login |

Motive: kezdett a 2. évad

2014. 03. 17. 14:40 - Írta: winnie

15 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika,

Hiába jöttek tavaly mindenféle fanfavorit, műfajok között ugráló krimisorozatok (meglepő, hogy a sikeres idei országos újoncok szinte mindegyike nyomozós?), a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése a műfajból a Motive volt, nem véletlen, hogy elég sokat írtunk róla (pilot, 8 rész után, 1×09, évadkritika), pedig tényleg nem lehet sok mindent kitárgyalni, hiszen egy totál epizodikus és (egyelőre, hál’istennek!) még csak nem is nyúlós, karakterizáló nyomozósról van szó. Nincs lelkizés, csak meló.

Illetve van lelkizés, de nem helykitöltő zsaruszappan, hanem a gyilkost ismerjük meg és körülményeit, illetve az áldozatot. Ezért írtam le többször is (ez van, a sorozatról kábé mindig ugyanazt fogom tudni elmondani), hogy azért jött be ennyire, mert ebben az aspektusában hasonlít a Cold Case-re és a Without a Trace-re, melyekben, főleg eleinte, ugyancsak nem a nyomozók voltak középpontban, hanem az áldozat, őt ismertük meg visszaemlékezések formájában.

Oké, a Motive – 2×01 inkább szólt a gyilkosról, az áldozat csak a rész vége felé került elő, s ezért többségében nem is volt olyan érzelmes, mintha utóbbi jobban a középpontba kerül, de azért így is működött, a végén a “Daddy!” remek húzás volt.

Az enyhébb érzelmi töltetet ellensúlyozta, hogy most tényleg az indíték kitalálása volt fókuszban, ami még akkor is jó húzás volt, ha nagyjából lehetett sejteni a dolgokat.

A 6-7/10-es kezdést nyomozói fronton próbálták feldobni egy új főnök érkezésével, hogy a fenti, “nem karakterizálunk”-örömömet kicsit lelohasszák, nagyon nem hiányoznak a múltbéli titkok, de meglátjuk, mi sül ki belőle. Mindenesetre kár lenne kiemelni egy ennyire a partvonalon lévő, bólogató szerepet. Bőven elég Angie meg Vega feat. Lucas.

15 hozzászólás Ne habozz!

kuktin - 2014. 03. 17. 15:20

van pár nyomozós sorozat ahol a nő viszi a prímet, eddig mindegyik idegesítő (hiteltelen)számomra, de Kristin Lehman-nal nagyon megtalálták az egyensúlyt ezért is érdemes követni a Motive-ot.
(még mindig mestermunkát kapunk)

Casey Novak - 2014. 03. 17. 15:28

Már határozottan hiányzott.
Hihetetlenül bírom, mikor Angie Columbosra veszi a figurát, és adja a hülyét, miközben ártatlannak tűnő kérdésekkel zaklatja az elkövetőt.
És még mindig marha jól működik együtt a két főszereplő mindenféle kényszeredett egymásba kavarodás nélkül, ezt külön értékelem.
A Lucast játszó színész meg annyira hitelesen esetlen, és olyan poén mikor szívatja a két nyomozó, hogy öröm nézni.

LaCRossE - 2014. 03. 17. 16:02

eh, határozottan nincs időm semmire, még a premiert sem láttam. :(

napocskin - 2014. 03. 17. 16:12

Pont most jutott eszembe, hogy van-e már második évad. Belenézek, illetve valószínűleg nézni fogom, pedig az első évadot a végére már kicsit untam, de mivel rövid az évad, még ez is majdnem belefér. Tetszenek a főszereplők.

tulipán - 2014. 03. 17. 18:56

finomra hangolt, nyugis és szívbemarkoló. köszi sorozatjunkie h. fölhívtad rá a figyelmem! :)

kiranerys - 2014. 03. 17. 19:11

Nekem határozottan hiányzott már, tényleg azért, amiért a Cold Case és a Without a Trace is kedvencem volt. És tényleg nem hiányzott ez az új főnökös kavarás, remélem, nem rontják el, ami eddig jó volt.

Itsuki - 2014. 03. 17. 21:06

nagyon jó sorozat,csak sajna nincs felirat hozzá,remélem valaki kedvet kap hozzá… :)

sherlock20 - 2014. 03. 17. 21:27

Nagyon jó kis sorozat ez, nyomozók remekül működnek, sztorik érdekesek, több nem is kell. Egyre kevésbe szeretem az epizodikus dolgokat, de ez továbbra is nagyon bejön.
Nézettségéről van infó, hozza-e a tavalyi szintet ami alapján lett új évad?

winnie - 2014. 03. 17. 22:12

passz. ha valaki tudja, hol lehet kanadai nézettséget nézni, szirénázzon. (gondolom csak pár kulcsszó és a google kidobja, de sosem próbáltam.

összehasonlítésképp amúgy tavaly 1,2M-val indult, 835e lett a vége a wiki szerint, plusz ott lehet, hogy van hivatkozás, amin szerepelnek a mostani számok is.

Stockes - 2014. 03. 17. 23:18

Egész jó nyomis sorozat, jól kivitelezve, igényes köntösben. Mégis, semmi extra, a világot nem fogja megváltani. Mindenesetre nézem, illetve nézném, de a s01e05 már hetek óta nem akar lejönni. Ha valakinek megvan a 720p verzió, betehetné seedbe.

tulipán - 2014. 03. 18. 14:42

http://www.tv-eh.com/category/ratings/ de sajnos nem túl friss

Brynden Rivers - 2014. 03. 18. 15:23

winnie: lehet hogy nincs ? :(

Viszont nagyon tetszik a liberális kanadai életkorbesorolás. :)

http://rating-system.wikia.com/wiki/Canadian_TV_Rating_System

firebloom - 2014. 03. 18. 17:04

imádom, egyik kedvencem :)

Brynden Rivers - 2014. 04. 22. 09:51

Eddig nagyon jó az évad 8/10.

Volt olyan gyilkos, akivel szinte azonosulni lehetett és többük motivációja nagyon emberi (2,4,7 részben)

Nagyon jó epizódszereplők érkeztek az évadba:
Jason Dohring (Veronica Mars), Jennifer Beals (The L Word, Chicago Code), Martin Donovan (Homeland), Corbin Bernsen (Psych), Erica Cerra (Eureka), Callum Keith Rennie (BSG)
http://www.tvrage.com/Motive/episode_guide

És sikerült elkerülniük az íróknak, amitől tartottam – nem lett önismétlő a sorozat, sokféle motivációt és helyzetet mutattak be.

SPOILER

– női gyilkosok – kicsit talán már túl sok is
– nyomozók ismerősét ölték meg
– kvázi öngyilkosság

Casey Novak - 2014. 05. 09. 15:05

A 2×10-ben a security szolgálatnak megadott jelszó “Budapest”. Hogy miért, az nem derül ki.
/A 16. perc körül/

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz