login |

Graceland: vége az 1. évadnak – írta LaCRossE

2013. 10. 19. 15:04 - Írta: vendegblogger

7 hozzászólás | kategória: kritika,

(A pilot kritikája itt olvasható.) Azt hiszem, a Graceland is beállhat azon USA-sorozatok közé, amelyeknél az első szezonban még semmi probléma nincs. Csak remélhetem, hogy később sem fognak a dolgok változni. És annak is örülök, hogy ha a csatorna nem rendelte volna be a 2. évadot, akkor egy viszonylag kerek lezárást kapott volna a történet – már ha az utolsó 2 percet nem vesszük figyelembe.

És fel is vetődik bennem a kérdés a cliffhanger ellenére: ebből hogy lesz második évad? Mike helyzete most elég egyértelmű, és sajnos nem tudok elképzelni olyan szituációt, amivel sikeresen vissza lehetne őt vezetni a sorozat medrébe, és itt bizony félek egy erőltetett megoldásról.

A fináléval tehát teljes egészében elégedett voltam, mivel mindent tartalmazott a szezon utolsó része, ami miatt lehet szeretni a sorozatot: amellett, hogy jelen volt végig a feszültség, ennek oltárán nem áldozták be a humor faktort, de persze bőven akadt dráma is.

Az évadzáróról többet nem is szeretnék írni, mert az egyrészt spoileres lenne, másrészt pedig inkább beszélnék még egy kicsit magáról a sorozatról, hogy a 12 részes évad alatt mit is adott: az elején féltem attól, hogy sok a szereplő, és nem fog mindenkire jutni idő. Részben nem is sikerült mindenkire ugyanannyi időt szánni, de nem baj, mert így is jutott mindenkinek az évad során legalább egy-egy érdekesebb szál, és szinte mindenkiről kiderült, hogy titkol valamit.

Persze Briggs titka állt a középpontban, hiszen ez adta az évad főszálát, és bizony róla nem lehet kijelenteni hogy a karaktere egyértelműen fekete vagy fehér lenne. Bár az nem vita tárgya, hogy néhány tette miatt nem lehet a “jó” jelzőt el lehet felejteni vele kapcsolatban, de azért a gonosz sem illik rá. Semmiképp.

Ami leginkább tetszett a Graceland-ben, már persze a karakterek sokszínűsége mellett, az az, hogy mindig sikerült meglepniük valamilyen fordulattal, így a már fentebb is említett feszültséget végig sikerült fenntartani.

Mivel a jó színvonal egyenletes volt, ezért bátran ki merem rá szórni az első szezonra a 7/10-et. Lehet, hogy a csatorna megtalálta a Burn Notice tökéletes utódját?

7 hozzászólás Ne habozz!

Coraline - 2013. 10. 19. 15:13

Nekem a színészek nélkül elvérzett volna, de tutira maradok a következő évadra, mert úgy összességében jó szájízzel zártam az évadot.

winnie - 2013. 10. 19. 15:24

a 3. rész után nincs meg bennem, hogy folytassam, bár már nem tudom, hogy mik is voltak a gondjaim. nem rossz az egész, de valami nem volt meggyőző benne.

Ghostika - 2013. 10. 19. 17:53

Nos ugye ha azt nézzük hogy nyáron történt, és számomra akkor nincsan annyi nézős sorozat mint év közben, így bepóráltam és tetszett, maradtam is, sőt az utolsó két részt egyből néztem amit elérhetővé került. És ahogy Coraline említette, pont az tetszett benne, hogy megleptek néhány lépéssel :) Annyi sorozatot néztem már, hogy ezek után számomra is kellemes élmény ha még van ilyen. Hogyan jön vissza a képbe Mike, ez nagy kérdés.

SPOILER !!!

Amiről bevágtad az utolsó fotót, én akkor azt hittem simán, hogy mikor eszébe jutnak a dolgok visszakéri magát mégis csak.

Macckó - 2013. 10. 20. 19:14

nekem azért jött be, mert sunshine hiányom volt a dexter/sons of anarchy/walking dead/homeland/boardealk empire kombó után. Ledaráltam egyben egy hét alatt, és bár a vefejező rész annyira “nem jött át”, az összkép számomra pozitív volt. és tényleg, burn notice utóíze is van, a könnyedsége és a dialógusok miatt is. meg a feka főgonosz akcentusát is imádtam.

Tod - 2013. 10. 20. 20:23

Kritikából csak a 7/10-t olvastam, mikor átpörgettem a főoldalt, de mivel unatkoztam, kipróbáltam.
Az eleje rossz, de utána baromi jó lesz. Ritka az olyan sorozat, ahol a történetszálakat ilyen szépen futtatják. Persze néhány csavart kilométerekkel előre látni, de ez nem von le semmit az élvezeti értékükből, mert jól van megírva az út, ami odáig vezet, és amikor odaérünk, még lép egyet a sztori előre. Ha belefér még egy sorozat, akkor érdemes ezt bepróbálni, vannak benne suta dolgok, de szerethető.

Ghostika - 2013. 10. 22. 08:55

Ez a végén , “de szerethető” – mostanában annyit hallottam ezt, nem csak sorozatokkal kapcsolatban :P
De amúgy teljesen igaz, az elején amikor úgy látszik hogy epizódikusabb, 1-3 rész, olyan lassú és fura, aztán jó lesz :)

krigin - 2014. 06. 12. 19:35

köszönöm a kritikát, ennek hatására kezdtem el nézni tegnap a sorit, mára végeztem is vele. nekem nagyon bejött és most szerencsére nem kell várnom sokat a 2.évadra :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz