login |

Game of Thrones – 4×06: The Laws of Gods and Men

2014. 05. 13. 14:11 - Írta: CyClotroniC

92 hozzászólás | kategória: kritika,

I demand an Emmy!

Már múlt héten írtam róla bővebben, hogy miért nagyon jó eddig ez az évad, de most meg aztán tényleg olyan érzésem volt, mintha Bryan Cogman nekem pakolta volna össze ezt a részt. Lehet, hogy csak az újdonság varázsa, de így egy szűk órával a mostani rész után bizony tényleg azt érzem, hogy ez volt eddig a legjobb Game of Thrones-epizód, amit láttam, így szemrebbenés nélkül vésem be neki a 9.5/10-et.

Mindezek ellenére rövid leszek, mert tényleg a magukért beszéltek az események. Braavos csodaszép, a Vasbankos jelenet Mark Gatiss-szel rettenetesen hangulatos és pragmatikus volt, Stannis pedig egyre inkább inkompetensnek tűnik, de minimum jobban, mint korábban. Nem tudom, hogy ez tudatos-e a készítők részéről, de egyre inkább azt érezni, hogy Davos és Melisandre ellenérdekelt ápolókként tologatják szegényt ide-oda a Sárkánykő Intézetben.

Dany története nyúlfarknyi volt ezúttal is, de azt mindenképpen jó volt látni, hogy sorra döbben rá arra, hogy a világ nem fekete-fehér, a tettének következményei vannak és lehet, hogy kicsit sem olyan egyszerű uralkodni, pláne nem igazságosan, mint amilyennek azt elsőre elképzelte.

Az első etapot Ramsay és Theon Reek kettőse vitte el a hátán, még úgyis, hogy végtelenül sutának tartottam a kutyakiengedős konfliktusfeloldást, főleg ennyi zárral való szöszmötölést követően. Ez viszont mit sem változtat azon, hogy Iwan Rheon és Alfie Allen hátborzongatóan jók együtt.

A csúcs persze Tyrion tárgyalása volt, meg nyugodtan hozzávehetjük az előtte lévő kistanácsos összeülést is, mert senki nem küld el egy másik lordot olyan leheletfinom lekezeléssel papírért, mint ahogy azt Tywin tette Lord Tyrellel.

Ha van olyan jelenet és epizód, amivel Peter Dinklage újra reálisan Emmy-közelbe kerülhet, hát azt most láthattuk, mert ahogy a flegma szkepticizmusból eljutott a mély és őszinte csalódáson át a kifakadásig a végén, kiborítva jóformán teljes életének – és megannyi GoT-rajongónak – eddigi minden frusztrációját az egybegyűltekre, azért tényleg le a kalappal előtte.

Szóval nincs mit tenni, mocskosul imádtam ez a részt.

Eleve könnyű megvenni az összes ilyen fajsúlyos tárgyalós jelenettel, meg azzal, ha az underdog karakter jól beolvashat mindenkinek, így Oberyn lazasága vagy Varys értsd-ahogy-akarod válasza csak a hab volt a tortán. Ahány GoT-rajongó van, annyi fajta dologért szeretjük ezt a sorozatot, én konkrétan leginkább ezért, amit most láttam, de ezért nagyon.

92 hozzászólás Ne habozz!

Malachi - 2014. 05. 13. 14:22

“ez volt eddig a legjobb Game of Thrones-epizód, amit láttam” – ebben lehet valami. soha nem volt még olyan, hogy egy részt is azonnal újra kelljen néznem, de ennél úgy éreztem muszáj, annyira jó volt.

igazából az egész, nem is tudnék gyenge pontot kiemelni. Dany szájba rágós uralkodás kicsit talán, de egye fene, mikor Tywin és Tyrion és Jaime, és Varys és Tywin és Tyrion és Jaime, és Varys és Tywin és Tyrion és Jaime, és Varys!!!

amúgy Varys szerintem az egyik nagy vesztese a sorozat formátumnak, mert az első évadban amiket lenyomtak Kisujjal a trónteremben, hát a kedvenc részeim közé tartoztak, és most megint nagyon jó volt a trón előtti beszélgetés a herceggel. többet kellene képen lennie, ha már annyira bámulja a Vastrónt, megtudhatnánk többet is róla, meg a szándékairól.

Stiel - 2014. 05. 13. 14:22

A címke el van írva.

CyClotroniC - 2014. 05. 13. 14:24

Köszi, javítva.

lux - 2014. 05. 13. 14:33

Hiába olvastam a könyveket, a tárgyalásos rész nagyon megrendítő volt. A Purple Weddingnél is főként a mimika, a finom összenézések vagy épp szemlesütések tetszettek a legjobban, és ez most is állja a helyét. Persze zseniális volt P.D. játéka és monológja, de ami igazán megfogott az a kimondatlan dolgok voltak.
Theonos rész jó volt karakter(le)építésre, hisz a könyvvel ellentétben itt folyamatában látjuk az átalakulást, az előző személyiségétől való teljes elfordulást és ehhez kellett szerintem, hogy a testvérét se ismerje meg/tagadja le.
Dany-nél örülök, hogy végre eljutottunk idáig, kicsit letörik talán a nagy szarva és ráébred, hogy az uralkodósdi azért sokkal másabb, mint a hódítósdi.

jky - 2014. 05. 13. 14:34

Theon “szabadítása” eléggé kilógott, plusz Khaleesi fájdalmasan kevés időt kap. Na de a tárgyalás, na de Tyrion, kegyetlen jó volt. Dinklage előtt le a kalappal. És még Gatiss is szerepet kapott. Tényleg az egyik legjobb epizód volt eddig. Mi lesz itt a fináléban?

baggio - 2014. 05. 13. 14:34

Meg voltam róla győződve, hogy ez lesz az a rész, amit a leginkább lehúznak majd az emberek, sajnos ezek szerint nem jött be :)

Cucuminator - 2014. 05. 13. 14:35

Szerintem is az egyik legjobb epizód volt ezidáig. Bár ilyen lenne a sorozat végig, azaz felesleges, olcsó fantasy kellék mentes.

Engem személy szerint teljességgel hidegen hagy, sőt bosszantónak tartom az északi szarakodást a másokkal, óriásokkal és vargokkal. Annyira kontrasztban vannak a sorozat igazán jó és minőségi részeivel, hogy azt nehéz szavakba önteni.

clegane - 2014. 05. 13. 14:42

no no az Emmy a McConaugheyé (na ezt se tudtam elsőre leírni)
hacsak nem mellékszereplőnek jelölik Tyriont
de akkor ki a GoTban a főszereplő??

amúgy remélem Davos érvelése még tartalmazott elemeket amiket a nézőnek meglepetésnek szánnak, mert ez így elég harmatos volt.

sehrezad - 2014. 05. 13. 14:45

Sajnálom az epizód eleji visszatekintés megnézését, mert Varys diplomáciai elfordulását elspoilezerte kicsit, bár a rész közben azért agyaltam, hogy Varys vajon az egyetlen lesz, aki kiáll a maga módján Tyrion mellett,vagy épp ellenkezőleg.
Shae pálfordulása viszont túl nagy volt számomra, ezt nem teljesen éreztem megalapozottnak/kidolgozottnak (a magyarázata, oka persze ezzel együtt világos), de PD játéka ennél a résznél szívszorítóan remek volt.

Arra viszont kíváncsi leszek, hogy Theon mennyire tud “visszaalakulni”, hogy beépüljön (bár azt sem tudom, hová: a Black Castle-be talán?).

Meg persze az is kérdéses, ki fog itt kivel párbajozni, mert az valószínű, hogy Tyrion is bajnokot kér föl. Legnagyobb kitolás Jaime választása lenne (ráadásul akár mindkét oldalról…), de nem vennék rá mérget, hogy ő lesz.
Mindebből látszik, hogy nem ismerem a könyveket :)

CyClotroniC - 2014. 05. 13. 14:48

clegane: Szerintem senki nem indul most főszereplőként, az HBO őket jelölte:

F.mellék: NCW, Dance, Dinklage, Harington
N.mellék: Clarke, Headey, Turner, Williams
És Pedro Pascalt meg Dianna Rigget vendégszereplőként.

brz1 - 2014. 05. 13. 14:50

Peter Dinklage mellékszereplő, ott is nyert Emmyt és Golden Globeot.

clegane - 2014. 05. 13. 14:52

hát így persze könnyű nem versenyezni* a főszereplő Emmyért! hogy aszongyák hogy hát ebbe a sorozatba csak mellékszereplők vannak. jó duma!
(*nem mintha nem magukkal versenyeznének)

CyClotroniC - 2014. 05. 13. 14:56

clegane: De a Modern Family sem indul főszereplő kategóriában, sőt anno a Jóbarátok esetében volt év, amikor főszereplőként indult, volt amikor mellékként, szóval ez még évről évre is változhat. :P

jinjang - 2014. 05. 13. 15:00

Hát, ha az egész részt nem is, de az utolsó pár percet egyszerűen muszáj volt visszatekernem. Azok az arcok, miután Tyrion keresztülhúzza a számításukat …!
Mondjuk a hajam tépem, amikor egy-egy ilyen jelenet után megjelenik a stáblista, mert hát azonnal ide nekem a következő részt … pedig olvastam a könyvet, szóval tudom, mire számíthatok.

tobias88 - 2014. 05. 13. 15:05

George R. R. Martin -nak üzenem, ha kiírja (vagy már kiírta) Tyrion-t, rám a továbbiakban ne számítson :D
Nálam már egyértelműen ő a főszereplő, még akkor is ha kevesebb szerepet kapott is a részben, az ő része volt megint a legerősebb.

Zsolt - 2014. 05. 13. 15:06

Nekem is nagyon tetszett ez a rész.De van egy dolog amit nem értek, hogy miért nincs Spoiler védelem??? Igaz,hogy teljesen konkrétum nincs benne, de nekem ennyi is már bőven spoiler.

cegtli - 2014. 05. 13. 15:08

Én nem értettem, hogy ha már ott lemészárolták egymást Yara meg Ramsey emberei, azzal a pár kutyával miért nem tudtak elbánni? Volt elég fegyverük.

ThomasGreg - 2014. 05. 13. 15:09

sehrezad: A Nyaknál a Caitlin-árok (vár) még mindig a tintahalak kezén van. (Ez ugye Észak kapuja; ezért mondta Ramsay apuka, h “úgy kellett visszalopakodnia” a saját kastélyába, mikor Délről megérkezett)

/* Jó, tudom, Kraken. vagymiaszösz

topa - 2014. 05. 13. 15:10

baggio.
miért nézed a sorozatot mondd már meg? minden egyes hozzászolásoddal csak szidod. Minden ki hibát felnagyítasz, nem szereted a sorozatot értettük, hát akkor ne nézd, de nem kell minden cikknél hangoztatnod h nem jó.
DE jó a sorozat, kedvence sokaknak, és képzeld el azok is szeretik, sőt azok jobban szeretik akik NEM olvasták a könyvet.

clegane - 2014. 05. 13. 15:16

tobias88:
hát akkor van egy rossz hírem!

SPOILER!!
esik az eső
SPOILER VÉGE

:troll:

Ayron - 2014. 05. 13. 15:17

Ja de viisza is ment Délre mert az egyik előzetesből látszik ,hogy a két észki sereg találkozik egy mezőm.
Rémvár vs Kraken jó lett volna, ha nem abban a környezetbe rakják,mert így logikai bukfencekbe kerülnek.

hbal - 2014. 05. 13. 15:23

ez az első olyan rész, aminek a végét többször is ujranéztem. Zseniális volt Tyrion “vallomása”, le a kalappal. Kíváncsi vagyok tudja-e tartani ezt a szintet a sorozat az (sajnos már csak) elkövetkezendő 4 részben…

wouhn - 2014. 05. 13. 15:34

Csak nekem fura egy kicsit, hogy egy szajhának pont annyira erős szava van, mint egy nemesnek?

baggio - 2014. 05. 13. 15:35

Azért nézem, mert az alapanyag nagyon jó és mert hbo :) A többire inkább nem reagálok, a GoT-féle véleménykommandóval nincs elég munícióm vitatkozni, mert itt aztán minden egyes elejtett mosoly zseniális és borzasztó mélyértelmű, aki nem ilyen megközelítéssel áll hozzá, az fogja csak be, értem.

Azért a gondolatért is valószínűleg megkövezés jár, hogy SZERINTEM a sorozat akkor működne igazán, ha csak a királyvári történéseket mutatnák meg, minden másra csupán hivatkoznának (ahogy azt pl. tették a legutóbbi részben is az asztalnál tanácskozva). Ezt szigorúan az eddigi cselekményre értem, de a lila esküvőn kívül nem bántam volna, ha a maradék játékidőt mondjuk Varys és a többiek karakterének kifejtésére töltik, SZÁMOMRA akkor lehetne egy lapon emlegethető a Trónok harca más kanonizált szériával.

CyClotroniC - 2014. 05. 13. 15:39

De sajnos a könyv POV-okból van megírva, így nem lehet elhanyagolni a többi eseményt se, noha pl én is többször leírtam, hogy Királyvár totál más szint, mint a többi szál. Pont írtam, hogy Varysnak én is adnék több játékidőt, ennek ellenére el kell fogadni, hogy van bőven más cselekményszála is a sorozatnak, és akadnak olyanok, akik északért vagy Danyért néznék inkább. Viszont nem értem így az első kommentedet, mert ha valaki Királyvárért szereti ezt nézni, hát most abszolút megkapta belőle bőven az adagját. Negatív pont meg tényleg csak annyi volt, hogy a záras-kutyás dolog gázul sikerült, meg Dany sótlan a többiekhez képest, de így is talán most a legjobb Dany szála idén, mert szembesül végre hibákkal és nehézségekkel. Szóval lehet azt mondani, hogy jobb lenne, ha csak Királyvár lenne benne, de akkor az már nem ez a sorozat lenne.

G. - 2014. 05. 13. 15:56

Tyrion tárgyalása (azaz még csak az első fele) az év -ha nem minden idők- legjobbja volt sorozatos szempontból. Egyszerűen nem tudok jobbat.
Így kell ezt csinálni!
G.

baggio - 2014. 05. 13. 16:06

Ez a legutóbbi rész négy szálból állt:
– Stannis a Vasbanknál (kb. 10 perc)
– Theon “kiszabadítása” (~ 8 perc)
– Dany és a rosszalkodó sárkány (~ 6 perc)
– Királyvár (25 perc)

Ha Tyrion-féle szálat zseniálisnak is tekintem, az még mindig csak az epizód fele. SZERINTEM viszont a másik fele tele volt hibákkal, kezdve a mentőakció borzalmas megvalósításától a keleten történő blődségeken át (nekem itt túl vizuális a sorozat, értem én, hogy most a Dany előtt álló nehézségeken van a hangsúly, de ha ezt annyival elintézik, hogy egy királyvári tanácskozáson megemlítik, ugyanott tartunk) egészen addig, mikor egy komoly döntést – jelen esetben a Stannisnak adott kölcsön ügyét – könnyedén elintéznek egy kortesbeszéddel, és ez nagyon zavar.

VanillaSky - 2014. 05. 13. 16:26

Ez talán a legkiegyensúlyozottabb évad. Egy résszel felvezetnek és alapozzák a hangulatot majd minden másodikba tesznek valami epikus jelenetsort. Sajnos egy felelőtlen emberke miatt nekem ezen rész “visszatérője” már nem volt meglepetés, de a megvalósítás lehengerlőre sikeredett. Dinklageről pedig le lehetett olvasni mindent. Eddigi életének csalódásait, megaláztatásai és dühét, Jamie szintén szépen asszisztált hozzá. A sorozat fel fog kerülni a polcra, megérdemli a dobozt.

VanillaSky - 2014. 05. 13. 16:28

* bocs a dupláért

Egyetlen negatívumként a Vas szigetieket említeném. Kicsit jobb harcosokra számítottam a “hírükből”, ez kissé csalódás volt.

winnie - 2014. 05. 13. 16:28

“Igaz,hogy teljesen konkrétum nincs benne, de nekem ennyi is már bőven spoiler.”

magamon teszteltem. nem tartok itt, de nekem semmit nem mondott el. szerintem belefér. meg aztán, ha kicsikét necces is, nem fogja elolvasni az, aki nem akarja. de egyébként minden fontosabb infót elpakolok tovább mögé, ld. tegnapi louie kritika, de itt nem éreztem.

jiliac - 2014. 05. 13. 16:30

Kiváló volt ez a rész. De emberek készítik ezt a sorozatot is, ezért hibák voltak, vannak, lesznek. Viszont ha elképzeljük, hogyan juthatott ki Yara a kastélyból akkor mindjárt megmozdul valami bennünk, amit képzeletnek és fantáziának hívnak. Így máris nem csak az van, hogy “tele van hibával” mert az bizony mindenhol lehet ahová nem jutott több képkocka.

A lényeg nem változott, Dany rá fog ébredni, hogy nincs minden úgy ahogyan elképzelte, és Yara ha menteni akarta az életét akkor szaladnia kellett, és Davos az isten, minden további dolog lényegtelen, mert a lényeg benne volt ezekben a pár percekben is, a többit meg hozzá lehet képzelni. Amire igazán kellett 30 perc arra volt, és ez a lényeg számomra.

the_daver - 2014. 05. 13. 16:41

@baggio

Dany jelenetét pont így kellett megcsinálni, nem lett volna elég, ha csak elmondja valaki. Majd lesz jelentősége, hogy miért.

paranoid android - 2014. 05. 13. 16:44

@baggio

A GoT – legyen az a könyvek konkrét POV szerkesztése vagy a sorozat szabadabb karakterhasználata – a nézőpontokról és azok ütközéséről szól. Ha csak Királyvárat mutatnák, a sorozat különlegessége veszne oda. Királyvár szemszögéből Dany és Stannis csak egy fenyegetés. Ahhoz hogy egy komplex történetet kaphassunk, kellenek az ellentétes nézőpontok. A blackwateri csata izgalmán milyen sokat rontott volna, ha nincsen Davos és Stannis, vagyis ismert karakter az ellentétes oldalon. Dany szálát mégis hogyan intézték volna el a Kistanácsban? “A következő napirendi pont: az a lány a sárkányokkal, akit eddig nem láttunk, rádöbbent, hogy uralkodni nehezebb, mint hódítani.” És persze, Theon kiszabadítási kísérlete – leginkább szerintem a vágás terén – ügyetlenre sikerült, de ettől még Theon története az egyik legtragikusabb a sorozatban, amit sokan értékelünk. Oké, szerinted lenne így jó, csak azt nem veszed figyelembe, hogy ha nem lennének más jelentek, mintegy oppozícióként, akkor minden amit Királyvárban látunk más hatást keltene, másként működne. Az általad kifogásolt jelentek hiányában a megmaradó jelenetek is megváltoznának, méghozzá a hátrányukra.

Andro - 2014. 05. 13. 16:56

Egy szót tudok mondani erre az epizódra. Tökéletes. Ezzel szerintem mindent el is mondtam.

És egyetértek tobias88-al, nálam is Tyrion az abszolút főszereplő. Ha Martin kiírja, nagyon, nagyon, nagyon, nagyon mérges leszek.

CyClotroniC - 2014. 05. 13. 17:13

baggio: Ugyanakkor itt kavarognak a szálak, lehet, hogy Jon és Dany eddig kicsit elszigetelt volt a többiektől, de hát láttuk, hogy mindenki jár mindenhol. Most gondolj bele abba, hogy a könyvciklus címében az ice meg a fire főleg a Falon túli világra meg a sárkányokra utal, ha azokat nem mutogatod időközben a végén hiába veszed elő őket, nem fog akkorát ütni, mert nyilván jön még Dany Westerosra. És legyünk korrektek, az első szezonban baromi érdekes volt az ő története, és mivel ő egyedül elég sok mindent tapasztal meg kvázi kislányként ezért neki értelemszerűen kicsit montázsjellegű is a sztorija, mire eljut A pontból B-be. Szerintem a lányok (Arya, Sansa, Dany) megélt, jellemformáló élményeinek bemutatása abszolút érdekes, de mivel Danynél ez sokkal grandiózusabb térben és méretben zajlik, ezért nála sokkal tördeltebb is ez az élmény, meg ugrálósabb, mert azonos idő alatt nagyobb ívet kell leírnia. Itt amúgy néha sántít is a sorozat, hogy míg Theon tesója csónakázik, addig Dany végigtrappol két essosi városállamon, de ez legyen a legnagyobb baj. Hiába unom monduk Bran bóklászását, valamilyen szinten nyilván van haszna neki is, elvégre előrevetíti Királyvár hólepte tróntermét is, ami lehet pusztán szimbolizmus is, hogy északé lesz, de lehet, hogy tényleg lemászik majd addigra a tél és jöhetnek a Másokat gyakó sárkányok, vagy mondjuk olyasmi, amit most nem tippelnék be mert könyves agyalás a részemről, még ha csupán első regényes is. Na szóval mindig lesznek olyan szálak, amik később erősödnek fel, teszem azt Tywin se lett volna olyan érdekes Királyvárba érkezvén, ha nem kaptunk volna belőle ízelítőt Aryaval korábban.

Adtam én már 6 pontot, talán kevesebbet is korábbi szezonban GoT résznek, szóval ez nem elfogultság a részemről, egyszerűen ez a szezon tényleg nagyon egyben van, múlt heti írásban leírtam, hogy szerintem miért, nem akarom magamat ismételni.

bëiz - 2014. 05. 13. 17:21

Hihetelen mennyire jó volt ez a rész. Mindjárt újra is nézem!

baggio - 2014. 05. 13. 17:22

paranoid android, bár ezt majdnem minden sorozatnál el lehetne mondani, nyilván ezért is írtam, hogy az alapanyag nagyon jó, és minden hibájával együtt ezért élvezem a történetet.

Viszont nekem továbbra is az a bajom, hogy a könyvek elolvasása nélkül közel sem alkot a széria egy egészet, mert bizonyos okokból pár karakter, család, stb. egyszerűen nincs eléggé kibontva ahhoz, hogy az általad említett dolgok működjenek. Tehát épp a komplexitás veszett oda, és talán az se véletlen akkor, hogy pont az a rész tetszik a legjobban a nézőknek, melyben a legtöbb időt töltenek egy helyszínen (részben ezért is gondoltam, hogy jóval több kritika lesz, de pont az ellenkezője jött be).

sandor8206 - 2014. 05. 13. 17:32

olyan hülyeségeket ír valaki néha, hogy befordul az ember
ő King Landiget szereti, csak az legyen, többiek csak említve és még sír is érte
miért? nagyon egyszerű a dolog,
mi van HA (könyvet nem olvastam, csak írok valamit) eddig csak a Kings Landinges események történnek Lannisterekkel, Varysokkal stb…és mi csinálsz idióta ha Martin kinyírja az összeset, lenyomtál 5-6 évadot velük és van még x db könyv hátra és akkor jajj jöjjön Dany, meg Havas John gyorsan, hisz ő rájuk fut ki a sztori vége mondjuk (hisz nem tudni mi lesz, még nincs befejezve a sztori könyvben)

Runci - 2014. 05. 13. 17:36

Olvastam a könyvet, csak beszélnék olyan emberekkel, akik nem, ezért a kérdés. Előző részekben nem szellőztették meg, hogy ki fog párbajozni? Bármelyik oldalon.

CyClotroniC - 2014. 05. 13. 17:38

baggio: Miért most kritizálnánk azt, hogy szegmentált a sorozat, ha eddig a legtöbbet ez a szezon időz el egy-egy helyszínen, mint az esküvőn vagy a tárgyaláson is? Sőt észak is akkor volt a legjobb, mikor egyben megkapta a 15-20 percét. Mármint érezhetően jobb a sorozat, ha kevesebbet ugrál, de miért kössünk bele ebbe, ha idén pont amiatt jobb az évad, mert ezen változtattak annyit, amennyit tudtak?

Runci: Szerintem nem lőtték el, én se tudom biztosra, de volt egy erős sejtésem, ami totál bejött, mert sajnos láttam az egyik epizódnak a címét, ami abszolút igazolta a sejtésemet. Most kérdés, hogy azért sejtettem, mert annyira utaltak rá, vagy csak véletlen. :P

sandor8206 - 2014. 05. 13. 17:42

Runci én nem olvastam, és sztem nem szellőztették meg, sztem legtöbben Jaime vagy Bronnt tippelik Tyron mellé.

clegane - 2014. 05. 13. 17:46

CyClotroniC: mondjuk az az epizódcím lehet ám akár tök független is Tyrion tárgyalásától

Gwen - 2014. 05. 13. 17:50

Azért esz mégsem az “Eszeveszett Kalandok Királyvárban” című sorozat… :-)

Gwen - 2014. 05. 13. 17:51

Mármint ez… csak sikerült elírnom! :-)

baggio - 2014. 05. 13. 17:51

CyClotroniC, oké, leírtad és elfogadom a véleményed, én pedig megosztottam az enyémet, ha már megszóltak érte, hogy miért “kínzom” magam vele.

Sunsetjoy - 2014. 05. 13. 18:16

wouhn: Egy szajha szava, nemessel szemben?
Eddig csak a vád tanúi szólaltak fel (bár nem úgy hívták őket, csak vallomásuk miatt rossz színbe került Tyrion).

Vallomás-vallomás. Teljesen mindegy, ki mondja el, ha ugyanazt mondja nemes és szajha. Ha ellentét lenne, akkor lenne érdekesség, így csak a kirakatperhez ment az assziszt.

Fred - 2014. 05. 13. 18:38

Tényleg jó rész volt. Az viszont érdekes, hogy az első évadban az egyik kedvencem Dany szála volt, addig most már szinte idegesít, az a kevés játékidő is amit kap. Lassan meg már annyi brit színész van ebben a sorozatban, hogy nem marad több Angliában. Ez persze nem zavar sőt… :)

Vödör - 2014. 05. 13. 18:53

Én csak azt nem értem hogy került Pykeról Dreadfortba Yara… hajóval…

Lalolb - 2014. 05. 13. 19:01

“Ahány GoT-rajongó van, annyi fajta dologért szeretjük ezt a sorozatot…” – ezzel a mondattal megfogalmaztad a GoT igazi erejét.
Nagyon nincs is mit hozzátennem. Eddig minden pillanatát imádtam a 4. évadnak és számomra ennél nem is kell több.
Azzal meg tényleg nincs semmi gondom, hogy vannak olyanok akiknek nem tetszik a sorozat. De ez így van rendjén, nem vagyunk egyformák.
Ahogy már többen megfogalmazták, tény, hogy Királyvár viszi a prímet,de én imádom a körítést is és főleg azokat a részeket, ahol a “történelem” hétköznapjaiba enged betekintést. Ezek nélkül számomra nem lenne teljes a történet.

Miss Keamy - 2014. 05. 13. 19:22

imádom Tyrion-t, Peter is mindig kiválóan teljesít, de csak nekem tűnt karakteridegennek a kirohanása? úgy értem, persze hogy ideges lett Shae elmondásai alapján, utolsó csepp a pohárban dolog..de ahogy Dinklage úr nyomatta a mimikát nekem nagyon erőltetve jött át az egész.. de lehet bennem van a hiba :)

Gyöngy - 2014. 05. 13. 19:22

Az tárgyalás rendesen odavágott-úgyis hogy már olvastam a könyveket. Nagyon rendben van ez az évad.:)

Lidi - 2014. 05. 13. 19:35

Nem egészen értem, Yara menekülésével a kutyák elől csak annyi a gond, hogy furán lett megvágva, vagy hogy ennek a jelenetnek lett volna valami nagyobb jelentősége a könyvek alapján, ami így nem derült ki? Mármint miért panaszkodnak itt rá többen.

VanillaSky - 2014. 05. 13. 20:43

” Runci – 2014. 05. 13. 17:36 ”

Oberynnek volt egy beszélgetése Tywinnal, ahol az öreg Lannister megígérte neki a Hegyet. Így szerintem a Hegy fog jönni, mondjuk az, hogy Oberyn bírából lehet-e Tyrion lovagja jó kérdés. Szerintem ezt fogják megoldani, így jól jár a Lannister és a dorni oldal is.

paranoid android - 2014. 05. 13. 21:02

@Miss Keamy
Szerintem egyáltalán nem karakteridegen, és Dinklage fantasztikus volt. Tyrionból egy életen át felgyülemlett keserűség és düh robbant ki most. Az oly kedvelt vicces és szarkasztikus Tyrion is ezekből az érzésekből táplálkozott. A humorral védekezett a lenézés és megaláztatás ellen. Ahogy most is, a tárgyalás elején felvette a flegma szerepet. Csak Tywin és Cersei a megrendezett tárgyalásuk utolsó felvonásával átléptek egy határt. Shae vallomása összetörte a szívét és kigúnyolta az őszinte érzéseit. Korábban Tyrion meg sem próbált védekezni, tudta, hogy nem érdemes, elfogadta a sorsát. Ahogy Jaime segítségére is bólintott. Ezek mind Tywin terve szerint voltak, így mikor elpattant Tyrionban valami Shae miatt, azt mondta magában, hogy most az egyszer nem úgy lesz, ahogy az apja akarja, és szabadjára engedte minden haragját.

@Lidi
A jelenet jelentősége abban rejlett szerintem, hogy Yara feladta a testvérét. Nem szimplán a kutyák elől menekült, hanem úgy döntött, hogy a küldetése okafogyottá vált, mert Theon nem létezik már. A gond csak az, hogy ettől még Ramsay és Yara ellenségek, mindkettőjüknek célja lett volna megölni a másikat, így kissé suta volt, hogy nagyobb bonyodalom nélkül váltak el egymástól. (A könyvben egyébként nincsen ilyen jelenet.)

Holy - 2014. 05. 13. 22:42

Többen érdeklődtek a harc általi ítélet működéséről:

“Trial by combat may be requested at any point during a trial by any party and as far as we know cannot be denied. Can be fought by the parties themselves or their champions. The most extreme version involves using seven champions for both sides, so far it has not been invoked for a hundred years.

Rickard Stark, Ned’s father, demanded trial by combat to free his son Brandon Stark from Mad King’s accusations. Aerys Targaryen decided that his champion will be fire, and that all Rickard has to do to win is to not burn. Spoiler alert: Rickard lost the trial.”

teke49 - 2014. 05. 14. 01:00

Lefordítanád, ha megkérlek? :)

jim455 - 2014. 05. 14. 03:29

Huh, de jó évad, de jó rész. Kétség kívül az egyik legjobb, még akkor is ha a mentõakció feloldása egy baromság volt. Nagyon gyorsan elröppent ez az 50 perc.

Brynden Rivers - 2014. 05. 14. 08:35

“For trials by combat involving the royal family, they must be defended by a knight of the Kingsguard.”

Azaz ha párbaj általi ítéletben érintett a királyi család, akkor őket a királyi testőrség egy tagjának kellene védenie az ő álláspontjukat

– szerintem már csak ezért sem lehet Jaime Tyrion bajnoka, az egyéb kézzelfogható indokokon kívül

– Cersei ha nem a Királyi Testőrségből nevez ki valakit, az egy érdekes megtörése a hagyománynak – bár vádlóként és anyaként talán joga van hozzá.

A párbaj általi ítélet egyik ősi formája még a hetes próba, amikor heten küzdenek egymás ellen
http://awoiaf.westeros.org/index.php/Trial_of_seven

Cersei helyében ezt kértem volna.
Ugyanis, ha Tyrion nem tud összeszedni 7 bajnokot, akkor automatikus veszít.

jan - 2014. 05. 14. 08:38

@teke49
“Trial by combat may be requested at any point during a trial by any party and as far as we know cannot be denied. Can be fought by the parties themselves or their champions. The most extreme version involves using seven champions for both sides, so far it has not been invoked for a hundred years.

Rickard Stark, Ned’s father, demanded trial by combat to free his son Brandon Stark from Mad King’s accusations. Aerys Targaryen decided that his champion will be fire, and that all Rickard has to do to win is to not burn. Spoiler alert: Rickard lost the trial.”

Párbaj általi ítélethozatalt bárki, a tárgyalás bármely szakában kérhet, és amennyire tudjuk, ez nem utasítható vissza. Párbajozhat a vádló és a vádlott maga is, vagy helyettük a bajnokaik (törpe, öreg, hiányoznak a végtagjai stb.szerk a ford. :D)
. Extrém esetben 7-7 bajnok csap össze, de ilyenre az elmúlt száz évben nem került sor. (ugye ezt olvashattuk az előzmény könyvekben, Duncan the Tall incidense a Targeryenekkel).

RIckard Start, Ned apja, párbaj általi ítéletet követelt a fiá kiszabadításáért, akit az Őrölt Király tartott fogva. Aerys Targaryen bajnokául a tüzet választotta, RIckard akkor győzhetett volna, ha nem ég meg. Spoiler veszély: RIckard elvesztette a párbajt.

nagyvonalakban ez van leírva. általános iskolai angoltudásommal fordítva

zoo - 2014. 05. 14. 08:50

Nem emlékszem, Mormont árulása már letisztazodott az előző evadokban? Csak mert senkit nem lepett meg.

jan - 2014. 05. 14. 09:03

Rickard Start, Őrölt király, lol

Plevi - 2014. 05. 14. 09:18

@Brynden Rivers
The trial of seven is another form of trial by combat an offended party can demand during trial. It is linked to the Faith of the Seven and Andal tradition.

Ha jól értelmezem, Cersei itt nem az “offended party”

Draco44 - 2014. 05. 14. 09:19

Nekem is nagyon tetszett a rész, nagyon vártam már a tárgyalást, és nem kellett csalódnom. A többi jelenet is mindenképp lényeges a karakterek továbbhaladása szempontjából:
– a Vasbankos jelenet hatására végre nem csak egy helyben várakozik Stannis, hanem végre elindulhat
– Theon kiszabadítási kísérlete Theon lelkiállapotáról adott jó képet, ugyanakkor kicsit fel is elevenítette a Pyke-szálat
– Danny jelenetében pedig ott volt egy később fontossá váló karakter: Hizdahr zo Loraq.

Bandido - 2014. 05. 14. 10:12

Tyrion vitte a pálmát. Simán lejátszott mindenkit a vászonról.

A könyveket nem olvastam.
Ezen a Stannis on nem tudok eligazodni. Nyavalyog, töketlenkedik, duzzog mint egy 9 éves aki nem kapta meg amit akart a játékboltban. Most meg elment kölcsönért kuncsorogni. Egyszerűen nem látom, hogy mi lesz ezzel a karakterrel. Illetve van egy tippem. Előbb utóbb levágják mint egy nagy kövér disznót addig duzzog. :)
Mint ahogy a kritika is írja “inkompetens”.

Ezzel szemben Dany akinek van egy bazi nagy serege meg 3 sárkánya. Benne jobban látom az erőt. Róla elhiszem, hogy el tud foglalni akármilyen királyságot. Jobban férfi nő létére mint Stannis.

Brynden Rivers - 2014. 05. 14. 13:43

@Plevi:

Szerintem igen, mert az ő gyereke halt meg.
Az 1. Dunk & Egg novellában is a vádló Targ herceg kéri Dunk ellen a hetes próbát.

Pistapapa - 2014. 05. 14. 14:00

Eszméletlen volt a vége, még 100x meg fogom nézni :)

karit - 2014. 05. 14. 14:08

Nem tudom, kötelező-e elfogadni a kijelölést, és hogy Tyrion kérheti-e a hikomat Jaime-t bajnokának, de azzal Cersei-be igen hülye helyzetbe hozná. Nagyon szurkolok Tyrionnak, kedvenc karakterem. Shae meg kapja be.

karit - 2014. 05. 14. 14:10

“Cersei-be”
Cersei is kapja be, de az ott -t akart lenni.

paranoid android - 2014. 05. 14. 14:23

@Bandido
Stannis nem nyavalyog, hanem egy büszke férfi, erős elvekkel, amiket nehezére esik félretenni a Lord of Light segítségének vagy a pénz megszerzésének kedvéért egyaránt. De eléggé pragmatikus, vagy inkább céltudatos ember is, hogy ne utasítsa el Melisandre vagy Davos segítségét, de ettől még nem tetszik neki mindegyik módszer. A sorozatban sajnos úgy tűnik, mintha Stannist csak a segítői irányítanák, de inkább csak arról van szó, hogy ő túlságosan egyenes jellem ahhoz, hogy jól játssza a játékot. Pontosabban nem is érdekli. És ezért hallgat a segítőire, ellenben például Dany, aki éppen a mostani részben koppant egyet, mert nem hallgatott Selmy-re. Nem hiszem, hogy ettől inkompetens lenne Stannis, inkább pontosan ismeri a hiányosságait, és tesz ellenük valamit.
Dany-ről persze, hogy könnyebb elhinni, hogy “el tud foglalni akármilyen királyságot”, csakhogy nem a hódítás teszi a királyt (vagy a férfit), hanem az uralkodás. A kérdés itt nem az, hogy ki a tökösebb, hanem hogy ki lenne jobb uralkodó. Dany igazságos válasza az igazságtalanságra, mint kiderült, nem is volt annyira igazságos. Stannis igazságosságáról pedig Davos kezeskedett.
És Stannis nem látja magát Westeros megváltójának, nem akarta a királyi címet, de betartja a törvényt, ami szerint igenis ő a törvényes király.

Cuchulain - 2014. 05. 14. 14:41

paranoid android

Amit Stannisról írsz az teljesen igaz -a könyv alapján! De sajnos a sorozatból egyáltalán nem ez jön le legalábbis szerintem. A sorozatbeli Stannis szerintem eléggé élhetetlen és a való világtól elzárkózó alak.

CyClotroniC - 2014. 05. 14. 14:51

Stannis szerintem is sokkal esetlenebb a sorozatban, mint a könyvben, bár ugye én csak a sorozatot követően olvasom hozzá utólag. Ott nekem jóval határozottabb és olyanabb, mint amilyennek leírod, képernyőn át abszolút inkompetensnek tűnik csomószor, akit könnyű megvezetni.

Brynden Rivers - 2014. 05. 14. 15:11

Dany alkalmazta a kollektív bűnösség elvét, mint annyi győztes a történelemben, és mint olyan sikeres uralkodók Westeroson, mint Tywin.

De az is hiba, hogy most valaki kérésére könyörületességet mutatott, amit gyengeségnek is lehet érteni – Tywin csak akkor tesz ilyet, ha nem tűnik tőle gyengének és ha haszna származik belőle.
És egy uralkodó legyen következetes, lásd Stannis.

Akit a könyvben a feltétlenül lojális Davos szemén keresztül látunk – a “valóságban” a sorozatbeli és a könyvbeli Stannis között van valahol.

(Btw. az összes könyvből eredeztet karakterjellemzésnél figyelembe kell venni, hogy kinek a szemén keresztül látjuk a karaktert.)

clegane - 2014. 05. 14. 16:21

“Stannis igazságosságáról pedig Davos kezeskedett.”

kezeskedett.
nice!

Bandido - 2014. 05. 14. 17:03

“paranoid android”

Amint azt írtam nem olvastam a könyvet.
Én meg az alapján mondtam véleményt Stannis ról amit a sorozatban láttam.

Cuchulain köszi a hozzászólást.

paranoid android - 2014. 05. 14. 18:54

Az jogos, hogy a sorozatban máshogy van ábrázolva, és talán a könyves ismeretem ferdít a percepciómon, de így sem értek egyet az esetlenségével. A kompetenciáját (legalábbis uralkodóként) nem igazán ítélhettük meg még szerintem, annyira kiszolgáltatott helyzetben volt szinte mindig.
Nem egyszerű karakter Stannis, a sorozatban és a könyvekben is kellett idő, mire megkedveltem, megértettem. De valóban, maradjunk csak a sorozatnál. Nem sok szöveget kap, viszont az arcjátékából – hála Stephen Dillane játékának – sok mindent megtudhatunk. Én inkább a tehetetlensége miatti dühöt, türelmetlenséget, és kétségeket olvasok le róla, mint azt, hogy bárki irányítaná, miközben nem tudja mi folyik körülötte. Tisztában van a céljával, csak azt nem tudja, hogyan érje azt el. Nem látja, hogyan lesz ő király, miközben Melisandre a végzetének nevezi ezt, Davos pedig a megmentőjeként tiszteli. A sorozatban Stannisben sokkal több a belső vívódás, de ez nem jelent elveszettséget.
Ez különben ironikus, mert Dany-ből meg pont a kételyt gyomlálták ki a sorozat írói, így ha csak a sorozatot nézzük, akkor én személy szerint ugyanúgy Stannist választanám kettőjük közül.

tubi_ca - 2014. 05. 14. 22:55

@Brynden Rivers: Dany szerintem nem tűnt ettől gyengének, inkább józannak. Elvégre a hódításnak vége, most már uralkodnia kell, ami sokkal egyszerűbb úgy, ha kivívja az alattvalói, legyenek azok felszabadítottak vagy nemesek, rokonszenvét. Ez lehet az első lépés a társadalmi rétegek közötti feszültség elsimítása felé is. Továbbá, mint most egy kommentből kiderült számomra, Hizdahr zo Loraq még fontos karakter lesz, tehát vele sem árt jóban lenni :)

superr0x - 2014. 05. 14. 23:07

A vége mega epic volt a “kis oroszlántól”, ha itt nem esik le valami díj akkor ott valami bunda van. :D
Mellesleg ha megjátsszák úgy a párbajt ahogy a könyvben van… csak adná az ég… és a készítők! :D

sehrezad - 2014. 05. 14. 23:46

Amit paranoid android ír Stannisról – én is épp úgy látom a sorozatban, pedig a könyveket nem olvastam. S valóban, nagyrészt a színészi mimika miatt.

sehrezad - 2014. 05. 14. 23:58

@baggio
“és talán az se véletlen akkor, hogy pont az a rész tetszik a legjobban a nézőknek, melyben a legtöbb időt töltenek egy helyszínen”

Az bizonyos, hogy nem véletlen, ám az, hogy melyik különálló rész tetszik a legjobban (feltételezve, mert ez azért nem egzakt dolog), nem feltétlenül jelent receptet a teljes évadra, különösen a teljes sorozatra nézvést. Ami remekül működik egy részben az adott szérián belül, nem szükségképp fog ugyanolyan hatásosan működni mindig és minden részben, különösen, hogy az nem ilyen jellegű rész lesz. Annak az egy résznek számos egyéb erénye volt azon egy szemponton túl (és nem abból következően), hogy egy helyszínen játszódott.

Bandido - 2014. 05. 15. 09:07

“Amit paranoid android ír Stannisról – én is épp úgy látom a sorozatban, pedig a könyveket nem olvastam. S valóban, nagyrészt a színészi mimika miatt.”

Én meg még páran azt látjuk, hogy inkompetens. Ti meg pont az ellenkezőjét. Ezt nem igazán nevezném jó színészi játéknak.

Néma Harcsa - 2014. 05. 15. 09:37

Szerintem eddig az évad nem olyan erős, ez a rész viszont Dinklage kiafakadása miatt pazar volt. Egyébként szerintem egyértelműen ő a főszereplő. (Azt a menekülést azért valahogy megoldhatták volna, tudom, hogy főleg intrikákra épül a sztori, de ha Arya/Véreb kocsmás mészárlását remekül megoldották, örvendenék, ha nem simliznék el az ilyen jeleneteket sem. Ez nem David Lynch vagy Michael Haneke, ahol a feszültséget ugyanannyira adja az, amit nem látunk, mint amit igen. Igenis meg kell mutatni néha a Másokat, sárkányokat és a harcokat, nem pedig igen sokszor kispórolni a kavarások nagyobb játékideje végett. Ja, a könyvet nem olvastam, de leszarom, a sorozatot nézem, hadd legyenek már azzal szemben önmagával minimális elvárásaim.) Szóval Tyrion őszinteségi rohama miatt ez 7.5.

clegane - 2014. 05. 15. 12:30

az a (nem-)kiszabadítós jelenet tényleg rettenetes volt, nagyon remélem hogy ezt a készítők is érzik.

legjobb komment a soriról:
“Now that Jaime has his golden hand he and Tyrion remind me of C3PO and R2D2.”

Kilroy - 2014. 05. 15. 19:25
Casey Novak - 2014. 05. 15. 22:55

Szintén off egy hangyányit, de zsenális!
Law & Order meets GoT

http://popwatch.ew.com/2014/05/14/game-of-thrones-law-order/

sehrezad - 2014. 05. 17. 00:07

Bandido: nem vagyok abban biztos, hogy attól nem jó a színészi munka, ha többféleképpen is olvashatjuk a játékát. (Persze önmagában ettől nem lesz még jó.)
Egyébként ez a sorozat egyik sajátossága: mivel több helyszínre meglehetősen kevés játékidő jut, ezért a kevés jel többféle értelmezést enged meg (nincs idő és tér kibontani a részletes koncepciót), szemben pl. a királyvári részekkel, ahol alaposabban el tudunk mélyedni egy-egy karakter motivációiban, lelkivilágában. Stannis ráadásul a szereplők között is ritka visszafogott. Az lenne a furcsa, ha mind ugyanúgy látnánk…

Rob - 2014. 05. 19. 11:21

A hetedik részt egy pöppet időhúzósnak éreztem, de azért megvoltak a maga pillanatai.

Kedd - 2014. 05. 19. 16:00

A végénél lehetett érezni, hogy valamelyik repülni fog. Szerencsére nem Sansa.

Felagund - 2014. 05. 19. 16:47

Ha már a ki miért szereti a sorozatot, pl az olyan apróságok, mint hogy Lord Tyrell milyen peckesen és büszkén megy el a tollért-papírért, szemlátomást fürdőzve abban a tudatban, hogy neki _HIVATALA_ van :D :D

CyClotroniC - 2014. 05. 19. 16:57

Master of Ink & Paper. :D

Felagund - 2014. 05. 19. 17:18

:D :D

Leslie01 - 2014. 05. 19. 17:47

Toll és papír: Én eléggé meglepődtem, hogy az egyik legnagyobb és jelenleg talán leggazdagabb westerosi család feje hagyja magát ennyire megalázni. Tudtuk, hogy nem ő az ész a családban, de azért ez túlzás.
Megnéztem volna, Oberyn mit szól, ha Tywin őt küldi tollért. :)

Llew - 2014. 05. 19. 19:25

@Leslie01:
na ez a különbség, hogy Oberyn esetében Tywinban fel sem merült ilyesmi, Macenél meg nem, hogy felmerült, de meg is tette vele.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz