A legfontosabb dolog amit a negyedik évadról tudni érdemes: Greg Garcia (My Name is Earl) kiszállt a showrunner pozícióból. Ez bizony azt jelentette, amit előre sejtettünk, avagy elkezdett csökkenni a minőség.

Vannak sorozatok, ahol az alkotó mással való elfoglaltsága nem okoz gondot, de Greg Garcia munkái nem ilyenek. Ezek az ő karakterei, az ő élettapasztalatából születnek. Gondolom. Nem tudom, milyen gyerekkora volt, valószínűleg csóró, de szeretettel teli, mert ilyen szereplőkkel bír a legjobban, s ezzel a típussal magasan a többi sorozatkészítő felett bánik.

A Raising Hope olyan volt, mint a My Name is Earl. Csóró hősök, nem túl okosak, akik ennek ellenére nem érzik túl rosszul magukat. Amiben különbözött, az a felnevelendő Hope nevű kislány. Pont emiatt lett összességében kicsit jobb, mint Earl listája, mivel a humor mellett a szerethetőség faktor is meg lett növelve ezzel a gyerekkel.

Az első három évadra mindig örömmel tekintek majd vissza. Tele volt ötlettel, amellett, hogy baromi szerethető volt benne mindenki. Még a család gondozásában levő öreg anyuka, is, aki azért pár embernél kihúzta a gyufát szerintem, de kellett az összhanghoz mégis.

És akkor most el is jutottunk a 4. évadhoz, amin szinte végig azt lehetett észrevenni, amit a Community “kitérőjénél”, hogy az új emberek nem tudták pontosan azt a szintet hozni, amit addig kaptunk. Pont emiatt nem is fáj annyira a sorozat kaszája. Heti kötelezőből szépen lassan olyan lett nálam, hogy amikor felgyűlt 2-3 rész akkor azokat néztem meg egyben, ahelyett, hogy igazán vártam volna a heti adagot.

A fináléról viszont nem tudok rosszat mondani. Tökéletes keretes szerkezetet kaptunk, sokkal jobbat, mint amit a nevétnemszabademlíteni lépett, és méltón sikerült elbúcsúztatni kedvenc karaktereimet. Meghatódtam rajta egy kicsit, ez van.

Részemről a sorozat simán 8/10 volt, az első három évadot még újra fogom nézni, ebben biztos vagyok, és rossz lett volna, ha sosem készül el.