login |

From Dusk Till Dawn: The Series: vége az 1. évadnak

2014. 06. 16. 14:55 - Írta: superpityu

17 hozzászólás | kategória: kritika,

Hát, erre sem nagyon cuppantak rá az olvasók, (akárcsak tavaly a természetfölötti Hemlock Grove, ez sem zavart sok vizet blogon, egyelőre) – holott itthon nem számít, hogy kisebb csatornán megy. Pedig lehet, hogy sokaknak bejönne Robert Rodriguez agymenése – a visszajelzések is erről tanúskodnak. Akinek annak idején tetszett az Alkonyattól pirkadatig, annak mindenképp érdemes tennie próbát a sorozatos változattal is.

Annak ellenére, hogy nem lett a kedvencem a From Dusk Till Dawn: The Series, végig szórakoztatott. Hozta az átlagos 7/10-es részeket, néhol unalmas jeleneteket, logikátlan húzásokat, de valahogy mindig kárpótoltak ezekért.

Jó hír, hogy többnyire a karakterek vitték el a sorozatot, a női oldalon Santanico és Kate is remek lett, de ebben nyakig benne van a két színésznő is, mert meglepően jól hozták a szerepüket. Ahogy igazából a Gecko testvérekre sem lehetett panasz.

Aki egy az egyben történő másolástól tart, megnyugodhat, hiszen történetileg vannak eltérések a filmhez képest, némelyik karakter sem azt az utat járta be, mint amit láttunk korábban, valamint a mitológiát is kibővítették, változtattak rajta, ezzel meg is ágyaztak a már korábban berendelt 2. évadnak.

Kicsit furcsa is volt a helyzet, hiszen érezhető volt, hogy az első évad csak a kultfilmet fogja lefedni, ezt a történetet kellett szétnyújtani az első 10 részben. Jövőre viszont sokkal szabadabb lesz minden, hiszen nem fogjuk tudni, hogy hova fognak kilyukadni a szálak. De spoileresen a tovább után folytatom.

A főszál már adott, hiszen Santanico szabad lett, most Richie-vel mennek a 9 kilenc család ellen. A kérdés csak az, hogy Kate és Seth hogyan fog megint belekerülni a történetbe. A Titty Twisteres eset után miért akarnának megint egy őrült kalandba keveredni?

Carlos túlélése is kérdéses, de több mint valószínű, hogy viszontlátjuk még az önelégült fejét. Valamint Scott is potenciális visszatérő lehet, bár egyedül biztos nem lesz egyszerű a többiek nyomába szegődnie, valamint az átalakulása után elég unszimpatikus lett a hisztizésével.

A legtöbbet a seriff karaktere fejlődött, még rengeteg lehetőséget tartogat magában. Pedig milyen nyögvenyelősen indult a karakter! Ahhoz képest mindenképp nagyon szép ívet járt be. Őt is eltudom képzelni a folytatásban, de már Santanico és Richie oldalán a többi család elleni harcban.

Ahogy fentebb jeleztem, olyan 7/10 jár az egész évadra, mert hiába volt tele fura húzásokkal, néhol szinte trash-jellegű megvalósítással, az egész mégis összeállt és szórakoztatott. Én benevezek a 2. évadra, mert sokkal több lehetőség van ebben a történetben, mint amennyi elsőre látszott.

17 hozzászólás Ne habozz!

Valaki - 2014. 06. 16. 15:15

Rövid vélemény:
Trailert látva, lehúztam a sorozatot, aztán úgy a 2. résznél fedeztem fel, hogy “mi a f*sz, miylen vámpírok meg akármik?!?!”. Nos, nekem a természet feletti nagyon nem pálya, 4,5 évad után ezért kaszálltam a walking dead-et is. Szeretek a “realitásoknál” maradni. Aztán nehéz döntés elött álltam, de mivel kevés sorozat ment maradtam végig. Pozitívan csalódtam, hiszen az ilyen kitalált dolgokat szinte rühellem. Ennek ellenére mégis nagyon jól szórakoztam, rá is kattantam kicsit.

Én azt mondom, hogy az első pár részt érdemes bepróbállni. Szerintem maradok a 2. évadra is. És bepróbálom az új sorozatjukat is a Matadort!

További szép napot!

Cápi - 2014. 06. 16. 15:32

Szórakoztató volt az évad abszolút, nem egy-az-egybe vámípros témát toltak az arcunkba, ez már pluszpont. Jók voltak a karakterek is, engem mondjuk a seriff idegesített az állandó kínlódós képével. Amúgy meg bejött, maradok a folytatásra.

TittyTwister - 2014. 06. 16. 15:34

Köszönöm a kritikát, superpityu! :leborul:

Én minden kibeszélőben ott voltam, rajtam igazán nem múlt és múlik majd a dolog, hiszen tényleg remek és élvezetes sorozatévadot rakott össze Rodríguez mester (pedig emlékszem, az első hírt milyen szkeptikusan fogadtam, de szerencsémre megnéztem a pilotot, és a hangulat, illetve a két tesó színészi játéka, valamint a kultfilmben is ütős egysorosok mind-mind megvettek kilóra).

Két megjegyzés:

1.) Eiza Istennő González szerintem – meg ahogy külhoni kritikák alatt olvasgattam, mások szerint is (persze tudom, hogy ez nem jelent semmit) – kicsit _szappanoperásan_ játszik és beszél (tényleg szinte minden mondatát úgy mondja, mintha legalábbis tételmondat lenne)

2.) A logikátlanságok alatt mit értesz? Mert nem kétséges, volt egypár – főleg az, amikor és ahol Richie a döglött kutyával “szelfizett” a sivatagban, mert amikor asszem Carlos odaért némi spéttel, már egyből látótávolságon belülre lett helyezve a kutya stb. – volt még egy pár ilyen, csak sajna már elfelejtettem, de mivel sanszos, hogy újranézem, valszeg leírom majd később).

Vagy talán “Indy-with-a-cock-gun” és Carlos évad végén megmutatott érdekszövetségére utaltál? Mert az tényleg furcsa volt egy kicsit, mint ahogy az is, amikor a Rinchét elkapta Carlos, és nem “kóstolta/kóstoltatta meg” (az ott mindenféle tortuer-műveletekre készülő, amúgy szintén _zenész haverjaival).

Mondjuk Richie is furcsa volt az első pár részhez (v. tkp. a TT-be való megérkezéshez) képest, hiszen először úgy viselkedett, mint egy furcsa gyerek/zseni – ami azért elütött a QT által megformált karaktertől, persze ez nem baj -, aztán a magabiztosság szobra lett (például ahogy intézte a dolgokat az _álomjátékban_, de tkp. a TT-ben minden mozdulatáról ez sugárzott).

Sethet és a kritikából valszeg véletlenül kifejeltett Jacob papát is bírtam – istenem, az a pengeváltás a “gyónjuk meg bűneinket”-nél (..), viszont a Rinche nyavalygálását és Scott hisztijét nehezem viselem.

(És ha már furcsaságok/logikátlanságok: az mondjuk tényleg mindfuck volt, hogy Seth maga mellé vette a – ha jól tudom – max. 15-16 éves csajt játszó, egyébként a való életben sem sokkal több Kate-et… nálam majdnem pedo-kategória, de lelkük rajta…)

Summa summarum: kíváncsian várom, hogy mit tudnak kihozni Santánico “crusade”-jéből, és egyáltalán: a többi karakterből, illetve a sztoriból (na meg az eddig viszonylag koherensnek tűnő mitológiából!), úgyhogy én biztosan maradok a következő évadra.

TittyTwister - 2014. 06. 16. 15:37

*torture

sleepwalker77 - 2014. 06. 16. 16:02

Nekem abszolút bejött. Már alapból a film is nagy kedvenc, itt meg még jobban kifejtették a sztorit, előtörténeteket, szóval 9/10 lett az első évad. :)

clark - 2014. 06. 16. 16:48

annyira nem vártam,de pozitívan csalódtam,egész jóra sikeredett.kimondottan vártam a részeket,és már várom a 2.évadot is,hogy milyen irányt vesznek,mert ezután elmehet jó és rossz irányba is.

Tiger27 - 2014. 06. 16. 17:14

Nekem is tetszett, kellemes csalódás volt. Voltak azért gyengébb, unalmasabb részek, de egyáltalán nem rossz az összkép. 10/7

Tyberius - 2014. 06. 16. 17:19

Noh végig értem rajta. Pár dolog másképp alakult a mitológia bővítésen túl is, de nagyon sok motívum megmaradt a filmből, aminek azért örültem. Azt sajnáltam, hogy a Tittyhez való érkezéskor nem kopizták egybe át a “pussy”-szöveget a filmből, mert az kurva jó volt, ellenben itt a sorozatban eléggé gyengére sikeredett…
Összességében bejött a sorozat, érdekes volt a mitológiabővítése, pörgős is volt bár az utcsó 3 rész mászkálunk a templomban jelenetei leginkább Indiana Jones-ra emlékeztettek, amire egyébként el is sütöttek egy fasza poént. A különböző vallások eltérő vámpíralakjai ötlet kifejezetten tetszett. A karakterek meg valóban jók voltak, alapvetően faszán ültették át a filmet.
Amikor jön a folytatás, tuti ott leszek…

westhammer - 2014. 06. 16. 18:18

7 rész után kaszáltam. Nekem unalmas volt.

Lemoni - 2014. 06. 16. 20:16

Óhatatlan az összehasonlítás a filmmel, nem csak a történet, de az alkotó miatt is. Sem a sorozatnak, sem a szereplők zömének nincs szégyenkeznivalója, tisztes munka lett. A Gecko-fiúk alakítói, ha nem is Clooney és Tarantino, de nagyon jó választás voltak, ahogy Robert Patrick is Harvey Keitel utódaként. Viszont az új szappansztárnak nem sikerült még csak megközelíteni sem Salma Hayek buja alakítását, az állandó kacsaszájú csücsörítés kevés, nem tudja elfedni a színészi tehetség hiányát. Amit nagyon szerettem még a sorozatban a zene mellett, a tiszta, éles, színpompás képi világ, egyszerűen jó volt a szemnek nézni. Bár el sem tudom képzelni, mit akarnak a 2. évadban, de örülök, hogy lesz :)

payskin - 2014. 06. 16. 21:23

Annyit tennék még hozzá a fentiekhez, hogy bitang jó volt a zenéje. Egy OST-nek rettentő mód örülnék.

TittyTwister - 2014. 06. 16. 21:25

Na, akkor már csak egy kérdésem maradt: ha ennyien vagyunk (may I say) From Dusk (-sorozat)-rajongók, miért volt pangás az évad közbeni kibeszélőkben? :)

Hunnenkoenig - 2014. 06. 16. 22:43

Hangulat meg volt, jo volt.
Kibeszelni rajta sokmindent nem lehet.
Van azt’ kész… aki nezi, nezi, aki nem az nem.

mrs kai proctor - 2014. 06. 16. 22:56

Eiza “szétműtött”( átesett orr,,áll és mellműtéten…a régi önmagához képest szétzúzták az arcát) Gonzalez a szappanoperák világából érkezett(Mexico-Televisa), tehát nem meglepő a beszéde. Akit esetleg érdekel, hogy milyen szappanban, minden hétköznap a Supertv2-n fut a telenovellája. Amor verdaderos(Rabok és szeretők).
Én a srácok miatt néztem, szerintem nagyon jók voltak a testvérek. Na és Madison Davenport is.

thomas - 2014. 06. 17. 07:09

Én nem vártam el túl sokat tőle, épp ezért végig is tudtam nézni, végig volt vele valami ami miatt vártam is kicsit a következő részt, a történet is volt annyira érdekes, hogy folytassam. A mellékkaraktereket is jól eltalálták. 10/7 az évadra.

TittyTwister - 2014. 06. 18. 12:42

@mrs kai proctor, thx!

A “szappanos” dolgot tudtam – a ripacs játékát is ennek tulajdonítottam -, a nemtommiértbekövetkező (mert megérzésem szerint alapból gyönyörű leheett…) műtétekről viszont nem hallottam.

Tommy - 2014. 06. 18. 22:16

A film nagy kedvenc, a sorozattal kapcsolatban viszont nekem is voltak fenntartásaim, de azt kell mondjam hogy kellmesen csalódtam. Az idei év egyik meglepetése a FDTD, a True Detective és a Fargo utàn eddig a legjobb újonc. A sztorit szép lassan, de jól bontották ki, és a mitológiai vonalat is nagyon jól kidolgozták. A karakterek szinte mind telitalálatok, csak a rinchet és a pap fiát éreztem kicsit gyengének, a többiek viszont nagyon jól voltak, pedig attól tartottam legjobban hogy más, kevésbé ismert színészek hogy tudják majd eljátszani ezeket a karaktereket olyan színészek után mint Clooney, Hayek vagy Tarantino (bár ő azért nem egy színészisten), de hálistennek jól megoldották. Kíváncsi vagyok a 2. évad milyen irányba fog elindulni, nagyon várós! Remélem QT majd rá fog érni és rendez 1-2 részt, nem úgy mint ebben az évadban.:(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz