login |

2 Broke Girls: vége a 3. évadnak

2014. 05. 26. 17:20 - Írta: winnie

12 hozzászólás | kategória: 2013/14 finálék, kritika,

A 2 Broke Girls tényleg egy cseppet sem változik mostanság? Lehet, hogy ezért sem vagyok annyira oda a többkamerás szitkomokért? Nem tudom, de teljesen úgy éreztem, hogy a mostani évad zárásához bármelyik korábbi kritika behelyettesíthető lenne – kivéve a pilotét, mert akkor még azt hittük, hogy nézős sorozat lesz. Nem is nézem vissza a korábbi írásokat, de simán lehet, hogy az egyiket reprodukálni fogom.

A stílus továbbra is ugyanaz, a csóróság meg a fene nagy vagányságra utaló, valójában abszurd poénok, az öv alatti élcelődések, no meg a kevésbé PC megjegyzések úgy tűnik, hogy a helyszíni közönség számára hetvenkettedjére is viccesek – pedig még nekem is repetitívek. Ezek mellé most nálam fellépett a “nagyanyáink idejében voltak viccesek”-megjegyzések (a női választójogon való fennakadás? komolyan?), valamint az abszolút erőltetett, teátrális előadásmód is.

(Oly szívesen kivágnám a 3×24 első jelenetét, hogy megkérdezzek egy, a sorozatot nem ismerő nézőt, hogy mi a véleménye róla. Kat Dennings és Beth Behrs annyira nulla természetességgel beszél benne, hogy nem is értettem.)

Később javul persze a helyzet, de most tudatosult bennem csak igazán, hogy a 2 Broke Girls poénjainak (vagyok azok hiányára) az is rá nyomja a bélyegét, hogy a szereplők hülye, már-már idegesítő hangon vagy pedig irritáló akcentussal beszélnek – Jennifer Coolidge (muszáj őt 5 másodperces tapssal jutalmazni, ha bejön?) esetében pedig mondhatni mindkettő igaz. Így nehéz élvezni valamit.

De ennyi elég is rólam, mert a változatlanság nem csak azt jelenti, hogy számomra felejtős a sorozat, hanem azt is, hogy a rajongók számára nem felejtős, továbbra is kötelező program. Illetve pusztán józan paraszti ésszel ezt gondolnám, de…

Szóval a sorozat annak idején, a kezdés után nagyon beindult nézettségileg, simán benne volt, hogy a CBS új hétfői csillaga lesz, amire lehet építeni a napot, idén azonban erőteljesen csökkentek a számai: míg a tavalyi finálét 9M-an látták (18-49: 3.0), addig az ideit csak 6,5M-an (18-49: 2.0) – ami elég komoly mértékű zuhanás, hiszen ez az a műfaj, mely sokszor rettenetesen stabil nézettségileg az idő múlásával, vagy éppenséggel lassan növekszik, mint a TBBT vagy a HIMYM.

Akkor WTF? Kérdezném, hogy valamit elrontottak-e idén a készítők, de meg vagyok róla győződve, hogy a 2 Broke Girls-ön nincs mit elrontani, látszólag minden változatlan, mind a sorozat felállását, mind a felfogását tekintve. Akkor meg?

ui: Ja, úgy korrekt, ha a pozitívumokról is írok, hiszen mindig akad valami a részekben, ami az elégtelennél eggyel jobb osztályzatra löki fel az értékelést. Az érettségire érkező váratlan vendégek aranyos meglepetést jelentettek, és a rész közepén az egyik “poénnál” a röhögő közönségből egy csak lemaradt és késve kacagta el magát. Na, az akkora volt, hogy vissza kellett tekernem.

12 hozzászólás Ne habozz!

FrankLuck - 2014. 05. 26. 18:24

Nálam nem hűdevárós, de mindenképpen nézős (ennyire alacsony a léc). Az idei új, országos szitkomok mellett mestermű, ami mindenféle díjat megérdemel a kimagasló minőségéért.

kempmove - 2014. 05. 26. 18:28

mellékszereplők nagyon trék sztem, míg mondjuk egy Veepben óriási szinte minden mellékszereplő, az öreg feka kiszámíthatóan jópofa, az ukrán hülye simán nagyon gáz csak, a lengyel nő megtapsoltatása külön tényleg nálam már beletekerést ért:D, ráadásul az ő hangja szintén beletekerés közeli:D, amit meg szegény törpe ázsiaival csinálnak ráadásul tényleg részenként 10 utalással hogy alacsony, törpe, kisfiú, szűz blablabla…

a 2 főszereplőből nekem a szőke szereplése tűnik inkább jónak, másiknak nem tudnék 5/10-nél jobbat adni.

évad leggyengébb részei sztem azok voltak ahol Max bepasizott, az álszegény feka gyerekkel, de a francia cukrászmester sem volt nagy siker a történet feldobása szempontjából…

próbálkoznak feldobni vmivel pedig, de ezt a sorozatot nem nagyon lehet sztem.:)

marad jövőre is majd a sok törpézés, Olegtől az ocsmány poénok, az öreg fekától hogy régen mekkora arc volt, és pár drogos poén…

Deny - 2014. 05. 26. 19:26

Winnie, meg tudod mondani, hogy kb. hol volt ez a “lemaradt röhögés”? Ez nekem fel se tűnt, de most megnézném :D

winnie - 2014. 05. 26. 20:42

10.30 korul, talan a suliban

Zyta - 2014. 05. 26. 21:20

Én még mindig nagyon szeretem őket, és igen, számomra hetvenkettedjére is vicces tud lenni ugyanaz a poén. :) Nekem amúgy vmiért sokkal jobban bejönnek a többkamerások, talán mert agyzsibbasztóbbak? Nem tudom, de egy fárasztó nap után semmi sem kapcsol ki jobban.
És sztem Kat Dennings zseniális a szerepében, BB sem rossz, de ő talán a karakteréből kifolyólag nem lehet olyan nagy szám, és én bírom a többieket is, bár Sophie megtapsoltatása számomra is rejtély.
Ami miatt talán eshetett a nézettség, az a cukrászsulis szál volt, azon belül is főleg Max barátja, ami tudom, hogy sokaknak nem tetszett. Nekem mondjuk csak annyiból volt bajom vele, hogy háttérbe szorította az éttermi közösséget.

audrey - 2014. 05. 26. 21:54

Engem fel tud vidítani ez a sorozat a hibái ellenére is.

Deny - 2014. 05. 26. 23:45

Zyta, teljesen egyetértek! :)
Nekem valamiért abszolút nem jönnek be az egykamerások.
A 2BG pedig az egyik legvárósabb sorozatom. Alig várom azt a húsz perc agyzsibbasztást, és imádom a két csajt :)
Egy fárasztó nap után ez az egyik legjobb kikapcsolódás.

ldavid - 2014. 05. 26. 23:47

Nem tudom még hogy nézem-e tovább.
Coolidge iszonyat negatív tényező (a taps tényleg vicc), és a többi mellék karakter is elég semmilyen.
Dennings karaktere sokszor kap jó szövegeket, ha maradok akkor főleg amiatt.

Yeto - 2014. 05. 27. 13:55

Kétszer futottam neki, kétszer bukott el egy rész után, egyszer a pilot, egyszer ebben az évadban a francia szakácsnál alvás. Az zavar a legjobban hogy nagyon-nagyon sokszor érzem úgy hogy minden érzés nélkül felolvassák a szövegüket.

(Nem tudom megkülönböztetni az egy és többkamerás szitkomokat úgyhogy nem tudom hogy ez mennyire faktor tudat alatt).

Dexter Morgan - 2014. 05. 27. 15:26

Az első pillanattól nagy kedvenc, mégpedig stabilan. Azok számára nyilván csalódást okoz, akik ab ovo nem kedvelik a többkamerás formátumot.

Pont ez a lényege, hogy mindig ugyanolyan – nem szükséges, és nem is tenne jót a változás. Épp ezért szeretik sokan, köztük én is, mert tudom, hogy mit várhatok, mit várjak tőle, és azt meg is kapom, minden epizódban. Ez egy ilyen műfaj, se több, se kevesebb. És épp ezért jó.

Az, hogy a nézettség csökken, számomra nem meglepő. Nem csak rajongói hozzáállás létezik. Tökéletesen megértem azokat, akik ezt a formátumot, és ezt a “változatlanságot” két-három szezon után egyszerűen megunják. Azok, akik csak úgy “na, nézzük meg” alapon kezdtek bele, és maradtak egy ideig, és nem lettek rajongók, sokkal nehezebb megtartani évekig. Nem is sikerül.

winnie - 2014. 05. 28. 16:26

“(Nem tudom megkülönböztetni az egy és többkamerás szitkomokat úgyhogy nem tudom hogy ez mennyire faktor tudat alatt).”

becsukod a szemed és fülelsz, hogy nevet-e valaki alatta:)

winnie - 2014. 05. 28. 16:27

“Az, hogy a nézettség csökken, számomra nem meglepő.”

ha megnézed, akkor a szitkomok nézettsége sokkal állandóbb, mint a drámáké, ami egyszer beindul, az ritkán kezd zuhanni. ha ekkora zuhanás van, akkor az jelent valamit. vagy azt, hogy eddig sem nézték, csak utánfutó volt (mint a will és grace, ami a friends nélkül senkit sem érdekelt), vagy azért, mert valami történt a szezonban, ami elvitte a nézőket.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz