login |

Please Like Me – írta Eloise

2014. 06. 16. 18:34 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: Ausztrália megmutatja, kritika,

Nehéz megtalálni a kellő egyensúlyt dráma és komédia között egy dramedy esetén, azonban Josh Thomas, ausztrál komikusnak mégis sikerült, a 2013-ban bemuutaott Please Like Me-vel létrehozott egy olyan szériát, ami a legkeserűbb pillanatokba is belecsempészi a humort, és a legviccesebb jelenetekbe is érezteti a drámai feszültséget.

Valószínű, hogy ennek az az egyik oka, hogy Thomas nem csak az írója és producere sorozatnak, hanem ő alakítja a főhőst is. Az pedig, hogy mennyire szívügyének tekinti a produkciót végig, az első hat rész alatt abszolút érezhető.

Josh, a központi karakter, élete mondhatni romokban van. A barátnője szakított vele, mert rájött, hogy a srác homoszexuális. Az anyukája mély depressziós, ezért haza kellett költöznie, az apukája pedig életközép válságban szenved, amit egy ronda kocsival és egy új fiatal, ázsiai barátnővel akar megoldani, miközben megszállottja, annak a gondolatnak, hogy a volt felesége miatta boldogtalan.

Az egyetlen jó dolog, ami mostanában történt hősünkkel, hogy találkozott Geoffrey-val, aki kedves, jóképű és hozzá hasonlóan zűrös családdal rendelkezik. Mindenki számára érthetetlen módon a srác azonnal beleszeretett, de Josh ennek sem tudott felhőtlenül örülni, mert bizonytalan önmagában és fél az intimitástól. A kapcsolatot ezen kívül az is nehezíti, hogy Geoffrey elképesztően őszinte minden helyzetben és végtelenül ragaszkodó.

Geoffrey–n kívül még a barátaira számíthat reménytelen helyzetében. Egyrészt ott a legjobb haverja és lakótársa Tom, aki annyira jószívű, hogy képtelen az őt folyton szekáló barátnőjével szakítani, és a volt barátnőből gyorsan egyik legjobb baráttá váló Claire, aki talán a négyesből a legkevésbé fura. Mellettük még jelen van a vallásos és házsártos Peg nénije, aki időnként átvállal egy-egy éjszakát és vigyázz a depressziós unokahúgára.

Velem egyértelműen a zseniális párbeszédek szerettették meg a Please Like Me-t. Elképesztően eredetiek és viccesek a dialógusok, ráadásul annak ellenére, hogy a szereplők mind éppen nehéz élethelyzetben vannak, nincsenek hosszú, siránkozó monológok. A karakterek pedig nem olyanok, amikhez hasonlóakat már ezerszer láthattunk volna máshol.

Mindössze az riaszthat el egyeseket, hogy a főszereplő olyan komoly témákból próbál olykor viccet csinálni, mint az abortusz vagy a rasszizmus, és esetenként ezek valóban nem sülnek el túl jól – bevallom, hogy a pilot második percében mikor Josh a munkahelyi szexuális zaklatáson viccelődik, egy pillanatig elgondolkodtam, hogy vajon tényleg akarom-e ezt nézni. Ami még ugyancsak akadály lehet, az Josh megosztó személyisége. A vélemények alapján az emberek többsége vagy nagyon megszerette vagy nagyon nem kedvelte.

A Please Like Me mindenképp hiánypótló alkotás – és nem csak azért, mert kitűnően megírt és nem másokat másol. Kevés olyan sorozat van manapság, ami a húszas éveikben járó fiatalokról szól, anélkül, hogy rózsaszín felhőbe borítaná ezt az időszakot. Egyáltalán nem könnyű elválni a családtól és önállósulni.

Ettől függetlenül nem csak a fiatalok számára lehet érdekes a történet, hiszen több generáció is megjelenik. Például a szülők, akik új életet szeretnének kezdeni negyven felett és Josh pótnagymamája Peg néni, aki már az öregedéssel nézz szembe.

A Please Like Me legnagyobb negatívuma valóban az volt, hogy a mindössze hat fél órás epizód után azt éreztem, hogy nem lehet igaz, hogy máris vége. Egyszerűen annyira magával ragadott a hangulata és a szereplői, hogy egyben végig néztem a szezont, melynek végén Josh élete, ha lehet, még kilátástalanabb lett, mint a premierben.

Mondanom sem kell, kíváncsian várom, hogy mi történik majd még vele. Szerencsére csak augusztusig kell várnunk, mert akkor érkezik a második évad.

4 hozzászólás Ne habozz!

yeeeyha - 2014. 06. 16. 19:28

Köszi az írást, mindenképp teszek vele egy próbát :)

montanosz - 2014. 06. 16. 19:40

Én töröltem amikor szoba került hogy lesz-e valami a fenekébe dugdosva, vannak más, értékesebb sorozatok is,mintsem hogy erre pazaroljam az időm, mégoly élvezhető dialogusok miatt sem))

Eloise - 2014. 06. 16. 20:02

Az évad második felében már kevésbé központi téma a főszereplő szexuális beállítottsága, inkább azon van a hangsúly, hogy mennyire fél az intimitástól. Érdekes, hogy nekem pont az említett párbeszéd tetszett nagyon, mert más sorozatokkal ellentétben, egy homoszexuális karakter nyíltan beszél a félelmeiről a szex-szel kapcsolatban, és nem egyik pillanatról a másikra válik számára természetessé. De megértem azt is, amit te írtál, van abban is némi igazság. Valóban mostanában sok sorozatban ez központi téma, és ez sokak számára unalmas lehet. Köszi, hogy írtál!

El-ahrairah - 2014. 06. 16. 23:40

Nekem kifejezetten bejött a cucc, bár valóban érthető, hogy miért nem lesz mindenki kedvence.
Ami nagyon tetszett, az az, hogy az “awkward” karakter itt valóban az, és ez nem annyiban merült ki, hogy ráadtak egy régi mellényt. Egészen egyedi hangulatot ad a főszereplő a sorozatnak, és a többi karakter is egyszerre bizarr és életszagú.

A homoszexualitás nem központi téma a sorozatban, igazából minden működne ugyanígy ha a főhőst más miatt hagyná el a barátnője az elején, ha valakit esetleg ez riasztana el a megtekintésétől.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz