login |

Pilot: Sailor Moon Crystal – írta Bra

2014. 07. 08. 14:40 - Írta: vendegblogger

61 hozzászólás | kategória: animáció, Ázsia sorozatozik, kritika, pilot-mustra,

A Toei Animation idén nyáron elővette egyik régi klasszikusát a Sailor Moon-t, amit Sailor Moon Crystal címmel indítottak újra. Mint ahogy a Dragon Ball Kai-nál láthattuk, itt is az volt a cél, hogy az anime jobban kövesse a manga történéseit. Viszont a Dragon Ball-lal ellentétben ahol csak összevágták a régi epizódokat, itt egy teljesen újrarajzolt sorozatot kaptunk. Erre azért is volt szükség, mert a mangában Sailor Moon (azaz Holdtündér) és társai sokkal kidolgozottabban néznek ki, mint a régi sorozatban.

Az eredeti széria 1992-1997 között futott és 200 részt ért meg. Azért választották anno az egyszerűsített rajzolási módot, mert egy ilyen hosszú sorozathoz költséghatékonyabb volt, mint a manga kidolgozottságát követni. Az új sorozatot viszont első nekifutásra csak 26 részesre tervezték, amibe a történetnek nagyjából a negyede fér bele. Utána, hogy végigviszik-e a teljes sztorit, nyilván a sikertől függ.

A Sailor Moon Crystal első részében sok hasonlóságot vehetünk észre az eredetivel. Persze annak idején is a mangát vették alapul az elején, de idővel már annyira eltértek tőle, hogy pár fontosabb mozzanaton és a neveken kívül semmi nem egyezett – a sztoritól is eltértek, s teleszórták mindenféle fillerrel is az epizódokat. (A helyzet nagyjából olyan, mint a Fullmetal Alchemist-nél, ahol az S1 során egy ponton a maguk feje után kezdtek menni a készítők, s később a Fullmetal Alchemist Brotherhood-dal ezt ugyanígy helyrehozták.)

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

A Crystal-on rögtön érződik a tömörségre való törekvés, az 1×01 végén például már megjelenik Amy, vagyis Sailo Merkur, aki anno csak a 8. részben bukkant fel. A sorozat képi világa is mai, XXI. századi lett – aki látott mostani animékat, az tudja, hogy teljesen más szinten mozog a grafikai megvalósítás, mint annak idején, a rajzok több, mint fele számítógépes, csak a többi “kézi” rajz.

Viszont valamit mintha nagyon elrontottak volna. Míg a többi ma futó anime sorozatban a CG finoman beleolvad a 2D-be, itt bizonyos animációk nagyon kilógnak. Olyan érzése lehet az embernek, mintha a 2000-es évek korai videojátékainak grafikáját látná, nem túl szép látvány. Ezt az átváltozás résznél lehet a leginkább észrevenni. Más kérdés, hogy mindezt ellensúlyozza az, hogy a mozdulatsor nagyon szépen kidolgozott.

Aki nem ismeri a mangát, annak talán az lesz az első reakciója, hogy furán néz ki az új Sailor Moon. A karakterek nem “szexisen” kikerekítettek, hanem inkább arcra és végtagokra is pálcikásnak mondhatóak. A testarányok furák lehetnek elsőre, de ezt ilyennek kell elfogadni, mert a manga is hasonló – sőt, itt még szerintem szépítettek a dolgon. A hátterek, az árnyékolás, és a mellékszereplők kidolgozása is nagyon szépre sikerült. A színek pedig sokkal élénkebbek, ebből a szemszögből össze sem lehet hasonlítani a régivel.

A főcím képileg pörgős, mozgékony, mondhatni az is XXI. századi, a gitárszóló benne nagyon megkapó. Úgy tűnik, itt a zenét nem egy együttestől vették, mint az Japánban szokás, hanem direkt a sorozathgoz írták, és a szinkronhangok énekelték fel. A szám címe: Moon Pride – Revo. (Az opening azért is fontos, mert anno a Moonlight Densetsu című dal fontos szerepet játszott az eredeti sorozatban, és végig is kísérte azt – kivéve az utolsó évadot.) A záró képsorok hangulata olyan lett, mint az első évad első endingje, nyugodt, és romantikus.

A történet alapja nem változott, Luna a beszélő Holdmacska a Földön keresi a Holdbéli harcosokat, akik közül Ushagira, vagyis Bunnyra talál rá elsőnek. A küldetésük hogy megtalálják a Holdhercegnőt és az ezüstkristályt. Viszont a képregényben közel sem csak ennyi történik, a sztori nem csak arról szól, hogy Holdtündér mindig előveszi a jogart és  hamuvá porlasztja a szörnyeket. Ott sokkal keményebb harcokat élnek meg a szereplők.

Szóval a folytatásban leginkább arra lesznek kíváncsi, hogy most mennyit tartanak meg az eredeti történetből, és nagyon, nagyon remélem, hogy nem csak képileg maradnak hűek a mangához.

A sorozat epizódjai kéthetente szombatonként kerülnek bemutatásra.

61 hozzászólás Ne habozz!

LaCRossE - 2014. 07. 08. 14:51

Az a CGI kép valami rettenetesen ocsmányul néz ki, bár nem nézek animéket most már nagyon régóta, de ez a tendencia számomra elszomorító nagyon.

Sosem szerettem ezt az animét, most sem fogom elővenni (ellentétben a DB Kai-val, aminek legalább az első két részét megnéztem, aztán úgy döntöttem, én már az animéket nem vagyok képes szeretni). De érdekes, és szerintem jó is, hogy kicsit felújítják ezeket a régi klasszikusokat, csak ezeket a ronda CGI izéket hagyják a fenébe. Vagy, ami még jobb lenne, a már mozis (és lassan sorozatos) világban is megjelenő reboot őrület. Oké, persze van néhány régi anime, ami már nagyon régóta megy még most is, így annak nincs szüksége rebootra (elsőre a Pokemon és a Yu-Gi-Oh! jut eszembe), de rengeteg olyan klasszikus van, amit talán érdemes lenne újra elővenniük.

Viszont úgy érzem, lesznek majd kommentek, amik elkezdik az aggodalmaskodást, hogy át ne menjen animeoldalba a sorozatjunkie. :)

winnie - 2014. 07. 08. 14:54

nem célunk:) pár hetente egy kritika elfér.

nemsokára jön némi taxi brooklyn, meg hannibal, meg talán leftovers is. holnap motive, penny dreadful.

Lengabor - 2014. 07. 08. 15:13

Majd ha valami csoda folytán elér hozzánk is és ráveszik Csondor Katát, hogy legyen ismét a főhős magyar hangja (finoman szólva sem szerette a szerepet, de talán csak a stúdió nem túl színvonalas mivolta zavarta), akkor majd foglalkozom vele esetleg. Gyerekként szerettem, bár kedvenc sosem volt. Nem igazán csináltam belőle ügyet, hogy lányoknak szánták, a lunáris prizma hatalma azért néha átváltoztathatná az embert. :D A zenéje tetszett, de ma már nem nagyon nézném újra. Ettől függetlenül sok javaslat érkezett arra vonatkozólag, hogy a Viasat6 szedje elő ezt is. Nyilván támogatnám, de azért nem ez van a prioritási listám élén.
Egyébként az új grafika nem igazán nyerte el a tetszésemet (elég sok képet láttam már róla). Én nem vagyok a CGI meg az ilyen modern technikák ellen, de van, ahol tényleg nem kellene erőltetni, mert megcsúfolja az egykori szép emlékeket.
És bár ez nem a hirdetés helye, de a NovaVoice nevű nonprofit, szinkronizálással foglalkozó csapat 2012 végén elérhetővé tette a Varázslatos álmok – A rózsa ígérete című filmet magyar szinkronnal, mely annak ellenére, hogy nem “hivatalos”, elég profi lett (szóval nem valami fos fandub). Többek között Molnár Ilona és Dögei Éva is elvállalták az egykori szerepüket újra, amiért minden tisztelet megilleti őket.

b - 2014. 07. 08. 15:15

én örülök az animes posztonak, így ennek is, igaz, ezt pl sosem néztem.

kritikát ugyan úgy lehet róluk írni, hiszem megtalálhatóak a kemény drámák, a vígjátékok, hardcor scifik és egyéb történetek ebben a műfajban is.

előnye, h a szegényes költségvetés nem fogja vissza az alkotók fantáziáját.

a cgi meg 3d mindent elront amit el lehet rontani a “klasszikus” rajzok sokkal jobban tetszenek.

Goku2000 - 2014. 07. 08. 15:31

Nekem a régi sem tetszett, ez sem tetszik. Megnéztem, mert kíváncsi voltam mit hoztak ki belőle. Az 1. részben akad pár jelenet, ami egy az egyben ugyanaz, mint a régiben, csak más rajzolásban. Egy-két poén is beugrott, volt, amit előre tudtam, hogy jönni fog, mert emlékeztem rá. A régi sorozat nem tudom meddig követi a mangát, nyilván azután lesz érdekes az új, amikor már nem ismert történetszálak fognak következni. A legidegesítőbb továbbra is az, amikor a Holdtündér nem tudja hol van, mit csinál, majd egyszer csak határozott fellépése lesz, megmondja a frankót, odaszól a gonosznak, majd visszaváltozik rikácsolós picsába, és jajveszékel. Ez régen is idegesítő volt, és sajnos nagyon sok ilyen akadt a szériában. A CGI nekem sem tetszik. A japánoknak ezt nem kéne erőltetniük.

“Többek között Molnár Ilona és Dögei Éva is elvállalták az egykori szerepüket újra, amiért minden tisztelet megilleti őket.” Molnár Ilona nem a régi szerepét csinálta, mert úgy gondolták, hogy ahhoz már nagy, ezért Camilla helyett Vénusz tündért kapta.

Lengabor - 2014. 07. 08. 15:34

Tök mindegy, újra szerepet vállalt, ráadásul vagy ingyen, vagy minimális ellenszolgáltatásért cserébe, ez pedig példaértékű. De igazad van, viszont ezen nem akadok fent. :)

S84 - 2014. 07. 08. 15:40

Sokkal jobb az eredeti kinézet.

Dragda - 2014. 07. 08. 16:03

Azért az újraanimálás okáról se feledkezzünk meg, tavaly volt a manga 20 éves és mivel még mindig nagy a népszerűsége, gondolták meglepik a rajongókat egy új animével.

Személy szerint én örülök neki, mivel gyermekkorom szerves része volt, s így követve a mangát remélem sokkal jobb lesz mint a régi széria.
A CGI viszont ritka rondára sikeredett, kár volt ennyire erőltetniük a dolgot.

Nekem bejön. És remélem végigviszik majd a mangát, nem hagyják csak úgy abba 1 évad után.

MrFreeman - 2014. 07. 08. 16:05

Hetente jönnek az újabb epizódok? csakmert nem nagyon találtam infót róla, de kedvet kaptam hozzá az írásod miatt. :)

Shawn - 2014. 07. 08. 16:26

Úgy látszik egyedul vagyok, de nekem tetszik a sorozat új arculata… inkább mondanám szokatlannak, mint rossznak… ha egy live-action filmben lenne ilyen CGI, akkor én is rossznak mondanám, de itt nem volt vele semmi baj…

MrFreeman - 2014. 07. 08. 16:32

Hetente jönnek az újabb részek? Csakmert nem találtam nagyon infót róla, de kedvem lett hozzá az írás alapján. :)

Shawn - 2014. 07. 08. 16:34

MrFreeman: kéthetente csak :( (pontosaban a hónap minden 1. és 3. szombatján)

Balint0228 - 2014. 07. 08. 16:53

Most komolyan.. Pont ezt kell bemutatni egy főleg amerikai sorozatokkal foglalkozó blogon.. (Valószínűleg első találkozásként..) Én elég sok animét (is) nézek, de ettől az első rész után hánynom kellett a gagyisága meg a nyálassága miatt..

Persze lehet az én izlésem miatt van ez az egész.. :/
Sajnos én nem igazán vagyok jó író, így kicsit képmutató vagyok, de a törekvéssel maximálisan egyetértek!! :D

Ha még lenne ilyen javasolnám: Attack on Titan, Knights of Sidonia (különösen most a Netflix miatt), Sword Art Online, Most futókból: Akame ga Kill!, Tokyo Ghoul, Aldnoah.Zero

Bár igaz hogy ennek nagy része akció meg vér.. De ez mondjuk egyénfüggő valószínűleg…

Kowimen - 2014. 07. 08. 16:57

Én kifejezetten örülök, hogy néha-néha feltűnik egy-egy anime az oldalon. Természetesen nem kellene elárasztani vele, hiszen aki erre vágyik az úgyis animés oldalakon fog kutakodni, de mondjuk szezononként egy felkapottabb/jobb sorozat beleférne :)

winnie - 2014. 07. 08. 17:03

Balint0228: ez a legfrissebb premier, pont netflixes sidonia után jött:)

Gate - 2014. 07. 08. 17:05

@Balint0228
“Most komolyan.. Pont ezt kell bemutatni egy főleg amerikai sorozatokkal foglalkozó blogon..”
Pont, hogy a Sailor Moon volt az egyik első japán anime ami eljutott amerikába és hatalmas sikereket ért el, már csak ezért is simán megérdemel ennyit a reboot.
Én személy szerint még nem láttam de a régi verzió nekem is a gyerekkorom része volt szóval tutira kap majd egy esélyt.

Andro - 2014. 07. 08. 17:15

Szerettem a régi Sailor Moont, de ez az új is nagyon jó. Örülök, hogy mangahű, és nem lesz tele filler-részekkel, meg olyan dolgokkal, amiknek igazából semmi közük a történethez. Az animáció szerintem nagyon szép, a CGI meg elmegy. Nem értek hozzá, nem tudom megmondani, hogy jó-e, vagy rossz, mivel mai animéket nem is nézek. Viszont kifejezetten örülök, hogy Mamoru sem 20 éves lesz, hanem csak 17, mint a mangában (jobban is így illik korban a 14 éves Usagihoz). Valamint, nekem az opening is nagyon bejön. Szóval, nézős lesz. :)

Remélem, nem érjük meg a magyar szinkronját, mert akkor megint hallhatjuk a borzalmas fordítást. Köszönöm, attól anno is a hajam téptem még a ’90-es években.

A DB Kait nem ne vegyük ide, az csak egy összevágott dolog. Én két rész után kukáztam.

MrFreeman: Én úgy tudom, két hetente jön majd ki új rész.

Andro - 2014. 07. 08. 17:17

Balint0228: Hát, a Sailor Moon kifejezetten shoujo-manga/anime, szóval főleg a tizenéves lányoknak szól. Ennél fogva nem éppen neked szánták. :)

Balint0228 - 2014. 07. 08. 17:21

@Winnie: Tudom :) megnéztem én is, remélem még több ilyen poszt is kikerül ide!

@Gate: Bocsi, lehet egyedül vagyok a véleményemmel, de engem ha most látnék először animét, ez elriasztana tőlük. Csupán erre céloztam. :) mondjuk az eredeti sorozatot nem ismerem, csak a mostani első részét láttam..

Továbbá ha valakit érdekelne a téma, és szívesen tovább olvasna amíg itt nem jelenik meg a következő hasonló írás:
(Remélem nem eszi meg a linkeket a spamszűrő..)
Mindenkinek:

Angolul tudóknak:
<a href="
http://randomc.net/2014/07/05/sailor-moon-crystal-01/&quot; title="Sailor Moon"


Balint0228 - 2014. 07. 08. 17:22

@Andro: :D ezen jót mosolyogtam XD Ott a pont nálad valóban..

jky - 2014. 07. 08. 17:23

Az oldal nem csak amerikai sorozatokkal foglalkozik (elég csak megnézni a kategóriákat), csak nyilván azokból van több, azok ismertek inkább, így nagyobb számban is van szó azokról. Én örülök neki, hogy ha lesznek anime ajánlók/cikkek is, legalább szélesedik a paletta, a változatosság sosem árt, kulturális hatása is lehet stb.

Nem tudom, miért fáj ez egyeseknek, szerintem elbírja a szerver azt a pár kilobyte pluszt. :) Úgyis azok fognak írni ezekről, akik jártasak a témában, azok számára, akik nem jártasak. Míg a többiek ugyanúgy írják majd az amcsi, európai sorozatokról szóló cikkeket.

Szóval részemről is köszi, speciel én nem néztem/nézem, de hallottam róla, hogy felújították, ezért elolvastam a írást, amolyan érdekességként.

Lengabor - 2014. 07. 08. 17:23

“Remélem, nem érjük meg a magyar szinkronját”
Nagyon egyszerű a megoldás: nem fogod szinkronosan nézni, és főleg fikázni. Aki akarja, az megnézi magyarul is, sőt elárulom, hogy valószínűleg szeretné is, mert pont letojja, hogy mennyire hasonlít a magyar hang a japánra.
Az eredeti sorozat fordítása meg pont olyan volt, mint a szinkronstúdió, ahol készült: egy igénytelen szar. Franciából fordítva mondjuk ezen nem kell csodálkozni, de biztos, hogy lenne olyan, aki japánból vagy urambocsá angolból normálisan lefordítaná az új sorozatot.

Elle - 2014. 07. 08. 17:45

Én anno Inuyashaval kezdtem amit utána adtak. Egyébként nekem a régi rajzolása nem tetszett, így abba hagytam, hogy úgy mondjam szeretem a mangás rajzolást, most teszek egy próbát hátha :)

Winry Rockbell - 2014. 07. 08. 17:51

Én tuti megnézem és nagyon köszi a posztot róla!!! :)
Imádtam és mindig is imádni fogom most akartam a régit újra nézni az FMA-val együtt .

Nella - 2014. 07. 08. 18:05

Húú köszönöm a posztot, régebben olvastam erről, akkor gondoltam meglesem a sorozatot, de ezt azzal a lendülettel akkor el is felejtettem, bár igaz, hónapokkal ezelőtt volt.
Gyerekkorom kedvence volt, nosztalgiának jó lesz. Nyilatkozni nem tudok anime ügyileg egyébként, ez volt az első és egyetlen amit láttam, de imádtam.

Én örülök ha néha így kikacsingattok különlegesebb témák felé is, ez most kifejezetten tetszett :)
Köszi.

Kisvesza - 2014. 07. 08. 18:06

Vannak olyan komoly, fanservice és giccsmentes animék, amelyeket el tudnék képzelni az oldalon posztként. Egy gond van velük, már nem futnak. :D Ilyen pl. a Monster.

Miss Keamy - 2014. 07. 08. 18:54

huhúúú de sokat néztem kislány koromban :D nekem rettentően gagyi hatásúak, szóval nem az én világom, de elolvastam a kritikát, nosztalgikus érzés :)

davide - 2014. 07. 08. 19:19

mondjuk ha ezt rendesen csinálni fogjátok akkor egyrészt szerintem felesleges pilotokról írni, hiszen az animék nagy része szérializált és nem túl reprezentatív az első rész, másrészt meg a 90%uknak amúgy is csak egy évada van. amúgy a “rendes” sorozatokról is írhatnátok gyakrabban évad végi összefoglalókat.

de igazából nem sok értelmét látom hogy mindig más ír valami animéről, ezeknek a “nekem tetszett 8/10” írásoknak nincs sok értelme ha nem tudom az illető ízlése alapján kontextusba helyezni amit írt. arra jók ezek a vendégírások hogy egy öt éve menő sorozatról indítson valaki egy kibeszélőt, de pilot rivjúként kb annyi értelme van mintha bemásolnátok egy plot szinopszist.

de amúgy tuti rinya lesz ha rendesen elkezdenétek ezt csinálni, hiszen a szezononként induló ~20 sorozatból alsó hangon 15 “fanservice fos” :). ha meg mindenkinek csak adtok egy vendégszpotot hogy írjon arról ami tetszik, akkor megint az van amit az előbb írtam.

Risi92 - 2014. 07. 08. 19:22

uhhh én kb 2 hónapja tudtam meg hogy újrarajzolják a sorozatot és nagyon vártam a szombatot. nekem a kedvenc mangáim egyike a sailor moon, a sorozatot is imádtam (különösen az utolsó, 5. évadot) tehát nagyon vártam az új sorozatot. egyelőre elégedett vagyok és különösen örülök neki hogy nem húzzák el úgy mint tették a “régivel”. :)

Goku2000 - 2014. 07. 08. 19:35

“de igazából nem sok értelmét látom hogy mindig más ír valami animéről, ezeknek a “nekem tetszett 8/10″ írásoknak nincs sok értelme ha nem tudom az illető ízlése alapján kontextusba helyezni amit írt” Ha az író képes úgy összefoglalni a mondandóját, hogy valós képet kapj arról milyen az adott széria, felesleges ismerned az ízlésvilágát. A VOX filmkritikáinál például az író neve = a stílussal. Azt felismerem. Ettől függetlenül az írás alapján el tudom dönteni,hogy a film nekem való vagy sem. Sorozatokról ritkán olvasok kritikákat, ott a hozzászólások alapján döntök.

Wysa88 - 2014. 07. 08. 19:47

Na én meg pont ezért imádom a blogot, mert néha másról is szól, nem csak az amcsi sorozatokról. Örülök a posztnak, fogalmam sem volt, hogy újra feldolgozzák a történetet :)

Bra - 2014. 07. 08. 20:13

Nekem is fiatalkorom meghatározó animéja a Sailor Moon. :)
Így felnött fejjel is tetszik, de a ( remélhetően ) komolyabb hangvételtől még jobban vártam a feldolgozást.

Szivesen nézném magyar szinkronnal is. Manapság már ritka az olyan rossz fordítás mint anno ennél volt.
Csondor Kata hangja nekem összeforrt Holdtündérével.

Igyekeztem pártatlanul írni, csak a tényekre hivatkozva. Arra hogy ki mire számíthat ha belekezd.

Szetintem pasik is nézhetik attól hogy shoujo. :)
Pl bátyám is nézte egy ideig. Neki az volt a baja hogy miért várja meg az ellenség azt az 1 percet amíg átváltoznak a Holdharcosok. Addig elszívnak egy cigit vagy mi? :D

Andro - 2014. 07. 08. 20:21

“Manapság már ritka az olyan rossz fordítás mint anno ennél volt.”

Bra, azért ezzel vitatkoznék. Sajnos a mai animék 95%-ának elég, hogy szépen fejezzem ki magam, trágya a magyar szinkronja. Gondoljunk ilyenekre, mint Death Note, Naruto, Bleach, vagy az a Kiralis borzalom. Egyszerűen sérti az ember fülét a rosszul megválasztott magyar hang és a gagyi fordítás. Ezért nem nézek magyarul animéket.

Amit még jónak mondhatok magyarul az utóbbi időben, az talán az Inuyasha és a Slayers (bár a verselgetés ott is az idegeimre ment). A Dragon Ball pedig klasszisokkal jobb a mostani szinkronoknál még úgy is, hogy abban is vannak a franciából átvett félrefordítások. De ez nem a magyar fordítók hibája.

Lengabor - 2014. 07. 08. 20:38

Jó lenne, ha nem az Echo Szinkron Kft. förtelmes fordításai alapján húznátok le az animék magyar szinkronjának fordításait. Az egy lepratelep volt, nem szinkronstúdió. Az a korszak egyébként is a magyar szinkronszakma mélypontja volt. Annál már csak az “erdélyi” stúdiók munkái voltak rosszabbak. Ami az egykori A+os animék fordítását illeti, azzal semmilyen nagy gond nem volt. Az már nem ilyen gagyi francia selejt volt, hanem a Szinkron Systems csinálta a nagy részüket, normális szövegkönyvvel. Akkorra már volt az RTL-nek elég pénze szinkronizáltatni, nem a forgalmazó által gányoltatott változatot kellett átvenni. Aztán ők felhagytak ezzel (ORTT, A+ eladása, válság), az A+ból Animax lett, ők meg az akkor még újnak számító SDI-jal dolgoztattak, ha minden igazi, akkor az eredeti szövegkönyvből. Nem tudom, hogy a Sailor Moon-t ki fordította, de az biztos, hogy az akkori “színvonal” és a későbbiek nem emlegethetőek egy lapon. Ahogy a Viasat is az SDI-jal dolgoztat, a Yu-Gi-Oh! GX szinkronja pedig igencsak kiemelkedőnek nevezhető, a rengeteg olyan vendéghangról nem is szólva, akiket azelőtt animében tuti nem hallhattunk. Egy szó, mint száz: Borsiczky Péter fordítása garancia a minőségre (számos animét fordított magyarra).
Trágya max. annak, aki mindent eredetiben néz és elvárná a 100%-os egyezést. Arról nem is szólva, hogy a “mai anime” egyszerűen paradoxon, mert alig vetítenek és szinkronizálnak idehaza animéket. Ezért van a Viasat-os kampány is, mert ők az egyetlen esélyünk. Akit meg zavar a szinkron, az ne nézze úgy, a sok fika már rohadt unalmas. Megnyugtatlak, hogy van olyan ismerősöm, aki a Bleach-et elég rossznak tartotta, de egy dolog miatt nézte: a szinkronért. Az ő fülét nem sértette és még sokan másokét sem. A te füled a túlérzékeny, ezért kellene kímélned.
Nincs olyan, hogy rosszul megválasztott magyar hang. Animénél főleg nincs. Olyan van, ami neked vagy másnak nem tetszik. Más szerint meg zseniális.
Én pont ezért nézek CSAK magyarul animéket és mindent meg is teszek érte, hogy újra felvirágozzon idehaza ez a műfaj és egyre több szinkronos anime legyen. Ha nem tetszik, nézheted tovább eredetiben.
A DB egy nagy előnye, hogy elképesztően színes színészskálája volt, de ott a fordítás egyszerűen röhejes. Max. a nosztalgia mondatja azt az emberrel, hogy az milyen jó. Egyébként is túlértékeltnek tartom, főleg ennyi év távlatából újranézve, de ez más kérdés.

Mucika - 2014. 07. 08. 21:02

Gyerekkorom legelső anime kedvence volt, kicsit most újra 8 évesnek érzem magam :))) csak a fílingért megnézem :)

Netta - 2014. 07. 08. 21:05

Jaj én már nagyon vártam. :D Furi lesz megszokni az újításokat, de Sailor Moon az Sailor Moon. xD

PatrickMonster - 2014. 07. 08. 21:07

Köszönöm ezt a posztot, eszembe juttatta, hogy meg kell néznem ezt a pilotot :)

mgitta - 2014. 07. 08. 21:07

Juj, hatalmas kedvenc, megnéztem az itthon nem adott részeket és a specialeket is, illetve olvastam a mangának is egy részét.

Szóval köszi a posztot, nem tudtam, hogy a mangát újrarajzolják, mindenképpen nézős! :)

Matee01 - 2014. 07. 08. 21:20

Nem volt rossz az első rész szép lett a grafikája.
Érdekel miket fognak, majd kihagyni.
Harcok alatti zenékre is kíváncsi leszek. Még nehéz eldönteni melyik a jobb. Sok filler se volt olyan rossz szórakoztató egy Anime volt a régi az tuti. Érdemes a régit is látni. Sok lelkesítő +ív mondani valója is volt ne add fel, kezdj bele stb…

Bra - 2014. 07. 08. 21:28

Örülök hogy ilyen sok emberben érdeklődést keltett. :)

A szinkronhoz meg annyit, volt egy jelenet mikor egy darun lógva az Álarcos férfi elkapja Holdtündért mire ő mosolyogva:
“Ne húzd meg a hajam!”
Ezt a mondatot 10 év után sem tudtam elfelejteni, olyan “sebet” ejtett a fülemnek. ^^”

Kayla - 2014. 07. 08. 23:20

Nem is tudtam, hogy megint foglalkoznak ezzel, muszáj lesz megnéznem milyen lett, aztán ki tudja. Imádtam gyerekkoromban, pár éve újra akartam nézni, de néhány rész után, kicsit idegesítő lett, bár nem is ez a legjobb szó talán, azt hiszem a szinkron tett be. Majd egyszer a saját gyerkőcömmel előveszem újra. :)

ann86 - 2014. 07. 09. 00:19

Jaj nagyon imádtam, örök kedvenc a Sailor Moon (most 28 évesen is :))! Az igaz barátságról és szerelemről szólt nekem, nem tűnt fel fillér rész.
Számomra kizárólag német szinkronnal volt élvezhető, az szerintem igényesre sikerült. De azért ebbe is belenézek. Köszi az infót! :)

S0m30n3 - 2014. 07. 09. 02:16

Oh de jó, kiskoromban néztem dragon ball mellett, azóta dragon ball-t ledaráltam, most lehet belenézek ebbe, főként ha nem csak újrakiadás, pedig azt hittem az lesz.

519 - 2014. 07. 09. 07:54

Némi helyesbítés:
1. Ami a régi sorozatban a 6. részben bukkant fel először, a mangában pedig az első fejezet legutosó paneljében, pont, mint az új sorozatban.

2. A főcímet nem a szinkronhangok éneklik, hanem a Momoiro Clover Z lánycsapat. Nem akartok belehallgatni a zenéjükbe. Legalábbis a koncertfelvételeket nagy ívben kerülje mindenki, akinek kedves a füle épsége.

Nagyon vártam amúgy a sorozatot, de csalódnom kellett. Szerintem épp, hogy fakók a színek, túlságosan is, az átváltozás pocsék, és a humor is kimaradt. Arról nem is beszélve, hogy valszeg Tuxedo Kamen sem fogja dobálni a rózsáit, mert ugyebár az a mangában nincs benne. De ami a legjobban fáj, hogy 26 részbe max. az első két arcot tudják belesűríteni, ami azt jelenti, hogy Uranusék nem fognak szerepelni. Viszont a címkártyák meg az eye-catchek gyönyörűek. :D

Nella - 2014. 07. 09. 15:27

Én nem sajnálom annyira, hogy Uranus és társai nem fognak szerepelni. Nyilván szerettem őket is, de számomra ők mindig kívülállók voltak, meg olyan furcsák.

Barbi - 2014. 07. 09. 16:14

Én imádom ezt az animét!Most nézem az 1.részt az újból,a felénél tartok,és imádom!!!!!!
GYÖNYÖRŰEN KIDOLGOZOTT.
Én imádom,imádom…
Remélem,nagy siker lesz,és nem csak 26 rész lesz belőle!!!
Elismerésem a készítőknek!!!!

Andro - 2014. 07. 10. 12:17

519: Tuxedo Kamen a mangában sem dobál rózsákat, viszont van egy támadása, asszem valami Tuxedo Smoking Bomb vagy mi, azt használja, meg mesterien vív a sétapálcával.

Uranusék a mangában is benne vannak, de nem az első évadban, hanem a harmadikban. És egyenlőre csak az első történet készült el újra mangahűen. Hogy lesz-e folytatás, még nem tudni.

Másrészt, a mangában szó sincs ilyen űrbeli fáról, meg űrbeli manókról, mint ahogy azt a Sailor Moon R-ben láttuk. Az a történet azért került anno az animébe, mert megváltoztatták az anime első történetének végét. A mangában ugyanis Usagiék nem vesztik el az emlékeiket arról, hogy ők senshik, hanem simán ujjáélednek. Az animében ezzel szemben Usagi azt választja, hogy maradjon egyszerű lány (mint a mangában is ezt kívánja), de emlékek nélkül a korábbi életéről. Az Anne-Ail sztori amolyan átvezető sztori lett a két évad között.

Andzia - 2014. 07. 10. 12:54

Nagyszerű, köszi az írást, ennek hatására meg is néztem a felturbózott Sailor Moont! Magamtól sose találtam volna rá, de mivel gyermekkorom egyik nagy (mániákus) kedvence volt, ezért nagyon örültem amikor megláttam junkien. Szerintem klassz volt a rész, meg is lepődtem hogy mennyi dolog eszembe jutott, tiszta nosztalgia volt. Az egyetlen ami kevésbé tetszett az az átváltozás volt, kicsit gagyi, de ehető. Én nézni fogom, ha folytatják.

Iris - 2014. 07. 10. 17:24

Gyerekkori nagy kedvencem! Mar nagyon vartam, es egyelore tetszik.

Mucika - 2014. 07. 10. 21:53

“Aki nem ismeri a mangát, annak talán az lesz az első reakciója, hogy furán néz ki az új Sailor Moon. A karakterek nem “szexisen” kikerekítettek, hanem inkább arcra és végtagokra is pálcikásnak mondhatóak.”
Én ezt nem venném hátránynak/bajnak, egy 14 éves kisiskolás lány ne dupla D’s kosármérettel mászkáljon már :)

Endymion - 2014. 07. 10. 23:15

Hát az új valami förtelmes lett. És ennyi amit értékelhető formában le tudok írni.

agika88 - 2014. 07. 13. 02:52

OMG! Mennyire meghatározta ez az anime kislányként a mindennapjaimat. Azt hiszem már itt megmutatkozott, hogy sorozatjunkie leszek egyszer. :D 2 éve újra is néztem az egészet egyben az utolsó le nem adott évaddal.
Most újra kislányos izgalommal várom a folytatást.

bonita - 2014. 07. 14. 23:55

Még gyerek koromban láttam a Sailor Moon rajzfilmet.
Szerettem,csak egy idő után unalmassá vált, hogy minden részben ugyan az ment(átváltozások,valamilyen lény elpusztítása ami szinte mindig ugyan úgy zajlott le.)
Majd évekkel később rábukkantam angol és magyar nyelven a mangájára és meglepően, sokkal izgalmasabbnak véltem, mint a rajzfilmet.Ezután ismét végig néztem a Sailor Moon rajzfilmet, de már csak japán nyelven és az eredeti japán változatot tudom megnézni.
Örülök neki, hogy ismét feldogozták és állítólag a mangához hűebb lesz. Kíváncsian várom a következő részeket. :)

Dytta - 2014. 07. 18. 14:40

Nekem vegyesek az erzeseim, ahogy anno is. Maga a tortenet jo, szeretem a meseket. A karakterek megrajzolasa is tetszett, ugy a regi, mint az uj. Ami miatt viszont nem tudok animeket az a sok limonade, ami minden mozdulatot kovet. Az eltulzott megrajzolasa a haragnak, oromnek, a kepkimerevitesek, lelassitasok, na ez nem az en vilagom.
De meg egyszer mondom ez egy jo kis sorozat volt, bar neha bele tudtam volna vagni valamit a tv-be. :)

Willow - 2014. 07. 24. 13:11

Szerintem gyönyörű a Crystal, vannak ugyan apróbb hibái, de a kidolgozottsága, részletessége egyszerűen szemet gyönyörködtető. Alig várom, hogy lássam, mennyire fedi majd a történet hosszabb távon a mangát. Nálam a Sailor Moon meghatározó élményt jelentett gyerekkoromban, és azóta is része az életemnek, bár a mangát mindig jobban szerettem, mint az animét (kivéve talán a Stars szezont). Épp ezért nagyon izgalmas számomra az új sorozat. A legjobban az tetszik, hogy az új karakterábrázolások végre magukon viselik Takeuchi Naoko kézjegyét, régebben nem voltak ennyire stílusosak a szereplők, most legalább annyira egyediek a karakterek, mint mondjuk a Dragon Ballnál, ahol sokkal jobban tudták mozgóképre ültetni Toriyama stílusát. Igazi élmény a manga szereplőit képernyőn látni, a csodálatos hátterek és a színek pedig szintre életre kelnek.

Persze, van néhány dolog, ami csiszolásra szorulna, sokakhoz hasonlóan nekem sem tetszik annyira Usagi átváltozása, de így is fényévekkel szebbnek látom ezt a sorozatot, mint amilyen a régi volt (legalábbis az elején). Milyen jó újra Sailor Moon részeket várni, mint 15 évvel ezelőtt… Nem gondoltam, hogy lesz még ilyen.

Cheza - 2014. 09. 20. 22:12

Érdekelne, mi a véleményetek a 6. rész után? Nekem tetszik, apró pontokon eltér a mangától.

Trekkie - 2014. 10. 05. 20:29

6 rész után azt mondom bejövős :)

Az animáció igényes, a történet gyorsan halad és nincsenek üresjáratok. Usagi karakterfejlődésére leszek kíváncsi, mennyire tudják hihetően ilyen rövid időkeretben bemutatni.

Az egyedüli rossz pont talán a kéthetentei bemutatás.

Cheza: Milyen eltéréseket vettél észre?

Cheza - 2014. 10. 05. 21:45

Apró eltéréseknél például,Usagi a mangában a bálos részben iszik valami alkoholt mielőtt elaludna az animációban ezt kihagyták )szerintem jól tették). A legutóbbi részben pedig kimarad Mamo-chan buszos jelenete a mangából, meg a végén ő Zoisite közelébe se ér a mangában. Viszont az új animációban nagyon tuti jelenetet hoztak össze. Olyan mintha Naoko kicsit csiszolgatná a mangát, kihasználva az új lehetőséget. :)
Nekem is tetszik a hogy pörgős a történet és logikus.
Igen, elég hosszúak ezek a két hetek…

Matee01 - 2014. 12. 12. 15:33

Régine a hangulata jobb. Mélyebb érétzéseket hagy az emberben…

micu - 2016. 06. 29. 20:56

Nekem nagyon tetszik ez a fajta változat is és remélem vinni fogják tovább a részeket mert nagyon érdekelne.
A régi is a kedvencem volt

micu - 2016. 06. 29. 21:00

Most fejeztem be a Sailor Moon Crystál Infinity részeket és ez is megnyerte a tetszésemet érdemes megnézni és remélem a többi részt is megcsinálják.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz