login |

Pilot: The Assets

2014. 01. 08. 15:20 - Írta: Neoprimitiv

7 hozzászólás | kategória: 2013/14, kritika, minisorozat, pilot-mustra,

Szőke, CIA-s elemzőnő kerget egy nagyon veszélyes, árulóvá lett amerikait. Nem, ez nem a Homeland, hanem az ABC újabb próbálkozása, hogy mást is adjon, mint szerelmes vagy megtört szíveket.

Nem tudom eldönteni, hogy a Litvániában két angol színész főszereplésével leforgatott kész produktum láttán döntöttek úgy, hogy “mindegy, leadjuk ezt a nyolc részt, de pénzt nem költünk rá”, vagy annyira nem volt használható sorozattervük, hogy jobb híján, de meggyőződés nélkül berendelték?

Annyi biztos, hogy a január 2-án leadott évadnyitó nulla promócióval, minden negatív nézettségi gödör alatt indított és nem is látok túl sok esélyt a javulásra.De legalább, a minisorozat-jelleg miatt kerek, lezárt történetet kapunk. Gondolom én.

Tudom, hogy két fecske sem csinál nyarat (ld. The Americans), de nekem úgy tűnik, hogy az amerikai tévék rájöttek, hogy a 70-es évek vége, 80-as évek eleje óta felnőtt egy generáció, amelynek ez az időszak legalább olyan ismeretlen, mint a kalózoké. Ráadásul mostanra elmúlt a Gorbacsov-éra által generált, “az oroszok nem is olyan rossz emberek”-megértés, a putyini Oroszország ismét Amerika kihívója lett.

Le lehet tehát porolni a régi ellenségképet, egyelőre még csak a múlt felidézésével. Nem is lenne ezzel gondom, a hidegháború legalább olyan izgalmas sztorikat tartogat, mint egy valódi. A gond az, hogy Aldrich Ames sztorija nem tartozik ezek közé.

Szóval az a baj, hogy úgy tűnik, az ABC a sablonos kémfogócskát választotta fő motívumnak, pedig pont ebben az esetben ez érdektelen. Ames ugyanis nem volt egy szuperkém. Egy alkoholista, közepesen tehetséges hírszerzési alkalmazott volt, aki még arra sem nagyon ügyelt, hogy leplezze az árulásából származó hirtelen jólétet – kérdés, hogy a sorozat miképpen fogja őt megközelíteni.

Ames “sikere” kizárólag azon múlt, hogy a CIA sem szuperkémek gyűjtőhelye, hanem egy ugyan olyan monstre szervezet, mint az adóhivatal, sokszor kísértetiesen hasonló csinovnyik hozzáállással. Ames nem volt hihetetlenül ügyes, csak a felderítésén munkálkodók is előfordult, hogy elutaztak három hétre nyaralni mint a sarki boltos, nemzetbiztonság és emberéletek dacára. (Meg persze a szovjetek is igyekeztek minél több fals nyomot hagyni.)

Ha a sorozat ezt, a papírok mögötti embereket semmibe vevő bürokráciát és az ezzel való küzdelmet mutatná be, akkor érdekes lehetne. Akkor is, ha az áldozatokkal foglalkozna, hiszen a háttér azt is jelenti, hogy ennek a történetnek az áldozatai nagyon is véres valóságot képviseltek.

Az évadnyitó alapján viszont marad a Homeland-féle úton, de ehhez nincs meg az alapanyag. A még hagyján, hogy Sandy Grimes valószínűleg az életben is sótlanabb személyiség, mint Carrie Mathison (az, hogy a Broadchurch-ben remek Jodie Whittaker ezúttal nem nyújt akkorát, mint Claire Danes, még nem lenne gond), de Ames egyszerűen nem egy Brody-hoz mérhető ellenfél.

A The Americans egyedi felállását és az abból eredő konfliktusokat pedig meg sem tudták közelíteni az első részben. Helyette kaptunk rémesen közhelyes “te vagy a hős anya és Amerika megmentője”-otthoni jelenetet, rögtön az első perctől személyes veszteségként bemutatott ügyet (a valóságban ennek nincs nyoma), más szóval egy átlagos kémes iparosmunkát.

Ha ez lenne az egyetlen ilyen jellegű sorozat jelenleg, akkor azt mondanám, hogy aki szereti a kapj el, ha tudsz-kémjátszmás történeteket, az nézze. A helyzet viszont az, hogy a Homeland és a The Americans mellett elég vérszegény próbálkozás, de még a The Blacklist-et jobb szívvel tudom ajánlani – James Spader legalább figyelemre méltó ellenfél.

7 hozzászólás Ne habozz!

CyClotroniC - 2014. 01. 08. 15:44

Ó jaj… Ezt most elhiszem és máris nyertem 40 percet, amúgyis bizonytalan voltam vele kapcsolatban.

ALDO - 2014. 01. 08. 16:02

“The Blacklist-et jobb szívvel tudom ajánlani”

Amennyi negatív kritikát kapott a Blacklist, ennél nagyobb elriasztást nem is lehetett volna írni erről a sorozatról. Ráadásul ABC-s, így nálam már eleve hátrányból indul.

Thrasher - 2014. 01. 09. 00:16

lol, Whittaker de idiótán néz ki szőkén

winnie - 2014. 01. 09. 07:05

:)) nem vagyok egyébként meggyőződve, hogy alapból nem szőke. nem kerestem rá behatóan, de rögtön az első szöveges google-találatok szerint gyakran változtatja a hajszínét:)

Thrasher - 2014. 01. 09. 10:55

hopp, télleg, rákerestem, és több szőke kép van róla, mint ami kicsit régebbről rémlett.
na, befejezem, mielőtt még azon kapom magam, hogy a körömlakkja, meg a cipője színét elemezgetem

Neoprimitiv - 2014. 01. 09. 12:09

@ALDO: a The Blacklist itt a junkie-n nagyon sokaknak nem jött be, nekem sem. Sokaknak meg igen. Minden esetre az évad legsikeresebb újonca, ha azt nézzük, hogy meg is tartotta a kezdeti népszerűségét, szóval nem az számít, hogy sokaknak nem tetszett, hanem, hogy miért? Az vitathatatlan, hogy James Spader nagyon jó benne.

Neoprimitiv - 2014. 01. 11. 07:50

Na, ez gyors volt: minisorozat ide vagy oda, a 2. rész 0.6-os demója meghozta a kaszát, jövő héten már Shark Tank megy helyette. RIP.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz