, hogy ebben ott rejtezik valami lehetőség a történetre, láthatunk ravasz marketinges praktikákat, de szó sincs erről, mindez csak arra szolgál, hogy ütődött módon poénkodhassanak, hülyüljenek, énekelgessenek, még véletlenül sem prezentálnak ütős megoldást a problémákra, ami gondolom minden héten adódni fog. Ez persze nem baj, csak érdemes tudni.

Robin Williams nagyjából Robin Williams-et hozza, infantilisnak tűnő, de ha nagyon kell, akkor magát összekapó karaktert alakít (ezzel kikergettük a nézők felét a világból), aki ahelyett, hogy fontos prezentációra menne, inkább játékokkal bokszol idegességében. A készítők muszájnak érezték, hogy legyen pár lehetősége hangutánzásra és hangeffektek kiadására is – itt menekül el a nézők, vagy az utálók másik fele.

A többiek karaktere sajnos eléggé színtelen, talán csak a The Mindy Project-ből érkezett nevetgélő titkárnő maradt meg valamennyire bennem. Szóval ha mégis nézni fogjuk, akkor azért, mert Sarah Michelle Gellar kifejezetten aranyos enyhén neurotikus, de egyébként nagyon okos és az apját kordában tartani próbáló reklámszakemberként. James Wolk is jópofa nőcsábász, bulizós, éneklő munkatársként, de nem a karaktere miatt. Hamish Linklater pedig végképp nem kapott semmi anyagot ebben az első részben.

Lehet, hogy azért is hagyott egy cseppet hidegen a pilot, mert annyit énekeltek benne? Énekes volt a Meki reklámja, énekest kerestek benne, énekes/freestyle ötletelés folyt benne, még SMG is énekelt egyet egy étteremben – nem találtam túl viccesnek, azon kívül, hogy a színészek láthatóan remekül szórakoztak és nyilván egy késő esti talkshow-ban helye lett volna a produkciónak.

Ami miatt mégis reménykedek egy kicsit az az, hogy a nagy poénok elmaradásának ellenére voltak olyan apró nüanszok (tekintetek, gesztusok, apró poénok) a The Crazy Ones pilotjában, amiket élvezni lehetett, és amik arra utalnak, hogy van benne potenciál, csak elő kell bányászni a felszín alól.

41 hozzászólás Ne habozz!

Lengabor - 2013. 09. 28. 21:21

Ezzel most kivételesen egyet tudok érteni. Robin Williams-t imádtam, jó kedvem lett a hülyéskedéstől, az éneklősdi is bejött, mégsem egy nagy eresztés a történet. Már ha itt beszélhetünk egyáltalán olyanról. Úgy tetszett, hogy igazából csak letudtam a 20 percet, megnéztem, aztán annyi. A folytatást nem várom, de ha olyan hangulatom lesz, akkor belenézek.
A végén a gag reel pluszpontot ér.

cefetke - 2013. 09. 28. 21:28

James Wolknak bejönnek a reklámügynökségek :) És most tegye fel a kezét, aki megnézné, ahogy pár rész után ráteszi Robin Willims combjára kezét :)
Félretéve a baromságot, nekem eddig ez a pilot jött be leginkább. Williams és Wolk jók együtt, nagy baj a többiekkel sincs, a closing-credit, vagy hogy is hívják jelenetért pedig külön pirospont jár.

julcsi - 2013. 09. 28. 21:32

én is csak azért néztem bele, mert unatkoztam. semmi extra, Williams jó persze, de ennyi.

Winry Rockbell - 2013. 09. 28. 21:35

Engem biztos könnyű boldoggá tenni ,mert nekem bejött.Nem röhögtem egyfolytában hangosan ,de tetszett olyan kis pihentető volt :)

Stan - 2013. 09. 28. 21:41

Csak Robin Williams miatt néztem meg, és fájt a szívem rendesen. Szerettem volna imádni a sorozatot, elvégre a kedvenc színészem szerepel benne, de nem jött be. Persze én nézem a The Neighbors-t is, szóval az ingerküszöböm már elég alacsony, csak Robin miatt maradni fogok ennél is, de sajnálom, hogy az összkép elég ferde.

Lemoni - 2013. 09. 28. 21:45

Csak azért néztem meg, mert most megpróbálok minél több újat bepróbálni, illetve kíváncsi voltam, mi lett Buffyból :) Meg is lepődtem, hogy a többi sitcommal ellentétben nem éreztem 5 perc után erős kényszert a kinyomásra. Robin Williams tetszett, nem irritált (nem úgy, mint néhány régebbi filmjében), viszont SMGellar arcjátékán lehetne finomítani, neki nem állnak jól ezek a fintorok és pofavágások, idegen tőle, nagyon erőltetett és a vicces helyett kínos hatású. Egyelőre a történet is elkezdett érdekelni, 2-3 részig még biztos maradok, aztán meglátom, mennyire tudott megvenni a sorozat. Mindenesetre nekem eddig ez a legnézhetőbb új sitcom, ami amerikai sitcom esetében maga csoda. Mármint hogy nekem nézhető :)

ayren - 2013. 09. 28. 21:45

Engem abszolút hidegen hagyott, semmi vicceset nem találtam benne, ahogy az eddig látott többi újonc szitkomban sem. Pedig a maga idejében kedveltem Robin Williams-et (Jó reggelt, Vietnám! Holt költők társasága, A halászkirály legendája – van-e kinek nem ismerősek a címek?). Szomorú, ha egy színészből csak a berögzült rutin marad. SMG-t pedig már a Buffyban se tartottam különösebben jó színésznőnek, pedig a sorozatot szerettem.

Eli - 2013. 09. 28. 22:03

Na itt nem vagyunk egyformán bekötve. Alapból szeretem Robin Williams-et, itt is nagyon bejött. Meg az egész hangulata nagyon jó. Végig mosolyogtam. Feelgood a javából.

Az eddig meglesett sitcom újoncok közül (Dads, Brooklyn nine nine, The Goldbergs és ez) nekem egyértelműen ez jött be leginkább. Rögtön fel is tettem a nézős listámra, onnan meg nehéz szezon közben lekerülni.
:)

Bush84 - 2013. 09. 28. 22:12

Engem már Robin Williams maga ki tud kergetni a világból, ezt sajnos ez a sorozat is igen hamar bebizonyította.

Lajosék a másodikról - 2013. 09. 28. 22:18

A pilotok közül ez volt a legerősebb, viszont nem vagyok benne biztos, hogy a sokadik után is ez lesz a helyzet. Az első részt Williams és Wolk vitte a hátán, de ez hosszútávon nyilván nem fog működni.

Akiknek RW a Jó reggelt, Vietnam és társait jelenti: http://www.youtube.com/watch?v=H_DWbpDuvXE RW 13.30-tól jön.

Fragohol1C - 2013. 09. 28. 22:49

Nagyon vártam ezt a sorit, RW miatt is főként. Viszont pár részt még várok, mert nem volt annyira kimagasló, mint amit reméltem.

Csilla0422 - 2013. 09. 28. 22:55

Robin Williams, Sarah Michelle Gellar és James Wolk na és persze a PR, reklám szakma miatt néztem bele.
Amire számítottam, vártam (egy minden hájjal megkent „marketingcápa” ügyködései) az nem jött illetve nem úgy jött, ahogy kéne.
Ami viszont nagyon bejött és szerintem ütős is volt, az Kelly Clarkson és James Wolk duettje. Már ezért megérte!
Még pár részt várok, hátha lesz igazi marketing is.

Nikki - 2013. 09. 28. 23:01

Pontosan azt éreztem én is, hogy ez is megvolt, de ennyi, nem hiányozna. Kicsit őrült volt, és ahogy láttam a folytatásban is erre mennek rá. Sajnos poén az egy sem akadt, csak mosolyogtam itt-ott.
Wolkot jó nézni, de ez nem elég; kasza.

DarkEagle - 2013. 09. 28. 23:15

“Nem utáltam, de nem is lelkesített fel, nem volt benne semmi felkavaró vagy kiemelkedően jópofa – nem volt karaktere.”

Winnie, bocsi de szerintem rossz szemüveget vettél fel. :D Következő résznél odaadom az enyém. xD

Mármint az utolsó résszel nem értek egyet. Igen is volt karaktere, csak még nincs kiforrva.

Azzal szerintem a sitcom nézők 98%-a egyet tud velem érteni, hogy egy sitcom vagy jó, vagy rossz, közép út nem igen van. És a legtöbbnek a története is csak a sablon miatt van, amire később jöhetnek a poénok. Ezt általában az amcsik el is cseszik. Itt viszont adott minden arra, hogy nagyon jó legyen. Jók a színészek, jó az alap ötlet, jó a rendező, az egész team úgy ahogy van “tökéletes”. Fura lesz de a Randiguru c. filmből idéznék ha nem gond.

“…Most már csak a dolgod, hogy ne cseszd el!…” xD

Itt is ez a helyzet. Egyszerűen feel good sorozat, ami a sitcomok (nálam legalábbis) 3/4-re nem érvényes. A legtöbb mind sablonos, erőltetett és unalmas. Ezt az 1. perctől fogva élveztem, voltak hibái de szerethető. És látva az új rész előzetesét csak jobban reménykedek. Itt sok évadon át produkálhatnak olyan szituációkat, ügyeket amiken lehet kacagni ezerrel.

VISZONT! Az idei idényben 100%, hogy ez lesz az a sorozat ami nem fog közép utat mutatni senkinek. Vagy szereti valaki, vagy utálja. És az eddigi kommentek, ezt igazolják is.

Én imádtam a Pilot-ot. 8/10.

Tényleg rég nem láttam ennyire jó sitcomot és mivel nagyon RW fan vagyok SMG-ről ne is beszéljünk, engem megvettek kilóra. Én amint meglátom RW-t már röhögök, ha meg sem szólalna, csak nézne, én már akkor is tudnék röhögni. :D

paranoid android - 2013. 09. 28. 23:17

Ez tényleg olyan semmilyen lett. Nem volt zavaró vagy idegesítő, de nem is fogott meg benne semmi. Pedig próbálkoztak azért rendesen, csakhogy a sok őrült jelenetbe alig került poén, mintha összekeverték volna a látványos ökörködést a humorral.

DarkEagle - 2013. 09. 28. 23:21

Egyébként én vagyok itt az egyetlen aki érti a poénokat és észre is veszi őket mert itt elég sokan írják hogy semmi poénosat nem láttak benne ami volt az nem volt vicces. stb.

Ezzel teljes mértékben nem értek egyet.

Jó persze a poén is relatív aki fogékony rá az észreveszi és értékeli de van aki csuklóból utálja a vígjátékokat ezért nem jön át neki semmi poén szerintem itt is ez lehet a gond egyébként hogy a nézők fele nem érti a vicceket. Ezért is van olyan nehéz dolga a stand uposoknak is. Az emberek mindent komolyan akarnak venni és elfelejtettek nevetni és amikor jön a vicc már tudat alatt visszafojtják a röhögést mert olyan mintha ciki lenne. Erről olvastam is valahol egy cikket.

winnie - 2013. 09. 28. 23:24

darkeagle: de látod, én egyelőre a középutat választottam:) (ezt írtam twitteren első reakciónak: https://twitter.com/sorozatjunkie/status/383462214251708416 – erre értettem, hogy nem volt karaktere, nem tudtam megfogni, nem tudtam mibe kapaszkodni. nagyon fura volt, ilyen azért ritkán fordul elő velem. mondhatnám úgyis, hogy nem éreztem, hogy milyen lehet a későbbiekben. igen, lehet kiforratlan, csak elvártam volna, hogy valami “skatulyát” (ez nem jó szó, de más nem jut eszembe) ráhúzzak. az eddigiekre ez zömében sikerült.

a második kommentedre reagálve: a poénokat, azt, hogy mit szánnak viccesnek szerintem mindenki képes észrevenni még azokban a komédiákban is, amik nem jönnek be neki – csak lehet, hogy nem értékeli őket, vagy nem szórakoztatják őr.

a standup jó példa, hiszen ha más nem, hallod a közönség röhögését, érzed, hogy mikor tart szünetet a humorista. de nem biztos, hogy röhögsz mindenkivel.

ezért ilyen érdekes/tanulságos ez a műfaj. és szubjektív:) mint a horror, amin valaki megijed, más pedig nem. de tudjuk, hol kellene megijedni.

egy szitkom pilotban 100-200 poén van legalább. az, aki írja a szkriptet, telezsúfolja vele. és nyilván az ember ezen sorozatoknak csak egy részét fogja értékelni.

winnie - 2013. 09. 28. 23:36

(egyébként épp a bizonytalanságom miatt marha hasznos most a véleményeket olvasni, hogy ki milyennek látta.)

DarkEagle - 2013. 09. 28. 23:40

Igazad van winnie ez nem is vitás csak hogy van aki alapból utál pl egy színészt vagy színésznőt. Elég csak itt megnézni a kommenteket. RW-t aki nem bírja az majdnem biztos hogy a sorozatot se fogja. RW-nek nagyon egyedi stílusa van és épp ezért ilyen megosztó a sorozat. Mert akinek nem jön be az ő stílusa annak a sorozat se fog hiszen egyértelműen ő rá építenek benne. Nekem például bejön ez a prögős ugrálős őrült stílus. SMG és a Wolk pedig csak a körítést hozzák, főleg SMG. Akárhogy is nagyon nagy húzó név még mindig a néni. Pedig mostanában egy olyan alkotásban sem szerepelt amivel dobbanthatott volna. Sőt messzebb megyek Buffy óta nem volt jó szerepe és ez nem az ő hibája egyszerűen rosszul választott. De ezzel a sorozattal az az érzésem hogy belenyúlt mindenki nem csak ő a tutiba. De megint elkalandoztam. Egy időben próbálkoztam stand upolni ezért dumálok ennyit róla na. xD

Egyébként lehet hogy ezért volt akkora siker régen a Rém Rendes Család is mert ott volt a vicceknél röhögés? Na jó ez túlzás de elég nagy segítség hogy a néző lássa hol van a poén. De ez hátrány is lehet mert akkor meg kényszeresen akkor röhög amikor kell.

És épp ez a hátránya az összes sitcomnak, hogy van bennük egy bizonyos kényszeres megfelelés a nézők felé és van amelyiknek sikerül de van amelyik túl sokat markol, túl sok a poén és az igazán jók elvesznek a sokaságban.

Amúgy a másik nagy probléma, hogy régen jóval több igény volt a stand up-ra és a sitcom sorozatokra is. Ma már elmentünk a high tech kütyüs CIA vagy képregény vagy horror krimi műfajokhoz, ezek aratnak. Lemerült a duracell és annyira fogékony a nép a vicceskedő emberekre. Akár jó akár nem.

Kíváncsi lennék egy arányra hogy egy teljes évben háyn sitcom indul és hány marad meg tovább mint 2-3 évad sőt 1 évad.

brk - 2013. 09. 29. 00:56

csak azért néztem meg mert Las Vegasban beültem egy sorozat-közvéleménykutató vetítésre (ami érdekes volt, bár semmi extra, de legalább ingyenes) és random ezt adták le, de tökéletesen egyetértek a kritikával, 5/10, nagyon semmilyen, igazából emiatt voltam egyedül kíváncsi a kritikára ezzel a pilottal kapcsolatban.
ami zavart, hogy milyen ostobára vannak írva a karakterek, kb mintha 0 szociális érzékük lenne (értem, hogy szitkom papírmasé karakterekkel, de akkor is). ettől független lenne benne potenciál, de nekem biztos, hogy nem követős.

Thomas - 2013. 09. 29. 02:05

Én most teljesen egyetértek minden leírttal! Megnéztem, jó volt, semmi extra, valószínűleg el tudnám nézegetni, de ha nem lenne, akkor sem hiányozna. Én is 5/10-et adok. Most ez a minőségével nem fűgg össze, de rájöttem, hogy én speciel azért szeretem jobban a többkamerás sitcomokat, mert azokban nem beszélnek ilyen gyorsan, komótosabb a tempó, nem kell 2 mondatonként visszatekernem… És ez még nem is volt olyan különlegesen gyors tempójú…

winnie - 2013. 09. 29. 06:23

“Kíváncsi lennék egy arányra hogy egy teljes évben háyn sitcom indul és hány marad meg tovább mint 2-3 évad sőt 1 évad.”

az országos szitkomok közül tavaly indult vagy egy tucat, talán több is és csak 2 maradt meg, a neighbors és a mindy project. siralmas arány…

ayren - 2013. 09. 29. 08:40

DarkEagle

“van aki alapból utál pl egy színészt vagy színésznőt. Elég csak itt megnézni a kommenteket. RW-t aki nem bírja az majdnem biztos hogy a sorozatot se fogja”

Azért ez nem ilyen egyszerű. Van az a verzió is, hogy RW oké, de a szitkom nem. És hogy ki mit talál viccesnek, az már megint egy külön téma. Nyilván ízlések és pofonok, de valószínűleg az a szitkom éli meg a 2. évadot, amit a potenciális nézői (mondjuk, alapból szitkom szeretők) nagy többsége humorosnak talál. Hát, az itteni kommentek elég megosztottak…

SMG-vel sincs különösebb bajom, a Buffyban én is el voltam vele, valaki itt hiányolta nála a finomabb arcjátékot, hát én meg nem, mivel az sosem volt neki.

“De ezzel a sorozattal az az érzésem hogy belenyúlt mindenki nem csak ő a tutiba.”

Mindenesetre, kíváncsi vagyok, bejön-e a tipped, mert az enyém a kasza. Különösen, ha az elkaszált/tovább élő sorozatok arányát nézzük.

m76 - 2013. 09. 29. 11:29

Én nem vagyok egy nagy us sitcom néző. Ahogy már előttem említették szerintem is akkor lehet csak jó egy sitcom ha feelgood. Ha kínos, akkor az azonnali kasza. A másik, hogy fél lábbal legalább a földön kell állnia, ha minden karakter teljesen infantilis benne, az is azonnali kasza részemről.

Az idei felhozatalból ez az első sitcom amit bepróbáltam. A feelgoodság megvan, a fél lábbal a földön állás is. Ami egyelőre nincs meg, az az erős poénok, ill. inkább semmi poén nincs.

Az egyetlen dolog amit gyűlöltem benne az Kelly Clarkson, mint egy kis ripacs kivagyi qrva, nem tudom, hogy csak megjátszotta vagy tényleg ilyen, de le tudtam volna köpni néhol.

KÍnosnak egyedül SMG éneklős jelenetét éreztem, azt át is tekertem, így a nettó 17 percből még kevesebb lett.

Még maradok, hátha érdekesebb lesz. Nem tartom magam sem Robin Williams sem SMG rajongónak, előbbinek vannak nagyon jó munkái is, de sok olyan is amitől falra mászok. Buffy-ból sose láttam egy részt se, így én SMG-t Cruel Intentionsban ismertem meg.

Talán 6/10.

DarkEagle - 2013. 09. 29. 15:30

“az országos szitkomok közül tavaly indult vagy egy tucat, talán több is és csak 2 maradt meg, a neighbors és a mindy project. siralmas arány…”

Azt hiszem akkor jól gondoltam, hogy a legtöbb sitcom nem azt nyújtja amit kellene és/vagy kifáradtak a nézők ebből a műfajból.

Winni: Esetleg arról tudsz valami infót majd mutatni hogy az ismétlése mekkora arányokat kapott. Mert ha jól tudom tegnap megismételték a Pilot-ot. Szerintem az is árulkodó arány lehet a közeljövőre nézve.

DarkEagle - 2013. 09. 29. 18:26

Mi a fene van a komment rendszerrel? Nem tudok kommentelni mert azt írja duplán is elküldtem de nem látszik. Megint beakadt?

Maminti - 2013. 09. 29. 19:34

Annyiban egyetértek a kritikával, hogy pilot alapján még nem igazán lehet eldönteni milyen irányba megy majd a sorozat. Inkább egy hosszú promónak tűnt az első rész. Viszont én többször hangosan röhögtem közben, ami egyik idei új szitkomnál se fordult elő velem és a régiekkel is csak ritkán, úgyhogy én tuti maradok. Mondjuk aki nem szereti Robin Williamst, annak nem érdemes nézni, de én nagy rajongó vagyok. Főleg a stand up-jait szeretem. Ami még pozitív meglepetés volt, hogy nem RW vitte egyedül a hátán az egészet, James Wolk tudta tartani vele a lépést.

superpityu - 2013. 09. 29. 19:36

van még pár szitkom pilot hátra de eddig nem tűnik valami jónak az év. viszont a crazy ones meglepően tetszett, elég sokszor sikerült elmosolyodnom. és ez a baj, míg egy new girl, mindy project, raising hope, és basszus még néha a modern family is olyan, amin hangosan röhögök, itt ez még nem jött el. aranyosnak aranyos volt, maradok még, gondolom pár rész múlva kiforrja magát, hogy milyen is lesz.

winnie - 2013. 09. 29. 20:10

darkeagle: bocs. ma elfelejtettem ránézni a spamekre, valamiért kiszűrt.

winnie - 2013. 09. 29. 20:11

darkeagle:

e “The Crazy Ones” (3.642 million viewers, #5; adults 18-49: 0.9, #T3

verte a hostages és a mom ismétlését.

és majd jönnek dvd-s eredmények is nemsokára, az még hozhat pár millió nézőt.

ALDO - 2013. 09. 29. 20:28

Tényleg a semmi extra kifejezés a legjobb a pilotra. Nem valószínű, hogy megnézem a második részt.

DarkEagle - 2013. 09. 29. 20:49

“darkeagle: bocs. ma elfelejtettem ránézni a spamekre, valamiért kiszűrt.”

no problem legalább tudom mi a gond. :)

Az ismétlés nem rossz.

DVD-s dolgot nem értem :D

m76 - 2013. 09. 29. 21:31

PVR-re gondolt szerintem, tehát aki felvette és úgy nézi meg később.

winnie - 2013. 09. 29. 23:47

a nézettségekbe valahol beleszámít az is, hogy 3 nappal a sugárzás után még hányan nézték meg. többek között azért is, mert ők potenciális nézők lehetnek. így nőtt meg például az agents of smash nézettsége 15,8M (18-49: 6.5)-re. (például a himym csak 19%-ot nyert a dvd-felvevőkkel, de a castle 45%-ot.)

Castor - 2013. 09. 30. 09:55

10/7,5

Az összes eddigi újonc sitcom közül az eddigi legkellemesebb.
(back in the game 7, brooklyn és MJF show 6, az összes többi nézhetetlen)

Dexter Morgan - 2013. 09. 30. 11:36

Sokkal-sokkal gyengébb lett, mint amire számítottam… de még így is nézhető. Egyedül azon hánytam el magam kishíján, ahogy Gellar nyomja a rábeszélő-meggyőző dumát Kelly Clarkson egész családjának az étteremben. Persze, David E. Kelley képtelen elszakadni ettől, általában legyintek, de most tényleg nagyon zavaró volt.

CyClotroniC - 2013. 09. 30. 13:14

Ez sem varázsolt el, ráadásul hihetetlen éles a szakadék a hideg, profi SMG és pajtásai valamint Williams között, aki még mindig a 90-es évekből hátramaradt nagy gyerek rutinját játssza, de ez ma már szerintem sok. Nagyon sok. Pedig én aztán imádom a neurotikusan zavart és infantilis karaktereket is, de benne semmi cuki nincs, egyszerűen csak idegesítő. Michael Scott is egy nagy gyerek volt a The Office-ban, és annak ellenére, hogy taplóbb és pancserebb is, sokkal szerethetőbb figura volt, és talán ez az, ami innen a legjobban hiányzik. Fura, hogy pont erre pitchelték fel a reklámötletüket, míg a pilot ezen vérzett el nálam.

m76 - 2013. 09. 30. 19:57

Na nekem meg Michael Scott volt elviselhetetlen. Az összes jelenete kínos volt, és nem vicces. Én éreztem feszélyezve magamat nézőként. De a többi karakter meg a hangulat felhúzta annyira a sorozatot, hogy 6. évad közepéig valahogy kibírtam.

Paladin - 2013. 10. 04. 20:00

Nem érdekelt a sorozat, és a pilot se nyűgözött le (bár rossz nem volt), de a második részen ma valahogy nagyon jól szórakoztam.

DarkEagle - 2013. 10. 05. 15:51

Szerintem állat jó rész volt a 2. rész. Állat jó ha értitek? :D Nem tudom nekem nagyon átjönnek ezek a hülye és olykor bugyuta poénok. Egyre szerethetőbbek a mellékszereplők is. Szóval örülök hogy jól teljesít nézettségileg mert így esélyes a 2. évad. A vége megint nagyon jó lett. Végre Andrew is kapott szerepet és nem is akármilyent. xD Szegényen milyen jót mulattak. Az a hatalmas CGI Kávés edény nem volt semmi. Eddig ötletesek a marketing megoldások szerintem. na jó az 1. részt azért nem nevezném ötletesnek. BTS a végén megint hatalmas volt. Már csak azért megéri megnézni. Ha ez marad a színvonal nekem teljesen jó lesz.

ldavid - 2013. 10. 18. 21:09

volt egy magyar jelenlét a tegnapiban http://goo.gl/B8JqDW

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz