login |

Suits: vége a 3. évadnak – írta Benjy

2014. 04. 12. 15:10 - Írta: vendegblogger

18 hozzászólás | kategória: kritika,

Nem tudom, emlékeztek-e, hogy idén többször is előjött a Suits-nál, hogy így meg úgy nem elég merészek az írók, nem elég bátrak hogy megtegyenek bizonyos lépéseket. A fináléra viszont megtalálták a tökeiket, és olyat léptek, aminek köszönhetően korábbi kétségeim ellenére is 100% hogy ott leszek a 4. évad nyitányánál is.

Ezzel nem arra célzok hogy, hű de milyen jó volt a finálé, ugyanis nem tudtak egy kicsit sem szépíteni az addig összképen – olyan 6/10 körül mozog az osztályzat, ami rímel a teljes szezonra is, idén sajnos már közel sem szórakoztam olyan jól, mint 1 évvel ezelőtt.

Azt hiszem, hogy az okokat nem kell ismét sorolnom, többször többen is kiveséztük. Aki pedig még nem ugrott neki a sorozatnak, az gyorsan veselkedjen neki, mert az első két évad továbbra is kötelező darab. Innen már spoilerekkel folytatom a tovább mögött.

Tehát engem a finálé közel sem vett le a lábamról, de elismerem hogy jól használták fel a már meglévő alapanyagokat. Tetszett ahogy Harvey-ban szépen lassan előtört a rész végére, hogy semmiben sem különbözik Darby-tól, s hogy ők is egy bűntényt tussolnak el már évek óta.

Nagyszerű húzás volt ahogy Mike ráébredt hogy nem azért kell elfogadnia a munkát hogy ne bukjon le, hanem azért mert a cégnél mostanra már szinte majdnem mindenki bűntárssá vált. És bár biztos vagyok benne hogy nem fog mindenkinek tetszeni hogy szétrobbantották a Harvey-Mike duót, de én örültem hogy meglépték, ezáltal egy teljesen új dinamikát kaphatunk a következő évadban.

Ami még mindenképp pozitív, hogy kiírták Scottie-t. Tény hogy Abigail Spencer sokat dobott a sorozat eyecandy faktorán, de a karaktere ezzel a “mindent tudni akarok”-attitűddel nagyon idegesítő lett az évad végére. Ráadásul így talán több badass Harvey-t kaphatunk az elkövetkezendőkben.

Akiről még muszáj szót ejtenem az Rick Hoffman. Kis túlzással, de állíthatom hogy Lous Litt az egyik legjobb tévés karakter napjainkban.

Míg az évad első felében nehezményeztem hogy mennyire a háttérbe nyomták, idén végre tök jó miniarcokat írtak neki: a kapcsolata Sheilával, a párharca Scottie-val, és a barátsága Harvey-val, habár utóbbi néha már kicsit erőltetettnek hatott. Le a kalappal Rick Hofmann teljesítménye előtt!

Ahogy írtam én a nyitánynál ott leszek, mert nagyon érdekel a folytatás, akit pedig ez a lépés sem hatott meg annak ez a megfelelő alkalom a kaszára, hiszen kvázi minden le lett zárva.

Nyáron tehát új fejezet nyílik a sorozat történetében ami talán megoldás lehet arra hogy kikerüljenek a mostani, remélhetőleg csak ideiglenes kátyúból, de persze az is előfordulhat, hogy még mélyebbre kerülnek. De bízzunk abban, hogy a 4. évadot ismét egy lapon tudjuk majd emlegetni a másodikkal. A lehetőség adott.

18 hozzászólás Ne habozz!

bara - 2014. 04. 12. 15:38

tényleg fárasztó volt már az eddigi felállás, jó, hogy változtatnak rajta – jövőre én se néztem volna, ezzel a csavarral viszont érdekel.

Lemoni - 2014. 04. 12. 15:38

Én kifejezetten örülnék, ha valóban szétrobbantották volna a Harvey-Mike duót, de kérdés, találtak-e elég “tököt” hozzá az alkotók. Egyrészt mert nekem Harvey a fő- és kulcskarakter a sorozatban és ezért néha úgy éreztem, Mike (főleg a magánélete) túlzott hangsúlyt kap, másrészt meg mekkora húzás lenne már, ha a jövőben esetleg egymás ellen kéne menniük egy-két ügyben. Scottie pont annyi szerepet kapott, ami elég volt, én kedveltem és sajnáltam, hogy a kíváncsiskodás mellett nem kapott egyéb sztoriszálat, ugyanúgy kihasználatlan maradt az észbeli képessége, mint Mike-nak a zseniális memóriája. Jessica rendkívül dekoratív elem a sorozatban, de illene őt is másra használni, nem csak az elegáns vonulásokra és az állandó kötözködésre. Rachel az örökös aggódásaival, nyűglődéseivel teljesen érdektelen lett. Louis az évad végére újra felszálló ágba került, de még mindig van hová fokozni. Nálam egyértelműen Harvey és Donna viszi a hátán a sorozatot és míg az első évad tájékán szívesen összehoztam volna őket, most azt mondom, így jó a viszonyuk, ahogy most van. Bár hullámzó volt az évad, azért összességében nézve fel sem merülhet a kasza gondolata, még mindig élvezhető a sorozat.

2SY - 2014. 04. 12. 17:32

Srácok mi lett azzal a Covert affair-s crossoverrel amit még reklámoztak is?

papajoe - 2014. 04. 12. 17:38

Nekem nagyon tetszett ez az évadzáró epizód. Szerintem, érezték a készítők, hogy változtatni kell a fő “álláson” mert “tönkremehet” a sorozat. Szerintem tapogatóztak és gondolkoztak azon ebben az évadban, hogy miképpen folytassák, milyen új magokat szórjanak el a jövőt alapozva. Megnehezítették azzal a dolgukat, hogy nagyon abszurd sztorira rakták az egész sorozat alapkövét. Egy zseni, aki nem jogász, felveszi őt a legjobb ügyvéd és stb. Nagyon messze van a valóságtól. Szerintem ez az egyedüli probléma ezzel a sorozattal, amit igen nehéz lesz meggyógyítani, átalakítani benne.

Félreértés ne essék, szerintem a kasza közelében sincs, és a top sorozatok egyike!

winnie - 2014. 04. 12. 18:54

2sy: az csak keresztpromó volt, nem? a usa azt szokta csinálni, de nem crossovereztet.

2SY - 2014. 04. 12. 21:25
Connie - 2014. 04. 12. 23:22

szerintem még mindig bőven felső kategóriás a sorozat, kíváncsian várom a kövi évadot:)

piszkosfred - 2014. 04. 13. 00:18

Luis és Donna a két legjobb karakter szerintem. Én is ott leszek a következő évadnál. Bár élveztem ezt az évadot kétségtelen, hogy nem voltam olyan lelkes, mint az első kettő esetében.

Endru - 2014. 04. 13. 00:53

Nekem a Breaking Bad után a kedvencem. És amikor Harvey begurul, na annál kevés badassebb dolog van :D Számolom a napokat az új évadig. És ha nincs sorozatjunkie, valószínűleg nem is tudok erről a sorozatról.

Meteor - 2014. 04. 13. 10:19

” – I told her.
– I know.
– She won’t tell anyone.
– I know.
– She’s leaving.
– I know.
– Harvey, you’re a good man.
– Am I? ”

Na hát az ilyeneknél azért kicsit többet várok egy Suitstól. Szabályosan már-már kínos egy-egy jelenet. Gyenge volt ez a rész évadzárónak. Remélem, hogy tényleg jön valami új felállás, mert ez már messze nem az a színt, amit az első másfél évad megszerettetett velem… Pár részre még maradok, mert érdekel mi fog történni, de ha a minőség változatlan marad, ez bizony kasza.

toncsiii - 2014. 04. 13. 12:10

Számomra ez az évadzáró nem volt évadzáró valahogy nem éreztem benne, hogy na akkor most befejeződik a szezon és jüvőre találkozunk, hanem mintha egy rész lett volna a sok közül. Bár lefekvés előtt néztem és eléggé álmos voltam, de ez nem változtat a tényen.
Az évadot tekintve kész zűrzavar volt és második nézésre tudtam valamennyire helyre rakni a dolgokat. Iszonyatos szétesést láttam benne, lehet jobban oda kellett volna figyelnem, de a drámázás elvette a helyet a tényleges ügytől.
Szívem szerint Rachelt elküldtem volna már most egyetemre, hogy ne zavarjon tovább, mert amit művelni merészeltek vele kiverte a biztosítékot nálam, Donna és Louis hatalmasok, jobban csipázom Louist, mint Harveyt (what?!) Remélem összekapják magukat a 4. évadra és a cliff nemcsak álcliffként fog funkcionálni.

Anthonz - 2014. 04. 14. 08:10

Ki mondta, hogy kiírták Scottiet? Elmegy a cégtől, de attól még maradhat a városban, a sorozatban is. Sose lehet tudni.
A Harvey – Mike duó szétrobbantása sem biztos, hogy hosszú életű lesz..

Brynden Rivers - 2014. 04. 14. 09:12

Sikerült elkerülniük a cápaugrást.

Pozitívabban: sikerült meglepőt ÉS következeteset(!) húznia az íróknak:
– nem gondoltam volna, hogy felbontják a Harvey-Mike duót
– következetes volt, mert látszott, hogy
“A fő kérdés most már az, hogy a TITOK mibe kerül Mike-nak és annak a 4 embernek aki védi”

És nem, nem derülhet ki a TITOK, akkor egy White Collar-spin-offba menne át a sorozat.
(mert Mike börtönből nem tud ügyeket megoldani, FBI/DA-alkuval kijöhet)

@Benjy: nagy pacsi, hogy Rick Hoffmant külön kiemelted.
De Sarah Raffertyről (Donna)egy szót nem írtál!

Pedig, pedig…
http://suitsusa.tumblr.com/post/81993895345/getaworld-ive-recently-found-this-amazing-tv
http://the1stclasslifestyle.com/10-reasons-every-lady-look-donna-paulsen-suits/

@Meteor:
Szerintem Donna mimikája volt ott a lényeg, nem amit mondott.

Brynden Rivers - 2014. 04. 14. 09:16

Elnyelte a kommentem az oldal :(

@Benjy egy szót nem írtál Donnaról
Pedig ő ÉS Louis és kisebb mértékben Harvey vitte a hátán az évadot.

Benjy - 2014. 04. 14. 10:18

Anthonz: “Korsh says that Abigail Spencer, who plays Scottie, has a lot on her plate and right now it doesn’t look like she will be in the mix for season 4.”

Oké a kiírás kis túlzás, de mivel a brit cég nincs a képben és Harveyval is szakított, így nem hiszem hogy a következő évadban már háromfelé írnák a szálakat. Ráadásul a színésznő is eléggé elfoglalt mostanság. (Javarészt filmezik, plusz ugye ott van a Rectify is.)

Béla - 2014. 04. 15. 05:14

Juniusig kibirom,akkor kezdődik a 4. évad

Kedvencecske - 2014. 04. 19. 18:16

gifek lehetének gyakrabban a kritikákban :D
amúgy jó írás :)

Norbee - 2014. 11. 23. 16:26

Lényegében nekem is tetszett ez az évad.Remélem azért így lassan év végére nem írok semmi spoilert a következő mondatommal. Azt viszont egyáltalán nem értem hogy vagy egy rész amikor Mike elmondja Rachelnek hogy felvették a Harvardra de majd csak később meséli el hogy hogy sikerült és gyakorlatilag utána ezt az írok teljesen elfelejtették és semmit nem tudtunk meg erről. Vagy csak én értettem félre?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz