• March 2006
  • February 2006
  • January 2006
  • ', ); ?> Rectify: kezdett a 2. évad at Sorozatjunkie
    login |

    Rectify: kezdett a 2. évad

    2014. 06. 24. 18:25 - Írta: superpityu

    55 hozzászólás | kategória: kritika,

    Amikor elkezdtem nézni a részt nem is sejtettem, hogy ennyire nehéz lesz megfogalmazni az érzéseimet a Rectify-jal kapcsolatban. Egyrészt ott voltak az elvárásaim az 1. évad után, valamint kicsit furcsább is volt a kezdés, mint azt elsőre sejtettem.

    Ezek ellenére semmi gond, mert egy piszok erős 7/10-es nyitórésszel örvendezettek bennünket, aminek ugyan Daniel volt a középpontjában, valahogy mégsem ő volt a hangsúlyos szereplő.

    Akik esetleg még nem mertek belekezdeni a szériába azoknak álljon itt egy gyorstalpaló, hogy nagyjából mire is kell számítani. Egy fiatal fiút letartóztatnak a barátnője megölésének vádjával, majd gyorsan halálsorra is kerül főhősünk, azonban az idő haladtával egy új bizonyítéknak köszönhetően kiengedik. Nagyjából innen veszi fel az első évad a fonalat.

    A fő téma az illető társadalomba való beilleszkedése és ezzel járó problémák. Persze a szabadlábra engedés nem mindenkinek nagy öröm, hiszen a halott lány családja is a városban él, szóval akadnak bonyodalmak. Daniel története mellett a többiek szinte csak asszisztálnak, de ettől függetlenül remekül átérezhető a többiek drámája is.

    Igen, a Rectify kőkemény családi dráma. Nem olyan ami után az ember jól érzi magát, hanem a lehúzós fajta. Sosem voltam oda az ilyen sorozatokért, de ez valahogy megfogott, pont a hangulata miatt. És az volt a kezdéssel a problémám, hogy nem volt meg a korábbi hangulat, megmaradt a kilátástalan helyzet, a család gondjai, de mégsem volt ugyanaz.

    Talán ha a helyszín nem köti meg ennyire az írók kezét, akkor jobb lesz az összkép, de tegyük hozzá, hogy ebben a steril környezetben még olyan remek beállítások sem születtek, mint az első évadban. Bár kár a helyszínt okolni, hiszen így is törekedtek arra, hogy Daniel-t több helyen lássuk – és a zárójelenettel nagyot is mentettek a végén.

    Történetileg továbbra is lassú a Rectify, egyáltalán nem lehet felróni a készítőknek, hogy átsiklanának szálak fölött. Tény, hogy nem mindegyik túl hangsúlyos, de azért próbáltak az évadkezdésbe is mindenkit beleszuszakolni, hogy ne feledkezzünk el róluk sem.

    Minden furcsaság és remélhetőleg átmeneti változás ellenére mindenképp bizakodom a folytatásban, mivel valószínűleg a beilleszkedésen lesz továbbra a hangsúly, még ha most nem sikerült ezt kiemelni. A végére pedig csak ideszuszakolom azt is, hogy mennyire remek a színészgárda – egyszerűen nem lehet kiemelni gyenge láncszemet, mindenki brillírozik.

    Ui: Lehet már régen láttam az első évadot, de Melvinre nem is emlékeztem már. Viszont Jared hiányzott a részből, hiába nem volt eddig jelentős szerepe.

    55 hozzászólás Ne habozz!

    tobias88 - 2014. 06. 24. 18:54

    Én úgy döntöttem hogy nem egyesével nézem, mert ez az a sorozat ami nagyobbat üt ha egymás után vannak a részek közvetve. Azt azért nem mondom, hogy várok a végéig és úgy mint tavaly 1 nap alatt nézem meg az egészet (ami be is tett rendesen), de azért még várok vele :)

    Lemoni - 2014. 06. 24. 21:12

    Dinamikusabb lett a történet folyása, ahogy az várható volt az előzetesből. Ennek ellenére nekem továbbra is hozta az első évad hangulatát, amely akkor sem a lassúságon, hanem Daniel és a külvilág kapcsolati viszonyán alapult. A brutális összeverés után a kóma mozdulatlanságában, az álomvilágban indul el a dinamika a börtönbeli letargiából és már itt is látni a flashbackben erősebb érzelmi reakciókat Danieltől (a “másik falszomszéd” szexuális provokációja) de sokkal érdekesebb a Kerwinnel való beszélgetés, ahol a kivégzett barát az élet ajándékáról győzi meg, hogy ne adja fel, ezek nagyon szép jelenetek voltak. Érdekes volt a kontraszt a szinte már idilli álomkép és az érzelmi feszültségekkel teli való élet jelenetei között. Minden színészi alakítás remek, de még így is kiemelkedik Aden Young és Abigail Spencer játéka.

    paranoid android - 2014. 06. 24. 21:55

    Tavaly a sok remek újonc közül, sőt a teljes sorozatos felhozatalból is kiemelkedett számomra a Rectify, vártam is rendesen. És ugyan egy elég jó résszel tért vissza, de sajnos ez a kezdés inkább csak felvezette az évadot, illetve átvezetett az előző fináléjának eseményeiből. Kicsit kényszerűnek éreztem, hisz a verekedés után nem állíthatták azonnal talpra Danielt, viszont így hiányoztak azok a jelenetek, amik igazán fantasztikus pillanatokkal jutalmazzák meg a nézőket. Vagyis Daniel interakciója a többi karakterrel, meg alapvetően a világgal.
    Az álom/hallucináció-jelenetek mellett Amantha tetszett még nagyon, aki a főhős mellett a legjobban fókuszban lévő karakter. És leginkább ő állja meg önmagában is a helyét – ami ironikus, hisz a karaktere épp arról szól, hogy mennyire a Daniel iránti kapcsolatára építette fel identitását, és ezen kéne túllépnie. Mert pl. Tawney és Teddy Daniel nélkül nem voltak annyira érdekesek most.
    Szóval annak ellenére, hogy nem teljesen váltotta be az évadkezdés a várakozásaimat, nagyon várom a folytatást, ill. azt, hogy Daniel kijöjjön a kórházból. Amire nem hiszem, hogy sokat kell várnunk, hisz úgy tűnik a napokra lebontott történetmesélést maguk mögött hagyják, legalábbis egy ideig, mondjuk Daniel lábadozásáig.

    “a Rectify kőkemény családi dráma. Nem olyan ami után az ember jól érzi magát, hanem a lehúzós fajta.”

    A kritikából ezzel nem teljesen értek egyet. Bár lehet félreértem. A Rectify mély érzelmi hatása számomra abból fakad, hogy a sok fájdalom és gyűlölet, ami témájaként szolgál, olyan nézőpontból van bemutatva, ami inkább rácsodálkozik az emberi természet változatosságára, mintsem elítélje azt. Akárcsak maga Daniel. Így az emberi gyarlóságot, az élet mélypontjait is átszövi valami ártatlan öröm szimplán a létezés ajándéka miatt. Szóval számomra nem tipikusan “lehúzó”, hanem sokkal megfoghatatlanabb, egyedibb.

    sehrezad - 2014. 06. 25. 09:23

    Kiváló indítás volt.
    Egyetértek paranoiddal. A “lehúzás”-jelleget dominálni én sem érzem, összességében sem, de e rész esetében kiemelni pedig végképp. Ha valami ebben a részben sok is volt nekem picit, azaz a rabtárs részéről érkező pozitív szólam. De az, hogy épp tőle jött, és egy ilyen összeverés utáni kómás delíriumban, és ilyen szép beállítások között, attól mégis egyszerűen széppé vált, súlya lett. Könnyű és nehéz egyszerre. Nem egy happy sunshine sorozat, az biztos, de inkább összetett érzés- és hangulatvilágúnak mondanám, semmint lehúzónak.

    Don Fanucci - 2014. 06. 25. 11:16

    Hát, nekem az első évad kifejezetten depresszív élmény volt, ugyanakkor egy furcsa terápiás jellegel is bírt, ami működött.

    Itt ez folytatódott, mi több, egy olyan jelentős pozitív megerősítést kapott, amilyennel az első évadban talán csak egyszer találkoztunk (amikor egy pillanatra megvalósult egyfajta nagyon ideiglenes és törékeny Daniel-Tawney-idill). Igen, a volt rabtárssal való beszélgetésre gondolok, amire szerintem szükség volt itt és most, jókor lett beillesztve a dramaturgiai vonulatba.

    A színészek még mindig nagyon nagy teljesítményt nyújtanak – itt nem igazán volt gyenge alakítás, mindenki hozta azt, amit hoznia kellett.

    Nagyon örülök ennek a visszatérésnek, a hosszabb évadnak – és úgy általában mindennek a Rectify-al kapcsolatban. Nem tudom, sikerül-e felülmúlni az első évad nagyon magas és egyedi szintjét – de valahogy nem is érdekel.

    Az egész úgy jó, ahogy van…

    (egyébként Superpityuhoz hasonlóan nem rémlik nekem sem, hogy akkor most ki is volt ez a Melvin?)

    mivanmar - 2014. 06. 25. 14:03

    Melvinnel Amantha futott össze az első évadban, jóban volt iskolás korában Daniellel, és ha elutazott, Daniel vigyázott a teknőseire. Meg akarta látogatni Danielt a börtönben, de sose tette, és szégyelli magát miatta. Gondolom, most ezért is jött el.

    JKJ - 2014. 06. 29. 19:36

    A rectify első ávad kimagasló volt. Eddig ez is az. Legalábbis számomra.

    10/10

    Brynden Rivers - 2014. 07. 09. 09:43

    VB miatt eddig nem álltam neki a 2. évadnak, mert ez a sorozat időt s elmélyülést kíván.

    Most pótoltam, és továbbra is ez a legjobb sorozat amit valaha láttam. Írni nem tudok róla, mert még nem dolgoztam fel a látottakat.

    10/10

    naughtyL - 2014. 07. 18. 18:11

    annyira jól viszik végig, hogy kire milyen módon hat Daniel, és a tény, hogy újra köztük van.

    továbbra is elképesztő élmény a sorozat nézése!

    mivanmar - 2014. 07. 26. 14:46

    Nem volt bajom eddig se a 2. évaddal, de most néztem meg a 6. részt, és újból lenyűgözött, csodás pillanatok voltak benne.

    sleuth - 2014. 07. 29. 22:13

    Hihetetlen volt számomra a 6. rész, nem is tudom megfogalmazni, hogy mit gondolok. Ritkán fordul elő olyan, hogy ennyire beránt a hangulata egy sorozatnak vagy filmnek, de a Rectify-nak folyamatosan sikerül. A hatos rész pedig olyan pillanatokat hozott, főleg a végén, amit biztos nem fogok egyhamar elfelejteni. Tudom, hogy szubjektív dolog a sorozatozás, de nem is értem, hogy miért nem pörög a kibeszélő. Én mindenkinek ajánlanám, aki nem riad vissza a lehúzós sorozatoktól, mert ez bizony a legjobb fajtából való.

    Tiger27 - 2014. 07. 31. 11:49

    egyetértek! szuper ez az évad! a 2×5 es a 6. resz oriasi volt!

    ldavid - 2014. 08. 01. 22:08

    de baromi jól nézett ki ez a legutóbbi rész !(2×07)

    Lemoni - 2014. 08. 02. 00:39

    Basszus, a 7. résznél annyira paráztam, hogy Daniel ne csináljon betépve/kiütve valami hülyeséget, ilyet se sokat tapasztaltam magamon filmnézés közben :)
    Nagyon jó ez az évad, bár nem annyira nyomasztó az atmoszféra, mint az elsőben, de valami tragédia előszele mégis belengi…….

    Tiger27 - 2014. 08. 05. 22:06

    elmondana valaki hogy meg az 1. evadban Trey miert olte meg Georgeot a tónàl?? illetve Daniel honnan ismeri őket? sajna mar nem emlekszem…:/

    Wynonna - 2014. 08. 05. 23:34

    Tiger27:
    Nem ölte meg, George öngyilkos lett, és később Trey eltüntette a hullát.

    paranoid android - 2014. 08. 05. 23:59

    Már pár napja megnéztem a legutóbbi részt, de ahogy ezzel a sorozattal lenni szokott, sokáig az emberrel marad. A 2×07 nagyon erősen foglalkozott a “bűnös-e Daniel?” kérdéssel, ami eddig csak a háttérben mozgott, mégha ebben az évadban egyre erőteljesebbé is kezdett válni. Igaz, a sok részlet megismerése ellenére, épphogy még inkább elbizonytalanítottak minket. Én még mindig azt mondom, hogy nem kell tudnunk a gyilkos kilétét, mert nem erről szól a Rectify, de a sorozat ezen aspektusát is remekül oldják meg.

    Ami leginkább megragadott engem, amit a rész végén Trey mondott Danielnek:
    “You are who you are. I know you. Now you know you. If you ever really forgot.”
    Nekem ez Kerwin és Daniel utolsó beszélgetését juttatta eszembe:
    “- I know you didn’t do it.
    – How do you know?
    – Because I know you. Because I know you. Because I know you.”
    Leginkább ez a párhuzam motoszkál bennem a rész megnézése óta.

    Tiger27 - 2014. 08. 06. 10:09

    köszönöm! de miért tűntette el a hulláját?

    paranoid android - 2014. 08. 06. 15:39

    @Tiger27
    Mivel nem tudjuk, mi is történt Hannával, ezért Trey pontos motivációját sem tudhatjuk. Minden bizonnyal azért tüntette el a holttestet, mert kérdéseket vetett volna fel az üggyel kapcsolatban George öngyilkossága. Az biztos, hogy Trey elmondása szerint Daniel nem erőszakolta meg Hannát, márpedig ezért is elítélték őt, ellenben Trey közösült vele, ami bajba sodorhatja, ha újra előveszik az ügyet az új DNS-bizonyítékkal. Hogy csak ezt akarja elkerülni, vagy többet is csinált Trey azon az éjszakán, nem tudjuk. Annyi biztos, hogy neki az a jó, ha senki nem néz rá az ügyre újra, és minden marad ahogy volt.

    Tiger27 - 2014. 08. 06. 17:04

    Trey és George ott volt egyébként azon az ominózus estén, vagy őket honnan ismeri Daniel? Az is olyan zavaró, hogy nem tudjuk miért vallotta magát bűnösnek Daniel…

    paranoid android - 2014. 08. 06. 17:30

    Trey és George Daniel gimnáziumi iskolatársai, haverjai voltak. És persze, hogy ott voltak azon az estén, a 2×07-ben elég hosszú beszélgetés volt arról, hogy ki, mire emlékszik. Még tanúskodtak is az ügyben. A kérdés az, hogy mennyi ideig voltak ott, és mit csináltak pontosan.

    Daniel a drogok miatt nem emlékszik a kulcsfontosságú történésekre. Így mikor hosszasan kikérdezték, nem lehetett biztos az ártatlanságában. A kikérdezés részleteit nem ismerjük, de egy drogok és alkohol utóhatását érző tinédzsert, aki még nem is emlékszik a történtekre, nem nehéz meggyőznie pár rendőrnek, hogy bűnösnek gondolja magát, legalább addig, amíg vallomást tesz.

    clegane - 2014. 08. 09. 01:18

    a 8. rész is nagyon jó volt!
    talán ez most a kedvenc sorim.

    napocskin - 2014. 08. 09. 17:23

    Teljesen letaglózott ez a mostani rész (ahogy amúgy is szokott, általában). Nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna ilyen sorozatot, ahol ennyire fontosak lennének a kimondatlan momentumok, ahol ennyire lassan esik le, mintha lassan döfnék belém a tőrt, centiről centire. És még így sem vagyok benne biztos, hogy jól rakok össze mindent – gondolkodtam rajta, hogy fogom én ezt újra megnézni, mondjuk darálva, talán veszít valamennyit az intenzitásából úgy, ha már ismerem a történetet, de egyelőre csak ülök és nézek magam elé.

    clegane - 2014. 08. 10. 10:53

    és még azt is megtudtam belőle hogy a forsake múltideje forsook.

    20legendd - 2014. 08. 15. 23:06

    Lassan indult be, de a 3. rész óta eszméletlen magasan van a színvonal. A Mad Men mellett a legjobb jelenleg futó dráma sorozat.

    ldavid - 2014. 08. 16. 23:14

    2×09 is milyen jó volt már

    Lemoni - 2014. 08. 19. 22:07

    Hogy én mennyire örülök a 3. évad berendelésének! :)))

    Ricsi - 2014. 08. 20. 10:08

    Mindkét előttem “szólóval” tökéletesen egyetértek, a 9-es rész nagyon-nagyon ott volt, és örülök a 3. évadnak :)

    napocskin - 2014. 08. 20. 11:02

    Én is régen örültem ennyire berendelésnek. \o/

    Tiger27 - 2014. 08. 21. 09:46

    a 2×9 az eddigi egyik legjobb rész volt! az utolsó 10 perc, negyed óra mekkora volt már!

    SPOILER!
    egyébként amit Teddy állít Danielről, az vajon megtörtént, vagy tényleg csak kitalálta? szerintetek?

    fringemiki - 2014. 08. 22. 22:43

    Teljesen kész vagyok.

    Lemoni - 2014. 08. 23. 00:37

    Egyem a szívüket, de tudják, mivel kell befejezni a részt, a szezont! Ha nem rendelték volna be a 3. évadot, most őrjöngenék, de mivel berendelték, ezért őrjöngök, mert várni kell 1 évet, hogy innen folytassák. Stabil 9/10 volt az évad, a történéseket pár mondatban össze lehet foglalni, de ez a 10 rész ennél sokkal több volt, sokkal többet adott. Dráma, feszültség, színészi játék, kivitelezés, a legfinomabb fajtából.

    clegane - 2014. 08. 24. 16:52

    gyá!

    mondjuk annyi végülis legalább mostmár biztosan kiderült (ha eddig még lehetett is kételkedni) hogy nem a Daniel ölte meg a lányt.

    paranoid android - 2014. 08. 24. 19:16

    A minőségibb gondolatokat majd a – remélhetőleg bekövetkező – évad-kritikához, ide csak annyit, hogy hálisten a berendelt harmadik évadért. Nemcsak mert akármeddig képes lennék elnézni ezt a sorozatot, de azután a finálé után bűn lett volna nem folytatni.

    Tiger27 - 2014. 08. 24. 22:55

    nem értettem, hogy miért vallotta magát megint gyilkosnak Daniel, ha nem ő tette? clegane miből következtetted, hogy biztosra kiderült, hogy nem Ő volt? a vallomás első fele volt az igazság, de aztán miért gondolta meg magát??

    clegane - 2014. 08. 24. 23:15

    hát, ha ő tette volna, akkor azzal kezdi, hogy elmondja, hiszen azért ment oda. ez lett volna a leggyorsabb út ahhoz hogy túllegyen rajta, senki nem is akadt volna fenn rajta – még mindig hihette volna mindenki hogy csak azért mondja mert hallani akarják.

    de mivel hogy nem ő tette, ezért először muszáj volt elmondania az igazat, pláne így hivatalosan, úgyhogy most akkor elmondta, hogy nem ő volt. de közben látta hogy teljesen hiába mondja mert ezzel nem lesz rövidebb a hercehurca, úgyhogy elmondta ismét amit hallani akarnak. (mondjuk nem tudom jogilag mit ér egy olyan vallomás amiben előbb egyvalamit majd annak az ellenkezőjét mondja a delikvens, de gondolom Danielnek számított, hogy benne van a vallomásban az igazság is.)

    nekem legalábbis így tűnik hitelesnek amit láttunk, aztán ha mégis arra akarnának játszani a készítők hogy ő tette akkor nagyon nyakatekert magyarázatot kell adniuk erre a viselkedésre. bennem mindenesetre nem maradt kétség miközben néztem.

    clegane - 2014. 08. 24. 23:19

    szóval hogy szerintem ha ő tette volna, akkor se dramaturgiailag se logikailag se jellemábrázolásilag nem lett volna semmi oka vagy értelme annak hogy azt mondja az elején, hogy nem ő volt.

    Tiger27 - 2014. 08. 25. 08:25

    Teddy szerintetek miert ment a vegen oda? egyebkent nekem kicsit idegen Daniel karakteretol, amit Teddyvel csinalt…csak azert mert megkerte hogy szalljon le a felesegerol még nem kellett volna ezt csinalnia… Tawney egyaltalan szerelmes Danielbe?

    clegane - 2014. 08. 25. 11:26

    mondjuk szerencsére annál valósághűbb a sorozat, hogy túl felületesen dobálózzon ilyesmikkel hogy ki szerelmes kibe, mintha olyan egyszerű lenne definiálni ezt a fogalmat. az biztos hogy van egy erős vonzalom Tawney meg Daniel között, de hogy pontosan mi ez, azt sajnos a körülmények miatt nem tudják felfedezni és kibontani.

    én kicsit sajnáltam hogy Tawney nem szögezte le Teddynek hogy csak beszélgettek a Daniellel, de hát gondolom azért nem tette mert ez ahhoz képest hogy mit érez ebben a szituációban (Daniel és Teddy iránt), már tényleg csak részletkérdés. bár mondjuk szerintem Teddy elmeállapotának használt volna, ha legalább valami utalást tesz rá Tawney a lépcsőn hogy Danieltől függetlenül se volt olyan rózsás az a házasság, ami szerintem legalábbis így lehetett, bár azt el birom hinni hogy Tawney ebben nem biztos. na mindegy mindenesetre szerintem a féltékenység meg a düh miatt ment végül el a bíróságra Teddy, amit meg tudott volna előzni Tawney azzal ha őszinte.

    aztán nemtom, szerintem nézd meg ismét a részt amiben vegzálja Daniel a Teddyt, hogy összeálljon hogy miért csinálta és mennyire csak Teddy túlozza el, ha egyáltalán.

    paranoid android - 2014. 08. 25. 16:03

    Mindig izgalmasan állt a sorozat Daniel bűnösségéhez. Az első évad annyira introspektív volt, hogy nem is volt fontos a kérdés. A második évadra ez változott, hisz a sorozatnak tágítania kellett a szemszögét, és elkezdte feltérképezni a környezetet is. De a válasz arra, hogy Daniel ölte-e meg Hannát, úgy tűnik ugyanúgy nem számít a sorozat kontextusában. Csak az számít, hogy bűnösnek gondolják-e mások.
    Daniel sokáig nem volt tisztában a történetekkel, de hibásnak érezte magát valamilyen mértékben. A 2×08 végén, mikor a saját vallomását hallgatva eljátssza a gyilkosságot egy párnán, úgy tűnik mintha végre emlékezne, de nem tudjuk pontosan mire, és nem tudjuk, helyesek-e ezek az emlékek.
    A kihallgatás erősen sejteti, hogy Daniel ártatlan, de inkább csak azt szűrhetjük csak le belőle szerintem, hogy már Daniel elhiszi a saját ártatlanságát. Eddig bűntudata volt, akármilyen szerepet is játszott Hanna halálában. Persze a bűntudat nem tűnt el teljesen, de ő maga már nem hisz abban, hogy ő lehetett a gyilkos. De ez a tényeket tekintve nem készpénz.
    Szóval a vallomása számomra inkább arról szólt, hogy szembesítse a szenátort azzal, hogy kierőszakolták belőle anno a vallomást, mindegy hogy bűnös vagy sem. A szenátor és az akkori seriff amorális és illegális úton szerezték meg Daniel vallomását. A szenátoron kívül – akinek már a fejéhez nőtt a szemellenző – mindenki döbbenten hallgatta Daniel vallomását, de nem vagyok biztos benne, hogy azért, mert ártatlannak gondolták, vagy mert felfedte az eredeti vallomásáról az igazságot. Bár a lényegen nem változtat: akármit gondoltak, nem tettek semmit.

    @Tiger27
    “egyebkent nekem kicsit idegen Daniel karakteretol, amit Teddyvel csinalt…csak azert mert megkerte hogy szalljon le a felesegerol még nem kellett volna ezt csinalnia”

    Az csak egy része volt a beszélgetésnek, amibe Daniel bele is egyezett. A kiváltó ok az volt, hogy Teddy kigúnyolta Danielt, mert megerőszakolták a börtönben. Ezt az 1×02-ben mesélte el neki Daniel, Teddy pedig féltékenységében elővette a témát, hogy megalázza. Daniel pedig megmutatta neki, hogy nem olyan egyszerű dolog ez. A probléma az, hogy Teddy az önbizalomhiánya és féltékenysége miatt támadott, míg Daniel számára ez másról szólt, ő csak azt látta, hogy Teddy lekezelően beszél egy traumatikus eseményről. Most a 2×10-ben azért mesélte el Daniel ezt Tawney-nak, mert már tisztábban látja, mi is zajlott le, mik voltak Teddy motivációi.

    @clegane
    “bár mondjuk szerintem Teddy elmeállapotának használt volna, ha legalább valami utalást tesz rá Tawney a lépcsőn hogy Danieltől függetlenül se volt olyan rózsás az a házasság, ami szerintem legalábbis így lehetett”

    Egyetértek, szerintem Daniel megjelenése, és a kettőjük között azonnal kialakult kapcsolat nem belerondított a házasságba, hanem inkább tudatosította Tawney-ban, hogy valami nem stimmel a házasságával.

    Tiger27 - 2014. 08. 25. 16:36

    nagyon úgy néz ki a 3. évadban kifog derülni hogy netán Trey Willis a gyilkos??! nem tudjátok, hogy melyik részben volt az ominózus Teddy és Daniel eset? megnézném újra…

    Tiger27 - 2014. 08. 25. 16:38

    tényleg a seriff mivel is akarja összehasonlítani Willis névjegykártyáját? az nem volt nekem tiszta…

    napocskin - 2014. 08. 25. 17:17

    Szerintem annak, hogy Daniel bűnösnek vallotta magát, jogi vonzata is volt (bár furcsa ezt egyáltalán szóba hozni egy ilyen sorozatnál, ahol ez valahogy annyira nem tűnik lényegesnek). Ha jól tudom, az ilyen plea deal feltétele az, hogy bűnösnek vallja magát (ez az Alford plea, és ha jól értem – mert amúgy nem értek a joghoz -, Daniel vallomása felhasználható lenne ellene egy tárgyalás esetén). Ha nem így van, szívesen veszem, ha valaki kijavít, mert érdekelne a dolog.

    Az, hogy Teddy miért ment el pont most vallomást tenni, én annak tudtam be, hogy már nincs igazán veszíteni valója. Tawney elhagyta, végül az is tisztázódott, hogy tud a dologról. Tudja már az apja is, az anyja is, tehát nincs igazán oka rá, hogy továbbra is titkolja. Ha nem lett volna szégyenérzete, lehet, hogy belement volna korábban is, de azt hiszem, Tawney távozása tette be igazán a kaput.

    Egyébként irtó fura volt olvasni Ray McKinnonnal az interjút, amit azután csináltak vele, hogy kiderült a harmadik évados berendelés. Számomra úgy tűnt, mintha kicsit megijedt volna, és épp csak azt nem mondta, hogy fogalma sincs, merre halad tovább a történet. :-) De amúgy meg tetszett is kicsit ez a hozzáállás, csak ezek szerint nem tudja, hogy egy ilyen befejezés mit tesz a nézők lelkével.

    napocskin - 2014. 08. 25. 17:20

    Azt még elfelejtettem megemlíteni, hogy majd’ frászt kaptam, hogy a seriff megtalálta az üzenetet, amit Daniel hagyott a házban, amit szétbuliztak. Most ez is elég kétélű dolog lehet, ha megtalálják George holttestét.

    paranoid android - 2014. 08. 25. 18:49

    @Tiger27
    A Daniel-Teddy eset az 1×05 végén volt.

    Trey megnyalta a névjegykártyáját, a seriff a Hannában talált DNS-sel akarja összehasonlíttatni, ami miatt kiengedték Danielt, vagyis a feltételezett erőszaktevő DNS-ével.

    Egyébként gyorsan elsiklottak felette, de Daniel vallomásában volt egy érdekes új információmorzsa: azt eddig is tudtuk, hogy George és Trey ott voltak, de most egy új nevet is említett, egy Christopher is jelen volt. Szóval nem biztos, hogy Trey lesz a megoldás.

    @napocskin
    Én sem vagyok jártas a jog terén, de nem lenne logikus, ha egy esetleges újratárgyalás során felhasználható lenne ez a vallomás. Mert ha igen, akkor az ügyészség bármikor kihátrálhatna egy plea dealből, és ott lenne nekik egy vallomás – nincsen épeszű ember, aki ilyen feltételekkel belemenne a vallomástételbe. De Jon mondta is a vallomástétel előtt Danielnek, hogy amint aláírja a dokumentumokat, nem használhatnak fel ellene semmit, ami elhangzik a vallomás során.

    napocskin - 2014. 08. 25. 20:00

    @ paranoid android – teljesen logikus, amit írsz, és én is így következtettem – volna. De akkor tényleg mi értelme van annak, hogy bűnösnek vallja magát? Ha a plea deal feltétele ez, akkor az ügyészség miért ezt akarja, mikor az ő kezükben ott van a vallomás? Nekik is inkább érdekük lenne a tárgyalás, még a DNS hiányában is (hiába van meg a másik DNS, ha az csak az erőszakot bizonyítja, a gyilkosságot nem; igaz, egy ügyvéd ebből nyilván többet tud kihozni).
    Amúgy mindegy, nincs is érzékem a joghoz, az amerikai jogban meg olyan abszurd dolgok vannak, amiktől égnek áll a hajam.

    paranoid android - 2014. 08. 25. 20:57

    @napocskin
    Ahogy Jon is mondta valamelyik részben (azt hiszem a 2×09-ben), ez a plea deal az ügyészségnek is jó, mert nem kell betömni az ügyön keletkezett lyukakat, amit az új DNS-bizonyíték okozott. Ez már rég nem az igazság kiderítéséről szól, vagy az igazságszolgáltatásról. Az ügyészség és a szenátor is csak menteni próbálja magát. Ha tárgyalásra kerülne a sor, Danielt ártatlannak nyilváníthatják, és az hatalmas pofáraesés lenne nekik. De szimplán a tárgyalás léte is felszínre hozna olyan dolgokat, amiket jobb, ha nem tudnak az emberek: pl. az eredeti vallomásban az erőszak is benne volt, amit az új bizonyíték megcáfol, nem nehéz innen bebizonyítani a kierőszakolt vallomást. Szóval az ügyészség szempontjából az egyik oldalon egy kínos dolgokat, általuk elkövetett hibákat feszegető újratárgyalás van, a másik oldalon pedig egy mindkét fél számára felemás kompromisszum, amivel maguk mögött hagyhatják ezt az ügyet különösebb nyilvános visszhang nélkül.
    Ezt változtathatja meg Teddy vallomása, felbátorítva az ügyészséget, hogy mégis az újratárgyalást válasszák. De persze ott van a seriff által kért DNS-teszt, ami pont ellenkezőleg hathat. Viszont a teszt sokáig tart, így addigra befuccsolhat a plea deal. Sőt még ott van George megtalált holtteste is… Rengeteg lehetőség van, kíváncsi vagyok milyen irányba mennek majd.

    Lemoni - 2014. 08. 25. 21:03

    2x is megnéztem az évadzárót, döbbenetesen jól megcsinálták. Nekem az ütött szöget a fejembe, hogy amikor Jareddel beszélgetett Daniel, azt mondta, kedvelte Hannát, nem pedig azt, hogy szerette. Az, hogy 20 év után is ennyire megrázta az emlékek felelevenítése, valami más érzelmi sokkot jelenthetett neki a bűntudat mellett, hogy hagyta tehetetlenül a lányt meghalni. Már volt egy olyan kósza gondolatom, hogy esetleg valakit nagyon védeni akar, hogy magát vallotta bűnösnek akkor a nyomás, most meg a plea deal miatt, bár 20 év a halálsoron, nem tudom, nem valószínű, hogy másért bevállalta. Aden Young zseniális a szerepben még úgy is, hogy sokszor nagyon kell fülelnem, hogy megértsem a motyogását :)

    napocskin - 2014. 08. 25. 21:15

    @ paranoid android: ez jó, köszi, megvilágított egy-két dolgot számomra. Nekem nincs ilyen jó memóriám, és pláne ilyen logikai készségem.

    Tiger27 - 2014. 08. 25. 21:15

    hát Daniel sokkal jobban járt volna ha a tárgyalást válassza, nem??!

    clegane - 2014. 08. 25. 23:07

    Lemoni: azt hogy csak “like”olta a lányt, azt abban a kontextusban mondta, hogy csak 16 évesek voltak, nem sok fogalmuk lehetett még a szerelemről egyiküknek sem.
    amúgy mér nem nézed angol felirattal, úgy nem baj ha motyog :)

    Tiger27: hát ja, mindenki ezt mondja neki, de ő meg csak azt hajtogatja hogy túl akar már lenni az egészen.

    jp - 2014. 08. 28. 01:40

    Az öngyilkos gyerekkori társ tárcáját és mobilját is összefogdosta Daniel mielőtt elkarikázott volna abból a házból, Meg a jólelkű ivócimborája sem egy akármilyen alak…akkor várhatunk egy évet, de jó…

    clegane - 2014. 08. 29. 11:16

    jp: jó de abból elvileg nem lehet baja Danielnek hogy összefogdosta ezeket, hiszen azt eleve nem tagadhatja hogy járt a házban a felirat meg a felvétel miatt. (de ezt se tudom elképzelni hogyan lehetne felhasználni ellene.) Ha ugye a lány megerőszakolójával megegyező DNS mintát találnak rajta (már amennyiben ezt küldte be a seriff, igazából ezt nem tudtam követni de abban maradtam hogy majd a következő részből (haha) kiderül), akkor se lehet az övé az ugye mert azt lehet tudni hogy az övével nem egyezik meg ez a DNS minta.

    az a baj inkább, hogy még ha meg is találják azt aki megerőszakolta a lányt, akkor az még mindig mondhatja hogy igen de nem ő ölte meg, hanem Daniel.

    Bence - 2014. 11. 18. 10:40

    Igaz merőben más “lezárást” vártam, de remek sorozat. A 3. évad 6 részes lesz.

    Bence - 2014. 11. 18. 11:05

    Ui: A szemüveges rész óta azon kattogok melyik ismerősömre hasonlít, végre leesett, hogy nem gyengén Kőhalmi Z.

    Ide írd


    kötelező

    (kötelező, de megtartjuk magunknak)

    Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
    <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

    Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz