login |

Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D.: kezdett a 2. évad

2014. 09. 24. 21:40 - Írta: superpityu

431 hozzászólás | kategória: kritika,

Összességében az előző tévés szezon nagy csalódásaként könyvelhettük el az Agents of SHIELD-et, hiszen az első részek után kifejezetten sokan abbahagyták a sorozatot, a nézettség is hatalmasat zuhant, azonban akik kitartottak, azok kaptak egy aránylag okosan felépített évadot. Persze nem akarok túlzásokba esni, és minden jó dolog ellenére voltak itt is hatalmas marhaságok.

Szóval tavaly a végére összeszedték magukat a készítők. Ráadásul felülről jött utasításnak köszönhetően összefűzték a sorozat és a mozifilmek világát, most pedig szépen kezdik kifejteni a Amerika Kapitány második része utáni eseményeket. Ez a szál akár érdekes is lehetne, mert tele van lehetőségekkel – bár ha az Agent Carter is hasonló történettel fog operálni, akkor nem tudom, hogy van-e értelme az egésznek.

A finálé óta eltelt egy kis idő, akadnak változások, érdekes fejlemények, de valahogy az egészet olyan sótlanul tálalták, hogy nem nagyon tudok pozitívan hozzáállni a kezdéshez. Az egy dolog, hogy az új karakterek alig kaptak lehetőséget a kibontakozásra, de a régiekkel sem nagyon foglalkoztak egy kivétellel. Érződött az egészen, hogy csak lefutották a kötelező köröket. 

Talán jövő héttől már jobban tudnak egy-egy szereplőre koncentrálni, mert ezúttal nem nagyon kapott senki sem érdemleges szálat. Kicsit reménykedtem, hogy legalább Skye történetével kapcsolatban kapunk valami morzsát, amin elindulhatnak, de be kellett érnünk egy félmondattal, amit senki sem hallott.

Coulson, nem tudom, de még semmilyenebbnek tűnik, mint korábban, ahogyan May is csak a kötelező badass figura szerepét kapta meg. Viszont a belebegtetett szálakban érzek potenciált, nem is keveset. Tényleg reménykedem, hogy csak abba a hibába estek, hogy alapoztak ezerrel, sokat akartak mutatni, és a következő részek már sokkal letisztultabbak lesznek.

Pontszám tekintetében inkább csak olyan 5,5/10 körül mozgott ez a nyitány, ennél rosszabb ne legyen már később. Az átívelésben látok lehetőségeket, és szerencsére a karakterek sincsenek még kiaknázva, így mindenképp bizakodom a vérszegény kezdés ellenére.

431 hozzászólás Ne habozz!

mse - 2014. 09. 24. 22:06

Nem egyezek, sőt odáig mennék, hogy olyanoknak (is) tudnám az epizódot ajánlani, akik időközben leépültek a sorozatról. Igen, alapvetően egy felvezető részt kaptunk, de annak szerintem igenis kiváló lett. Egy kicsit olyan mint egy újrakezdés (ezért is ajánlanám újaknak is), és mint ilyen megfelelően lefektette a már meglevő szálakat és belebegtette az újakat. A karakterek egyesével nem kaptak túl sok időt, de így is sokaknak megvolt a maguk “pillanata”, eléggé ahhoz, hogy néhány jelenet érzelmi szempontból is megfogjon (Fitz, Ward és Skye jelenete, sőt, szerintem May-nek is voltak apró jelenetei a csapattal, ahol egy eddig kevéssé látott aggódó oldalát mutatta). Röviden és velősen nekem marhára bejött. Tetszik az irány és tetszik az, amit itt kihoztak belőle. Van új főgonosz és az ellopott idegen tech visszavezethet mind Coulson kódjára, mind pedig Skye eredetére is akár.

Shyllard - 2014. 09. 24. 22:12

Nekem pont nagyon tetszett az egész, tényleg csak ilyen körbemenés volt meg minden, de annak valami nagyon jó. Elérték nálam azt, hogy ne bánjam, hogy végül visszatértem a sorozathoz.

winnie - 2014. 09. 24. 22:15

megnéztem, de abszolút nem volt érdekes, csak hogy egy új nézős véleményt írjak. a fitzes poén jó volt, de egyébként eldöntöttem, hogy nem folytatom.

ettől még a célnak megfelel, de én azért többet várnék, mint ennyire gépies leckefelmondást. szuperképesség pipa, relikvia pipa.

Benjy - 2014. 09. 24. 22:15

Pont most fejeztem be, és teljesen egyetértek a kritikával. Bántóan közepes volt az egész, olyan 5/10. Nem haladtunk semerre, de komolyan. Amolyan nesze semmi, fogd meg jól. Egy nagy nagy időhúzás volt az egész, aminek az első fele alapján azt hittem mindjárt egy bottle epizódot fogunk kapni kezdésnek. Az egyetlen értékelhető momentum a Simmons csavar volt, azért jár egy pirospont. Remélem nem ez lesz idén a mérce, mert nem ezt szoktam meg a tavalyi évad második felében. Vagy ahhoz kelleni fog most is egy Marvel filmes crossover?

Benjy - 2014. 09. 24. 22:18

Nem emlékszem hogy tavalyi is ennyire látszott hogy kevés pénzből dolgoznak? Mármint emlékszek pár momentumra, de például az hogy 20 percig egy sötétített bázison beszélgetünk az kiverte a biztosítékot.

Ghost - 2014. 09. 24. 22:51

A fanyalgókkal Én se tudok egyetérteni, számomra nagy meglepetés volt ez a szezonnyitó, pozitív értelemben. Az egész nagyon pörgött, görgették tovább az előző évadban megindított szálakat és közben újakat is nyitottak (de ne feledjük: a Marvel univerzumot a filmek története irányítja, ahhoz kell igazodni, így bármennyire is szeretné mindenki, ez a sorozat soha nem lesz iránymutató, nem fog semmi olyat meglépni ami döntően változtatna a Marvel világban). Tetszett az Agent Carter nyitás a Howling Commando-val, szerintem máris egy remek ákkötés. Absorbing Man remekül festett, bár nyílván nem fogjuk minden részben látni, izgalmas “mini-boss”-nak tűnik.

A karakterekre szerintem pont, hogy nem lett volna még értelme jobban ráfeküdni. Ez az évadnyitány, a legtöbb szereplőt ismerjük, felesleges lett volna mindjárt itt elmélázni a karakterek saját drámáján, inkább lefektették az alapokat, kivel mi van, aztán majd az évad során kibogozzák, de egyelőre szvsz felesleges lett volna ilyennel lassítani az epizódot. Összehasonlításképpen friss példa: Gotham-nek pont az tett volna jót, ha inkább 1-1 szereplőre koncentrál, mintsem bedobálja a neveket, egy lassabb kezdés szvsz előnyére vált volna; ellenben itt, ahol csak 1-2 új arc jelent meg, egyáltalán nem tett volna jót neki ha máris leülnek karakterizálni.
Egyébként hiába hatalmas klisé a jófiúból rosszá válás, majd a még sbalonosabb börtön látogatás, Én marhára élveztem (maga a cella is egészen cool) és remélem valami izgalmasat tudnak kihozni még Ward-ból.

Szóval egy ilyen akciósorozat esetében szerintem ez egy kiváló kezdés volt és bár nyílván ezután visszavesz a tempóból, Nekem meghozta a folytatásra is a kedvet.

Llew - 2014. 09. 24. 22:56

Pont olyan jellegtelenül semmilyen, szódával elmegy közepes, mint a tavalyi évad. A jövő hete szerintem még megnézem, aztán valószínűleg elteszem darára.

Dean6 - 2014. 09. 24. 22:56

Ez a sorozat a filmek gagyi változata, a cgi borzalmas, nem is értem miért nyomják bele az olyan jeleneteket,amikre nincsen pénz, így kapunk gagyi valamit,jobb ha bele sem tennék. A történet is elég semmilyen volt, untam az egészet. Egyszer már kaszáltam, de meggyőztek,hogy jobb lett, hát nem lett jobb…

winnie - 2014. 09. 24. 23:04

ghost: a gotham gothamre koncentrált, ott a város lényeg, itt a shield ügynökei:)

de itt hiába mondod, hogy mire nem volt szükség és, hogy mire volt, nyilván van, akinek kellett volna az, ami hiányzott belőle – neked ennyi is elég, másnak nem. nekem a figurák kvázi csereszabatossága például negatív volt.

de szerintem, akinek hiányzott ez vagy az belőle, az simán túlélte volna, ha az, ami történik érdekesebb vagy izgalmasabb.

(viszont az ne legyen érv, hogy később kibogozzák, mert így ez nagyon üres és mentegetőzésnek hat. nem tudjuk, mi lesz később.)

zolij - 2014. 09. 24. 23:38

kicsit tényleg semmilyen volt a rész, de voltak jó pillanatai, pl. a Fitz “dráma” meg úgy általában Skye :)

dzsiaj - 2014. 09. 24. 23:44

Személy szerint kifejezetten örülök a felvett új, sötétebb atmoszférának, Marvel fanként pedig a Szivacsember felbukkanásával kilóra megvettek. Így tehát engem is meglepett, de kifejezetten tetszett a nyitány, felkeltették a kíváncsiságom.
Azért Xenát kinyírni nem volt szép dolog.

Ghost - 2014. 09. 24. 23:44

Winnie: Nem értem miért mondod, hogy “itt hiába mondod, hogy mire nem volt szükség és, hogy mire volt”, mikor a véleményemet mondtam el a cikkre reflektálva.

És mért ne lehetne érv, hogy később kibogozzák? Sorozatról beszélünk, aminek pont az a jellegzetessége, hogy egy történetet, a karakterek drámáját hosszan, több részben meséli el. Talán mindenegyes karakter háttértörténetén, saját tragédiáján és teljes jellemrajzán végig kellett volna menni? Mint mondtam, az eddigi szereplők nagyrészét már megismertük, megalapoztak egyeseknek új szálakat az epizód cselekményein keresztül, amiknek hatásai majd a későbbiekben nyílván érzékelhetőek lesznek. Az újak valóban nem kaptak sok szerepet, de még mindig nem értem mért gondoljátok úgy, hogy egy évadnyitónak az lenne a feladata, hogy az új szereplőket azonnal bevonja és talán a család részeként érezzük őket, szerintem ez elég vállalhatatlan elképzelés.

A Gotham-es megjegyzésre nem tudom mire gondoltál. Lényegtelen hogy nézzük, karakterek nélkül nincs történet, Gotham-nek is vannak és mint mondtam, szerintem elég gyengén kezelte őket, olyan szempontból, hogy egy pilot-ról beszélünk, nincs semmi kötődésünk hozzájuk (ha csak nem úgy nézzük, hogy a Batman-világ sokak/mindenki számára ismert, de a szereplők akkor is idegenek), mégis dobálja be a karaktereket. A SHIELD esetében szerintem ez teljesen elnézhető, mert a casting nagyrésze ismert és innentől csak ismételni tudom magam: az új cselekmények majd tovább görgetik a szálaikat, új drámákat szőnek köréjük, az új arcok meg valószínűleg szintén kapnak több játékidőt, ezzel együtt több drámát. Csak azért hoztam fel a Gotham-et példának, mert érdekes módon ott tökre elfogadott volt, hogy nincs karakterizálás, a SHIELD-nél, egy visszatérő sorozatnál meg úgy tűnik elvárás.

És ne haragudj Winnie, de ilyenkor a véleményedet nem igazán tudom komolyan venni. Ez már többször felmerült bennem Sorozatjunkie-cikk olvasása során és nem bírálni akarlak Titeket, de nem értem hogy lehet úgy megítélni egy-egy epizódot, hogy közben rengeteg korábbi részt nem láttál (ha jól olvastam mostanában álltál neki folytatni az 1. évadot, de még a felénél sem jársz). Nyílván kapsz róla egy felszínes képet, ami alapján megítéled érdekel-e tovább vagy sem, de pont hogy karakterek szintjén egyáltalán nem tudsz belemélyedni, így ebben az esetben nem tudom hogy tudod megítélni, hogy melyik karakter jellegtelen, felesleges vagy hogy éppen milyen a csereszabatossága.

Na de leállok, egyáltalán nem vagyok Én egy olyan nagy SHIELD-fan, az első évad a jobb 2. fele ellenére is inkább csak közepes volt számomra, de pont ezért ez az epizód pozitív csalódás volt és nem tudok egyetérteni az inkább lehúzó cikkel.

winnie - 2014. 09. 24. 23:45

Ghost: “Ez már többször felmerült bennem Sorozatjunkie-cikk olvasása során”

ez új. melyeknél merült fel?

mindegy. a fentiekkel csak arra céloztam, hogy nem mindenki ugyanazt várja el egy sorozattól – te sem várhatod el, hogy más a te elvárásaiddal bírjon. ha valaki azt írja, hogy neki a karakterek elmélyítésére volt szüksége, akkor erre nem írhatod, hogy nem kellett volna. neked nem kellett, de neki kellett, még ha nem akarod is. triviális, de nem is akartam ezzel “nagyot mondani”.

“És mért ne lehetne érv, hogy később kibogozzák?”

azért, mert ha esetleg nem teszik, attól még nem lesz javítva a kommented:) persze, meglehet, hogy így lesz, sőt, valószínű, de ettől még, ha valaki érvel, akkor nem érdemes olyasmire hivatkozni, amiről fogalma sincs.

“A Gotham-es megjegyzésre nem tudom mire gondoltál.”

a címre. az egyik címe egy város. ennek a címe az emberekre utal, akik elmélyítését hiányoltak a posztban. (az, hogy mi elfogadott a gothamben, megint értelmezhetetlen, mert valaki számára ez, más számára az. nincs semmilyen konszenzus, közös vélemény. az a pilot nem volt egyébként szerintem semmi extra, de nem egy karaktert azért bemutattak. (egyébként rég rossz, ha valaki egy másik sorozatra mutogat, bezzegezik.)

“És ne haragudj Winnie, de ilyenkor a véleményedet nem igazán tudom komolyan venni.”

bocs, hogy kommentelni mertem 4 sort:) azért tettem, mert fent mse célzott az új nézőkre. gondoltam, megosztom, hogy én mit tapasztaltam.

azért a sorozatok nem annyira bonyolultak, hogy ne lehessen bármilyen epizódot megítélni egy rosz – közepes – jó-skálán. ha megnézek egy részt és nem nem tetszik annyira, jó eséllyel akkor sem fog tetszeni, ha megnézek hozzá még 20-at. ez nem valami bonyolult tudomány, erre mindenki képes. főleg, hogy te is írod, hogy nem is feküdtek rá a karakterekre. így végképp pofonegyszerű véleményt mondani. ( ahhoz nem kell ismerni a karaktereket, hogy azt írjam, hogy csereszabatosak voltak. nem egy mondat a 2×01-ből olyan volt, hogy “ezt mondassuk el valakivel”. mondhatta volna x és y is, igazából nem számított sokat.)

viszont én olyat nem írtam, hogy jellegtelen, ez nem tudom, honnan jött.

Malachi - 2014. 09. 24. 23:51

a részt még nem láttam, de a tavalyi évad alapján ez heti nézős lesz. viszont ettől függetlenül én azt nem értem, hogy lehet Coulsont sótlan karakternek tartani. nekem már a filmekben is kedvenc volt és itt a sorozatban főleg. nem szuperkatona, nem szuperhős, mégis tud kemény lenni és van olyan mély a karaktere, mint bárki másé – sőt én Skye, mellett a legérdekesebb karakternek tartom.

sehrezad - 2014. 09. 24. 23:57

winnie: “viszont az ne legyen érv, hogy később kibogozzák, mert így ez nagyon üres és mentegetőzésnek hat. nem tudjuk, mi lesz később”

Nos, jósok nem vagyunk, az biztos, csak láttunk már kismillió sorozatot, ahol később kibogozták, és visszatekintve (akár visszanézve) is másképp hatott az adott rész. És ha valaki sok ilyet látott már, akkor lehet, hogy nem zavarja az adott jelenség annyira, mert azt sejti a tapasztalatai alapján, hogy ez így tudatos. Szóval dehogynem lehet érv, miért is ne lehetne, felkínál egy más szempontú elvárásrendszert.

winnie - 2014. 09. 24. 23:58

sehrezad: de az a baj, hogy akkor mindenre el lehet sütni. én is ezt szoktam csinálni, szóval jól ismerem a jelenséget, bár én inkább az infók csöpögtetésével kapcsolatban szoktam írni, hogy “majd a folytatásban”

a lényeg, hogy egy epizódot érdemes annak kontextusában megítélni. annak a 40 percnek a működőképessége csak attól a 40 perctől függ a Jelenben. akkor is, ha hat résszel később történik valami, ami esetleg más megvilágításba helyez dolgokat, vagy kiegészít. most csak arra lehet alapozni, hogy a jelen tudásunk alapján milyen volt, amit láttunk. fáradt vagyok, nem tudom, mennyire zavaros, amit írok:)

nyilván, ha a rész XY szerint jó volt, akkor szuper, nincs gond. de ha valaki hiányol valamilyen megoldást, akkor őt a jövő most nem fogja vigasztalni. (mondjuk mivel nem rólam van szó, ezért inkább nem beszélek mások nevében.)

Lemoni - 2014. 09. 25. 00:36

Ez messze volt nekem a “hűha!!!” kategóriától, untam. Talán valamikor tömbösítve vagy darában megnézem, ha a későbbi hozzászólások meggyőznek, de a heti nézősökből kirúgtam.

Aredhel - 2014. 09. 25. 01:09

Nem értek egyet. Szerintem ez volt a legjobb s.h.i.e.l.d. rész.
Én az elmúlt másfél hét alatt daráltam le az első évadot, úgyhogy friss az élmény, mint ahogy az évadnyitó is. Mindent felráztak, tényleg semmi nem a régi. Vannak új karakterek, és a változatosság kedvéért érdekesek! (Többek között azt utáltam a sorozat eleji részekben, hogy minden szereplő egydimenziós, és végtelenül unalmas. Skye-is sablonos volt, most meg hirtelen érdekelni kezdett. Hát még Ward!)
Most alig várom a folytatást.

harmundo - 2014. 09. 25. 06:57

Én sem értek egyet a kritikával, szerintem egy nagyon jól összerakott évadnyitó volt ez. Messze jobb, mint az általam nagyon várt Person of Interesté. Szerintem hozta az előző évad második felének szintjét, vagy talán jobbat is kicsit.

Nálam ez 7/10 volt. Remélem szépen haladnak majd a sztorival tovább.

Zsolt - 2014. 09. 25. 07:06

Jól hallottam, hogy ismét szó volt Budapestről? (12:04) …you cooked up on Budapest…

Yooha - 2014. 09. 25. 07:26

Nekem olyan középszerű volt. Jobb, mint a tavalyi átlag, de rosszabb, mint az évadvégi átlag. Ez az Abszorbeáló Ember tetszik, meg Fitz megkattanása is jó ötlet volt. De akkor hol van Simmons ténylegesen? Azt tudjuk?

Zsolt - 2014. 09. 25. 07:42

Yooha, még nem tudni: Spoiler mentes angol szöveg “Sometime after Coulson took up his duties as the director of the newly reformed S.H.I.E.L.D, Simmons left the team. This caused Fitz, who was already brain damaged from his near-death experience, to become increasingly mentally unstable, even hallucinating that Simmons was still right by his side.”

spyblat - 2014. 09. 25. 09:06

Nyilván nem vagyunk egyformák, nem kell, hogy mindenkinek ugyanaz tetsszen.

Számomra a sorozat különlegessége mindig is a mozifilmes univerzummal való összefűzés volt, egy kellemes kis kikapcsolódás, és valszeg, ha megint tolok Avengers maratont, ezzel együtt fogom, de tény, hogy az első évad nem váltotta meg a világot. Mondjuk mit is várhattunk, amikor konkrétan meg volt kötve a készítők keze az Amerika Kapitányos események miatt?

Nyilván elfogult vagyok, szeretem a Marvel univerzumot, és maradok is végig, de szerintem is sótlan volt ez a kezdés.

Ghost - 2014. 09. 25. 09:07

Winnie: Nyílván mindenki mást már ettől a résztől, engem nem azvart, hogy nem volt karaktermélyítés. De most ez gond, hogy ezt leírtam és hogy nem értek egyet a kritikával? Nem csak annyit írtam, hogy “szerintem meg jó volt így”, hanem érvekkel alátámasztottam, hogy mért van így szerintem. Egyszerű vélemény nyílvánítás, ami jobb esetben vitát vált ki (NEM veszekedést, hanem vitát, beszélgetést, érvelést).
Szóval továbbra sem értem mért gondolod úgy, hogy kvázi felesleges volt az, amit korábban leírtam, mert mint mondtam, nem csak úgy odabögtem valamit, hanem meg is magyaráztam. Ez persze jelentheti azt, hogy továbbra sem gondoljátok így, nem sikerült meggyőznöm Titeket, ez rendben van (ilyenkor persze örülök, ha válaszként kapok hasonló érvelést), de Te inkább azt éreztetted velem, hogy hülyeség amit mondok, pedig csak egy vélemény volt.

nadivereb - 2014. 09. 25. 10:32

Szerintem is kifejezetten jó nyitórész volt. Lucy Lawless maradhatott volna még, poénból eldobathattak volna vele egy frizbit a mechanikus karjával :D
Egyébként szerintem egy csomó érdekes szálat beindítottak, a karakterek is fejlődnek/változnak, nekem nagyon bejött.Én pont nem éreztem úgy, hogy “lefutották a kötelező köröket”, szerintem most, underground üzemmódban lehet igazán érdekes a dolog.
És nagyon várom Mockingbird megjelenését :)

Dave - 2014. 09. 25. 11:20

Nekem fel se tünt, hogy spórolás van, amíg itt nem említették. Amúgy tetszett az évadnyitó.

sehrezad - 2014. 09. 25. 11:31

winnie: értem, amit írsz, de néha a (vélt) jövő is vigasztaló lehet :D
Persze itt a hiányosság mértéke is számít, ha valami nagyon nem működött, teljesen el lett rontva, akkor annak egy időre annyi. De épp az általad is említett infócsöpögtetés vagy itt a karaktermélyítés olyan tényezők, amelyek a teljes évad vagy sorozat kontextusában nyerik el igazán relevanciájukat. Az adott rész élvezeti faktorát az első megnézéskor persze nem befolyásolja, ez igaz, legfeljebb annyiban, hogy nem zavar annyira a hiányosság, mintha mondjuk a fényképezés vagy a párbeszédek lennének csapnivalóak :)

Tibo - 2014. 09. 25. 18:48

Nekem tetszett az évad nyitó, s most jöhetnek a szálak kibontakozásai. S bár teljesen biztos nem vagyok benne, de szerintem az évad története vagy a Bosszúállók 2-höz vagy az Amerika Kapitány 3-hoz fognak vezetni, vagy esetleg mind kettőhöz.

Laci - 2014. 09. 26. 11:26

Fitz :'(

Ennn - 2014. 09. 26. 13:41

Nekem bejött a kezdés. Szeretem a lassú épíkezést.

Agent Xenán szakadtam! Esküszöm vártam, hogy mikor kezd olyan idióta sikoltozásba valami űrből jött fémkarikával. Nem tudok elvonatkoztatni.

A Fitz csavarnak bedőltem! Mindig észre szoktam venni az ilyen csavarokat, de itt totál nem!

Az is jó, hogy Ward annyira szétcsúszott amennyire. Gondolom, hogy most megpróbálják rehabilitálni a karakterét. Ezzel úgy vagyok ahogy Erik a TB-ból, amikor megkérdezi tőle a csaj, hogy sikítson-e miközben kajál belőle: “Csak akkor, ha nagyon, nagyon jó vagy benne!”

schray - 2014. 09. 26. 18:06

Jó volt ez, sokkal (hitelesebben próbált) sötétebb hangulatú (lenni) mint az előző évad, bejött a “főgonosz” is, sokkal jobban lehetett tartani tőle, mint az előző évad ellenségeitől.
Sajnálom Fitz-Simmonst, jó páros volt és most így nagyon fura, Wardot viszont nem bírtam, az új karakterek jobb arcok. A fordulat a sorozat mércéjéhez képest, meg amúgy is király volt, én is bedőltem, szépen kivitelezték. Az új, érettebb Skye is jobb, kevésbé idegesítő. Lucy Lawless szerepelhetett volna többet viszont :/

Ha ilyesmi lesz az évad, akkor stabilan nézős marad nálam :)

zolij - 2014. 09. 27. 14:02

Újranéztem a részt. Egyrészt a Fitz jelenetek így teljesen máshogy néznek ki hogy tudjuk amit tudunk :)
Másrészt másnak is feltűnt, hogy amikor Xena megfogta, az Obeliszk oldalán ugyanolyan jelek rajzolódtak ki, amiket Coulson lát (Garret is látta korábban, illetve az 1×04-ben és 1×14-ben is felbukkant)?

torjack - 2014. 09. 29. 20:23

Kezdésnek nem volt rossz, a Fitz-Simmons poénért a végén meg jár a pacsi. Ward-tól hiányoltam egy “Hello, Clarice” poént. :D Na, majd legközelebb.

Malachi - 2014. 10. 01. 15:52

végre volt rá időm, és tetszett! talán még jobb is, mint ahogy az első évad befejeződött.

itt is szeretném kérni, hogy ELŐZETESBŐL sose spoilerezzünk, én soha nem nézek előzeteseket! ezt még elviselem, de a jövőben légyszi tartózkodjunk az ilyesmitől. köszönöm! :)

Aredhel - 2014. 10. 02. 12:40

Nekem nagyon tetszett a második rész is. Pörgött, friss volt, egyáltalán nem volt unalmasan klisés, mint az első évad gyakorlatilag 3/4-e. Mondjuk, ahogy olvastam a kinti kritikákat, erről megoszlanak a vélemények.
Mindenesetre nekem egyáltalán nem hiányzik Ward, és sokkal szórakoztatóbb hozzáadásnak tartom ezt a Han Solo-féle Lance Huntert. Meg amúgy is imádom az angol akcentusú, borostás, “rosszfiú aki jófiúvá válik” típusú karaktereket. A Fitz-Simmons jelenetek zseniálisak. Már az előző évadban is melegség öntötte el a szívemet, ha Fitz szerepelte, de nem tűnt fel, mennyire jó színész Ian De Caestecker (nem tudom, jól írtam-e a nevét, nincs kedvem rákeresni). A szerelő srác hozzáállása is jó, és már előre örülök a “hármasuknak”, Fitz-cel és Simmons-szal.
Meg erről a fejében levő Simmonsról eszembe jutott a Battlestar Galatica idevágó párosa Baltarral és a képzelt Caprica-6-el. Enegem berántott ez a sorozat, holott amikor mindössze 2 hete lekezdtem nézni, iszonyatos szenvedés volt. Csak azért folytattam, az első 3 rész után, mert épp nem volt jobb dolgom, és mert belengették, hogy az 1. évad vége hatalmasat javul, és kapcsolódni fog a Captain America 2-höz.

mse - 2014. 10. 03. 19:57

Nekem a második rész kevéssé jött be, kevésbé volt összeszedett és az érdeklődésemet se kötötte le annyira. Mondjuk ezt nálam sem Ward hiánya okozta, igazából kifejezetten örülök, hogy nincs benne minden epizódban, ezt személy szerint én is így oldottam volna meg. Lance-hez még hozzá kell melegednem egy picit, lehet, hogy ezért is volt nekem annyira közepes ez a második rész. Szerintem például Trip állandó szereplővé való előléptetésével jobban jártak volna, az ő karaktere így háttérmunkásként is sokkal szórakoztatóbb és jobban leköti az érdeklődésemet mint az újonc.

Polgb - 2014. 10. 04. 00:12

“The guy is jacked and he can turn any body part into any material” Azzal az arckifejezéssel :D

MT90 - 2014. 10. 04. 09:29

Nem ez volt a legérdekesebb rész, de legalább láttuk Skye papát :)

ördöghöm van - 2014. 10. 05. 15:58

bejött mind2 rész és skye továbbra is nagy szerelem :)

Jackdaw - 2014. 10. 06. 09:38

Én szeretném, ha megtartanák Wardot, sok lehetőség van a karakterében. Egyébként szerintem mindegyik szereplő sokat fejlődött, talán Mayről lenne jó egy kicsivel több infót megtudni.

A történet jól halad, örültem, hogy Skye apját ilyen hamar bemutatták. Remélem, ez az évad gyorsabban halad majd, mint az első :)

Polgb - 2014. 10. 07. 20:17

Robert Downey Jr kérdésekre válszolt Redditen kb egy órája, azthiszem ez a válasz ide illik: http://www.reddit.com/r/IAmA/comments/2ikmuz/robert_downey_jr_avengers_member_emerson_lake/cl2z6iv

MT90 - 2014. 10. 07. 20:47

Ha már RDJ, nemrég erősítette meg, hogy zajlanak a tárgyalások a Vasember 4-gyel kapcsolatban.

Llew - 2014. 10. 07. 21:37
Enzo - 2014. 10. 09. 00:27

ja hogy az Skye apja volt? ez nekem tök kimaradt, köszi :D

amin viszont felsírtam, az a “he can turn any body part into any material” szöveg volt…ha lett volna valami ital a számban, biztos kiköpöm :DD

Aredhel - 2014. 10. 09. 09:59

Tök jó volt. Egyre jobban tetszik. Már majdnem annyira várós, mint a POI. Érdekes, h tavaly hétfő volt számomra a nagy sorozatnap, de most szerda lett a legjobb (POI, SHIELD, SOA és most a Flash). Érdekes, hogy a Flash pilotja lenyomta a shieldet, pedig nekem kicsit csalódás volt. Olyan bugyutának/gyermetegnek hatott, mint a shield eleje. Majd meglátjuk. Mindenesetre go DC universe!

MT90 - 2014. 10. 09. 12:13

Végre van olyan DC rajongó, aki nem csak sz@rozni tudja a Marvelt.

Brynden Rivers - 2014. 10. 09. 15:01

Szerintem eléggé egyérelmű, hogy a DC és Marvel közül melyik miben jobb:

élőszereplős film/sorozat:
Batman > X-men > Marvel/Disney > többi DC > Marvel/Sony

képregény, animáció, videójáték: DC > Marvel

Brynden Rivers - 2014. 10. 09. 15:08

Egy kérdés:

jól értem hogy a “gifted” az mutánsokat (Quicksilver, Scarlet Witch) visszacsempészése a Marvel/Disney mozgóképest univerzumba a Fox jogai miatt?

MT90 - 2014. 10. 09. 17:06

Szerintem igen.

Aredhel - 2014. 10. 09. 20:59

@MT90
Köszi :) Igyekszem nyitott lenni, de valójában dilettáns vagyok mindkettőhöz. A DC karakterek jobban bejöttek, meg a Justice League-et is jobban bírom az Avengers-nél.
Viszont az X-ment nagyon bírom…

MT90 - 2014. 10. 10. 07:49

Nem is kell mindig vitatkozni, én pl. már nagyon unom a Marve-DC összehasonlítgatásokat. Mindegy.
Más: Jeremy Renner szerint van esély, hogy megjelenjen a sorozatban.

Brynden Rivers - 2014. 10. 10. 08:37

Chris Evans lenne érdekes. Cap-Coulson találkozás :D
– Are you not dead?
– Are you not dead?

Egyébként nem hiszem el, hogy egy 10 percnyi szerepet ennyire nehéz beilleszteni a sztárok naptárjába, ráadásul
Mark Ruffalo és RDJ esetében csak voice-actinggel is meg lehetne oldani a dolgot.
De a többiek esetében sem kell ugyanabban az időben ugyanazon a helyen forgatniuk, mint a stáb többi részének, a CGI csodákra képes.

Aredhel - 2014. 10. 10. 09:01

Inkább Thort vagy Lokit hozzák be. Értékelném…
De mi van Fury-val? Visszavonult és kész? Vagy vmit kavar. Nehéz elhinni, hogy az összeomlás után Coulsonra hagyta az egész építkezést.

MT90 - 2014. 10. 10. 19:34

Tom Hiddleson szívesen benne lenne a sorozatban. Tavaly már mondta, hogy beszélt erről Joss Whedonnal. DE kevés esélyt látok rá. A képregényekben talán ő adta Carl Creelnek a képességet. Fury meg nem Európába ment az AK 2 végén?

zolij - 2014. 10. 10. 21:57

igen, Fury Kelet-Európába ment az AK2 végén hogy leszámoljon az ottani Hydra sejtekkel (a térkép alapján jó sok dolga lesz).

Ennn - 2014. 10. 12. 16:29

Eleinte nem szerettem Ward karakterét, de a nagy csavar, végül nagyon bejött.
Apropó Ward.
Ha a karakter rehabiltáásának része, hogy: “tudtam, hogy te majd olyan okos leszel, hogy… de golyót repíteni a fejedbe nem tudtam…” , akkor szerintem nem jó úton haladnak.
Új szereplők közül a szerelő srác lett a legjobban eltalálva. Kicsit, emlékeztet John Coffe karakterére a halálsoronból, mert a faszi hatalmas, kissé félelmet keltő, mégis türelmesebb és kedvesebb mint egy jó bölcsis néni és akkora szíve van, mint egy aréna.
A borostás angol, annak ellenére, hogy borostás, és angol hidegen hagy.
Coulson vesztett a régi bájából, és kezd érdektelen lenni számomra, ahogy per pillanat Skye is.
Viszont Fitz és Simmons jobbak mint valaha.
Az utóbbi részek alapján érdekel az, hogy Simmons hogy bírkózik meg az új feladatával, Fitz, hogy épül fel, teszi túl magát Simmons távollétén, hogy hogy mer barátkozni a szerelő sráccal, aki marhára türelmes, vele, hogyan tud megbocsátani Wardnak…
Ja, engem mindig is meghatottak a mély emberi drámák…

Malachi - 2014. 10. 15. 15:56

mennyi akció, mennyi izgalom! :)

ha Coulsont kiírják, nagyon morcos leszek – de tippre a végén az Obeliszk menti majd meg valahogy. igaz nem mutatták, de remélem elvitték magukkal a maszk készítő masinát is, jó hasznát vehetnék.

Llew - 2014. 10. 15. 18:49

ha Coulsont kiírják

ez elég vicces lenne a sorozat indulásának fényében

Malachi - 2014. 10. 15. 20:11

igaz, igaz, de nagyon aljas módon lengetik a kaszát a feje felett. mindegy, Coulson mindent túlél.

Llew - 2014. 10. 15. 22:42

Ez a maszk készítő masina szerintem több kérdést is felvet. Black Widow használta a TWS-ben, vagyis nem új Hidra fejlesztés. Akkor Coulsonék eddig miért nem használták, de leginkább miért nincs a kiszűrésére valami technikájuk? Ennyi erővel a múltkor is álTalbottal beszéltek. Egyébként jobb lenne, ha nem lenne ezen túl bevett technika, mert azzal csak még jobban Misson Impossible (a sorozat) hangulata lenne a dolognak.

Ez kicsit illúzió romboló, hogy Rena a múltkoriak után mindenféle védelem nélkül szaladgál. Ha meg ilyen lazán megtalálták, akkor miért nem mentek érte mikor az Obelsik is nála volt?

Malachi - 2014. 10. 16. 00:35

akkor onnan volt ismerős! bevallom bár láttam a filmet, annyira nem fogott meg – csak a főbb sztorira emlékszem másra nem nagyon.

Ennn - 2014. 10. 16. 20:16

Pedig tutira vettem, hogy Ward megszökik a szabotázs alatt… de jó, hogy nem játszották el ezt a klisét.
May nevetése az akció alatt zseniális volt! Tudom, csak egy nevetés, de akkor is! Remélem még sok ilyen beépülősdit látok tőle a jövőben. :D
Ja, és gyerünk Fitz! Én neked drukkolok!

Llew - 2014. 10. 16. 21:36

A szabotázs a gép (A Busz) ellen irányult Ward meg a bázison van egy pince szobába zárva.

Jackdaw - 2014. 10. 17. 09:46

A maszk már az Amerika Kapitányban is nagyon deus ex machina volt, meg itt is… Szerintem is jobb lenne, ha nem nagyon használnának ilyen hirtelen kiderülő trükköket. Ennek ellenére May vs “May” bejött :D

DarkEagle - 2014. 10. 20. 20:41

Nekem eddig bejön mondjuk az 1. évad utolsó 6-7 részét egybe néztem meg. Azért meglátszik hogy ki ügyködik a sorozaton nagyon Whedonos. Ward a ketrecben segít (Angel :D ) Meg úgy maga az egész hangulata olyan. Épp ezért bízok még mindig a sorozatban. Lehet hogy lassan halad de Whedon minden sorozata ilyen volt. Aztán mégis megéltek 7-8 évadokat. Már amelyik persze. :D

Malachi - 2014. 10. 20. 22:07

ja, igazából azt akartam mondani, hogy tavaly jobban pörgött a topic… pedig idén jobban kezdett a sorozat!

winnie - 2014. 10. 21. 05:13

“Azért meglátszik hogy ki ügyködik a sorozaton nagyon Whedonos.”

nem ügyködik rajta whedon. a testvére és a sógornője a showrunner, joss whedonnek nincs sok köze hozzá, ő mással van elfoglalva:) készítőként van egy fix kreditje, de szerintem mindenki egyetért abban, hogy a sorozat sokkal jobb lenne, ha ő is dolgozna rajta. jed whedon elég tapasztalatlan, a dollhouse és a spartacus stábírója volt és rögtön showrunner lett – ez lehet, hogy túl nagy falat neki.

“Lehet hogy lassan halad de Whedon minden sorozata ilyen volt. Aztán mégis megéltek 7-8 évadokat. Már amelyik persze. :D”

4-ből 1 megért 7 évadot. egyébként 5-2-1 a whedon sorozatok trackrecordja. de ez csak szőrözés, mert egyébként értem, mit mondasz. és benne van.

szebe - 2014. 10. 22. 14:58

“tavaly jobban pörgött a topic”

Igen, mert sokan belenéztek pár részbe a Marvel filmek miatt, akik aztán kifejezték nemtetszésüket, és kaszálták a sorozatot.

2×05 SPOILER
Kicsit megijedtem a rész közepén, hogy a lebukás után merre megy a sorozat, de az epizód vége erre is választ adott.
A címadás véletlen sikerült így, vagy kimaxolták a szóviccet?
“Orson” hihetetlen egyébként, bármilyen soroatot/filmet nézek, gonosz a faszi :D
Az újabb eye-candy meg hmmm :)

hummel - 2014. 10. 22. 19:10

Mókás lett volna, ha Fitz az igazi Simmonst is csak hallucinációnak nézi, bármit is mond Jemma.

Raina meg, ha kényszer hatására is, de úgy tűnik csatlakozik a jó fiúkhoz. Talán idővel ez önkéntes alapon is menni fog. Egyébként érdekelne mi az a jövőkép, amit szeretne látni, mert nem az első alkalommal hozták már szóba.

FronTeeR - 2014. 10. 23. 21:06

Jó rész volt. Mozdultunk valamerre. Ward nem hazudik, Raina szarban van…TÉRKÉP…Bobbi Morse egy badass. Esküszöm könnybe lábadt a szemem Fitz és Simmons találkozásán…nagyon sajnálom szegényt. Egy az egyben jól szórakoztam. Bocs ha spoiler-eztem.

Benjy - 2014. 10. 24. 16:13

Most néztem meg a 4. részt és valami roppant szórakoztató volt. Ez lenne a minimum szint amit a folytatásban is elvárnék.

Enzo - 2014. 10. 24. 17:37

“Leo Fitz vagyok, és Jemma Simmonsnak küldeném a Hydrába a következő számot:
https://www.youtube.com/watch?v=LrEuKW9cdo4

:D

Neoprimitiv - 2014. 10. 24. 22:49

A hosszú hétvégén egyben megnéztem a 4-5. részt – nem lettem fan, de ez a színvonal bármikor jöhet. Főleg az olyan részek, mint a negyedikben az “Igen, ez May. – Minden rendben van?” (Ming Na-Wen egy biológiai csoda. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy 51 éves!)

Az 5. rész végén nekem nem volt egyértelmű, hogy Fitz tényleg felfogta-e, hogy Simmons valóban ott van? A Bobbi Morse-ról felkerült hivatalos képek pedig, hogy is mondjam, kihangsúlyozzák Adrianne Palicki tehetségét…
http://marvel.com/news/tv/23510/get_tactical_with_your_first_look_at_mockingbirds_suit_in_marvels_agents_of_shield.

A. - 2014. 10. 27. 17:11

én onnantól daráltam le, ahol a Viasat tartott – nagyon jó kis dara volt.
De Fitzért megszakadt a szívem, komolyan. Annyira szurkolok neki. Régen érintett meg így sorozatszereplő sztorija.

szebe - 2014. 10. 30. 10:55

Így a 2×06 után asszem mindenféleképpen jó évadunk lesz

zolij - 2014. 10. 30. 16:02

kicsit féltem, hogy Skye bekajálja Ward dumáját, de szerencsére nem lépték meg az írók :)

sehrezad - 2014. 10. 30. 18:28

A 6. is rész is eléggé oda volt téve – az első évad harmadik harmada óta (kb. a Hydra felbukkanása után) folyamatosan jó a színvonal, ez a rész is egy lélegzetvételre pörgött le.
Kíváncsi leszek, van-e valamilyen háttéralku Ward és Coulson között, vagy tényleg simán átadta – de amennyi csavar van ebben a sorozatban, inkább arra tennék, hogy összejátszanak.

rodosto13 - 2014. 10. 30. 20:55

Én is azt vettem észre, hogy néha vissza kell tekernem a sorozaton belül ahoz, hogy teljesen megértsem, mert ebben, és az előző részbe is vannak olyan pillanatok, hogy “hoppá, mi is történt itt, milyen csavar ez most?.” Finoman szólva kevés sorozatban van meg ez, az a szörnyű, hogy van olyan (pl Sleepy Hollow, ahol átugrálva jeleneteket is megértem mi történik). Itt meg az első évad utolsó harmadában is voltak ilyen epizódok, és tartják is a színvonalat. Plusz Coulson úgy tűnik méltó utódja Fury-nek :D

Llew - 2014. 10. 30. 21:21

Hát, ennyi kellett, nem bírták tovább kalickában tartani Wardot. Elég nyilvánvaló volt, hogy szökés lesz belőle. Ettől függetlenül sokkal jobb a sorozat, mint tavaly, de így is csak egy könnyed szórakoztató akció sorozat némi plusszal. Klasszikus nem lesz belőle.

MT90 - 2014. 10. 31. 13:50

Mindig is egyértelmű volt, hogy nem lesz klasszikus széria :) 2 Marvel film megjelenése között jó időtöltés.

andus - 2014. 10. 31. 22:17

Teljesen korrekt jelenleg, és még sok mindent kihozhatnak belőle.
Ward kikerült, várható volt, és örülök is neki, mert már kicsit idegesítő volt, hogy Skye félbeszakítja, bármi fontos dolgot akar éppen elmondani.
Az angol meg ne menjen sehová, mert nagyon megkedveltem, üde színfolt a sorozatban.

Crias - 2014. 11. 01. 16:42

Hát nekem Mockingbird valahogy nem jött át :(
Akit eredetileg akartak valahogy jobban illett volna a szerephez.

Brynden Rivers - 2014. 11. 02. 21:33

@Crias: Kit akartak eredetileg a szerepre?

torjack - 2014. 11. 02. 21:58

“Kíváncsi leszek, van-e valamilyen háttéralku Ward és Coulson között, vagy tényleg simán átadta – de amennyi csavar van ebben a sorozatban, inkább arra tennék, hogy összejátszanak.”

Nem tudom…ha összejátszanának, akkor felesleges a menekülős színjáték, meg az ügynökök megveretése. Amúgy is kétlem, hogy Coulson megbízna Ward-ban.

Azt inkább el tudom képzelni, hogy Coulson hagyta meglépni, hogy lássa merre megy Ward. Valami spéci nyomkövetőt biztos el tudtak rajta/benne helyezni, amikor Ward be volt nyugtatózva a sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Valami biztos van a háttérben, az újdonsült igazgatónak tudnia kellett, hogy Ward meg fog tudni lépni.

Ennn - 2014. 11. 05. 00:21

Nekem nagyon bejött a legutóbbi rész!
Annyira jó, hogy nem akarják visszajófiúsítani Ward-ot.
Vagy ha mégis, nem most rögtön.
Szeretem, hogy nem a megszokott sémákal dolgoznak.
Minden más sorozatban már rég kiderült volna, hogy Ward végig a jófiú volt, és mindenki akit elméletileg megölt volna, elősétált volna a sarokból, ahol pont kiégett egy lámpa…

Benjy - 2014. 11. 07. 19:45

Az évad elejével annyira nem voltam kibékülve, de az utóbbi pár rész egész jó volt (főleg a 2×04 és a 2×06). A körömrágós, rögtönnézős kategóriában nincs bent, de alkalomadtán arra a 40 percre jelenleg szórakoztató tud lenni.

Nessie101 - 2014. 11. 08. 18:21

6-os rész nagyon bejött, eddig a 2. évad jó irányba halad reméljük tartja majd a szintet :)

“MT90 – Végre van olyan DC rajongó, aki nem csak sz@rozni tudja a Marvelt.”

Én soha nem értettem, hogy miért kell ezt csinálni, szerintem mindkettő baromi jó. Éjjen a DC és a Marvel :)

MT90 - 2014. 11. 08. 18:36

Nem tudom,hogy SPOILER-e, de Chloe “Skye” Bennet nemrég azt mondta, hogy megváltoztak a sorozatban a játékszabályok, de többet nem mondhat, mert kirúgnák.

Ayrons - 2014. 11. 08. 19:16

Meg most már azt pedzegetik hogy a Civil Wart itt vezetnék fel a sorozatban. Ward tesó tökéletes alany lenne a kedvezményezőnek.

agent - 2014. 11. 09. 11:36

A sorozat első epizódjai nagyon gyengék voltak és gagyik is az volt az érzetem hogy ismét egy szépfiú egy dögös és okos csajszi , két kocka és egy sexy kínai csajszi és persze a főnök. De szerencsére ez a sorozat előre halltatával és a sok új szál behozatalával egy nagyon remek kis sorozat lett belőle! Tetszenek a fordulatok és hogy nem azt kapjuk amit várunk, mindig okoz meglepetést és késztetést arra hogy még , még . Szóval ha így folytatódik akkor nem lesz hiba.Tetszik hogy nem húzzák a végletekig az eseményeket hanem gyorsan pörgősek az szituációk. Semmi sem biztos és konkrét. Én nagyon várom a 2. évadot.

MT90 - 2014. 11. 11. 13:50

Az első évad 90 ezres, Viasat 3-as nézettsége soknak számít? Min múlik/mennyi esély van rá, hogy rá, hogy a 2.-at is leadják? Remélem, hogy az Agent Cartert sem hagyják ki :D

zolij - 2014. 11. 12. 15:03
Aredhel - 2014. 11. 12. 23:08

@zolij
:-)
találó

Bender - 2014. 11. 14. 07:39

Ez a mostani jó kis rész volt, bár a vége jelenet már előrevetíti a következő részt tartalmát. A legvégén láttam, hogy van a szobában a háttérben egy lapát meg vagy 3 benzines kanna, akármit is akar, nem sok jót ígér egy bizonyos személynek, persze ez még nem jelent semmit. Majd jövő héten kiderül…

MT90 - 2014. 11. 14. 10:21

Dat város térkép :D

Alice - 2014. 11. 15. 00:18

Ayrons – 2014. 11. 08. 19:16
Korai lenne még a Civil war, annak is eljön az ideje, de előbb Apokalipszis. A teste már megvan. Szerintem ennek jön most a felvezetése.
Ward-ból nem csinálnak jó fiút. Említették, hogy vannak a shadow, vagy milyen Shield ügynökök, na ő ilyen lesz pont. :)

Ayrons - 2014. 11. 15. 07:08

Apokalipszis? Melyre érted ? Mutánsos nem lehet. Civil Wart nem most akarják, hanem Amcsi kapitány 3 előtt akarják a sorozatban felvezetni ( ha addig még lesz) Wardból szerintem se lesz jó fiú tipikus antihős lesz. Másik Skye apuka vagy anyuka az idegen lény ? Apuka látszik annak de mi van ha ő csak tárgyaktól lett ilyen(obeliszk stb)

Whedon az Entertainment Weekly-nek azt nyilatkozta tavaly, hogy minden egyes forgatókönyvet és történetet elolvas, jegyzetel, tanácsokat ad hozzá és ha szükséges, átírja a komplett epizódot is. Ennyit arról hogy nem nagyon foglalkozik a sorozattal.

winnie - 2014. 11. 15. 08:20

ayrons: “mondta”? ne vicceljunk. executive producer, atfut rajta minden szkript, o is azon 10-12 ember kozott van, akik note-okat fuz hozza, de azok zome kisebb, par nap alatt eszkozolheto valtoztatasokat javasol, semmi komoly. persze, hogy ezt mondja. nem fogja azt mondani, hogy nem olvassa.

sot, lehet, hogy informalisan a masodik evad munkalatai elott tartott tervezesen is reszt vett, de ne altassa magat senki. es nem csak azert, mert szerte a vilagban forgatta az avengers 2-t, ami egyebkent utomunkaban is hihetetlen sok idot vesz el.

az iranyokat, sztorikat, hangvetelt nem hatarozza meg, forgatasokon, vagasokon nincs ott, az a showrunnerok dolga. atirni meg nem fog atirni semmit, mert olyasmire vegkepp nincs ideje

Alice - 2014. 11. 15. 14:45

Ayrons – 2014. 11. 15. 07:08
A Shield mindenbe beleártja magát, én a képregény szerint is látok egyezést.
A test a hengerben amiről többször tesznek említést. Amit lát Kolszon bácsi a “terápiája” alatt.
Figyeld meg mit mondanak róla. Terljesen összevág Apokalipszissel. Vagy ez csak nekem tűnt fel???

torjack - 2014. 11. 15. 14:53

Apokalipszis (már ha az 5000 éves mutánsról van szó) nem lesz. A jogok a Fox-nál vannak, nem a Disney/Marvelnél.

Idén elszórakoznak az Avengers 2. felvezetésével (lásd: HYDRA),jövőre (ha lesz 3. évad), lehet alapozni a Polgárháborúnak.

MT90 - 2014. 11. 15. 16:06

Avengers 2 után még jön az AntMan tie-in is :D Utána jön a sorozatba Speedball :D Fran Kanz tweetelt valami olyasmit, hogy “SHIELD.Mickingbird.Soon”, aztán törölte is.

Alice - 2014. 11. 15. 16:22

torjack – 2014. 11. 15. 14:53
Hát ezekhez a kiadói, jogi részekhez nem értek. Annyit tudok amit a képregényekből olvastam. Jó is volt ez a dolog, míg a történeteket nem gátolták a jogi baromságok, addig a fantázia volt az úr. :)
Amúgy szerintem simán beletehetik, hiszen meg nem nevezik őt, tehát csak sejtetik, de ha az nem a mutáns apokalipszis, akkor meg ki?? Szerintem egyértelműen ő az, hiszen ki az akinek ilyen dns-e van, és több ezer éves. :)

Llew - 2014. 11. 15. 17:26

Alice:
Ne keverd ide a képregényeket. A sorozat színtisztán a Disney/Marvel mozis univerzumon alapul. Annak meg semmi köze a Fox féle X-Men és a mutánsok világhoz.
Bár eddig nem lett megnevezve, de a tubusos kék idegen 99%, hogy egy kree (GotG Ronan faja).

szebe - 2014. 11. 15. 17:28

Meg kell mondjam, nem gondoltam volna hogy ennyire tetszeni fog a második évad. Remélem tartják ezt a szintet, de nem sértődnék meg, ha beindulna ez is úgy, mint az előző.

Alice - 2014. 11. 15. 18:57

Llew – 2014. 11. 15. 17:26

Ebben teljesen igazat kell adjak neked. Erről hajlamos vagyok megfeledkezni.
Ami a kreet illeti, na az a témakör amit kikerültem a képregények világából, mint sokan. Mert az nem a mi bolygónk, nem itt játszódik, stb. Meglestem guglin, és mások is erre a következtetésre jutottak. Akkor tényleg nem Apokalipszis. Kár, nekem valószínűbbnek tűnt. Talán így sem rossz.

Tűnjenek a fenébe a Kree-k. Van itt nálunk is 1-2 ütős “ember”. :D

Llew - 2014. 11. 15. 19:32

“Van itt nálunk is 1-2 ütős “ember”.”
xenofób :)

Crias - 2014. 11. 16. 14:03

Pedig én is apokalipszisre tettem volna több ok miatt is.
Pl.: Kinézet tudom irreleváns de mégis, meg ugye elhangzott egy ilyen mondat is:
“itt volt már a piramisok előtt” -> ugye ő építette a piramisokat

Innentől talán SPOILER-es bár én sem igazán ismerem a képregényeket.

De jobban belegondolva csak simán egy inhuman lehet, mégis miért akarnának annyira visszamenni Attilanba?

Crias - 2014. 11. 16. 14:10

Brynden Rivers
Eredetileg Laura Vandervoort lett volna Mockingbird, és szerintem jobb is lett volna a szerepre, meg illett is volna hozzá, de berendelték az idióta Bittent így maradt ott, ezzel szerintem egy nagy lehetőséget dobott el, de ez csak az én véleményem.

zolij - 2014. 11. 16. 23:13

Apokalipszis az X-Men következő részében lesz, de az ugye nem része a Marvel filmes univerzumának. Az idegen valszeg Kree, a faj már “szerepelt” a sorozatban is (még a GotG előtt), Lady Sif említette őket Coulsonnak.

Crias - 2014. 11. 17. 11:36

zolij
De a kérdés még mindig adott: a Kree-k minek akarnának Attilanba menni tudat alatt?
Tuti nem Kree.

winnie - 2014. 11. 17. 13:16

“Eredetileg Laura Vandervoort lett volna Mockingbird, és szerintem jobb is lett volna a szerepre, meg illett is volna hozzá, de berendelték az idióta Bittent így maradt ott, ezzel szerintem egy nagy lehetőséget dobott el, de ez csak az én véleményem.”

nem hiszem, hogy ilyesmi valaha felmerült volna, vagy van erre valami értelmes forrás is? nem csak azért, mert sorozatos castingban nincs olyan, hogy “lett volna”, de ha valaki szerződés alatt van, akkor eleve szóba sem kerül. ergó ez nem lehetőség eldobás. (a shield 2. évad még talán be sem volt rendelve, amikor eldőlt a bitten sorsa. vagyis azt sem tudták, hogy ki lesz benne karakterszinten vagy miről fog szólni.)

torjack - 2014. 11. 17. 15:24

http://www.tvguide.com/PhotoGallery/Agents-Shield-ABC-Characters-1070190/1070195

Na, kb. ennyire volt köze az LV-nek a SHIELD-hez. A TVGuide el tudta volna képzelni a szerepben.

Crias - 2014. 11. 17. 19:52

torjack
Noh, lehet kicsit sarkítottam, de én anno több forrásból olvastam, hogy elég nagy esély van rá hogy ő lesz mockingbird de a bitten berendelése ezt kb keresztül is húzta, konkrét megkeresésről nyilván nem tudok, de hogy a jelöltek között volt az majdnem biztos.

winnie
A shield 2. elég hamar be lett rendelve a bitten utána.

Bender - 2014. 11. 19. 06:51

Az új rész megtekintése után kezdem azt hinni, hogy a Hidra csak pszichopatákat vesz fel a soraiba… :D

Malachi - 2014. 11. 19. 10:02

aztap*csa, ez jó rész volt. szóval kiderült végre, ki volt Skye (that’s not her name!!! :D ) anyja. Ward rettentő gonosz, “Cooper ügynök” meg… hát, akkor megvan, mi is a végső célja? jó lesz ez, haha és még az évad felénél se tartunk!

amúgy ezt a részt én teljesen Skye apjának adom, ilyen beszólásokkal:

– Thesseract level power?
– Sure… (vigyor) I don’t know what that is.

baa… :D

ja, és nyomatják az Agent Cartert nagyon, de még mindig nem tudom érdekel-e. az viszont biztos, hogy mostanra számomra jobb lett a sorozat, mint a nagyfilmek.

zolij - 2014. 11. 19. 18:10

Malachi: elég egyértelmű Cooper ügynök célja. Bosszút állni Skye anyjának gyilkosán (Whitehall) és egyenesbe jönni a lányával. Viszont én nagyon úgy érzem, hogy az Inhumanst vezetik fel, Földet látogató kék idegenek (Kree?), emberek szelekciója, stb.

Malachi - 2014. 11. 19. 20:52

zolij: az okés, de ezt ebből a részből tudtuk meg. eddig absz. negatívnak tűnt – és most sem más igazán, de kiderült, hogy a Hydrát is pont annyira gyűlöli, mint a SHIELD-et.

zolij - 2014. 11. 19. 21:47

igen, a Hydra elvette a feleségét, a SHIELD meg a lányát. Ahogy az Amerika Kapitány 2-ben is elhangzott, egyazon érem két oldala :)

Jackdaw - 2014. 11. 20. 09:12

Ward egyre ijesztőbb. A Hunter-Bobbi párosnak ugye nem csak én szurkoltam, hogy akadjanak össze? :D Nem véletlenül volt ott az a kis UST már az elejétől.

Vajon mennyi idős lehet Skye apja…?

A. - 2014. 11. 20. 17:45

fú, ez a kipakolás-bepakolás nagyon durva volt.

MT90 - 2014. 11. 20. 20:56

Remélem,hogy Skye papa nem csak egyévados szereplő lesz.

Crias - 2014. 11. 21. 07:40

Hmhm Anyját megint megölték…

Ayrons - 2014. 11. 21. 08:55

Bennem felmerült egy dolog , hogy Ward tényleg megölte a tesóját ? Vagy csak álca hogy beépüljön, mert az egyértelmű hogy a Hydrához csak beépült és majd küldözgeti az ajándékokat. (Ugye sose szimpatizált a Hydra eszméivel).Ward a legjobban eltalált karakter , karakter fejlődésileg stb.
Hydra egyre betegem az tény :D Skye apuka meg a legnagyobb forma lett :D
Várost jó hamar megtalálták, nem tudom hova fog kifutni eme történet , talán így akarják az őrzők történetét világot behúzni ?

Neoprimitiv - 2014. 11. 21. 09:10

Nagyon meg leszek lepve, ha Dichen Lachman egy Whedon-közeli sorozatban csak egy nyúlfarknyi epizódszerepet kapna. (Nem mellesleg, baromi jó casting.)

Más: Ming Na Wen ma 51 éves. Azt hiszem, ma inkább nem megyek tükör közelébe…

Jackdaw - 2014. 11. 21. 10:18

Szerintem Ward csak simán befejezte, amit évekkel ezelőtt meg akart tenni. Hova tette volna a bátyját, ha életben hagyja?
Szerintem végre rá akarta bizonyítani a gaztetteit – már ha hihetünk Wardnak egyáltalán, de ő a régebbi karakter, ő nőtt hozzá jobban a nézőkhöz, szeretnék neki hinni.

Ayrons - 2014. 11. 21. 11:52

Pedig Ward bátyó tökéletes elnök lett volna és egyben a Civil war egyik elindítójának is megfelelt volna. De most megnéztem még egyszer részt lehet tényleg megölte őket. Ez az a sorozat ahol minden kis mozdulatot megszólalást figyelni kell sose lehet tudni mi kétértelmű vagy mögöttes. Mely Ward tesó mond igazat ? Mind a 2 meggyőzőérvei vannak és a mind a 2 érzelmileg sérült.
Érdekes a színész kijelentése is Ward hazug és identitásilag is zavarodott , eddig nem volt önálló döntése egyedül a Skye iránt érzett érzelmek.

Másik ez a Kree faj elég brutális módszereket alkalmaznak egypár embert meghagyunk akik valamiért jók a többit kipusztítani :D
Reménykedek benne Skye egyik felmenője idegen.

Llew - 2014. 11. 21. 15:56

Jó kis rész volt, de sajnos a túl sok sorozat nézés megbosszulja magát. Az ismert, ázsiai sorozatszínésznő múltbéli karaktert játszik = Sky anyja követeztetés utána a vége jelenet nem volt nagy fordulat. Az, hogy nem öregedett az az Obelisk hatása volt, vagy azt jelenti, hogy a csaj nem teljesen földi (részben egészben kree vagy inhuman)? A sorsa mondjuk elég durva volt. Az öreg nácit szépen transzplantálták a szerveivel.
A vége jelenet egyébként nagyon hatásvadász volt, hogy a hulláját elégetés vagy temetés helyett csak úgy kidobták az erdőbe, hogy fater megtalálhassa és a néző kaphasson egy wtf/érzelmes képsort.

Ennn - 2014. 11. 22. 18:37

Engem nem lepett meg az anyacsavar.
Eza sorozat ahhoz ért leginkább, hogy játszon a klissékkel.
Egyszer ellőnek egyet, majd ha legközelebb várod, hogy na akkor majd most jön megint egy, valami teljesen más dolgot kapsz.
Na ezért szeretem a Shield-et! :)
Tényleg! A noziba nem mennek kicsit vendégszerepelni majd?
Illetve Sebastian Stan szerintem nyugodtan vendégszerepelhetne egy kicsit itt.
Ha már úgyis hydrás főként az évad…

MT90 - 2014. 11. 23. 11:42

Szerintem Coulsonon kívül senki se fog a sorozatból mozifilmben szerepelni. Na jó, van egy “Gravitonunk” meg Carl Creelünk is, de hát…

Ayrons - 2014. 11. 23. 19:14

Az eléggé megemelné a színészek értékét.

zolij - 2014. 12. 03. 10:45

az Agent 33-at játszó színész nem ért rá, hogy még mindig May-nek álcázza magát?:)

Bender - 2014. 12. 03. 12:01

zolij: biztos ráért volna, de mivel ráégett az arcára az a cucc, így nem tudja leszedni. Persze egy ügyes plasztikai sebész mindenre képes…

Egyébként már megint gonosz módon ért véget a rész. Szegényt nagyon megkedveltem, de biztos túlélte a dolgot. Na meg az utolsó jelenet, direkt ott lóg a levegőben, hogy most mi fog történni. Most már csak 1 rész van a midseason fináléig, ami elvileg nagyot fog ütni.

Dob - 2014. 12. 03. 14:03

Nagyon nem haladunk előre ebben a részben sem. Azon kívül, hogy kimondták végre a Kree nevet nem volt szeritnem sok fontos dolog

Enzo - 2014. 12. 04. 00:13

még a 2×08-hoz:
-Coulson órás-gombos terve marha jó volt
-a Ward brothers jól nyomta, tényleg nem tudtam eldönteni hogy melyik hazudik…de sejthető volt hogy megöli Christiant
-Skyefater őrült, a Coulsonnal való beszélgetés hatalmas volt :D
-csomó olyan epicnek szánt felismerés volt a részben, amit mi nézők tudtunk, csak egyes szereplők nem:
Whitehall kortalansága, Skyefater elszólása (imádom az ilyen jeleneteket, amikor valaki kimond valamit, amit nem kellett volna), meg Dichen Lachman első megjelenésénél tök egyértelmű volt, hogy ő Skye anyja, viszont a vége olyan szempontból ütött, hogy összeállt a kép, Skyefater marhára nem segíteni akar Whitehallnak
-a várost meg milyen gyorsan megtalálták már!
-Hunter&Bobbi… “You will never trust me.”-“But I’ll never stop wanting to.”<- szépen összefoglalja a kapcsolatukat…aztán meg dugnak egyet, nice :D

Enzo - 2014. 12. 04. 00:14

KÖZÉRDEKŰ
(akik felirattal nézik, és még nem találkoztak a hírrel:)

Nion és fant0m leadja a fordítást, Bender viszi tovább:
https://twitter.com/BenderHun

Malachi - 2014. 12. 04. 12:18

csak elhangzott végre, hogy kree volt az a kékség. ettől Coulson még menőbb lett a szememben – mármint attól, hogy kree vér csörgedezik az ereiben. :D

Brynden Rivers - 2014. 12. 04. 14:18

Jó az évad, de a remek 8. után a 9. rész gyenge volt.

OFF
Krí jaffa!

Nekem mindig ez jut eszembe erről a szóról, ezért jó hogy rikán mondják ki :D

Polgb - 2014. 12. 04. 17:13

Brynden Rivers: gyenge? biztos hogy ugyan azt néztük?

MT90 - 2014. 12. 06. 21:08

Nem volt gyenge. Vihar előtti csönd volt :D

Benjy - 2014. 12. 06. 22:14

Hááát, szóval nem volt rossz a 2×09 ha azt nézem hogy a végére mégiscsak felpörögtek az események. De pont az utolsó pár perc előtt gondolkodtam el hogy új infót ezen a héten szinte alig kaptunk, csak ugyanazt mantrázták nagyjából ami az utóbbi 2-3 részben kiderült. Evil Mayért azért jár a pluszpont, meg Koenigért, de amúgy nagyon nesze semmi fogd meg jól érzésem lett a végére.

torjack - 2014. 12. 06. 22:41

Nem volt ez rossz. A muníciót nyilván a félévadzáróra tartogatják. Az egész szezon egész pofás, bár nekem kicsit túlzsúfolt a sok karaktertől…Ha hasonló nézettsége lenne a sorozatnak, mint az NCIS-nek, már spin-off-ot kapna a Bobbi-Hunter-Mac-Koenig vonal mentén.

Bender - 2014. 12. 07. 11:44

Mondjuk vicces lenne, ha kiderülne, hogy Skye anyja valójában a Mandarin lánya volt… Bár nem sok esély van rá.

Enzo - 2014. 12. 08. 16:40

-Micsoda cold opent kaptunk, érdekes, tuti lesz metaforikus jelentősége még
-Fitz tiszta olyan volt, mint Drax a GoG-ból. Amúgy ezen kívül mi volt a GoG kapcsolódási pont a részben?
-Koenigekért valóban pluszpont, jó szövegeket nyomtak :D a láthatatlanná tevő esernyő meg király :D
-Mack és Bobbi miről beszéltek vajon? Azt hittem, alig ismerik egymást…
-Hét idézete a “storm’s coming” rész, meg az “I thought the Koenigs were creepy…”
-Coulson és a kalapok :D
-Ez a “csak az érintheti meg aki méltó rá” tiszta olyan, mint Thor kalapácsa.
-Mack leereszkedésénél kicsit Under the Dome 2.évad feelingem volt :D
-Jó rész volt, felvezető, de azért élvezetes, haladtunk előre, fontos párbeszédek (Fitz-Simmons, Skye-Raina), ja és masszív szopóág mindkét szálon cliffhangernek.

Bender - 2014. 12. 08. 17:38

Enzo:

A GoG kapcsolódás az volt, hogy kiderült a TAHITI alanyról, hogy egy Kree. Meg a Kreeről szól a kék angyalos történet is. Biztos lesz még más is később. Mack, Bobbi, Hunter és Hartley (nekem úgy jött le) már régről ismerik egymást. Valamint az az érzésem, hogy ők az Obeliszket vagy az Obeliszk belsejében lévő fegyvert akarják maguknak/egy harmadik félnek.

MT90 - 2014. 12. 08. 18:44

Van egy olyan érzésem, hogy a holnapi félévadzáró nemcsak a MCU-t, de a sorozatot is felrázza. Amúgy azt is spekulálják, hogy Mac a Kree Sentry MCU-verziójává alakul(t). :D

Enzo - 2014. 12. 09. 22:59

@Bender: hát ez nem sok, mármint nem mondták ki eddig, de tudni lehetett :D
Bobbi és Mack beszélgetése meg gondolom összefügg azzal, amire Bakshi utalt…na majd kiderül hamarosan :)

winnie - 2014. 12. 10. 06:41

na, megint a képregényesek örülhetnek, mert ők levághatták az utalásból, hogy ki is pontosan skye. (én meg sokadjára is rájöttem, hogy ez a műfaj nem nekem való:)

Neoprimitiv - 2014. 12. 10. 06:58

winnie: a vicc az, hogy szerintem ez az évad eddig teljesen élvezhető a képregényes háttér nélkül is. (Lövésem sincs az egész “univerzumról”, leszámítva, hogy persze hallottam a filmekről.)

A számomra teljesen jól működik kizárólag a képernyőn látható konfliktusokkal, anélkül, hogy elmerülnék az “ez a félmondat biztosan a Nonpluszultra sorozat 238. kötetére vonatkozott” fejtegetésekben.

zolij - 2014. 12. 10. 10:49

wow micsoda félévadfinálé :)

Bender - 2014. 12. 10. 12:16

Ez a rész embertelen jó volt!
Még megnézem vagy kétszer, az biztos.

Malachi - 2014. 12. 10. 14:48

Rainát csak én nem láttam a félhomályban végül is? Róla is lepergett a trutyi, vagy csak Skye-ról? a szemtelen fickó csak egy “valakiről” beszélt – akkor Raina kampec?

rodosto13 - 2014. 12. 10. 14:51

Az utolsó öt percet megnéztem vagy háromszor, abszolút megérte.
Megleptek a szereplőkiírások is, azt hittem Whithall egész évadon ott lesz, és Triplett távozására sem számítottam. Tényleg kíváncsi vagyok merre fognak innen tartani a szereplők.

rodosto13 - 2014. 12. 10. 14:53

Malachi
Raináról is lejött, látszott a keze és a bőre, nem hiszem hogy ő most annyira boldog a kinézete miatt (illetve a földrengés alatt ott volt a félhomályban)

Malachi - 2014. 12. 10. 15:14

rodosto13 – tényleg, az ő szeme volt az a fura, amire először azt hittem, valami rémségé. pedig csak újra kellene néznem azt a részt, de nincs kedvem.

hummel - 2014. 12. 10. 21:30

Raina eléggé pórul járt. A karmok, a bőr, a szem … Skye meg rögtön indított egy lökéshullámot, lett is belőle egy kisebb rengés. Valószínűleg eltart majd egy ideig míg kontrollálni tudja az erejét.

Szegény Trip. Nem figyelt eléggé. Raina megmondta a múlt részben mi lesz azokkal, akik méltatlanul lépnek be a templomba megbizonyosodni az obeliszk erejéről.

torjack - 2014. 12. 10. 21:40

Ezt faszán odarakták. Akkor a doki és Skye valódi személyazonossága már világos, Raina meg…nagyjából 2 karakter jöhet szóba így elsőre.
Trip meg…nem igazán használták a karaktert, úgyhogy annyira nem lepett meg a sorsa.

Neoprimitiv - 2014. 12. 10. 22:14

Ez egy nagyon tisztességesen összerakott félévad vége volt,kár, hogy így sem hozott jobb eredményt.

Tudom, hogy abszurdnak hangzik, de ez a sorozat erre az évadra elég jó lett ahhoz önmagában, hogy a Marvel-es képregény kötődés reklámozása szerintem már inkább visz, mint hoz. Ahogy a TWD sem azzal reklámozza már magát, hogy “van egy ilyen képregény, nézz minket, ha azt szereted”, szerintem a MAoS is többet profitálna abból, ha önmagáért néznék, és nem csak a Marvel geekek.

Vagy legalább is – mivel ez így a Marvel pénze és a filmek miatt illúzió -, ha a PR-ban jobban hangsúlyoznák, hogy ez egy önálló produktum. A GotG-nál is a saját pozitívumainak a hangsúlyozása hozta meg a sikert, nem az, hogy a szereplők a Marvel másodvonalbeli karakterei voltak.

rio - 2014. 12. 11. 12:40

Nekem nem esett le, kicsoda Skye valójában?

LaCRossE - 2014. 12. 11. 12:46

Quake

Malachi - 2014. 12. 11. 20:47

SPOILERES A JÖVŐRE NÉZVE!

most elolvastam amit Quake-ről írnak és a nevén meg a képességén kívül nem nagyon maradt meg semmi belőle. mármint, ha tényleg földrengést tud majd okozni. vagy már okozott is, ahogy láttuk.

Neoprimitiv - 2014. 12. 11. 21:08

@Malachi: a két showrunner a rész után elmondta, hogy a) baromi nagy szó, hogy a MCU egy fontos eleme a sorozatban jelenik meg először, sőt jóval korábban mint a filmen és b) csak annyiban ragaszkodnak a kánonhoz, hogy ne ábrándítsák ki a rajongókat, de akár komplett történetszálakkal is eltérhetnek tőle, hiszen ez egy más műfaj.

Malachi - 2014. 12. 12. 01:04

Neo – elolvastam, érdekes. jó látni a kommenteket is, az első évadnál még majdnem többségben voltak a kritikus hangok, mostanra fordult a trend. jó látni, hogy egy sorozat magára talál!

Chow26 - 2014. 12. 12. 11:36

most akkor Skye:

http://marvel.wikia.com/Daisy_Johnson_%28Earth-616%29

és a Fater:

http://marvel.wikia.com/Calvin_Zabo_(Earth-616)

ha jól gondolom.

kíváncsi vagyok, hogy Skye bekerül-é a Ciwil War-ba vagy nem, mert ő (és az apukája) az Inhumanst vezetik fel úgymond …

mindenesetre érdekesen alakul a sztori és továbbra is nézős, bár a rendezés és a fényképezés sokszor továbbra se üti meg azt a mércét, amit 2014-ben egy sorozattól már minimálisan elvárunk.

winnie - 2014. 12. 12. 13:27

“többségben voltak a kritikus hangok, mostanra fordult a trend. ”

mert maradtak a hardcore-ok:)

viccelek, de egyébként továbbra sem látni a trendek megfordulását és azt a mértékű hozsánnát a neten, amit tavaly kapott például az arrow.

(és ennek komolyan hiszem, hogy többek között az az oka, hogy nem költenek írókra. fiatal és lelkes stábot hozott össze a két tapasztalatlan showrunner. oké, van egy Paul Zbyszewskijük, plusz két veterán írójuk, akik mindenhol voltak, de semmi komolyabb név.)

winnie - 2014. 12. 12. 13:30

ha már inhumans: továbbra sem hiszem, hogy annyira nagy dolgokra kellene számítani, mert annyira nehéz összeegyeztetni a tévét és a filmeket, legalábbis technikai szempontból, hiszen előbb totálisan tervezhetetlen kezdve a színészek munkájától kezdve (ld. apu) a sorozat sorsáig. az inhumans szkriptje lényegében vázlatszinten megvan, de szélsőséges esetben addig lehet, hogy már ötször elkaszálják a sorozatot.

szóval, ha filmek és nagy MCU, akkor először kool-aid, és mindent csak álom szintjén érdemes kezelni, ami ha megvalósul, akkor öröm és boldogság.

Neoprimitiv - 2014. 12. 12. 13:41

winnie: nem tudom, én az első évadban valahol az 5. rész környékén kaszáltam, mert olyan érzésem volt, mint ha a 13-as raktárt felturbózták volna egy negyven perces képregény reklámmá.

Aztán az évad végét sokan dicsérték, akkor abba belenéztem. Annak hatására kezdtem el a 2. évadot és nem bántam meg, pedig ahogy feljebb már írtam, a képregény alakoknak legfeljebb a nevét tudom. Szerintem idén eddig egyszerűen jó a sztori, jók a konfliktusok, ha lehet ilyet mondani, akkor jobbak lettek a színészek is. Chloe Bennet és Brett Dalton mindenképpen. Ráadásul a számomra működnek az olyan rejtői (vagy Indiana Jones-os) nem várt fordulatok, mint pl. most, amikor Skye minden szövegelés nélkül egyszerűen csak három golyót eresztett Ward-ba.

Inzume - 2014. 12. 12. 16:30

winnie: az Inhumans-szálat szerintem nagyon kell álom szintjén kezelni, hiszen már megerősítették, hogy Inhumanokkal van dolgunk a sorozatban. Az mondjuk, hogy a sorozat vezeti föl a filmet is meg még szerintem messze van. Nem azért, mert kaszálhatják addigra (amit én kétlek, hiszen Disney meg minden), hanem azért, mert logikusabb a soron következő filmre összpontosítani. Lásd Ultron. Amiben viszont biztos vagyok, hogy mindent előre kiterveltek már. :)

A félévadzáró pedig szerintem is nagyon jó volt. Az, hogy adtak Daisy-nek egy új eredettörténetet, csak hab a tortán.

Enzo - 2014. 12. 12. 17:38

-Még mindig nem tudjuk hogy Bobbinak mi a titka
-A Skye+fater jelenet jó volt, főleg a fatertől ügyes színészi játékkal, ja és végre megtudtuk hogy Cal a neve.
-Hét idézete jelöltek:
“Best day ever.” /Cal/
“Join SHIELD. Travel to exotic distant lands. Meet exciting, unusual people… and kill them.” /Hunter/
-Mi lehet az a Theta protokoll?
-Kicsit gyorsan lepörgött a Whitehall-Cal-Skye-Ward faceoff, de aztán szerencsére WH megkapta a megérdemelt “jutalmát”…bár megnéztem volna, hogy mit csinál vele Skyefater…
-Csodálom, hogy az alagútban nem Fitz találkozott Mackkel.
-Onnantól indult be igazán, amikor mindenki lement: Raina az obeliszkkel, Skye Raina után, Coulson Skye után, Trip meg Coulson után.
-Pluszpont, hogy eddig a viszonylag mellékszereplők (Raina,Trip,Mack) mennyire fontos szerepet kaptak most.
-RIP TRIP. Ütős lett a vége, de vajon mi történt volna, ha Trip nem rúgja le a kristályokat?
-Rainát nemigen mutatták, hogy kikelt-e a bábból, de elvileg igen, majd újranézem. És mi lett Skye-jal? És Mack meggyógyult? És hova megy Ward meg A33? Vááá.
(ja, köszi a fenti magyarázatokat, még én is erősen tanulom az univerzumot)
-A szemnélküli faszi milyen para volt a végén :O

MT90 - 2014. 12. 12. 18:22

Amúgy a sorozatnak mostanában milyen/mennyi nézettsége van?

MT90 - 2014. 12. 12. 18:31

Ha igaz, akkor elég vicces képessége lesz a végén látott fickónak:

http://comicbook.com/2014/12/10/agents-of-s-h-i-e-l-d-is-the-character-in-the-midseason-finales-/

Bender - 2014. 12. 12. 18:41

Nézettség: (az első az élőben nézők, a második DVR)

2×07: 4,27M + 3,33M
2×08: 4,58M + 3,13M
2×09: 5,36M + később lesz adat
2×10: 5,29M + később lesz adat

Egyébként a szemnélküli pasiról amíg csak az arca felét mutatták, tisztára azt hittem, hogy Garrett az. Utána meg az jutott eszembe, hogy ha Voldemorttal párba állítanánk őket, akkor tökéletesen kiegészítenék egymást.
De állítólag a csávónak valami hiperszuper képessége volt a szemével kapcsolatban, ezért megvakították/megvakult. Vagy ki tudja a sorozatban mi történt vele, majd márciusban kiderül róla ez-az alkotók szerint. Meg Bobbi titka is, na meg hogy mi lett Rainával és Skye-jal.

MT90 - 2014. 12. 12. 19:36

és ez a 6-7 milliós nézettség jónak számít, pl, a konkurenciának számító dc-s arrow, flash stb.-vel szemben?

Neoprimitiv - 2014. 12. 12. 19:49

MT90: mint azt már nagyon sokszor leírták itt a junkie-n (is), a teljes nézőszám a kutyát sem érdekli. (A teljes DVR nézőszám pedig még annál is kevésbé számít.)

Ami számít, az a demó, a 18-49 közti nézettség. Ebben a SHIELDS idén 2.0 és 1.5 között ingadozott, de jellemzően tartott egy 1.6-1.7-es értéket. Ez nem túl acélos, de egyelőre van három gyengébb drámája is az ABC-nek (Nashville, Revenge, Forever), tehát ha ezt tartani tudja, akkor a filmes hátszéllel biztos a következő évad.

Ha tavasszal esik egy nagyobbat, akkor is valószínű, de akkor azért neccesebb. Viszont annak alapján, hogy az évad első felének a nézettsége viszonylag stabil volt, a nézői reakciók elégedettek voltak mind a félévvel, mind a fináléval, nem látom reálisnak, hogy most pártoljanak el a sorozattól.

Más csatornák sorozataival legfeljebb hiúságból érdemes összevetni – minden sorozatnak jövője szempontjából a saját csatornáján futó többi sorozat a fő vetélytárs, nem egy másik csatorna.

MT90 - 2014. 12. 12. 20:55

Jó, oké. Csak kérdeztem. Nem vagyok nézettségfigyelő-guru és szakértő :) Nem tudom, hogy mi számít jónak és mi nem, nem tudom, hogy mit jelent az 1.6-os és a többi szám. Köszi a választ.

winnie - 2014. 12. 12. 20:59

mt90: nem kell érteni, ez nem is várható el:) elég egy napi nézettséget megnézni és egymáshoz érdemes viszonyítani az értékeket.

ez volt az első rész nézettsége – 5 éves rekord volt: Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. (ABC, 20.00) – 12,12M (18-49: 4.7, #T1)

ez meg a mostanié: Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. (ABC, 21.00) – 5,29M (18-49: 1.7, #T4)

Neoprimitiv - 2014. 12. 12. 21:12

MT90: nem kioktatás volt, azért is írtam hozzá részletezést.

A kiugróan nagy sikerektől eltekintve a “jó” mindig relatív. Annak alapján pl. amit winnie előttem írt, nyugodtan lehetne sikoltozni a fájdalomtól, hogy úristen, mekkorát bukott. Ez igaz is, de végül is érdektelen. Ami számít az az, hogy a saját csatornáján belül van-e alatta még sorozat, illetve hogy nem esik-e az abszolút gazdaságossági küszöb alá.

Ez az ABC-nél most valahol 1.0 környékén van, ez alatt nekik már szinte bármilyen pilotot jobban megéri kipróbálni, mert ott legalább esély van a jobb számokra. Ugyan ez az 1.0 viszont pl. a CW-nél, amelyiken az Arrow is megy, egy baromi jó nézettség, ott ennek a fele is még hosszabbítást érhet, ezért mondtam azt, hogy a “jó” egy relatív fogalom.

torjack - 2014. 12. 12. 21:24

Tömören összefoglalva, nem kell besz*rni, jelen állás szerint lesz 3. évad. Szerintem.

Benjy - 2014. 12. 13. 21:33

Ez így eddig hatalmas pozitív csalódás. Pedig amennyire nem tetszett az első 1-2 epizód, a 2×04 óta az egyik legszórakoztatóbb őszi sorozat lett a palettán. Semmi nagy volumenűt nem tesz le az asztalra, de a főszál tekintetében én is emelem a kalapom, mert nagyon jól összerakták. Mellesleg nekem sincs nagy képregényes háttértudásom, mégis teljesen érthető a történet. Ez a 3 hónap szünet viszont…

szebe - 2014. 12. 14. 21:04

Úúúú, hát ez elég erősre sikeredett.

DarkEagle - 2015. 02. 01. 17:56

Az igen! :D
Megérte várni a sorozattal. Sajnos a sok Mozi kapcsolat miatt pihenésre tettem mert moziban én nem tudtam megnézni a filmeket mivel nincs egy sem a közelben ami adná őket. De nem bántam meg. Egyszerre néztem meg 9 részt. És az utolsó rész, utolsó pár percét konkrétan vagy 5-ször megnéztem, annyira epic volt hogy na. :D

Végre éledezik a sorozat. Tipikus Whedon sorozat ez is.
Első pár évadban altat utána meg jön az epicness. :D

MT90 - 2015. 02. 09. 20:46

Újra felbukkan Sif a sorozatban, március 3-án. Ezúttal azonban némi csavar lesz a történetben, ugyanis elveszíti a rövidtávú memóriáját, fogalma sem lesz róla ki az a Thor és hogy mit keres Portugália tengerpartján egy ellenséggel harcolva civil ruhában. Coulsonék segítenek neki, és közben próbálnak információkat nyerni tőle a többi idegen fajról, hogy jobban megértsék Skye új személyiségét.

Neoprimitiv - 2015. 02. 09. 20:50

MT90: nem 3-án, hanem csak a következő részben.

MT90 - 2015. 02. 10. 18:21

Következő rész=március 3. Nem ugyanaz? Dehogynem.

torjack - 2015. 02. 10. 18:32

Sif március 10-én jön.

Neoprimitiv - 2015. 02. 10. 18:55

MT90: a március 3-it követő részben, bocs, ha félreérthető voltam.

Neoprimitiv - 2015. 03. 04. 09:21

Nem volt rossz ez a visszatérés, érdekesen rendezték át a pozíciókat. Igazából Fitz reakcióján lepődtem meg, bár ez annyira sem volt erőltetett, kiindulva abból, hogy ő is küzd a saját megváltozott egyéniségének az elfogadásával. Azt azért hiányoltam, hogy nem ott folytatták, ahol az előző abba maradt, az ugrással a készítők megspóroltak maguknak egy csomó melót.

Neoprimitiv - 2015. 03. 04. 10:24

Még három dolog:
– várható volt, hogy Dichen Lachman nem csak felvágottnak kellett egy epizódba, de kíváncsi lennék, hogy ha ilyen szépen nem öregedett negyven évig (1983-ig), akkor megtartotta-e ezt a jó szokását a következő harmincban is? Most is a Szemtelen úriemberrel van-e?

– Raina elhoppanált és ezzel gondolom egy időre kikerült a forgalomból, de ha az első kérdésre igen a válasz, akkor gondolom hamarosan újra előkerül, mert Skye nyilván találkozni fog anyuval is.

– Akkor most Bakshi kivételével (aki nem is volt még vezető) teljesen felszámolták a Hydra főnökséget? Mi értelme volt ennek?

Bender - 2015. 03. 04. 10:40

Neoprimitiv: Nem tudom, de én nagyon úgy emlékszek, hogy Skye anyu a boncasztalon végezte és nem élte túl az 1990-es évet…
Lásd 2×09 epizód.
A főnökségesnek biztos van értelme, mondjuk hogy Ward léphessen a helyükre. De ki tudja mit hoz majd a következő 10 rész.

Bender - 2015. 03. 04. 10:46

bocs, 2×08 epizód lesz a helyes, ott is a legvége.

Neoprimitiv - 2015. 03. 04. 10:59

Bender: Jogos, valamiért bennem az maradt meg, hogy a kísérletek mind a negyvenes években játszódtak.

wondorog - 2015. 03. 04. 11:48

Baron von Strucker-t emlegették, hogy ő a fővezetője most a HYDRA-nak, gondolom Whitehall az amerikai részlegen tevékenykedett és ez ilyen globális dolog. Remélem idővel majd őt is behozzák.

hummel - 2015. 03. 04. 18:05

Kyle MacLachlan egyszerűen lubickol Calvin Zabo szerepében. Az örömtánc és ahogy felpörgött a hír hallatán ..

Megható jelenet volt a végén Fitz és Skye között. Skye alig tartotta magát a törtétek után, ráadásul Simmons reakciójától is kiverhette a víz. Mellesleg Jemma hozzáállása eléggé csalódást keltő volt. Fitz viszont a végén átláthatta a helyzetet, nemcsak a vérmintákat cserélte ki, hanem egy-két szóval lelki támaszt is nyújtott a lánynak. Azt hiszem az óceán mélyén tett kitérője óta nem volt ennyire kezdeményező és összeszedett.

Elég sok szál van nyitva. A Hydra egyik feje megmaradt, Ward is szabadon, ott van inhuman társaság, és Bobbi és Mac akciója Fury adatkockája után is hagy kérdést maga után. Lesz mivel kitölteni a hátralévő részeket.

rodosto13 - 2015. 03. 04. 23:20

Jó rész volt, csak én hiányoltam a “Marvel’s Agents of SHIELD will return in a moment” szöveget? (Vagy most nem is volt ilyen, nem is hiányoltam, csak nem találtam)

Neoprimitiv - 2015. 03. 04. 23:53

nem, most nem volt a végén, legalább is Joe bácsién nem. :)

Malachi - 2015. 03. 06. 09:17

jó volt ez, érdekes lesz mit tud Skye, ha egyszer tényleg beindul. és a fater… még mindig nem tudjuk, milyen szuperképessége van.

amúgy 200 hsz.-szel nem érdemelne egy helyet a sorozat a kibeszélős oldalsávban? két percig kerestem, mire visszataláltam ide.

Neoprimitiv - 2015. 03. 06. 09:43

Malachi: szerintem csak a szünet és az AC miatt került le az oldalsávból, most hogy visszatért és a kommentek is újra beindultak, szerintem hamarosan visszakerül.

Malachi - 2015. 03. 06. 10:31

igen, emlékszem tavaly még kint volt. talán lesz folytatásos poszt, és majd akkor. :)

MT90 - 2015. 03. 07. 09:06

Most akkor Raina a képregényes Raina lett? :D

wondorog - 2015. 03. 11. 23:12

Na a mai rész ismét ütött, a múltheti langyos visszatérés után. Nem gondoltam volna – miután tudtam, hogy Sifes rész lesz – hogy ennyire belemennek az Inhumans szálba, sokkal több magyarázatot kaptunk, mint vártam.
Mack eddig se volt nagy kedvencem, de egyre kevésbé szeretem, az viszont érdekel mire készülnek. És lassan Ward is visszajöhetne, csak hogy tudjuk az ő sztorija most merre halad éppen.

hummel - 2015. 03. 12. 18:36

Bobbi és Mac vajon Talbot-nak dolgoznak? Koenig hazugságvizsgálatán miként mentek át? Vagy az csak egyszeri alkalom a bázisra történő belépéskor, és a pálfordulás utána következett be? Coulson és Koenig elég lazára vették a gyeplőt, ha nincs rendszeres ellenőrzés.

Bender - 2015. 03. 14. 11:02

Nem tudom, nekem tippre másnak dolgoznak (Robert Gonzales) vagy pedig felvetődött már Stark neve is, ha már lassan közeleg “Ultron kora”.

Enzo - 2015. 03. 14. 13:03

Oldalsávot kérnénk vagy ehhez vagy a folytatós poszthoz! :)

2×12:
-Sif üdítő látvány volt, kellett már egy kis asgardi szál, de szépen belekapcsolódott az eddigiekbe. Mondjuk az elején azt hittem, hogy Ward sétál ki a tengerből :D
-Wow, Bobbi azt mondta a portugálra, hogy szép nyelv. Végre valaki, ritkán hallani ilyet :D Tetszett, hogy Portugáliában játszódott a rész.
-Bobbi és Mack nem Hidra, ezt is most már akkor bizonyosra tudjuk legalább, persze sejthető volt.
-Hú, mennyi választ kaptunk az egész diviner-es terrigenezis-es dologra, ez igen, frankón összerakták a darabokat. Fontos rész volt ez, na.
-Bobbi bazzeg a méregdrága laborban verekszik a csupasz folyosó helyett :D
-Ward cellájának újrafelhasználása jó ötlet volt. Meg Skye-tól is, hogy meglőtte magát.
-Lol, Mack ilyet szól, hogy “a titkok nem segítenek rajtunk” bagoly mondja…:D gyorsan lebuktak Hunter előtt, most meg szar van a palacsintában…
-Szegény Skye a végén :(

torjack - 2015. 03. 14. 13:47

Egész jóra sikeredett, haladtunk Inhumans fronton, no meg Bobbi@Mack fronton is. Nem tudom mi lesz Hunterrel, vagy be kell avatni, vagy elhallgattatni örökre, mert az “altató” után tuti kitálal. Nem lehet amúgy, hogy Fury-nak dolgoznak? Nem ez lenne az első alkalom, hogy belső embert tart Coulson csapatában.

MT90 - 2015. 03. 16. 09:01

Bobbi és Mack a SWORD-nak dolgozik :D

Bender - 2015. 03. 18. 13:09

Ez a rész elég meglepő volt (a Mack szál), ugyanis ez azt jelenti, hogy elég sokan nem értenek egyet Coulsonnal. Viszont így ezt a szálat akár még elhúzhatják a Polgárháborúig is. Inhumans fronton meg nyilvánvaló, hogy a teleportálós muksó, Gordon, csak egy amolyan közkatona, de hogy még Skye apuciból is ilyen reakciót hozott ki, az már félelmetesen hangzik a jövőre nézve.

Kisaaame - 2015. 03. 18. 16:11

A heti részt eléggé mézesmadzagnak éreztem, főleg miután Mack háta mögött a folyosón a titokzatos megbízót , és nem egy felújított logót sejtettem. Viszont ez az infó is elég volt hozzá, hogy egyre jobban összeálljon a kép, és úgy látom ezt a véleményt egyre többen osztják rajtam kívül is.

Miszerint Bobbi és Mack megbízója nem más, mint Tony Stark.

Ez persze májusig nem fog kiderülni, de elég sok jel mutat rá és bevallom őszintén túlságosan imádom ezt a teóriát, hogy elfogadjam a tényt, hogy RDJ nagyon valószínűtlen, hogy felbukkanjon a sorozatban. De ha mégis, az nagyon király lenne!

Kádi - 2015. 03. 19. 00:22

Már csak megszokásból nézem, egyszerűen irritál hogy ennyire “izolálják” a világot, a joss wheadon-féle pilot pedig nagyon bíztató volt, hogy hemzsegett az easter eggektől.

Remélem most már bevonnak legalább mellékszereplőket az AoU-ból

BluBluBluBlunder - 2015. 03. 19. 17:57

Calvin Zabo nálam abszolút növeli a sorozat élvezeti értékét, ez a camp faktor nálam hiányzott eddig.

Chow28 - 2015. 03. 20. 19:32

továbbra is nagyon ingadozik a színvonal: vannak itt jó ötletek, de csomószor inkább a Xena és a Herkules ugrik be róla, mintsem kortárs sorozatok.

Enzo - 2015. 03. 20. 19:38

1. Amikor Coulson és May beszélgettek az elején, hogy mi legyen Skye-jal, és Coulson mondta, hogy:
“I know who I’d call…”
reflexből rávágtam hogy “Ghostbusters!” :DDD

2. Nofene, May exférje. Mondjuk így beugrott a régebbi casting hír, hogy Blair Underwood lesz benn May exférje, csak az már olyan régen volt, hogy azóta elfelejtettem. Skye meg hogy fellelkesült, az hatalmas volt :DDD
“nem akarok pszichiátert!”
“az exférjem az”
“úúúúú, jöhet, kifaggatom!” :D

3. Másnak is feltűnt, hogy Coulsonnak bizonyos Agent Broyles jelentett? :) yay, indirect FRINGE reference :)

4. Fitz-Simmons beszélgetése mennyire zseniális volt, amikor Andrew&Mayről beszélgettek, de közben magukra is lehetett érteni!

5. BME013 volt a rendszáma a furgonnak :DD

6. A hanggal katatonizálós faszi mennyire parán nézett már ki üvöltéskor…szinte a Mirrors c. film jutott eszembe :O

7. Kyle MacLachlan jól nyomja, azt kell mondjam. A közvetítéses jelenete király volt.

8. Na, megint ez a Gordon nevű vak faszi jön a csúcspontnál a semmiből, és elviszi a kulcsszereplőt. Ki a tököm ez?

9. Másik SHIELD? Na erre nem számítottam. Legalábbis ilyen megnevezéssel nem. Erősen Civil War előszeles utalásnak hangzik…
de ez a fura, hogy Coulsonról is azt mondták, hogy be akarják vonni, pedig ha másik SHIELD van akkor talán pont Coulson “miatt”, mármint hogy vele nem értenek egyet, vagy nem akarnak együtt dolgozni..

Llew - 2015. 03. 21. 18:36

A második évad bőven jobb az elsőnél, de az a szomorú, hogy még így is nagyon háttér szerepe van a filmekhez. A teleportálós inhuman faszi fél perces feltűnései, meg az a szál sokkal érdekesebb, mint az epizódok amikbe be vannak illesztve. Persze az valószínűleg még sokáig inkább csak háttér sztori marad a SHIELD meg majd Ultron dolgai mögött.

Neoprimitiv - 2015. 03. 21. 23:31

Llew: azt sajnálom, hogy a sorozat minden szempontból a harmadik hegedűs a nézőknél. Vannak a képregény geek-ek, nekik kevés, nem autentikus. Miért ez, miért nem az, miért így, miért nem úgy, miért csak ennyi ebből, stb. Vannak a filmes nézők, akik eleve csak valami helykitöltő unaloműzőnek tekintik, amiből hiányoznak a sztárok (nem csak a filmsztárok, hanem a képregények sztárjai is) és gagyi az akciózás benne.

És csak elenyésző kisebbség a hozzám hasonlók, akiknek ez így, ahogy van szórakoztató. Nem azért vagyok kíváncsi arra, hogy mi lesz Skye apjával, vagy hogy alakul a csapaton belüli feszültség, mert ez majd a Nagy Szuperkonfliktushoz vezet, amiben majd ott lesz Tudjukki és Nemtudjukki is, hanem mert érdekel, hogy ez a kupac ember hogyan old meg dolgokat.

lumoss - 2015. 03. 22. 10:44

Jó volt a legutóbbi rész, és ez a másik SHIELD, na erre nem számítottam. De vajon ki vezeti, és melyik oldalon állnak?

MT90 - 2015. 03. 22. 18:47

Lehet,hogy ott csak Königek vannak :D

zolij - 2015. 03. 25. 18:04

Oké, megjött Adama admirális, de hol maradnak a cylonok?

Bender - 2015. 03. 25. 19:11

a cylonok majd Ultronnal egütt érkeznek meg május elején :D

rodosto13 - 2015. 03. 25. 22:59

Érdekes ez a másik Shield, azt hittem kicsit jobban informáltak, akár Fury-ről is… :D

Ward pedig eddig sem volt százas az én szememben, de mostmár kijelenteném, hogy teljesen megőrült.

Kisaaame - 2015. 03. 26. 13:46

Egyre jobban érzem, hogy néhány rész és kitör a Civil War! :D Vagy lehet csak szeretném…

Naná, hogy olyanok hozták lére a másik Shieldet, akik azt hiszik Fury tényleg halott. Az ő szemükben Coulson tényleg egy öntörvényű és önenjelölt vezető, akinek semmi keresnivalója ebben a szerepben. Sőt Coulson is biztos ezt hinné ha őt nem Fury személyesen bízta volna meg.

Új teória: a repülőgép-anyahajó, ahol a Real Shield van, nem igazi anyahajó, hanem az utolsó megmaradt shield helicarrier( van erre magyar fordítás?), szám szerint a 42-es. Mire alapozom ezt? Nos, tavaly ilyenkor a Winter Soldier trailerét látva szemet szúrt, hogy a 3 helicarrier közül az egyiken a 42-es szám szerepel. Akkoriban olvatsam a Galaxis úzikalauz stopposoknak c. könyvet és letudtam annyival, hogy a rendező biztosan nagy rajongója Douglas Adamsnek.

http://www.empireonline.com/features/captain-america-2-the-winter-soldier-trailer-breakdown/p11

Csak amikor nem sokkal később elmentem moziba nézni a filmet tapasztalatam, hogy a filmben a hellicarrierek más számozást kaptak( 1, 2,3 ). Felmerült bennem, hogy egy ennyire jelentéktelennek tűnő változástatással miért fáradtak, így gyorsan utánnanéztem .Kiderült, hogy nincsen 42-es helicarrier a képregényekben. Van viszont egy úgynevezett project 42, ami (naná) a Civil Warhoz köthető, és egy börtönt jelent, ahol a szuperképességű elítélteket őrzik, akiet nem kedvel a kormány. Amikor tegnapi részben megláttam az anyahajót , rögtön ez jutott az eszembe, hogy ez lehet a hiányzó 42-es helicarrier, ami talán majd börtönként fog funkcionálni!

Neoprimitiv - 2015. 03. 26. 16:14

Kisaaame: Mivel a CA:CW csak 2016-ban kerül moziba, szerintem nyugodtan alhatsz még egy párat addig. Idén garantáltan nem fog még lehetőségként sem felmerülni a sorozatban. (Ettől persze az események nyilván megágyaznak majd neki.)

A project 42 tudtommal egy Age of Ultron utáni dolog, a polgárháború kitörése után kezdtek csak dolgozni rajta. Ráadásul a Negatív Zonában van, ennek a hordozónak aligha van bármi köze hozzá.

Egy felfestett számot átírni a CGI fájlban egyébként nem akkora meló, bőven belefér az easter egg kategóriába.

MT90 - 2015. 03. 26. 17:52

A szezonzáró állítólag 2 órás lesz.

Cheese - 2015. 03. 27. 16:09

A Civil War-nak valszeg a mutánsok/szuperhősök számának a növeleésével fog megágyazni. Szvsz a következő évadban még több Inhuman-t fogunk megismerni, ami alapján már jobban hasonlíthat a CA:CW az eredeti sztorijához.

lumoss - 2015. 03. 29. 16:10

MT90 : nem lenne rossz.

Amúgy engem az érdekel, hogy fog-e kapcsolódni a Bosszúállók 2-höz? Mert most ezt az Inhumans-os dolgot nyomatják, de ahhoz csak később jön a film.

Ayrons - 2015. 03. 29. 16:15

Ha van egy kis ész akkor , apucival megbeszélik hogy a Shieldbe feltünik a Báró és a jogar csak hát nem bírnak velük és szólnak az Avengersnek hogy bibi van.

MT90 - 2015. 03. 30. 13:47

Biztos fog kapcsolódni a Bosszúállók 2-höz. Azt nyilatkozták tavaly, hogy az AmKap 2-vel ellentétben az AoU nem lesz olyan nagy hatással a sorozatra.
Clark Gregg pedig elvileg múlt héten vagy azelőtt kapta meg az AoU-SHIELD crossover rész forgatókönyvét.

lumoss - 2015. 03. 31. 16:22

MT90: Na jó hírek. Én még szeptember környékén olvastam, hogy állítólak robert downey jr. is fel fog tűnni, természetesen, mint Tony Stark.

hummel - 2015. 04. 01. 14:40

Némi párhuzam és irónia. Coulson legnagyobb problémája az elmúlt évadban a saját szervezetével szemben a titkolózás volt. Elég ha a Tahiti projektre, vagy Ward-Fitz bevetésre gondolunk. Persze idővel helyre rázódott. Bobbi ugyanabban a cipőben jár, mint akkor Coulson, csak éppen egészen máshogy dolgozza fel. Egyébként azt hittem a real Shield nem tud róla, hogy Fury hivatalosan nevezte ki Coulsont, de tévedtem.

Gordon látogatása a házban igen jól időzített volt. Igaz, hogy előtte Skye nem igen volt egyedül, de akkor is, mintha az események alakulásával pontosan tisztában lett volna. Vajon az Inhumans cselekedetiből mennyi a számítás és mennyi a jóindulat? Mellesleg, ha ilyen könnyen lenyomoznak valakit, miért nem avatkoztak be, mikor Skye anyja veszélyben volt?

Az ököllenyomat a ’faház’ falán elég nagyméretű volt. Mégis ki randalírozhatott ott?

Succ - 2015. 04. 01. 15:45

@hummel: Említették, hogy Banner építette a házat, szóval szerintem nagy volt és zöld :D

Valahogy az eddigi epizódok a szünet óta olyan laposak voltak, örülök neki, hogy kicsit beindultak az események. Kíváncsi vagyok hogyan tovább.. Bár nekem úgy tűnik az utolsó jelenetből, hogy haladunk előre 2-3 hetet az időben.

Neoprimitiv - 2015. 04. 01. 16:07

hummel: én pont azon gondolkoztam, hogy
– a filmek és a sorozat szerint a CA2 óta csak a fináléban találkozott Fury és Coulson
– “hivatalosan” Fury meghalt
– vannak páran (pl. Hill) akik ezzel együtt is tudják, hogy él. (De pl. Simmons is.)
– a “real SHIELD” (innen: RS) mégis azt hiszi, hogy halott
– arról viszont tudnak, hogy Coulson-t tette meg utódjának, sőt a kockát is rábízta, pedig ez csak jóval a “halála” után történt meg.

Szóval: hogy is van ez? Plusz kérdés: Fury-nak voltak forrásai és eszközei, hogy a tenger közepén megmentse Fitz-éket – akkor ő most hol van és mit csinál? (Abból kiindulva, hogy Hill a Stark Ind.-nél kötött ki, lehet, hogy ő is azon keresztül működik, de ez azért nem kicsit homályos.)

A részben végig azt vártam, hogy mikor teszi szóvá valaki azt az ellentmondást, hogy az átláthatóság jegyében teljesen fű alatt szervezkedett az RS. A másik: ha a múlt részbeli helicarrier a CA2-ben megmentett darab volt, hogyhogy erről Coulson nem is tudott, fogalma sem volt, hogy Gonzales túlélte, stb., stb.

Maga a rész tetszett (May már megint az est fénypontja volt), de úgy érzem, most már akkora marha nagy rejtélyt akarnak kerekíteni a CA2 óta eltelt időszakból, hogy lassanként ők se tudják követni, hogy ki kivel mikor miért?

hummel - 2015. 04. 01. 18:34

Succ: Köszi. Elkerülte a figyelmemet.

Neo: A hellcarrier figyelmen kívül hagyása elvileg magyarázható. Mondjuk feltételezték, hogy a tengerfenékre került és a Hydra-val folytatott harc miatt nem volt idejük keresni. A rakomány viszont ha olyan fontos amilyennek mondták, akkor biztos, hogy szóba kerül még.

Az RS-sel kapcsolatban nemcsak az átláthatóság vs. árnyékban történő szervezkedés az érdekes, hanem a tétlenség is. Ha verik a mellüket, hogy ők a Shield, akkor fel is kéne mutatniuk valamit. Mármint a társaik után való kémkedésen túl. Érdeklődve várom, hogy az öt tagú ’demokratikus’ vezetés mikor hullik darabjaira.

Neoprimitiv - 2015. 04. 01. 18:49

hummel: na de mi az, hogy feltételezhették? Kik? Coulson nem egy renegát volt, akit ki kellett azonnal zárni a parancsláncból és minden információtól eltiltani, sőt. Egészen Fury felbukkanásáig ő saját magát is egy “beosztott” SHIELD vezetőnek tartotta. Hogy lehet, hogy ilyen “apró” információk, mint hogy ja, van egy helicarrierünk is, nem jutottak el hozzá? Egy hordozó nem egy bugylibicska, amit átmenetileg zsebre vág valaki, hogy ne legyen szem előtt.

A másik, teljesen jogos kérdés, amit te is felvetettél: mi a fenét csináltak eddig? Hogy lehet, hogy Talbot-nak és csapatának nem tűntek fel?

hummel - 2015. 04. 01. 19:21

Neo: Na igen. Én Coulson felől vizsgáltam a kérdést, ugyanakkor Gonzalez és társai felől nézve nagyon képmutatónak tűnik az egész. Ha dübörög a demokrácia, akkor miért zárunk ki valakit? Anélkül ráadásul, hogy esélye lett volna véleményt nyilvánítani. És nem csak Coulson-ra igaz, amit írtál. Minden életben maradt Shield ügynökre, akárhol is voltak a világban.

Malachi - 2015. 04. 02. 10:50

most nézem, hogy sorozatminimumon a Agents of SHIELD, pedig ez is milyen jó kis rész volt… :/

zolij - 2015. 04. 02. 17:24

Az Iliad (a hajó amit visszafoglaltak, illetve amin a mobil hq van) az nem egy hellcarrier, hanem egy sima repülőgép hordozó (és szerepelt már az első évadban, landolt rajta a Bus).

zolij - 2015. 04. 02. 17:29

bár mondjuk a képregényben meg Hellcarrier, szóval a fene tudja :)

Neoprimitiv - 2015. 04. 02. 18:46

zolij: a típusa szerintem legfeljebb a geekeknek számít (bár mindenhol helicarrier-nek említik).

A lényeg, hogy hogy működhet egy ekkora jószág úgy, hogy senki nem tud róla? Se Coulson, aki már jóval a visszafoglalása után lépett Fury helyébe, se Talbot, aki mindent tűvé tett a SHIELD után? Sőt, ha ezt visszafoglalták anno, akkor miért nem közreműködött a Hydra főhadiszállás kiiktatásában, miért a csipet csapatnak kellett mindenkit lekommandóznia?

Itt attól tartok, keményen elszúrták a készítők a kontinuitást, de örömmel veszem majd, ha rám cáfolnak és kapunk egy értelmes magyarázatot.

lumoss - 2015. 04. 03. 08:56

Érdekes volt a rész. Gondolom az évad végére Fury is be fog köszönni.

Ayrons - 2015. 04. 04. 06:01

Akit érdekelne, hogy kik azok, akik főbb szerepet és kik azok, akik “csak” vendégszerepet kaptak a BOSSZÚÁLLÓK ULTRON KORÁban, az itt olvashatja a hivatalos közleményt: http://cdn.screenrant.com/wp-content/uploads/Avengers-2-Premeire-Call-Sheet-REVISED-1024×497.jpg sorozatból is feltűnnek emberek :)

Neoprimitiv - 2015. 04. 04. 08:58

Ayrons: szerintem félreérted a hírt. Ez a premierre visszaigazolt hírességek listája, akik ott lesznek a bemutatón. Semmi közük a vendégszereplőkhöz.

Neoprimitiv - 2015. 04. 04. 09:04

Pontosítok: A “From the Film” alatt felsoroltak valóban szerepet kapnak a filmben, a többiek csak a felhajtást növelik.

hummel - 2015. 04. 04. 12:04

Ward akár megint használhatja a Hydra-t. Kara és Bakshi az ő oldalán, a többi Hydra ügynök, akik tudtak róla, azok odaveszetek Puerto Rico szigetén. És ez felvet egy kérdést. Vajon Bobbi és a többiek által megmentett pár száz ember között egy Hydra ügynök sem volt a hajón? Mert ha igen, akkor az RS vezetése hamarosan szembesülhet az általuk elképzelt szervezet árnyoldalával. Főleg ha a rakomány is játékba kerül. De ha nem is maradt Hydra ügynök közöttük, akkor is Kara könnyedén beférkőzhet a soraikba. Azt is érdekes lenne tudni, vajon a Hydra megmaradt feje jelenleg milyen terveket szövöget.

A Gordon-Skye találkozóval kapcsolatban egy hiányérzetem volt csak. A lány tudott róla, hogy Gordon-nak köszönhető Raina és Cal eltűnése. Erre miért nem kérdezett rá?

Llew - 2015. 04. 04. 15:45

Az inhuman szál nagyon ígeretes, de talan mert csak így csepegtetik. Remélem Sky révén most jobban belelatunk majd. Gordon érdekesebb karakternek tűnik mint az egesz bagázs együtt.

Neoprimitiv - 2015. 04. 04. 16:13

Skye része valóban érdekes lesz. Egyrészt ott lesz apuci, akivel van némi rendezni valójuk. Plusz Raina, aki egy kissé féltékenynek tűnt legutóbb rá.

hummel: lehet, hogy nekem kimaradt, de honnan kellene Skye-nak tudnia Raina eltűnéséről? Ha Coulson küldte az embereket, akkor talán, bár az utóbbi időben éppen azon volt a hangsúly, hogy senkinek nem mondott többet annál, mint ami okvetlen muszáj. A RS képbe kerülésével viszont az is lehet, hogy Gonzales emberei voltak, akik elől elhappolták a lányt.

hummel - 2015. 04. 04. 20:54

Neo: Lady Sif kérdezett rá mi történt az átváltozott egyénnel és May említette, hogy eltűnt. Skye is jelen volt. Persze kérdés, ki mit ért ez alatt, de jobb híján azon a nézeten vagyok, hogy azok Coulson emberei voltak, illetve Skye is tudott az esetről. Az viszont biztos, hogy Cal eltűnésénél Skye is jelen volt, szóval ha csak erre az esetre is, de rákérdezhetett volna.

lumoss - 2015. 04. 04. 21:31

A következő rész promója alapján, többet is meg fogunk tudni az Inhumans szálról.

Neoprimitiv - 2015. 04. 04. 22:19

hummel: a papás része stimmelt, jogos volt, a Sif-es jelenetre nem emlékeztem.

MT90 - 2015. 04. 06. 07:53

Kellene egy spinoff sorozat “InHumans: Gordon’s School For Miracles” címmel :D

Ayrons - 2015. 04. 07. 18:27

Neoprimitiv: Hát igen ezt benéztem , de mint kiderült a hungary oldalak is. Kár am :/

Neoprimitiv - 2015. 04. 07. 18:45

Ayrons: no problem. Az ilyen dolgoknál ha az első közlő rosszul hozza le, akkor rendszerint a többiek ellenőrzés nélkül átveszik. :(

Ayrons - 2015. 04. 07. 21:41

Ez már biztos forrásnak tűnik :D

Kevin Feige beszélt Marvel Kapitány megjelenéséről a Bosszúállók folytatásában:
“A film május 1-én debütál, benne sok szuper képességű emberrel az előző filmekből, beleértve pár meglepetést. A Marvel Kapitánnyal kapcsolatos pletykák hamisak. Van egy titkos női karakter, de ő már ismerős lehet. Nem egy nagy durranás, de egy jó karakter.”

Sokan a külföldi és hazai fórumokon egyből Skyra gondolnak ,ereje miatt és a története miatt is. Érdekes lehet majd.

hummel - 2015. 04. 08. 11:59

Fitz-Simmons back! A kétértelmű mondatok, amiket egymást közt váltottak és a végén nyertek értelmet. Mindezt Bobbi és Mack előtt, anélkül, hogy gyanút fogtak volna. Zseniális.

Reinforcement or gravedigger, aka Mike Peterson. Hunter és Coulson között lévő beszélgetések aranyat érnek. Az pedig, hogy úton vannak Ward-hoz …

A Hydra az Inhumans táborát keresi. Ha van egy emberük az RS soraiban, akkor tudnak Skye erejéről, illetve arról, hogy a lányt Gordon vitte el, vagyis a táborban lehet. Szóval elég a Richter-skálát böngészniük világszerte.

Vajon Jiaying mire vár? Miért nem árulta el Skye-nak, hogy ő az anyja? Egyáltalán miért nem kereste meg korábban? Megannyi kérdés. Cal nem volt éppen az év apja, és egyelőre nálam Jiaying sem viszi a prímet.

A táborban lévő emberek mind az átváltozásra áhítoznak, de közülük csak egy-kettő érheti el. Az öregek által kiválasztott kevesek. Ez sem éppen egy ideális társadalom.

Lincoln említette, hogy nem tudnak semmit Raina erejéről. Szóval a tüskék csak a fizikai változás részei és neki is megvan a saját ereje, csak éppen még nem mutatkozott meg.

Neoprimitiv - 2015. 04. 08. 17:38

Nekem egy kicsit felemás volt ez a rész.
Pacsi:
– Mike felbukkanása. sok piros pont, hogy sikerült eltitkolniuk, még a nyitó stáblistában sem szerepelt. Ráadásul ő még a lehetőségeket tekintve is reális volt, szóval hurrá.
– Hunter szövegei.
– Lehet megkövezni, de nekem nagyon tetszett a hegytetős jelenet, amikor Skye teljesen átment kislányba. Jó volt látni, ezt az oldalát is, az utóbbi időben állandóan csak a szuperügynök szerepelt.

Nem igazán:
– Az RS és Gonzales egy merev, előítéletes hülye. Abban bíztam, hogy ennél kicsit ötletesebb lesz ez a szál, nem lesznek ennyire nyilvánvalóan ellenszenvesek.
– Coulson bolhaf*sznyi önkritikája. Ezzel az erővel kirakhattak volna egy feliratot is, hogy 1) Coulsonnak mindig igaza van, 2) ha mégsem, akkor az egyes pont lép életbe.
– Cal első őrjöngése, May-Gonzales második csörtéje: nagyon teátrálisak voltak, az első ráadásul szerintem felesleges is. Láttuk már tőle, elég lett volna negyed ennyi az asszonykával találkozás előtt.
– Jaiying. Oké, már korábban is írtam, hogy Dichen Lachman-t valószínűleg nem azért szerződtették, hogy tíz percet kapjon, mielőtt vagdalthús lesz belőle, de nem szeretem a meghalt – ja, mégsem fordulatokat. Miért izguljak egy karakterért, ha bármikor nyomhatnak egy respawn-t?

Neoprimitiv - 2015. 04. 08. 17:57

megette a blogmotor a kommentet

Llew - 2015. 04. 08. 20:20

Sky anyját nem kifilézve ÉS holtan láttuk legutóbb? Sok lesz már a halálból visszatérés így a marvel univerzumban.

torjack - 2015. 04. 08. 20:41

A kérdés, hogy anyu milyen képességekkel rendelkezik…talán öngyógyító képessége van (bár akkor a sebhelyek problémásak), vagy kvázi halhatatlan.

Amúgy jó rész volt, tényleg kár, hogy az első évad első felét elmaszatolták.

hummel - 2015. 04. 08. 22:08

torjack: Korábban elhangzott, hogy Jiaying öregszik, csak éppen igen lassan. Talán a képességét az asgardiak adottságához lehetne hasonlítani. Az öregedés hihetetlen lassú és az öngyógyító képesség igen erős. Láttuk az asgardi professzor esetén, mikor majdnem meghalt, hogyha időt nyernek, akkor a test képes regenerálódni. A kioperált szervek hiánya viszont más kérdés. Remélem azért lesz rá magyarázat.

Egy másik gondolat. Skye szüleinek beszélgetéséből úgy tűnt Cal végig tudta, hogy Jiaying életben van. Skye származására eddig több fajta verziót kaptunk, attól függően, hogy éppen ki mesélte: Raina, Ward, Cal. Raina az elején azt mondta mindkét szülő részt vett a vérengzésben, viszont később úgy tudtuk Skye anyja ekkor már halott volt. Most viszont kiderült, hogy mégsem. Szóval mi is történt valójában a faluban, illetve Jiaying ott volt-e, és ha igen, milyen szerepet játszott a történetben?

Neoprimitiv - 2015. 04. 08. 22:27

torjack, hummel, Llew: mivel ez nekem is elég wtf volt (a rossz értelemben – utálom a mégsem halt meg formulát, pláne évekkel később), elolvastam a postmortem interjúkat.

Ezek szerint Jiaying öngyógyító, egyfajta sejtregeneráló képességgel rendelkezik (ez a nem-öregedésének a kulcsa is). Amikor Whitehall brassói alapanyagként kidobta Cal megtalálta, szépen összeszedte a darabokat, megstoppolta és voilá, két zöld tea meg egy édes-savanyú leves után már rendbe is jött. Igen, a belső szervek is…

A hegek gondolom a négyévesek szintjét megcélzó tévés producereknek köszönhetők, akik szerint elengedhetetlen, hogy legyen valami neonreklám szintű jelzés, hogy “engem nagyon bántottak”.

torjack - 2015. 04. 08. 23:04

Mondjuk ez azért ciki. Mert legyen öngyógyító, oké, de hogy a képességei a darabolásból visszahozzák, de a hegek megmaradnak…tudom, hogy az ilyen sztoriknál az agyat el kell küldeni szabira, de azért na.

Szaby59 - 2015. 04. 08. 23:20

Szerintem Cal rakta össze, vagy akárki más, de biztos lesz rá valamilyen magyarázat…
Dichen Lachman miatt nem bánom, hogy visszahozták.

Neoprimitiv - 2015. 04. 09. 18:41

Hír No.1: a szokásos speciál poszter a jövő heti részhez (May háttérsztori):

http://www.ew.com/sites/default/files/i/2015/04/08/agents-of-shield-art.jpg

Hír No.2: Lehet, hogy máris tervezik a spinoff-ot a sorozathoz:

http://www.ew.com/article/2015/04/09/shield-spinoff

Llew - 2015. 04. 09. 19:21

Gyorsabb voltál, most olvastam a spinoffot. Nem tudom, hogy örüljek-e. Az eredetit sem érzem olyan átütőnek. Mondjuk egy Inhumans sorozat Gordonnal inkább érdekelne, mint még egy ügynökös Shieldes. Az Inhumans vonallal nem is volna akkora gond, ha nem kapcsolódnának folyton a filmekhez. A nézőknek nem lenne hiányérzete, hogy nem látja a mozis hősöket.

Neoprimitiv - 2015. 04. 09. 20:15

Llew: igazából én most érzem azt, hogy kezd teljesen tele lenni a stelázsim a képregény hősökkel. Igazából a SHIELD-et is pont azért szeretem, mert csak hátterében és időnként egy-egy részben kapcsolódik ehhez a főállású cosplay show-hoz.

A Marvel univerzum akkora, hogy megvan a matematikai esélye annak, hogy egy más szeletet kiemelve belőle a spinoff sikeresebb legyen a szülőnél, de azt azért látni kell, hogy nézettségben a SHIELD szerintem marha nagy csalódás a Marvelnek is de az ABC-nek főként.

hummel - 2015. 04. 09. 20:20

Egy érdekesség a 2.08-ból, mikor Whitehall kérdezte Calt mik a céljai. És ő meg is mondta, az egyik a bosszú, a másik a családegyesítés Afterlife-ban. Most, hogy tudjuk mi az Inhumans tábor neve, ez utóbbi egészen más értelmet nyert.

torjack - 2015. 04. 09. 20:20

Ezért is meglepő, hogy spinoffban gondolkoznak…az AoS nézettsége nem indokolja.

Szaby59 - 2015. 04. 09. 21:55

Én az Agent Carterben sem láttam túl sok fantáziát az első 3 rész után ledaráltam a maradék 5-t egy éjszaka alatt. (Először sem volt rossz csak felhalmozódott.)
Az egész sorozat más volt (jó értelemben) és a hangulata is bejött. Inkább ebből néznék meg még egy rövid évadot.

MT90 - 2015. 04. 10. 16:45

http://www.hollywoodreporter.com/live-feed/agents-shield-chloe-bennet-mother-787182

“He was the one who found her and stitched, sewed and put the parts back together so she could use her healing ability to come back.”

Enzo - 2015. 04. 10. 22:13

[Kommentpótlás]

2×14
-Kirk Acevedo, srsly?? Már megint? Fringe és a Walking Dead után? Kicsit unom már :D

-A33 Skye-já változik át, ügyes! Ez a szoros Ward-A33 kapcsolat szerintem kicsit előkészítetlen volt, de segáz.
Tényleg, A33 vajon alakváltó vagy csak arcváltó?

-Talbot jelenetei viccesek voltak, valami fűnyírós traktorról hadovált, meg amikor a feleségére pisztolyt fogott ::D

A Fitz-Simmons beszélgetések mindig olyan erőteljesek, jó munkát végeznek a szövegírók.

2×15
-Már nemtom hányadik ilyen téglakeresős, gépen/bázison bujkálós rész, de izgalmasak.
-Gordon király, Simmons csele nagyon ügyes volt, én simán bekajáltam, May belépője meg állati, ahogy fél perc alatt kimenekíti Coulsont. Az utolsó jelenet meg halál laza, remélem Hunter még sokáig marad :D

Neoprimitiv - 2015. 04. 10. 22:26

Enzo: a kérdés jogos. Elvileg csak arcváltó lenne hang modullal, mert a hangot is tudja utánozni (bár ez egy fénykép alapján pl. nem tudom, hogy működik, LOL). May-jel kb. hasonló az alakjuk.

A bázison viszont egy pasi képében bújt ki az ellenőrzés alól. Igaz, az egyenruha nem éppen testhezálló és a magasságuk kb. stimmelt.

Neoprimitiv - 2015. 04. 10. 22:39

hehe, egy “ezt akarod, ezt meg nem akarod tudni a A2-AoU-ról” cikk.

http://www.ew.com/article/2015/04/10/%E2%80%98avengers-age-ultron%E2%80%99-what-you-want-know-%E2%80%93-and-what-you-don%E2%80%99t

Egy poén, ami innen kezdve nem spoiler: a második előzetesben látott, barlangban álló nő teljesen kimaradt végül a filmből, be lehet fejezni a tippelést, hogy ki lesz.

hummel - 2015. 04. 11. 10:25

„Elvileg csak arcváltó lenne hang modullal, mert a hangot is tudja utánozni (bár ez egy fénykép alapján pl. nem tudom, hogy működik, LOL).”
Fénykép alapján sehogy. Épp ezért kérdezett rá az őr, mikor A33 Talbot feleségét játszotta, hogy megfázott-e.

lumoss - 2015. 04. 11. 10:42

Sky anyja meghalt nem? Valahogy összerakták? Gordonnal nekem nem stimmel valami.

Neoprimitiv - 2015. 04. 11. 10:45

hummel: én itt inkább Skye-ra gondoltam, szóval ezt a “szolgáltatást” szerintem elég lazán kezelte a sorozat, attól függően, hogy éppen mire volt szükség a forgatókönyvben.

hummel - 2015. 04. 11. 11:44

Neo: Skye és A33 összefutott, mikor ment a versenyfutás Raina-ért. A hang onnan meglehetett. Persze az kérdéses, hogy miért mentett volna le egy hangmintát a nem működő maszkhoz.

lumoss: Valóban Skye anyu meghalt. De, mint kiderült Cal visszahozta. A hogyanról remélem lesz megfelelő magyarázat a sorozatban, mert amit a neten elhintettek erről a készítők az nem éppen kielégítő. … kirakni az egészet úgy, hogy részek hiányoznak?
Gordon-nál tényleg lehetett érezni egyfajta negatív kisugárzást, mikor meglátogatta Calt. Mellesleg volt valami értelme/célja a vizitnek?

Llew - 2015. 04. 11. 13:35

Gordon nem kedveli Calt. Részben a stílusa, részben egyfajta rasszizmus miatt sem. Cal nem Inhuman, hanem mesterségesen lett képessége. Ez el is hangzott valamelyik részben Gordontól.

hummel - 2015. 04. 11. 21:18

Llew: Igen az világos volt, hogy Gordon mit gondol Calról. Engem ennek a mértéke lepett meg. Mert egy dolog valaki irányába ellenszenvet érezni, és egészen más dolog ok nélkül odamenni és a mentálisan instabil egyént felhergelni.

Neoprimitiv - 2015. 04. 11. 21:27

hummel: teljesen egyetértek, az a jelenet nekem is teljesen fölöslegesnek tűnt. Semmit nem adott a sztorihoz, azt, hogy Gordon-nak az összes hócipője tele van Cal balhézásaival és nem tartja az inhumanokkal egyenrangúnak, azt már az eltüntetése utáni beszélgetésükből is tudni lehetett.

Nekem olyannak tűnt, mint ha ennek a jelenetnek kapcsolódnia kellett volna egy másikhoz, csak azt alkalmasint kivágták ez meg benne maradt.

torjack - 2015. 04. 11. 21:37

Majd látjuk, mit hoznak ki ebből, bár elképzelhetőnek tartom, hogy Gordon nem csak Cal iránt táplál ellenérzéseket, hanem nagyjából minden átlagos ember iránt. Amolyan szegény ember Magnetója is lehet belőle.
Ugye, ha már nem lehet a mutánsokat használni…

Llew - 2015. 04. 11. 23:38

hummel, Neo: Szerintem túl nagy jelentőséget kár annak a jelenetnek tulajdonítani. Valóban nem adott semmi pluszt, de szerintem kár is ilyesmit keresni benne. Egyszerűen lecsekkolt egy foglyot.

torjack: ezt viszont túlzásnak gondolnám, semmi ilyesmire utalót nem láttunk Gordontól

Enzo - 2015. 04. 13. 00:39

1. Az elején az autókereskedős jelenet vicces volt…meg igazából az összes Coulson × Hunter jelenet, imádom ahogy Lance reagál dolgokra (meg ezek szerint Coulson is, ezért nem szólt Peterson-ról:D)(a hologramos trükk hatalmas jelenet volt, én kinéztem belőlük hogy tényleg úgy várják az ügynököket :D)

2. #hétidézetek:
“You should’ve brought cupcakes.” :D
“Gonzales, the love boat captain?” :DD

3. Na asszem a női nézőknek megvan az új eyecandy-jük Lincoln személyében…jól elmagyarázta a srác ezt az Afterlife cuccot, bár kicsit sok volt az “azt hittem tudod” típusú jelenet…
A “Sky(e) is the limit” beszólása mennyire duplapoén volt már!

4. Annyit emlegetik ezt a Bahrein-t…de végre következő részben megtudjuk a Cavalry-s sztorit teljes valójában, mint ahogy azt a fenti poszter is alátámasztja :)

5. Fitz-Simmons…már akartam írni hogy micsoda törés a kapcsolatukban, és akkor jött az a drága utolsó jelenet, az igen! És tényleg más így visszanézni a beszélgetésüket, zseniális! De most komolyan csináltak egy másolatot a kockáról…mikor?? vagy az megvolt már?

6. A másik mindfuck jelenet Skyeanyu feltűnése. WTF??

7. Jó hogy említették Liszt-et (List-et?), rég foglalkoztunk a Hydrával…na de most még Ward is képbe kerül…szép lesz ez az évad vége.
Ja és megint a 16.rész vége volt ütős és csavaros (csak nem annyira, mint az 1×16)

Neoprimitiv - 2015. 04. 14. 10:05

Megerősítették, hogy dupla résszel (2×21, 2×22) búcsúzik az évad május 12-én.

Malachi - 2015. 04. 15. 12:55

és az is igaz, hogy közvetlenül az Ultron film vége utáni eseményeket folytatja?

jó volt a mostani rész is, Skye elég durva erővel bír…

Neoprimitiv - 2015. 04. 15. 14:00
NPeete - 2015. 04. 15. 21:56

Aki látta már a 2x17et: “kell” hozzá az Ultron előzményként? Ha igen, inkább megvárom…

torjack - 2015. 04. 15. 22:08

Nem kell, nézheted nyugodtan.

Aredhel - 2015. 04. 15. 22:40

Nem tudom hogy vagytok vele, de én nem nagyon kedvelem Mayt, és az sem csigázott fel soha, hogy miért lett ő “The Cavalry”. Éppen ezért nem is nagyon talált be a rész. Az Inhuman szál meg nagyon lassan halad. Hunter pedig alig volt :-(
Be akarják nekünk adni, hogy Coulson a zavarosban halászik, de én nem veszem be. Persze mutatják a másik oldalt, meg hogy May is elbizonytalanodik Coulson tiszta szándékaiban. De amíg tavaly meglépték Ward pálfordulását, előtte mégis ott volt a May-féle red herring, amikor azt akarták elhitetni, hogy ő a Clairvoyant, vagy legalábbis neki dolgozik.
Sajnos a sorozat alapvetése, hogy Coulson a jófiú, így nem tudom elképzelni, hogy hadsereget épít különleges emberekből.
Annyira nem volt rossz ez a rész, csak máskor jobban szokott tetszeni. Mindegy, lassan jön az Avengers II. Kíváncsi vagyok, kapcsolódni fog-e a sorozathoz.

Malachi - 2015. 04. 16. 01:26

pedig Coulson valószínűleg Fury munkáját folytatva pont hadsereget épít inhumanokból. ha nem is rossz szándékkal. nem ismerem a képregényeket, de tippre a civil war valahol itt indul majd el.

Malachi - 2015. 04. 16. 01:29

á, ne hallgass rám. :D utánaolvastam és a civil warnak ehhez – legalábbis az eddigi kánonban – semmi köze. aztán fene tudja, talán ezt is belekeverik valahogy, de az biztos, hogy lesz valami komoly törés a filmes/tévés MARVEL univerzumban és ez a szál lesz az alapja.

Neoprimitiv - 2015. 04. 16. 08:00

Aredhel:

– én kedvelem May-t, de ettől függetlenül is érdekelt a Cavalry háttértörténet. Nem az, hogy mit csinált (az elég egyértelmű volt, hogy legyakott valami túlerőt és ő lett a megmentő), hanem hogy mi volt az a rész, amiért nem akar róla beszélni? Az nyilvánvaló volt, hogy nem szerénykedésből. Végül is egy olyan szituációt hoztak össze, ami paralell a mostani helyzettel és ezért fontos lehet a későbbiekben. Pl. megindokolhat egy May-Skye szembekerülést egy adott szituációban, amit az eddigiek alapján nehéz lett volna elképzelni.

– A Coulson féle dolog egyelőre elég gagyinak tűnik és sajnos nincs kizárva, hogy az is marad. Az szerintem tévedés, hogy nekünk akarják beadni, hogy Coulson a zavarosban halászik. Ő az abszolút pozitív hős, ebben legfeljebb egy ötéves kezdene kételkedni. (Bár néhány fórum kommentjei alapján vannak akik ezen a szinten vannak.) Egyszerűen kell valami, hogy legyen alapja, amiért a többi szereplő azt hiheti, hogy a zavarosban halászik.

Szinte biztos, hogy Fury ötlete az egész, ő irányítja titokban. Miért hülyeség? Mert Coulsont ezzel lefokozzák egy bólogató stróman szerepére, aki majd persze utána elmagyarázza a saját csapatának, hogy ez annyira fontos és titkos volt, hogy ugyan másik x-száz ember (akik közreműködtek benne) tudhatott róla, de pont ők nem.

A RS vonal pedig azért rossz, mert a készítők nem tudják eldönteni, mi a kiindulás? (Azon kívül, hogy az RS vezérkarát alapvetően idegengyűlölő bigottoknak állítják be.) Fury-nak vagy volt joga kinevezni az utódát, vagy nem.
Ha volt, akkor az, hogy “de mi nem szeretjük” nem érv, tessék kilépni.
Ha nem volt, mert mondjuk a Világkormány kinyírása után az ebtenyésztők engedélye kellett volna hozzá, akkor meg oda kellett volna állni, hogy hé, téged jóváhagytak? Nem? Minket igen, hoci a kockát oszt jónapot.

Innen kezdve az egész ki-mit-titkol-mások-elől sztori az alapját veszíti el, sajnos teljesen öncélú plot eszközzé válik. (És most kaptunk melléjük egy harmadikat is, hogy az inhuman-eknél se maradjunk nélküle.)

Malachi - 2015. 04. 16. 08:09

Furynak volt joga kinevezni az utódját, de már Fury ténykedése sem tetszett sokaknak. jött a Winter Soldier, a Hydra, és ott a felfordulásban létrehozták a “tiszta” SHIELD-et az anyahajón. ugye azt hitték/hiszik, Fury halott. ezért az ellenségeskedés.

Neoprimitiv - 2015. 04. 16. 08:35

Malachi: Mivel tudják, hogy Fury nevezte ki Coulson-t, ő bízta rá a kockát (különösen mivel ez jóval a CA-WS után történt), nem hihetik, hogy halott. Lehet, hogy a H-napon azt hitték, de utána már nem.

A tetszik-nem tetszik dologra pedig náluk is áll, amit Fitz-nél mondtak: eligazítás után le lehet szerelni és pá.

UI: korábban szó volt arról, hogy anyahajó vagy helicarrier a RS támaszpontja. A szövegek szerint helicarrier, de úgy látszik kifogytak a cgi keretből, mert mostani részben egy szimpla anyahajó fedélzetére montírozták a Buszt és a quinjeteket.

Malachi - 2015. 04. 16. 09:25

nekem dereng rosszul, hogy kifejezetten mondták, hogy Fury halott?

Neoprimitiv - 2015. 04. 16. 09:40

Malachi: erre nem emlékszem, viszont a sorozat idővonala alapján nem hihetik, hogy az. Ami persze felveti azt a kérdést is, hogy lassanként már csak Miss Röfi és a Malacok Az Űrből nem fogják tudni, hogy él – tudják az Avengerek, tudják Coulson-ék és tudniuk kell a RS vezetőinek is.

Ayrons - 2015. 04. 16. 11:16

RS nem tudja , hogy él. Annyit tudnak , hogy valahogy Coulston nevezte ki utódjául . Hydra, RS, Ward , Talbot úgy hiszik halott.

Tanácsból nem halt meg mindenki a WS-ben , asszem nő életben maradt akinek Feketeözvegy felvette az alakját.

Igazából annyi történt , volt egy csoport aki nem támogatta Fury döntését , és ők akarják irányítani a Shieldet. Coulson szerintük nem megfelelő vezető.
Szűk látókörű bagázs. Szerintem a SWord belőlük alakul meg.

Am milyen baromság már az a duma , hogy ne egy emberhez legyél hű hanem a szervezethez. Hydrának is ez az alapja , mindent a Hydráért.

Neoprimitiv - 2015. 04. 16. 11:33

Ayrons: nem stimmel az időrend.

Fury-t csak akkor hihetik halottnak, ha nem tudnak a CA-WS végső leszámolásáról. Viszont korábban sehol nem volt se az, hogy Coulson lenne a kijelölt utód (hiszen maga is meglepődött az első évad végén), se mód nem lett volna a kocka átadására.

Az, hogy él valaki a Tanács tagjai közül nem jelenti azt, hogy a Tanács jogaival rendelkezik. Vagyis vagy nincs új felettes szerve a SHIELD-nek (Talbot akciói alapján ez látszik valószínűbbnek), vagy ha van, akkor annak Coulson ugyan úgy alárendeltje kellene legyen, ahogy Fury sem ugrálhatott (elvileg) teljesen szabadon. Ilyen szervről, egy új Tanácsról azonban eddig szó sincs.

Tomi - 2015. 04. 16. 11:50

Az inhumans szál nagyon jó. az RS szálat meg ki kéne kukázni.

Vicces, hogy Raina mennyire megszállott volt annó a Clairvoyant-tal kapcsolatban és most ő lett a Clairvoyant :)

Raina egy nagyon jó karakter. Ha lesz inhumans spin off remélem benne lesz. Csak rárakják A33 csodamaszkját és akkor a CGI-re/tüskés maszkra se kell költeniük :)

Aredhel - 2015. 04. 16. 12:39

@Neoprimitiv
Köszi a részletes választ.
Tényleg nem stimmel az időrend, de asszem amikor Huntert elrángatták a helicarrierr/anyahajó??-ra, akkor valaki kimondta a RealShield-ből, hogy Fury halott. Lehet, hogy később, de mindenképpen elhangzott. Engem meg is zavart, mert nem stimmelt időrendben.

Sajnálom, hogy ilyen lett ez az RS, mert Bobbi és Mack sejtetés, illetve ahogy Hunter kiszagolta az egészet nekem nagyon bejött. Meg a gondolat, hogy olyan ellenfele lesz Coulson-éknak, aki valójában nem a klasszikus képregényi gonosz. Plusz tényleg van logika abban, amit Coulson ellen felhoznak érvként
Csak egyrészt mi a legitimizációja az RS-nek, plusz tényleg ezzel a letámadással mit értek el. Gyakorlatilag egy évvel a Hydra támadás után éppen csak éledező “Ál Shield”-et mi értelme legyakni. Miért nem lehet vele egyesülni. Ezzel gyakorlatilag a saját és az “Ál-szervezet” integritását is lerombolták, és egy belső háborút kreáltak, amikor van elég külső ellenfél. Okés, hogy azt gondolhatják, hogy az Inhuman-ekkel lepaktáló Coulson a kvázi ellenséggel cimborál, de ahogy Hunter is mondta, miért nem mennek oda a fickóhoz, és tisztázzák.
Meg mégis mi a bánatot csinált az elmúlt egy év alatt ez az RS.

Neoprimitiv - 2015. 04. 16. 13:26

Aredhel: az, hogy egyszerre higgyék Fury-t halottnak és tartsák Coulson-t az általa kinevezett vezetőnek, egyszerűen egy méretes írói baki.

Az RS vonalnak vélhetően az lesz a vége, hogy egy részük (Bobbi mindenképpen, ő pozitív hős a képregényekben, talán Mack és a volt iskolavezető is) megvilágosul és “átáll” Coulson-hoz. (Akit I. Coulson néven a Most Már Igazán Igazi SHIELD vezetőjévé neveznek ki és kap egy monogramos szemtakarót Fury-tól.)

A maradék, még bigottabb rész pedig vagy megy a levesbe vagy csinál egy mégszupertitkosabb, szakadár anti-szuperhős klikket, akikkel majd a Civil War előtt/alatt fognak akciózni.

hummel - 2015. 04. 17. 01:40

Közelebb jutottunk az Inhuman tábor Hydra ostromához. Jó eséllyel az Ethan nevű srác lesz a trójai faló. Egyébként azt hinni, hogy egy ott lakó sem tudja beazonosítani, legalább hozzávetőleg a tábor helyét, eléggé naiv gondolat volt. Főleg, hogy a lakók ki-be járkálhatnak.

Most már tudjuk mi Raina adottsága, kérdés képes-e változtatni a saját természetén és jóra fordítani az adottságát, vagy sem. Ez inkább hosszú távon kérdéses, mert rövid távon gyanítom ő lesz az, aki felvilágosítja a többieket a Skye-Jiaying féle kapcsolatról.

RS nem is vizsgálja a lehetőségeket. Olyan szervezet benyomását keltik, mint akiket a félelem irányit. Ha egy kicsit el tudnának vonatkoztatni, akkor látnák mennyire instabil az a szervezeti elgondolás, amit megálmodtak. Egy szervezet, ami érzelmi alapon hoz döntéseket, csak idő kérdése mikor fut aknára. És egy szervezet, ami megosztja a stratégiáját és a titkait az embereivel, vagyis elegendő ha az egyik ember kompromittálódik, és az egész szervezet elindul a lejtőn. Ráadásul még csak nem is hatékonyak. Coulson, Skye, a kocka – háromból semmi. De ez mind hagyján. Még addig a felismerésig sem jutottak el, hogy Fury nem halott. Eléggé sokan tudják, hogy él, és nemcsak az előtérben lévő emberekről van szó, hanem a ’kiskatonákról’ is. Például azokról, akikkel együtt Fury kimentette Fitz-Simmonst a vízből, vagy az orvos csapat akikre rábízta Fitzt.

Fitz csatlakozik Coulson-ékhoz. Előre várom már a jelenetet mikor Ward és ő összefutnak.

Érdeklődve vártam May múltját. Ez mindenképpen kellett, hogy jobban megérthessük őt. Én sem hiszem, hogy átállt volna, inkább azt gyanítom, hogy az RS félelmeit akarja eloszlatni azáltal, hogy Coulson tevékenységét kutatja.

hummel - 2015. 04. 17. 03:28

Még egy gondolat. Jiaying mondta, hogy ő és Cal évekig könyörtelen keresték a lányukat. Mégiscsak két szörny volt? Agent Linda Avery vajon mit szólna a családi vacsorához?

MT90 - 2015. 04. 17. 16:46

“Szerintem a SWord belőlük alakul meg.”

0:14-nél elvileg Selvig megemlíti,hogy egyezésük(?) van a SWORD adatbázissal.

https://www.youtube.com/watch?v=jp8JPsW4XIE

Enzo - 2015. 04. 17. 20:13

Na, megint előjött ez a Théta-projekt, már én is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ez. Fura ez a sejtetés, hogy Coulson mire készül, de kell lennie még csavarnak benne. Hunter meg valóban indokolatlanul keveset volt!

Skye és anyuci egymásra találása mennyire aranyos volt :) Remélem hogy nem “I am your mother” jelenet lesz, hanem vhogy kreatívabban oldják fel a dolgot, és tényleg, ezzel a júliuskettőzéssel egész szép lett :) meg a family dinner a végén, az se semmi, egészen más Skye hozzáállása már az apjához. Kérdés, hogy Cal mit fog szólni, ha megtudja, hogy most láthatta utoljára…

Flashback:
Na vééégre, megtudtuk a teljes Bahrein sztorit, és hogy hogyan kapcsolódik az Afterlife táborhoz. Coulson se volt rossz (“Hm, mit adjak be nekik? Nukleáris? Biológiai?” :DDDD), de May-ről végre megtudtuk a Cavalry becenév eredetét, nagyon kellett…és ráadásul milyen csavaros volt! A kislány iszonyú creepy, és hát ezért lett irodista Melinda egy darabig, meg ezért vált el gondolom Andrew-tól is…látszott a kontraszt, hogy előtte milyen volt, és hogy a benti dolgoktól eltörött benne valami…hú, erős rész volt, na.

Vége:
Raina képesssége…de szép csavar a végére, ahogy Linc rájött!
Fitz meg a vécében bütyköli a kockát :DDDD hatalmas jelenet volt :D
mégmégmég!

Bender - 2015. 04. 17. 23:39

Nos nekem a 2×17-es rész a legelőször nem tetszett, egy nagy filler epizódként jött le (mondjuk nem akkor kellett volna megnéznem, amikor az ágyat nyomtam, pihenés helyett… Főleg azért, mert Hunter és Coulson szálára vártam, hogy azt folytatják). Na de amikor nekiálltam fordítani, egyre jobban megtetszett a rész, sőt a szálak összekötése is nagyon összejött. Másnapra már nagyon tetszett a rész :D (Biztos csak azért, mert jobban éreztem magam). De még most is bejövős. És a jövő heti rész megágyaz az utána lévő 4 résznek. Viszont ha jól értesültem, akkor a május 5-én leadandó epizód lesz az Ultron korával crossoveres epizód, akkor Cap 2-höz hasonló anyázás lehet majd, persze ez majd csak akkor fog kiderülni, ha leadják azt a részt. Mindenesetre el tudnám még nézni a sorozatot, biztos ütős lesz a dupla évadzáró.

lumoss - 2015. 04. 18. 14:36

Jó rész volt. Végre megtudtuk mi történt May-el. A következő rész előzetes pedig tartalmaz jelenetek a Bosszúállók 2. részéből! Kíváncsi vagyok.

hummel - 2015. 04. 18. 19:59

Theta protokoll. Coulson mondta Sam Koenig-nek a Puerto Ricoi akció előtt, hogy ha rosszul sünének el a dolgok ő és Billy hajtsák végre. Mindezt May-től két lépésre. Szóval egyrészt vannak akik tudnak róla, másrészt May előtt sem volt ismeretlen a kifejezés.

winnie - 2015. 04. 21. 07:29

Sajtóinfók szerint az Agents of SHIELD-spinoff középpontjában Adrianne Palicki és Nick Blood karaktere, Bobbi Morse (Mockingbird) és Lance Hunter lenne.

Neoprimitiv - 2015. 04. 21. 13:52

Bobbi tőlem mehet (nincs semmi bajom vele, csak ha Kara/Agent33 is képbe kerül, akkor 3 badass csaj van rajta kívül is), de ha Hunter kikerül a sorozatból, annak nem fogok örülni. Nekem egyikük sem olyan érdekes karakter, hogy miatta nézzek egy új sorozatot, viszont itt Hunter karaktere a cinizmusával teljesen jól ellensúlyozta a folyamatos “csak mi menthetjük meg a világot” fixációt.

Llew - 2015. 04. 21. 22:24

http://www.hollywoodreporter.com/live-feed/adrianne-palicki-nick-blood-agents-790328

Ha így lesz akkor sajnos a spinoff engem jó eséllyel nem nyert meg. Kb egy véleményen vagyok Neoval.
Bobbi teljesen érdektelen a részemről, Palicki még eyecandynek sem akora. Hunter viszont egymaga kevés lesz és az ő karaktere tényleg a többiekkel kontrasztba állítva működik.

Ayrons - 2015. 04. 22. 09:05

Amíg a Shieldbe belharcok voltak a Hydra jó pár fejet növesztett lényegében erősebbek mint a Shield.:D gj RS.
Theta szerintem az hogy ugrasztják a Bosszúállókat.
Marvel-Disney-ABC kellett volna kötni egy szerződést a Bosszúálokkal , hogy a Shieldbe szerepeljenek maximum egyszer, mert nagyon adja magát az egész.
Loki jogaráról biztos , Coulson fogja értesíteni a teamat hogy a Hydránál van , ez lesz az egyik kapocs a filmmel.

Cheese - 2015. 04. 22. 09:54

Amúgy az megvan, hogy első évadban Reina folyamatosan kereste a jövőbelátó Clarvoyant-ot, míg második évadra ő lett az? :D

MT90 - 2015. 04. 22. 15:29

Théta a görög abc H betűjét jelenti? Ha igen, akkor H, mint Hulkkal lesz valami :D

Llew - 2015. 04. 22. 20:30

Lemaradtam a we return in a momentről, mi volt benne?

hummel - 2015. 04. 22. 20:37

Azért meglepő volt mennyire stabil volt a kényszerszövetség azután is, hogy a terv szétesett. Gondolok itt arra, hogy Kara kisegítette a sebesült Huntert, Ward pedig Colusont, majd ráadásul parancsra is várt Coulson-tól mi legyen. Mi az oka a stabilitásnak: az általuk tervezett végjáték, nosztalgia? Ward esetén persze még Skye is szóba jöhet, Hunter szóvá is tette Ward miért ment Skye után.

Skye lassan felcsipegeti az alapvető dolgokat magáról. A múlt részben megtudta a születésnapját, most pedig a teljes nevét. Daisy Johnson. A szülőkről is megtudott egy-két dolgot.

Bender - 2015. 04. 23. 13:46

2×18-as részben 29:05-nél Skye apuci ——-> https://www.youtube.com/watch?v=8X_Ot0k4XJc

lumoss - 2015. 04. 24. 08:40

Llew: Elég fontos volt! Spoiler!!!

Boby és Mac megy a rendelőben, és megtalálják Couson-t, aki meg adja magát, és kéri, hogy vigyék a vezetőjük elé.

hummel: Szerinem Ward Sky/Dasy miatt működik együtt velük.

lumoss - 2015. 04. 24. 08:41

Llew: Elég fontos volt!
Boby és Mac megy a rendelőben, és megtalálják Couson-t, aki meg adja magát, és kéri, hogy vigyék a vezetőjük elé.

Enzo - 2015. 04. 24. 17:02

2×18:
-Ethan gyanús volt, hogy miért volt benne a previously-ban…
-Hét idézete Coulsoné: “Hey sweetie” :D
-Peterson és Agent 33 beszélgetése az arc és a személyiség megváltozásáról zseniális volt, a Peterson-Bahkshi páros meg azért érdekes, mert ugye mindegyik összevissza váltogatja az oldalakat (sjaát akaratán kívül általában) :D
-Na, ezt is megtudtuk, hogy Skye valójában Daisy Johnson. :)
-A rész vége tök káosz volt, összefonódik az összes történetszál, mindenki ugyanazon a helyen, de tényleg mindenki: Skye, Cal, Linc, Gordon, Bahkshi, Mike, Coulson, Ward, Hunter, A33, később Bobbi meg Mack is…
érdekes lesz ez!

Malachi - 2015. 04. 24. 18:05

segítsetek, mert elfelejtettem: hogyan is kapcsolódik a sorozat dupla záró része a Avengers 2-höz? a kérdés lényege az, hogy a sorozat spoilerez majd a filmből, vagy fordítva? megint másképp: először a filmet nézzem, és csak után a sorozatfinálét?

lumoss - 2015. 04. 24. 18:44

Malachi: Az eheti és a jövőheti rész tartalmaz utalásokat a nyitójelenetre. Az 05.05-i rész pedig a film utáni eseményekkel fog valamilyen szinten foglalkozni.

Ayrons - 2015. 04. 24. 20:00

Sehogy, külföldön megy a felháborodás semmi konkrét kapcsolat nincs , holott egy univerzumba , Hydra a központba van. Rajongók csalódtak ahogy olvasgattam a fórumokat.

lumoss - 2015. 04. 24. 20:05

Ayrons: Ha lesz is kapcsolat, minimális. Alapból Coulson-t halottnak hiszik majd a filmben. Meg szerintem nagyon eltérő most a történet. Nem tudják úgy összekapcsolni.

Ayrons - 2015. 04. 24. 20:12

Ez külföldön megy :) tudom nem lesz nagy mint tavaly , készítők előre jelezték. Gondolom a Báró karaktere lesz a kapocs azt csá.

Malachi - 2015. 04. 24. 20:18

05.05. a film utáni eseményekkel, igen! ezt felejtettem el. viszont (semmit nem tudok az Avengers 2-ről, szerencsére nem futottam még spoilerbe) akkor a sorozatban említhetnek olyasmit, ami csak a filmben történt és elspoilerezhetik. mint tavaly a Winter Soldierhez kapcsolódó Fury “halált”, amit én a SHIELD első évadából tudtam meg sajnos. akkor a záró duplát csak a film után nézem, ez lesz a megoldás. köszi!

Ayrons - 2015. 04. 27. 07:00

Egy kis szavazás , ömbörök. Szerintetek ki fog meghalni ??? Nekem a sanda gyanúm , hogy Ward.

MT90 - 2015. 04. 27. 15:16

Deathlok

Neoprimitiv - 2015. 04. 28. 20:54

Ez érdekes, Whedon a sorozattal szembeni Marvel-es ellenérzésekről:

http://uproxx.com/gammasquad/2015/04/joss-whedon-agents-of-shield-marvel-trouble/

rodosto13 - 2015. 04. 29. 12:15

Alakulnak az események :)

Tetszett ahogy Coulson kezeli Gonzaleséket, teljesen mindegy, hogy ők mit gondolnak, úgyis keresztülviszi a tervét, plusz Fury spoileres említése is zseniális húzás volt :D

Sky jelenetét is jól megcsinálták a HYDRA bázison, bár kicsit több képesség használást vártam volna ott, de az már részletkerdes

MT90 - 2015. 04. 29. 13:22

Tehát nekünk magyaroknak úgy kell mostanában “marveleskedni”, hogy

tegnapi shield rész
ultron (május 7.)
jövő heti shield rész
?

Malachi - 2015. 04. 29. 14:15

MT90 – én azt vettem ki az egyik kinti kommentből, hogy a film ott folytatódik, ahol ez a rész véget ért. úgy tűnik, a következő AoS rész párhuzamosan zajlik majd a filmmel (attól függetlenül) és az utolsó, záró dupla rész veszi fel ott a fonalat, ahol a film elhagyta.

mindenesetre én mostantól szünetet tartok a sorozattal, amíg nem láttam az Ultront. így a biztosabb nekem. :)

a mai rész amúgy kifejezetten jó volt, bonyolódnak a szálak nagyon. kiemelném Skye hatalmas aprítását. May ügynök lassan elbújhat. :D

MT90 - 2015. 04. 29. 15:19

köszi a választ.

hummel - 2015. 04. 29. 15:47

Másfél év telt el Málta óta, ahol Skye nem tudta meghúzni a ravaszt. Most viszont csak úgy sorjázta a hullákat. Persze a többiek is mind megváltoztak.

Már Jiaying is eljutott a gondolatig, hogy nem árt figyelni Raina-ra. Mikor Skye figyelmeztette még elég magabiztos volt.

Egyre inkább kiéleződik Gonzales hozzáállása a képességekkel rendelkezők felé. Kérdés ki hogyan fog reagálni, ha erőszakos fellépésre kerül sor.

Kara végre ott van, ahol lennie kell. Ward-ban maradt egy szikra emberség, hogy lássa a lány hol gyógyulhat a legbiztosabban.

Ayrons - 2015. 04. 29. 17:02

Hölgyeim és uraim a Hydra ezennel a Marvel-Disney filmes univerzum utca sarki lánykája lett.
-Kellene egy gonosz hirtelen ?
-Akit gyorsan ellehet intézni, nagy nevek nélkül ?
Itt a Hydra kérem szépen, van valami gond akkor a Hydrát belökjük és kész már meg is van a gonosz a heti részben vagy a 2-ben is.
Hydra katonák versenyre szállhatnak a birodalmi rohamosztagosokkal hogy ki a bénább az univerzumban. Bár utóbbinál legalább voltak badass hősök. De a Hydránál ez valahogy hiányzik, pedig előlehetne szedni valami másodrangú hőst hozzájuk.
Dr.List a Báró jobbkeze , plussz egy szuper kis létesítménybe vannak , de 6 embert nem tudnak elkapni , nem hiszem , hogy kevesen őrzik a létesítményt.
Amilyen felvezetést kapott a rész , úgy lett egy töltelék amiben a jó: Ward, Ward és a csapat, Cal és Coulson voltak a jók.
Emiatt féltek hogy ellövi az Ultron elejét ez ??? Az a halál is…….csalódás.
Ward kezd átmenni Cole Turner félébe , szeretik a nézők de nem tudunk mit kezdeni vele…..

Spawn - 2015. 04. 29. 23:19

“Sehogy, külföldön megy a felháborodás semmi konkrét kapcsolat nincs , holott egy univerzumba , Hydra a központba van. Rajongók csalódtak ahogy olvasgattam a fórumokat.”

Igazából annyi kapcslódás volt, hogy emlegették a Bosszúállókat, az ikreket, a Bárót, Loki jogarát meg a végén Raina látomása Ultron-ról szól. De tényleg ennyi.
Illeve a filmben Fury-nak említ valamit ami majd lehet kapcsolódni fog a sorozathoz de azt már spoiler lenne elmesélni.

(Amúgy a filmet nálunk már játsszák, múlt hétvégén megnéztem háromszor. :) Szerintem nem lett rosszabb mint az első volt.)

Spawn - 2015. 04. 29. 23:20

Kicsit elrontottam, szóval a filmben Fury említ valamit ami lehet kapcsolódik majd a sorozathoz. :)

MT90 - 2015. 04. 30. 11:35

Végre valakinek tetszik a film :D Sokat kell várni a stáblistás jelenetre?

Ja tényleg, lesz még egy bárónk, Daniel Brühl fogja alakítani Zemo-t a CA: Civl Warban.

Balumedve - 2015. 04. 30. 17:03

Az Agents of SHIELD sosem arról volt híres, hogy felvezette a mozifilmeket, inkább azoknak az utóhatásával próbált kezdeni valamit. Éppen ezért, akik még nem nézték meg a filmet, azoknak a jövőheti epizódot nem ajánlom megtekintésre.

DarkEagle - 2015. 04. 30. 18:29

De jó volt ez a 19-es rész. Skye zseniális volt ahogy osztotta a katonákat. :D Jemma eléggé kifordult magából de még mindig szerethető. Ward úgy tűnik tényleg jók közé sorolható valamennyire még. Coulson pedig akármi van ő irányít. Remek figura. :D Hill mama is beköszönt. :P Raina megálmodta a konzervdobozok támadását is hurrá. :D Röhej hogy mennyire magabiztos ez a Gonzales pedig végig az orránál fogva vezetik és szép lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba. :D
Látszik hogy kinek a sorozata ez. Nagyon lassan épül fel de megéri megvárni.

Neoprimitiv - 2015. 04. 30. 19:24

kíváncsi leszek, mit kezdenek most majd Ward-dal. Ezzel a résszel most megint körön kívül került és semmi oka, hogy vissza akarjon térni, a többieknek pedig már nincs erkölcsi alapjuk, hogy kergessék.

torjack - 2015. 04. 30. 19:42

Jó volt ez most. Újra együtt a “Piszkos Hatos”.
Ward esete meg érdekes. A tavalyi nagy csavarral gyakorlatilag lehetetlen visszaintegrálni a csapatba, ugyanakkor úgy tűnik, hogy a készítők nem tudnak megválni tőle. Nem tudom, hogy ezt miként oldják meg.
Skye meg a hackerből egy év alatt szupernindzsaharcosterminátor lett. Szép. :D

hummel - 2015. 04. 30. 20:08

Engem az érdekelne, hogy Talbot mit szólna hozzá, ha megtudná mi történt. Mikor Ward és Kara megszöktette Bakshit és megölte Talbot két emberét, Coulson ígéretet tett, hogy elfogja őket. Erre az egyiket befogadták a soraik közé, a másikat meg hagyták meglépni.

Bender - 2015. 04. 30. 20:18

Jó kis rész volt. Bár azért a Busz beáldozását kicsit sajnáltam. Remélhetőleg szereznek egy újat, hiszen 2008-ban kivonták őket és lehet ott porosodnak a sivatagban. Vagy pedig foglalják el az anyahajót, ami lehetne egy helicarrier. Bár a legutóbbi képek alapján csak egy sima hordozó. Ha meg nem, akkor csak Quinjettel repkednek.

Már csak 2 megválaszolatlan kérdés maradt. Egyrészt a Théta-protokoll, másrészt mi van az “Iliad” (avagy Iliász, ha lefordítjuk) rakterében, amit Fury annyira el akart tüntetni.
Viszont a Théta-protokoll már a 2×09 részben előkerül, így lehetséges, hogy az a SHIELD igazgatójának megválasztását jelentette volna abban az esetben, ha Coulson meghal Puerto Ricóban, most pedig Fury visszatérését (nem láttam még a Bosszúállók 2-t, szóval nem tudom mit szerepel benne Fury).
És ez az egész az ő visszatérésének ágyazna meg. Habár az ágyak és a titkos bázis építése nem tudom, hogy illik a képbe. Új főhadiszállást építenek? Ha már a Triskeliont enyhén leamortizálták.

Neoprimitiv - 2015. 04. 30. 22:42

Chloe Bennet-ből ki se néztem volna, hogy a teljes ugribugri-lövöldözést a bázison ő csinálta és nem kaszkadőr. Főleg, hogy vágás nélküli volt a jelenet, nem lehetett “menet közben kiszállni”.

Enzo - 2015. 04. 30. 23:57

2×19:
Na, ez a rész odavágott, egészen király volt! Kicsit retro, kicsit megbocsátós, kicsit felvezetés az Age of Ultronhoz (ikrek és Sokovia utalás, na meg a vége FTW!)

Mindjárt egy Raina látomás az elejére, ami majdnem felér egy olyan kezdéssel, ami után a “X órával korábban” feliratot látjuk.
(Egyébként az megvan, hogy Raina így gyakorlatilag azt mond, amit akar? Manipulálhatja úgy az embereket, hogy azt állítja, valamit látott, és senki nem tudja leellenőrizni.)

Simmons durván vissza akart fizetni Wardnak, az igen, ki se néztem volna belőle…Ward meg jó gyorsan levágta, hogy mi a szitu, pedig csak arra fordult meg, hogy Bakshi szétporlad.

Legjobb dolgok a részben:
-De szép hommage volt az első évadhoz, amikor újra összeállt az egész csapat a Busz fedélzetén!
-Coulson szövege ütött (“Oh, spoiler alert!”), de a rész legjobb szövege nem ez volt, hanem Ward-é Maynek címezve, aminél meg kellett állítanom a részt, hangosan felröhögtem:
“Well, we all have our own ways of coping. For example, I was yours.”
(buuuuuuuuuuurn)
-Skye tudatosan használta az erejét, többféleképpen, wow!
És milyen harcot lenyomott! Az a vágás nélküli akciójelenet nem volt semmi, megirigyelték a Banshee-ből meg a True Detective-ből, szerintem szuper lett!

Random egyéb dolgok:
-Tök humorosan hangzik a “Hail Hydra” elköszönés telefonban valahogy :D
-Rég láttuk Fitz repülő robotocskáit, azokkal mi lett? :(
-RIP Bakshi, RIP Busz… (milyen zseni terv volt már ez a törmeléknek álcázott leszállás!)
-Hm, jókor veszem észre hogy a Busz kódja SHIELD-616…616, mint az univerzum kódja. :D

Ayrons - 2015. 05. 01. 07:52

Théta-protokoll a Bosszúállók bevetése.
Nekem azért volt csalódás , mert nincs nagy ellenség, Hydra egy vicc lett…..szánalmasak.
Wardhoz azért ragaszkodnak ,mert nem képregényszereplő így nincs megkötve a kezük vele. Nála kezdem érezni a Charmed-Cole Turner szindrómát.

panc - 2015. 05. 01. 11:13

Meglepően ütős beszólások voltak a legutóbbi részben:
– Coulson spoiler alert
– Skye Raina-Sonic ereje

hummel - 2015. 05. 01. 13:01

Ayrons: Szerintem a Théta protokoll több mint a bosszúállók bevetése. Korábban láttuk, hogy Billy és Sam Koenig tisztában volt vele, márpedig ők inkább egyfajta létesítményfelelősök. Mellesleg elhangzott, hogy elég masszív összegek vándoroltak ide, ami szimplán a bosszúállók mozgósításhoz nem kellene. Szóval arra szavaznék, hogy a lényeg az új bosszúálló generáció tanítása, összefogása lenne, ami mondjuk egy erre a célra felépített létesítményben megoldható. Gondolom Coulson sem személyes csevegés miatt találkozgatott Andrew-val.

Malachi - 2015. 05. 01. 17:47

hummel – elhangzott a részben, hogy a Theta a Bosszúállók bevetése.

Malachi - 2015. 05. 01. 17:54

visszavonom, nem az. :) még csak az sem biztos, hogy kapcsolatos a Bosszűállókkal, csak az agyam kötötte össze a kettőt, amikor Coulson beszélt róla. akkor majd kiderül!

Ayrons - 2015. 05. 01. 19:56

Várjunk : A készítők azt mondták , a heti részben meghal valaki (az pipa), lesz kapocs (pipa), kiderül mi a Théta protokoll. Lehet , hogy a Bosszúállók bevezetés oda ahova már a Shield nem elég, logikus lépés is. De ez nem zárja ki az új generáció kialakítását.
Tippre a Shield , Ultron ámokfutása után ketté szakad azt majd ebből lesznek a gondok , Civil war elővetítése a 3.évadban. 3.évadban is élvezni fogjuk a pancser Hydra brigádot,mivel a Civil Warba még egy Báró jön…..
Amúgy Joss bácsika eléggé ellenzi a Shield sorozatot , ahogy olvastam az egyik interjút.

Neoprimitiv - 2015. 05. 01. 19:59

Ayrons: valamit félreérthettél. A Marvelnek vannak vele gondjai, Whedon-nak nincsenek. (Most meg már pláne nincsenek, hiszen egy időre abbahagyja a képregényezést.)

Ayrons - 2015. 05. 01. 20:10

Nem azt , nyilatkoztat , hogy szerinte az egésznek csak Coulson álmának kellene lennie és hiba volt megvalósítani .

Malachi - 2015. 05. 01. 20:34

Whedon egy hisztis p*csa, sajnos. ettől még imádom, amit csinál.

winnie - 2015. 05. 01. 21:17

ayrons: ő valósította meg és kap heti x százezer dollárt érte:) az álomcucc poén volt, utána még a hógömbről is beszél, majd bosszankodik, hogy elszólta magát. a poén után elmondja, hogy mi a helyzet. épp azt nyilatkozza,, hogy a marvel filmes részlege nincs oda érte, mert folyton nem engednek bizonyos dolgokat.

“Yeah he’s dead. The entire television series is just a fever dream. It’s a Jacob’s Ladder moment he’s having at the point of death, but we don’t give that away until after season seven. And there’s a snow globe. Now I’ve given it away. Bollocks!

“It’s a weird little yes and no. As far as I’m concerned in the films, yes he’s dead. In terms of the narrative of these guys [The Avengers] his loss was very important. When I created the television show, it was sort of on the understanding that this can work and we can do it with integrity, but these Avengers movies are for people to see the Avengers movies and nothing else. And it would neither make sense nor be useful to say ‘Oh and by the way remember me? I died!’”

And it sounds like the somewhat confusing decision has caused some consternation within the MCU.

“I think actually the movie people were a little bit cross about the TV show” Whedon revealed. “They were sort of like ‘Well you can have this but not this. And this but not that.’ It’s complicated enough as it is without me adding another layer of complication. We also created a TV show called S.H.I.E.L.D. right before they made a movie where they destroyed S.H.I.E.L.D.. So everybody’s having a GREAT time!”

winnie - 2015. 05. 01. 21:19

malachi: ez meg honnan? nekem, amit olvastam tőle, pont az ellenkezője jött le.

Malachi - 2015. 05. 01. 22:29

a linkelt riportból. nekem úgy tűnt, panaszkodik a sorozat miatt, meg hogy tönkretették vele az ötletét. ugye, hogy Coulsonnak annyi, végleg, mert csak úgy teljes a filmes dinamika, stb. annyira nem fontos egyébként, de ebben a riportban a filmek mellett, a sorozat ellen beszél. szerintem.

Ayrons - 2015. 05. 02. 09:53

Elején viccelődik de utána , komolyan beszél. Régebben is nyilatkozta , szerinte Coulsont nem kell visszahozni a filmekbe . Meg amit mond Malachi , hogy neki fáj az , hogy tönkre tették az ötletét, ezt le is nyilatkozta , hogy Coulson halála volt a katalizátor hogy létre jött a Bosszúállók csapata , ha megtudják hogy él akkor semmis lesz az alap amiért összeálltak.

Sorozattal meglehet , hogy az a baja , hogy szabad kéz nincs teljesen. Lehet ,hogy ő másképp képzelte a sorozatot.
Igen pénzt kap érte , de Joss szereti és ismeri az alapanyagot amiből dolgozik. Plussz két filmmel eléggé megszedte magát :) Tényleg a minőséggel van a baja szerintem és az ötletekkel.

Neoprimitiv - 2015. 05. 02. 11:10

Ayrons: “ha megtudják hogy él akkor semmis lesz az alap amiért összeálltak.”

Ez egyrészt így butaság – azon, hogy nekik feladatuk van és nem önmaguknak szórakozó óvodások már a CA második részében túl voltak, a mostani film után pedig főleg.

Másrészt éppen Whedon nem fekete-fehér, emberi motivációkra építő felfogásába passzolna az, hogy hogyan reagálják le most, már jóval a történtek után, hogy Fury átverte őket.

Malachi: egyáltalán nem a sorozat ellen beszélt. Éppen azt mondta el, hogy a sorozatnak mennyire nincs könnyű dolga. Miközben a nézők egyértelműen a filmek kiegészítését várják tőle, a készítőknek először is nincsenek anyagi lehetőségeik arra, hogy a filmek szereplőit gyakrabban behozzák. Másodszor gyakran azért is kell visszafogják magukat, hogy ne lőjenek el olyan helyzeteket, amiket a Marvel a későbbi filmekre tartogat, ne kössék meg azok készítőinek a kezét – ez gondolom főleg az idei évad inhuman-os oldalára vonatkozik.

lumoss - 2015. 05. 04. 14:21

Neoprimitiv: Jól látod, szerintem is sokan azt szeretnék, hogy több ismerős arc tűnjön fel, de ezt sajnos nagyon nehéz megoldani. Az egy dolog, hogy mélyen a zsebükbe kellene nyúlniuk, de szerintem más dolog is van a háttérben. Amúgy meg biztos, hogy jót tenne a nézettségnek, ha mondjuk feltűnne Tony Stark.

Anty - 2015. 05. 04. 20:04

Csak egy felvetés, de a theta protokoll az nem az ultron robotok legyártása? Stark teremti őket, és Hill neki dolgozik és Coulsonnal legyártják őket, “tengerentúli” utazások során felügyeli a gyártást. Majd összehívják a Bosszúállókat, h bemutassák nekik.

lumoss - 2015. 05. 04. 20:51

Anty: Nem rossz elképzelés. De ha jól tudom ultron-t stark és hulk teremtik.

Bender - 2015. 05. 06. 07:33

Nos, érdekes volt az új rész. Szerintem az a legnagyobb spoiler benne, hogy a Théta-protokoll lelövi azt, hogy hogyan kapcsolódik Fury az Ultron kora történéseihez. Egyébként elég durva évadzárót ígérnek az események.

dani154 - 2015. 05. 06. 08:17

Hali! Ütős rész volt megint csak :D sky annya jó nagy….:D Ward meg áh imádom a formát mikor elkezdem remélni,hogy na valahogy vissza teszik a csapatba mindig csinál valami rosszat amivel tuti elvágja magát megint hogy visszatérjen :D Nyilván nem egyszerű a készitőknek,hogy a nagy brigádból senkit nem tudnak megfizetni egy coming up -ra …Furit is 2 részben láthattuk egy 20 msc-re még az elején meg az évadzáróba egy kb összesen 5 percre. Többet nem tudnak nekik fizetni,pedig egy Romanov vagy egy hulk ütne a sorozatba sztem :D vagy egy vasember akár ruha nélkül is…:D

Succ - 2015. 05. 06. 08:56

Sziasztok!

Nem akarok spoilerbe futni, még nem láttam a részt, sem az Age of Ultront (majd csak pénteken).

A mai résznek már van köze a filmnek, vagy majd csak a szezon záró kettősnek lesz?

Bender - 2015. 05. 06. 10:12

Succ:
Én azt mondom, hogy az utalások miatt érdemes utána megnézni, de nem lő le konkrétan nagy spoilert a filmből, de mint fentebb írtam, a Théta-protokoll némi gondolkodással összerakható, hogy mit is jelent a filmre nézve és ronthat az összélményen. De ha ez nem zavar, akkor nyugodtan nézhető. Nincs olyan, mint a 1×17 végén, hogy konstatálják, hogy Amerika Kapitány legyőzte a helihordozókat.

Succ - 2015. 05. 06. 10:38

Megvárom a szombatot vele :) Köszönöm a választ.

Bender - 2015. 05. 06. 12:00

Succ:
Szívesen.

Mellesleg a rész végéről az jutott eszembe, hogy: This is SPARTA! Aki megnézte a részt, az érteni fogja.

hummel - 2015. 05. 06. 12:17

Elgondolkodtató mennyire volt előre látható Jiaying lépése. Az ő szemszögéből nézve a Shield vadászott a lányára, megpróbálták megölni, a birtokukban van egy fegyver, ami elpusztíthatja őket, és fel akarják az embereit címkézni. Átélte a második világháborút, szóval láthatta, hogy az emberek megjelölése hova vezethet. Ráadásul több ezer éve függetlenek voltak, saját magukról gondoskodtak, most pedig hagyniuk kellene, hogy mások megszabhassák mit tegyenek? A döntés súlyától egy olyan nő, aki maga is tett már szörnyű dolgokat nem riadhatott vissza. A szituáció iróniája, hogy Raina próbálta megelőzni a történteket, békésebb irányba terelni a dolgokat, csak éppen senki sem hitt neki. Ha nem tévedek eddig egy látomását sem sikerült megváltoztatni.

Skyet elvakítják az érzelmei. May számára Bahrein említése, olyan lehetett, mint egy mélyütés. Skye ezt is csak az inhumans szemszögéből nézte, az eszébe sem jutott, hogy a kislány annak a bizonyítéka lehet, ő és a többiek mennyire veszélyesek lehetnek és ezért mindent meg kell tenni a semlegesítésükre. Mondjuk Coulson sem volt a helyzet magaslatán. Megkérdezte, hogy emberek-e egyáltalán.

Ward múltkori telefonhívása a most történtek fényében csak megvezetés volt. Szokatlan is volt az önzetlen cselekedet, de most helyrebillent a dolog.

A rész beszólása nálam Jiaying-hez tartozik: Let’s hope you’re one of us.

rodosto13 - 2015. 05. 06. 23:25

Meglepett, hogy Coulson milyen gyorsan belement, sőtt felajánlotta a demokratikus társaságnak, hogy legyenek felette mint tanács.
Nem “csalódtam” Kara-ban és Ward-ban, bár valaki már hasonlította a HYDRA egységeket a Stormtrooperekhez, úgy tűnik a shield-es közkatonák sem maradnak el tőlük, hogy csak úgy hagyták meglógni Agent 33-at.
Érdekes volt Jiaying színt vallása, bár bevallom kicsit több pozitívumot vártam tőle, a tárgyaló fél kinyírása, meglőni saját magát, hogy támadásként állítsa be, nyíltan háborút hirdetni a S.H.I.E.L.D ellen… értem én, hogy védi a népét, de ez részéről azért nem annyira átgondolt.
Gonzales-nél viszont pozitívan csalódtam (igaz későn) szentül meg voltm győződve, hogy az inhumans-ek kiirtására megy rá, -de az utolsó szavai szerint tévesen.

Ayrons - 2015. 05. 07. 09:43

Théta protokoll :D erre nem számítottam hogy ez lesz az.
Ward elmebeteg ez most már tiszta.
Inhumans vs Shield érdekes lesz, főképp így hogy az Inhumansek kezdték el végül is.
Cal átalakul wáááá :D
Coulson szerepelni fog a Cicil Warban ,, szóval a 3.évad felvezetés lesz :3

xeverese - 2015. 05. 07. 11:35

2×19 : haha, a végén érdekes is volt a Bosszúállók felvezetése, bár igen gyengécske, erőltetett a film tükrében.

2×20 : megmagyaráz egy kulcsjelenetet a filmből, de erre elsózni a Théta protokollt… ehh… nagyon látszik, hoyg kicsi a költségvetés és az ötletekre is valahogy olykor nem jut.

Amúgy Skye mikor tanulta ki a John Wick Akadémiát?

Neoprimitiv - 2015. 05. 08. 07:52

A hírek szerint hála istennek az ABC elkaszálta a tervezett önálló Mockingbird/Hunter spinoff-ot. Így esélyes, hogy ezek a karakterek megmaradnak a sorozatban, aminek főleg Hunter miatt örülök.

DarkEagle - 2015. 05. 08. 16:31

Őőő oké ez most váratlanul ért kicsit. Jiaying a nagy békepárti megöl egy SHIELD ügynököt? Itt valami nem stimmel. Ráadásul beküldi a férjét is harcolni? Azért látszik, hogy akárhonnan is származnak az emberek máshoz se értenek csak a pusztításhoz. Nem ismerünk valamit? Pusztítsuk el? Nem tetszik hogy van egy tag aki erősebb nálunk? Öljük meg. És ilyenek vezetik a SHIELD-et is. Van egy olyan érzésem hogy itt valami csapda van és Coulson csak ki akarta iktatni Gonzalest. Mondjuk az erős lenne. De szerintem az a nyaklánc amit Gonzales adott Jiaying-nek is valami nyomkövetővel ellátott cucc volt hisz mutatták is hogy csereberéltek. Gondolom ez le esett Skye anyjának is így lépnie kellett. Valamilyen szinten megértem. Ez olyan mintha Thor birtokára tévedne az emberi faj hogy megmondja hogyan éljenek. :D Örülök hogy kiírták Gonzalest mert rohadt irritáló volt. Remélem megy vele még az összes pajtása idővel. Mac hál Isten lelépett. Képmutató barom volt mindig is. Már csak Bobbie-t kéne kiírni és tök jól visszaállna minden a régi kerékvágásba. May-re inkább nem mondok semmit. SHIELD-nél dolgozik de fenn azon hogy a FŐNÖKE nem mondja el mit csinál. Elég gyerekes karaktert csináltak belőle.

hummel - 2015. 05. 08. 18:44

DarkEagle: Nem rémlik, hogy elhangzott volna, hogy Jiaying békepárti. Eddig kerülte a konfliktust a Hydra, illetve a Shield szervezeteivel. De ez is csak az emberei védelmében volt. Egyesek beáldozása a közösség érdekében. Most annyi változott, hogy a Shield képletesen szólva a kapukon dorombolt, a közösség (vagy legalábbis Afterlife) léte kitudódott és ezzel együtt a függetlenségük is veszélybe került. A közösség felszínre kerülésével megszűnt az ok, amiért eddig kerülte a nyílt összetűzést, a függetlenség veszélyeztetése pedig lépésre ösztönözte.

Gonzales az érmékkel csupán a hangulatot akarta oldani a tárgyalás megkezdése előtt. Okkal gondolhatta, hogy az ajándék Jiaying számára érzelmi értékkel bír.

Ami számomra kérdéses, hogy Jiaying vezetésébe mennyire szólnak bele az öregek. Mondjuk megszabják hány ember alakulhat át? És most a háborúval ez hogyan változik. A másik kérdés, hogy a kristályokon való kísérletezgetés meddig jutott. Létrehoztak-e egy nagyobb területen is bevethető fegyvert?

lumoss - 2015. 05. 09. 22:49

Hát, meglepett Jiaying hirtelen felindulása. Nem számítottam rá. Jó volt a film közötti kapocs is. És Ward, újabb ördögi húzása? Már kezdtem elhinni, hogy 33-as ügynök jó útra tér, erre tessék. Jó kis finálé lesz. Ja és dupla rész lesz, szóval 1.5 óra SHIELD!

Enzo - 2015. 05. 10. 01:19

Tyű, ez ütős volt, basszus!
Na menjünk sorban:

1. Koenig ügynök ruhatára király.

2. A Théta protokoll az csak egy helicarrier, és ennyi? Azért ennél többet vártam volna…

3. Mi lehet ez a fekete kree eredetű kő a hajón?

4. Zseniális volt, ahogy Hunter rajzolta a tüskéket Raina képére a papíron :D

5. Coulsoné a hét idézete:
“I was expecting at least a raised eyebrow.”

6. Nafene, Mack felmondott. Asszem őt se látjuk többet.

7. Aztaqrva, ez a Maynek álcázott Kara csavar már megint ott volt a szeren, de vajon minek Wardéknak Bobbi? Elsőre azt hittem hogy kinyírták, de aztán rájöttem hogy csak icer.

8. A Gonzales-Jiaying tárgyalás még nagyobbat ütött, Skyeanyu megkavarta a szart rendesen, és így lett a Chocapic…helyett az Inhumans-SHIELD háború a szezon végére! Kemény lesz ez, úgy érzem…

Bender - 2015. 05. 10. 18:28

Mellesleg mindenkinek megvolt az, hogy a legelején, amikor Koenig öltözött, volt egy kis cetli a tükrön? A cetlin pedig az, hogy “Call your sister!!!”, azaz “Hívd fel a nővéredet/húgodat!!!”. Szóval Koenigék legalább négyen testvérek.

Enzo - 2015. 05. 11. 09:45

Fú, tényleg, a cetlit elfelejtettem megnézni hogy mi volt ráírva :D Fura lehet, hogy van egy női verzió is :D

MT90 - 2015. 05. 11. 10:41

Ha létezik “Hulk-out”, akkor én reménykedek egy “Hyde- out”-ban is :D Csak hát a költségek…

torjack - 2015. 05. 11. 11:09

Azért remélem a lánytesót már nem Patton Oswalt fogja játszani. :D

Brynden Rivers - 2015. 05. 11. 14:51

@Enzo: Inhumans spinoffot készítik elő

Mack és Bobbi szerepelnek majd benne.
Ezért mondott fel Mack és rabolták el Bobbit.

Brynden Rivers - 2015. 05. 11. 14:52

Ja és ezt a részt a Avangers 2 film után kell nézni :D

Neoprimitiv - 2015. 05. 11. 15:29

Brynden Rivers: szerintem kevered, az Hunter-Bobbi spinoff lett volna (nem volt szó inhumans-ról), de végül szerencsére dobták az ötletet.

Enzo - 2015. 05. 11. 16:14

Ja, ez rémlett, Bobbi fejbelövésének pillanatában eszembe is jutott hogy “hú, a spinoff, tényleg”, de valóban abból nem lett semmi. Nem is baj, hogyha így főleg Hunter marad még, bírom a szövegeit, meg amúgy is, a Hunter-Bobbi szál egy picit gyenge egy egész spinoffhoz sztem.

DJackson - 2015. 05. 11. 16:44

Berendelték a 3. évadot az Agent Carter 2. évadával együtt! Awww yeah! :D
http://seriable.com/agent-carter-agents-of-shield-secrets-lies-american-crime-more-renewed-for-2015-16-by-abc/

MT90 - 2015. 05. 12. 18:20
noxwill - 2015. 05. 13. 08:53

Masterpiece ez a finálé. Kellett ez a dupla rész hogy minden el legyen varrva. Az külön tetszett hogy szépen beetette Coulson és Skye a Polgárháború -s szálat. Szegény Simmons meg jól pórul járt…..

Hosszú lesz ez a nyár az tuti….

rodosto13 - 2015. 05. 13. 13:00

Jó döntés volt a dupla rész, jutott mindenre elég idő.
Cal zseniális volt, minden elismerésem a színésznek, bevallom őt nagyon sajnálom, hogy így kikerült a sorozatból, örültem volna, ha párszor megjelenik még a bázison (végül is van rá esély, de ezt a szálat elég jól elvarrták)
Szétesett a bizottság is, kíváncsi vagyok fogják-e pótolni őket, lesz-e egyáltalán szerepük.
Érdekes, hogy Gordon is nyakig volt az egészben, pláne a látomások fényében, hiszen hiszen mikor kitervelték, akkor már leeshetett volna nekik, hogy a latomásban támadó jet az az övék, vagyis a SHIELD nem támadna. Bár ha kezdetektől fogva ki akarták irtani az embereket a shild-el kezdve, akkor már mindegy.

A végén meg még tényleg megalapoztak a Civil War-nak, és gondolom a halolajon keresztül az Inhumans filmnek is (bár az még jócskán odébb van)

rodosto13 - 2015. 05. 13. 13:02

Ja és majdnem lemaradt hogy a két legnagyobb beszólás Macké és Fitzé volt :D

torjack - 2015. 05. 13. 14:14

Ez rendesen oda lett rakva. Jobban szórakoztatott, mint az Ultron kora. Lám-lám, lehet úgy is csinálni a dolgokat, hogy a sztorit nem áldozzuk fel a látvány, meg az önpromó oltárán. Kyle MacLachlan zseniális volt.

hummel - 2015. 05. 13. 14:46

Skye számára szörnyű lehetett az ébredés. Rainat sajnáltam, végre rálépett a helyes ösvényre, de ez mindjárt az életébe is került. Minden jóslata bevált, igaz némelyiket elő kellett segíteni, de a lényeg, hogy egyik jóslat sem változott. Ami előrevetíti Skye sorsát is. Persze ha vezető lesz, akkor Lincoln után másokat is meg kellene téríteni.

A kree kő elnyelte Jemmat. Azt tudjuk, hogy a kő egy fegyver, ami az adott kézben elpusztíthatja az inhumanst. Gyanítom a fegyver maga egy képesség lesz, amit Jemma fog irányítani. Szükség is lesz rá, mihelyt a halolaj elkezd fogyni a polcokról és hirtelen képességekkel rendelkezők jelennek meg mindenhol. Ennyit arról, hogy a létezésüket titokban kellene tartani.

Mack mindenkinek ad becenevet? Skye – tremors, Fitz – turbo, Alisha – ginger ninja. Mellesleg Alicia Vela-Bailey (Alisha) dublőr volt korábban ebben a sorozatban és az Agent Carter-ben is. Az egyik sorozatban Adrianne Palicki (Bobbi), a másikban Bridget Regan (Dottie) dublőre.

DJackson - 2015. 05. 13. 15:59

Wow! Így kell ezt csinálni! Jobban bejön ez a sorozat mint az MCU többi része együtt!

Colson karja rendesen meglepett, de teljesen logikus lépés volt. Gondolom majd szép lassan visszanő a GH utóhatásaként. Cal-t nagyon sajnálom! Hihetetlen jól megcsavarták és Kyle Maclachlan zseniálisan alakított mint mindig! Sky-t igazán beleírhatták volna a hamis emlékeibe. A fél életét adta a lányáért, és most azt se tudja, hogy létezik. Remélem azért még viszontlátjuk valahogy!
Wardból úgy néz ki Hydra boss lesz. Agent 33 megöletésével elérték, hogy újra legyen indoka keresztbe tenni a SHIELD-nek. Gemma sorsa is érdekes lesz. Valószínűleg vele is az történik, mint gravitonnal.
A halolajas eset után mutánsnyi sok inhuman lesz itt 2018-ra!

rodosto13 - 2015. 05. 13. 16:52

Én azt gondoltam először, hog majd Deathlok technológiából kap valami művégtagot (“extra” nélkül), de a GH is logikus lépésnek tűnne…
Érdekes és egybevágó, hogy pont Emma-át kapta el az anti-inhuman fegyver, aki ugye nem igazán szívlelte az idegen dolgokat egy időben.
Kíváncsi leszek a következő évadra mennyi inhuman lesz benne, a jelek szerint viszonylag sok.

hummel - 2015. 05. 13. 17:23

Ha a GH-325 használat után is aktiv maradna a szervezetben, akkor Skye arcán a sebhely pillanatok alatt rendbe jött volna. Szóval Coulson esetén a művégtagra szavazok.

Calt szerintem biztosan fogjuk még látni. A tahiti betegekből is feltörtek az emlékek, igaz csak fájdalom hatására, de a lényeg, hogy az emlékek ott vannak eltemetve. Cal pedig a szervezetében keringő kémiai turmix-al aligha hasonlítható hozzájuk, szóval ki tudja milyen tartós lesz a kezelés.

DJackson - 2015. 05. 13. 18:06

Utólag belegondolva tényleg valószínűbb, hogy Dethlock technológiával kap majd egy műkezet. Garették elég jól kifejlesztették tavaly a technológiát, fél perc alatt Skywalkeresíthetik Coulsont. Bár az is lehet, hogy az Age Of Ultron-ban látott regenerátort használják majd. A GH-325 is lehetséges azért. Tudjuk, hogy van pár hosszú távú hatása.
Nem arra gondoltam, hogy folyamatosan és azonnal gyógyít (Wolverine-é téve a használóit), hanem csak lehetővé teszi, hogy normális tempóval, magától visszanőjön a keze a benne maradt idegen gének miatt.

Neoprimitiv - 2015. 05. 13. 18:34

Ejha, ez nem volt semmi. Ez tényleg az a sorozat, amelyikben az utolsó képkockáig érdemes nézni az epizódot, mindig bedobnak valami váratlant.

hummel - 2015. 05. 13. 18:45

Ha már öngyógyításról beszélünk, Jiaying képességét korrigálhatjuk. Ijesztő volt látni ahogy megpróbálta elszívni a lánya életerejét. Az nem tudom feltűnt-e, de mikor Skye az anyján használta az erejét, akkor Jiaying korábban behegedt sebei felnyíltak.

Llew - 2015. 05. 13. 21:48

Jó lett, de kicsit fura, hogy az inhumans szálat így futtatják, és a vége alapján ez még csak bevezetés volt, miközben hol van még a film.
Gordon jó figura volt, kár, hogy ő is az írtsuk ki mozgalom tagja volt.
Azt viszont sajnálom, hogy Wardtól nem tudtak megszabadulni, ill másik oldalról, hogy az írók nem tudtak róla lemondani. Szerintem egyszerűen nincs több karakterben. Ebben az évadban elment ez a bűnbánó, talán megjavulni akaró, antihős figura, de egy full gonosz, hydrás Ward elég érdektelennek ígérkezik.
Cal eltűnéséért viszont kár.
May esetében most mi van. évadkezdésre benyomják, hogy volt egy hónap szabija, vagy mi lesz?
Fizt és Simmons a legjobb. Simmons észhez tér, végre alakulnának, erre tessék.

Llew - 2015. 05. 13. 21:56

May húzása Ward és Agent 33 annyira jó volt. Tényleg már csak az kellett volna, hogy az aggódó Ward fölé lépjen és egy így jártál beszólás keretében fejbe lője.

C-DEF - 2015. 05. 13. 23:28

ez valami brutál volt
science biatch az év idézete nálam :D copyright jessie pinkman

Cal-t sajnáltam szerintem hatalmas figura
a vége meg…halolaj aztán még Simmons is kapaszkodtam a székbe rendesen

és csak nekem volt furcsa h May szekrénye pont a 33-as? :D

Malachi - 2015. 05. 14. 00:14

egy ideje nem néztem be, mert meg akartam nézni AoU-t a 2×20 előtt, de ma bepótoltam a lemaradást és egyelőre csak annyit akarok mondani, hogy ha nem a

“Science – Biatch!”

lesz a hét idézete, RETTENTŐEN csalódott leszek! :D

és most nézem tovább az évadzárót.

Malachi - 2015. 05. 14. 00:49

huh! hát, őszinte leszek. lassúcska indulás ide, vagy oda, szerettem a SHIELD sorozatot már az első évad elejétől, főleg Coulson miatt, de nem volt sokkal több, mint jó kis heti limonádé. ez után az évadzáró után viszont szintet lépett a sorozat.

egyszerűen azért, mert délután megnéztem az AoU filmet, és most a AoS 2×20/2×21-et és az a helyzet, hogy a sorozat jobban tetszett, mint a dollárszázmilliós film.

egyrészt nyilván azért, mert ismerem a szereplőket jó ideje, de azért nagyon kellett az is, hogy a végére minden ennyire jól klappoljon. ez a három rész kb. tökéletesen össze lett rakva, csak a végén vontam fel a szemöldököm May anyu és May utolsó találkozásánál, ott leesett a monitorról a rossz FX (még csak nem is CGI), de igazából persze ez nem számít. csak azért fűjt kicsit, mert előtte az carrieres leszállás meg simán elment volna a mozifilmben is. mindegy. :)

nagyon örülök, hogy lesz harmadik évad és nagyon jó, hogy így kinőtte magát a sorozat, továbbra is nagyon sok potenciál van benne és nagyon remélem, hogy a MARVEL éra végéig meg is marad majd. és nem, nem kell ide egyetlen filmes sztár sem. tök jól elvan a sorozat nélkülük.

és még egyszer: “science, BIATCH!” :D :D :D

Spawn - 2015. 05. 14. 00:57

Nagzon jó rész volt. A végén nem kicsit lepődtem meg. :)
Skye mekkora badass karakter lett már így 2. Évad végére. :)

Elizabeth Henstridge (Simmons) elvileg jön jövő héten Londonba az MCM Comic Con-ra, majd kifaggatom, hogy akkor most mi újság van. :D

werewere - 2015. 05. 14. 01:56

hát nekem is jobban bejött ez a dupla évadzáró, mint az Ultron film… összekapták magukat így a végére, remélem, tudják ezt folytatni és emelni a következő évadban is.

Remélem azért Simmonst viszontlátjuk még és nem csak Fitz halucinációiként.

Spawn: mindenképpen! bár nem hinném, hogy sokat mondhatna (egyrészt nincs még jövő évadi történet, másrészt úgyis megmondják a színészeknek ilyenkor hogy semmi spoiler) :) De azért próbáld meg, hátha adhat valami titokzatos utalást!

Neoprimitiv - 2015. 05. 14. 06:55

werewere: pont most olvastam egy interjút Bell-lel – azt mondta, mindenki visszatér, bár természetesen nem árulta el a csavart.

Valaki a stv-n írt egy nagyon jó opciós listát Simmons-ról:
– kidobjaa kő, ő nem emlékszik semmire, látszólag semmi változás, csak a lengedező rejtély
– kidobja a kő, nincs emlék, semmi változás, de később a kő kiköp egy klónt, más viselkedéssel
– a kő egy klónt dob ki, aki csak külsőre egyezik Simmons-szal
– kidobja a kő, mindenre emlékszik, üzenetet hoz a kreektől
– kidobja a kő, de most már neki is van(nak) képessége(i). Vagy emlékszik vagy nem arra, ami történt vele.
– bye-bye Simmons, maradnak a flashback-ek, hallucinációk

Tomi - 2015. 05. 14. 09:09

SHIELD jó sorozat, csak az a probléma, hogy semmi köze a filmes univerzumhoz, 1 db ember nem volt benne az Age of Ultronban a sorozatbeli karakterek közül, mikor mutatták a Shield Bázist nem hiszem el, hogy random emberek helyett nem lehetett volna 1-2 ismerős arcot a sorozatból mutatni, akárcsak pár másodpercre… Sorozat minimális említés szinten foglalkozik a filmes történésekkel de ennyi, egyedül AK 2-nek volt igazi hatása a sorozatra, de filmek telibe …-ja, hogy mi történik a sorozatban.

Lemoni - 2015. 05. 14. 10:17

Az első évadot néztem, akkor azt mondtam, szép volt, jó volt, elég volt. Azért a 2. évad kibeszélőjét olvasom rendszeresen és a sok dicséret hatására lehet, nyáron darálok. Engem, mint a képregényes világot nem ismerőt, teljesen hidegen hagy, hogy most ki jelenik meg a mozifilmekből, nem hiányoznak azok hírneves karakterei, cselekedetei, nekem az a lényeg, a sorozat saját története és szereplői hogyan hatnak rám. (Gondolom nem én vagyok az egyedüli, aki ennyire amatőr a Marvel univerzumban :) Az első évadban Ward és May voltak a kedvenc karaktereim, a nagy közönségkedvenc FitzSimmons párost nem szerettem (túl édeskések voltak), Skye-t sem tudtam megkedvelni, most viszont kíváncsi lettem, hogy alakulna ez, ha megnézném a második évadot.

Neoprimitiv - 2015. 05. 14. 10:41

Tomi: a SHIELD fináléját nem egészen 4 millión nézték. Az Age of Ultron-nak (ha 10 dolláros jegyárral számolunk) eddig volt 32 millió nézője (csak az USA-ban). Minek törjék magukat, ha a nézők 90%-ának semmit sem jelentene egy cameo?

Ha a SHIELD egy Empire-hez hasonló siker lenne, akkor nyilván a Marvel is máshogy súlyozna. Így, hogy a nem olcsó gyártás mellett a nagyon beharangozott finálét lenyomja egy Flash vagy egy Chicago Fire, annak is örülni kell, hogy nem akarják kidobni.

Lemoni: általában nem értünk egyet a sorozatok megítélésében, szóval nem tudom, mennyire rossz jel, de nekem a filmek és a képregények ismerete nélkül tetszik a sorozat. Igazából a filmek iránt is a sorozat miatt kezdtem érdeklődni, szerintem a karakterek bőven elviszik a hátukon önmagukban a történetet.

Lemoni - 2015. 05. 14. 13:04

Neo: a nézők között megoszlottak a vélemények az első évadról, amit én ha nem is tartottam kiemelkedőnek, de szívesen néztem. Azért hagytam abba, mert hosszabb távon nem tudnak lekötni az überszuper képességek, nagyon behatárolnak egy-egy karaktert. Ha kellően fordulatos a történet és bejönnek érdekes új karakterek a képbe, akkor adhatok még egy esélyt a folytatásnak :)

zolij - 2015. 05. 14. 13:38

btw a halolajba hígítódott annyira a kristály, hogy a normál emberek ne változzanak kővé? Mert ha nem, akkor elég hamar fel fog tűnni a SHIELD-nek a dolog és nem lesz túl sok inhuman aktiválódás.

DJackson - 2015. 05. 14. 13:47

zolij: A kristály csak átalakítja a potenciállal rendelkező embereket, a fém az ami kővé változtat. A vízben csak a kristályok oldódtak (a szennyező fém nem), így csak az inhumanekre lesz hatása.

hummel - 2015. 05. 14. 17:25

DJackson: Visszanézve nekem úgy tűnik Trip végzetét anno a terrigen kristályok okozták, nem a divinert borító fém. Jiaying viszont arról beszélt, hogy az egyik diviner beolvasztásával nyertek új kristályokat, de annak már részét képezte a fém is, ami az emberekre halálos. Szóval van némi ellentmondás. Ami egyértelműnek tűnik, hogy korábban a terrigen köd nem volt halálos az emberekre (lásd Trip), az új kristályokkal kiváltott köd viszont már az.

Djackson - 2015. 05. 14. 18:28

hummel: Én is vsszanéztem (HD-ban). A kristályportól Sky és Raina “begubóztak”, de Tripnek nem lett semmi baja. Az ölte meg, hogy szétverte a divinert, ami felrobbant és beleállt az egyik fémes darabja. Attól a sebtől kezdett megkövülni.

A mostani esetben gondolom mikorszkopikus fémdarabok kerültek a levegőbe. Valami elég durva alien színesfém ez, nem hiszem, hogy oldódna vízben. :D
Whitehall is komoly erőforrásokat fektetett a fegyverré változtatásába. Kétlem, hogy annyi lett volna a válasz, hogy fogj egy divinert, önsd fel 10 liter vízzel, majd jól kevergesd el és hígítva kész is a tömegpusztító fegyver. :D

hummel - 2015. 05. 14. 20:26

DJackson: Nekem nem úgy tűnt mintha, fémlap darabok fúródtak volna Trip mellkasába, hanem inkább hexagon formájú kristályok. De ha logikai folytonosságot szeretnénk, ám legyen.

Tomi - 2015. 05. 14. 21:44

ááá. Raina volt a kedvenc karakterem erre lőttek neki. Pedig még bőven volt benne potenciál.

feláldozta magát, hogy Skye-nak kinyíljon a szeme. (megmondta Sky-nak, hogy most beszéltek utoljára és hogy az ő sorsa, hogy megvédje őt) :(

elég sok inhuman elhullott.

a hydra is már unalmas. és Ward mint hydra vezér. hahahaha. May már igazán elintézhetné.

Djackson - 2015. 05. 14. 21:59

hummel: A kristályok mind elporladtak, nem maradt más hátra, csak a fém váz. Kizárásos alapon csak az fúródhatott bele.

Amúgy megtudhatnám miért nyelte el a rendszer ma már 2x a kommentem a nézettség bejegyzésnél?

Malachi - 2015. 05. 15. 00:39

Djackson – ott kérdezd meg, talán fogott valami betűkombinációt a motor, ami nem nyerő.

Malachi - 2015. 05. 15. 00:41

:D ez mekkora! elnyelte a válaszomat, amit a válasz elnyelős kérdésre adtam! :D

szóval szerintem ott kérdezz rá.

Ayrons - 2015. 05. 15. 11:55

Ward mint Hydra vezér aha , Zémó báró mellett meg ugye Crossbones is jön. Mind két tag egy kézzel kinyiffantaná , bár lehet hogy Ward csak egy sejtnek lesz a vezére. De biztos , hogy meghal a 3.évadban :3

Bender - 2015. 05. 15. 14:45

Részletek a 3.évadra: a végén, amikor DC (Director Coulson) átadja Skye-nak a SHIELD-es aktát, az van rajta, hogy Caterpillars. Lehet, hogy ezt a fonalat veszik át részben:
http://marvel.wikia.com/Caterpillars_%28Earth-616%29

kecskebégető - 2015. 05. 15. 18:52

Tömör és egyben remek volt az évadzáró.Nem értem a nézettségi adatokat.

Elar - 2015. 05. 15. 20:09

hűűű nagyon belejött a végére a sorozat. Az évadzáró remek volt. El kell ismernem komoly minőséget hoznak a készítők.
Az utolsó jelent durva volt… :)

MT90 - 2015. 05. 17. 07:59

Elizabeth Henstrdige elmondta, hogy már a forgatáson is sok elmélet született, hogy mi történt Simmonsszal. Talán visszamegy az időben, hogy megölje Wardot? Visszamegy az időben és miután visszatér se Fitz, se a többiek nem tudják, ki ő? Láthatatlan lesz? A kő egy közlekedési eszköz? Elvitte Disneylandbe? A szikla belsejében rekedt?

sziszko - 2015. 05. 17. 14:02

nagyon jó lett az évadzáró, már majdnem összejönnek, erre ez :(

hummel - 2015. 05. 17. 18:14

MT90: Látszik, hogy a stáb tagjai nem veszik túl komolyan magukat. Nálam a következő kérdések merülnek fel Jemma kapcsán: meddig lesz a kő belsejében, emlékezni fog-e a történtekre, milyen képességgel lesz felruházva, ő fog-e irányítani, vagy a kree kő, mint anno Mack esetén történt.

dani154 - 2015. 05. 17. 18:24

Sajnálom wardot nekem az egyik kedvencem de annyira úgy tűnik hogy nem tudnak vele mit kezdeni…. Igaz elarulta a csapatot stb de mint láttuk igencsak ‘atalakitottak ‘ gyerek korába szóval ezek hatására lett olyan amilyen… Sajna 33 as elvesztésével kötve hiszem hogy visszatér valahogy a jó oldalra (anno azért láttunk már ilyenre példát más sorozatokban)

Bender - 2015. 05. 17. 18:39

Engem is érdekelne egy pár dolog a Kree cuccal kapcsolatban:
elsőnek ha közel száz éve találták meg, akkor hogyan vitték el onnan, hol tárolták a SHIELD megalakulása előtt, Fury is odapakolta valahogyan abba az üvegkalitkába meg az anyahajóra is el kellett valamikor szállítani. Korábban is szívott már magába embereket (ebben az esetben vicces lenne, ha Simmons ott találna benne már másokat, vagy átkerülne másik helyre, ahol többen is vannak), vagy csak most kezdett el önálló életre kelni?
A többit már az előttem szólók feltették, azokat nem sorolom újra.

Enzo - 2015. 05. 19. 00:32

Hű, ez nagyon durva volt.
Na akkor sorban:
Jiaying:
-Pár résszel ezelőtt még Skye megkerült szép anyukája volt, akit sajnáltunk, és csodáltunk, most meg egy manipulatív picsa, aki gyakorlatilag mások halálából él, és megölte volna a saját lányát. Wow, dat character arc!
Ja és RIP Raina, még szerintem volt ebben a jövőbelátós dologban potenciál, pont megtalálta az életcélját, és a végzetét…hát, szó szerint.
-Mondjuk jó volt, hogy helyére került a puzzle: Jiaying az összevarrás után lett ilyen.

Bobbi:
-A kínzást szinte nekem fájt nézni, kivéve amikor rájöttem hogy kicsit Wolverine-esen néz ki a kezéből kiálló fémmel :D
-A kiszabadulást nem teljesen vágom, simán letépte a csuklóját szorító izéket, a harc király volt kamerailag is utána. Ügyes megoldás volt az indok, amiért Kara nem lőtte le, és utána az ajtós trükk kikerülhetetlennek látszott…
…volna, de azért eléggé várható volt, hogy be tud vetődni a fegyver elé. Habár azt hittem hogy fejlövést kap, így egész jól megúszta, pedig már szinte kezdhettük elengedni.
(Adrienne Palicki pedig a földön fekve összeverve, véresen is gyönyörű.)
-Hunterrel hogy eljátszották, hogy benyit egy másik ajtón, de bőven ki lehetett szúrni, hogy az egy másik ajtó, a kilincs is a másik oldalon volt :DD

May:
És az egész rész legjobb húzása, nézés közben ennyit jegyeztem fel róla:
“MAY BAZMEG TE ZSENI úúúúúúúúúristen”
Te jó ég, mennyire zseniális volt, annyira gyorsan történt minden, és mégis zseniálisan kristálytiszta és tökéletes tervet rakott össze gyakorlatilag azonnal!
Vegyük át még egyszer:
-Tudta, hogy a déli oldalra küldött embereket Ward elintézte, viszont Kara az ő közelében van.
-Tudta, hogyha kamuból odaküldi a csapatát, akik már nem is léteznek (de Kara ezt nem tudja) ezzel a szöveggel, akkor Kara felveszi az ő arcát, és elbízza magát (ráadásul közben hallotta a lövést, tehát azt hitte, hogy Hunter is halott), és Ward meg benézte…10/10, fantasztikus volt! Annyiszor használták már ezt az arcváltós dolgot, hogy pontosan ÍGY kellett lezárni.

-Wow, May elérzékenyült, még nem nagyon láttuk így…sőt, még Andrew-t is felhívta, a végén meg átöltözött utcai ruhába, és kiszállt egy időre, ajhe…(de azért a fegyvert nem hagyta ott, nem csalódtam :D)

Cal:
-Kyle MacLachlan marha jól játszott végig!
-Szegény Cal, gondoltam hogy nem lesz szabad, de hogy megTAHITIzik, az kemény :O Dr.Winslow állatorvos lett belőle, és így hiába látogatja meg Skye…:( picit azért sajnálom.

Hajó vegyes:
-Milyen szépen visszahozták Mack karakterét, érdekes, pedig tipikus klisé lett volna, hogy belehal az utolsó akciójába. Ehelyett meg olyan punchline-okat osztogatott, hogy csak néztem :D Amikor Tremors-nak becézte Skye-t, az kemény volt :D
#hétidézete:
“I thought my mum was bad when she started watching Fox News” :DDDDDDDDDDDD hülyevagy :D
-Ez a Weaver nevű nő viszont olyan baromságokat mondott végig…”persze, indítsunk háborút az inhumans ellen!” “meg akar vesztegetni a kristályokkal?” -.-
-Skye belassított verekedései jól néztek ki, bár van egy kis oda nem illően nevetséges éle is a lassításoknak, nem tudom mit gondoljak róluk…látványosak, az biztos.

Inhumans:
-Ki ez a vörös multiplikálódós csaj?? nagyon szexi, jöhet még! :O
aszondja rá Mack “ginger ninja” :D felsírtam, remek becenév :D
-A Lincoln-Skye összetalálkozás szintén várható volt, de tetszett hogy Mack leütötte, mert nem tudhatta :)

Mindenkimeghal:
-Micsoda hullámvasút volt a kristályos jelenet vége, te jó ég…
“nee, Fitz meghal?”->”ja nem, Gordon az, huh”->”úristen, a kristály!”->”Coulson lassítva elkapja”->”micsoda, ő NEM HALHAT MEG!”->és jött Mack a baltával, á la Walking Dead :D
-Szóval, bodycount: Raina, Jiaying, Gordon, Kara, a szakállas fickó, meg egy rakat kevésbé fontos szereplő…és Simmons??
-Egyébként kb mindenkinek belengették a halálát legalább egyszer a rész során valahogy:
Skye, May, Fitz, Coulson…

FitzSimmons:
-#hétidézete mégjobban:
“Science, beotch” :DDDDDDD itt is meg kellett állítanom, annyira röhögtem :D
-Megint évadzáró, megint szóba kerül a kapcsolatuk…de nagyon drukkoltam, hogy Fitz visszaérjen, marha cseles volt Gordon halála, úgy mutatták mintha Fitzből állna ki a rúd :O
-És akkor már azt hinné az ember, hogy minden OK, túlélték, maximum lesz valami kis vicces jelenet egy kis cliffhangerrel a végén, meg fejlődik a kapcsolatuk, és bazmeg EZ MI VOLT???
Hát én is kivagyok tőle, nemhogy Fitz, majd ha megtudja :O

További cliffek:
-Ward csapatot szervez, na erre kíváncsi vagyok. Szerintem egy darabig nem látjuk a 3.évadban, max részek végén.
-Coulson félkezű lesz? Az cgi/props szempontból nem a legjobb húzás, szal tuti kap valami mű/fém kézfejet, még lehet hogy valami fegyver is lesz benne :)
-Sejtettem, hogy nem lesz jó ötlet a kristályok+tenger kombó…de legalább a halak változtak volna mutánssá, így viszont ebből mi lesz, te jó ég…gyorsan be is veszek egy halolajas omega tablettát, szó szerint karnyújtásnyira volt tőlem egy doboz a rész nézése közben :DD

Egyszóval kbsztt ütős volt ez a zárás, így felpontozódik a 2.évad is, nálam eddig a 3 legepikusabb rész az 1×17(? illetve a Ward árulás és kiderülése)+1.évad záró+ez a duplarész.
Hű. És akkor most várjuk a 3.évadot.

Llew - 2015. 05. 19. 19:36

Enzo:
“-Ki ez a vörös multiplikálódós csaj?? nagyon szexi, jöhet még! :O”

Feljebb pont volt említve. Kaszkadőr leginkább, korábban Palicki dublőre volt itt, meg Bridget Regané a Carterben.

Enzo - 2015. 05. 19. 23:32

ja, köszi, olvastam ám, csak elfelejtettem átírni kommentelés előtt :D
amúgy durva, hogy mennyi mindenkinek volt dublőre:
-Bobbi @SHIELD
-Dottie @AgentCarter
-Tris @Divergent
-Mystique @XMenFirstClass
-Charlie&Rachel @Revolution

MT90 - 2015. 05. 20. 17:32
MT90 - 2015. 05. 23. 09:53

Hayley Atwell szerint 10 részes lesz az Agent Carter 2. évada. Szerintem nem sok mindenben befolyásolja az AoS 3. évadát.

Egy érdeklődő - 2015. 06. 07. 17:22

Nem tudja valaki véletlen, hogy mikor fogják szinkronizálni a 2. évadot?????

Rueben - 2017. 03. 18. 17:47

Its like you read my mind! You seem to knokw so much about this, like
yoou wrote the book in it or something. I think that you
could doo with a few pics to drive the message home a little bit, but
other than that, this iss magnificent blog. A great read.

I’ll certainly be back.

Also visit my websitee – parlux fragraances
llc (http://mobile.myprice74.ru)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz