login |

Munkaügyek: kezdett a 4. évad

2014. 10. 06. 14:55 - Írta: Desmond Wallace

6 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

Árpádsávosra sültél.

A Munkaügyek nem tartozik a kedvenc sorozataim közé, nem is gyakran nézem, de a 4×01-re mindenképpen kíváncsi voltam. Pár napja még megnéztem a harmadik évados finálét, ami nagyon nem jött be nekem, így semmilyen elvárásaim nem voltak a friss évadnyitóval kapcsolatban. Végül azonban kellemesen csalódtam.

Nem csak a sorozat, hanem a szereplők is nyári szünet után tértek vissza. Ebben az újrakezdésben pedig volt annyi kraft, hogy megfelelő mennyiségű vizuális és verbális humorral szolgálják ki a nézőket. Néhány munkaügyesnek meg se kellett szólalnia, máris mosolyra is görbült a szám. A külső elváltozások mellett azért a párbeszédek is a helyükön voltak. Jó néhány idézhető mondat akadt ebben az epizódban.

Mint egy hipózott sün.

A forgatókönyvírók most végre odatették magukat, dinamikus, lendületes szövegeket írtak a premierre, és nem nagyon volt jelen az a fárasztó humor, ami egyébként jellemzője a sorozatnak.

Katalin hosszúra nyúlt kárpátaljai nyaralása miatt új munkatárs (kölcsönErzsi) is csatlakozott a csapathoz, bár persze egyelőre még korai megítélni, hogy mennyire lesz vicces figura. A régiek közül szerencsére mindenki hozta önmagát, a jellemvonásaik nem változtak, de a szituációk üdítően hatottak rájuk.

Mindent összevetve nagyon kellemes meglepetést produkált a Munkaügyek őszi nyitány, 7/10 simán jár a kezdésre.

6 hozzászólás Ne habozz!

Alex20 - 2014. 10. 06. 15:09

Ha a Konyhafőnököt, meg az X-Faktort nem számolom, amik nem is igazán sorozatok, akkor ez az egyetlen magyar sorozat, amit nézek :D :) Eddig minden részt láttam, és amíg menni fog, addig szerintem nézni is fogom :) Fantasztikus, nagyon vicces és a színészek is jók :)

dukyka - 2014. 10. 06. 15:46

Jó volt. :) Katalin remélem nem sokáig lesz távol, bár ez az új nőci sem tűnik rossznak.

andrzsej - 2014. 10. 06. 15:55

Az eddigi 80 rész után ez a 81. sem vette el a kedvemet ettől a sorozattól, annak ellenére, hogy szerintem ez nem volt valami erős rész. Való igaz, hogy a forgatókönyv, a dialógusok rendben voltak, de nem tudták kihozni bizonyos szituációkban a poént, legfeljebb egy kisebb mosoly erejéig. Egy kissé változott az írói gárda, és ezt egy óvatos kezdésnek tudnám be.
Csak az a nézettség lenne acélosabb….

nfsu17 - 2014. 10. 06. 18:20

Szerintem gyenge rész volt.
2x láttam a részt és 3x mosolyodtam el.
Ennél 1000x jobb részek is voltak már.
5/10 ha pontozni kéne. Elmegy kategória.

Dharman - 2014. 10. 13. 12:25

Szóval nem is tudom mikor volt utoljára olyan magyar sorozat, aminek vártam az új részét. A dara után a Munkaügyek heti nézős lett a 4. évaddal, hála nektek, hogy felhívtátok rá a figyelmem.

Dharman - 2014. 10. 20. 17:17

János: Szia Timi. Strihelsz?
Timi: Kicsit.
János: Jól van.
Munkaügyek S4x03

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz