login |

Seed: kezdett a 2. évad

2014. 03. 08. 15:10 - Írta: superpityu

9 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika,

A tavalyi év egyik nagy felfedezettje is visszatért és habár továbbra sem a legkiemelkedőbb alkotás a Seed, az egész hangulata, a karakterek nagyon gyorsan megfogtak. Az évadnyitó alkalmából pedig szinte semmi perc alatt vissza is kaptam a korábbi érzéseket a sorozattal kapcsolatban, hogy ez bizony k*rva jó.

Aki lemaradt volna, a történet annyi, hogy van egy spermadonorunk akit felkeresnek a gyerekei, valamint az egyik korábbi barátnője is tőle esik teherbe, szintén mesterségesen. Rengeteg klisé van benne, tényleg kilométerekről lehet látni néhányat, de az egészet annyira jól tálalják, annyira szerethető a végeredmény, hogy egyáltalán nem zavaró.

A 2. évad már a kisbabával kiegészülve folytatódott, nem meglepő módon építettek is rá pár poént. A fókuszban pedig továbbra is Harry és Rose kapcsolata áll, nagyon jó a dinamika kettejük között, a két színész sem rossz. A többiek is megkapták a maguk pár percét, szóval maradt a tavalyi recept.

Többet nem is nagyon tudok írni róla, a nyitány hozta a szokásos 7/10-es szintet. Akinek éppen akad egy kis szabadideje és akar valami jópofa családi/haveri/romantikus szitkomot nézni, az gyorsan essen neki.

9 hozzászólás Ne habozz!

Crias - 2014. 03. 08. 18:23

Hú de vártam rá :)

Rubber Duck - 2014. 03. 08. 20:54

Ki ez a cuki vörös?

FrankLuck - 2014. 03. 08. 21:05

No, megint bebizonyosodott, hogy nem az új szitkomok rosszak, csak én vagyok felületes és átsiklok ilyen gyöngyszemek felett… Azért Kanada tud jó dolgokat is, én a Dan for Mayort is nagyon szerettem (szintén nem sírva röhögős, de ott is nagyon jók a karakterek).
Köszi szépen az ajánlót/kritikát!

ayren - 2014. 03. 08. 22:21

Csak legyen mielőbb magyar felirat, részemről várós a folytatás!

TheRealGoatBear - 2014. 03. 09. 20:28

Egy nap alatt ledaráltam, nagyon élvezhető, nagyon jó sitcom. =) Remélem nem lesz az a sorsa mint szegény Camp-nek. :(

Dexter Morgan - 2014. 03. 10. 11:35

Óriási. Érdemes odafigyelni az ‘északi szomszédokra’, sok-sok-sok remek röhögcsélnivaló jött onnan az elmúlt években. (Kiemelten a Dan For Mayor, Corner Gas, Hiccups, Men With Brooms, Package Deal… és még sok egyéb…van választék.)

galocza - 2014. 03. 10. 21:06

annak idején kedvcsinálótoknak hála megnéztem. és másnap megint.
ilyet utoljára könyvvel tettem, 25-30 éve, a karikacsapással.

na mind1. jó. kiemelkedő annyiban, hogy nem fogtam a fejem, mint az utóbbi 3 év sitcomjain, hanem élveztem minden percet.

galocza - 2014. 03. 26. 12:01

kiegészítésképp:
a 2. évad előtt megnéztem az elsőt újra, harmadszor.
és tegnap újra, negyedszer.
és én ilyet nem csinálok normálisan, mint ahogy olyat se, hogy egy-egy mondatért, arckifejezésért visszatekerjek epizódonként 3-4szer.
csak, hát, ez van. ennyire jó.
(vagy csak nagyon, nagyon ínséges időket élünk sitcom ügyben. vagy mind2.)

galocza - 2014. 03. 26. 12:03

ps: a vörösnél sokkal jobb fej a cinikus kocsmatulajdonosnő. és dögösebb is. na ő az egyik, aki miatt rendszeresen visszatekerek.
+ most már csak kisajátítom itt a teret…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz