login |

Star-Crossed: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is. – írta cyborgwings

2014. 06. 19. 14:53 - Írta: vendegblogger

16 hozzászólás | kategória: 2013/14 finálék, kritika,

My name is Roman…

…tudhattuk meg minden egyes Star-Crossed-epizód elején, hiába nyomtuk egy idő után kifinomult reflexszel a távirányító FWD gombját, és kívántuk egyre lankadó lelkesedéssel, hogy bárcsak ez lett volna az egyetlen negatívum a sorozatban (pilotkritika itt), amely egy ember és egy földönkívüli epikus románcát hivatott bemutatni, de sajnos a szájbarágós stílus nem ért véget azzal, hogy a CW-sorozatok idegesítő szokásához híven minden rész ugyanazzal a szöveggel indult.

Bevallom, nemcsak a sci-fit, hanem a romantikát is szeretem, ezért valószínűleg az átlagnál valamivel nagyobb lelkesedéssel vártam, hogy jó kis guilty pleasure-ré váljék a Star-Crossed, de a nyáladzó limonádézás, ami itt folyt, egész egyszerűen sok volt. Unalmasabbnál unalmasabb klisék tömkelegét vonultatták föl, sajnálatos módon nemcsak a romantikus vonalon, hanem azon is, amit minden bizonnyal társadalomkritikának szántak.

Adott volt a lehetőség, hogy kicsit merészebbet húzván tartalmasan ábrázolják a mai nagy liberális gondolkodás ellenére is újra és újra fölbukkanó rasszizmust, de bizton állíthatom, hogy ez a sorozat nem tudott élni vele, sőt, még a beilleszkedési nehézségeket is borzasztó felületesen mutatták meg.

Legfeltűnőbb hibája a gyerekes történetvezetés volt. Meredith Averill, a készítő, hiába dolgozott korábban három évig a kritikusok által is elismert és Junkie-körökben is népszerű The Good Wife írószobájában, mintha lebénította volna a hirtelen jött felelősség.

Az epizód végi cliffhangereket görcsös igyekezettel simították el a következő héten, mindig újabb és újabb bonyodalomba kaptak bele. Gondolhatnánk ezt a kreativitás megnyilvánulásának, ám pont ezáltal vált rettentően döcögőssé a sorozat, és jóllehet, egyértelmű átívelő szállal rendelkezik, ebből fakadóan mégis hamarabb találnánk helyet neki a rengeteg epizodikus sorozat között.

Ezt a gyermeteg stílust támasztotta alá a szájbarágós szövegkönyv, amely nem az élethű társalgások, hanem a nézőnek magyarázkodás eklatáns példája, nyugodtan helyet kaphatna a „Hogyan írjunk párbeszédet?” c. könyv szarvashibákról szóló fejezetében.

Természetesen mindezek mellett nem sokat segített az sem, hogy borzasztó rosszul castingolták a szereplőgárdát. Újra és újra fölmerül a jogos kérdés, hogy tinisorozatokba, tiniszerepekre miért 25-30 körüli embereket válogatnak, amikor Amerika tele van színészpalántákkal, akik között biztos, hogy rengeteg tehetség akad, és mégiscsak hitelesebb lenne velük életre kelteni ezeket a karaktereket.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

De jelen esetben még szomorúbbá teszi a helyzetet, hogy a Friday Night Lights bájos Aimee Teegardenjén meresztgethettük a szemünket, hogy mikor vált önnön nagyanyjává. Képernyőidejének legnagyobb részében másra se lehet koncentrálni, mint a sajnálatosan amortizált ábrázatára.

Noha Shakespeare talán még álmodni sem mert földönkívüliek létezéséről, mégis sokkal érdekesebben írta meg Rómeó és Júlia történetét. Igaz, ha beleolvasunk az Averill-lel készült, a hírekben korábban már linkelt interjúba, rájöhetünk, hogy bár a sorozatot a kezdetektől a méltán híres tragédiához hasonlították, ő egészen más irányba terelte volna a fiatalok életét, ha a gyenge nézettség nem szabott volna gátat ennek.

Sok mindent elárul a hölgy gondolkodásmódjáról az is, hogy a már soha el nem készülő második évadban az egyébként főként csak rebegő pillákkal statisztáló Emeryt úgy akarta más megvilágításba helyezni, hogy afféle Katnisst faragott volna belőle és többek között olyan – idézem – „menő” jelenetet is szánt neki, ahol lőni tanult volna. Hát nem tudom, ti hogy vagytok vele, de énszerintem nem ilyesmiktől válik működőképessé egy olyan karakter, amelyikkel tizenhárom részen át jóformán semmit sem tudtak kezdeni, holott elvileg ő az egyik főszereplő.

Jóval hangsúlyosabb volt nála Roman, aki az amorózó akcióhős szerepében parádézott mindvégig, és természetesen őrlődött nemcsak az idegen mivoltából adódó konfliktusok, hanem a családi mizériák és a lázadó atriaiak miatt is, hogy a szerelem hívó szaváról ne is…, s mindezt néha egy kis nyomozással, beépüléssel, bunyóval spékelte meg.

Persze ez utóbbiban nem maradt tőle távol az ügyeletes kigyúrt fiú, Drake sem, aki az idő nagy részében ujjatlan fölsőkben rohangált – ámbár ez sajnos utoljára Brian Kinney-nek állt jól a Queer as Folk című műremek amerikai verziójában –, és akinek a földlakó lánnyal kialakult kapcsolatából adódó bonyodalom volt talán a legfölöslegesebb időhúzás a sok szappanhabzás közt – a fönti cikkben olvasható információk is csak megerősítik ezt.

Mellékszereplők terén is igen gyenge volt a felhozatal, mind a szereplőket, mind a színészeket nézve, a legnagyobb baklövés talán a sötét oldalon asszisztáló Zoe, azaz Dora Madison Burge, aki a Friday Night Lights másik üdvöskéje volt annak idején, és rettentő rosszul állt neki ez a flegma gonoszkodás.

Számomra az egyetlen üdítő változatosság a tündéri Malese Jow volt, akit már a The Vampire Diaries-ben is nagyon szerettem, és nekem ő volt a húzónév, aki miatt mindenképp bele akartam nézni a sorozatba már a tavalyi upfronts idején is. Persze ettől függetlenül neki is hozott anyagból kellett dolgoznia – ami ebben az esetben is csak annyit jelent, hogy vele sem tudtak mit kezdeni az írók, így leginkább csak tengett-lengett –, szóval nem ez a szerep fogja meghozni neki a kiugrási lehetőséget.

Azt hihetnénk, nincs is egyszerűbb feladat, mint fiataloknak műsort készíteni, hiszen ebben a korban még a szépfiúk vagy a csinos lányok iránti rajongás kiküszöböli az esetleges hiányosságokat, de a Star-Crossed kudarca is jól mutatja, hogy azért egy bizonyos színvonalat muszáj megütni ahhoz, hogy hosszútávon is működőképes legyen a dolog.

Ha a történet is akadozó, a párbeszédek is esetlenek és a karaktereket sem sikerül megfelelően elmélyíteni és szerethetővé tenni, akkor hiába a rózsaszín szemüveg, nem lesz, aki a képernyő elé üljön.

Igazából nem is tudom, hogy képes lennék-e bárkinek is jó szívvel ajánlani a Star-Crossed-ot.

A folytatásban bízván nem tettek pontot a végére a fináléval, úgyhogy akik nem bírják az effajta gyűrődést, végképp ne lássanak neki, és ugyan a rengeteg hibája ellenére jómagam csak-csak végignéztem, de beismerem, a kezdeti reménykedés múltával inkább már csak azért, mert néha igenis jólesik kifigurázni egy-egy rosszabbul sikerült sorozatot, és az ilyenek talán kicsit segítenek is még jobban értékelni azokat, amelyeket jól raktak össze.

(Arról, hogy mi lett volna a folytatásban, ebben az interjúban olvashattok.)

16 hozzászólás Ne habozz!

george - 2014. 06. 19. 15:27

Teljesen egyetértek. Én is végignéztem, bár csak azért, hogy lássam mit hoznak ki a végére, de semmi érdekeset, szóval nem bánom a kaszát.
Én is olvastam az interjút még pár hete, hát örülök, hogy nem folytatódott, teljesen rossz irányba haladtak volna.
A szereplők tényleg rosszul lettek összeszedve, mindet utáltam, csak Malese Jow volt normális. A legrosszabb meg a tényleg Zoe volt, annyira irritált minden egyes másodpercben míg szerepelt…
Pedig jó lett volna egy Roswell 2.0, de úgy látszik marad az a széria no.1 ufós-szerelemes történet.

majsz - 2014. 06. 19. 17:08

Teljesen egyetértős kritika, rettentően gyenge sori. Pár rész után absz kasza, űgy látszik bollywoodban egy egy alapötletben nagyon bíznak, ill. ahogy itt írta a szerző egy íróban, ami nem feltétlenül (sőt..) működik más koncepciójú témánál. Sztori gyenge, cast harmat, párbeszédek fölöslegesek és még az uccsó mentsvár sincs, nem tudsz azonosulni senkivel. Az egészből talán a főszereplő gyerek haja marad meg jellegzetes “valami” :). Úgy tűnik semmilyen területen nem mertek valami eltérőt mutatni, lett belőle egy szép semleges zéró..

lappa - 2014. 06. 19. 19:33

nagyjából egyetértek, de én is voltam olyan hülye, hogy végignéztem. :) az volt a legnagyobb baja, hogy iszonyú sok szálat lengettek be, és egyiket se sikerült rendesen kibontani, iszonyú kapkodósak lettek. a 13 rész alatt pl volt olyan karakter, aki először jó volt, aztán gonosz, aztán megint jó. és az ilyen “jellefejlődések” nagy része mindenféle átmenet nélkül, rész közben történt,

jinjang - 2014. 06. 20. 09:24

Heh, nekem meg tetszett, néztem volna még. Persze valószínűleg csak azért, mert olyan szinten bírom a sci-fit (és olyan kemény elvonási tüneteim vannak), hogy némi kéken világító tetkóval is meg lehet venni engem. Még a szappant meg tini nyáladzást is elviselem cserébe.
Az utolsó képektől meg konkrétan elélveztem. Annyira kellene már egy jó űrbéli sorozat …

Lilith Dark - 2014. 06. 23. 18:35

Bár a kritika néhány pontjával egyet kell értsek – főleg a párbeszédek és az összedobált koncepció -, nekem mégis bejött; fontosabb volt a hangulat, és a kéken világító tetkó (köszi, jinjang! :) ) Persze így az évad- és sorozatzáró kegyetlen nagy csalódás volt, ez van. :/
Ja, és Drake akkor is állat volt az ujjatlan felsőiben! :P :D

Raisen - 2014. 07. 04. 17:46

A The 100 után ezt is végignéztem pár nap alatt.
Míg előbbi nagyon tetszett és nemhiába kapott második évadot, míg itt talán jogos hogy nincsen folyt köv.
Egyet kell értenem, ebben sokkal több lett volna: Csillagkapus 2.évados felvezető illetve a végén történtek miatt talán jó is lett volna a 2.évad, de ezt már nem tudhatjuk meg. (Ha több sci-fi szál és sokkal kevesebb romantika lett volna, akkor lett volna 2.évad is)

Masa - 2014. 12. 20. 15:44

Úgy látom én vagyok az egyetlen, akinek tényleg tetszett a sorozat. Én imádtam az egészet úgy ahogy volt, és nagyon sajnálom, hogy nem lesz 2. évad. Mielőtt még valaki elkezdené, hogy a rózsaszín köd miatt, egyáltalán nem erről van szó. Lehet, hogy nem egy tökéletes kivitelezés, de szerintem nem is annyira borzasztó, mint ahogy itt egyesek gondolják. Véleményem szerint az, hogy Drakenek nem áll jól az ujjatlan izompóló, elég gyenge kifogás azért. Egy filmet nem a ruhák miatt szoktak nézni, de ahogy gondoljátok. A színészeknek meg minden helyzetben meg kell találni önmagukat a szerepben (lásd Zoe), nem csak olyan szerepet kapnak ami “jól áll” nekik. É szerintem ez sem sikerült olyan rosszul.

zetman - 2015. 06. 14. 03:57

Annyira gagyi és bugyuta egy sorozat volt… áh ez szörnyű. Örülök, h kaszálták. Az első rész tetszett! Na mondom ez igen, ebben lehet vlm! Erre a következő részekben már unalom, unalom hátán. Végigdaráltam az egészet. Nagyon kár érte, jól elcseszték, pedig lehetett volna nagyon jó. :S Őszintén, ne kezdje el senki se nézni.

weadf - 2015. 06. 14. 21:20

Hááááát… Igazából egyetlen egy oka volt, hogy elkezdtem a sorozatot:
Még pedig J.L ARMENTROUT Luxen sorozata. Rákerestem, hogy lesz-e belőle film, vagy akármi és írták, hogy sorozatot nem csinálnak belőle, mert van egy hasonló, a Rossz Csillagzat.
És ezért elkezdtem nézni. Mert azt hittem, hogy lesz belőle valami fergeteges. Csalódtam.
A sorozatból csöpög a nyál, szinte már hányingert kelt benne ez a sok romantika.
EGY KICSIT SEM HASONLÍT A LUXENHEZ. AZT, AKI A LUXEN-T EHHEZ MERTE HASONLÍTANI, MOST SZÍVESEN SEGGBE BILLENTENÉM.
A Luxenben van egy kis konfliktus, érdekes cselekmények, és a szereplők nem egyik percben jók, a másikban rosszak. Nem csöpögnek a nyáltól.
Ugyan már.
-Roman szeretlek, nem kell ezt tenned!
-Igazad van Emery, én is
és *kiss, kiss, kiss*
Most a 10. résznél tartok, de végig nézem, mert nagyon érdekel a vége, bár nem kell jósnak lenni hozzá, mert szinte már tudni lehet.
Remélem a Luxen-ből csinálnak valamit.
Mert ez a sorozat borzasztó.
Pedig az alapötletből mennyit ki lehetett volna hozni! Ezt sajnálom :/

Fan - 2015. 08. 23. 21:59

Hát nekem is rohadtul tetszett,és nagyot csalódtam mikor megtudtam hogy nem lesz folytatás, szívesen néztem volna még tovább,és bár tényleg túl sok volt az akció,de még ezt is el viseltem volnaxd hisz jobb mintha nem is történne semmixd de remélem hogy lesz majd még ehhez hasonló sori:DD

Evcso48 - 2015. 08. 28. 21:08

Én imádtaaaam! :D <3
Nagyon szomorú vagyok hogy nem lesz folytatássa… :(

Hacii - 2015. 08. 28. 22:57

Nekem őszintén tetszett a sorozat…. Most, amikor láttam, hogy nem lesz folytatása, énis nagyon csalódtam…. Szerintem lehetne még folytatás, de ha a legtöbb embernek ez a véleménye, akkor legyen így… :) ne értsetek félre, senkibe nem akartam belekötni… Abban viszont egyet értek, hogy az alapokból több mindent ki lehetett volna hozni.. De nekem annak ellenére tetszett :D

AnnieWolf - 2015. 10. 02. 00:48

Nekem tetszett a sorozat és vártam a folytatást, de most hogy elolvastam, hogyan akarták volna folytatni, inkább jobb hogy kaszát kapott!

Kerecseny Petra - 2016. 02. 05. 17:12

Szerintem ez volt a legjobb.Nagyon romantikus volt és izgalmas.Csak úgy ugráltam a székemben nem bírtam a bőrömben lenni.Akinek nem tetszett akkor annak nem jó az agya.Én csak ajánlani tudnám.Már alig várom a 2 évadot.Remélem hamarosan látom .:) <3

agi - 2017. 03. 01. 19:45

Én nagyon imádtam és sajnálom hogy nincs folytatás

ibolya - 2017. 05. 29. 14:41

Aaaaaaaa ne már ez nagyon jó sorozat az egyik leges leg jób most komolyan nem lesz fojtatás ez szomoru..

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz