login |

Revenge: kezdett a 4. évad

2014. 10. 03. 13:20 - Írta: winnie

84 hozzászólás | kategória: kritika,

A múltkor kérdezte valaki tőlem, hogy milyen, a Dallas-hoz hasonló gazdagemberes, intrikás szappanos drámát tudok ajánlani neki a mostani kínálatból, és nem nagyon jutott eszembe semmi, folyton a régiek jutottak eszembe, mint a Cane vagy a Dirty Sexy Money. Pedig a megoldás itt volt az orrom előtt: aki szereti a fenti műfaj-meghatározást, annak ott a Revenge is.

A tavalyi évaddal lezárult egy korszak a Revenge életciklusában, mondhatni Emily Thorne véghez vitte tervét, bosszút állt mindenkin, így sor kerülhetett egy kvázi rebootra – még flashforward-ot sem kaptunk. A reboot csak azért “kvázi”, mert még véletlenül sem adják meg a lehetőséget az esetleges új nézőknek az újrakezdésre, ugyanis elég kusza kapcsolati hálót görget maga előtt a sorozat.

Like you said, I’m an addict.

A tavalyi sztori folytatódik tehát, bár kapunk egy fél éves időugrást, hogy a cliffhanger feloldása egyetlen részbe is elférjen. Míg a Victoria környezetében zajló történések jópofák voltak, addig minden más jószerivel érdektelen. Oké, Emily ténykedése és kavarása rendben volt, még akkor is, ha kiszámíthatóra sikeredett, viszont az érzelmi következményeit valahogy nem tudtam átérezni.

Sajnálatos volt, hogy a korábbi jó karaktereket (pl. Nolan) az évadnyitóban inkább csak díszként használták, azokat pedig, akik eddig is ballasztok voltak a sorozat számára (Charlotte, Jack), azokat továbbra sem sikerült érdekessé tenni – előbbi például maradt idegesítő és száguld a végzetébe, utóbbi pedig, rendőrségi gyorstalpaló ide vagy oda, továbbra is nagyonhülye. A reményem jórészt tehát az előző szezon jövevényeiben lehet.

A tavalyi szezonzáró übercsavarja hadd ne mondjam, hogy mennyire hidegen hagy – nyilván az íróknak megvan a tervük a karakterrel, de jelenleg elképzelni nem tudom, hogy azt mondjam évad végén, hogy jó döntés volt az, amit vele tettek. Viszont Victoria szála, Victoria bosszúja (illetve annak lehetősége) mindenképpen van olyan érdekes, ami maradásra bírhat. Bár fogalmam sincs, hogy fognak hozzálátni a dolgokhoz.

Az alapozás viszont megvolt, a 4×02-ből talán kiderülhet a válasz a kérdésre. A kezdés megérdemel egy erős közepes osztályzatot.

84 hozzászólás Ne habozz!

Piemaker - 2014. 10. 03. 14:15

Szerintem is közepes volt a nyitány,bár azt nagyon fájlaltam,hogy Jack rögtön szemet hunyt egy kis bűn felett,mert,hogy mégiscsaak családtag.Jujj.
Amikor kiderült,hogy rendőr lett rögtön az jutott eszembe,hogy remélem nem lövik el ezt a klisés dolgot,de szinte azonnal megtették az írók.

Mindenesetre még bármi lehet,a kasza fel sem merült bennem.
Majd beindul ez.

Alex20 - 2014. 10. 03. 14:29

Igen csak érdekes volt ez az évadnyitó :) Úgy vettem észre, hogy nagyon érzékeltetni akarták velünk a változásokat.Szerintem is befog ez indulni, hiszen minden évadban így volt :)

winnie - 2014. 10. 03. 14:29

“Szerintem is közepes volt a nyitány,bár azt nagyon fájlaltam,hogy Jack rögtön szemet hunyt egy kis bűn felett,mert,hogy mégiscsaak családtag.Jujj.”

jaja. pedig nagyon bíztam benne, hogy végre nem lesz ennyire mulya, mert voltak rá jelek, erre…

Skate - 2014. 10. 03. 14:29

Nagyon közepes kezdés volt. A szereplők többsége tényleg nem több elfüstölni való ágyútöltelékként jelenleg. Clarke apuka jelenléte inkább Jason Voorhees-ra emlékeztetett, mint egy élő emberre.

Csilla0422 - 2014. 10. 03. 15:27

Ez gyenge hármas volt…

A szereplők elszürkültek. Jack semmilyen, bár az új frizura sokat dob rajt. Emily már kezd unalmas lenni a “bosszúcskáival”. Ami ez első évadban jól működött itt kezd szánalmassá válni. Talán észre tér és újra nyeregbe száll.
Charlotte vissza a nyomorba, pedig már voltak jó pillanatai. A pasija irtó ellenszenves.

Nolan jó, de viszonylag keveset szerepelt.

Daniel…talán magára talál és normális lesz. A borosta jót tett neki.

Vicktoria az, aki miatt érdemes maradni. Papa Clarke érdekes fordulatokat hozhat. Nem lepődnék meg, ha újra egymásra találnának Vickivel.

Nem gondoltam, hogy ezt mondom: hiányzik Conrad!

Raisen - 2014. 10. 03. 16:51

Első három évad nagy kedvenc volt, imádtam, ment is a top10 kedvenc sorozatomba. Amúgy a 3.évad végével akár le is zárhatták volna az egészet, ha akarják, de majd kiderül mi lesz belőle. (szinkronosan nézem, szóval majd ez az évad nekem jövőre lesz terítéken)

Page - 2014. 10. 03. 18:26

Valóban, közepes volt, és érdektelen.

Be kellett volna fejezni a harmadik évaddal.

Nagyon remélem, hogy nem jön össze újra Victoria és Clarke, az egy arculcsapás lenne Emilynek, itt már nem játszhatják el, hogy ők ketten egymás nyakába borulnak, és élnek boldog családként.

Nem látom egyelőre mit akarnak kihozni még ebből a sorozatból, teljesen új irányt vett, most úgy érzem, csak elrontani tudják, remélem meglepnek.

mse - 2014. 10. 03. 19:23

Van egy olyan érzésem, hogy ebből tavaly év végén ki kellett volna szállnom. Az évadnyitó úgy ahogy elszórakoztatott, de az is főleg Victoria miatt, meg mert kíváncsi vagyok, mit akar az élőhalottunk. De talán jobban járnék, ha nem várnám meg a nagy egybeborulást a pici lányával, mert max. csalódni fogok.

LaCRossE - 2014. 10. 06. 13:57

A második rész nagyon jó volt, Charlotte végre érdekes lett! :)

Viszont az vicces, hogy nyomtak egy kisebb retcont Emily tetkójával kapcsolatban, mert hogy sebhely eddig nem volt ott, az biztos. :D

Nikki - 2014. 10. 07. 01:03

Ez a Charlotte-os húzás nagyon meredek, számomra nem hihető, hogy ennyire megborult volna… ami szintén furcsa, hogy David mindent nyomon követett vagy részben, de nem képes összerakni a képet, hogy Emily az Amanda?

e - 2014. 10. 07. 14:45

Ezt a sorozatot vártam annak idején és szerettem az első évadot. Mostanra eljutottam odáig, hogy egy-egy rész után felszisszenek, hogy jájderossz.
A nézettség nem mindig tesz jót, ahogy itt sem. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de inkább nézek szívesen egy korábban elkaszált sorozatot (aztán magamban megkönnyezem, hogy haj,mde jó volt, míg tartott pl: Harper’s Island), mint ezeket az agyonnyújtott rétestésztákat.

Page - 2014. 10. 09. 10:10

Még egy rész megnézek, de bármennyire is nehezen kaszálok sorozatot, ezt nem fogom tovább nézni, mert ami most megy benne, azt már nem veszi be a gyomrom.

Nagyon remélem, hogy Clarke még nem látta Emilyt és csak hallott felőle, mert ha kiderül, hogy látta is és mégsem ismeri fel a saját lányát, abban a pillanatban kasza.

Victoria akkor mocsok, hogy kinyiratná a férfivel annak saját lányát?

A francia csaj (de ronda a haja) és Daniel sztorija teljességgel unalmas, most hogy semmi köze ennek a vonalnak Emilyhez.

Nolan haja szintén borzalmas.

Dytta - 2014. 10. 09. 12:57

Nekem ez a resz most nagyon bejott. En sosem kedveltem Emily karakteret, koszonhetoen ennek az iszonyuan tehetsegtelen szinesznonek, de azert nagyon durvanak talalnam, ha most az apja ellen kellene harcolnia.
Jacket nagyon kedvelem, de a fo kedvencem Nolan volt mindig is. Ja es Charlotte. Hat elegge erdekes huzas volt ez a vegen. Az anyjara utott, teljesen.

lena - 2014. 10. 09. 22:15

Revenge. 4. évad. A rossz frizurák évada…

sofia - 2014. 10. 12. 12:50

Nolan: nem láttunk semmit sem belőle!
Emily: már függőség h mások helyett is bosszút akar állni, a második reszben meg 0 alakítás
Victoria: nagyon nagy ku..@ ha Daviddel akarja kicsinálni Emilyt.
Charlotte: tiszta anyja, jó színésznő de a 2. Részben ezt nem vártam tőle.oké h drogos ribi, aki nem tudja feldolgozni a rosszat, de h megölje a saját nővérét…..
Jack: se jo se rossz, olyan semmilyen mint mindig!
David: hát az h lehetséges h nem tud Emilyről?! De mégha nem is tud, azonnal Victoria kebleire borul?en látni sem szeretném.

Annyira vártam ezt az évadot de egyenlőre csak csalódás!!!

karit - 2014. 10. 13. 00:54

Most gondolom az jön, hogy a drótok okoztak zárlatot Jack hanyagsága miatt, a benzin senkit se fog zavarni; Emily-t meg kimenti a hős rendőr – mert az felborítaná Victoria tervét, ha egyszerűen csak szénné égne -, de ő hallgatni fog a szegény összezavart húga érdekében.

Nem is az a bajom, hogy ez egyre inkább lesüllyed valami brazil szappanrétes szintjére, hanem, hogy kezdem azt érezni, hogy ezek egytől egyig mind megérdemlik egymást.

ace05 - 2014. 10. 14. 01:22

Szerencsére volt eszük a készítőknek és nem húzták meg a “nem ismerem fel a lányomat ennyi év után” dolgot. Biztos rájöttek, hogy ezt már nem venné be a nézők gyomra.

Page - 2014. 10. 17. 17:26

Nagyon remélem, hogy David nem hagyja, hogy Victoria manipulálja, átlát rajta, és nem fog a saját lánya ellen fordulni.

Cyrax - 2014. 10. 22. 06:37

A 4. rész nagyot ütött szerintem, végülis jól döntöttem, hogy nem kaszáltam el az évadzáró után, akármennyire is béna twist volt, most jót hoznak ki belőle, plusz úgy készülök, hogy amúgyse lesz 5. évad.

Page - 2014. 10. 23. 17:56

Jó rész volt, bár a vége nagyon nem tetszett, sajnáltam Emilyt.

Emily is elkövette azt a hibát, hogy nem tudott felhagyni a bosszúval, és most valószínű Davis is folytatja a játszmázást, ahelyett, hogy egyből odaállna Amanda elé, és lelépnének jó messzire.

Bogii1008 - 2014. 10. 28. 22:06

Én most pihentetem a sorozatot egy időre, már kifejezetten idegesít. Minden mellékszál totál érdektelen. De komolyan, csak engem idegesít, hogy Charlotte állandóan ugyanazokat a köröket futja, hogy Daniel utoljára akkor volt érdekes, mikor Emilyvel csatározott, hogy Nolannal az égvilágon semmi sem történik, hogy Jack totál felesleges vagy hogy Emily VanCamp (Emily/Amanda) elfelejtett színészkedni?! Legalább megmaradt volna intrikákkal teli szappannak, de jelenleg annak is nagyon kevés. Nincs szerethető karakter, már nem tudok kinek szurkolni. Az évad utolsó részére lehet visszanézek, több percet a Reveng-re már nem pazarlok.

Cyrax - 2014. 10. 29. 11:11

Egyetértek Charlotte-tal kapcsolatban, de a többivel nem. Nolan szálai sosem voltak érdekesek és semmit se tettek hozzá a Revenge sztorihoz amennyire emlékszem, Emily pedig pont jól színészkedik mostanában szerintem. Az intrikákkal teli szappan leírás meg pont most illik rá, mint mondjuk a 2. évad nagyrészében…

Valaki - 2014. 10. 30. 08:01

Az első évad során a sztori annyira Monte Christo volt, (igen, annyira tetszett a sorozat, hogy elolvastam a regényt)hogy szinte tudtam, hogy a karakterek közé egyenlőség jelet tudtam húzni.
Azóta sokminden változott, de ott is voltak olyan karakterek, hogy istenem…
1) Valentine, és Maximilian: a csaj a lánya volt annak, aki bebörtönözte a a főhőst, a fiú meg a gyereke annak, aki jó volt hozzá. A könyvben soha nem is történt velük semmi egyéb, csak csöpögősen enyelegtek a kerítésen át, és nem hatottak a történetre egy cseppet sem.
2) Monte Christo nője. Megvásárolt egy rabszolgát még kisgyermek korában, és apjaként felnevelte, aztán amikor szép nő lett… igen, perverz sztori. De ő is vérlázítóan unalmas volt!

Szóval Jack jelenlétét is csak azzal tudom magyarázni, hogy őt meg kell őrizni ártatlannak, jóhiszeműnek, és tisztának (a kis virágszál) aki vár Emilyre, és egy boldog jövőt jelent majd.

Maximilian minden bizonnyal Declan volt, hál’ istennek kinyírták, nem fog hiányozni. Eleinte hittem, hogy Valentine Charlotte lesz, az első évadban tökéletesen hozta, most már bizonytalan vagyok..
Sebaj. Jack-et 100%-ig a könyves “adaptációnak” tudom be, csak annyit van képernyőn, hogy ne felejtsük el, még mindig facér, és jóképű, és tiszta, és vár. Nem hiszem, hogy ez változna.

Roland - 2014. 10. 30. 15:29

ezt az evadot meg elviszi vlamennyire david ,de nagyon a vegen jar az egesz sorozat … zarjak le es legyen vege !

Cyrax - 2014. 11. 03. 20:05

A David szál nagyon szépen alakul, az első évad óta nem volt olyan, hogy már most várom a következő részt. Charlotte meg tényleg kiszáll, vagy csak pár rész erejéig lepihen?

wendy - 2014. 11. 04. 20:24

Még mindig nagyon szeretem ezt a sorozatot, végre visszatért az a régi jó érzés is amikor nézem. Szerintem a David szál is sokkal jobban alakul, mint azt sokan vártuk, ugyanakkor úgy gondolom ebben az évadban lehetne tisztességes lezárást adni neki.

Figyelmes - 2014. 11. 05. 22:17

Na, a 6. rész egyszerűen értelmetlen, hibás információkra épít, és ez sajnos tovább fog hömpölyögni vele.
Az első évadban látjuk, hogy Amanda Clarke (született Amanda Clarke) kijön a javítóból, és megkapja Nolantől a pénzt, meg a dobozt. Emily Thorne, (született Emily Thorne) ekkor még kiskorú, így tovább marad bent. Amanda elmegy japánba, megkapja a kiképzést Takeda-tól, vvisszajön, és az intézet igazgatója, meg Emily belegyezéséhvel megtörténik a csere:
Emily Thone (született Amanda Clarke) mindenkinek elmondhatja, hogy azért van bent, mert egy ollóval támadott az erőszakos nevelőapjára, Emily Thorne (született Amanda Clarke) pedig vállalja a David Clarke botrányt a barátnő kedvéért.
A bibi ott van, hogy pénzt Amanda még a névváltoztatás előtt kapta, és annak ott is kell, hogy legyen a nyoma.

A történek a jövőben egy hibás, ámde fontos szálra épül, ami nem történhetett volna meg, ha nem cserélik le a showmant. :(

Burke - 2014. 11. 08. 20:27

Irtó gyenge ez az új vonal, amin mennek. Szerintem meg is hal a sorozat. Tizenx részt végigvinni ezen a szálon, tragikus, és unalmas. Én dobtam a sorozatot. Ez az éved teljesen felesleges.

Page - 2014. 11. 09. 09:43

Nekem sem tetszik ez az új irány, eddig azt gondoltam David felismerte a lányát, amikor megtámadta, de most nagyon úgy néz ki, hogy nem.

És annyira tipikus, hogy inkább a hazug manipulatív ribinek hisz, mint Nolannak, annyira sajnáltam szegényt.

Violka - 2014. 11. 09. 16:05

Bár csilliószor megfogadtma, h nem nézem ezt az évadot,aztán mégis folytattam, remélve,hogy méltó befejezést kap.

Azt hittem ez az évad Victoria bosszújáról fog szólni, de még sem ez lett.

Sok mindent nem értek a David szálban. Én azt hittem,ha már él, akkor a régi kapcsolatait éleszti fel. Pl. a börtönből mehetett volna Takeda-hoz, Nolanhoz közvetlenül. De nem,elbújt kb. 15 évre.

Pénze biztos van, mert vmiből ezt a bújkálást finanszíroznia kell.

Nagyon nehezemre esik elhinni, hogy nem figyeltette ebben a 15 évben a lányát, és nem tudja ,hogy megtörtént a csere. V, ha ő nem is figyelt erre, vki megbizottja.

Charlotte-ban is annyi potenciál volt, előző évad végén is olyan jól felvezették, és sikerült mint idén akkor is pár rész alatt semmivé lenni.

Daniel és Jack pedig továbbra is uncsi. Sajnos Nolan is egy picsogó lett :(
Emily-től pedig a hideg ráz, ha suttog…..

Hiányzik Conrad!

Page - 2014. 11. 16. 09:53

Még egy részt megnézek, de ha abban sem viszonyul David normálisan a lányához, akkor kasza.

Felidegesített a rész vége, végre Emily összeszedte magát és találkoztak (hogy nem ismerte fel előtte a lányát, nevetséges, és nem is értem, akkor ott éjjel az ágyánál miért is torpant meg és nem végzett vele, na mindegy), de hogy ennyi év után a halottnak vélt lányával végre találkozik, és akkor ő egy villámcsapás végett kirohan Victoriához (egyáltalán honnan vette, hogy baja esett, de még ha agyonütötte volna is az áram, nehogy már fontosabb legyen, mint a 20 éve nem látott lánya.

Nagyon remélem, hogy nála ez valami nagy tervnek a része, és valójában nem ekkora idióta, hogy valóban még mindig szerelmes ebbe a viperába.

Cyrax - 2014. 11. 17. 13:38

A 4×08-ban Christa B. Allen helyett Brian Hallisay volt feltüntetve állandó szereplőnek.

Nestel - 2014. 11. 17. 22:11

Szerintem érthető, hogy a félig holt nővel foglalkozik, de az azt követő részek számomra is furcsák, mármint ő a lánya, s ott a nő, aki elárulta. De ha ezt nem is tudná, akkor is a lányának kellene elsőnek lennie…

Nekem tökre tetszett a 7. részben, hogy Daniel és Emily végre beszéltek, most a 8. részben is jó volt a jelenetük. S Nolan is kezdi visszanyerni régi önmagát, remélem nem sokáig fog búskomoran mászkálni. :)

Rubber Duck - 2014. 11. 18. 01:50

Érdekes, valahogy mintha mégsem lenne annyira elhibázott a David-szál és jobb lett, mint vártam. Persze, még rosszul is elsülhet, de szerintem kezd hasonlítani egy picit az első évadra. Mindenesetre helyesen teszik, hogy Amandából nem csinálnak sírós-picsogós apuci kicsi lányát. Jobb a badass Amanda.

S84 - 2014. 11. 18. 09:03

Szerintem sem rossz a David szál, csak remélem nem úgy ér véget, hogy David meghal…
Másodszorra már sok(k) lenne…

Cyrax - 2014. 11. 18. 13:21

Én azt gondolnám, hogy nem lesz happily ever after…

Roland - 2014. 11. 18. 16:27

irto unalmas,kasszaszint

wendy - 2014. 11. 27. 22:31

Emily/Amanda miért nem tudja csak simán elmondani Davidnek, hogy miért utálja Victoriát, miket tett vele a múltban (pszichológus lefizetése stb.)? Túl egyszerű lenne? Még mindig szeretem ezt a sorozatot, csak ez a dolog kezd kicsit idegesíteni :D

Klaudia54 - 2014. 11. 29. 22:36

A rettegett Initiative hol van? Ők felszívódtak vagy mi lett velük, hogy nem parancsolgatnak/zsarolgatnak?
Szerintem David utálja Victoriát…és ez az egész egy nagy bosszú része. Ha nem, akkor nagyon gáz!!! Mindenesetre az új showrunnerek elnagyolják a történéseket, plusz mit csinált 10-15 évig David? A bosszút tervezte? Vicces..

Cyrax - 2014. 11. 30. 08:34

Klaudia: A 2. évad végén asszem Conrad mondta, hogy az Initiative egy kamu volt, vagyis ő irányította az egészet. Kb. egy tollvonással elintézték ezt a sztorit, pont amikor kirúgták az eredeti showrunner-t. :)

Violka - 2014. 11. 30. 19:30

David erősen sunnyog. Nem csodálkoznék ,ha még jó pár ember elhullana a környezetében.

S84 - 2014. 12. 08. 14:15

Na erre nem számítottam még úgy is, hogy folyamatosan vezették fel Daniel “megváltását”, de a baba után nem gondoltam volna erre.
Kicsit reménykedtem összejönnek Emilyvel, nagyon jók voltak a közös jeleneteik az utóbbi pár részben.

Violka - 2014. 12. 08. 15:13

Jaja, pont azért, h újra megkedveljük és behozhassak az írók egy ilyen “cuki” kis csavart.

poppy - 2014. 12. 08. 19:22

Na erre nem számítottam…Tényleg jók voltak Emilyvel mostanában, kíváncsi lettem volna rá, hogy mennyire tud megváltozni.
Egyébként David miért akarta megölni Victoriát? Nem értettem

Cyrax - 2014. 12. 08. 20:06

Hát azért az epizód felépítéséből lehetett sejteni, hogy ki távozik… Elméletileg már január 4-én jön a köv. rész.

Nestel - 2014. 12. 08. 21:54

Jaj, én annyira-de annyira sajnáltam. Nagyon jók voltak a közös részeik, s az egész sorozat során nekik drukkoltam. Picit szomorú, hogy Emily körül az összes partiképes (agg)legényt kinyírják. Az előzetesben azt hittem Margo fog távozni. :( S ráadásul még csak esélye sincs “feltámadni”. :(((

Csilla0422 - 2014. 12. 08. 22:15

Kapják be! Nagyon megleptek. Danielt az elejétől fogva szeretem. Ezerrel szurkoltam, hogy újra találjanak egymásra Emilyvel. Az évadban végre láttam a reményt… erre… Jacket nem bírom, örültem volna ha ő megy. Sanszos, hogy a végén vele lesz Emily.

Rubber Duck - 2015. 01. 13. 16:12

4×12 nagyon jó rész volt. Úgy érzem, a 4. évad majdnem olyan jó, mint az első. Apu visszahozása érdekes módon jó döntés volt. Most gyakorlatilag Margaux kivételével mindenkinek megvan a szerepe, jól van összerakva az évad, átgondolt, jól felépített, kellően, megfelelő időben adagolva a feszültséget.

Cyrax - 2015. 01. 13. 20:15

Én meg most éreztem a kifulladást, Elena Satine karaktere állandónak mégis minek? Charlotte pótlék? Az új főgonosz meg olcsó húzás. A nézettség történelmi mélyponton, úgyhogy a végjáték következik a maradék 10 részben szerintem…

edit - 2015. 01. 13. 22:39

Az új főgonosz nagyon jó. “Chibs” fantasztikusan jól alakítja a gonosz karaktert. Hidegvérű és zseniális. Szerintem nagyon feldobta a filmet. Már épp a kaszán gondolkoztam, de miatta maradok.

mila29 - 2015. 01. 14. 11:36

Könyörgöm, mondja azt valaki, hogy ez lesz az utolsó évad, mert ez valami katasztrófa, úgy ahogy van… Azt hiszem a legutóbbi rész (4×12) nálam bizonyította, hogy ezt most kell abbahagyni, mert már szánalmas a szenvedés, amit csinálnak…

Figyelmes - 2015. 01. 19. 19:39

Chibs nagyon jó, de basszus, ezek a részek mind alkalmasak lennének sorozatzárónak. Hiányzik az első pilot ígérte izgalom. :(

Cyrax - 2015. 01. 19. 22:02

De akkor most ő ennyi volt? Jön helyette még egy gonoszabb vagy most Karine Vanasse lesz a főgonosz az utolsó 9 részre? Nolan szála meg egy vicc, ennél még a Tyler-es sztori is jobb volt az első évadban.

Roland - 2015. 02. 01. 20:35

nem birtam tovabb ,unalmas mar nincs mit elohuzanak :(
Revinge kassza!

eszemix - 2015. 03. 23. 19:33

4×17
Margó, te biccs

Cyrax - 2015. 03. 24. 11:51

Teljesen nulla lett a sztori mostanra, a vége miatt most már valahogy megpróbálom a maradék 5 részt kibírni…

Csilla0422 - 2015. 03. 30. 22:53

“Csakazértis” a végét már legyűröm és nagyon remélem nem lesz folytatás. Ez nagyon messze van attól, aminek indult. Hiányzik Daniel!

Page - 2015. 03. 31. 17:12

Ez az évad már nagyon nem kellett volna, végignézem én is, de bízom benne, hogy lezárják ezt a sztorit, és nem lesz már folytatás.

khhk - 2015. 04. 01. 09:33

A rész vége azért eléggé sorozatzáró feelinget lengetett be. :)

Cyrax - 2015. 04. 01. 09:44

Bocs, az előző én voltam, valamiért más adatok jelentek meg. :-S

jessm - 2015. 04. 20. 07:29

Jack és Emilyt már a rétestészta méretüre nyúlt. Komolyan nem értem, hogy miért nem tudták összehozni őket, kb nem veszem be, az egészet. Komolyan még Bent is jobban elfogadnám.

Én Aidennek szurkoltam az első pillanttól kezdve, de hát abból nem lesz semmi. A 4. évad elején Danielnek szurkoltam, ha nincs Aiden.
De komolyan Jack?! Soha egy percig nem voltak együtt.

Amúgy Jack tudja, hogy Emily majdnem otthagyta miatta a boszzú útját?

4×20 amikor Emily lekéste a repülőt , én majdnem megrúgta valamit. Ez már szánalmas…. Az írók ugye tudják, hogy a szappanoperában , a vége elött legalább egyszer összejönnek a főszereplők.

jessm - 2015. 04. 20. 07:31

Amugy én azt olvastam hogyaz 5. évad totál új lesz, ha lesz. Szóval most minenképp le lesz zárva sztori, azoknak akik aggódnak , hogy nem.

Cathy07 - 2015. 04. 20. 21:30

Nagyon-nagyon lezárás felé haladnak az biztos. Kíváncsi lennék egy ötödik évadra, merre fele tudna menni a sorozat, de nem fogok sírni, ha ez lesz a vége. A 4X20 elég jó volt, igazán feszült rész, végre tényleg tetszett az egész.

Cyrax - 2015. 04. 21. 06:49

A TVLine-on van egy interjú ami a rész végén látottak következményeit egyértelművé teszi. Végre egy izgalmas fordulat.

Mandarig - 2015. 04. 21. 23:42

Ez a 20. volt az evadzaro, vagy meg folytatodik?

Cyrax - 2015. 04. 22. 08:56

Még 3 rész lesz. És sorozatzárást tippelek, nemcsak évadzárást.

Szaby59 - 2015. 04. 24. 08:46

Ezután engem már nem érdekel egy 5. évad. Zárják le most ennek úgy van értelme. Elméletileg jön az ABC-re egy hasonló sorozat csak ott férfi lesz a főszereplő.

Volt egy pár jó húzás, de amit a 4. évadban műveltek, Victoria, Margaux, Louis karakterével, hogy egyik pillanatban még a béke felé hajlanak másikban meg a bosszút tervezik nekem marhára nem jött be. Az írók rettentően lebutították Victoria karakterét.
Ettől függetlenül a rész végi csavar tetszett, jobban nem lehetett volna megszabadulni az egyik kulcsszereplőtől aki a kezdetek óta benne volt a sorozatban.

Cyrax - 2015. 04. 25. 23:23

Szaby59: A Sneaky Pete-re gondolsz? Az a CBS-re jön, az ABC-n nem láttam hasonló témájú pilotleírást, de amúgy minek még egy Monte Cristo grófja remix?

Szaby59 - 2015. 04. 26. 13:15

Erről még nem hallottam, az ABC-nek is van egy “The Kingmakers” nevű pilotterve: http://www.sorozatjunkie.hu/2015/03/06/201516-pilotszezon-abc-dramak/

“egy fiatal férfiról, akinek elsőéves húgát holtan találják egy elit egyetemen. Hősünk új személyazonosságot felvéve bejut az egyetemre és annak évszázados titkos társaságába, hogy kinyomozza mi történt.”

Cyrax - 2015. 04. 28. 14:37

A mostani cliffhanger után mégannyira sem találom jó ötletnek a reboot-ot. Legyen csak ez a vége. :)

Csilla0422 - 2015. 04. 28. 21:26

Daniel kiírást is nehezen viseltem, de amit Victoriaval műveltek az borzasztó. David visszatérése után azt hittem Vicyvel együtt is maradnak, elvégre “nagy szerelem volt az övék”. Davidnek ezért kár volt visszajönnie.
Emily/Amanda egyre jobban unszimpatikus lesz.
Legyen vége!

Szaby59 - 2015. 04. 29. 21:40
Cyrax - 2015. 04. 29. 21:43

Bár nem meglepő, de nagyon jó hír. El sem hiszem, hogy végülis a teljes sorozatra kitartottam…

Csilla0422 - 2015. 04. 29. 22:50

Ööö köszönöm?! Itt vmi tényleg mükszik. :)

Szaby59 - 2015. 05. 04. 13:22

Uhh na ez már sok nem bánom, hogy vége…

Bogii1008 - 2015. 05. 06. 13:16

Én korrektnek tartottam volna, ha Victoria tényleg meghal, megadta a módját. A visszaemlékezgetős epizódban úgy sajnáltam, hogy Aiden meghalt, ezért is tartottam fairnek, amit Victoria a tv-ben kapott. Meg furcsa nekem, hogy Pascal volt az ő igaz szerelme, nem pedig David. És David miért kell, hogy meghaljon? Ha már visszajött…

Cyrax - 2015. 05. 11. 22:21

Hát én nem ezt a finálét képzeltem el… Nem volt szörnyű, de…

eszemix - 2015. 05. 11. 23:41

A lényeg, hogy vééééége.
Tipikusan olyan sorozat volt már nekem is, hogy nézem, de minek. Most helyette valami hasznosabbal tölthetem ezt a negyvenvalahány percet. :)

Csilla0422 - 2015. 05. 12. 17:24

Jó is lehetett volna, ha az pár hónappal később már nincs a végén. Így viszont egy borzalom lett. Nem ezt vártam én sem.

Szaby59 - 2015. 05. 12. 21:31

Nem tudom, nekem tetszett :D
Pörgős volt és a cliffet is okosan oldották meg: a jelenlegi sztorit már nem befolyásolta, de azért lehetett volna még továbbmenni – és bevallom kicsit érdekelt is, hogy milyen lehetne.
Azért a Victoria szíves dolog eléggé WTF volt :DDD

jessm - 2015. 05. 12. 22:19

Végülis elment a sorozatzáró, vicces, hogy Jacket és Emilyt is majdnem megölték.
Ha másért nem is Emily és Nolan jelentei még ebben a halovány zárásnál is még élvezetesek voltak.

eszemix - 2015. 05. 12. 22:45

Nem akartam újranézni, de nem tűnt fel a fehér ruhás jelenet alatt, hogy lett volna bármi műtéti heg vagy hasonló. Pedig elég mélyen kivágott ruha volt Emily-n a nagy napon… :D

Cyrax - 2015. 05. 13. 08:38

De, amikor a tükörben nézte magát, látszódott egy elég nagy heg.

eszemix - 2015. 05. 13. 11:56

Akkor letörlöm a monitoromat talán… :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz