login |

Pilot-mustra: Intruders – 1×01

2014. 08. 27. 21:38 - Írta: winnie

62 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Ha lenne vér a pucámban, akkor az egész kritika úgy nézne ki, hogy felül egy nagy WTF-felirat és alatta egy pontszám. Utóbbi elhagyható. Nem tudom, hogy egy ilyen megoldás figyelemfelkeltő lenne-e, vagy inkább tovább görgetnétek, de az Intruders kezdése rohadtul ezt érdemelné. Mert ilyen pilotot eddig nem sokat láttam.

Komolyan nem tudom, hogy hol éltek a BBC America illetékesei akkor, amikor a pilot alapján berendelték a sorozatot, vagy akár a szkript alapján a pilotot. És ezt még véletlenül sem negatív felhanggal mondom, mert nem volt rossz az 1×01, hanem egyszerűen csak döbbenetesen nem tipikus, a lehető legkisebb mértékben közönségbarát, egyetlen másodpercig sem merülne fel bennem, hogy agyon lenne fókuszcsoportozva. Akár versenyt is rendezhetnénk abból, hogy bármilyen előtudás nélkül ki mit értett meg a kezdésből.

INTRUDERS – 1×01 – 6/10

A keszekusza, rejtélyeskedő és marha hangulatos első 8 perc (zene: Bear McCreary, rendező: Eduardo Sanchez, készítő: Glen Morgan) eleve megadja az alaphangot. 1990-ben kezdünk, látunk ezt-azt, furcsaságokat, történik valami gyilkosság, vagy öngyilkosság, fura emberek tűnnek fel, fura tárgyakat hullajtanak el (éljen a 9-es szám?), mi pedig nem értjük, mi történik. Nem baj, majd a folytatásban megmagyarázzák.

Csakhogy hiába kerülünk ezt követően a jelenbe, hiába jönnek új, sokkal racionálisabban viselkedő szereplők, továbbra is csak váltakoznak a helyszíneket és a nem igazán összefüggő történetszálak, látjuk a később talán értelmet nyerő történéseket. Na, majd a végén, gondolja Móricka. Akkor majd biztosan jön egy megvilágosodást hozó húzás, vagy valami csavar. És bár valóban történik valami meglepő, de az sem akkora sokk, hiszen belebegtették a dolgot. Magyarázat viszont semmire nincs.

Persze sejtéseink lehetnek, hiszen minden szinopszisnál meg előzetesnél leírtunk egy-két kulcsszót, ami köré építkezik majd a sorozat – annak jó, aki ezekkel nincs tisztában, hiszen ő abszolút tiszta lappal kezd neki a sorozatnak, rá rengeteg felfedeznivaló vár. Az Intruders elég komplex sorozat látszatát kelti.

Oké, egy kritikában ennyi marha kevés, kéne valami a sztoriról is. Többé-kevésbé egy fő karaktert (John Simm) ismerhetünk meg, egy egykori rendőrt (most író), akinek előbb a felesége (Mira Sorvino) kezd el furcsán viselkedni, majd pedig egy korábbi ismerőse fordul hozzá egy meglehetősen szokatlan ügyet ismertetve. S mindeközben láthatjuk James Fraint, amint embereket öl halomra, láthatunk egy kislányt, akit egy fura idegen látogat meg, hogy mindenféle sületlenséget suttogjon neki. Ja, és feltűnik még valami kalóz podcastet sugárzó figura is, aki ismerőse révén tud valami olyasmiről, amiről a világon senki.

Ritka kíváncsi vagyok, hogy a köreitekben milyen fogadtatásra lel az Intruders pilotja. Aminek a folytatását a premier után rögtön fel is pakolta a BBC America a netre – nyilván nem véletlenül. De gondoltam, az első rész volt annyira szokatlan és enigmatikus, hogy ne kezdjek el a válaszok tudatában írni róla. Mert azt nehéz elképzelni, hogy hagynák, hogy a második részt követően is totális sötétben tapogatózzon a néző.

Gyilkosságok, halál, természetfölötti, összeesküvés. Szóval kell egy kis türelem részünkről, no meg az, hogy a mitológia kezdjen el érdekelni, mert a karakterekben itt, legalábbis egy ideig, nem lehet kapaszkodni, rohadtul nem fogja érdekelni a nézőt X vagy Y sorsa, mert egyszerűen a sorozat eddig nem róluk szól.

Egyébként az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az Intruders egy 2007-es könyv alapján készült (író: Micheal Marshall Smith), tehát nyilván a csatorna tudta, hogy mire adja áldását, a készítők pedig főleg tudják, hogy mire megy ki a játék. Részemről csak azt tudom mondani, hogy ugrok egy fejest az ismeretlenbe, kíváncsi vagyok, hogy hol bukkanok fel. Akit viszont zavar  válaszok hiánya és az olykor erőltetett, öncélúnak ható rejtélyeskedés, az egyelőre csak óvatosan közelítsen az Intruders-höz.

Én meg addig még megnézem egyszer vagy kétszer az 1×01-et.

62 hozzászólás Ne habozz!

Macsi - 2014. 08. 27. 21:44

Jajj, hat ize, sem en, sem a parom nem tudtuk vegignezni, zavaros volt, meg untuk is.

Cherockee - 2014. 08. 27. 21:45

érdekes, de rosszul van valami összerakva. A történet jó, a rendezés fura, a hangulatot nem kapták el annyira (nekem mondjuk elég), a színészek nem érdekesek de a kis hangulati plusz viszi. Második rész pl. nekem jobb volt, sokkal követhetőbb, illetve, LOST-osan üljetek neki, és akkor nincs gond.

Dr. Agy - 2014. 08. 27. 22:02

Nem nagyon fogott meg. Egyelőre kaptunk egy nagy, rejtélyes katyvaszt, amiben semmi olyan nem volt, amit itt vagy ott ne láttunk volna már.

VDani - 2014. 08. 27. 22:04

háromnegyed órányi wtf is going on, egyetlen mozzanatot sem tudok hovátenni ebből a pilotból. hiába nagyon más a témája, hangulatban nekem az orphan balcket idézte meg, ami nem mindenképp pozitív, hisz itt nincs tatiana maslany, aki elviszi az egészet. azért egyelőre maradok, ki tudja mi sül ki belőle.

korum - 2014. 08. 27. 23:16

Megnézem a második részt, ha az is bejön, akkor még egyszer az elsőt, aztán meg majd meglátjuk :)

Lemoni - 2014. 08. 28. 00:02

Két rész után még mindig fogalmam nincs, miről szól a történet, de őszintén szólva tetszik, ahogy a homályban tartanak, egyelőre nekem sokkal érdekesebb, mint pl. az Orphan Black volt, ott már a kezdetnél tudtam, hogy nem sokáig fogom nézni, ennél meg izgat, mi a franc van/lesz itt. John Simmnek örülök, kedvelem, bár most egy kicsit félek, mi történik a karakterével a The Village-ben, hogy most egy másik sorozatban főszerepezik :o A kiscsaj viszont idegesítően túljátszik, mennyivel jobb volt Bo a Believe-ben…… Várom a 3. részt, hátha ott már derengeni fog valami :)

Skate - 2014. 08. 28. 00:08

Amit a kritika tükröz, én a Leftovers éreztem ezt, hogy nem igazán találtam semmi érdekességet a pilotban. Karakterek hidegen hagytak. Egyelőre nem lettem meggyőzve, most ezt is néznem kellene.

Razi - 2014. 08. 28. 01:48

Talán SPOILER:

A pilotból nekem az jött le, hogy a frekvenciának köszönhetően az emberek tudata nem hal meg, és ezek tudatok, más embereket megszállhatnak hála azoknak a mementoknak. Feltételezem hogy a fürdőkádas kiscsaj azért ölte meg magát mert vagy elromlott vmi a megszállás közepette, vagy simán nem akart új testet. Ami számomra is kérdéses, hogy miért vadásszák ezek megszállók egymást.

speedle - 2014. 08. 28. 01:52

Fura erzessel kapcsoltam ki a lejatszot a pilot utan… De maradok mert nem tipikus, erdekel hova haladnak a keszitok!

Hany reszes lesz az evad?

Raziel Anarki - 2014. 08. 28. 02:16

szerintem elég beteg, én valamiért számítottam erre h ilyen lesz, kerültem is a spoilereket, állítólag már a trailerben lelőtték a poénját, és már csak ezért is bepróbáltam (meg persze bear mccreary miatt is.).

agyalós sorozat, nem az a popcornevős fajta, egyértelműen rétegsorozatnak szánva (ha jól tudom csak 8 rész lesz?), eddig tetszenek a témák/szálak, bár még bármi lehet belőle, a pilot tőlem kaphatna egy vastagabb 7est is talán… a második szájbarágósabb rész után mégis inkább 6ésfél felé tendál az összkép. meglátjuk, én maradok.

winnie - 2014. 08. 28. 05:14

“Hany reszes lesz az evad?”

8

jp - 2014. 08. 28. 07:44

Podcastot nem tudom fogni….pilot kritika hatására eleve bele sem kezdek. A Hátrahagyottakat is kaszáltam pár rész után, és itt sem akarom megfejteni és megérteni a világok misztikus működését oda és vissza majd megint csak oda.
A maradóknak viszont kitartást és jó szórakozást a sorihoz.

elwindly - 2014. 08. 28. 08:21

hát ez így gyenge, a sztori érthetetlen, a rész zsúfolt volt de mégsem történt semmi extra benne, a karakterek közül meg senkit nem tudok kedvelni

lumiere - 2014. 08. 28. 09:54

John Simm? Jöhet! Imádtam a Doctor Who-ban…Viszont ahogy olvasom a véleményeket, asszem várok még 2-3 részt, úgyis az alapján döntök, de érdekesnek tűnik így elsőre :)

Brynden Rivers - 2014. 08. 28. 13:47

Látatlanban:

Alappont: 5/10
John Simm: +1
Bear McCreary +1
BBC: +1
BBC America: -1
Leftovers hasonlóság: -1
“mitológia” = olcsó kifogás: -1
karekterekről semmi pozitív: -1

————
Konkluzió: 4/10 pont

figyelő listára felkerült, egyelőre nem nézős

winnie - 2014. 08. 28. 14:44

““mitológia” = olcsó kifogás: -1”

itt semmiképp sem az. az intruders színtiszta mitológia, arról szól, hogy megértsünk egy jelenséget. a leftoversben nem fontos a mitológia, csak a karakterek. itt csak a mitológia fontos, a karakterek nem. mert…, de ez kiderül.

Jimbo - 2014. 08. 28. 20:14

Idei szezon eddigi legszarabb sorozata, ritkán kaszálok sorozatot 30 perc után, de ez a gagyi még erre is képes volt….

winnie - 2014. 08. 28. 20:48

jimbo: mármint pilotja. ezért is írtam, hogy lesz, akit felvillanyoz, hogy nem ért belőle semmit és kíváncsi, mást meg frusztrálni fog.

montanosz - 2014. 08. 28. 21:21

Nahát én remeknek éreztem pedig most néztem lassan éjnek idején. Egyáltalán nem bántam hogy nem értek egy kukkot sem jelenleg a szoriból mert a jelenetek szószerint kézről kézre adtak.
Várom a következő részt.

Amugy honnan szedik ezeket a gyerekszereplőket mert rám hozta simán a frászt))

Alex20 - 2014. 08. 28. 23:47

Nekem nagyon bejött a pilot, tuti maradok végig és reménykedek a folytatásban majd :) Szerintem a színészek is szerethetőek :)

Shyllard - 2014. 08. 29. 08:48

Már nagyon hiányzott valami ilyesmi. Nekem így a pilot után tiszta Az elveszett szoba ugrott be, olyan a stílusa meg annyira zavaros ez így az elején.

dukyka - 2014. 08. 29. 15:07

2 rész után nekem tetszik. Kíváncsi vagyok, mennyit fog esni a nézettség.

Sniper - 2014. 08. 29. 15:39

9 évet kapnak az új testekben, utána el kell hagyni önként vagy jön a kivégzés?

DarylD - 2014. 08. 29. 21:32

Csak az első részt láttam még, de eddig tetszik a sorozat. Bejön ez a zavaros stílus, és az se zavar, hogy nem tudtunk meg semmit a pilotban, ilyet még úgyse láttam eddig (szinopszisra se emlékszek szerencsére:D). Mondjuk a továbbiakban remélhetőleg elcsöppentenek egy-két választ is. Főleg mivel nem úgy tűnik, hogy olyan zseniális karaktereket kaptunk mint a Lostban.

montanosz - 2014. 08. 30. 21:28

Második rész is remek volt, nálam benne van a top10-es listámon.

bélabá - 2014. 08. 31. 00:12

Sniper: “9 évet kapnak az új testekben, utána el kell hagyni önként vagy jön a kivégzés?”

Igen, ebben lehet logika.

karit - 2014. 08. 31. 14:16

Tetszik, hogy nem szájbarágós, bár a furcsa ütemű vágásoktól kicsit szedett-vedett, félkész hatású. Lehet, hogy ez tudatos, de zavar.

Bízom a “bólintóemberben”, aki remélhetőleg a továbbiak miatt engedte adásba, mert a sztori eddig elég semmilyen. Egyelőre a kíváncsiság visz: ha nem 8 rész lenne, parkolna, de így heti marad. Az első két rész 5/10.

Lemoni - 2014. 09. 09. 13:03

Ha még nem is dereng teljesen, de a 3. részben már kicsit érthetőbbek voltak az utalások. Jack, azt hiszem, nem csak azért központi figura, mert a felesége is olyan fura szerzet, hanem a saját múltja miatt is valamiért kapcsolódhat az eseményekhez, nekem legalábbis valami ilyesmi jött le a flashback-jéből, lehet, hogy itt is valami “Hatodik érzék”-szerű csavar lesz a dologban, tényleg, a 9-es megfordítva 6-os, na jó, korai még ennyire kombinálni…… Továbbra is nagyon tetszik, ahogy a titokzatossággal bánnak a sorozatban, lépésről lépésre építik fel a történetet, nem tudni továbbra sem, ki a “jó” és ki a “rossz” – gyilkolnak ész nélkül -, és a legutóbbi részben jóval meggyőzőbb volt Mira Sorvino alakítása is, mint az előzőekben.

dukyka - 2014. 09. 09. 16:17

3. rész is jó volt, a sorozat sejtelmessége nekem is nagyon tetszik. Van egy ilyen korai évados X-akták hangulata az egésznek.

Mala - 2014. 09. 10. 23:24

“9 évet kapnak az új testekben, utána el kell hagyni önként vagy jön a kivégzés?
Igen, ebben lehet logika.”

ENYHÉN SPOILERES:

Valóban nem egy szájbarágós sorozat, de én úgy értelmeztem, hogy a Kilenceket bízták meg azzal, hogy végezzenek velük. Javítsatok ki, ha tévedek. Az értelmét még nem látom. Miért ölnék meg egymást? Mi az értelme a mondatnak, amit folyton ismételnek, hogy a Mindenek kezdetén vala a halál? Mi történik utána velük? Ismét új testbe kerülnek?
Eddig csak kérdések fogalmazódtak meg bennem, de kifejezetten várom a folytatást :)

orla - 2014. 09. 10. 23:49

A kislány története de nem érdekel.
Az íróé annál inkább, de ez főleg John Simm kvalitásainak köszönhető, de Mira Sorvino is egyre jobb lesz. Na jó, az is érdekel, hogy mit csinálhatott Amy.
Nem zavar nagy vizet a sorozat, szimpla középkategória, de abból a jobb fajta.

A nyolc rész lezárt lesz, azaz nem lesz folytatása?

Lemoni - 2014. 09. 15. 18:24

Nem sz*roznak, mennek előre az események, kapkodtam is a fejem, megint olyan új infók, hogy további teóriákat állíthatnék fel. Pénzes pasi rituális mumifikálása, Ghost Machine, szuper frekvencia, pedofil(???) testmegszálló, múlt századi zenekar, világok közti átjáró pontok stb, na ezeket kéne összerakni valami értelmes magyarázattal a 9-cel, a sokat ismételgetett ‘what goes around…’-dal meg a gyilkosságokkal. Whatever, rendeljék már be a 2. évadot, plz!

energy - 2014. 09. 20. 03:18

Engem nem fogott meg, amatőr a kivitelezés és homályos a történet.

Lemoni - 2014. 09. 20. 14:12

Glen Morgan itt elég jól tisztába tesz néhány dolgot :)
/Gondolom nem számít spoilernek, ha maga a készítő ilyen nyíltan válaszol a feltett kérdésekre, de azért az arra érzékenyek csak óvatosan…../

http://www.bbcamerica.com/intruders/intruders-fan-qa-glen-morgan/

Tehát, ha jól értem, arra megy ki a játék, hogy a Qui Reverti a random visszatéréseket szabályozhatóvá tegye, na de mi célból? Üzlet? Erkölcsi vagy uralmi szempontok? Világ jobbá tétele maszlag? De akkor miért a sok gyilkolás és miért rosszindulatúak a visszatért lelkek? A kérdéseim nem fogytak, csak átalakultak…….

Lemoni - 2014. 09. 21. 22:33

Ó, a francba, mindig, amikor azt hiszem, most már tudom és értem, jön a következő rész egy újabb csavarral és kezdhetem előröl az agyalást! És ezt én mennyire élvezem! :)
Elmonologizálok itt magamban…… vagy ez már nem is én vagyok?…… :O /;)/

everest456 - 2014. 09. 22. 20:49

Eddig egészen kellemes csalódás, de nagyon ritmustalan a sorozat.

Mala - 2014. 09. 23. 10:34

@Lemoni: Nem vagy magadban, én is mindig elolvasom ezt a rengeteg hozzászólást :)
Sajna én is csak agyalgatok rajta, de nem jutok messzire…

AdamBan - 2014. 09. 23. 23:57

Jó kis sorozat ez.

Lemoni - 2014. 09. 28. 20:39

Az 1×06 az eddigi legjobb rész, Amy/Rose és Jack jelenetei nagyon drámaira és izgalmasra sikerültek. Az utolsó jelenet torokszorító volt az előkerült kis tetemmel. Annak viszont örültem, hogy most nem volt Madison/Marcus, tudom, mindenhol agyondicsérik Millie Brownt az alakításáért, nekem mégis ő a gyenge láncszem, valahogy igencsak disszonáns, amikor érett férfi tudatot próbál kislány testbe zárva előadni. James Frain azt nyilatkozta, valami nagy felfedés jön majd a 8. részben, alig várom.

A. - 2014. 09. 29. 14:10

Lemoni: nekem eszembe is jutott, hogy volt-e példa más sorozatokban, amikor gyerekszínésznek ehhez hasonló mondatokat kellett mondania.

Lemoni - 2014. 09. 29. 21:13

A: nem is a szájába adott mondatokkal van a fő gondom, bár azok is elég furán hatnak, de el tudom fogadni, hogy nagyobb drámaiságot ad a történetnek a felnőtt-gyerek testcsere, mint egy felnőtt-felnőtté. Azt tartom zavarónak, túlerőltetettnek, ahogy grimaszolgat, orrot felhúz, szemet összehúz, szemöldököt rángat a kiscsaj, amikor éppen Marcust játszik, gyerektől túl sok, de még egy bűnöző pasitól is túlzott az ilyen arcjáték, talán egy neurotikus nő drámai hisztizéséhez passzolna. Talán az lehet még magyarázat az arcrángatásaira, hogy (rendezői) koncepcióra kell túloznia, jelezni, miszerint a testmegszálló nem tudja mindenben tökéletesen irányítani fizikailag az új testet (és ahogy látni lehet, Madison harcol ellene belülről). Amikor saját magát, Madisont alakítja, akkor semmi kivetnivalót nem találok a játékában.

A. - 2014. 09. 29. 22:29

értem mire gondolsz. én is azzal magyaráznám h Marcus nem tudja irányítani az új testet, de valóban furcsa.

A. - 2014. 09. 29. 22:30

mármint furcsa látvány.

Mala - 2014. 10. 01. 16:57

Most akkor ez hogy van? Csak bizonyos egyedeket lehet (szabad) visszahozni, a többi tiltva van? És akkor ez azt jelenti, hogy mindenkiben ott figyel valaki más?
Kicsit elveszítettem a fonalat :) Ti értitek?

Lemoni - 2014. 10. 01. 18:14

Hogy csak bizonyos egyedek visszahozhatók vagy mindenkibe visszatér valaki más és csak öntudatra kell ébreszteni, nem tudom. Biztos vannak bizonyos szabályok a QR-nél, amelyeket mint látjuk (pl. Rose a kínaival, Richard-Marcus paktum) könnyen megszegnek. Jack mellett Richard a kedvenc karakterem és annyira drukkoltam, hogy nemes indítékai legyenek a gyilkolásainak, de már túlment a határon, innen már nem tudja kimagyarázni magát :)

Mala - 2014. 10. 02. 10:22

Pontosan a kínai fószerre gondoltam.
Nekem az jött le, hogy benne van az a bizonyos Bix, akiért Rose odavan, de ennek nem lett volna szabad kiderülnie. Sőt, nem is volna szabad felébreszteni. Ebből gondolom, hogy akkor nagyon sok lélek ˇpotyautasˇ van még, csak sosem derül ki, mert nem lesznek felébresztve.
Richard karakterét én is csípem, egyelőre nem érdekelnek az indítékai :)

Lemoni - 2014. 10. 02. 12:45

Amit nem értek Richarddal kapcsolatban, ugye őt bízták meg, hogy nyírja ki a Madison testében felébredt sorozatgyilkost, de megsajnálta a kislányt. Viszont pont Richard segített Marcusnak visszatérni (nem kis pénzért – legalábbis ezt vettem ki a beszélgetésükből), akkor miért a kislány miatt nem ölte meg? Lehet, a QR kódexe a rosszemberek visszahozását tiltja, de nyilván ez egyéni érdekből kijátszható, vagy az érzelmi alapon történő visszahozást tiltja, ne kezdje el mindenki ész nélkül visszahozni a családtagját, barátját, szeretőjét stb….. persze, ebből meg jó üzletet lehet csinálni. Mindenesetre nagyon kíváncsian várom már a James Frain által emlegetett 8. részt, mennyire fognak felhomályosítani :)

Mala - 2014. 10. 02. 18:59

Én csak azért nem várom, mert az lesz az utolsó rész…
Én sem értettem, miért nem ölte meg legelőször. A sajnálat idegen a karaktertől.

bélabá - 2014. 10. 03. 00:54

A kislány karaktere szerintem se a legjobb. Kb. három grimaszt ismételget, eléggé szegényes a repertoárja.

A főszereplő nagyon emberi, ő viszi a történetet. Sok más sorozattal szemben nekem ő életszerű, nem érzek logikátlanságot a viselkedésében.

Viszont maga a történet egyelőre nagyon homályos. Oké, hogy újjászületnek (valaki más testében?), de pl. Richard miért gyilkolja őket, és miért volt vmelyik első részben öngyilkos az a lány?

Meg miért segített Richard Rosának megtalálni a kínait? Neki aztán semmi érdeke nem volt benne.

Meg miért lőtte le az öreget a stégen?

Meg miért kell kinyírnia a kislányt? Oké hogy sorozatgyilkos, de nehogy már ilyen skrupullusaik legyenek ezeknek az örökéletűeknek, pláne hogy Richard is sorozatgyilkol.

Mala - 2014. 10. 03. 14:31

@bélabá
Amit én eddig kihámoztam, de majd kijavítanak, akik többet értettek meg belőle :)
Richardot a Qui Riverti bízta meg, ha jól értettem, hogy végezzen velük. Ő nekik dolgozik.
Az első részben öngyilkos kislány esetét én sem értettem igazán, de valószínűleg a kislány lett öngyilkos és nem a benne lévő lélek. Vagy? Érdekesség, hogy ez a kislány volt Jack és Gary Fischer osztálytársa annak idején. Ezen volt kibukva Gary, hogy a saját gyerekében tért vissza ennek a lánynak a lelke.
Az én olvasatomban Rose a 9-ek tagjává fog válni, pont erre mondta Richard, hogy ha a kínait felébreszti, akkor nem veszik fel a tagjaik közé, sőt, még halálra is ítélik.
Richard szerintem nem sorozatgyilkos, hanem a Qui Riverti alkalmazotta, akinek időnként gyilkolnia kell :)

Mala - 2014. 10. 03. 14:35

Hogy miért lőtte le az öreget a stégen, arra két tippem van. Az egyik, hogy Rose/Amy megtiltotta, hogy megöljék Jack-et, így őt akarta megvédeni. A másik, hogy közel járt a fickó ahhoz, hogy rájöjjön, ő ébresztette fel Marcus-t.
Több lehet Marcus likvidálása mögött, mintsem hogy gyilkolászott korábban. De azok a holttestek is furán voltak elhelyezve az alagsorában, nem lehet, hogy az is valami szertartás része volt??

Lemoni - 2014. 10. 03. 16:46

Logikailag nekem úgy képzelhető el, hogy a.) a Qui Reverti-ben dolgozik egy belső szakadár erő vagy b.) van egy másik szervezet, akiknek pont ellentétes a céljuk, mint a QR-é, Richard meg látszólag jó zsoldosként ott segít, ahol megfizetik, de lehet, neki is vannak még nem ismert szempontjai. Jacknek azt mondta, kétszer találkoztak, amikor is megkímélte/megmentette az életét, ha harmadszor összefutnak, megöli. Richard nagyon elcseszte, hogy nem ölte meg Marcust, ezért nyilván jó pontokat próbál szerezni, talán a kis kínaiban a trombitás fellelése Rose-nak is ezt a célt szolgálta. Mivel a QR láthatóan retteg Marcustól, biztos hogy nem “csak” egy szimpla sorozatgyilkos, hanem más is van a pakliban. Még azt is el tudom képzelni, akiket eddig utasításra meggyilkolt Richard, valami közük lehetett Marcushoz, mármint a visszatértek között, talán ezek lehettek az első részben bemutatott gyilkolások.

Lemoni - 2014. 10. 05. 22:12

Hah, azért valamiféle nemes indítékot mutatott Richard, ki a csuda a kómás férfi, talán a tesója? :o Ha ennyire szereti őt, miért nem hagyta meghalni és visszahozni – egészségesebben, biztos megtalálta volna a módját. És ha Amy-t szerette Richard, miért pedálozik Rose-nál, ha csak nem akarja valamilyen furfanggal visszafoglalni Amy-nek a testet…… Tudom, nem ezek a legfőbb kérdések, nekem most mégis ezek kattognak az agyamban; Jack ahogy nézem, a nyomozóval karöltve már forró nyomon van. Gary-t sajnálom :( Igaz, hogy Marcus kegyetlen sorozatgyilkos, de most egy gyerek testében van, nincs olyan fizikai ereje, mint egy életerős férfinek, akkor miért nem tudta Todd egyszerűen lefegyverezni? És ha Marcus sokadszorra tér már vissza valakinek a testében, korábban kik segítettek neki visszatérni? Egy hét múlva okosabb leszek…… talán……. :)

everest456 - 2014. 10. 06. 16:47

Ezért az nagyon mókás, hogy Marcus meglóg Richard elől, majd a most a 7. részben nem tudja a fickó lefegyverezni.

Ami +:
John Simm
Richard-ot alakító színész
viszonylag jól halad a történet

ami fura, hogy még mindig nagyon ritmustalan

ami -:
Mira Sorvino…
Sok mellékszereplő csak lóg a levegőben
Furák a flashbackek, de ezt belevehetjük a ritmustalanságba

Gyöngyi - 2014. 10. 08. 15:08

Megnéztem az első rész. Hát…izé… Erősen gondolkodom, hogy a második résznek nekifogjak-e. Talán majd egyszer, ha olyan hangulatom lesz. De baromira kell szenvednem az unalomtól, hogy ráfanyalodjak. Sajnos ez nem jött be. Bár a Walking deaddel is így voltam, aztán csak úgy kiváncsiságból még megnéztem még pár részt és egyszer csak azt vettem észre, hogy már a 4. évadot vallatom. Ki tudja? Lehet, hogy a későbbi részeknek lesz értelme. Bár ha egy sorozat az első, rosszabb esetben a második résszel nem fogja meg a nézőt, akkor baj van. És le merném fogadni, hogy ebböl a vacakból csinálnak még vagy 3 évadot. A jó sorozatokat meg zsinórban kaszálják el. Ki érti ezt?

Lemoni - 2014. 10. 08. 15:31

Gyöngyi: én sem értem :) Én 4x futottam neki a TWD-nek, többet akkor se próbálkoznék már vele, ha fizetnének érte. Nekem az volt ha nem is vacak, de nézhetetlenül unalmas, viszont az Intruders-ből szeretnék legalább annyi évadot, amennyit a TWD kapott, de tudom, ez most reménytelen. Ízlések és pofonok….. :)

winnie - 2014. 10. 09. 04:43

“A jó sorozatokat meg zsinórban kaszálják el. Ki érti ezt?”

azt, hogy miért mondasz ilyet? nem értjük. annyi zseniális meg nagyon jó sorozat van jelenleg (ami nincs kaszálva), hogy nincs az embernek ideje nézni. viszont van egy csomó olyan rossz sorozat, ami 5-10 részt sem ér meg és kaszálják.

rá fogsz jönni hamar arra, hogy nem a jó vagy a rossz sorozatokat kaszálják, hanem azokat, amiket nem néznek elegendően.

Brynden Rivers - 2014. 10. 09. 14:54

Nem a legjobban vágott és rendezett sorozat, de a története egész jó
és John Simm és James Frain (Richard) nagyon jók.
Mondjuk legszívesebb újravágatnám a részeket, hogy legyen benne valami ív meg katarzis.

@winnie: viszont a “jókat” (vagyis amire jobban kell figyelni, jobb “szövegértés” kíván) azt általában kevesebben nézik, mint a felszínesebbeket.
A TWD pont jó példa annak tényszerűen csökkent a költségvetése és a produkciós minősége (zene, maszkok stb.) is a nézettsége meg szárnyal.

Lemoni - 2014. 10. 12. 20:40

Na, hát sok meglepetésre és magyarázatra számítottam a fináléban, de a végén a fekete 9-es kártyás wtf-ra végképp nem! Jó pár kérdésre azért még nem jött válasz, és ha ezek után nem folytatják a sorozatot, rájuk uszítok egy Shephard-et, mit egyet, mindet!!! A Madison-Marcus meccs azon a bizonyos parton annyira triviális volt, hogy imádtam, mert nem ragozták túl :)

bélabá - 2014. 10. 13. 20:54

Jó lett a vége, egyedi és jó volt az egész sorozat.

Amikor a végén a folyosókon osont a főhős, az jutott eszembe, hasonló jelenetek voltak a Strainben meg a From Dusk Till Dawn-ban is, de itt sokkal hihetőbb és életszerűbb, és izgalmasabban van megcsinálva ugyanaz.

Nagyon remélem berendelik a 2-t.

b - 2014. 10. 17. 13:08

fasza kis sorozat, elég jól összerakták.

én a végén mondjuk a gyűrűre számítottam mint vezetőre a dobozban (tehát ilyesmire gondoltam) de a kártya tényleg meglepett

érdemes lenne még1x megnézni, mert szerintem előkerülne pár mozzanat még a teljes képhez, elég tudatosan odafigyelve rakták össze.

mondjuk egy bug volt benne sztem, amikor mutatják marcus emlékeit a befalazásról, ott volt rose is, aki ugye elvikben nem lehett, mert késve ébredt fel (9 éve még amy votl, ha nem is 100%-ban, a baba ugye)

egy pár apróság:
– a kínai-ba hozták vissza bix lelkét, ami ugye tilos mert nem QR tag, csak rose szerelme miatt volt. amgúy sztem koreai, de mind1 :)

– minden testeben 2 lélek van, az egyik semmit sem tud, a másik mindnet (csak a halál beáltával – gondolom klinikai -) veszik el az egyik és marad a másik lélek (marcus vs madison)

– a QR tagjai ugye tudatosan ölik meg magukat / hallnak meg, hogy egy új testbe kerülhessenek

– shaperdek a QR fegyveres szárnya tul képpen

– a 9 év kérdéses, de lehet nincs semmi megkötés benne, csak félre akarnak vele vezetni

– marcust richard hozta vissza és pénzért, mert ki akart szállni, ill szerelmes volt amy-be (mondjuk ennek mikéntjét nem mutatták meg)

– h richard miért lőtte le a társát jó kérdés, talán abban bízott, h jack vissza tudja hozni amyt

– marcus a folyamatos rémtetteivel veszélyeztette a QR titkait

– a szellemgép sztem egy kis írói segítség volt, h összeállhasson a kirakós

– a holttestek megkötözésének nincs jelentsőge, csak szertartás (a QR tagokat ugyan úgy kötözték, mint marcus az áldozatait)

– vszínű a naplók elégetésének és az a pár széttört vezető nem befolyáolja a visszatérést

– abszolult nincs megválaszolva, h miként találják meg az újjászületetteket

– donna öngyilkossága is zavaros még egy kicsit, hiszen a visszahoztala után lett öngyilkos, és ugye vissza is jött 9 év után. lehet ehhez kell a 9év? végig kell gondolni

– volt egy olyan furcsaság is, h richard úgy beszél mintha ő még nem jött volna vissza, ergo lehet a shappordoket nem hozzák vissza?

Sawyer - 2014. 10. 25. 17:43

Most álltam neki, nyilván számomra sem állt összes semmi a pilot után, de valamiért nagyon megfogott, végre ismét egy sorozat, ami nem akar mindent a néző szájába rágni. Láttam a később írásotokat, miszerint elég jó az első évad, úgyhogy mindenképpen folytatom.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz