login |

True Detective: vége az 1. évadnak

2014. 03. 10. 22:01 - Írta: winnie

139 hozzászólás | kategória: kritika,

L’chaim, fatass.

Vége a True Detective első szezonjának, sőt, mondhatni a sorozatnak is – legalábbis annak, ami az 1. évadot jelentette, hiszen elbúcsúzunk a két főhőstől, sosem fogjuk őket viszont látni. És ez így van jól. Így van jól? Jót tesz, jót tehet a TD-nek az antológia formátum (minden évben kvázi új sorozat), vagy inkább néznénk tovább a folytatást?

(A tévésorozatos műfajnak biztos, hogy jót tesz egy-egy olyan darab, amit így felkapnak és azok számára is hírét viszik, akik fejében egyébként még mindig csak és kizárólag szappanoperaként, vagy epizodikus krimiként élnek a sorozatok. És a TD ilyen volt.)

Túl vagyunk a finálén, ami nem okozott csalódást, hozta nagyjából azt, amire számítani lehetett. Nem hazudott Nic Pizzolatto, a készítő, amikor azt mondta, hogy nem fog semmi barbatrükkhöz folyamodni, nem akarja átverni a nézőket – ehhez az szezonhoz ilyen befejezés dukált. És szerencsére a tipikusabb megoldások ezúttal jórészt elmaradtak.

A súlyos mondatok és pillanatok azonban nem, ahogy Cohle és Hart öles léptekkel elindult a gyilkos leleplezése elé, immáron végleg a jelenben. És a Vég felé közeledve még a korábbi, nem kicsit nihilista hangnemet is felváltotta valami egészen más. Ki a fene gondolta volna, hogy hangnemileg idáig eljutunk a végére?!

Nem tudom persze, hogy ki miképpen fog viszonyulni ehhez a záráshoz, kinek az elvárásaival miképpen találkozott ez az ismét csak lomha, de hatásos felépítés. (Azért az sem túl gyakori a tévében, hogy az első 20 perc kvázi 4 jelenetből állt össze, és persze a folytatásban is megkapta minden egyes jelenet a maga szép kibontását. Mondhatni minden szónak vagy pillantásnak jelentősége volt.)

Ezért is meglepő szerintem a True Detective hatalmas sikere, és nem a nézettségre célzok, hanem a netre. Mert kiderült, hogy nem csak WTF-orgiával és elszállt dolgokkal lehet a nézők érdeklődését felkelteni, hanem komolyabb gondolatokkal és párbeszédekkel. Nem volt semmi talmi csillogás és villogás a sorozatban, csak mindenki odatette magát, miközben fogalma sem volt arról, hogy milyen hatása is lesz másokra az, amin dolgozik éppen.

És persze a karaktereket is meg kell említeni. Még akkor is, ha mindössze két karakterről van szó, hiszen jószerivel mindenki más csak asszisztált és minimális számú jelenetet kapott. De nem nagyon volt hiányérzetem a környezet elmaszatolása miatt, főleg, mert az egy jelenetes, de egyébként komoly jelentőséggel bíró mellékszereplők zöme nagyon el lett találva, remekül megrajzolták őket, a castingosoknak is jár a pacsi.

A True Detective remekül és tudatosan megírt, kifejezetten jó, emlékezets sorozat évad volt. Abban azért reménykedem, hogy év végén nem kerül be a top5 újonc közé. Mert az azt jelentené, hogy ismét mocsok jó évünk lesz új sorozatok tekintetében.

(Egyedül a zöld füles következtetést tudnám feledni…)

139 hozzászólás Ne habozz!

Arrivera - 2014. 03. 10. 22:18

Nagyon tetszett végig, és ez az utolsó rész feltette az i-re a pontot. Egy örök élmény marad.

Keine Experimente - 2014. 03. 10. 22:22

Hatalmas sorozat. Számomra a vége kissé csalódás volt. A fekete mágia lebegtetése révén az egész sorozatot valamilyen mély misztikum hatotta át, amihez persze sokat tett hozzá az operatőri munka. Az első részek páratlan zsenialitása után, szinte lehetetlen lett volna tökéletesen befejezni.

Thrasher - 2014. 03. 10. 22:36

hát, a vége felé, ahol már tényleg haladni kellett a nyomozással, jött néhány jó öreg kényelmes, ölbe hullós megoldás, ezekért kár volt.
ahogy pl. azért is, hogy az a végső szövegelés fényről, sötétségről meg izéről sehol sem volt ahhoz képest, hogy mennyire jól voltak Cohle korábbi agyalásai megírva. és egyébként azt a szöveget egy Alan Moore képregényből nyúlták.

mindegy, azt a hangulatot, amit az évad első kétharmada hozott, el se lehet felejteni, és az utolsó 3 rész sem volt rossz, csak nem volt igazán “speciális”, legalábbis nem végig.
egyébként is, olyan szinten hozta ki belőlem a sorozat az “MLMH”-t, mint a Lost óta semmi. :)

Shannen - 2014. 03. 10. 22:40

Bár engem nem az első résztől rántott be, hanem kicsivel utána, mégis számomra a True Detective az elmúlt évek legjobbja. De legalábbis a Top3-ban tuti benne van. Nem mondom, hogy 10/10 az egész évad, bár…

Az elmúlt néhány évben ugye arról van szó, hogy a TV egyre jobban kezd moziminőséget produkálni (nyilván a kábelesekre gondolok). Rövidebb évadok, egyre nagyobb nevek jönnek ideig-óráig sorozatozni,magasabb minőség és szerintem ennek az egész folyamatnak a tökéletes példája a True Detective, vagy legalábbis ez az évad.
Ettől a 8 órától én mindent megkaptam, amit egy filmtől várok. Remek írás, fényképezés, színészek, zene, hangulat.

A finálétól azt vártam, hogy Rust meghal, de amikor ott volt, hogy na talán most, akkor rájöttem, hogy az mégsem lenne jó. És tényleg. Nagyon szépen lezárták a sztorijukat, nagyon kellett az az utolsó kórházas negyedóra a végére.
Ráadásul mind Harrelson, mind McConaughey megmutathatta még egyszer ebben a 15 percben, hogy mekkora fantasztikus színészek.
Annak meg külön örültem, hogy maradtak kérdések, az ilyet mindig szeretem.

A netes reakciókból is látszik, hogy mennyire igény van egy ilyen kaliberű sorozatra, úgyhogy még sok-sok ilyet. :)

winnie - 2014. 03. 10. 22:41

nyúlták vs hommage, nem mindegy.

ha cohle olvas alan moore-t, akkor ez megragadhatott benne. másokat is idézett korábban:) azt sem nyúlták. persze nem védeni akarom. viszont kiegészítésképp: pizzolatto, aki alapból alan moore-rajongó ezt mondta. többféleképp is értelmezhető: “That line, you ask me, the light’s winning, that was one of the key pieces of dialogue that existed at the very beginning of the series’ conception.”

K1llrzzZ - 2014. 03. 10. 22:43

“Abban azért reménykedem, hogy év végén nem kerül be a top5 újonc közé.” Hát nálam ez a sorozat ilyen Wire/Breaking Bad/Sopranos kategória,úgyhogy esélytelennek látom azt is hogy nemcsak idén,de az elkövetkezendő 1-2 évben lesz ennél jobb.

kalaszlo - 2014. 03. 10. 22:46

nem láttam az utolsó részt ezt így rögtön leszögezném.
amikor megtudtam hogy lesz ez a sorozat és ilyen nevekkel, látatlanban letettem a voksot a sorozat mellett. sok faszántos sorozatot láttam tényleg…de amit itt leműveltek arra nincsenek szavak. köszönöm az alkotóknak ezt a 8 hetes élményt!

Thrasher - 2014. 03. 10. 22:51

@winnie:
a-a, ha a sorozatod egyik évadának záró párbeszéde szinte szóról-szóra ugyanaz, az már nyúlás.
mondjuk abban biztos vagyok, hogy nem volt benne rossz szándék, csak tisztelegni akart, úgyhogy végülis talán durva a “nyúlás” szó, de ez így mindenenestre túl sok vót.

Ineteq - 2014. 03. 10. 22:57

Nagy élmény volt a sorozat. Igazából félek, milyen lesz a második évad, nagyon magas lécet kell majd megugrani.

“kiderült, hogy nem csak WTF-orgiával és elszállt dolgokkal lehet a nézők érdeklődését felkelteni, hanem komolyabb gondolatokkal és párbeszédekkel. ”

Én ennek örülök a legjobban. Ha a TD úttörő lesz, és sok ilyen jön még utána, akkor meg pláne.

DaveBrubeck - 2014. 03. 10. 23:00

SPOILER 3.rész – amikor Rust belép az iskola udvarára a táblán egy darabig azt lehet látni: Till further notice… maintanance working… majd egy pillanatban csak annyit látsz “NOTICE KING”. És ugye ki van az udvaron… újra libabőrös lettem

Thrasher - 2014. 03. 10. 23:07

@DaveBrubeck
ez hülyeség.
nem ez van kiírva.
és egy pillanatra sincs úgy eltakarva, ahogy mondod.
abba meg bele se menjünk már, hogy ő volt-e a Yellow King, vagy nem

Bruzsy - 2014. 03. 10. 23:09

Igen, ez a Notice King már redditen is végigment és ott is ezren megcáfolták, h egyetlen képkockára igaz csak ez, abnormálisan kimerevítve. garantáltan belemagyarázás.

Isti - 2014. 03. 10. 23:13

Nem tudtam eldönteni, milyen finálé lenne a legjobb ilyen zseniális részek után, de sikerült megalkotniuk egy nagyon pozitív és szimpatikus befejezést.

SPOILER
Azért az eléggé baki volt a készítők részéről, hogy Rust ilyen szúrást túlélt. Ha valakit gyomorközépen szúrnak egy jó hosszú késsel, akkor az illető nem marad ébren még órákig meg nem igazán éli túl. Szerintem életszerűbb lett volna, ha mondjuk nem a gyomrába döfi a kést, hanem mondjuk pár centivel arrébb, de így elég érdekes élmény volt, hogy míg egyik pillanatban egy húsz centis bökőt húznak ki a köldökéből, addig egy másik snittben ugyanez az ember szál cigivel a kezében filozofál a kórház előtt.

Play - 2014. 03. 10. 23:24

Mesteri lezárást kaptunk. Önazonos maradt a sorozat végig, nem kellettek ide agyatlan akciójelenetek és Shyamalani fordulatok. Várom az új felvonást :)

szubika - 2014. 03. 10. 23:30

Pontosan olyan lett a vége, amilyet vártam.

SPOILER
Egy csomó minden maradt homályban. De ez így volt jó, ez a vég tökéletesen illeszkedett a sorozathoz.
Mindig könyv párti voltam,de azt kell mondjam: ez a sorozat felért egy remek könyvvel. Lenyűgöző, briliáns alkotás. Még keresem a szavakat… Le a kalappal az alkotók előtt!

Isti: Ha nem vérzik el az ember, akkor simán túl lehet egy ilyet élni. Bár ez elég durva volt, én sem a túlélésre szavaztam volna.

Oltári nagy sorozat, elképzelhetetlen, hogy ezt bárki bármikor felül tudja múlni.

fofi - 2014. 03. 10. 23:36

SPOILER
akkor végül is kiderült, hogy ki volt a Yellow King? Mert szerintem nem.

FireKeeper - 2014. 03. 10. 23:41

kicsit meglepett milyen bromance lett Rust és Marty között, de abszolút tetszett a változás. én 100%-ig elégedett voltam a fináléval, Rust zárójelenete pedig… hát ott majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet :)

kíváncsi leszek, ha lesz folytatás, fel tud-e nőni a nagy elődhöz színvonalban.

bvr - 2014. 03. 10. 23:46

winnie: “Abban azért reménykedem, hogy év végén nem kerül be a top5 újonc közé”

Hááát… értem hogy provokatív meg ott a magyarázat (“Mert az azt jelentené, hogy ismét mocsok jó évünk lesz új sorozatok tekintetében.”) , meg preferenciákról amúgy is nehéz lenne vitatkozni, úgyhogy csak megismétlem amit az eddigi kibeszélőben írtam:

* * *

Az első pár rész annyira erős volt hogy kicsit (de tényleg csak egy kicsit) többet vártam, de így is rendben volt, főleg a végén kettőjük beszélgetésével (és hogy végre megint volt beszélgetés a kocsiban is :)

Évadértékelőnek meg erős 9/10 (azzal hogy mint a GaultMillau-értékelésnél, maximum pontszámot eleve nem adunk :))) , ha mindent összevetek (karakterek, párbeszédek, fényképezés, zene, történet, és az ezekből összeálló nagybetűs Hangulat) ennél komplexebb és gazdagabb sorozat most nem is jut az eszembe.

* * *

Szóval nemhogy az idei évad újoncai, sőt az egész idei évad, de leginkább az eddigi sorozatok között is nálam simán Top 5-ben van.

Talán érthetőbb hogy én miből válogatnék: Jóbarátok, Az elnök emberei, Róma, Sherlock, Californcation (első két évad), Firefly, Igenis Miniszter/Miniszterelnök úr, Boss, House of Cards, Hannibal. Persze sokban mások (műfajilag is), mindegyik másban, más miatt kedvenc, és talán egy-egy területen még akár tökéletesebbre is csiszoltabbak (pl. a Hannibal fényképezésben, fényekben, képi világban nem csak a TD-t de mindenkit megver, stb, stb) de akkor is, komplexitásban, gazdagságban, hogy valami ennyi területen legyen mindenhol átlag fölötti, és bizonyos részekben pedig szinte máris “élő klasszikus” – na ilyet én nem tudnék most mondani.

Le lennék döbbenve ha nem lenne az év top5 újoncában :)

winnie - 2014. 03. 10. 23:55

bvr: én is meglepődnék természetesen, de még messze az év vége:)

kla - 2014. 03. 10. 23:58

Ezt érdemes elolvasni azoknak, akik annyira nem voltak elégedettek a végével, nekem is hasonlók az érzéseim:

http://io9.com/what-the-hell-kind-of-ending-was-that-true-detective-1540629251

A sorozat attól még 9/10, ezt gyorsan hozzátenném.

clegane - 2014. 03. 11. 00:06

szerintem az simán lehet, hogy Nic olvasta a Top10t, és megmaradt a fejében a mondat, csak aztán később nem emlékezett rá, hogy máshonnan, és azt hitte magától. elő szokott ez fordulni alkotó embereknél, nem szégyen az.

amúgy nekem tetszett, hogy nem akartak nagyon dárkos befejezést. amennyire gagyi volt pár éve a “halivudi befejezés”, manapság pont olyan elcsépelt a csakazértis elbaszott. örülök hogy megtalálták a középutat.

Bruzsy - 2014. 03. 11. 00:07

A True Detective kommentek olvasása közben jövök rá mindig, hogy milyen jó, hogy 2 éve nyugdíjaztam az All Time Top 10 listámat.

bvr - 2014. 03. 11. 00:21

clegane: “amúgy nekem tetszett, hogy nem akartak nagyon dárkos befejezést. amennyire gagyi volt pár éve a “halivudi befejezés”, manapság pont olyan elcsépelt a csakazértis elbaszott.”

Igen. Pl. a Forbrydelsen-t és a Bron/Broen-t is szerettem (illetve tulajdonképpen szeretem) de még a “skandináv sztereotipiákhoz” képest is elb*szottnak tartom az évadzárókat (és pl. a Forbrydelsen 3. évadjában már totálisan öncélú csakazértisnek éreztem. De a többit is (bár indokoltabb volt) de a kevesebb (nekem) több lett volna)

Szóval itt a befejezés nekem teljesen rendben volt, és nagyon örülök hogy nemhogy elvágták a harc után (ahogy a kibeszélőben írta valaki, esetleg még azt is lebegtetve hogy túlélik-e egyáltalán) hanem nekem nagyon fontos volt és tetszett amik a kórházban történtek, és a záró beszélgetés.

Bruzsy - 2014. 03. 11. 00:33
El-ahrairah - 2014. 03. 11. 00:35

Nagyon jó volt, talán csak a 7. részt éreztem egy kissé időhúzónak. A sok tengés-lengés helyett szívesebben megtudtam volna egy kicsit többet a “mitológiáról” és jobban vette volna ki magát ha azon keresztül jutnak el a gyilkosig. (A zöld fül tényleg gagyi volt)
Ettől eltekintve simán hozta a 9/10-et a sorozat, és az is nagyon tetszik, hogy egységes, lezárt sztorit kaptunk. Az American Horror Storynál is bejött ez a formátum, remélem itt is működik majd.

AdamBan - 2014. 03. 11. 00:49

Szerintem az évad leggyengébb részét láttuk: zöld fülek, hasba szúrást és baltával a mellkasban túlélni, megmagyarázatlan titkok, utalások (yellow king). Meg hiányzott egy kis csavar a végső leszámolásból.

Az évad erejét mutatja, hogy még így is nagyon jó volt. Hiányozni fog. Egyrészt nagyon magasra tette a lécet a második évaddal szemben, másrészt nehéz lesz az új szereplőkkel és az új történettel azonosulni. Praktikusan olyan, mintha különálló sorozatok lennének.

vargatom - 2014. 03. 11. 01:04

Bocs Bruzsy, de amit linkeltél az totális hülyeség. Ha már olvasnivaló, akkor ez pl. sokkal értelmesebb:
http://www.vulture.com/2014/03/true-detective-finale-7-things-it-was-about.html

tarsolya - 2014. 03. 11. 01:25

Vargatom, egy kis plusz háttér:

https://en.wikipedia.org/wiki/The_King_in_Yellow
http://a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/884/271/original.jpg
http://en.wikipedia.org/wiki/Top_10_%28comics%29

És a legjobb kritika:

http://badassdigest.com/2014/03/10/the-genius-of-true-detective-its-just-one-story/

Amúgy nem igazán értem azokat, akik csavart, meg nyomozói bravúrt, meg mindenféle hasonló klisét és technikalitást vártak.

Ez nem az ügyről szólt, ez már az első rész utolsó mondatából meg a kihalgatásos setupból nyilvánvaló kellett legyen.

Ez a két nyomozó élete / története volt, amin az ügy nyilván erős nyomott hagyott a maga brutalitásával. De hogy kik voltak, meg miért, az szerintem teljesen érdektelen volt végig, szinte alig kapott fókuszt, mégis nagyon sokan félreértették és valami extra klimaxot vártak.

spacecadet - 2014. 03. 11. 01:38

hiányozni fognak

dibbidoo - 2014. 03. 11. 01:39

zseniális sorozat. ez meg egy jó kis klip hozzá (csak szerintem marhajó ez a zene?): http://www.youtube.com/watch?v=KQZNrIFtUKE

kempmove - 2014. 03. 11. 01:54

hát az ötödik részig zseniális volt, 6-7-8. pedig nem tudta hozni történetben azt a szintet, amit addig felépített, sőt itt már igazából csak a színészi játékot tudtam értékelni ezekben a részekben, 1-2 izgalmasabb jelenet volt, a labirintus, a fűnyírós barom ritka undorító háza, ez a Maggie szál nekem gyenge volt itt a végére, vitt bele egy kis színt, de annyit nem hogy érdekes legyen.

én nem vágtam, hogy miért a sebhelyes palit keresik, hát ez egy jóval összetettebb dolog volt, minthogy Ledoux és a sebhelyes meg az egyik Tuttle elvigye a balhét, rendőrök, seriffek, belsős emberek, kormányzó közeli arcok stb. nagyhatalmú komoly emberek is benne voltak/vannak, erre elkaptak egy drogost meg egy idiótát.

komolyan mondom megnézném hogy a 2 feka köv. évadban neki kezd felgöngyölíteni az ügyet, de igazából, nemcsak így nemcsak egy szélsőséges tagot így a középpontba állítva.

rettentően ráépült sajnos, a festett házas mamika, a feka mamika, a Ledoux rokon, mint a sebhelyes arcúval voltak kapcsolatosak.

most ettől még az ügyet meg nem oldották. nehogy azt higgyék.:D

mindenesetre az 5. részig fenomenális volt a sorozat, minőségi volt, lehetett tippelgetni, remek színészi játék, mindkét színésztől, végén már nagyon pörgetni kellett, hogy minden a megoldásra vezető útra kanyarodjon rá, így kb. el lett mesélve az ügy megoldása a végére szájbarágósan, csomó elmélet beigazolódott, jó pár nem:D, a sokból néhány csak beletalált:).

de azt még nem tudjuk, hogy Marty apósa nem-e a szektavezér.:D

paranoid android - 2014. 03. 11. 01:58

Sokkal egyértelműbben komor lezárásra számítottam, de nem bánom (sőt minél többet töprengek rajta, annál jobban tetszik), hogy végül egy ilyen érzelmileg többrétegű, kétarcú befejezést kaptunk. A pozitív és a negatív, a remény és a reménytelenség összefonódik az utolsó jelenetekben, és attól függően, hogy a sorozat sok értelmezési rétege közül melyiket preferáljuk, más és más színét mutatja nekünk.

A nyomozás, és a sok szimbólum végül (szerencsére) nem lett megmagyarázva, azok összetettsége miatt amúgy is túlmagyarázás lett volna belőle. Ez hiányérzetet hagyhat azokban, akiknek ezek fontosak voltak. Nekem Rust és Marty történetéről szólt a sorozat elsősorban, és azt remekül zárták le. Marty jelenete a családjával, ahogy megpróbálta leküzdeni a könnyeit, majd az utolsó jelenet a két főhősünkkel iszonyat erőteljes volt. És ahogy már írtam, gyönyörűen gyúrta egybe a sorozat értelmi és érzelmi rétegeit, úgy, hogy az értelmezés nem kevés variációját engedi meg a sorozat egészét átölelő témát illetően, miközben a karakterekkel is tisztelettel bánt.

Nem volt egy hibáktól mentes, tökéletes lezárás. Az egész Errol Childress dolognak nem volt akkora súlya, mint amit korábban felépítettek, éreztettek. Ennek ellenére gondolatiságában csaknem kifogástalan volt, vagy – ha szigorúak akarunk lenni – legalábbis nem hazudtolta meg önmagát.

paranoid android - 2014. 03. 11. 02:04

“most ettől még az ügyet meg nem oldották. nehogy azt higgyék.:D”

Nem is hiszik:
“- We didn’t get ’em all.
– Yeah, and we ain’t gonna get ’em all. That ain’t what kind of world it is, but we got ours.”

plechazunga - 2014. 03. 11. 02:17

Minden sorozat (film, sztori stb.) konvenciókkal dolgozik, különben csak zaj lenne; a kérdés, hogy mennyire frissen, érdekesen tudják prezentálni ezeket. Az állottabb, automatizált konvenciókat hívjuk klisének.
Nem csalódtam nagyot, de az évad eleje-közepe okosabb érzékenyebb volt mint az utolsó rész. Az io9 kritikája jár a legközelebb.

Mégis… Top5 vagy mi a fene. Várom a második évadot.

itt még két link a pár epizóddal korábbi “klisé vs. konvenció” vitához:

http://www.davidbordwell.net/blog/2014/03/03/pulverizing-plots-into-the-woods-with-sondheim-shklovsky-and-david-o-russell/

http://designthroughstorytelling.net/periodic/

liberatore - 2014. 03. 11. 02:47

Huh. Ezt filmként lehetetlen lett volna visszaadni, viszont így, sorozatként… Köpni-nyelni nem tudok. Nem tudnék többet írni róla, mert még mindig annyira a hatása alatt vagyok. Nem a fináléra gondolva, mert eresztett egy csöppet már a végefele, de összességében nézve, majdnem így fest a tökéletesség.

Az utolsó pár jelenetben fantasztikus volt színészi játék. Nem mintha az egészet tekintve nem az lett volna, de le a kalappal McConaughey és Harrelson előtt. Aztán főleg Pizzolatronak a történetért, Fukunaganak a megvalósításért, az operatőrnek, mellékszereplőknek, szóval mindenki előtt. Nagy kaland volt, köszönöm nekik.

proxyn - 2014. 03. 11. 07:17

Végignéztem nagy nehezen kínszenvedve. McConaughey elszívott 2 karton cigit, meg pár karton sört. Láttunk pár jó nőt, pár szép mellet. Ezen kívül sok minden nem történt :( sajnálom, hogy nem tudnak jó nyomozós sorozatot csinálni. :(

zolkó - 2014. 03. 11. 07:18

Hah ! Notice King vagy nem,ez bizony nagyon erős zárás volt.Konkrétan együtt könnyeztem Rust-tal,és Martyval is,amikor ők is könnyeztek.Az utolsó 10 perc pedig MM lelkének és motivációjának a végső,kendőzetlen feltárása volt Pizzolatto részéről,egy tökéletes évad,tökéletes zárása. Akkora 10/10 mint a ház !!!

sleepwalker77 - 2014. 03. 11. 07:35

1. részen majdnem elaludtam, második már egy fokkal jobb volt, 3-7 pedig kifejezetten tetszett. De már akkor lehetett látni, hogy ilyen lassú tempóhoz 8 rész kevés lesz, így az egész évad nekem egy “nesze semmi fogd meg jól” volt, amiben nem tudtunk meg sok mindent, de bárki belemagyarázhat bármit.

winnie - 2014. 03. 11. 07:41

pedig épp annyi rész volt, amennyi kellett, direkt ennyiben lett megírva, nem arról van szó, hogy nem fért volna bele vagy ilyesmi: ez volt a történet, ezt akarta elmesélni a készítő. mit kellett volna még megtudni? megismertük a két nyomozót, az életüket, hogy mi történt velük. mi másra lett volna még szükség? nyilván élik tovább az életüket.

igazából nem tudom, mit lehetne belemagyarázni, hiszen elég konkrét volt a legtöbb dologgal kapcsolatban.

DaveBrubeck - 2014. 03. 11. 07:41

SPOILER Meg ne magyarázzátok már hogy kamu?! Még este visszanéztem és làthatò a dolog. Az egy dolog hogy nem ö a yellow king, de ö a gyilkos…

sleepwalker77 - 2014. 03. 11. 07:49

Winnie: Értsünk egyet abban, hogy nem értünk egyet. :)

wickee - 2014. 03. 11. 07:51

Számomra tökéletes befejezés volt. Az epizód előtti napokban azon gondolkodtam, mennyire epikus lenne, ha Rust meghalna. Aztán mikor ott feküdt vérző hassal, a feje Marty ölében, akkor meggondoltam magam, nem halhat meg basszus. Megkönnyebbültem, hogy túlélte. :D

Egy-két dolgot szerintem is megmagyarázhattak volna, pl hogy Marty lányai miért játszották le babákkal a gyilkosságot, de egye fene, belemagyarázom, hogy biztos látták a TV-ben, vagy az iskolában hallották ahogy a tanárok erről beszélgetnek, szóval végülis nem kell a dologhoz az, hogy velük történt valami rossz… A gyerekek fantáziája végülis hatalmas, pár elkapott szóból is képesek felépíteni bármiféle történetet.

És az pedig teljesen várható volt, hogy mikor Rustban tudatosul, hogy látta már a pasast, akkor ki fog borulni. Az lett volna meglepő, ha nem kattog azon, hogy előbb is elkaphatta volna… Vártam is azt a jelenetet.

A kórház előtti beszélgetés pedig zseniális volt, Matt még egyszer megmutathatta, hogy mekkora Istentelen nagy zseni. Ha ezért nem kap Emmyt, akkor semmiért. :D

thomas - 2014. 03. 11. 07:53

Én is imádtam végig, majdhogynem tökéletes sorozat évad volt, minden volt itt, izgalom, remek karaterek, kiváló színészek és alakítások. A történet és a múlt-jelen-jövő közötti ugrálások, Matthew epic mondatai, nagy igazságai és még sorolhatnám. Nem gondoltam, hogy ez ennyire jó lesz majd. És a befejezés is 10/10.

julcsi - 2014. 03. 11. 08:11

az volt a végében a jó, hogy bár >nem haltak meg<, eléggé ott lebegett még a zárómondatban is, hogy hát azért innentől mégiscsak valamilyen módon vége valaminek, és nem csak a nyomozásnak, hanem vszeg tényleg mindennek. legalábbis én ezt láttam bele, és tetszett ez a lebegtetés.

10/10, az tuti. az egészre.

winnie - 2014. 03. 11. 08:25

sleepwalker77: benne vagyok, de az nem tűnik vitathatónak, hogy a készítő ezt akarta elmesélni. neki ez nem volt kevés. pont ennyire volt szüksége. lehetett többet várni vagy mást, de a készítői szándék ez volt.

kokasdani - 2014. 03. 11. 08:29

Nekem kicsit csalódás volt az utolsó rész, bár a 7. után már sejteni lehetett, h nem lesz elvarrva minden logikai szál. Yellow king, a körkörös motívum, az agancsok, az ördögcsapdák, az állatmaszkok, a sátánista politikai elit közül semmire nem kaptunk választ. Ezek után egyértelmű, h a sorozat készítője a főszereplők életére és a filozófiai szálra helyezi a hangsúlyt, de ez úgy lett volna tökéletes, ha közben nem nézi hülyének a nézőjét.
Továbbá azt sem tartom kizártnak, hogy a készítők egyfajta társadalmi kísérletként szórták tele a sorozatukat ezzel a rengeteg motívummal és lehetséges történetszállal, mintegy felmérni, hog ymilyen hatást vált ki a sorozat.

A vége kicsit ellaposodott, de az évad 9/10.

Néma Harcsa - 2014. 03. 11. 08:37

Szerintem rendben van a “mocsári szörny”, aki alapvetően gyerekként maga is áldozat volt (és valószínűleg a vérfertőző nagypapa is az volt egykor), de máshol már írtam, hogy főgonosznak sem nevezhető. Az egész évadra jellemző a naturalista ábrázolás és a filozofálás (közhelyesen mondva) az ember és a természet viszonyáról, hogy a jó/rossz ítélkezés az öntudatból fakad, és nem lehet kikapcsolni. (Ezt írja felül kicsit a befejező monológ, miközben nem is mond igazán ellent neki.) A szörny “Take off your mask!” mondata (megjegyzem, nyúlás, csak az eredeti King In Yellow-ban pont a szörnynek mondják) pedig teljesen megfelel Rust korábbi eszmefuttatásának a halál előtti pillanatokról. (Egyébként MM pesszimista monológjai is mind “nyúlások”, általában európai filozófusoktól.

Happy Zoidberg - 2014. 03. 11. 08:42

A zöld-füles következtetés, az év legagyhalottabb pillanata eddig.

Néma Harcsa - 2014. 03. 11. 08:46

Ns, a zöld fül az viszont tényleg baromság volt.

DaveBrubeck - 2014. 03. 11. 08:48

Szerintem pont így volt valóságszagú a nyomozás. Egy hatalmas csavar lehet ütösebbé tette volna a sztorit, de így talán hitelesebb. Lehet ha megkérdeznének néhány nyomozót arról hogy milyen a munkájuk, így írnák le, hogy valójában inkább undorító és szánalmas látni hogy milyen örült emberek vannak, minthogy hösies. Nekem konkrétan felfordult a gyomrom a ház berendezésétöl, nem kellett oda semmi feszült zene. A virágszedös résznél meg éppen ettem… na hadd ne mondjam, hogy milyen jól esett az a pár falat.

jky - 2014. 03. 11. 08:49

Bemásolom, amit a pilotos kibeszélőnél írtam tegnap:

Összességében tetszett, de talán én is egy picit többet vártam. Lehet, hogy tényleg a túl sok elvarratlan szál (vagy red herring) miatt, nem tudom. Az a kék forgó izé, amit hallucinált, az mi volt? Nekem az nem teljesen tiszta.

Én mondjuk lehet, hogy ott vágtam volna el, amikor mindketten vérben fekszenek. Aztán mindenki döntse el maga, hogy életben maradtak-e. Vagy ami még durvább lett volna, hogy ott elvágni, de úgy, hogy nem is mutatják, ahogy megérkeznek a zsaruk, ezért amolyan félsiker lett volna: megölték volna a rednecket, de belehaltak volna és lehet, hogy soha nem tudta volna meg senki, hogy hová tűntek (Marty nyilván nem telefonált volna). True Detective-ként végigvitték volna az ügyet, de bele is haltak volna. Kegyetlen, de ez ütött volna számomra.

De ez a keserédes befejezés sem lett rossz, élnek, de pl. Rust már inkább szeretett volna meghalni.

sleepwalker77 - 2014. 03. 11. 09:05

winnie: Azt nem is vitatom, hogy ezt akarták kihozni belőle, csak én mást vártam tőle, pláne hogy az évad közepe táján elkezdtek rájönni dolgokra, ahhoz képest elég kevés dolog derült ki a végére. A tempóval akkor nem lett volna bajom ha ezt az évadot mondjuk 16-20 részesre tervezték volna és több szálat lezárnak. Azt is értem, hogy ezeket folytatják majd a következő évad(ok)ban, de örültem volna, ha a jelenlegi két szereplő viszi tovább az eseményeket, mert ők nagyon el lettek találva.

Jersey - 2014. 03. 11. 09:17

Mi a válasz a Marty családját érintő teóriákra? Választ kaptunk a furcsaságokra? Az HBO-s cikkre gondolok. Csak nekem nem tetszett valami abban a jelenetben, amiiben bejött a kórházi szobába a kis család. A zene v valami nagyon “nem tetszett”.

Yeto - 2014. 03. 11. 09:27

Elmondjátok kinek miért fájt a zöld fül? Nem kötözködés csak érdekel.

winnie - 2014. 03. 11. 09:31

a zöld fülből a házfestésre következtetni elég meredeknek tűnik.

Néma Harcsa - 2014. 03. 11. 09:37

Nem fáj, csak erőltetett.

zsolesz - 2014. 03. 11. 09:49

elég meredek, de 17évbe telt rájönni nem 2percbe, mint általában:) szóval elnézhető sztem. 9.5/10 még több ilyet! szép volt HBO!

Ineteq - 2014. 03. 11. 09:51

Könyörgöm, miért fáj az egyeseknek, hogy a a karakterek filozófiából és egyéb forrásokból is építkeztek? Ez miért lenyúlás? Cohle karakteréhez még passzol is, hogy olvas ezekről, hogy feldolgozza a saját tragédiáját. Pont az a csavar a végén, hogy a kómában van egy transzcendens élménye, ami által túl tud ezen lépni. Pont ettől jó a sorozat. Ha meccseredményekről beszélgettek volna végig, senki nem nézte volna meg a sorozatot.

sidewinder - 2014. 03. 11. 09:53

Szerintem Yellow King,a Tuttle család magas beosztású tagja(kormányzó vagy mi)!

Néma Harcsa - 2014. 03. 11. 10:11

@Ineteq: én kifejezetten támogatom az ilyen típusú nyúlásokat.
@sidewinder: a Yellow King nem hinném, hogy egy konkrét személy. Szimplán a szekta imádatának a tárgya.

pearl - 2014. 03. 11. 10:16

A LOST óta nem vártam így finálét! Nagyon tetszett. Szépen lezárták, jöhet az új évad egy új szörnyeteggel. Nagyon megrémültem, mikor ott feküdtek vérben, ha meghaltak voltak, na akkor lettem volna mérges. De a vége nagyon ott volt. Kicsit megkönnyeztem. Zseniális volt az egész sorozat. Kiemelkedően színvonalas mind szinészi játék, forgatókönyv, zene, látvány. Mindenképp benne van az első 10-ben.

jiliac - 2014. 03. 11. 10:18

A történet nyilván a két nyomozóról szólt, maga az ügy csak a keret volt. Ezért is nincs teljes megoldása az ügynek.

Mindent összevetve remek 8 rész volt, számomra nem volt se ellaposodás se törés a történetben. Jó érzés volt megint várni a hétfőket. Talán az egyetlen “gond” az, hogy hozzászoktam egy színvonalhoz ebben a 8 hétben, és innentől nehéz lesz leadni belőle.

Itt szeretném megköszönni a fordítónak a munkáját, nélkülük nem lenne meg ez a hangulat, ha a szinkronos verziót kénytelen-kellene nézni. Nagy-nagy respekt nekik.

Ineteq - 2014. 03. 11. 10:23

@Néma Harcsa: ok, nem is konkrétan neked szólt, többen panaszkodtak emiatt, csak úgy általánosságban akartam megjegyezni.

MrZombieEater - 2014. 03. 11. 10:50

Féltem, hogy a misztikum eltűnik a végére, mert ugye ez egy sorozat, valamilyen szinten a realitás talaján kell maradni. De szerintem tökéletesen megoldották. Carcosa. Kegyetlen volt, tipikusan olyan, hogy könyvben nagyon rejtélyes és félelmetes lehet a jelenet, de ugyanígy sikerült megörökíteni kamerával is, teljesen átjött az egész, sikerült nekik.
Mindig van ez a dolog filmekkel meg sorozatokkal kapcsolatban, hogyha valami rejtélyest vagy félelmetest akarnak, akkor ugye a végén mindig koppanás van, mert meg is kell mutatni valamit. És az általában nagyon bénán néz ki, az elvárásaink mindig nagyobbak, meg a fejükben működik, de kivitelezni nem lehet. De itt összejött szerintem.

Txt - 2014. 03. 11. 11:25

borzasztó gyenge lett a befejező rész. Nyilvánvaló, hogy a legtöbben a két nyomozó miatt kedvelték a sorozatot, és maga az ügy kevésbé volt fontos, mint más nyomozós sorozatban (éppen emiatt rengetegszer újranézhető az 1-7. rész), de egy ilyen semmitmondó, összecsapott befejezéssel lezárni az egészet… Lehet ilyenekkel mentegetni a dolgot, hogy pont ez volt a koncepció, meg a fő mondanivaló stb., de az utolsó rész arconköpése az első hét résznek. Rusty megvilágosodása a végén a nevetségesség határát súrolta. A kötelező jópofáskodás Rusty és Marty között is túlzó volt. Még hogy NP nem akarta a bolondját járatni a közönséggel, ő végig nyílt kártyákkal játszott. Aha, a kismillió megmagyarázatlan képi utalás.

clegane - 2014. 03. 11. 11:34

nem látott még David Lynch filmet, aki szerint itt zavaróak voltak a megmagyarázatlanul maradt utalások.

valóban nem artikuláltak mindent szájbarágósan, emiatt egy csomó olyan következtetés maradt meg sokakban, ami nem is értem honnan jött.

például hogy a Zöldfülű agyszüleménye lett volna az egész Carcosa-Yellow King sztori. miért az övé lett volna? nyilván van itt egy szekta, aminek ő is az egyik tagja volt, és személyesen nagyon rácuppant a témára. ettől még mások is gyilkoltak, erőszakoskodtak a Yellow King eszmeisége nevében.

vagy hogy akkor ennyi volt a nagy leleplezés, hogy volt egy elmebeteg akit lelőttek és ezzel vége. természetesen nem ő volt a fő agytröszt az egész szekta hátterében. ő csak egy olyan henchman volt, akire sikerült rábizonyítani néhány gyilkosságot, és innentől már elég bizonyítékot sikerül találni ahhoz hogy komolyan vegye a teóriát az FBI. az ügy felgöngyölése innentől rájuk van bízva, meg a médiára, ami amerikában nyilván sokkal hatásosabban lépésre fogja kényszeríteni a nyomozó szerveket mint azt mi itthon megszokhattuk.

Rust sokéves munkájának az a gyümölcse, hogy az ő nagy nehezen összeállított aktái immár publikusak, és a leghivatalosabb államközi szervek nyomoznak az ügyben, akik alighanem leszarják hogy melyik érintett hol seriff vagy éppen kormányzó.
így tehát tényleg megnyugodhat hőseink lelke hogy ők megtettek mindent, ami rajtuk múlt, éppen csak nem látjuk kifejtve ahogy végigmegy az egész szektán a nyomozás, nyilván már mások által.

Adamwarlock - 2014. 03. 11. 11:37

Szerintem így volt jó a befejezés, én nem is vártam nagy magyarázatokat. A lényeges információkat és a részletekről morzsákat azért megkaptunk, és sokkal jobb így kissé homályban hagyni a nézőt, így kötögetheti maga össze a pontokat.

Childress pedig zseniális főgonosz volt. Az ősemberi életmódja és kinézete mennyire kontrasztban volt a beszédével. És az a hang és beszédmód, amire átváltott a “dungeon”-ban… igazán sokkoló volt.

A Yellow King-re utalás talán a trón (vagy oltár?) a végén, hiszen sárga anyag volt rajta kifeszítve. De a készítők okosan csinálták, hogy Childress nem ült rá egyszer sem. Így jól meghagyták a dolgot. Ő lenne a Yellow King, vagy valaki másé a trón? Vagy az tényleg csak a szekta imádatának tárgya? Nekem ez így kiváló volt. 9/10 a sorozat.

winnie - 2014. 03. 11. 11:55

“Aha, a kismillió megmagyarázatlan képi utalás.”

a képi utalások egy része eleve nem az író “sara”, a rendező, a díszletes ötletei is benne voltak. de az nem hiszem, hogy a nyílt lapok hiánya lenne, hogy nem mellékelnek függeléket a dolgokhoz.

de ugye kinek mi hiányzott. látod, sokaknak teljes volt. (most szívesen kérdezném azt is, hogy milyen képi utalások, mert a nézők zöme ilyesmivel nem foglalkozik. csak azért, mert egy (jó értelemben) fanatikus réteg mindenfélét látott és látni vélt, nem érdemes másban keresni a hibát. lehet, csak a számonkérés felesleges. abban szerintem azért meg lehet egyezni, hogy ahogy írtam pár kritikával ezelőtt, hogy páran túl sokat láttak bele a sorozatba, túl sokat akartak belelátni. és éppen ez az, ami marha jó. hogy beindította a nézők egy részét.)

(egyébként ezek egy részéről a most vagy múltkor linkelt interjúkban beszél, hogy mi a helyzet.)

danzig - 2014. 03. 11. 12:27

Nekem a templom (mert az a labirintus amiben a végén kavartak, az szerintem egy templom volt) kialakítása volt érdekes, a lyukkal a tetején, valami ilyen lehetett:
http://en.wikipedia.org/wiki/Oculus

konteo: (innentől vicc)
amit mint ősi motívumot már évszázadokkal ezelőtt átvettek a helyen élő rabszolgatartó elődeik, szerintem a fekete öregasszony is családtag lehetett az előző részből, és természetesen eladták a lelküket az ördögnek, cserébe a nem csak hallucinált féregjáratért :D

nyau - 2014. 03. 11. 12:56

Ez a fokozott izgalom nem annyira illett bele az összképbe, szerintem. Ettől függetlenül tetszett. Amivel nem tudok kiegyezni, az a befejezés. Nem ismerem az alapul szolgáló könyvet, de mindegy is, abban is történhetett így, de nekem olyan érzésem van, hogy a befejezés az ott lett volna, ahol Rust kihúzza magából a kést és szépen meghal (=> érezheti a kislánya szeretetét).Ahogy Marty mondott neki vmit ott, abból azt gondoltam ez is lesz. De valamiért az (forgatókönyv)író meggondolhatta magát, hogy jajj ne már, inkább legyen ez a bromance-os, “Rust el is mondja, hogy mi történt ott a templomban dolog”, és gondolom ezért kelett bemondatni a tv-ben is, hogy Tuttle megmenekült, nehogy túl pozitív legyen az összkép.
Oké, ez csak az én eszmefuttatásom. De most komolyan, ehhez a sorozathoz annyira nem illett ez. Ki él túl egy ilyen belezést?

txt - 2014. 03. 11. 13:03

képi utalások:

Pl. ugyanolyan virágos festmény az elmegyógyintézetben és Martyék hálószobájában. Valóban csak a legélesebb szemű, elvakult rajongók szúrták ki, de ez nem felmentés az alól, hogy létezik. Audrey 5 babából kirakott “életképe”. Egy bizonyos pontig elfogadom azt, hogy nem kell mindent a néző szájába rágni, meg jó az, ha valami továbbgondolásra késztet, elgondolkodtat, de ezek a nyitva hagyott kérdések ezen már rég túl vannak.

jky - 2014. 03. 11. 13:03

@nyau

Ha jól tudom, nincs könyv belőle, csak eredetileg annak készült, de mégis filmsorozat lett. Az író pedig mindvégig Pizzolatto volt, szóval ő így akarta, ez lett. Persze végül is lehet, hogy mások is beleszóltak, hogy legyen-e ilyen a vége, de ezt úgysem tudjuk meg.

starsheep - 2014. 03. 11. 13:25

Végigfutottam a kommenteket (nem mindet), a helyzet az, hogy szerintem a befejezés így volt perfetto.
Érvelek is hozzá. Az egész sorozat főként arról szólt, hogyan változik az ember az idővel, hogy lesz a régmúlt nagy gondjaiból kellemetlen emlék és közben hogy van az, hogy a nem teljesített ígéretek visszahullanak a fejünkre. Arról szólt, legalábbis nekem, hogy nem lehet elbújni, felelősséget kell vállalni még a legszarabb dolgokban is, mert ettől lesz férfi a férfi.
Martynak rá kellett jönnie, hogy nem lehet örökké az a kertvárosi, kicsit bunkó zsaru, aki sumákol, mert visszahull a fejére és így volt jó, hogy a végére kvázi férfivá érett, nyilván sokkal később, mint kellett volna. A másik oldalról pedig Rustnak muszáj volt életben maradnia, mert ez az igazi tragédia, az elejétől fogva nyilvánvaló volt, hogy a gyerek halála óta a világot egy purgatóriumnak éli meg.
“Nem, Rust, ilyen könnyen nem úszod meg, nem mész sehova még, míg meg nem tanulod, hogy az élet megy tovább, a legnagyobb tragédiák után is, meg azt, hogy nem lehetsz örökké a magányos hős” – mondta a sors.

smici - 2014. 03. 11. 14:09

Nem láttam még a sorit, de akkor ebből lesz 2. évad is?

Ineteq - 2014. 03. 11. 14:34

Lesz, de teljesen más történet, más szereplőkkel.

payskin - 2014. 03. 11. 16:17

“Rusty megvilágosodása a végén a nevetségesség határát súrolta.”

Pizzolatto interjú a mai hírfolyamból, első kérdésre adott válasz:

“What was more interesting to me is that both these men are left in a place of deliverance, a place where even Cohle might be able to acknowledge the possibility of grace in the world. […] I don’t mean that in a religious sense. Where we leave Cohle, this man hasn’t made a 180 change or anything like that. He’s moved maybe 5 degrees on the meter, but the optimistic metaphor he makes at the end, it’s not sentimental; it’s purely based on physics.”

Ennyit a megvilágosodásról. :)

jky - 2014. 03. 11. 16:52

@payskin

Ez oké, de a mondanivalót a sorozatban, filmben kell elmondani és/vagy megmagyarázni, és nem mindenféle háttérinterjúkban. Ha pedig nem egyértelmű, akkor szerintem jogosan láthat bele az ember mást is.

clegane - 2014. 03. 11. 17:10

mondjuk minden oka megvolt az optimizmusra, mikor látta hogy a fene nagy világfájdalom ellenére csak nem hiába dolgozott 17 vagy mennyi éven keresztül a gonoszok ellen. hát már hogyne lenne kénytelen “winning”nek elkönyvelni ezt az eredményt. még ha ehhez egy halálközeli élmény is kell neki.

DarylD - 2014. 03. 11. 17:14

Jó volt ez…kicsit sötétebb zárásra számítottam, azt hittem legalább az egyik szereplő meghal (Rushra tippeltem), de tetszett. Az utolsó 5 perc kicsit a Lost zárására emlékeztetett. :)

Egyvalami nem teljesen tiszta, ezek szerint a Sárga Király a sebhelyes férfi volt, vagy csak egy fiktív személy, akit a szekta tisztelt?

Tényleg láttuk már őt korábban amúgy (ugye Rust mondta, hogy látta őt az iskolában) a sorozatban?

plechazunga - 2014. 03. 11. 17:39

Többen beszéltek arról, hogy ez a sorozat karakter-központú lenne szemben a többi cselekmény-központú sorozattal. Ez egy kicsit félrevezető, mert ugyan szereplők jelleme hajtja előre a sztorit, de a szereplők jelleme sztoriatomokból áll össze.

A fináléval az a probléma, hogy inkonzisztens a sorozat többi részével: a korábbi cselekményvezetéssel és a főszereplő jellemével.
Egyrészt a jelenetek maguk úgy voltak megoldva mint bármelyik krimisorozat random-sorozatgyilkos-elfogós része (szemben azzal, hogy az első 6 rész milyen okosan torzítva-tompítva használta a hardboiled toposzokat), másrészt a befejezés Rust jellemétől idegen. Úgy értem az egész évad legfontosabb történet-mozzanata, hogy Rust 2002-ben újranyitja a nyomozást, mivel mélységesen elégedetlen azzal, hogy a nagy összeesküvésből csak egy bábot sikerült elkapni. Erre 2012-ben elkapnak egy bábot és öö akkor ennyi. That’s all, folks.(Mondjuk itt lehet hivatkozni a körkörösség motívumra, de ez akkor sem annyira okos megoldás.)

De mondom, nem várom el, hogy minden kérdést megválaszoljanak, nem is a mondanivalóval vagy üzenettel vagy akármivel van bajom, hanem a dramaturgiával. Akit picit érdekel a forgatókönyvírás, annak érdekes lenne összevetni, hogy a sorozat legjobb részeiben hogy építettek fel egy jelenetet és a fináléban hogy.

paranoid android - 2014. 03. 11. 17:51

@jky
Az interjúiban Pizzolatto is hangsúlyozza, hogy nem szeretné behatárolni a nézőit, és megmondani, mi mit jelent. De ha már kérdezgetik, válaszol, hogy számára mit jelent, miért így írta meg. A True Detective sosem fogta a nézői kezét, nem vezette őket, így persze jogosan láthat bele az ember mást, viszont a befogadónak is van felelőssége (szerintem), hogy nem magyaráz bele dolgokat. A szimbólumok szintjén pl. szabad a pálya, mert ott nem is lehet magyarázat, azok lefordítása a nyelv egyszerűsítő területére legalább információvesztéssel járt volna, ha nem többel. De a karakterek területén azért erőteljesebbek a keretek.

Egyébként én nem éreztem Rust vallomását a transzcendens nézőpont befogadásának, magáévá tételének. Inkább a hosszú évekig elfojtott érzésekkel való kibékülésnek. Csak olyan nyelvet, metaforát használt Rust, amivel leginkább ki tudta fejezni magát. De nem világfeletti, túlvilági értelemben beszélt, mondandója igenis erre a világra és életre vonatkozott.

@DarylD
A harmadik rész végén, az iskola előtt ő nyírta a füvet.

unrealnoise - 2014. 03. 11. 18:37

Nekem csalódás volt kissé. Jól indult az utolsó rész, de hiányzott belőle valami a végére… Ez a (spoiler) —-> happy end-es megoldás, azzal a viccel, hogy Rust túlél egy ilyen belezést… hát, nekem nem vette be a gyomrom. Jó volt ettől független a rész, de az első 5 rész szintjét ez nem közelíti meg.

A True Detective mellett másik nagy kedvencem ugye a The Killing… hát szóval értem én, hogy ez a True Detective hagulatában is sötét meg minden (ahogy a the Killing is az), de pl nem is értem, hogy nem tudott esni ott lenn az eső ennyi éven és jeleneten át… ha már hangulat.

Tudom, hogy tök mellékes, és ez legyen a legkisebb gondom, csak a miheztartás végett.

Értem én, hogy az író itt nem akart ilyen vagy olyan eszközökkel megdöbbenteni, csak szimplán lezárni valamit, de azért lehetett volna ennél akkor is ütősebb. Az, hogy a helyszínen a díszlet mennyire volt kidolgozva, az egy dolog, mert bizony attól nem lett jelentősen több vagy jobb a rész. Attól, hogy ezer féle dolog “lóg a képernyőbe”, még nem lesz mélyebb valami…

Igy is jó volt persze, és talán pár évaddal később majd azt mondom, ez minden idők legjobb sorozata, de egy évad még kevés, hogy az igazán nagyok közé kerüljön. Majd ha a második és harmadik évad is hozza ezt a szintet, esetleg még emelik a téteket… Ilyen befejezés után van hova.

Thrasher - 2014. 03. 11. 18:41

@plechazunga:
a számból vetted ki

tobias88 - 2014. 03. 11. 19:36

“Abban azért reménykedem, hogy év végén nem kerül be a top5 újonc közé. Mert az azt jelentené, hogy ismét mocsok jó évünk lesz új sorozatok tekintetében.”

Ez gyakorlatilag fizikai képtelenség szerintem. Ilyen erős újonc még nem volt szerintem, szóval hogy legyen ilyenből még 5 az kizárt. Amúgy a sorozat csúcspontja a 4.-5. évad, akkor valami iszonyat erős volt. Én elnéztem volna azt, hogy Rusty-t a látomás a végén egy 2. évadban átdobja a ló túloldalára.

tobias88 - 2014. 03. 11. 19:39

Amúgy a vége szerintem túl pozitív lett, sokkal negatívabbat is el tudtam volna képzelni. Például Rusty megőrül vagy valamelyikük meghal. Esetleg a zsaru is benne van akit kihallgattak a hajón és Marty családja is bekerül a képbe de már holtan (élve nagyon sablonos lett volna)

Csécsei András - 2014. 03. 11. 20:07

Jó kis sorozat volt, de nagyon lehangoló. Pont azért mert azt mutatja be, hogy az élet sötét és nehéz és szomorú és csak 5-10% benne az öröm meg a boldogság.

Mettyú valóban ráment most a minőségre, de ettől még sajnos neki is csak egy arca van, természetesen ezt az arcot lehet nagyon kedvelni. Inkább a női klasszisoknál veszem észre azt hogy nem csak egy féle alakítást tudnak nyújtani.

Ez amcsi mocsárvidék tuti valóban ilyen sötét dolgokat rejthet és rejtett, nem szívesen nevelnék ott gyereket. Kiváló terep a pszichopata gyilkosok számára.

Ami még érdekes számomra, az az alkoholizmus. Aktív szerepet kapott a soriban a pia és hogy romba dönti az embert. Én nem bírom az alkoholt, teljesen kikészít egy két pohár is, alig szoktam inni. Reaktív a szervezetem, számomra furcsa hogy egy ennyire okos férfi miért nem mászik ki a depresszióból, rakja le a piát és a cigit. Mindig érdekes számomra az ilyesmi, saját magunk ellenségei vagyunk… mindenkinek meg van a maga keresztje. Nehéz sori volt, nézek a napokban valami vidámat:)

Csécsei András - 2014. 03. 11. 20:09

tobias88:

Rusty már megőrült, mondta is hogy az ő fejében végbement mentálisan abból nem lehet csak úgy meggyógyulni. És látszott “vudin” hogy sajnálja őt, sajnálja hogy már nem lesz jobban.

sundance kölyök - 2014. 03. 11. 20:46

A labirintusban Rust “képzelgése” az mi akart lenni? Mármint a kékes örvény/feketelyuk :D

winnie - 2014. 03. 11. 20:48

a múltban is voltak látomásai.

Thrasher - 2014. 03. 11. 21:02

ja, korábban is voltak látomásai a beépített ügynök korában szétcuccolt agya miatt.

amúgy talán nem volt véletlen, hogy pont egy ilyen portálszerű izét haluzott, valahol olvastam, hogy a Cthulhu-cuccokban is van ilyesmi, de nem emlékszem már pontosan a kommentre, meg a könyvekre se, túl régen olvastam már :/
szóval valszleg ez is egy rajongói utalás volt Pizzolattotól

txt - 2014. 03. 11. 21:04

Abszolút igazat adok az egyik előttem szólónak: nehogy már egy háttérinterjúban mondottak alapján kelljen dekódolni, hogy akkor mi is történt a fináléban. Ha ilyesmire szükség van, akkor ott vagy a forgatókönyvvel vagy a színészi játékkal van probléma.

Kíváncsi lennék egyébként, hogy hogyan készült a forgatókönyv: már az elején megvolt az is, hogy hogyan fog végződni, vagy csak egy erős alapötlet volt és fokozatosan alakult ki a lezárás. Nagyon olyan érzésem van, hogy az utóbbi és a végére elfogyott az ötlet.

clegane - 2014. 03. 11. 21:44

txt: vagy a nézővel.

txt - 2014. 03. 11. 21:54

clegane: nem. Mindenki hülye, de csak az író érti, mit akart kifejezni?

Bellai Zoltán - 2014. 03. 11. 22:51

Szerintem nagyszerű volt a befejezés. Teljesen felesleges lett volna az egész “nagy összeesküvést”, vagy kultuszt, vagy ahogy tetszik, felgöngyölíteni. Ahogy Marty fogalmaz: ” A miénket elkaptuk.” A lezárás röviden: minden elképzelhetetlen, felfoghatatlan, húsbavágó iszonyat ellenére két ember, akik újra és újra önmaguk és egymás, olykor az egész “rendszer”, az egész világ ellenségei lettek, mégis emberként távoznak. Carcosa, Yellow King, Tuttle-szindikátus,, beteg szekták, korrupt hivatali réteg, emberi gyengeségek, kurválkodás, alkoholizmus ide vagy oda: ez a két ember a “True Detective.”

giorgio - 2014. 03. 11. 23:04

Érdekes hangulatú finálé volt. Először csalódott voltam, mert engem is elragadtak a különböző elméletek, de kicsit később, amikor másodjára néztem meg az évadzárót, minden a helyére került. Itt Rust és Marty kapcsolata volt az igazán hangsúlyos, és ez a kicsit Hetedikbe oltott Twin Peaks-es hangulat, ami teljesen kárpótolt a gyilkosságsorozat homályban hagyott részleteiért. Nem sikerült mindenkit elkapniuk, de mindent megtettek, amit tudtak, és az ilyen fickóknak (is) köszönhetően áll a fény nyerésre a sötétség ellen. Talán végre Rust is békére lel, megvívta a maga csatáját.

sook jai - 2014. 03. 11. 23:17

Részemről rég voltam ennyire elégedett egy sorozat befejezésével, és magával a sorozattal is. Tökéletesen gömbölyű az első résztől az utolsóig, úgy, hogy menetközben sem volt egy pillanatra sem hiányérzetem.

A TD leginkább egy hosszú, jól megírt,jól megkomponált, és tökéletes színészi játékkal megspékelt művészfilm
élményét hívta elő – legalábbis bennem, ami azért sorozat-szinten elég nagy teljesítmény. Számomra a művészfilm nem szitokszó, bár igaz, hogy tizenéves koromban annak számított, és a baráti társaság zöme menekült a hallatára. Épp ezért nem is vártam mindenre kiterjedő válaszokat, és örülök is, hogy nem kaptam mindenre kiterjedő válaszokat. Szememben rontott volna az összképen, ahogy az is, ha valami hatalmas csavarral, vagy nyomasztó, még sötétebb történéssel fejezték volna be, amit itt néhány előttem szóló hiányolt. Nem volt így is elég?

Valaki fentebb említette Lynchet, más pedig a háttérinterjúk-információk relációján elmélkedett. Erről az jutott eszembe, hogy el tudjátok képzelni Lynchet, ahogy a Twin Peaks utolsó része után magyarázkodik, hogy mi mit jelent, és mire gondolt, stb? Ha minden felmerülő kérdésre választ várok, akkor megnézek – sarkítva értem persze – egy Miss Marple nyomoz-t.

Örülök, hogy ilyen sokaknak bejött a sorozat, mégis valahol elszomorít, hogy majdnem 90%-ban ott volt az a bizonyos “,de..” Tényleg, mi kell ahhoz, hogy maradéktalanul tetsszen egy sorozat? Egyáltalán van ilyen? Hogy azt mondod, ami nekem kicsúszott alig egy órája a számon, miközben mentek a végén a betűk, hogy “ez így volt tökéletes”?

winnie - 2014. 03. 11. 23:20

“Egyáltalán van ilyen?”

mindenkinek akad egy-kettő. de mindenkinek más:)

VanillaSky - 2014. 03. 11. 23:22

Sminkeseknek hatalmas pacsi. A 3-asból remekül kihozták az életerős fiatalokat és a megtört, kissé leélt középkorúakat is.

búbánatos aszottmajom - 2014. 03. 11. 23:33

Nálam a The Killing első 2 évada és a The Shield volt tökéletesen kerek, mindenféle ‘de’ nélkül.
Itt sokkal de sokkal sötétebb befejezésre vágytam, így se depresszió, se katarzis, hiányérzetem van sajnos.
Viszont ennek köszönhetően fedeztem fel MM-t meg is néztem tőle minden 2011 utánit, káprázatos metamorfózis az övé.

Csécsei András - 2014. 03. 12. 00:19

Jajj azért MM sosem volt rossz.

Algieba - 2014. 03. 12. 00:25

Most néztem meg az utolsó részt. Fülig ér a mosolyom. Ez bizony 10/10 sorozat.

Bence - 2014. 03. 12. 00:46

En a zoldfules resznel arra gondoltam, hogy emlekzeni fognak a zold fulvedore amit a funyiraskor viselt a sebhejes es ebbol jonnek ra.

Sniper - 2014. 03. 12. 00:51

A végén, ha jól láttam egy polgárháborús erődben nyomulnak, nem?
Amúgy meg, ez egy CoC kalandmodul volt, nyolc ülésen lemesélve. Rust ugyan sok sanity-t vesztett de vissza tudott jönni :)

szerintem - 2014. 03. 12. 01:32

hianyozni fognak a fiuk….

nekem nagyon tetszett ez a nyolc resz, tokeletesen passzolt hozzam, azt hiszem. mar az elejen lehetett tudni, hogy mellekes lesz a nyomozas, es tenyleg az volt. persze kaptunk tortenetet, elkovetoket, de nem azert, mert fontos volt a nyomozas, hanem mert fontos volt rustnak, es vegul fontos lett marty-nak is.

persze lelkiallapottol is fugg, az ember hogyan fogadja be, amit lat. nekem ez a nyolc resz foleg arrol szolt, hogy milyen utat jart be rust, milyen belso folyamatok jatszodtak le benne, amig eljutott a korhaz elotti monologhoz. nagyon meghato volt. es nem mellesleg nekem arrol is szolt a sorozat, hogy marty mekkora baratja volt vegig, hiaba tunt ugy, hogy nem. es ez is nagyon meghato volt.

hianyozni fognak a fiuk, na…

friendsfan - 2014. 03. 12. 04:15

Nem mondanám igazi happy endnek, mikor Rust sírva beszél arról, hogy feladta és meg akart halni, érezte, hogy várják a szerettei, s ezután mégis túlélte, s nem ott van, ahol lennie kellene. Egy ilyen trauma gyak. örökké feldolgozhatatlan marad, persze van egyfajta pozitív kicsengése, de nem tagadta meg a negatív, kissé nihilista hangnemét a sorozat. És ez így van jól, ettől is volt különleges. Martynak volt egy jelenete a családjával, de hála az égnek az sem egyszerű happy end. Nyilván az ügy megoldása igen, de az kötelező volt, a biztos keret, az lett volna az egyetlen igazi meglepetés, ha nem göngyölítik fel. Aki többet várt, az szerintem elsősorban nem azért nézte, amiért Pizzolato írta. Bár én szívesen tudnék többet, mert az egész hangulata magával ragadó, nem elég belőle, de ez Rust és Marty története volt, illetve rajtuk keresztül bemutatva a komor, realista, naturalista világunk. Nem tündérmese, elejétől a végéig, egy igen nehéz cucc volt, érthető, ha megviselt valakit. Aki meg csak válaszokat szeretne egy közepes vagy annál is gyengébb krimi sorozattól, az nem értette/azonosult a mondanivalóval. A picsába már a keresztrejtvény-függőkkel, (az egyébként giccses, s félre sikerült) Lost finálénál is csak a válaszaikat reklamálták. Ez nem a yellow kingről és a többiről szólt, egyébként is miért ilyen fontos, hogy ez a pár teljesen elmebeteg, vérfertőző, szadista szektatag kit/mit képzelt (milyen) yellow kingnek? Utalás, Robert W. Chambers, el kell olvasni, talán ez is volt a cél. Már az elején nem erre a részére helyezték a hangsúlyt, másik író máshogy csinálja, műfajilag illet ahhoz, amit ő eltervezett.

Zöld fül. Értem a problémát, furcsa volt nekem is, de, ha arra gondolunk, hogy 17 évet agyaltak az ügyön (illetve Rust, de Marty is éveket járathatta az agyát, s talán végig ott lehettek az összekötő pontok). Egy jobban felépített key-t én is el tudtam volna képzelni.

wickee - 2014. 03. 12. 07:11

“Viszont ennek köszönhetően fedeztem fel MM-t meg is néztem tőle minden 2011 utánit, káprázatos metamorfózis az övé.”

Érdemes megnézni a 2011 előttieket is, ott is van azért jópár gyöngyszem. :)

beluga - 2014. 03. 12. 08:10

Érdekes megfigyelni, hogy vannak akiket tényleg csak az érdekel, hogy minden kis apró részlet/jel/szimbólum/utalás a helyére kerüljön, és lehetőleg egy csavarokkal és váratlan fordulatokkal agyonráncigált történet közben. Erre is ki lehet hegyezni a dolgokat, de itt már nagyon nagyon régen lehetett érezni, hogy az értelmezés sokszor a nézőre van bízva. Egy-egy képi motívum akár idősíkokat köthet össze, áthallásokat okozhat, visszautalhat a körkörös időre, nem kell tényleges ok-okozati kapcsolatokat keresni (pl. Marty lányainak koronája, megölt kislányok ruhája közti kapcsolat – ez pl. azt is hangsúlyozhatja, hogy Marty gyerekeivel is megtörténhet ez, nincsenek biztonságban, mint apát ez biztos motiválja, pl. amikor – SPOILER – agyonlövi drogkészítő ürgét).

A problémás nagylánynál maradva: az, hogy a nyomozással kapcsolatos áthallásai voltak (csoportos erőszakjelenet, rajzok, stb.), abszolút értelmezhető úgy is, hogy apuka hazahozott dossziéi között turkálva látott pár fotót, elkapott a szülei beszélgetéséből valamit, egyszóval Marty munkája beszivárgott a gyerekkorába és megpecsételte. Sokkal hihetőbb, mint a nagypapa-szektatag elmélet. Számomra. Ha másnak meg a másik ötlet jobb, lelke rajta, ahogy mondta az író valahol ez is volt a cél, nem kell szájbarágni mindent, lehet bőven elmélkedni, és saját értelmezéseket gyártani, ő csak azt mondja el, ami speciel az ő olvasata, ha ez valakinek nem tetszik, ragaszkodhat hozzá, hogy Rust a gyilkos, vagy akármi.

Az meg hogy valaki az ördögcsapdákon rugózik… Elmondták, hogy a hitviláguk része, meg hogy kb. mit szimbolizál. Ennyi erővel azon is háboroghatnánk, hogy nincs levezetve, hogy Tuttle irodájában mi volt az a neon-kereszt, nem értem miért volt ott, mi a jelentősége, vagy hogy miért néz ki máshogy egy mecset vagy egy zsinagóga. Ezt a szimbólumot használják és kész. Kör szimbólum, szarvasagancs, állatmaszk. Biztos lehetne teológiai vitát folytatni ilyen gyerekáldozó sátánisták, de kb. annyi értelme van megérteni, és meggyőzni őket, mint interneten vitatkozni…

A zárórészről: zseniális volt, ahogy ez egész sorozat, 10/10 abszolút. Írogathatnám amit sokan előttem írtak (Carcosa remek hangulata, záróbeszélgetések), de nem ismételgetek senkit. Csak azt szeretném még hozzátenni, hogy számomra arról szólt, hogy ez az alapvetően tragikus és embertelen munka hogyan hatott két nagyon eltérő karakterű emberre, a kapcsolatukra és a környezetükre, és hogyan változtatta meg őket, és végülis milyen egy “true detective”.

reggie M - 2014. 03. 12. 09:57

Fantasztikus volt ez a sorozat (évad).

Annak idején a Lost zárása hatalmas csalódás volt számomra, meg is kaptam több ismerősömtől, hogy “rosszul néztem”, mert az nem a történetről, hanem a karakterekről szólt. Gondoltam is magamban, hogy jó nagy bunkó vagyok, amiért én erre nem jöttem rá.

Szerencsére a True Detective után rájöttem, hogy nem vagyok teljesen antiszociális. Számomra EZ volt az a sorozat, ami a karakterekről szólt. Talán a zárás nem volt tökéletes, mégsem volt olyan érzésem a végén, hogy nincs minden a helyén. Úgy érzem, ezt a két csávót akkor is elnézném, ha egy biztosítási csalást próbálnának felgöngyölíteni. Fantasztikus színészi játék remekül megírt párbeszédekkel. Hatalmas élmény volt.

clegane - 2014. 03. 12. 11:14

txt: nem “mindenki”, sőt nagyon sokan értik és tetszik nekik, csak néhányan nem. dehát ez nagyon sok művészi igényű filmről elmondható. ez nem a filmet minősíti.

Brynden Rivers - 2014. 03. 12. 14:06

Nem ismétlem az előttem szólókat még egy dicsérettel. 10/10

Egy “szereplőről” érdemes lenne beszélni és az Louisiana állam partvidéki részéről – Nic Pizzolatto szülőhelyéről – az olajfeldolgozókkal csúfított pusztuló táj a pusztuló épületekben élő lecsúszó emberekkel külön szereplő volt.

Egyébként Louisiana az USA egyik legvisszamaradottabb és legkorruptabb állama – a TD-nek volt egy társadalomkritikai éle is.

friendsfan - 2014. 03. 12. 17:05

reggie m, mert a Lost nem is kizárólag a karakterekről szólt, ott évadokon keresztül, visszatérő jelleggel használták a jeleiket, rejtélyeiket, természetfelettivel foglalkoztak stb. Egyértelműen arra haladt a dolog, hogy ez a rész is kap méltó lezárást, na nem pontról pontra, mint egy tankönyvben, persze. Ehelyett, csak a karakterek sztoriját fejezték be, de – szerintem -, azt is elég giccses, szentimentális, hollywoodi tucatmegoldással. Nem volt rossz, de a Lost korábbi szintjét nem ütötte meg.

A TD nyomozásában meg kissé felerősítik a misztikus, rejtély vonalat egyesek. A sorozat maga realista-pesszimista, mint Rust Cohle maga. A válaszok is azok, akkor is, ha nem rágják szájba őket. Nem tudom milyen válaszokat/folytatást várták még az emberek, lehet van, aki máshogy oldotta volna meg, de ez így teljesen kerek.

clark - 2014. 03. 12. 17:46

nagyon jó volt mind a 8rész,és a 2főszereplő nagyon kitett amgáért,öröm volt nézni a játékukat!
csak ajánlani tudom mindenkink!
nálam 9/10

Thrasher - 2014. 03. 12. 20:28

@Bence:

“En a zoldfules resznel arra gondoltam, hogy emlekzeni fognak a zold fulvedore amit a funyiraskor viselt a sebhejes es ebbol jonnek ra.”

a sebheLYes semmilyen fülvédőt nem viselt egyetlen jelenetben se. olyan teóriák tartottak ki ennek a szegény sorozatnak a legvégéig, amiknek nem is volt semmi alapja. olyan, mintha sokan nem is látták volna a sorozatot, amiről beszélnek.

más:
nem mindenki hülye ám, aki kicsit több részletet várt a szektával kapcsolatban, és nem, nem azt várjuk mi, buta sorozatnézők, hogy “rágjanak mindent a szánkba”, hiába is érzitek ettől a kijelentéstől magasabb szinten tartózkódó, felvilágosultabb sorozatrajongónak magatokat.
hanem az van, hogy végig arról volt szó, hogy van itt egy szerteágazó szekta komoly hiedelemrendszerrel, nagy befolyású tagokkal, évtizedeken át tartó kegyetlenkedésekkel, erre a fináléban kaptunk egy nagyon-nagyon egyszerű szerkezetű főellenségelkapós epizódot. nem mondom, a hangulata kitűnő volt, és élveztem is, de SZERKEZETILEG kevesebb volt annál, mint amit belengettek nekünk folyamatosan. aki nem érzi, miért van ellentét ilyen téren a finálé meg az azelőtti részek között, az óvatosabban üljön azon a magas lovon szerintem.

clegane - 2014. 03. 13. 00:21

Thrasher: én azt mondom, abban volt realisztikus a sorozat, hogy a két tanyasi rendőr nem ment el akcióhősként sajátkezűleg szétcsapni a gazdag, befolyásos szektát.
attól még hogy ők személyesen nem küzdöttek meg a szektával mint olyannal, attól az még a fináléban szerepet kapott olyan szinten, hogy remélhetőleg mostmár majd az illetékes szervek felgöngyölítik az ügyet.
persze láthattunk volna montázst a végén ahogy rárontanak az efbiájosok befolyásos emberekre és bilincsben viszik el őket, de tényleg ez hiányzik ahhoz hogy “le legyen zárva” a sorozat?

plechazunga - 2014. 03. 13. 01:41

clegane:

Nyilván az “efbíájos montázs” meg a rambózás elég béna lett volna, de csak azért mert el tudunk képzelni egy ennél gagyibb finálét az nem azt jelenti, hogy ez volt a lehető legjobb lezárás. Pont azt mondjuk páran, hogy nem kell mindent elvarrni, nem is kell shyamalani csavar, de az utolsó rész mégis túl gépiesen nyomta az arcunkba a toposzokat (a gonosz redneck meg a sorozatgyilkos-szentély; pont az utolsó pillanatban fejlövés stb.).
A dramaturgiailag tökéletes befejezések elképzelhetetlennek tűnnek a második felvonás végén, visszatekintve mégis szükségszerűek. Úgy okoz meglepetést, hogy közben mégis szerves része az egésznek. Erre egyik sem igaz.

Gondolj a Chinatown-ra vagy a Barton Fink-re.

Marci - 2014. 03. 13. 07:11

Szerintem nem volt nagy kaland, eléggé túlértékelt. Annyira nem “sötét” és nyomasztó, hogy emiatt legyen jó, ráadásul alig történt benne valami, egyáltalán nem volt izgalmas. Persze meg lehet magyarázni ezt is, hogy “direkt ilyen lassú” meg minden. Hát, akinek ez jön be, annak egészségére. Szeretem én is a lassú sorozatokat, nem kell 24/7 lézerágyú meg eksön, de itt valahogy nem tudta eladni a dolgot.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy ez már az utolsó rész és azt kérdeztem magamtól, hogy “oké, ennyi volt?”. Így visszatekintve tényleg alig történt benne valami, a végén se volt meg a katarzis.. kicsit nyomoztak, aztán egyszer csak megtalálták és kinyírták, ennyi.

winnie - 2014. 03. 13. 07:23

marci: a túlértékelt nem feltétlenül azt jelenti, hogy “szinte mindenkinek tetszik, de nekem nem”. azok, akiknek nem jött be, szerintem zömében elismerik a sorozat bizonyos értékeit, ez nem biztos, hogy egyéni tetszés kérdése. (ettől még persze lehet túlértékelt, én sem 10/10-ezném soha, de szerintem neked nem a TÚLértékeléssel, hanem eleve az értékeléssel van inkább problémád:)

“kicsit nyomoztak, aztán egyszer csak megtalálták és kinyírták, ennyi.”

igen. de ez volt az egészben a legmellékesebb. érthető volt, hogy nem ez az aspektus volt a középpontban. akinek csak ennyit jelentett a sorozat, annak érthető, hogy nem jött be. de ezért is írtam már a pilot után, hogy akit a nyomozás érdekel, az passzolja a sorozatot.

bëiz - 2014. 03. 13. 09:01

Szerintem is túlértékelik picit és túlzásnak érzem a hájpot is. Abban viszont egyetértek winnievel, hogy akiknek nem jön be, zömében még ők is elismerik bizonyos értékeit. Én is így vagyok ezzel.

Vannak hibái, korántsem olyan tökéletes, mint ahogy azt egyesek elájulva állítják. Bárki bármit mond, az utolsó rész összecsapott volt, legjobb példa erre az akció utáni jelenetek (FBI, rendőrség), vagy a kórházas szöszmötölést megszakító teljesen felesleges vágóképek tömkelege a mocsárvidékről meg a környező tájról. A beszélgetések sem voltak olyan magasröptűek mint korábban. A zöld füles következtetést kb. mintha a se**ükből rángatták volna elő, már-már a nevetségesség szintjét súrolta.

Sok helyen unalmas volt ez a nyolc rész, a pilot után még arra is gondoltam, hogy hagyom a fenébe. Arról nem is beszélve, hogy tele volt klissékkel az egész. Kimennek a házhoz és “jaj, nincs itt térerő”. Marty lányának a története kb. csak figyelem elterelésre volt jó és nem vezetett sehová sem.

Mindettől függetlenül voltak benne rendkívül értékes, sőt már-már zseniális dolgok: a színészi játék, a narratíva különböző megoldásai, az a bizonyos 6 perc a negyedik epizód végén, a jellemábrázolás úgy általában (de főleg a két főszereplőnél).

Egyedi volt, különleges, de korántsem “mindenidők legjobbja”. 8/10-et adnék rá.

izé - 2014. 03. 13. 09:14

‘a kórházas szöszmötölést megszakító teljesen felesleges vágóképek tömkelege a mocsárvidékről meg a környező tájról’

nekem pl az egyik kedvenc részem volt ez a fináléból, egyszeruen ‘érezni’ lehetett a mocsárvidéken lappangó titkokat, a hideg futkosott a hátamon végig

lostfanka - 2014. 03. 13. 09:32

Na en is megneztem tegnap, teljes spoiler karanten volt, nem is nagyon jartam erre.
Oszinten nekem tetszett a vege, szeretem az olyan sorozatokat, filmeket aminek a vegen az ember elgondolkozik, atgondolja az eletet, a vilagrol alkotott kepet. Nekem nem kellett szajba ragas, ez a karakterekrol szolt, ez arrol szolt hogy Rust mennyire megtort a lanya elvesztese utan, es talan tud torleszteni azzal hogy megtalal egy gyerek gyilkost, es amikor ezt megteszi arra var hogy vegre oda keruljon ahova mindig is vagyott, de nem sikerult neki mert talan meg dolga van, vagy egyszeruen meg szenvednie kell.

A gyilkossagokrol en egyszeruen hiszek abban hogy valaha volt itt egy szekta de ugye a sheriff meghalt, es a zold fulu szornyeteg volt az utolso tagja aki meg maradt a tobbiek egyszeruen kihaltak, megoltek oket.
Azt is hihetonek talallom hogy Marty lanya egyszeruen csak azert lett ilyen mert az apai szigor hianya ide vezetett.

Hasonlitjatok itt a Killinghez de a Killing nem egy karakter drama volt az egy kokemeny nyomozos sorozat tele vagva cliffhangerrel, olykor indokolalanul. Ennek ellenere imadom, de a TD egy karakterdrama volt, ket karater tobb evtizedes fejlodeserol, atalakulasarol.

Egy valami viszont remelek, talan azert nem lett ez az egesz szekta dolog kerek perec lezarva mert meg kezdeni akarnak ezzel a szallal valamit a masodik evadban, teljesen mas helyszinen (de az is lehet nem), mas emberekkel.

MM, WH es a sorozat pedig kapjon emmyt, nem leteik hogy ebben az evben ezt valaki uberelni fogja.

clegane - 2014. 03. 13. 10:29

lostfanka: mondjuk a szekta azért nem halt ki valószínűleg, mert ugye Tuttle-t valaki elhallgattatta.

lostfanka - 2014. 03. 13. 11:04

Tuttle lehetett ongyilkos is, Rust elmondasa alapjan.

clegane - 2014. 03. 13. 11:12

az mondjuk igaz!

friendsfan - 2014. 03. 14. 16:18

Thrasher, aláírom, én sem teljesen ilyen befejezést vártam, több részletet is ki lehetett volna bontani, de azt a show korábbi részei is érzékeltették, hogy ez nem Rust és Marty hatásköre, amit utóbbi tiszteletben is tart, jó a politikában, előbbi meg az ellentéte ugye. Rá is koppintottak az orrára, nem is egyszer, Billy Lee Tuttle gyakorlatilag kidobta, úgy, hogy nem kapott semmit, csak a gyanúját erősítették, ami bizonyításhoz édeskevés. Cohle karrierje jórészt ebbe is bukott bele, nyomozott a parancsok ellenére, felfüggesztés, bunyó, kilépés (szépen egy csúcspontba vezetve a magán- és a munkahelyi életük). Ennek a két figurának, az sem volt egyszerű, hogy 17 évvel később, állományon kívül (miközben egyikük a fő gyanúsított az új nyomozásban) egyáltalán ennyire felgöngyölíthessék ezt az ügyet, hogy a fő beteg szektást elkapják (mert ahhoz kétség se férjen, hogy Errol volt a no. 1, nem ő irányított, de nélküle biztos nincs ennyi halott és szenvedő áldozat). Az már teljesen irreális lett volna, hogy ez a két ex-zsaru befolyásos embereket tartóztat le, arra volt a híradós betét, jelzésnek, hogy most jöhetnek a fejesek. Az a rész amúgy sem volt felépítve, elmondták, hogy Billy Lee Tuttle halott, felmutathattak volna egy csomó ismeretlen fickót, elmondhatták volna, hogy mekkora emberek, de az milyen katarzist okozott volna?

A szektás, összeesküvős rész kibontásához több rész, több szereplő és ilyen jellegű építkezés is kellett volna, amit lehet, hogy már szarul csinálnak meg és ront a sorozat értékén, hangulatán stb. Mi annyit érzékeltünk az egészből amennyit a nyomozóink, igazi karakterizálós krimi műfaj, ennyi. Nem tudom, hogy amit vártak egyesek, hogy lehetett volna ebben a műfajban, formátumban megvalósítani, szerintem nehezen. Kapunk valamit a végére a semmiből, akkor az egész felépítése kockáról kockára hiányzik, ront az élményen. Tökéletes megoldást, egy részen belül erre, csettintésre, nem is lehet adni. Ráadásul így a bizonytalansága számomra még ijesztőbbé és mocskosabbá teszi az egészet, utólag is.

friendsfan - 2014. 03. 14. 16:35

bëiz, “Marty lányának a története kb. csak figyelem elterelésre volt jó és nem vezetett sehová sem.”

De mivel, mondjuk a sorozat eleve ennek a két zsernyáknak a Dora Lange ügyben való nyomozásáról ÉS életéről szólt, talán csak megemlíthető részlet, hogy miként hatott Marty tevékenysége, mint zsaru illetve maga az ügy a családi életére. Persze nem lett felcímkézve a részek alatt, de ez egy kbszt nehéz ügy volt, ami a detektívjeinket is megviselte, értelmileg és érzelmileg egyaránt. Marty lányána viselkedése egy reakció, ez a rész a feleségével, családi életével együtt, szerintem teljesen jól lett felépítve, mint mellékszál. Nézzük meg az első megjelenésüket és nézzük meg hova jutottak. Kis adalék erről a szakmáról.

lostfanka, “es a zold fulu szornyeteg volt az utolso tagja aki meg maradt a tobbiek egyszeruen kihaltak, megoltek oket.”

Sőt. Spagetti barátunk készült is rá, hogy megtalálják, szerette volna. Magyarán a végét várta, valószínűleg nem lehetett a hobbija csúcsán, rég gyűlt már össze a rokonság egy ilyen gyerek/nő csinálgatós/kínozgatós louisiana-i hepajkodásra. Teljesen logikus, hogy már csak ő maradt a brigád gyakorlatiasabb részéből, s páran vannak, akik tudtak a létezésükről.

Winry Rockbell - 2014. 03. 16. 00:27

Én tökéletesen elégedett voltam vele ,mert hiába sejtettem már a közepétől egy két dolgot,mégis végig izgultam és vártam mi lesz a vége!
Tényleg mintha egy jó könyv lenne.Az okkultizmus részbe jobban belementem volna,de csak a saját kíváncsiságom miatt,így is remek volt a sorozat.

szamoca - 2014. 03. 18. 20:19

Ma jöttem rá, hogy mi hiányzott a tegnap estémhez…

Kovasz - 2014. 03. 26. 15:44

A legjobb az egészben az volt, hogy ellentétben a gagyi hollywoodi klisés filmekkel, ahol a főszereplőt lelövik stb., aztán pár percig lehet “izgulni”, hogy na vajon túléli-e, itt a végén TÉNYLEG elhittem, h Rust simán otthagyja a fogát, és végig izgultam, h na most akkor mi lesz… egyszerűen zseniális :)

Bad Ass Cinema - 2014. 03. 28. 23:03

Furcsa hogy egy 8 részes sorozat ennyire kedvencé váljon pár nap alatt, de ebbe a 8 részbe annyi mélységet és érzelmet vittek bele az alkotók, amit más sorozatban csak több évadban lehet kibontani. Számomra az apró hibák mellett is tökéletes. https://www.facebook.com/pages/Bad-Ass-Cinema/241097896063173 Csaptam neki egy kis hírverést is a gagyi kis blogomban :)

606Godzilla - 2014. 04. 05. 01:43

Én vagyok az egyetlen akik végig sírta a végét?

wovbagger - 2014. 04. 10. 10:58

Zseniális évad volt, két délután toltam végig, és asszem, még egyszer végig fogom nézni.
Nekem 9,5/10, mert csak egyetlen sorozat 10/10: a Twin Peaks; de ez majdnem akkorát ütött (pedig 18 éves, tehát vlaszeg jóval fogékonyabb agyú voltam, amikor a TP-t először láttam a magyar tv-ben).

Kíváncsian várom a következő évadot, de addig még sok minden fog történni – hogy mást ne említsek, pl. idén nyár közepén jön majd a Falling Skies S04.

idioty - 2014. 04. 25. 09:08

Azt hallottam, hogy mégis csak ők ketten lesznek a második évad főszereplői is. Mondjuk nem tudom elképzelni, hogy hogyan, de jó lenne!

nincsjobbnév - 2014. 05. 03. 19:31

“sosem fogjuk őket viszont látni”
*viszontlátni

DRoy - 2014. 05. 29. 19:47

“a kórházas szöszmötölést megszakító teljesen felesleges vágóképek tömkelege a mocsárvidékről meg a környező tájról”.

Szerintem tökéletesek voltak ezek a képek. Éreztte, hogy mennyi titok lappan a sűrű mélyén, hogy szinte él az erdő, és a tetthelyek is magukkal hordozzák az ott elkövetett gonosztettek nyomát.

b - 2014. 06. 11. 14:17

engem az érdekelne, h a rendőrök a végén, h értek ki olyan hamar?

– térerő elvikben nem volt
– a “minimum féltesétvér” -nél nem volt telefon
– a dokumentumokat elvibken postán küldék szét a szervernek / sajtónak. ha jól láttam a cmízést

valaki felvilágosítana aki jobban figyelt erre a részre?

amúgy más szarvashibát nem vettem észre, bár itt ott azért lemardtam a nevekkel.

mindenestere annak ellnére, h nem vagoyk krimi / nyomozós rajgnó, nagyon bejött. a hangulat zseniális

még1, több helyen írták, h nagy jelentősége van a helyszínnek, ez átjött, de azér nem olyan hűde módon. ennyi erővel egy boszniai kis falu, vagy afrikai törzsi diktatúra is nyom ekkorát.
valaki tisztában van textas jelentőségével (nyílván amcsikank ez azért sokkal többet mond), kíváncsi lennék (pl revolution-ba is tul képp ki lett emelve)

DRoy - 2014. 07. 12. 14:24

A “minimum féltestvérnél” volt telefon. A végén Harrelson valami olyat mondd a banyának, hogy “nem kérdezem mégegyszer”. A pisztoly hatására valószínűleg megmutatta.

El Presidenté - 2015. 01. 10. 15:12

Ilyen kiszabott jó sorozatot rég láttam gyerekek.Úgy álltam neki, hogy “na, hátha, lássuk mit tud ez”.Amikor ennek 24 órája volt, a laptop fénye mellett ültem a szobában és majdnem elsírtam magam, hogy vége.
Az egyetlen, amit sajnálok, az antológia formátum, és hogy nem ismerjük meg a két nyomozó további sorsát.

Glam - 2017. 03. 02. 17:15

??? Hát ez mi volt? Ilyen jó sorozatot még nem láttam. Jól elkésve daráltam le az első évadot, alig térek magamhoz, ez hihetetlen, az egész egy élmény volt. Milyen színészi alakítások, hangulat, szövegek… csak kapkodom a fejem, hogy wááá!! És a 2. évadról meg jót még nem olvastam :/ Ez egy elképesztően zseniális sorozat, teljes hatás alá kerültem.
Most megnézem a Fargot /Golddn globe miatt/, de ennél jobbat nem tudok elképzelni. Imdb-n csak 10-et lehet erre adni, pedig túl van a maxon szerintem.

winnie - 2017. 03. 02. 18:17

jobb is, ha hagyod a 2. évadot, de simán benne van, hogy bejön.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz