login |

Two and a Half Men: vége a 11. évadnak

2014. 05. 10. 17:35 - Írta: human

22 hozzászólás | kategória: 2013/14 finálék, kritika,

– Just call it two man hanging out.
– Hey, what about me?
– Okay, fine, Two and a half men.

Ami működik, azt nem kell bolygatni, ennek a szellemében készült el a Two and a Half Men 11. évadja is.

Szinte semmi változtatást nem kaptunk idén a humorban, de nyilván felesleges is lett volna ebben reménykedni, nem azért nézzük a sorozatot, hanem pont az állandósága miatt. Alan mindig smucig, Walden jószívű és érző lény, Charlie lánya olyan, mint Charlie, Berta az Berta és ennyi. Még kellenek random nők, és meg is van a 11. évad.

Ránézésre a finálé felvezetése annak alapozott meg, hogy hátha elkapja a kaszás a sorozatot, de mivel ez nem így alakult, így 10 perc alatt felrúgtak mindent Alan körül, hogy jövőre szinte tiszta lappal indulhassanak ismét.

Teljesen megértek mindenkit, aki szerint borzasztó a sorozat, de én idén is elvoltam vele. Nyilván nem olyan, hogy nagyon vártam a részeket, volt hogy fel is gyűlt 1-2, de végül mindig bepótoltam őket. Alan baromságai mellett még Walden is kapott pár normális szálat idén, szóval jövőre megnézem majd a folytatást is by the sea.

A heti dupla dózis amúgy néha kicsit sok, mert az Anger Management is teljesen classik Two and a Half-szinten mozog mostanában.

22 hozzászólás Ne habozz!

ngear - 2014. 05. 10. 18:33

én speciel rühellem Chuck Lorre dekára kiszámított sitcomjait, ez az egy amit megszokásból(?) lesni szoktam havonta, ha összegyűlik pár rész.
nem tudom, hogy a színészek miatt (charlie lánya valami szörnyű amúgy) vagy más miatt-e, de jövőre is maradok.

dragon1986 - 2014. 05. 10. 18:54

csak a szexuális poénok miatt nézem :))

charlie lánya szerintem jó, a greekes srácot hiányoltM A FINÁLÉBÓL :(

sherlock20 - 2014. 05. 10. 19:05

By the sea :D

..amúgy ez az évad hozta már a Charlies szintet, teljesen elégedett vagyok a sorozattal. azt kapom, amit várok. nem többet, de nem is kevesebbet. röhögni még mindig jókat lehet rajta. és ez a lényeg.
annak mondjuk örülnék ha több evelynt használnának, remek perceket szállít amikor feltűnik.

rm - 2014. 05. 10. 19:05

Szerintem azon múlik, hogy kinek milyen humor jön be igazán. Ezen a sorozaton nagyon sokat lehet nevetni, ebben az évadban is így volt, nem azért, mert annyira eredeti és újat mutató, hanem mert összeállt egy kémia, egy recept, ami viszi az egészet és tök jól játsszák el ezeket a helyzeteket. A mellékszereplőket pedig nem említi ez az írás, pedig ehhez az évadhoz rengeteg hozzátett Larry karaktere például. Szóval én most is azt mondom, hogy nagyon jó sitcom, mert szórakoztat. Remek évad volt.

dave - 2014. 05. 10. 19:13

nekem már túl sok a kikacsintás. A Charlinak beszólogatás még jó volt, de amit Mila Kunissal műveltek, az förtelem volt.

Nekem a startupos szál tetszett Odette-tel, az kár, hogy nem ment tovább. Egyébként, ez a bajom: mindig van egy egy érdekes vonal, amiből reménykedek, hogy lesz valami, de aztán valami marhasággal lezárják, és mennek vissza a kályhához. Tipikus Chuck Lorre.

dragon1986 - 2014. 05. 10. 19:24

” Charlinak beszólogatás még jó volt, de amit Mila Kunissal műveltek, az förtelem volt.”

pedig szvsz jó volt, igaz én kikacsintás/utalás sucker vagyok :))) mi bajod volt azzal? :)

dave - 2014. 05. 10. 19:33

dragon1986: az, hogy már sok volt. Erőltetett, mint a two and a half men a szezon végén. Én is vevő vagyok egy két ilyen poénra, ha ül, de csak erre építeni egy jelenetet szánalmas.

Fireblade - 2014. 05. 10. 20:18

Nekem hiányzik Charlie, de keveset van Berta meg Evelyn is,de főleg Jake hiányzik…nem rossz ez, vannak néha jó poénok, de nem nőtt fel az elődhöz..átlagos, elfogadható sitcom, nem több

olyan 5-6/10 az évad

tobias88 - 2014. 05. 10. 21:04

Én sokáig tűrtem ezt az új felállást, de a duci lezbi érkezésével 2 rész után kaszáltam. Bármit tudok találni, ami jobb 20 perces időtöltés mint ez. (pl Brooklyn 99)

Leslie01 - 2014. 05. 10. 21:13

Szerintem ez a legtipikusabb “közepes szitkom”: nincsenek nagy kilengések az epizódok és évadok között. Sosem túl jó, de sosem túl rossz. (Szemben mondjuk a HIMYM-mal, TBBT-vel, vagy a Modern Family-vel) Megbízhatóan hozza a saját szintjét. Heti 20 percben jól elszórakoztat, ezért jövőre is nézni fogom.

Annyit még, hogy ez az évad volt a leginkább átívelő szálas. Szerintem több epizód elején volt most “Previously”, mint ahány előtt nem.

Stockes - 2014. 05. 10. 22:11

@Leslie01: szerintem a TBBT-ben sincsenek nagy kilengések, és szerintem jobb, mint közepes. A HIMYM-nek az évadai egyre gyengültek, az utolsó évad nézhetetlenül borzalmas volt, a vége meg aztán végképp egy kalap sz..

Egyszer már majdnem kaszáltam TAAHM-t, de szerintem ez a 11. évad jó eddig. Hangyányit le vagyok maradva pár résszel, nem értem még végig az évadon, de szerintem tetszik. Pedig Kutchert nem szeretem, nagyot esett vele a színvonal, de ez az évad mégis egész jó, mintha az írók összeszedték volna magukat. Persze divat szidni, ezt is, meg a TBBT-t is.

winnie - 2014. 05. 10. 22:22

OFF

stockes: a tbbt-vel kapcsolatban mindig is sokkal több volt a nem egyenletes színvonalra való visszajelzés, mint a taahm esetében.

“Persze divat szidni, ezt is, meg a TBBT-t is.”

meg a himym utolsó szezonját és a finálét is?:) szerencsére nem így van, mert még szerintetek is azon a héten a himym finálé volt a legjobb epizódé.

ezt egyébként nem divat. igazából a taahm a “kutya sem beszél róla”-fázisban van. és jól elvan, megbízhatóan teljesít.

de a lényeg, hogy ez így elég passzív-agresszív, mármint, hogy valaki negatívat mond, akkor az csak divat lehet. én azt veszem észre, amit a gigantikus nézettség is igazol, hogy a tbbt-t igencsak nagy divat imádni. attól, hogy évente pár százezer ember kaszálja, akik közül pár tucat le is írja a véleményét, még bármennyire is szeretnénk, nem lesz divat.

(és én még csak elfogult sem vagyok, mert mindkét sorozatot kukáztam 2-3 rész után:)

nfsu17 - 2014. 05. 10. 22:58

én nézős vagyok ebben is, és tudom, hogy semmi köze a régi sorozathoz, úgy tekintek rá, mint egy új sorozatra.
és így nézve nem rossz, jókat lehet rajta derülni továbbra is, azaz a célját nálam eléri.

hogy őszinte legyek Jake kiírásának nagyon örültem, mert mire felnőtt, már rég unszimpi lett…csak addig voltak jók a poénok rá, míg kicsi volt.

a leszbi csaj meg sok vizet nem zavar, néha van pár poénja, azt kész.

larry, meg a nője, meg alan simán elviszik a hátán a sorozatot…persze walden is, de azért alan az adu ász itt.

Zizi - 2014. 05. 11. 00:49

meg kell követnem magam, mikor kiderült, hogy kilép a “fél férfi” és jön Charlie rég elveszett lánya, akkor többször is hangoztattam, hogy ideje lenne jönnie a kaszásnak, erre tessék…

azt kell mondjam, nekem ez az évad tökre bejött (kivéve a kissrácot, akit Jake kettőnek akartak/nak).
tényleg úgy volt, hogy nem kellett sokra számítani, csak a szokásos smucig Alan-re és a többi… de volt néhány egést felnevetős poén.
kimondottan tetszett a Mila Kunis-os rész és az is mikor Alan Walden futtatója lett :)

Otto - 2014. 05. 11. 01:23

Charlie lánya mehetne, egyébként mindig valahogy meglepődöm hogy még mindig tartják az eros kozepes szinvonalat ami elég ahoz hogy meg mindig nézzem

Flanker - 2014. 05. 11. 01:27

Stabilitás, ez talán a legjobb szó, pozitív és negatív értelemben. Nálam működik a recept (az Anger Management-é is), így nézős maradok. Persze lehetne jobb, frissebb, de a többi, más jellegűbb szitkomjaim között bőven elfér. És ahogy dragon1986 írta: marha jó szexes poénok vannak benne..:D

Hunnenkoenig - 2014. 05. 11. 02:22

Meg mindig nem szeretem, de sajnos meg mindig jobb, mint az anger management, amit csak es kizarolag Charlie miatt nezek.

Az a mondat, hogy az regi TAAHM szintet hoz, azert erös, mert nem.

kempmove - 2014. 05. 11. 04:39

jó ez, mindig benne van a heti programba, Charlie lányát azért kaszálnám belőle, elég felesleges karakter sztem, nélküle sem lenne rosszabb a sorozat.

azt sem bánom hogy a felszarvazott férj jelölt eltűnik, őt is nagyon gyengének éreztem végig.

ellenben az új szereplő, a robot maradhatna, jól hozza a szerepét simán.:))

bertold661 - 2014. 05. 11. 08:53

lesz 12-dik evad ?

Stockes - 2014. 05. 11. 12:31

@winnie: persze, az ízlése mindenkinek más, de ahogy néztem, nagyon sokat panaszkodtak a HIMYM-re.

Ami meg a te ízlésedet illeti, annyira ellentétes az enyémmel, hogy a kritikáidat egy ideje megfordítom. Amit istenítesz, arra rá sem nézek, amiről rosszat, az kap egy esély :D human kritikái jobban szokták tükrözni az ízlésem, bár azért vele sem értem mindig egyet.

Stockes - 2014. 05. 19. 10:24

Na, végigértem az évadon. Tetszett, egyedül az évadzáró volt egy kicsit erőltetett, túlcsavart, de ott nem a poénokra mentek, hanem az évados szálakat varrták el. Mindegy, ha a 12. évad is legalább ilyen lesz, akkor méltósággal búcsúzik a sorozat.

Gyuli - 2014. 05. 25. 23:51

Azért James Belushi be figyelt volna a fináléba :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz