Advertisement
login |

The Following: kezdett a 2. évad

2014. 01. 22. 21:30 - Írta: winnie

60 hozzászólás | kategória: kritika,

Ugorjuk most át a kötelező bevezetőt és annak leírását, hogy miért nem lett túl népszerű sorozat köreitekben a The Following, annak ellenére, hogy a készítői és szereplőgárda nagyon sokat ígért és a sztori is érdekes volt – az 1. évados finálékritikában írtam valamennyit róla – ti pedig itt és itt írtatok le mindent. Bőven lehetne beszéli róla pro és kontra, a lényeg, hogy sikeres maradt és sokan szeretik is, de rengetegen hagyták ott mindenféle apróbb vagy komolyabb vélt/valós dolog miatt.

A 2. évad azonban új kezdetet jelent, így megint megkapja tőlem a The Following a 2-3 résznyi esélyt, hátha él vele. A felállás ezúttal teljesen más – mégis ugyanaz. Kapunk egy rakás új karaktert, 1 éves időugrást, egy a sokkból magához térő és a Joe Carroll-t (valamint szektájának tagjait) elfeledő Ryan Hardy-t. Azonban ezen az 1 éves évfordulón elég ronda gyilkosság történik és nyomozónkat is felkérik tanácsadni.

Írtam, hogy új karaktereket kapunk? Fagdetsit! Mintha az 1. évadot akarnák ismét megvalósítani: jön egy szőke “áldozat” csaj, akivel romantika is elképzelhető, Hardy megint kap egy fiatal és lelkes segítőt (Mike helyett), egy női “főnököt”, a szektás oldalon pedig feltűnik együtt két idegesítő fiatal srác és egy jó csaj. Ööö, komolyan? És még (az eltelt egy évre) flashback-eket is kapunk + álarcos idiótákat, csak Poe helyettt Joe apó a menő. Ergó: szerkezeti változás nulla, csak elméletben történt váltás.

Jó, felőlem lehet csontugyanolyan az alapfelállás, nyilván bőven van és lesz eltérés a folytatásban, csak egy lebontva elég hülyén veszi ki magát – nem is értem. Vagy csak én számítottam fantáziadúsabb “rebootra”? Arra, hogy nem futnak még egy hasonló kört? Azt mondjuk értem, ha nem akarnak a bevált formulán változtatni, de abban reménykedtem, hogy ezúttal tovább maradhatok. Meglátjuk.

A The Following 2. évados nyitánya nem volt rossz, de inkább csak 5-6/10-es szintet ütötte meg. Nem tartalmazott sok izgalmas dolgot, a beteg megoldások viszont ismét erősen jelen voltak (a metrós erőszakot nem is nagyon szívesen néztem, öregszem) – és ezekért továbbra is azért jár a pont, mert országos tévén ritka az ilyen. Plusz a rész közepén lévő Hardy-csavar valamennyire feldobta az összképet. A végén lévő (nem)csavar viszont… Mindegy. (A zene viszont überjó volt alatta, működött a jelenet.)

Nyilván a lényeg majd most jön (legalábbis ezt szokás mondogatni a finálé előtti részig, nem?), főleg építkezés folyt, nem lehetett számítani túl sok mindenre, egyelőre csak felkerültek a figurák a sakktáblára.

Azért bízom benne, hogy a 2. részre el fog dőlni, hogy a nem kevés részre szétesett sztori (1. Hardy, 2. Emma & co. 3. a három idióta, 4. zsaruk, 5. Voldemort)  hogyan kezd összeállni – mert hatalmas hiba lenne mindent elaprózni és a jó szálakra is ugyanannyi időt szánni, mint a tűzrevalókra. Mert, ha sok a szál, akkor biztos akad pocsék is, főleg a The Following készítőit ismerve.

Szóval egyelőre nem tudom azt mondani, hogy mindenki érjen vissza, aki kaszált, hiszen nem látni, hogy a készítők tanultak-e eddigi hibáikból – az biztos, hogy a Nagy Egybesztoriról lemondhatunk, megint random fognak ide és oda ugrálni, hogy megfeleljenek bizonyos dramaturgiai kötelezettségeknek.

Engem biztos, hogy nehezebb lesz visszakapnia a The Following-nak, mert az tuti, hogy Sam Underwood (igazán eredeti karaktert kapott a Dexter S8 és a Homeland S3 után) szerepe eléggé a középpontba lesz tolva, megkapjuk az eredetsztoriját is, márpedig nekem már az is sok lenne, ha egyetlen további másodpercet látnék belőle – el tudjátok képzelni, hogy milyen hisztérikusan őrült röhögésbe törtem ki, amikor kiderült róla az a bizonyos dolog. (Azt nem tudom, hogy a figurával vagy a színésszel van-e bajom.)

Hát, basszus. Mintha direkt akarnának szívatni Kevin Williamson-ék. Pedig addig még gondolkodtam azon, hogy egy ilyen idiótát talán képes leszek elviselni, erre…., ááá… Ha maradok, akkor tényleg csak a 90210-ből és a Last Resort-ból importált női szereplők (Jessica Stroup, Camille de Pazzis) miatt tenném, akik első pillantásra érdekesnek tűnnek. Igen. Karakter szempontjából – de nekem Emma is az volt önmagában.

Ui: Amikor az elején Ryan azt mondogatta, hogy “No, please, no, no”, ugye nem csak én mondtam, hogy “De, please, de”?

60 hozzászólás Ne habozz!

winnie - 2014. 01. 22. 22:07

ezek ikrek, b****meg. IKREEEEK! hát, rohadjanak meg…:)

Desmond Wallace - 2014. 01. 22. 22:10

Az első évad végére elégé elveszítettem az érdeklődésemet.

Ez az évadkezdés nem volt rossz (6/10 nálam), így még maradok egy darabig.
Pozitívum, hogy Claire nincs többé.

Casey Novak - 2014. 01. 22. 22:19

Háhh! Voldemort! :D Csak ezért megérte megnézni a részt, köszi :D

Miliméterre pontosan ugyan az a felállás, mint volt, náluk is, de nálam is: nem tetszik, halálba idegesít, de úgy is végig fogom nézni. Kicsit úgy vagyok vele, mint azokkal a borzalmas savanyú cukorkákkal, amit csak azért eszel, hogy szenvedj, és közben röhögj a saját szenvedéseden.
Szerintem a szőke nem love affair lesz, hanem beépített. Mint mindenki. Hardy is, csak még nem tudja.

Chev - 2014. 01. 22. 22:19

Az S1 csodálatos fináléja után megsuhintottam a kaszát. Majd félévad környékén ránézek, hogy dara-érdemes-e.

winnie - 2014. 01. 22. 22:29

Casey Novak: ja, jogos, mint túlélő. de egyébként annyira nem hiányzik, hogy megint behozzák ezt a szálat. csak nem azzal akarnak sokkolni, hogy vagy connie nielsen, vagy az unokahúg, vagy az új zsarucsaj követő, mert akkor aztán lesz nagy meglepetés (nem). max az 1. évados néger zsaru vagy mike weston lenne meglepetés és baromság is.

jut eszmbe, ezt a kritikában nem írhattam, hogy a carroll-féle rész amennyire nem érdekelt, annyira kíváncsi vagyok, hogy mit akarnak csinálni a környezetével, mit fognak kitalálni a kiscsaj és persze carrie preston számára. vagy hamar lezavarják őket és caroll megy emma mellé?

csak ne húzzák meg, hogy zajlik a sztori, carroll meg venezuelázik egy elkülönített szálon.

Claire8310 - 2014. 01. 22. 22:31

Figyeljétek meg hogy Claire él csak benyomták tanú védelembe a fiához, még Hardy sem tudott róla.
Ugyanis meghalni nem láttuk és az ott már sántít. Amennyire idegesítő annyira biztos, hogy visszajön :D

Lor - 2014. 01. 22. 22:33

Azért az új rész 4.4 nézettsége 18-49ben elismerésre méltó.

Casey Novak - 2014. 01. 22. 22:45

@winnie: Egy ideig filóztam, hogy mi lesz a minimum három részre szakadt rosszfiú-csapattal, meg Ryan maszekolásával, de feladtam, meg sem próbálok az írók fejével gondolkozni.

@Claire8310: Tééélleg, ez eszembe sem jutott nagy örömömben, hogy megszabadultunk tőle. Most elszomorítottál :)

S84 - 2014. 01. 22. 22:52

Ez tipikusan egy olyan sorozat amit az első évaddal le kellett volna zárni.

winnie - 2014. 01. 22. 22:53

s84: lezárták az első évaddal. mondhatni. fakultatív, hogy ki jön vissza. aki nem akar, annak addig tartott a sorozat és meghalt carroll – meg talán ryan és claire is. aki visszatért, annak ezekből 2 él.

szerintem egy sorozatnak ez a legelegánsabb kezelése. minden évadban kiszállhat, aki akar – kvázi hiányérzet nélkül. aki meg nézné tovább, az nézi.

LaCRossE - 2014. 01. 22. 23:04

Lor: azt hittem, valami rossz infót néztél, de nem, tényleg. Ez meglepett.

Gabcsi - 2014. 01. 22. 23:10

Hiába hasonló, mint az előző évad felállása, engem érdekel a történet és a kezdés is bejött. Maradok.

sherlock20 - 2014. 01. 22. 23:10

Nem tartoztam az első évad után se a szeretők se az utálók csoportjába, tiszta lappal kezdett nálam ez a rész, bár azért pár idegesítő dolog emléke halványan ott lebegett szemeim előtt még mint az üvegtesti homály…

Nem volt ez rossz, na, főleg a zene a végén, 7/10-et érdemel, aztán meglátjuk mi lesz hétfőn…

NFL mögötti 4.4-ből kíváncsi vagyok mi marad hétfőre, olyan 3.0 körül saccolnék…

winnie - 2014. 01. 22. 23:11

a nézettséggel egyelőre csak olyan tekintetben érdemes törődni, hogy magasról indul az amerikai foci miatt – ha azt nézzük, akkor 18-49: 19.0-ról 75%-ot vesztett:) s ha már a fele tovább megy a sorozattal, meglesz a jó szint. ha több, akkor a tavaly évad eleji szint.

hátha valaki rak negyedórás bontást.

sherlock20: szerintem bármi 2.5 fölött nagyon jó lenne.

szini - 2014. 01. 22. 23:12

Végig azon gondolkodtam, hogy honnan ismerős ez a francia nő, és tényleg a Last Resort! :D Köszi Winnie!
Egyébként nekem nem igazán jött be a rész, jobbat vártam, de majd még meglátjuk mi lesz, egyébként a Hardys késelős jelenet nem tudom miért de nekem hihetetlen bénán hatott..

winnie - 2014. 01. 22. 23:15

“Figyeljétek meg hogy Claire él csak benyomták tanú védelembe a fiához, még Hardy sem tudott róla.”

egyébként tök logikus lenne, bár miért nyomnák be, ha carroll is halott?:) hirtelen már nem is emlékszem, hogy mit olvastam róla. utánanézek.

kiváncsi-fáncsi - 2014. 01. 22. 23:23

Nem volt rossz a kezdés, én biztos maradok! (az első évadot is kitartóan végignéztem)

Azért az ikrektől fel áll a hátamon a szőr. :)

Claire8310 - 2014. 01. 22. 23:25

Gondolom, ami miatt a gyereket is. Nyilván a FBI Mike mondta Hardynak, hogy a nagymamival van valahol a srác ahol még ő sem tudja. Tanúvédelem. Valószínűleg a szektatagok miatt, elég sokan fenték a késüket rá.
Persze ez csak megérzés:)
Ettől a sorozattól kitelik, szeretik úgy rendesen kínozni Bacont karakterét:)

Fere - 2014. 01. 22. 23:25

az első három perc után kikapcsoltam.
Nem igaz, hogy nem tud szólni a csajnak, hogy mögötte van.

Ugyanolyan sz..r lett mint volt.

winnie - 2014. 01. 22. 23:26

hát, igen. kíváncsi leszek. vagyis majd kiderül, így írom inkább.

winnie - 2014. 01. 22. 23:37

egyébként volt egy interjú sam underwooddal és kábé ennek olvastán döntöttem el, hogy úgyis kasza lesz nálam:

“I really think that [series creator] Kevin Williamson has done an amazing job of not just having these two be crazy, psychopath twin serial killers. You really find out over the course of this season so far, and I’m sure more so”

“Luke and Mark have a very, very strong relationship with Giselle — and you’ll find out more about what that is. But I can’t give too much away.”

ha itt is meghúzzák az édeshármast, akkor megemelem a kalapomat:))

Sleepwalker77 - 2014. 01. 22. 23:47

Jól bekezdtek. Első évad is nagyon bejött, ha tartják ezt a szintet marad a kedvencek között.

Norbi_023 - 2014. 01. 22. 23:59

“egyébként tök logikus lenne, bár miért nyomnák be, ha carroll is halott?:) hirtelen már nem is emlékszem, hogy mit olvastam róla. utánanézek.”

Claire sorsával kapcsolatosan előkerestem egy régebbi hírt,szerintem erre gondolsz Winnie:

http://www.sorozatjunkie.hu/2013/07/12/hirpentek-259/

Lemoni - 2014. 01. 23. 00:47

20 percre visszajöttem a tavalyi kasza után, ennyi pont elég volt, hogy végképp megbizonyosodjam, ez továbbra se kell nekem.

kisby - 2014. 01. 23. 01:29

Nekem tetszett a kezdés, egy erős 6/10et bőven megérdemel. A baj az hogy az első évadnál is ez volt, erős szereplőgárda, remek alapötlet, jó kezdés, aztán csak sikerült elbaltázni a dolgot. Félek hogy megint ez lesz.

(a Sam Underwood-os dologban mondjuk nem értek egyet. Szerintem egy tök érdekes karaktert kapott, ha őt (őket) sikerül jól kibontani, már elégedett leszek.)

jim455 - 2014. 01. 23. 01:42

még nem néztem meg, el is felejtettem, hogy ez jön. hát az 1. kép nem hozta meg a kedvem az biztos.

firebloom - 2014. 01. 23. 01:48

nekem eleve kevin bacon annyira irritáló szereplő volt h 2 rész után kaszáltam.
De az olvasottak alapján meg pláne nem fogom végig szenvedni :P

winnie - 2014. 01. 23. 06:00

“(a Sam Underwood-os dologban mondjuk nem értek egyet. Szerintem egy tök érdekes karaktert kapott, ha őt (őket) sikerül jól kibontani, már elégedett leszek.)”

persze, ezzel egyetértek. eleve teljesen szokatlan, meg nyilván, ha megkapja a rétegeit és kibontják, akkor még inkább az lesz.

de tudod, hogy van olyan, amikor egy karakter (vagy színész – itt nem tudom, melyik) rémisztően irritál valakit (ez teljesen személyfüggő). nálam ez a helyzet. akinek bejön, annak közel sem lesz ennyi gondja a résszel. de nekem fizikai fájdalom volt nézni azt, ahol ő volt.

lostfanka - 2014. 01. 23. 09:16

Csak kerdezem hogy az normalis dolog hogy az egesz cikk megjelenik a fooldalon es ennek koszonhetoen egybol bespoilereztem, mert maskor a spoilerek a tovabb mogott szoktak lenni. Az meg Joe Carrol el, igaz nem volt nagy meglepetes de akkor is spoiler.

winnie - 2014. 01. 23. 09:39

mire gondolsz pontosan? célozgatok rá, de az, hogy rész végi nemcsavar vagy voldemort szerintem elég homályos. konkrétan viszont egy szóval sem írom, hogy joe carroll él. akartam, gondoltam rá, terveztem, hogy képet rakok be, de végül elvetettem, hogy még minimálisan se legyen spoiler.

a policy nem változott, főoldalon nem spoilerezünk. vagyis direkt nem.

tészta - 2014. 01. 23. 11:14

Winnie! A Voldemortot mire/kire értetted?

bessie - 2014. 01. 23. 11:49

Én biztosan maradok még egy darabig a sorozatnál. Habár a tavalyi felállás már tényleg ismerős, reménykedem, hogy az évad további részében kitalálnak valami izgalmasat a készítők. Azért Sam nem piskóta.

Somhow - 2014. 01. 23. 22:39

Nevetséges hogy az utóbbi fél év alatt ez a harmadik alkalom hogy azzal a ripaccsal futok össze egy általam nézett sorozatban. Az ikrekre gondolok. De őszintén… senki nem veszi észre hogy mennyire erőltetett a játéka? Már a Dexter-ben is agyfszt lehetett kapni tőle, hát még a Homelandben… most meg mindjárt kettőt is kapunk. Szupi.

zita - 2014. 01. 24. 12:32

halálra idegesített az első évad, és most mégis meg akarom nézni ezt a részt. mazochizmus vagy brilliáns megoldás a viszolygó nézők fogvatartására? fogalmam sincs. ez a sorozat egy nagy talány nekem…

mivanmar - 2014. 01. 24. 16:23

Szerintem érdekes, hogy új követői vonal indult, láthattuk is, hogy a régieket ez zavarja, lesz ott még haddelhadd.

winnie: Ha Claire még él, naná, hogy tanúvédelembe kerül, hiszen már a késelés is Joe halála után történt, plusz a szekta rabolta el, miután évekig (!) babysittelt (!) nála az egyik tag. És a szektából ugye akkor huszonvalahány, de még most is nyolc (hét) fő szabadlábon van.

karit - 2014. 01. 31. 15:37

Khmm, a második rész fele olyan pörgős volt, mint ez a kibeszélő. :/

winnie - 2014. 02. 04. 08:30

hehe. már csak olvasom, de vajon ki lepődött meg a legújabb követő személyén…?

viky - 2014. 02. 07. 12:44

Én nagyon meglepődtem… meg azon a “váratlan” fordulaton is, ami a Joe rejtekhelyén történt :D
Komolyan rejtély számomra ez a sorozat: nézem és várom a csodát. Ez az egyetlen olyan sorozat most, amit hűségesen nézek minden héten, közben látom minden hibáját, amiket fent le is írtok, és néha már idegesítően nevetséges tud lenni, de mégsem bírok kiszállni. De majd az egyik újabb rettenetesen meglepő követőnél talán elszakad a cérna nálam is :)

wisteria - 2014. 02. 08. 09:55

Ezt a sorozatot, mint valami mazochista néztem végig tavaly. Iszonyúan irritált a sok logikátlan baromság, mégis valami zsigeri borzongást és iszonyatot váltott ki belőlem az alapötlet, hogy ez a sok eszement ember válogatás nélkül gyilkolászik.Úgyhogy hétről hétre makacsul néztem, és hát persze hogy nekiálltam a második évadnak is. A metrós gyilkolászás meghozta a borzongást és iszonyatot, aztán jöttek a sűrűsödő anyázások. Először is nem olvastam semmi előzetest, így eléggé ledöbbentem Sam Underwood megjelenésén.Nem igaz, hogy a két kedvenc sorozatom után ebben is muszáj a tenyérbemászó pofáját elviselnem!!! Még kitartok továbbra is, de ha kaszálom, akkor ennek a nyikhajnak döntő szerepe lesz benne.:(

roland - 2014. 02. 12. 22:00

2.évad 3.rész….Wtf?
abszolút baromság..Már maga az egy év idougras is idegesítő..Joet befogadja “Anyalanya” csapat hát már az is bizar..

Casey Novak - 2014. 02. 25. 21:44

Hogy a pics@ba sikerült olyan szinten ellenszenves “családot” összehozniuk Lilyvel meg az ikrekkel, hogy elérték, hogy Joe-nak meg Emmának szurkolok?!

Az a felállás tetszik, hogy Ryan meg a haverja annyira éhezik az igazságra, hogy már nem tartják be a “jófiúk” szabályait, és kicsit durvulnak, de így, hogy gondolkodás nélkül gyilkolnak minden követőt, aki az útjukba kerül, lassan beállhatnak közéjük. Itt már mindenki sorozatgyilkos, csak más-más indokból.

Amúgy tűrhető eddig, csak már nagyon unalmas a felsőbb körökben rejtőzködő beépített ember, mert így marha sokáig fogja Hardy kergetni Carollt, ha még a római pápa is neki dolgozik. Kéne valami csavar azon kívül, hogy senki sem normális, és macska-egér játékot játszanak, az időhúzás miatt immár zéró izgalmi faktorral.

eszemix - 2014. 03. 06. 20:13

Sehol senki?
Miközben a nézők szépen elpárolognak, elég cifrán bonyolódik a cselekmény. Logikus lépésekre itt már régóta nem számít senki, de a 2×07-ben Joe is nézett egy nagyot azt hiszem.
Tényleg minden bokorban pszicho- és egyéb paták teremnek, korra, nemre való tekintet nélkül. Ehhh

tghcs - 2014. 03. 13. 20:26

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon furcsa volt a mintaférj-mintaapa Joe Duboist, vagyis Jake Webert egy pszichopata szektavezér szerepében nézni.
Még szokni kell, na.

szerintem - 2014. 03. 17. 01:45

ha nem szenvednek meg mindig a castle-el, a the following lenne a legrosszabb sorozat, amit nezek.
annyira rossz, hogy erre lehetne egy kulon poszt.
de tenyleg.

winnie - 2014. 03. 18. 15:16

muhaha, natalie zea in da house:))

Casey Novak - 2014. 03. 18. 16:19

Ó, hogy az a….

winnie - 2014. 03. 19. 08:04

http://www.tvguide.com/News/Following-Postmortem-1079435.aspx

minden további részben benne is lesz.

lehet, hogy megnézem, hogy írjak róla, mert kíváncsi lennék a reakciókra:)

Casey Novak - 2014. 03. 19. 09:37

Big Shocker” Lol.

Egyetlen pozitívum a nyilatkozatban, hogy nem lesz féltékenységi dráma. Merjem elhinni?
Ha meg a sztorit nézem, ezt megcsinálni Ryannel, azért durva. Meg utólag az is érdekes, hogy ő sem gyanakodott.

Lehet, hogy tényleg ez a “hardest working crew on TV“, de hogy az írók valami nagyon furcsa dolgot szívnak, az biztos.

Astaroth - 2014. 03. 23. 00:33

Legalább Emma frizurája csinos…

Tiger27 - 2014. 03. 23. 17:29

mi volt ez a 9. rèsz végén? nem értem…

szerintem - 2014. 03. 31. 03:14

ha a evad vegere kiderul, hogy a volt asszony vagy mike is szektatag, eret vagok…..vagy en is belepek a szektaba.
az osszes sorozatban, amit nezek, a top 10 legidegesitobb karakterek kozul ketto (emma, claire) is ebben a sorozatban szerepel….

winnie - 2014. 03. 31. 09:08

nekem bejött emma az 1. évadban, bár nem sok részt láttam, engem a két idióta zavart mellette.

mi volt egyébként, hogy ennyire hatott?:)

viky - 2014. 04. 03. 14:17

Jajj ne, már megint ez a bájgúnár (duplán) :( Egyáltalán nem hiányoztak… meg Claire se. Már egészen meg is békültem a sorozattal az évad közepe táján, érdekes volt ez az új szekta is, de az utóbbi 1-2 (3) rész már megint rettentően idegesített. Nagyon merészek akarnak lenni, de nekem ettől a rengeteg öncélú gyilkolászástól már hányingerem kezd lenni…

Lajoska67 - 2014. 04. 08. 22:07

Ez a 2. évad sokkal jobb az előzőnél nekem. Az baromira idegesített úgy 3-4 rész után a tendenciózus primitív megoldásaival, a mindenhol lapuló gyilkosokkal, ez sokkal izgalmasabb ezekkel a kommandózásokkal meg az elszigetelten élő nagyméretű szektával, ahol ugye adva van a sátánista közösség. Mondjuk iszonyú kegyetlen, de most ez a kegyetlensége se csap át számomra nevetségesbe, nincsenek nagy kínzós gyilkosságok. Ha ilyen lenne a történet, lehetne még évad belőle. Más kérdés, hogy ez a fajta Caroll szál így többet már nem ér. Így, hogy semmi rejtélyesség, és mind a két fél életét mutatják, kevés lenne már ez egy 3. évadra szerintem.

stevo - 2014. 04. 10. 10:35

Felemás érzéseim vannak az évaddal és a sorozattal kapcsolatban… Néhol baromi izgalmas részeket látok, néha viszont bealszik az ember rajta.

Viszont lenne egy kérdésem: Mi történt Ryan húgával? Jenny-vel? Elvileg a S01E04 “Mad Love” c. részben megmentik Maggie elől. De a második évad már úgy van beharangozva, hogy már csak “Max” az egyetlen élő rokon.

Lemaradtam vmiről? :P

szerintem - 2014. 04. 29. 13:25

bar a kibeszelo nem porog, azert ideirom, hogy jesssssz (utolso elotti resz). marmint nem a resz volt ennyire jo, de tortent benne valami, amire a sorozat eleje ota varok.

a finalet meg nem lattam, de elkepeszto, hogy meg egy evadot berendeltek belole. annyira otlettelen, hiteltelen, buta tortenete van, hogy faj nezni…

winnie - 2014. 04. 29. 18:45

mi történt akkor?:)

egyébként megnéztem a finálét, kábé egy 20 perces rész 40-re nyújtása volt, rém ócska zárással. komolyan gondolták ezt a “cliffet”? ez olyan, mint a PLL-ben nemrég? “Úúú, ki lehet benne?” Ha csavar lenne, megmutatnák, de így majd kitalálják. Akár egy random idegen is lehet.

szerintem - 2014. 04. 29. 20:01

@winnie: nem tudom, hogy spoilerezek-e, ha megirom, mi volt az utolso elotti reszben, tekintve, hogy szinte senki nem ir a kibeszelobe :)
de maradjunk annyiban, hogy az egyik szereplo valszeg mar nem volt benne a finaleban.
nem lep meg, hogy az utolso resz is gagyira sikerult, miert lett volna mas, mint az egesz evad? legalabb kovetkezetes a sorozat.
azert megnezem en is valamelyik nap….:)

eszemix - 2014. 04. 30. 13:36

Na, ez is le van tudva. A harmadik evadra mar nem kell visszjonnom.

Desmond Wallace - 2014. 05. 03. 10:55

Jobb volt, mint az első évad.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz