login |

Grey’s Anatomy: vége a 10. évadnak – írta Kriszta

2014. 05. 17. 20:23 - Írta: vendegblogger

42 hozzászólás | kategória: 2013/14 finálék, kritika,

10 évad nagyon sok idő egy sorozat életében, akárhonnan is nézzük. Ennyi évad után természetesen előbb vagy utóbb felmerülnek a kérdések, tudnak-e még újat mutatni, új színt vinni a sorozatba, lehet-e a színvonalat tartani esetleg új nézőket berántani?!

Erre a Grey’s Anatomy azt válaszolja: Igen, megpróbáljuk, csináljuk tovább!

Új nézőnek viszont lehet nem ajánlanám ezt az évadot. Miért? Mert, ez a szezon elsősorban a rajongóknak készült, ezer szállal kötődik az előző évadokhoz, nem egyszer visszanyúlva akár a sorozat kezdetéhez is, s ezért az S10 sokkal többet ad és élvezetesebb azoknak, akik már régebb óta követik a sorozatot.

Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a 10. évad egy igazi nosztalgiabomba volt. Olyan szálak lettek felelevenítve amikre talán már nem is emlékeztünk, ld. Amelia és Ben visszahozása, megismerhettük Alex apját, Callie táncát, de felbukkant például Dr. Preston Burke is – és egy olyan karakter története lett lezárva, akitől talán sosem szerettünk volna elbúcsúzni.

Főleg az előző évadokhoz képest egy jó szezonon vagyunk túl, leginkább az évad második fele hozott nagyon erős részeket és a szezonzáró is kellően pörgősre és érzelmesre sikerült, miközben előre is tekintett a 11. idényre, mely várhatóan szeptember vége felé indul, jó eséllyel 25-én.

Ott leszünk? Én biztosan.

42 hozzászólás Ne habozz!

lacczko - 2014. 05. 17. 20:40

Az évadzáró alatt azon gondolkoztam, hogy ki lehet majd hitelesen Cristina utódja Meredtih öribarija-ként. :/

fencikoci - 2014. 05. 17. 20:44

Senki. De az a zárójelenet Webberrel… Na az odab*** ütött. De nagyon.

lacczko - 2014. 05. 17. 20:48

Az a zárójelenet… hát nem tudom, hogy hány tesót fognak még előhúzni.

Pudli - 2014. 05. 17. 20:48

Hát ezek után lehet le kéne darálnom, mert a 10. évad elejénél kicsit eluntam.

fencikoci - 2014. 05. 17. 20:56

tökmindegy, hány tesót húznak még elő… nem az a lényeg. hanem az, amit mindig kérdezett mindenki -> miért ment el Ellis Grey a klinikáról, ha egyszer ő volt ott a rezidensek üdvöskéje és legjobbika? Ez a történetszál ha elindul, az vinni fog mindent. Lássuk be, ami eddig érdekes volt, az most nincs, kell valami. Mer-Der már nem szenvednek minden pillanatban, családosok, együtt vannak. Pont. Mer-Christina nincs Christina nélkül, Alex-Jo az új Mer-Der, most ők “szenvednek”, de ez meg már lerágott csont. Kell valami új. És ez, na ez valami új.

egyéb kérdés: Most akkor Amelia marad? Állandó szereplő lesz?

Kriszta - 2014. 05. 17. 21:09

Sziasztok!

Ezt megelőzőleg 5 poszt született ebben az évadban,amik sokkal inkább a szereplőkkel,vagy eseményekkel foglalkoztak,de az évadzáró után,úgy éreztem most nem akarom szét szedni darabokra az egészet,megtettem ezt már elégszer ebben az évadban! :)

Most rátok bízom a cincálást! :)

Csak annyit mondanék nekem tetszett a finálé,amikor a műtőben Mer és Cristina beszélgettek ott tört el nálam a mécses,és el is tartott jó pár percig… a Cristina körüli párbeszédek tökéletesek voltak és én azért örülök hogy nem volt Owennel nagy szerelmi összeborulás meg sírás-rívás,meg hogy nem volt nagy búcsú party sem,az ölelések pont jók voltak,nem is sok,nem is kevés!
Shane távozásának módja tetszett, a végén a Webber kontra új csaj beszélgetés nem! Azért mert mikor először meghallottam,arra gondoltam…ácsi WTF? …Mer. testvére Lexie…van,volt és lesz is… és erről bármi is történik majd nem fogok vitát nyitni!

Köszönöm a támogatást amit posztírás terén kaptam,jól esett,hogy egyre többen írták hogy várják,szóval…köszi még egyszer! :)

Kellemes nyarat mindenkinek!Szeptemberben találkozunk!
ÜDV!

Thirteen - 2014. 05. 17. 21:20

Szerintem Cristina nélkül már nem lesz ugyanolyan. Ő volt az egyik legjobb karakter benne a legelejétől kezdve. :( Nekem ez a legeslegkedvencebb sorozatom, mindig ezt nézem, ha rossz a kedvem, mert felvidít. Ha meg jó a kedvem, akkor azért. Viszont kíváncsi vagyok, mi lesz Mer-Derrel, nekem úgy tűnt, az egyik megy, a másik marad.

debcsillu - 2014. 05. 17. 21:44

Gyors voltál újra Kriszta! :)

Jövök majd kivesézni ide is mindent :)

Az utolsó ‘dance it out’-jelenet lett a kedvencem az évadzáróból amúgy ;)

Csilla0422 - 2014. 05. 17. 21:59

Én is érkezem majd! Kriszta, köszi és nem tűnhetsz el egész nyárra! :D Mollyt nem feledjük! :)

Addig: a kedvenc jelenetem a zsilipben kezdődött és a pihenő szobában ért véget a tánccal.

Az éves kibeszélőben már “levezettem” egyik fájdalmam. :D

Ha már Lexie szóba került… ma 2 éve vettünk búcsút tőle.

savanah - 2014. 05. 17. 23:55

Vártam már a kibeszélőt.
Cristina a legjobb volt. Amikor Burke elment akkor volt ilyen szar… Azóta sem volt olyan jó a sorozat, mint az első 3 évad. Most majd megint esik egy szintet. Cristina volt a legjobb!!!
Ahogy kiirták az jó volt az utolső jelenet sokat jelentett, és örülök h Shane is ment :) Legalább nem lesz egyedül Zürichben :)
Arra vagyok kiváncsi, h most Webber Baileynek adta Cristina helyét, de Cristina pedig Alexnek? Most ebből lesz majd a harc következő évadban?
Az új testvér pedig szerintem nem Meredithről fog szólni, hanem inkább arról, h Webber lánya…

pongi_ - 2014. 05. 18. 03:15

Szerintem W vagy meg fog sértődni, hogy miért nem tudott róla, és lemaradt a lánya életéről konkrétan, vagy nagy lesz a szeretet egyből…. de inkább az 1.. Mernek meg szerintem most nagyobb lesz a családi zűrje a Derekkel és mindig ezzel fog takarózni…

De M hol volt mikor az anyja terhes volt?

julcsi - 2014. 05. 18. 09:10

Szerintem is nagyon eros volt az evad, de itt a nagy finaleban ez a tesos dolog nem jott at… kivancsi leszek mit hoznak ki belole.

Az utolso 20 percet termeszetesen vegig bogtem. Legjobb sorozat ever.

Orsi - 2014. 05. 18. 10:08

A tesós jelenet nekem sem tetszett , és én is hiányoltam , hogy Cristina elbúcsúzzon Callietől , de ezt leszámítva nagyon jó évadzáró volt . Ami Cristinát és Mer-t illeti tökéletes volt a búcsú a tánc jelenettel :) Nekem kezdettől fogva Cristina volt a kedvenc karakterem , és nagyon szomorú , hogy többet már nem láthatom őt a sorozatban .
De ennek ellenére természetesen folytatom a sorozatot , mert még mindig képesek fejlődni , és egyszerűen túl régóta nézem ahhoz , hogy most csak úgy abbahagyjam .
Kíváncsi vagyok , hogy mi lesz a következő évadban , mindenesetre szokatlan lesz , hogy nincs Cristina :(

Deny - 2014. 05. 18. 10:18

Nagyon jó évad volt! Utoljára a 8. tetszett ennyire! Az évad második fele zsinórban szállította a zseniális részeket. Az amcsik nagyon lehúzták az évadzárót, mert “unalmas volt”, bezzeg eddig meg arról rinyáltak, hogy legyen már egy finálé, ahol senki sem hal meg/kerül életveszélybe.

Nagyon fog hiányozni Cristina és a Twisted Sisters.
Eléggé aggódom a sorozat sorsáért, mert nem elég, hogy elveszítette az egyik húzónevét, még a TBBT ellen is meg kell küzdenie. Kezdem felkészíteni magam, hogy jövőre alighanem 2.0 alatti számokat fogunk látni…

rog70 - 2014. 05. 18. 10:32

Nem lehet tudni, RTL mikor akarja folytatni?
Utoljára valami repülőgépes rész rémlik…
Annyira nem érdekel, hogy letöltsem, dokis sorozatot egyébként sem szeretek felirattal nézni.

Miumiu - 2014. 05. 18. 12:44

A tesós jelenet nem tetszett… Hol volt Meredith amíg az anyja terhes volt? Nem hiszem,hogy a mai világban nagyon reális lehet, hogy valaki gyerek és férj mellett teherbe esik a szeretőjétől, majd el tud vonulni úgy 9 hónapra, hogy senkinek sem tűnik fel a dolog. És persze amíg az Alzheimerrel küzdött addig se kotyogott el véletlenül se semmit az egészből. Nekem ez nagyon erőltetett, de kíváncsi vagyok mit hoznak majd ki a dologból.
Cristina nekem is az egyik kedvencem volt, sajnálom, hogy elmegy. Legalább epizódokra visszaugorhatna néha :)

poppy - 2014. 05. 18. 16:06

Én azt nem értem, hogy ha a tesó már 2 hete ott dolgozik, hogy nem tűnt fel neki, hogy Meredith is Ellis Grey lánya.

rakka - 2014. 05. 18. 18:38

Nagyon jó írás lett, nem is kellett több, mert ez így lett szép, kerek és korrekt befejező rész Cristinanak. Szerintem Ő a lelke a csapatnak és Shonda nagyon de nagyon korrekten írta meg ezt a befejezést neki, h ne legyen hiányérzetünk azzal, h elmegy, mert ennek így kellett lennie, el kell Őt engedni.
Szép 10 év volt MErrel,Cristinaval, Ők maguk a Greys Anatomy kiegészülve Izzivel,Alex-vel és George-val. :) Mindig így lesz!

Ezzel le is zárták magát a 10 évet, innentől kezdődhet egy új fejezet a sorozatban, egy új Grey’s Anatomy. Sok sikert nekik :) Remélem így is élvezhető lesz.

Goodbye Cristina Yang!

bazs1 - 2014. 05. 19. 00:45

mióta vannak és mik ezek az eszméletlen buta és vásári aláfestő zenék amikkel a “drámai helyzeteket” probálják fokozni? rendkivul szanalmas, a zeneje volt a legnagyobb ereje a sorozatnak anno

lizu - 2014. 05. 19. 10:16

Nekem alapvetően tetszett az évadzáró, de azért ezt az eltitkolt lány szálat kicsit erőltetettnek érzem. Kíváncsi vagyok, lesz-e magyarázat arra, miért nem emlékszik Mer az anyja terhességére vagy hogy az Alzheimer során hogy-hogy nem kotyogta ki egyszer sem Ellis Grey a dolgot. Furcsa lesz a sorozat Christina nélkül, szerintem húzókarakter volt, és hirtelen el sem tudom képzelni nélküle a sorozatot, de azért természetesen adok neki esélyt szeptemberben. Én sem kedveltem Izzie-t annyira, nem is érintett meg, amikor kiírták. A Christina-Owen párost nagyon sajnálom. De van ilyen. Amikor szeretsz valakit, totálisan, teljesen, de tudod, hogy nem lehet közös életetek… Nem mondom, hogy ez a kedvenc sorozatom, mert az a SOA, de azért többnyire hozza azt, amit elvárok tőle, egy jó kis kikapcsolódás, izgalmakkal tűzdelve.

savanah - 2014. 05. 19. 16:51

Szerintem a tesó idősebb mint Meredith… Legalábbis nekem eszembe nem jutott volna h a húga…
Tudom, h eddig az évadokban az volt, Richarddal akkor voltak együtt amikor már létezett Meredith meg Thatcher, de szerintem ez nem zárja ki, h ez a gyerek korábban volt.
A nő is idősebbnek néz ki, plusz ő az új kardio főnök, kell hozzá pár év tapasztalat…
És újra, szerintem ez inkább Webberről fog szólni mint Meredithről. Habár mondjuk őt sem lehet kizárni…

Igazságos Izom Tibor (IIT) - 2014. 05. 19. 17:31

Hát nekem ez a sorozat olyan “Oh bárcsak…” sorozat. Ebből két fajta van;
… folytatódna
… befejeződne már végre!

No, a Gray’s Anatomy a 2. fokozatba tartozik. Miért? Valaki írta hogy “orvosos soroztatot nem néz szívesen feliratosan”, lehet megnyugodni, ez már rég nem az. Igen egy házban játszódik nagyrészt, és vannak benne betegek is, de annyira rányomja magát a túlzott romantikus vonulat, hogy felülírja a beteg drámát, amiért néztem nagyjából a 7. évadig. A 8. még el el ment, de 9. és főleg a 10. hát piszokul el “barátoköztesedett”.
Mindig is az egyetlen olyan sorozat volt ahol a főhőst nem tudtam szeretni, illetve Meredith és Derekkel van annyi problémám, hogy nagyjából sík ideg leszek tőlük, gyakorlatilag már csak akkor lesz rosszabb ha a herélt kan is ott van vele (de most komolyan, ha hallgatja az ember az eredeti hangját, nem az a sármos doki jön le belőle).
És most eltávozik Christina, ami azért fájó, mert ő volt a valódi változó karakter, a valódi jellemfejlődő az egész rohadt sorozatban, és nem még így sem fejezik be ezt a borzalmat. Ráadásul mostanra Alexen kívül a mellékszereplők annyira ellaposodtak, hogy az döbbenet.

Szóval arra szavaznék, hogy hagják már abba, hogy teret adjanak más normális orvos drámáknak, amelyeknek nem kell ezeket a folyamatos klisé hegyeket végigcsinálniuk, csak hogy “maradjon a sorozat hangulata” hogy változzon már csak egy picit is ez a status quo!

Kriszta - 2014. 05. 19. 17:45

hmmm… érdekes amit kifejtettél IIT,részben lehet igazad is van… bér én nem látom ilyen borúsan a helyzetet, csak azt nem értem,ha a leírtak alapján ennyire nem tetszik már a sorozat folyásiránya és karakterei akkor miért nézed még mindig??
mert a leírtak alapján kb. két évad óta dühít vagy idegesít,akkor szerintem nyugodtan kaszáld,ilyen egyszerű :)

Csilla0422 - 2014. 05. 19. 18:30

IIIT, a klisé okkal lett klisé, mert működött. Ha ennyi gondod van a sorozattal akkor miért nézed még? :) Valami mégis csak megfogott!

Savanah, lehet igazad van. A bula azzal bizonytalanított el, hogy fiatalnak mondta magát gyorsan végezte el a gimit és az orvosit is. Ha idősebb Mernél akkor meg nem W. az apja?

Miért W. dönti el, hogy ki kerüljön be a vezetőségbe? Se neki, se Owennak semmi köze hozzá.

Írtam már, csak még nem jelent meg.

Kriszta, nyáron az évest használjuk?

Kriszta - 2014. 05. 19. 18:37

Csilla0422, nekem aztán édes mindegy,amelyikhez akarod ahhoz írj,figyelni szoktam minden posztomat :)

Nyáron még sosem figyeltem külhoni csatornákat,de pl te tudod mikor szokták kezdeni a forgatást?

Csilla0422 - 2014. 05. 19. 19:16

Tavaly július közepén kezdtek, gondolom most is akkor fognak.

Most olvastam, hogy Leah és Shane visszajöhet vendégnek, elméletileg 12-ben már lehetnek újra állandók. Shonda vmi csavart tervez. Távozásuknak mi értelme volt?
Lesznek új arcok is, bár ez nem lepett meg.

Leahnak jobb lett volna, ha nem tud mit kezdeni magával Arizona miatt és lelép. Az jobban illett volna hozzá. De nem nyafizok, mert túlélte.

Kriszta - 2014. 05. 19. 19:32

na ez az,örülj hogy életben maradtak és még vissza jöhetnek :D

Kösz az infót! :)

Csilla0422 - 2014. 05. 19. 23:25

A finálé attól a 3 hibától eltekintve, amit az évesben is írtam tökéletes volt, egyszerűen zseniális. Méltó lezárása egy korszaknak, amely tele volt örömmel, szomorúsággal, drámával és vidámsággal. Cristina bámulatos utazása után révbe ért és bármikor visszajöhet!

Kriszta, ha már feldobtad a labdát…:D
Sztem a GA történet egyik legjobb, ha nem a legjobb évadát láttuk. Tartom ezt a fájó dolgok ellenére is. Rengeteg offscreen jelenet volt, rezidensek kezelése, Calzona újra együtt és a legfájóbb MerCris értelmetlen harca. Több helyen olvastam, hogy Leah Mark lánya. Ha még ezt a szálat behozzák, nos azzal rendesen belecsaptak volna a lecsóba. A kórház vezetősége picit átrendeződött volna… Nem voltak elég tökösek Calzona külön tartásához.

Amíg az évad első fele egy folytonosságnak hatott, addig a másodikban inkább a 15 perc hírnév dominált. Ez így volt jó!
Rezidenseknél nálam változott a helyzet. Tavaly Jo volt a favorit, most egyre inkább ellenszenvesebb lett, kezdem azt hinni csak azért maradt, mert Alex nője.
Shane nagyon utáltam, Brooks ügy csak fokozta, aztán jött Karev apja és lassan változott a helyzet, szimpatikus lett. Örülök, hogy Cristinaval tartott.
Steph. tavaly úgy voltam vele mehet a levesbe, aztán amikor talizott Avery mamával kezdett szórakoztató lenni. Az esküvő után egyre szimpatikusabb lett, amikor kiállt Baileyért na az sokat lendített a helyzetén.
Leah vele kezdetben pont úgy voltam, mint Arizonavál, hogy mekkora p..csa. :) Miután felhagyott Karev imádatával és a dolgával foglalkozott egyre szimpatikusabb lett. A beszólásai, a humora, a trollkodása egyenesen a top5-be repítette. A legérdekesebb GA karakter lett! Nagyon fog hiányozni! Sajnálom, hogy emberi butaság miatt mennie kell és így járt Tessa. Bízok benne, hogy visszajön! Közülük Tessa a legtehetségesebb színész.

Arizona szintén top5. Neki is csodálatos utazása lehetett volna, ha nem ismételten Callie mellett köt ki. Az évad első felében nagyon szerettem a történeteit. Az ő 15 perce nagyon is emlékezetes marad, top2! Sajnálom, hogy ezt tették a karakterével, kár érte.

Callie, a másik fájdalmam. Nem hiszem, hogy ő az, akit mindig orrba – szája kell szívatni. Rendes pár már dukálna neki, mert Arizonaval csak bántják egymást.

Alex szóval róla Cristina és Arizona mindent elmondott. Családi drámája talán lezárult és vége nyugalom lesz körötte.

Japril nagyon örülök nekik, remélem mostantól dráma mentes lesz a kapcsolatuk. Tök jó, hogy April kapcsolata rendeződni látszik az anyósával. Már csak azért is, mert April is top5 és Avery mamát nagyon szeretem.

Nagyon tetszett April – Arizona barátsága és hiányoltam a második etapban. Pedig azt ígérték lesz folytatás.

MerDer most háttérben volt, inkább szakmázott mindegyik. Ők sztem a köv. évadban kapnak nagyobb figyelmet. Remélem Derek egoját picit megnyírják, Mer meg végre kiállt magáért. Neki különösen rossz lesz ezek után. Új tesó? Na ne! Mollyt hozták volna inkább vissza! A többit Cristina megmondta!

Owen dokinak nagyon jó és most Cristina nélkül remélem, magánemberként visszakapja a tökét, mert nagyon szánalmas volt az évadban.

Bailey top5 ő is. Kicsit féltem, hogy mi lesz vele, ő már nem a régi – sokszor, mintha nem is önmaga lenne. A pletyka éhsége szenzációs. Itt már voltak zseniális mozzanatai, talán visszatér!

Calzona részletesen már leírtam. Szeretem őket külön – külön, de így egybe szörnyű, szánalmas, kegyetlen tréfa lett.

Leazona a többséggel ellentétben nekem bejött, még ha offscreen is zajlott. Ebből több lehetett volna, mint amit kihoztak. Egy friss, új kezdett mindkettő számára unalom és tömény nyál nélkül. Megannyi vicces jelenettel tarkítva.

Cristina annyi mindent lehetne írni róla. A legzseniálisabb, legjobban megírt karakter. Ő az, aki mindvégig Cristina Yang volt és maradt. Cristina: csapos volt, koslatott Hahn után műtétekért, Baileyvel ölelte doktor Dixont (őt is nagyon szerettem), megmentette a főnököt, kirúgta Dereket az ágyból, Mer barátja és embere, tequila és táncpartik, Callie fodrásza, Burke szerelme, Owen felesége, repcsi áldozata mindezt úgy, hogy végig Cristina Yang maradt!

„Azért nem érzed lezártnak, mert ez nem vég számodra.”

Én ott leszek és ugyanolyan izgatottan várom és nézem a 11. évadot, mint az elsőt is tettem.

Igazságos Izom Tibor (IIT) - 2014. 05. 20. 13:53

Sajnos nem én nézem, hanem az asszony, én csak hallgatni szoktam de így is sík ideg vagyok tőle! :-)

Fere - 2014. 05. 20. 21:16

Valaki aki esetleg ert hozza elmagyarazhatna a 23-reszt roviden.
Konkretan a buborekos srac esete erdekelne. Ugyanis nem tudok a szulokkel es a perelessel azonosulni megerteni. Ahelyett hogy orulnenek hogy meggyogyult a gyerek inkabb azon sirankoznak hogy hogyan tortenhetett. Az jobb lett volna ha hazaviszik es meghal a gyerek? Bar lehet bennem van a hiba de en inkabb a pozitiv oldalat latom benne.

lizu - 2014. 05. 21. 09:00

Csilla0422, írtál valamilyen “éves” dologról. Megírnád nekem, hogy az mi? Ott is lehet beszélni a GA-ról? Mert ha igen, megírnád nekem, hol találom? Köszönöm! :)

Kriszta - 2014. 05. 21. 09:38

lizu, az “éves” dolog amit Csilla használt,szerintem az éves kibeszélő,azaz a szezonkezdő posztom :)

Mert amikor nem írtam az adott részhez az évad során kibeszélőt,akkor az alatt beszéltük meg a történteket,így összejött oda 241 komment eddig :)

De majd megerősít ő,ha tévedtem és nem arra gondolt! :)

Csilla0422 - 2014. 05. 21. 10:01

Krisztának igaza van. És nem titkolt szándékunk, hogy elérjük a 300-at. :D

Fere, jogi vagy orvosi része érdekel?

Shonda Twitterezte, (szó szerint) “édes emberek, honnan szedtétek azt a szart, hogy Calzona a 11. évadban nagyobb figyelmet kap? Én ilyent nem mondtam.”

A 8-as kezdés korlátoz néhány dolgot, ez ügyben a legnagyobb örömre. :D

Kriszta - 2014. 05. 21. 10:11

Megoldjuk,hogy szeptemberig elérjük azt a bűvös számot :D

Istenem,szegény szerencsétleneket jobb lenne ha békén hagynák végre egy kicsit és boldogan élnének mint hal a vízben,nem hogy nagyobb figyelmet,nem volt elég az elmúlt két szezon?! :D

Eszter - 2014. 05. 21. 17:15

Nem tudná nekem megmondani valaki annak a számnak a címét, ami ment Cristina és Meredith búcsú tánca alatt?

Kriszta - 2014. 05. 21. 17:56
Roxi - 2014. 05. 21. 21:28

Jó volt a finálé,bár a korábbiakkal ellentétben nem egy nagy wtf volt a vége hanem több apró! Cristina hiányozni fog,de legalább tudjuk,hogy nincs egyedül! Azért Alex-el is lehetett volna egy utolsó jelenete!
A következő évadban érdekes lehet a bizottsági hely miatti Baley-Alex csata,meg az új tesó történet is! Ezenkívül a Meredith-Derek páros mézeshetei is véget értek,ott is lesznek várhatóan nagy drámák! Callie-Arizona megérte együtt az évad végét ez nagy csoda és őszintén szólva nem is örülök neki!

Csypi - 2014. 05. 22. 12:00

Nekem is tetszett a finálé, bár azt én sem értem, hogy lehet, hogy az új csaj az ottléte alatt egyetlen egyszer sem hallotta Mer nevét, vagy, mint vezetőorvos nem tudja, hogy milyen nevű munkatársai vannak. Ez eléggé elképzelhetetlen. Az is furcsa, hogy ahhoz képest, hogy az anyja elhagyta ő mégis csodálja és tök véletlenül ő is pont sebész lett, mint az anyja, akiről nem tudta kicsoda…Sántít.
Én örültem, hogy Mer-Derek jól kijöttek végre és nem kellett a kapcsolatukért izgulni, gondolom beleunt Shonda és felkavarja kicsit az állóvizet.
Annak kifejezetten örülök, hogy Christina tovább lépett és elment, nem pedig megölték :)
Arra én is kíváncsi leszek, hogy Bailey és Alex között hogy fog lecsapódni a székért való küzdelem.
Christina nem véletlenül hagyta Alexre a székét és szerintem az ő akarata többet fog nyomni, mint Webber ajánlata.
Lényeg, hogy 10 éve lelkes rajongó vagyok és az is maradok. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is kaszáljam a sorozatot!
10/10 a sorozat! Az évad 9/10

Eszter - 2014. 05. 22. 12:00

Nagyon szépen köszönöm Kriszta

Csilla0422 - 2014. 05. 22. 16:13

Vmi bula írta a Twitteren, amit szétküldtek, hogy Calzona két színésznője között milyen fantasztikus kémia van.
Oké, lehet az én készülékemben van a hiba, de én szikrát se látok. Kezdetben némi volt 5. 6. évad, de az úgy eltűnt, mint a sicc. Én úgy látom, hogy a közös jelenetek egyre inkább kínosak a két színésznőnek.

MerDer v akár Burke – Cristina párosról simán lejött nekem, hogy van vmi.

Bezzeg ha Mark van képernyőn, csak úgy szikrázik a monitor, TV. Ki érti ezt? :D

eszemix - 2014. 05. 24. 16:00

bazs1: Igazából a sztori hígulása mellett engem is nagyon zavart mostanában, hogy a zene mennyire szánalmas lett. Az első 4-5 évadból rendületlenül töltöttem le a számokat, és egy csomó kedvenc előadót fedeztem fel ennek köszönhetően, de idén kb. csak rémes (és jól mondod, nyálas) feldolgozások voltak minden részben.

beci4 - 2014. 06. 22. 19:08

Christina távozását nagyon sajnálom, nélküle még kevésbé fogom várni az új részeket. Valóban az egyik legjobb karakter volt, jókat derültem a beszólásain.
Én inkább a rezidenseket kukáztam volna ki egytől egyig, engem mindegyik idegesít. Túl nagy szerepük amúgy sincs, csak vannak, a lényeg úgyis a régi motorosokon van, akik viszont – úgy érzem – kezdenek kifáradni.
Szerintem a 10. évaddal be kellett volna fejezni a GA-t, függetlenül attól, hogy még mindig ez az egyik legnézettebb szériája az ABC-nek. Nem kellene hagyni, hogy 2.0 alá süllyedjen demóban, az már kicsit ciki lesz.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz