Robert Rodriguez nemrég indult tévécsatornája, az El Rey elsőre nagyot húzott, ugyanis a From Dusk Till Dawn: The Series meglepően jóra sikerült. Így mindenképp voltak bizonyos elvárásaim, amikor elindítottam a Matador-t. Főleg, hogy ennek a pilotját is Rodriguez rendezte.

Ööö, mit is láttam most? A focis-kémes Matador kezdése meglepően idióta volt, de nem a jó értelemben véve. Látszik rajta, hogy tipikus nyári sorozat lehetne belőle, kellemes, olykor brutális popcorn akció, amiben talán valamiféle humor is jelen van, a végeredmény mégis meglepően komolykodó lett, ráadásul a vicces túlzásai ellenére is kifejezetten érdektelen.

MATADOR – 1×01 – 3/10

A “lehet, hogy jó móka lesz”-jelmondat jegyében azért még kap esélyt tőlem a sorozat, de ahhoz túl kell lépni ezen a Rodriguez-féle béna, de mégsem viccesen béna megoldásokkal teli rendezői stíluson. Szeretem Rodriguez sok filmjét (a The Faculty isten, a Machete remek, a Planet Terror kötelező, az El Mariachi és a Desperado alap), van, amikor működik is ez a megközelítés, ő a gagyizást is remekül eladja olykor, de ebben a pilotban szinte minden próbálkozása halk pukkanás kíséretében szállt el a levegőbe.

A történet egy beépített drogellenes ügynökről szól, Tony Bravo-ról, akit egy másik ügynökség is beszervez (azért, mert rohadt gyorsan fut!), hogy elkapjon egy kvázi keresztapát, amihez be kell épülnie annak Los Angeles-i focicsapatába. Szóval irány a próbajáték, és utána kapunk is valami jelzésértékű problémát + megoldást – talán ezért sem jött be annyira a pilot, mert nem volt benne “ügy”, a hangsúly a focizáson volt.

Mexikói gyökerek ide vagy oda, a Matador is beleesik a tipikus amerikai filmes focis hibákba – bár látszik, hogy törekedtek a készítők, mégis egyszerűen röhejes látni a focizós jeleneteket annak, aki kicsit is ért a sportághoz. Nyilván nem ezért húzom le, erre számítunk, benne van, de kezdve a focis felkészítéstől a próbajátékra egészen a próbajátékig rém életszerűtlen volt minden. Az pedig külön gáz volt, ahogy a próbajáték során egy random labdavesztést a pálya szélén a világ összeomlásaként éltek meg a főhőst beszervezni próbálok (“Kész, buktuk a küldetést”), míg egy jó cselt úgy mintha azonnal szerződést kapott volna.

Persze a focis aspektushoz azt mindenképp jegyezzük meg, például az A.S. Roma elnöke is feltűnik a sorozatban, hogy Totti, illetve Gervinho leigazolásának lehetőségére reagáljon. (A Keresztapa próbálja őket megszerezni az L.A. Riot-ba.) Illetve a felkészítést is igazi focista végzi, bár meglep, hogy nem tudtak szerezni egy valódi olimpiai bajnokot vagy Beckham-et. És azon most fenn sem akadok, hogy nő volt az illető – nincs semmi gondom a női focival, de ha ilyen fontos valakinek egy délután megtanulnia focizni, akkor más megoldást választottam volna.

Szóval a fentiek ellenére mégis azt mondom, hogy a sportos aspektus miatt egyeseknek mégis érdekes lehet a Matador, hiszen a(z európai) foci ennyire insider kezelését még nem nagyon láthattuk amerikai sorozatban. De ahhoz, hogy összességében nézhető legyen az egész, kőkeményen fel kéne turbózni az akciózást, a rosszfiúkat, vagy az erőszakos jeleneteket nem csak teljesen random módon, szinte hatás nélkül elszórni.

A forgatókönyvről vagy a dialógok ősbénaságáról direkt nem írok, nincs azzal baj, ha ennyire gázra veszik a párbeszédeket, még talán jól is áll ennek a stílusnak. A főszereplő meg elsőre elég fura, furán átlagos, de végülis szimpatikus.

Unom már, hogy sokadjára is azt írom le, hogy egy sorozatban van potenciál, csak éppen a pilot rohadtul nem aknázza ki. De egyszerűen nem tehetek mást. Persze előfordulhat, hogy én várok el olyasmit a Matador-tól, ami nem vág egybe az alkotói szándékkal, de nekem ez a téma csakis egy vicces-véres, ponyvás, béfilmes körítésben működne, ami az első perctől az utolsóig agyatlan és intenzíven szórakoztató.