login |

Pilot: Last Week Tonight With John Oliver

2014. 04. 29. 14:40 - Írta: human

5 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra, talkshow,

Erről a pilotról igazából két dolgot lehet igazán mondani, az első pedig mindenképp az, hogy az HBO akart egy The Daily Show-t magának. Így hát felfogadták John Olivert, miután látták ahogy helyettesítette a Daily Show-ban Jon Stewartot, amíg az valami filmet forgatott.

Tényleg teljesen hasonló a recept, csak itt egy hetet vesznek át 30 percben, bár legalább reklámok nélkül. Tehát kapott az amerikai média rendesen, amiért nem foglalkoznak a fontos dolgokkal, például az indiai választásokkal. Végtére is csak a dolgozó populáció jelentős részét érinti a dolog.

Aki látott már Daily Show-t, az szerintem be tudja lőni, hogy milyen stílusban foglalkoznak a hét történéseivel. És úgy tűnik, hogyha nincs Jon Stewartod, akkor ezzel a brit akcentusú Oliverrel is jól jársz. Legalábbis a poénok mennyiségét és minőségét elnézve az HBO jól választott.

A probléma egyedül az, hogy a 30 perc kevés, legalábbis ha ennyi témát akarnak belezsúfolni. Gondolom semmi fontosat nem akartak kihagyni a héten, így viszont pörgött az egész kicsit feleslegesen. Sok poén után nevetni sincs elég idő (egyszer még le is inti a nézőket, hogy folytathassa), így a show ritmusa nem az igazi.

Hetiben szerintem érdekes lehet, tetszett a “pilot”, avagy Oliver bemutatkozása az HBO-n, de persze még lehetne rajta javítani.

5 hozzászólás Ne habozz!

KG - 2014. 04. 29. 16:39

professor duncan!

Archenemy - 2014. 04. 30. 02:55

Azt olvastam, hogy az HBO-val 2 éves szerződést kötött, és ha siker a sorozat és Oliver is úgy érzi, akkor 1 órás is lehet az adás. Ami tényleg csak segítene rajta.
Nekem így is nagyon tetszett és ennél csak jobb lehet, biztos nézős minden héten.

sleuth - 2014. 05. 01. 14:49

Teljesen egyetértek a kritikával, talán még annyi, hogy Oliver interjú típusa jobban bejön, mint a nagyon kínos poén interjúk a Daily show-s correspondentek-től.

Goku2000 - 2014. 06. 14. 16:26

Ma ismerkedtem meg vele, és annyira tetszett, hogy 5-ből 3-t meg is néztem. A 2.,3. és az 5. adást. A Kentucky-s kampányvideók HBO stílusban ütöttek. A fickó nem fogja vissza magát. Az HBO-t a szex és az erőszak forrásának nevezte, a True Blood egy vérszökőkút, és hogy bebizonyítsa, van ennél is lejjebb, elkészítették a két Kentucky-jelölt kampányvideóját HBO-módra. Az első nagyon ütött. A netsemlegességgel kapcsolatos hírnél a két nagy amerikai kábelszolgáltatót fikázta, hogy felosztották egymás közt a területeket, és monopóliumhelyzetben vannak, ezért megengedhetik maguknak, hogy szar szolgáltatást nyújtsanak, stb. Miközben viccelődött még a krím-orosz helyzetről is, kimondta, hogy az USA elnökei az olaj miatt hunynak szemet bizonyos országok megengedhetetlen törvényei miatt. Viccet csinált az Eurovíziós Dalfesztiválból, és 3 adásból kettőben bemutatták egy-egy ország elnökét, akik szintén kapták az ívet. A legjobban az tetszett, amikor az ausztrál elnökről mondta, hogy londoni születése ellenére pont ő van a bevándorlók ellen. Foglalkozott az EP-választásokkal is, itt röviden bemutatta a Jobbikot. Szóval nekem nagyon bejön a stílusa, a téma, amiket feszeget. Bár Magyarországon lenne ilyen késő esti show. Lenne miről beszélni.

Goku2000 - 2014. 06. 14. 16:27

vagyis: kimondta, hogy az USA elnökei az olaj miatt hunynak szemet bizonyos országok megengedhetetlen törvényei felett.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz