Advertisement
login |

Showder Klub: kezdett a 12. évad

2013. 10. 27. 20:21 - Írta: Desmond Wallace

13 hozzászólás | kategória: kritika, standup,

Múlt vasárnap már a 12. szezonját kezdte a Showder Klub. Mivel kissé megcsúsztam a kritikával, így csak dióhéjban véleményezném a látottakat.

Mi változott az indulás óta? Ha azt mondom, hogy közben elaludtam, akkor az talán nem a színvonal értékelése, hanem a késői időponté.

A reklámszünetig bírtam kordában tartani a szemhéjaimat, majd másnap megnéztem a műsor második felét is. Az utóbbi időben rendszeressé váltak a gyenge évadpremierek. Most talán nem volt ennyire vészes az összkép. Csenki Attila egész jól levezényelte a műsort és Trabarna sem untatott a poénjaival. Aztán jött a reklámmal félbeszakított Benk Dénes, aki szintén hozta a kötelezőt.

A végére maradt a vasutas dumagép, akinek fejből még nem tudom a nevét, de egy gyors keresés révén máris írhatom, hogy Gajdos Zoltán előadása is egész jó volt. Azt viszont remélem, hogy a következő műsorok során kicsit bővíti a repertoárját, mert egy idő után unalmassá válhatnak a MÁV-os poénok.

Újdonság volt az élőben bejelentkezés, valamint a morbid dal, de egyiknek se láttam túl nagy értelmét. Mindent összevetve, egy közepesen szórakoztató évadnyitón vagyunk túl. Vagy a két részlet között valami viccesebbet álmodtam?

13 hozzászólás Ne habozz!

Leadfoot - 2013. 10. 27. 20:28

Egész jó? Jesszus, szerintem a 87-es Hahota színvonalon nyomta.
Az egész műsoron kb. kétszer tudtam elmosolyodni, ami nem valami sok.
Gyenge közepes volt az egész (legalább nem volt Szomszédnéni vagy Edu – az is valami), és a kaller csávó volt a mélypont.

the_daver - 2013. 10. 27. 20:28

Trabarna hanyadik éve is él abból, hogy minden történetét úgy alakítja, hogy abban legyen valami autóhang? Sok, túl sok.

Semmi nagyágyú nem volt, számomra felejtős. Majd ha jön Aranyosi, Kőhalmi vagy Hadházi, akkor megnézem az ő szegmensüket.

Flanker - 2013. 10. 27. 20:36

1. Elég komoly tökön rúgás pont ezzel a gárdával indítani. Legalább 1 valódi húzónevet illett volna berakni.
2. Ehhez képest Desmond-dal értek egyet, sokkal rosszabbat vártam, ahhoz képest nem volt rossz
3. no de annyira jó se
4. Kivéve a kaller gyerek, nekem elsőre bejött. Jó duma, jó fellépés, egyedi stílus
5. Trabarna azért az autóhangok mellé tud poént is mondani. Nem mindig, de tud.

wondorog - 2013. 10. 27. 21:23

Egész jó volt, Csenkinél azt vettem észre, hogyha műsorvezető tud egészen jó lenni, pedig én egyáltalán nem bírom. A többiek is tetszettek, Gajdos már másodjára volt, és hozta az első adásos színvonalát, van benne puskapor, több hasonló kéne és mellőzni a Tóth Edu féléket.

Ancsa - 2013. 10. 27. 21:29

Csenki az elején annyira ízléstelen volt, hogy kb. öt perc után lelőttem az egészet. Ilyen sem fordult még elő velem, máskor mindig megnézem, a szar részeket egyszerűen áttekerem. De ez most kicsapta a biztosítékot.

AT - 2013. 10. 27. 21:51

@Ancsa: eszembe juttattad, hogy egy pár éve miért nem nézem már, ezt a sorozatot, éppen Kormos Anett vágott bele a fekália lecsóba és a mondat második felére már menthetetlen volt a dolog, úgy lőttem le, hogy még azt is elfelejtettem ami addig tetszett a műsorból.

dionysos - 2013. 10. 27. 23:09

Látszik, hogy már senki sem nézi. Kevés a komment.

Dark Lion - 2013. 10. 27. 23:42

Ki volt ma? Orosz Gyurin kívül.

Dark Lion - 2013. 10. 27. 23:51

Oké, elmondta Dombi. Nem maradtam le semmiről. Szomszédnénik, Rekop, Orosz.
Valamelyik héten Hadházi+Kőhalmi+Beliczai+Mogács lesz. Azt kéne elcsípnem. Az szenzációsnak ígérkezik végre. (Elvileg november 10-én lesz.)

Jövő héten: Aranyosi Peti, Kovács András Péter-KAP, Janklovics Peti, Bellus István, Gaáll Dani.

lewtex - 2013. 10. 28. 08:31

Csenki azért tűnt kevésbé rossznak/irritálónak, mert gyakorlatilag csak az első fellépő előtt beszélt. utána csak bejött, elmondta, hogy ki lesz a következő, és már jött is az új dumagép…

jim455 - 2013. 10. 28. 09:46

Dombi jó volt, de a többi…

edit - 2013. 10. 28. 17:48

Nyomor volt az egész. A színvonal a béka segge alatt. Főként, hogy szinte az egész műsor altesti humorból építkezett. Hát, én erre nem vagyok vevő.

Meteor - 2013. 10. 30. 23:15

Nekem a második részből Gyurka egész jónak tűnt, párszor még hangosan fel is nevettem :) szerintem messze verte az évadnyitót…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz