login |

Shetland: a 2. évad – írta emeric

2014. 06. 27. 14:55 - Írta: vendegblogger

20 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

A rendszeres és sűrű sorozatfogyasztás átka, hogy az ember néha elveszik a sok nézett sorozat között, nem tudja mivel hol tart, sőt megesik, hogy egész sorozatokról feledkezik meg akarata ellenére. Így jártam a skót Shetland-del (korábbi írásunk róla itt), szépen elfelejtettem odafigyelni, hogy mikor folytatódik, ezért csak véletlenül szereztem tudomást arról, hogy a második évad márciusban elkezdődött, sőt április közepére már végig is futott.

Ezt követően aztán gyorsan le is daráltam a részeket. Szerencsére.

A BBC nyomozós sorozata tavaly indult, egy mindössze két részes első évaddal. A 2 rész egy ügyet ölelt fel – azonnal bejött a sorozat, főleg a hangulata fogott meg, a skót légkörnek köszönhetően kellően egyedi volt ahhoz, hogy kíváncsian várjam a következő etapot. A 2. évad már 6 részes lett, ezekben 3 ügyet dolgoztak fel. A fontosabb szereplők mind visszatértek, élükön Jimmy Perez nyomozóval és Tosh-sal.

A hangulat természetesen megmaradt, a borongós, hűvös északi időjárás, valamint a kisvárosi – szigeti – idill, aminek a mélyén megbúvó mocskos kis titkok játsszák ugyanúgy a főszerepet mint az első évad esetében.

A második évadhoz nem kell különösebben ismerni az elsőt (fura így hívni azt a 2 részt…), anélkül is elboldogul az ember. A főszerepben a távoli spanyol gyökerekkel rendelkező nyomozó, aki felesége halála után egyedül neveli mostohalányát, melybe néha “besegít” annak vér szerinti apja is. Főhősünk kicsit unalmas figura, hátköznapi ember, semmi heppje nincs, talán azt lehet kiemelni, hogy lassan dolgozza fel felesége halálát, és nagyon félti a lányát. Az érzelmei néha kapnak kisebb hangsúlyt a részekben, de inkább csak érintőlegesen.

Az egyedüli lényegi változás a korábbiakhoz képest Tosh-t érintette, aki egy slampos zöldfülűként kezdte karrierjét, és némi humort is csempészett beszólásaival az első évadba. Az S2-re eléggé “kikupálódott”, komolyabb, érettebb nő lett, aki sminkeli magát és ugyan még sokszor emlegeti a vőlegényét, aki cserbenhagyta az esküvő előtt, de mégis olyan mintha egy új – és sajnos sótlan karaktert látnánk.

Nem volt földön fetrengős humor az első évadban sem természetesen, de Tosh beszólásain, megjegyzésein és arckifejezésein nagyokat mosolyogtam. Ez viszont így sajnos teljesen kiveszett a második évad részeiből, ami miatt jobban eluralkodik a komorság a sorozaton, bár ez sosem válik nyomasztóvá, inkább olyan kemény, száraz és bús érzés keríti hatalmába az embert.

A részek kiegyensúlyozottak, mindhárom ügy kellően érdekes, viszont visszaköszön a lassú, sok apró, akár a fősodorhoz nem is kapcsolódó momentummal tarkított történetvezetés. Számomra egyszer sem vált unalmassá, azonban aki a pörgős, amerikai nyomozós sorozatokon edződött, annak végtelenül vontatottnak tűnhet. 2 óra egyszerűen túl sok ahhoz, hogy végig feszültté és érdekessé lehessen tenni, a puskapor körülbelül egy 40 perces pörgős epizódra volt meg mindhárom esetben, ezt duzzasztották fel sok töltelékkel. Ami nem feltétlen zavaró, ha az ember elengedi magát és átadja magát Shetland hangulatának.

A hangulat ugyanis az, ami miatt mégis megéri megnézni, hiszen itt, ahogy a cím is mutatja, maga a szigetvilág, Shetland a főszereplő, és az atmoszféra, amit teremt.  A 6 részben emellett megismerkedhetünk pár ottani hagyománnyal, felmerülnek a helyi ipar problémái, azonban elsősorban az emberi viszonyok, érzelmek mozgatják az eseményeket.

Jimmy Perez-ben a neve az egyetlen, amitől kicsit kitűnik a többiek közül, egyebekben teljesen szürke karakter, és az őt játszó Douglas Henshall sem alkot kiemelkedőt – persze olykor a visszafogottsághoz kell az igazi tehetség. Egyszer fel is húztam a szemöldököm, mikor felvetik neki, hogy elpocsékolja a tehetségét a szigeten. Szó sincs arról, hogy béna nyomozó lenne, de azért semmi kiemelkedőt nem művel, csupán a megszokott egyenes vonalon halad a megoldások felé, olyan megfigyelésekkel, amikre az emberek többsége képes. (Alison O’Donnell is sokszor visszafogott, de ha a forgatókönyv éppen engedi, akkor simán a főszereplő fejére nő.)

A Shetland lassan építkezik, fokozatosan bontakozik ki a lényeg, gyakorlatilag együtt haladunk a nyomozókkal az ügy feltárásában. Aki viszont szeret sorozatnézés közben elméleteket gyártani, kitalálni, hogy ki a gyilkos, az készüljön fel rá, hogy itt esélye sem lesz. Nem azért, mert csavarosak lennének a sztorik, hanem mert a lényegi információk csak a gyilkos leleplezése előtti percekben érkeznek meg, és általában olyan új információról van szó, melynek hiányában szimpla tippeléssé silányul a gyilkos személyének kitalálása.

Ezt a sorozatot az atmoszféra miatt kell és érdemes nézni. A sok apró, a fő szálhoz nem, vagy csak érintőlegesen kapcsolódó momentumok képesek berántani az embert, szinte már ott érzed magad a szigeten és nyúlnál a nagykabát után. Összességében egy 7/10-et ér az évad, de erősen függ a megítélése attól, ki mennyire tolerálja a sorozat által diktált lassú tempót.

20 hozzászólás Ne habozz!

rosickyz - 2014. 06. 27. 15:36

Kedvet kaptam!

dukyka - 2014. 06. 27. 15:39

Én is. :)

Pipacs - 2014. 06. 27. 16:11

Drága emeric! Fordítva! Az ő lánya, és a felesége második férje, azaz a mostohaapa “segít be” a nyomozónak a gyereknevelésbe. Legalábbis én így emléxem…
Amúgy köszi az írást, én is imádtam, kicsit skandináv (Norvégia közelebb van kb., mint Skócia), kicsit kelta, kicsit brit, és gyönyörűek a tájak!

Catarius - 2014. 06. 27. 16:12

Első kép wallander feeling, lapozok, a faszi is. :D

M1 adni fogja a WALLANDERT, mindenkinek csak ajánlani tudom!

orla - 2014. 06. 27. 16:45

” A 6 részben emellett megismerkedhetünk pár ottani hagyománnyal”

Na, emiatt fogom megnézni (ha majd eszembe jut később is). Az első évadot láttam, és tényleg semmi különös nincs benne a szigeteken kívül. Még a szigeti nyelvjárás sem szerepel, ha ezt mondhatom így.
Ez megint azon a hullámon akar megélni, amin szerintem a Wallander is (én abban sem láttam semmi kiemelkedőt két évad után): borzongató bűneset, személyes drámás nyomozó, lassú tempó, a főszálba nem tartozó hangulatelemek, és főleg a TÁJ. Azaz amit skandináv kriminek hívnak. A jobb vonalbeli sorozatok (The Killing, még ha az amerikai is) sokadik másolása a Shetland, nem használ, nem árt.

winnie - 2014. 06. 27. 16:52

ettől még a shetland, miképp a wallander is, regények alapján készült. amikre persze lehet, hogy hatott a skandináv stílus, nem tudom.

plusz itt nincs akkora borzongatás és személyi dráma sem.

Dark Energy - 2014. 06. 27. 17:31

Nagyon jó volt. Az első évad is nagyon bejött és annyira de annyira örültem, hogy a 2. évad 3×2 részes lett. Újranéztem azóta már, mert nagy kedvenc lett.

marcilu - 2014. 06. 27. 18:28

Ha csak a sztorit nézem, gyenge. Ha az alakításokat, érdektelen. Valamiért mégis nagyon könnyen és gyorsan elfogyott a 6 hosszabb epizód. Persze imádom a környéket, Izlandtól Angliáig, Feröer szigetektől Finnországig…

viky - 2014. 06. 27. 19:38

Pipacs
Emeric-nek igaza van, a nyomozó a mostohaapa, és az igazi apa “segít be” néha a nevelésbe. :)
Egyébként én is teljesen megfeledkeztem erről a sorozatról, sőt meg voltam róla győződve, hogy csak két rész volt és azzal vége. Aztán véletlenül rábukkantam a 2. évadra, és bár eléggé nyögvenyelősen, de végignéztem. Ami a sorozat mellett tartott, az egyrészt a táj volt, másrészt a “ki a gyilkos?” kérdése. Nem lesz/lett kedvenc, de azért van benne valami.

Gedeon74 - 2014. 06. 27. 21:02

Már az első évad is nagyon tetszett, és így volt ez a másodikkal is.

Itt a kulcs az (legalábbis nálam), hogy bár nyomozós sorozat lenne, de az aktuális eset inkább csak azt a célt szolgálja, hogy bepillantást nyerjünk vele a sziget és lakói életébe, szokásaiba. Borongós a helyszín miatt, de koránt sincs akkora feszültség és drámaiság benne, mint a Broadchurch-ben, de főleg nem a Killing-ben. Szerintem egyáltalán nem hasonlítható ezekhez a típusú sorozatokhoz. Ez egy nyomozós köntösbe csomagolt BBC ízű (illatú) szappan, némi természetfilmes beoltással. Nekem például inkább a 2000 Acres Of Sky ugrik be róla, ami egyáltalán nem nyomozós, de a hangulat (nyilván a sziget miatt is) hasonló. Épp ezért nem is zavar a lassúsága, nem a bűnügy megoldása azámomra az elsődleges, nem robbant lyukat az oldalamba a kíváncsiság, hogy ki lehetett a tettes. Henshall pedig jól hozza a sallangoktól és extravaganciától mentes, egyszerű (jellegtelen) hétköznapi ember szerepét, akinek mellesleg a munkája épp a nyomozás. Nekem így tetszik. :)

C9H13NO3 - 2014. 06. 28. 06:45

Jövőre jön a 3. évad, ne tessék elfelejteni :-)
Henshall szerintem tökéletesen hozza a karaktert. Itt pont az a lényeg, hogy ne legyen se kiemelkedő, se különc, se valami übermens álhős.
Ha valaki kicsit pörgősebb skót nyomozós sorozatra vágyik, akkor ajánlom a Jason Isaacs-féle Case Histories-t :-)

Pipacs - 2014. 06. 28. 10:53

@emeric, viky:
Ok, tévedtem, bár ez így kissé akkor fura, lehet, már rég láttam az első évadot, akkor meg nem figyeltem. Van ilyen, bocsi…:)

emeric - 2014. 06. 28. 11:00

Semmi gond. :) Egyébként nekem kifejezetten tetszett, ahogy a két apa viszonyát kezelték, és amerre tartanak.

Pipacs - 2014. 06. 28. 11:12

Persze, az ok, az szimpi volt, főleg az utolsóban, már kicsit valamiféle “házastársi” civódás is ment poénból, csak inkább az szokatlan, hogy a gyerek a nevelőapjánál él inkább. Bár persze, ha egész kiskora óta vele van, és az igazival kevésbé tartották a kapcsolatot, akkor még ez is érthető valahol.
Mindegy, remélem, lesz harmadik évad is, egész megkedveltem, az első évad talán nem ütött akkorát sztori szempontjából, a második annál jobban bejött. Mondjuk ebben is volt egy számomra eléggé nagy elvarratlan szál, de annyi baj legyen, lehet, hogy csak nekem volt fura.:D

Dhomasson - 2014. 06. 28. 13:36

Nekem pont azért jött be nagyon, mert a nyomozónak nincsenek súlyos magánéleti problémái, nem az ügy nyomozása közben szakad rá a világ minden baja, nem alkoholista, nem drogfüggő, nem autista, egyszerűen csak egy szimpatikus hétköznapi nyomozó, hétköznapi problémákkal. Ellenpólusnak pedig ott van a korántsem hétköznapi helyszín.

Én örülök, hogy van végre egy ilyen típusú krimi is. Néha már sok, hogy a különböző nyomozós sorozatokban extrémebbnél extrémebb karakterek nyomoznak.
Az ügyek izgalmasak, a sziget hangulata, látványa és az az ottani emberek önmagukban is érdekesek.

Pipacs - 2014. 06. 28. 14:34

@Dhomasson:
Igen, igazad van, ebben valahogy jól eltalálták a magánélet, a kisváros hétköznapjai és a nyomozás kellemes arányát. (Pl. a True Detective-ben pont az nem tetszett (sok más mellett, ami meg igen), hogy sokkal nagyobb szerepet kapnak a nyomozók elcseszett életének mozzanatai, mint maga a krimi szál.)
És hát igen, a táj… Meg a hangulat… Meg a zene…:)!

Junkieka - 2014. 06. 29. 20:49

Wow! Köszi az írást! Ezt a sorit valahogy nem érzékelte eddig a radarom. Pedig pont bejönnek az ilyenek.
Már nézem is. :)

lumiere - 2014. 06. 30. 11:18

Nagyon szeretem ezt a sorozatot, Skócia egyébként is a szívem csücske. Az akcentusukat is imádom, meg a szokásaikat is (pl. az első évadban a viking Tűzfesztivál volt számomra nagyon érdekes)
Igen ahogy a kritika is írta, ennek a sorozatnak a hangulata adja az élvezhetőséget, a lassúsága, de pl. nekem ez megnyugtató, nem nyomasztó egyáltalán (mint pl. a Top of the Lake volt, ami ugyan Új-Zélandon játszódott, de valahogy ez jutott elsőre összehasonlításként eszembe). Viszont azzal nem értek egyet, hogy Jimmy Perez teljesen átlagos nyomozó lenne. Nekem az volt a benyomásom, hogy őt igenis mindig hajtja valami, egy kis megszállottság, hogy kiderítse mi történt, és szerintem az ő “szuperereje” abban áll, hogy jól belelát az emberek lelkébe, bele tudja élni magát a helyzetükbe, jól ráérez dolgokra.
Nekem ez és a Wallander kategóriájukban a legnagyobb kedvenceim. Lehetne belőle szerintem egy kis összehasonlító szösszenetet alkotni :)

Balazs - 2014. 07. 01. 22:03

Broadchurch-ről mit lehet tudni? mikor jön a második évad?

winnie - 2014. 07. 02. 08:33

még semmit. forgatják.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz