login |

NCIS: Los Angeles: kezdett a 6.évad – írta Sue

2014. 10. 08. 16:35 - Írta: vendegblogger

161 hozzászólás | kategória: kritika,

Közepes! Üljön le! Az NCIS első számú kistestvére nem pusztán borzasztó pocsék nézettséggel kezdett, hanem egy olyan résszel is, amit bár meglehetősen vártam, de jóval kevesebbet kaptam tőle, mint reméltem.

Bár a finálénál említettem, hogy András bácsinak éreztem magam, az évadnyitóról ez egyáltalán nem volt elmondható: tele volt olyan momentumokkal, amiket patikamérlegen adagoltan előre sejtettem. Tény: várható volt, hogy nem lesz olyan erős a nyitány, mint egy éve, de ennél azért akkor is többre számítottam.

Nem tudom miért… Vagyis hogyne tudnáme, közben el is gondolkodtam azóta rajta, hogy az előző évadban látott részek miatt. A végkifejlet persze nyilvánvaló volt már tavasszal is, de reménykedtem benne, hogy lesz itt azért valami csavar is, nagyobb, mint amit kaptunk.

Ha eldobom a naivitásomat, és próbálom realistábban szemlélni a helyzetet, akkor is azt kell mondjam, hogy sok helyütt sablonos középszer volt, tisztességes iparosmunka, nem kiemelkedő. Sokat elmond az is, hogy mi volt a kedvenc jelenetem ebben a részben, és innentől némi spoiler is előfordulhat.

Tehát a kedvenc jelentem a két hölgy, a Daniela Ruah által játszott Kensi és Mercedes Masöhn DEA ügynök karakterének, Tania Del Camponak a „cicaharca” volt. Kemények a csajok, ezt eddig is tudtuk, de ahogy lerendezték egymás közt a Deeks-kérdést, na azon igen jól szórakoztam.

A többi történés tényleg nem hozott meglepetést: Sam és Callen megmenekültek, Hetty pedig finoman szólva kiesett a pikszisből Washingtonban, pláne azon magánakciója után, hogy el sem repült, mert a csapatért jobban aggódott annál.


A felállás változatlan maradt, remélhetőleg az évad előre haladtával megint kapunk olyan epizódokat is, amikre már elégedetten bólogathatunk.

Ennek kapcsán örömmel látnék olyan jellegű történeteket, amik valamelyik csapattagra koncentrálnak, mert eddig mindig ezek voltak számomra a nyerők. Na jó, Callen kivételével. Mint azt már említettem, a karakterével nincs alapvetően bajom (Chris O’Donnellt meg szívesen elnézegetem), de valahogy mindig az ő eredettörténetét boncolgató részek azok, amik kicsit negatív irányban lógnak ki.

Viszont vannak itt még olyan csapattagok, akiknek a kapcsolati rendszere, múltja érdekes dolgokat tartogathat a jelenre nézve is, mint mondjuk Hetty. Aki zseniális. Még mindig, folyamatosan. Vagy Granger, aki egyre inkább valódi, teljes értékű csapattag. És egyre kedvelhetőbb is számomra.

Úgyhogy hajrá Shane Brennan és csapata, az biztos, hogy maradok, de az elvárásaimból remélhetőleg nem kell többet lefaragni.

161 hozzászólás Ne habozz!

Zordon - 2014. 10. 08. 17:29

Nem volt kerdes, hogy megmenekulnek a tengeralattjarorol, de a hogyan? kerdesre a valasz olyan mcgyveresre sikerult.

A catfight valoban az egyik legnagyobb poen volt, ezzel kapcsolatban viszont vagy en hagytam ki par jelenetet, vagy kimaradt az epizodbol, hogy egy kis idovel kesobb hogyan lettek megis olyan joban, ahogy lathattuk a kinai etterem elotti autos jelenetben, es plane az epizod vegen. (IMHO egy ilyen utesvaltas utan ritka a puszipajtaskodas par oran belul)

Oszinten remelem, hogy meg lathatjuk Mercedes Masont Taliakent, remek kis szint vitt az epizodokba, amikben eddig szerepelt.
Ugy vettem eszre (es ebben a 6×02 is megerositett), hogy tobb lesz a humoros parbeszed (vagy csak nekem jobban bejonnek) es egymas szivatasa, mint az s05-ben.

Valoban nehol kiszamithato epizod volt, de tul tokeletes lenne a vilag, ha minden minden kiemelkedore sikerulne.

Az evad elejen Hettynek lesz egy hosszabb tortenete, foleg a washingtoni latogatasa kapcsan, es kesobb – ha jol vettem ki az eddigi nyilatkozatokbol – Deeks karaktere is kicsit boncolgatasra kerul. Amit eddig tudni lehet errol, hogy valamikor visszater az LAPD-hez, es valamikor Ray, a gyerekkori barat is ujra elokerul (itt ugye sokakban felmerulhet a miert? is, aki meg emlekszik a masodik evadbeli epizod vegere).

Az eddigi ket resz alapjan ugy tunik, hogy inkabb a 3.-4. evad hangulata lesz meghatarozobb, nem a kicsit sotetebb tonusu, kevesbe a humorra hagyatkozo, vagy legalabbis inkabb Deeks es Kensi kapcsolatara fokuszalo 5. evad.

Arkhia - 2014. 10. 08. 18:03

Fun fact: csak húgom nézi, én vele kapok el néha egy-két (szinkronizált, TVben adott) részt, de még így is imádom Hettyt, jöhet bármikor, bárhogyan…

Zordon - 2014. 10. 08. 18:11

A szinkron tragikus. A forditas is. A poenok fele elveszik.

Vagy csak en szoktam hozza nagyon az eredeti hangokhoz, de nemelyik magyar hangtol felall a szor a hatamon.

Hetty karaktere erdekes, mert soha nem lehet tudni, hogy miben mesterkedik. :)

winnie - 2014. 10. 08. 18:25

hány rész szövegét vizsgálgattad át?:) mert az ncis: la fordítása kifejezetten jó, nem azok közé a sorozatok közé tartozik, amelyikkel nagyobb gond lenne. a magyar szöveget nagyon kevesen tudják jól megítélni, hiszen nem sokan nézik angollal párhuzamosan, így a fordító személyéből lehet kiindulni. a poénok némelyike nyilván átültethetetlen, de ilyen csak elvétve akad.

az érthető, ha valakinek a hangok nem tetszenek (több százezer embernek nincs gondja vele, de ez minden sorozatra elmondható – igazából nem nagyon lehet hibázni, hiszen o’donnell akpott egy kiemelt hangot (nem volt sajtja), ll cool j meg klasszikus négerhangot kapott, így nem hiszem, hogy annyira tragikus lenne.

Zordon - 2014. 10. 08. 18:39

Nem az osszeset, de legalabb a felet lattam magyar szinkronnal is (teveben csak random nezem, ha epp belebotlok, amugy meg szigoruan eredeti (meg nemet, nyelvtanulas celjabol) hanggal).

Lehet, hogy amugy jo, de miota megtanultam epkezlab szinten angolul, azota gyakorlatilag nem nezek szinkronnal se filmet, se sorozatot. Hozzaszoktam az eredeti hangsulyozashoz, a kis szoviccekhez, szojatekokhoz, trefas hasonlatokhoz, es ezek nagy resze elparolog. Oke, kell a szajmozgashoz is idoziteni, nem lehet szo szerint forditani, de neha olyan erzesem volt, hogy teljesen mas ertelmet kapott a magyar valtozat, mint az eredetiben volt, mert igy fert ra a szajmozgasra, es le kellett roviditeni harmadara a szoveget pl. (sarkitott pelda, de azt hiszem ertheto, mire probalok kilyukadni)

torjack - 2014. 10. 08. 18:42

Az évadnyitó éppoly középszerű volt mint a májusi évadzáró, úgyhogy negatív meglepi aligha érhette az embert. A revíziós szálból kisülhet valami jó, de amúgy semmi eget rengető. A poénfaktor viszont továbbra is működik.

Sue - 2014. 10. 08. 19:45

az biztos, hogy kellemes heti néznivaló, és tudom, hogy naiv voltam/vagyok azzal, hogy jobbat remélek :)

Viszont Zordon: ez az a sorozat, aminek gyakorlatilag Nate hangját leszámítva tényleg egészen jó a szinkronja. Sőt, volt pár olyan fordításbeli megoldás, ami nekem jobban bejött magyarul, mint angolul, pedig ez nagyon ritka. Az tény, hogy kicsiny anyanyelvünk olyan amilyen, rövidíteni kell, stb. De szerintem sokkal zavaróbb a magyar verzióban a kivágott másodpercek, jelenttöredékek, mert amikor még az én kedves jó apámnak is feltűnik, aki félálomban nézi-hallgatja már csak ezt, hogy itt valami hiányzott, na az tényleg gáz. És tényleg olykor csak pár másodpercről van szó, de az rendre olyan, ami olyan infót hordoz, hogy kell a megértéshez/következtetéshez. Pedig neki ez tényleg csak amolyan altató, amire nem figyel annyira.

Zordon - 2014. 10. 08. 20:01

Az ostoba vagdosason mar fenn se akadok. Azt sikerult annyira szerves reszeve tenni a magyar ferditeseknek, hogy igazabol mar termeszetesnek hat. (Meg az sem segit a felismeresben, hogy az AXN-en elkapott kosza epizodok rendszerint 3 eves kesesben vannak, es ennyire nem jo a memoriam. :))

Remelhetoleg a folytatas a 6. evadban meg jobb lesz, folytatjak a humorkodast, es a “Densi” vagy hogyhivjak shipperek is elegedettek lesznek valamikor SB nyilatkozata szerint. Csak nehogy aztan ugy jarjanak vele, mint a Bones, mikor osszeboronalta a ket foszereplot.

torjack - 2014. 10. 08. 21:10

“Densi”…jajj…háromszívű, lelki társ mosómedvék egy k*rva nagy dobozt bontogatnak egy befagyott tavon egy késsel, ami csak egy kés. XD

A fejem is belefájdult ebbe a sztorivonalba. :D

Remélem az ilyen marhaságokat örökre elfelejtik.

Zordon - 2014. 10. 08. 21:57

En tudtam dekodolni, de ez mar az en balszerencsem (kell hozza egy lelkiallapot, amit senkinek nem kivanok).

Viszont ez a ket epizod adta a keretet az afganisztani misszionak a ket karakter kapcsolataban, igy volt ok elkuldeni, meg a visszaterese utan volt ok egy kicsit tavolabb helyezni oket egymastol.

Egyebkent en mar a masodik evad kozepe ota “koromragok”, hogy mikor hozzak ossze oket. De ez megint mar csak az en hulyesegem. :)

torjack - 2014. 10. 11. 11:03

Dekódolnom nekem is sikerült, de az ilyen mosómacis, meg befagyott tavas marhaságok a kora délutáni szappanoperákba, meg a romantikus lányregényekbe valók.

Zordon - 2014. 10. 11. 21:37

Kell egy kis valtozatosag neha, kulonben tenyleg unalmas lenne egy ido utan.

Oke, hogy nem ez a fo vonal, de amennyit beletettek abba a 2 reszbe az ilyenekbol, annyi az 5 evadban vidaman elfert.

Sokan szidjak az 5. evadot, hogy rosszul sikerult, de lehet megkovezni, nekem oszessegeben tetszett. Kicsit mas volt a hangulata, mint a korabbiaknak, de tetszett. A 6. evadban meg ugy tunik (6×03 promojat is latva), hogy visszaternek a 3-4. evad hangulatahoz.

Zordon - 2014. 10. 11. 21:41

6×03: nem promot, sneak peeket.

torjack - 2014. 10. 14. 23:13

Hmm…amíg az évadnyitó nem igazán jött be, addig a folytatás egész pofás. A másik két NCIS-t lazán, csuklóból veri.

Zordon - 2014. 10. 15. 09:37

nezettsegen is latni nemi javulast, a 18-49 legalabb nem csokkent, ossznezoben meg felment majdnem 0.8-at elozo hethez kepest.

Nekem is az a benyomasom, mint neked, hogy egyre jobbak az epizodok az s06-ban. Bizzunk benne, hogy marad a szinvonal.

Zora - 2014. 10. 18. 14:36

Az első részre csak húztam a számat. De a 2, 3 – főleg a 3! – nagyon jól voltak! Minden volt benne, ami jó. Vicces helyzetek és beszólások – mindenkitől! – izgalom, titkolózás, nyomozás, új-régi ellenséges szál – szóval, ha így megy tovább, nagyon fogok örülni.
(Nekem Hettyből pont elég volt annyi, amennyit kaptunk. Nekem még az is megfelelne, hogy hónapokig DC-ben marad. Granger meg itt. Szóval, jó volt.)

torjack - 2014. 10. 18. 19:00

Valóban pofás a szezonkezdet, főleg hogy átívelősebb az eleje. De gyanítom, hogy visszatérnek gyorsan a sima heti ügyes felállásra. Kár.

Sue - 2014. 10. 21. 23:19

(Kiástam magam a lavina alól, behoztam a lemaradásaimat. Végre.)
Amit a 2-3-4. részben kaptunk, az pofás volt. Az átívelés nagyon jól ki volt találva, ráadásul a párbeszédek zöme is ott volt a szeren. Egyre szórakoztatóbb. Úgyhogy részemről csak így tovább. :)
Az meg már nyilván az én ízlésficamom, hogy bírom az ilyen vissza-visszatérő kósza lelkeket, akik mindig szállítanak 1-2 mosolyogni valót, mint Arkady.

Így teljesüljön minden vágyam, mint hogy Hettyre lehetne még építgetni. Igaz, hogy nem egészen így képzeltem el, de még van vissza az évadból jócskán. Bocs, én komálom az öreglányt. :)
Cserébe részemről mehet akár a heti ügyes felállás is, ha kapunk közben kisebb átíveléseket amolyan ráadásnak idén. Kíváncsi lennék, mire mennének itt az ilyen szerkesztésmóddal. Az izgalom és érdeklődés-faktor szinten tartására működhetne, pláne az új időpontban… (és most hagyom abba a mindenféle fejben forgatókönyvírást)

Zordon - 2014. 10. 22. 17:26

Hat, ez a 6×04 egy kicsit felemas erzeseket hagyott bennem. A 6×03 mindenkeppen az evad eddigi legjobb resze, de sorozatszinten is minimum dobogos nalam.

Viszont a 6×04-ben ez a kongresszusi lelepos dolog egy kicsit furanak hatott. Olyan elkapkodott erzest keltett. Oke, ertem, hogy a lelkebe taposott, mikor kijelentette, hogy ok nem a csaladja, de ez a lelepes akkor is kicsit fura volt. Ha nem megy vissza DC-be vagy nem lesz semmifele folytatasa ennek a szalnak, akkor ez igy eleg gyer. Meg ha a repulos jeleneten es egysoroson felrohogtem, akkor is. Ezt a szalat meg lehetne (es kellene) egy kicsit feszegetni. Legalabb annyit, hogy egy rendes lezarast kapjon.

Az epizod tobbi resze viszont nagyon rendben volt.

“Touchy trigger…” :D

torjack - 2014. 10. 22. 18:17

Fogják még majd ezt a szálat feszegetni, Arkady-nak tele volt a gatyesz, nem véletlenül.

Zora - 2014. 10. 25. 11:44

6×04

Lehet Hetty-é a heti aranybeköpés?

“Bocsánat! Érzékeny a ravasz.”

Én úgy röhögtem!
Jó volt. Bár Hettyt nem bírom, a katonai gépen az “elbújása” jó volt. Meg Nell reakciója az emberölésre.
Erről jut eszembe: Nell ugyebár ki van képezve terepre, pedig ő kocka. Beal nincs kiképezve terepre? Mert az emeletről simán rálőhetett volna Mattiasra, még ha csak fenékbe is lövi…
Ja, az orosz miért halt meg, ha volt rajta mellény? Attól legfeljebb csak pár borda törik…
Vajon így, hogy M-t elkapták, még folytatódik valamilyen háború? Ez lesz az átívelő szál?

Zordon - 2014. 10. 25. 17:28

Hetty egysorosain en is mindketszer felrohogtem.

Golyoallo melleny: Kulonbozo ellenallokepessegu mellenyek vannak. A nagy tuzereju fegyverek a gyengebb mellenyeket siman kilyukasztjak. Tehat ennek meg valosagalapja is van.

Nell Hetty tapasztalatlanul, 40 evvel fiatalabb kiadasban. Eric meg tenyleg geek. Legalabbis az en eddigi meglatasaim szerint.

Valamilyen folytatasa biztosan lesz meg ennek a szalnak, Meg ha nem is Mattias lesz a fogonosz. Lehet, hogy az evados ativelo szal a teglakereses lesz. Arra kivancsi leszek, annak mi lesz a megoldasa.

Sue - 2014. 10. 27. 00:13

Nell háttere teljesen más: ő teljes kiképzést kapott ügynök elemző munkakörben, tehát neki mind az elemzési munka (adatgyűjtés, informatika, puzzle összerakása), mind a terepmunka terén illik otthon lennie. Ezzel szemben Eric ténylegesen csak egy geek srác, aki – ha jól rémlik az elejtett utalásokból – az informatikai zseniségének (némi hackelés és tsai) köszönheti azt, hogy itt csücsül, ahol. És bár látszatra sokszor uazt a munkát végzik, nagyon más az, amit valójában tudnak. És ez sokszor apróságokban remekül kijön.

Az viszont nagyon találó volt Zordon részéről, hogy Nell Hetty 40 évvel fiatalabb, tapasztalatlanabb kiadása. Az szerintem sem véletlen, hogy Hetty az első pillanattól kezdve úgy kezeli őt, ahogy. :)

Zordon - 2014. 10. 28. 13:47

6×05: nekem kicsit csalodas. Heti ugy, mintha a korabbi epizodok meg sem tortentek volna, emlites sincs semmirol.

Kozepesnel kicsit jobb, 5,5-6/10. Nekem nem jott be a sok fegyver meg torkolattuz igazi tortenet nelkul.

torjack - 2014. 10. 31. 21:02

Valóban gyenge volt egy pöppet, de az erős kezdés után számítani lehetett rá. Még mindig jobb, mint gyenge kezdés után erősen visszaesni. :D

Zordon - 2014. 10. 31. 22:08

Pedig Frank Military irta, es o azert tud, ha akar (tobbek kozott a Spoils of War is az o nevehez fuzodik ugyebar), de ez most nem jott be. A Seal Huntert is o irta, ami a 6×06, a kovetkezo resz, de valahogy nem varom annyira, mint az elso 4 reszt…

Azert bizom a sorozatok isteneben, hogy visszatalalnak a helyes utra…

Zora - 2014. 11. 01. 11:38

Hát, a 6×05 tényleg állóvíz volt… Na mindegy, reménykedem a jobb folytatásban.

torjack - 2014. 11. 04. 16:16

A 6×06 javított a múlt heti kisebb kisikláson. Eddig egész pofás az évad.

Zordon - 2014. 11. 04. 18:01

Tenyleg nagyon jo volt. Ez meg “tavalyrol maradt”, de ebbol nem hianyoztak az ativelo szalas tortenetek, mert erdekes volt anelkul is. A vegen a bogos bunyo egy kicsit talan tulzas volt, bar meg igy is szorakoztato, de mas “hibat” vagy kivetnivelot nem tudok mondani.

Viszont a mult heti epizod meglatszik a nezettsegen. Az elozetes nezettsegi lista szerint :
CBS NCIS: LA 1.5 5 9.13

Ossznezoben feljebb ment, ratingben meg egy tizedet le. Ez persze elozetes, meg a kerekites is belejatszhat, de ez igy sem szep. Sorozatminimum. Lassan kezdek aggodni, hogy ha iden majusban nem is, akkor jovore bucsuzunk…
Koszi CBS.

torjack - 2014. 11. 04. 18:12

A szakik jobban tudják, de a sávjában jobban teljesít tudtommal mint a tavalyi műsor, úgyhogy szvsz nincs nagy baj. Jövő szezonra meg nem lenne talán hülyeség a másik 2 NCIS mögé berakni. Bár akkor meg a PoI kerülhet komoly slamasztikába. Azért is nagy kár lenne.

winnie - 2014. 11. 07. 14:22

így van. ez is fontos tényező. a sávot jelentősen feljavította.

Zordon - 2014. 11. 09. 10:50

Ez mind igaz, sot, ez is itt van (ma talaltam tvbythenumbersen):
http://tvbythenumbers.zap2it.com/2014/11/08/scorpion-posts-its-largest-live3-viewer-lift-since-series-premiere/325282/?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+Tvbythenumbers+%28TVbytheNumbers%29

“NCIS: LOS ANGELES added +3.35m viewers (12.55m from 9.20m), +1.1 rtg pts in adults 25-54 (3.4 from 2.3) and +0.8 in adults 18-49 (2.3 from 1.5) live + 3 day lift. NCIS: LOS ANGELES posted its largest L+3 viewer lift EVER and matched series best lifts in both adults 25-54 and adults 18-49.”

De a tavalyi 2.3 koruli ratingrol az 1.9-1.5 kozotti L+SD borzasztoan kevesnek tunik. En leszek az egyik legvidamabb ember, ha meg jo sokaig megy ez a sorozat. Nyilvan a viszonyitasi alap is mas, de amig ilyen szamai maradnak, es remelhetoleg nem csokkennek tovabb, addig talan nincs miert aggodni. Legyen igazatok :)

Btw, eddig a 6×05 kivetelevel nagyon jo es oltari jo reszeket lattunk (nalam a 6×01 a catfight meg Talia karaktere miatt a kozepesnel jobb besorolast kapott – szivesen nezegetnem Mercedes Masont (angolositotta a nevet valamikor nem tul reg) tobbszor is), ha sikerul a szintet tartani, es nem az egy rossz-egy jo minta ervenyesul, akkor meg talan feljebb is kuszik.

Zordon - 2014. 11. 18. 11:09

Lehetne kerni, hogy az egesz evad olyan legyen, mint az eheti epizod? :)

Nem hittem, hogy a Praesidiumot sikerul uberelni, plane nem egy standalone resszel, de sikerult.

Zordon - 2014. 11. 25. 21:13

Hat ezt a teglatemat sikerult villamgyorsan es kisse sablonosan lezarni. Az epizoddal nem volt bajom, de ugy legyen otosom a lotton, hogy elore kitalaltam, valami noname random support staff lesz a tegla. Annyi maradt a szalbol, hogy nem tudtuk meg, kinek dolgozik. Kivancsi vagyok, annak lesz-e folytatasa, vagy ezt is letudtuk, mint a meghallgatasos ugyet.

Ennel azert jobbra szamitottam, meg ha tenyleg egy jo resz volt, akkor is.

torjack - 2014. 11. 25. 22:26

A random stábtag hátránya itt az, hogy a csapaton kívül a többiekből semmit sem szoktunk látni. Ha a statisztálásnál csak egy picivel több szerepet kapnának, az ilyen téglás dolgokat jobban ki lehetne játszani. Az ilyen történet jobban üt, ha az áruló egy ismerős arc.
A sztorinak meg még biztos lesz még folytatása. Tippre a beépített emberke is csak egy közvetítőt ismerhetett.

Zordon - 2014. 12. 16. 17:07

Kellemes kis karacsonyi hangulatu epizod volt az oszi zaras. Csak megleptek a Kensi-Deeks kapcsolatot, kerdes, mennyire lesz tartos. Kicsit sablonos lenne, ha most meg szetmennenek mondjuk 4 epizod utan vagy a szakitasuk lenne a cliffhanger, de nem ez lenne az elso konzervmegoldas. Remelhetoleg azert elkeruljuk.

Elfogultsagot jelentek be, mert a kedvenc sorozatom, de eddig szerintem ez a legjobb evad. Egy-ket apro hibatol eltekintve mindenben felulmulja az osszes eddigit.

Kivancsi leszek, hogy mennyire marad hangsulyos a csapat privat elete, merre viszik tovabb ezeket a szalakat. Ha mostantol megint egy eles balkanyarral elfelejtodnek az ebben az epizodban kottetett kapcsolatok es megismert szereplok, akkor azert nemi zugolodasba fogok kezdeni. :) Nem vagyok szappanoperaparti, de az ilyen betekintesek nelkul unalmas, 12 egy tucat krimi lenne, ugyhogy ha maskepp nem, legalabb egy kicsit visszafogott formaban bele kellene foglalni a tobbi epizodba is egy-ket reszletet.

Remelem, az evad hatralevo resze legalabb olyan jo lesz, mint az eddigiek.

Sue - 2014. 12. 20. 12:18

Karácsonyi hangulatból jeles. És ismét bizonyították azt, amit már úgy a 2. évad óta tudunk: azok a részek, amelyekben valaki személyesen érintett, valahogy mindig jobbak, mint a “random esetek”. És az első olyan rész, ami tkp. Callen-központúnak mondható, mégse lett csapnivaló.
Kensi – Deeks: várható volt, hogy előbb-utóbb meglépik, itt most megvolt rá az apropó, részemről OK, én momentán szurkolok nekik. :)
Viszont bármennyire is szimpatikus Joel, és jó látni, hogy Callen karaktere esetleg révbe érhet vele, de továbbra is vannak ezzel a kapcsolattal kapcsolatban (na, ez szép megfogalmazás…) fenntartásaim: baromi hízelgő a nő lelkének, hogy egy szupertitkos beépülős ügynök beleszeret a tanítónőbe, akinek persze eleinte nem vallhatja be a munkáját, majd, amikor meg kell mentenie, fény derül a titokra, s láss csodát, a nő szép lassan meg is bocsát neki a már említett okból. DE. És ez egy hatalmas de. Mert alapvetően azzal még megbirkózik az ember lánya, hogy élete párja napi szinten teszi kockára az életét mások védelme érdekében – sőt, ez kifejezetten szexi, nagyon sokat ér egy nő szemében(ld. még: tűzoltók, rendőrök párjai) -, de az már sokkal nehezebb dió, hogy egy ilyen férfi mellett (szupertitkos beépülős!) a saját élete is veszélyben lehet, ráadásul pont azért, mert az a párja, aki. (Callen múltjából és munkájából fakadóan nyilvánvaló módon vannak ellenségei, és a rosszfiúk előbb-utóbb elkezdenek a másik fél szeretteire utazni, ha bosszút akarnak. S ha az illető párja nem szakmabeli, akkor sokkal védtelenebb és könnyebb célpont.) Ezzel megküzdeni, pláne ha békés családi életre vágynak, nem egyszerű… Mindezek közepette azért erősen drukkolok, hogy ne legyen igazam, és mindez ne okozzon nekik problémát.

torjack - 2014. 12. 20. 12:57

Ki tudja, még kiderülhet a tanárnőről, hogy beépített orosz ügynök. Ugyanolyan vöröske, mint Scarlett a Bosszúállókban. Majd jól lecsapja Callen fejét a szezonzáróban.

:D

Mivel ez azért nem valószínű, így inkább jó lesz golyófogónak, csak hogy Callen kapjon még egy kis drámát a nyakába.

A Kensi-Deeks dolgot meg jó, hogy letudták és talán majd a jövőben megkímélnek minket a befagyott tavon lavírozó, háromszívű, lelkitárs mosómedvéktől, vagy mi is volt már az…:D

Zordon - 2014. 12. 20. 16:51

Fansite, de azert az epizodrol szolo szavazas sokat elarul, foleg, hogy nagyreszt azert tukrozik a minoseget az epizodok szavazasos ertekelesei:

http://www.ncislamagazine.com/poll-how-did-you-like-ncis-los-angeles-humbug/

Meg a Preaseidiumnal sem volt ilyen egyhangu az eredmeny, pedig talan az, meg a The Gray Man volt meg a top3 epizod tagja iden a Humbug mellett.

Szerintem jot tenne a sorozatnak, ha ilyen Castle-fele kis maganeleti jelenetecskeket is kapnank, az vinne bele egy kis valtozatossagot, nem mindig csak az OSP-ben lennenek, hanem egy kicsit otthon is.

Sue: szerintem annyira azert nem volt Callen-centrikus, legalabbis nem annyira nagyon kiemelkedoen mint a 100. resz, meg nehany korabbi.

Szemely szerint szinten szurkolok a Kensi/Deeks kapcsolatnak, egy egeszseges mennyisegu romantikat nagyon szivesen neznek az emberek. Persze mindenkinek mas az “egeszseges” szint, de en egy kicsit tobbet meg el tudnek viselni beloluk anelkul, hogy tul sok lenne.
Szigoruan maganvelemeny, de szerintem kb a 4. evad ota nagyjabol ugyis ok ketten viszik a showt, hiszen az o kapcsolatuk az, ami egy hosszu ativelo szalnak tekintheto. Bar mondhatni, hogy mar a 2×17-el elkezdtek ezt epitgetni, es egyaltalan nem banom :). Mindig volt minek szoritani :).

Viszont egy szavazast lehet megerne, hogy mikor hozzak ossze Hettyt Grangerrel, mert mar csak ok nem egy par :D . Ugye Eric es Nell is de facto ossze lett hozva ebben az epizodban.

torjack:
Valami dobozemlegetes volt egy interjuban, de most mar meg nem mondom, hogy az idei vagy a tavalyi szezonnal kapcsolatban olvastam.

torjack - 2014. 12. 20. 19:43

tééényleg a doboz.
szóval háromszívű lelkitárs mosódmedvék egy dobozt bontogattak egy befagyott tavon egy késsel. ami olykor csak egy kés. milyen marhaságokat ki nem bírtak találni tavaly…XD
Én meg csak pislogtam, hogy most ez az NCIS:LA, vagy pedig a Gazdagok és Szépek?

Szerencsére idén ilyenekkel nem fárasztanak.

Sue - 2014. 12. 20. 21:29

torjack, ez nem ér! Vizuális típusként lepergett előttem mindaz, amit leírtál: doboz, mosómedvék, stb., és pusztulok a röhögéstől! :D

Zordon: nyilván nem volt annyira egy emberre koncentráló, mint pl. a számomra abszolút mélypont 100., de attól még elmondhatjuk, hogy a csapat egyik tagjának az élete jobban érintett volt, mint a többieké. :) És igen, én is attól tartok, hogy Joel golyófogó lesz, és kapjuk majd megint a szívszorító drámát – erről értekeztem a mélylélektani kisesszé-kommentemben, csak nem akartam ilyen nyíltan leírni, mert ki tudja… :) Ha tényleg valami hiperszupernagy csoda folytán orosz alvó ügynök lenne? Как не рад и я хочу видеть…! (és még a kevéske orosztudásomat is bevetettem, kifejezvén, mennyire nem bánnám; bocs, ha nem teljesen oké nyelvtanilag :D)

Abban igazad van, hogy hosszú ideje egyértelműen a Kensi-Deeks páros viszi a hátán az egész sorozatot, de gyanítom, hogy nem sokan vannak, akik ezt ellenzik – így én sem. :)
Cserébe Hetty és Granger így jók, a közös múltjuk meg sztem még úgyis tartogat nekünk meglepetéseket, nem örülnék és nekem nem passzolna a róluk kialakult képembe, ha belőlük is egy pár lenne. Ugyanakkor Eric nagyon kis helyes volt, ahogy zavarba jött Nell kijelentésétől, miszerint mint a párját viszi haza :D

Zordon - 2014. 12. 20. 22:04

Akkor kaszalom, amikor Hetty es Granger egy par lesz :D

Az mar az en gyomromnak is sok lenne :D, csak egy szarkasztikus megjegyzes volt arra, hogy 5,5 evadig feltek osszeboronalni barkit is, most meg egy resz alatt 2 part is osszehoztak. Bar nem tudni, mi lett volna az elozo evadban, ha DR nem egy el GYES-re.

Egyaltalan nem banom, hogy Kensi es Deeks viszi a primet, sot, akar kaphatnanak egy spinoffot, amit korejuk epitenek, ha ezert a sorozatert eljon a kaszas valamikor :) – tudom, almodik a nyomor, de elmenne csaladi vallalkozasnak is.

A cirill betus szoveget nem ertettem, de nem vagyok benne biztos, hogy Joellet elassak, hogy dramazni lehessen. Bar volt szo valami Callen multjabol varatlanul elokerulo romancrol valami interjuban, szoval meg barmi meglehet. De remelem, hogy nem viszik tulzasba Callen szemelyes tragediajat. Ettol fuggetlenul erdeklodve varom, hogy mi lesz ebbol. Az azert kevesse hiheto, hogy a baratnojenek nem tunt fel, hogy Callen kb. olyan, mint egy ementali a sok golyonyomtol.

Eric reakcioin mindketszer felrohogtem, egyertelmuen emlekeztet valakire, akit ismerek… :)
De azert az sem volt semmi, mikor a “Mr Nopants, you do realize, it’s going to be freezing back east” figyelmeztetesre kozolte, hogy “What? I’m wearing a scarf…” (lehet nem pont betu szerint, de nagyjabol ez volt a szoveg) Visitottam a rohogestol.

Amit meg kivancsian varok tavasszal, az Ray megjelenese, es a beharangozott “Deeks-visszamegy-az-LAPD-hez” sztori. Ebol meg kisulhet valami jo is, ha nem sutik el azt a kliset, hogy ezzel a mutatvannyal szakitanak Kensivel. Ha megis, valamit a monitorhoz fogok vagni…

torjack: Ez jo kis kep volt, Suehoz hasonloan elottem is megjelent ez a jelenet, es en is erosen torolgettem a vigyort az abrazatomrol :D

torjack - 2014. 12. 20. 22:16

Csak hogy “shipperkedjünk” egy kicsit…a Hetty&Granger az Hranger lesz, vagy Getty? :D

Az Eric-Nell duó meg nem olyan egyértelmű…lesz még ott is mosómacik a jégen dobozzal téma…:D

“Densi” fronton meg majd jöhet a klasszikus Ross-Rachel konfliktus:

Kensi:-Deeks, megdöntötted Hetty-t!
Deeks:-De hát szakításban voltunk!!!!

:D

Zordon - 2014. 12. 21. 08:27

Brrrrr… ezt most elkepzeltem… kar volt… remalmaim lesznek :D

Bar DR-t szivesen borogatnak sokan, velem egyutt, Linda Hunt valahogy nem az esetem… :D

Sue - 2014. 12. 21. 09:44

Vasárnap reggel örömére nem kicsit vihogok rajtatok :D

Az elég egyértelmű, hogy Ruah kisasszony babázása jelentős mértékben megdolgoztatta az írókat, hogy mikor és hogyan hozzák össze a két karaktert – ha az nem lett volna, tippem szerint már tavaly összehozták volna őket…
Ettől függetlenül örülök nekik. Hajrá! Pont. :)

Eric és Nell esetében azt azért ne feledjük, hogy amióta Nell feltűnt, azóta megy egymás kerülgetése, így már éppen itt volt az ideje valami ilyesmi meglépésének. Ráadásul már 2(!) éve a karácsonyi fagyöngyös-csókos akciónak… Tehát ha van valami, amit szó szerint szép lassan építenek, akkor az ez a kapcsolat. Ja, és ne feledkezzünk meg arról se, hogy jó dumákat-poénokat kapnak ehhez – igen, mint most is a Mr Nopants, amin én is jót derültem :)))

A cirill betűs rész csak annyi volt: Hát hogyne örülnék – látni akarom!!!! :) Egyébként meg tényleg baromira örülnék, ha nem csinálnának plusz magánéleti drámázást Joelle körül, mert az már lehet, hogy a too much kategória lenne, csak sajna benne van a pakliban… Ahogy legalábbis eddig alakították a karakter történetét, az valahogy ezt a képet vetíti nekem, bár nagyon-nagyon remélem, hogy nem lesz igazam.

Zordon - 2014. 12. 21. 14:23

A 4. evad masodik fele alapjan valoban ugy tunt, hogy az 5. evadban ossze akartak hozni oket, de elek a gyanuperrel, hogy a 4×23 es a 4×24 keszitese idejen mar tudott volt, hogy DR szulesi szabadsagra megy, es egy kicsit felgyorsitottak az esemenyeket, hogy eljussunk az 5×09-5×10-ig.

Viszont szerintem kar volt az 5×21-el kicsit szejjelebb rugdosni oket, az sok emberben hagyott keseru szajizt – kezdett kicsit tul sok lenni a drama. Ha az osszes “potpartnert” nezem, szerintem a legjobb Talia behozasa volt. Mar szerintem irtam, de orulnek, ha tobbszor is elokerulne iden is. Amugy is olyan erzesem van, hogy iden visszanyulnak tobb korabbi visszaterohoz, ugye itt volt Mattias, Talia az evadnyitoban, a 6×12-ben egy 3. evadbeli szereplo tunik fel ujra… Mintha probalnak egy kicsit jobban osszekotni a tortenetszalakat. Nem mintha kulonosebben bannam, mert eddig nekem bejottek ezek a visszaterok.

Eric es Nell is erezhetoen egymasnak volt szanva, de valahogy sokkal kevesbe volt nyilvanvalo, mint Kensi es Deeks. Csak nekem tunt ugy, hogy az idei evben mindket esetben a “lanyok” alltak a sarkukra es tettek meg az elso lepest? (Nell/Eric, Kensi/Deeks – utobbi esetben volt feltunobb a szerepcsere.)

Megprobalom a “Gretty” meg “Detty” dolgot kiverni a fejembol, elmegyek kutyat setaltatni, remelem osszejon, kulonben nem fogok egy pillanatot sem aludni :D.

torjack - 2014. 12. 21. 18:05

Ha már kutyasétáltatás, Hetty&Monty? Azaz Honty.
Méretben pont passzolnak egymáshoz. :D

Szép álmokat!

:D

No,de hogy ne csak trollkodjak, az évad második felére valami patent főgonoszt kérek.

Zordon - 2014. 12. 21. 18:30

Nyeeeeeeeeeeeeeheheheeeeee… Ez mar kinzas :D

Jajj, ilyenkor nagyon tudom sajnalni, hogy Suehoz hasonloan en is vizualis tipus vagyok es azonnal megjelennek a kepek a fejemben…

Mindenesetre koszi, igy a mai ejszakas muszakban azt hiszem mellozhetem a koffeinbevitelt :D.

Patent fogonosszal egyetertek. Vagy legalabb valami hosszabb ativelest kerek en is.

Egyebkent ha az irok tartjak a formajukat, akkor Eric es Nell kapcsolataban nem egy fagyott tavon fognak a mosomedvek dobozt nyitogatni, hanem jo geekhez meltoan egy szamitogep dobozat nyitjak ki az elfek, amin megfagyott a windows :D.

torjack - 2014. 12. 22. 12:28

Frozen lake után Frozen geek? Fasza lesz. :D

Zordon - 2014. 12. 22. 12:42

Ird le zangzasitva :)

Mashol mar nekem is rendszeresen elofrdul, hogy fennakad a moderalando hsz-ek kozott amit irok, pedig tavolrol sincs benne semmifele csunya szo vagy link. Ez van, majd egy mod erre jar es atloki.

Hogy ne csak offoljak:

Monty a masodik evad ota csak emlegetve van, meg talan egy-ket fenykepet alttunk rola. Egy-egy epizodra visszaterhetne, imadtam a kis korcsot :)

Zordon - 2014. 12. 22. 21:03

torjack – 2014. 12. 22. 12:28
Frozen lake után Frozen geek?

Na ez igy eszembe se jutott, de megint felrohogtem. :D

viszont inkabb ne adjunk nekik ilyen otleteket, mert megcsinaljak :D

Amugy az F.a.sza akasztotta fenn a kommentet szerintem.

winnie - 2014. 12. 23. 05:02

A spamszűrő megint faszán működik…

igen, nagyon jól működik, sok időbe telt, míg ennyire jó hatékonyságú lett, rengeteg melót spórol – mondjuk nem látod, hogy milyen kommenteket fog meg, így nem tudom, hogy trafáltál bele.

Zordon - 2014. 12. 23. 07:19

A hatekonysaghoz nem tudok hozzaszolni, csak JPE alapjan tippeltem, hogy torjack a kommentjeben meg az enyemben is az f betus szo volt az, ami fennakadt. Pedig en meg meg is probaltam atvagni :D

Zordon - 2014. 12. 25. 08:44

Csak egy gyors villamkerdes, ami akar altalaban is ertheto.

Vajon mi ertelme van annak, hogy felcserelnek epizodokat a sorozatokban?

pl: a 6×06 “Seal Hunter” meg az 5. evad reszekent lett leforgatva, es iden leadva, a 6×12 “Spiral” 6×10-kent lett forgatva, es tobb, mint valoszinu semmifele utalas nem lesz benne a 6×11-ben tortent (nem jelentektelen) esemenyekre. Ennek mi lehet az oka vajon? Csak engem zavar?

torjack - 2014. 12. 25. 10:43

Szerintem ez csak technikai dolog. Jelen esetben valószínű, hogy a 6×12 a 6×11 előtt lett leforgatva, így forgatási sorrendben 6×10, de a sztoriba nem fog bekavarni. A tavalyi 5×05 is még a 4. évaddal együtt lett leforgatva, azonban a sztorivonalba meg passzolt. (Deeks meg a PTSD).

Zora - 2015. 01. 04. 15:30

Hát, nem tudom, de tavaly Deeks volt olyan nagyon bátor, hogy megcsókolta Kensit, és bár senki nem volt szemtanúja, rögtön mindenki tudta, hogy mi történt… Ami nagyon idegesített engem. (Emiatt lett elküldve melegebb éghajlatra… Mármint Hetty által.) Aztán, Kensi gondolkodott a dolgon, és a legutóbbi részben felvállalta. Szóval, náluk inkább Deeks volt a tökösebb.
Amúgy én a számat húzom a kapcsolatuktól, mert valahogy nem érzem közöttük a kémiát, de remélem, az írók normálisan kordában tudják tartani a dolgot. Mármint, hogy nem ők lesznek állandóan a lényeg.

Amúgy a sorozat tényleg javul már jó ideje, örülök, ha sokáig nem lesz kasza!

Zordon - 2015. 01. 06. 16:53

Hmm… Egesz jo kis resz kerekedett ebbol a 6×12-bol. Kimondottan elveztem, pedig a promo meg a sneak peekek alapjan kicsit azert szkeptikus voltam.

9/10 osszessegeben, de az utolso 2 perc Kensi, Deeks, Nell es Eric kozott priceless.

“This is not what it looks like” – vagy otszor megneztem ezt a 2 percet es meg mindig felvihogok rajta :D.

Ezt nem egyhamar fogom elfelejteni, azzal az arckifejezessel parositva meg plane nem :D.

Sue - 2015. 01. 07. 22:51

OMG – nem volt érkezésem erre járni az elmúlt bő 2 hétben, erre mi fogad itt??? Fiúk, kitettetek magatokért, thanks, 3 instant felhemperedés 5 perc alatt, határozottan feldobtatok :D:D:D:D És csak remélhetem, hogy nem fogok ezekkel a képekkel álmodni. :D:D:D

6×12 meg tényleg rendben volt, jókat mosolyogtam pl. azon, ahogy szegény Deeks lógott az ablakban a sokadikon. Csak sajna az vmiért az első pillanatokban túl sok minden állt össze a fejemben és vált egyértelművé, amit valszeg meglepinek szántak. :( Pedig direkt nem nézek előzeteseket, és nem olvasok előre semmit egy ideje ezzel a sorozattal kapcsolatban. Cserébe az utolsó jelenetsor valóban a priceless kategóriát gyarapította. :)
Még egy gondolat a végére: Főgonoszt a népeknek!

torjack - 2015. 01. 07. 23:03

Nem volt rossz a 6×12, de azért nem dobtam hátast tőle.

Csatlakozva Sue-hoz, főgonoszt akarok. Tőlem lehet Callen csaja alvó orosz ügynök, vagy az apja éber orosz maffiózó, jöhet vissza akár a Hegylakó is…esetleg Kensi ex-e mint áttért terrorista…de valamit lassan illene bedobni. Valami húzósat.

Zordon - 2015. 01. 08. 11:46

Sue:

Hianyoltunk is (legalabbis en), nehany kepet biztos hozza tudtal volna tenni a termesunkhoz :D

Most megint egy het szunet, aztan 19-en folytatas.

Most mar en is kerek egy foellenseget, vagy egy ativelest, ami nem a “Callen keresi a fatert” tema. Erezhetoen letudtak (legalabbis egyelore) Kensi es Deeks kapcsolatat, kellene valami, ami osszekoti a reszeket.

Viszont ami engem neha zavar, az par nezo, meg a riporterek az allando “milyen erzes a sogorral csokolozni, meg mennyire kellemetlen ez” teman lovaglasa. Mar komolyan idegrohamot tudok kapni tole. Az isten szerelmere, szineszek, ez a szakmajuk. Lathatoan sokkal jobban kezelik ezt a “problemat” a csaladban, mint nehany nezo. Es csodalom a turelmuket, hogy evek ota valaszolnak ugyanarra az idiota kerdesre – en biztos felrugnam, aki megkerdezi ezt, hiszem ez mar 3 eve (3×22) szinte mindig elojon, es nehany szaz valasz utan biztos belefaradnek. A riporterek sokszor olyanok, mint mikor a tu elakad a lemezen. 3 eves kerdesekkel bombazzak oket. Tenyleg sajnalom oket erte, miert nem lehet a maganeletuket beken hagyni?

Sue - 2015. 01. 08. 21:40

Köszönöm a megtisztelő bizalmat, Zordon! :)

A riporterek meg 1)lükék, 2)azt hiszik, kiszolgálják a népet (bulvár, pletyik, stb), 3) amíg nem mondják nekik azt, hogy “Próbáld ki/Ne kérdezd többet”, addig újra meg újra fel fogják hozni a kérdést, mert ők már csak ilyenek… :/

Zordon - 2015. 01. 08. 22:52

Nah, ket -harom egymast koveto jol sikerult epizod mar eleg egy evadcsucshoz is:

06-12 2.00 (rtg) 11.900 M (total)

Csak tartson ki a lendulet ez alatt a kis szunet alatt is. Meg hozzanak legalabb ilyen jo reszeket az evad hatralevo reszeben is.

torjack - 2015. 01. 09. 17:07

Ilyen nézettséggel nem is lehet kérdés a 7. évad berendelése. Külön pozitívum, hogy úgy néz ki az NCIS mankója nélkül is szépen megáll a lábán.

Zordon - 2015. 01. 09. 18:11

Mar persze, ha marad legalabb azon a szinten, ahol osszel volt, mert tavaly is a januari kezdes nagyot ugrott, aztan vissza is allt a korabbi szintre vagy demoban inkabb az ala.

Csinaltam magamnak par grafikont excelben, ha valakit erdekel megosztom, az a legerdekesebb, hogy az ossznezo trendvonal mar emelkedo az S6-nal (meghozza 10,36% meredekseggel), a 18-49 demo trendvonala pedig majdnem vizszintes (-0,33 % meredekseg). S5 vegere mindketto 2% koruli csokkenest mutatott: ossznezo -1,95%, 18-49 demo -2,16 %.

Tapasztalatbol nem merek semmit biztosra allitani, de meg egy evad minimum nagyon valoszinunek tunik. Majd meglatjuk.

Zordon - 2015. 01. 20. 13:30

Jaj, ne mar, megint egy relative jo kezdes utan egy kozepes epizod. Hmmpfhgrr.

Majdnem Black Budget utanerzesem volt ezzel a resszel kapcsolatban, mert ez szinten lefele kilog az atlagbol – habar az evad melypontjat jelento 6×05-nel sokkal jobb.

Jovo heten megint Mexico, megint Callen es Sam a fokuszban. Eddig a veluk foglalkozo epizodok nem kulonosebben jottek be. Remelem a jovo het nem lesz meg a mostaninal gyengebb.

torjack - 2015. 01. 20. 14:14

Csak a szokásos év eleji szöszmöszölés. Mindig ez a szenvedés megy az évadok közepe táján, talán a múlt szezont leszámítva, de ott meg speciális körülmények voltak. Majd az évad utolsó harmadára remélhetőleg belehúznak.

Sue - 2015. 01. 22. 22:06

Ájvé, még a végén nem fogom annyira bánni, hogy csak enni és aludni járok haza, mert elnyelt a meló?
Na majd hétvégén ígérem, pótlom a lemaradásomat, és referálok, nekem mennyire (nem) tetszett :)

Zordon - 2015. 01. 23. 15:13

Annyira azert nem volt rossz, de jo sem. Hogy is irtad az evadnyitoban? Tisztesseges iparosmunka? Black Budgetnel jobb, de joval az evad tobbi resze alatt (belertve az evadnyitot is).

Zordon - 2015. 02. 03. 17:47

Ugy tunik, hogy megint csak egy epizodik tartott ez a midseason crysis, vagy minek nevezzem :D

Kimondottan jo resz volt az eheti. Kicsit lassabb folyasu, vegre nem csak torkolattuzet meg nem letezo csucstechnologiat kaptunk, hanem tortenetet, meg egy kicsit komolyabb betekintest a karakterek erzeseibe.

Remelem a jovo het is legalabb ilyen jo lesz :)

Sue - 2015. 02. 03. 19:25

Azért tudom, mit kell leülni úgy nézni, hogy közben mexikóit eszem… (és igen, megtört a jég: végre nem több nap fáziskésésben vagyok, juppppííííííííííí!)

Egyébként meg igen, ez most olyan kis kedves volt: nem volt túlzásba víve, volt íve, voltak benne igazi emberek érzésekkel meg minden, úgyhogy jelentősen jobban bejött mint az előző. Ami igen, tisztességes iparosmunka volt. :D

A végén meg a kaktuszos sztori közben ahogy Kensi és Deeks összenéztek na az megint az árulkodó kategória volt. :) (és csak egy piszok kérdés valahonnan a tarkóm-kisagyam tájáról: mennyire volt igazi a legenda, és mennyire szólt a párosnak vajh’???)

Zordon - 2015. 02. 03. 21:01

A legenda igazi, mar korabban is hallottam/olvastam nagyjabol ugyanezt a tortenetet, es a Sam altal emlitett mondat nagyon ismeros volt – ha agyonutnek, se tudom, megmondani honnan, de elojott az “en ezt mar hallottam valahol” erzes.

Az elozo ket epizodban volt egy-ket olyan jelenet, amibol en azt szurtem le, hogy Callen es Sam tud a kapcsolatukrol (Oszinten szolva a jegpalyas smarolas eleg nyilvanos volt, hogy eszrevegyek). “Hetty mindig mindent tud”. Szoval elkepzelheto, hogy o is tud rola – legalabbis vannak sejtesei. Hogy mennyire volt celzott az a tortenet? Szerintem nagyon. Es ult is.

Azert a “Ki megy fel elobb a letran?” kerdes kezelesen hangosan felrohogtem. Foleg a “That’s why you shouldn’t fall in love” megjegyzesen. Ellentetelezte a focim utani szokasos “Deeks megint egy idiota” “vicc”-et. Mondjuk a ne oblits wc-t dolgon kivul a tobbi vicces volt, elobbi inkabb csak irritalo.

Sue - 2015. 02. 03. 21:40

Ok, én ezt a sztorit nem ismertem, ezért is merült fel bennem a kérdés, hogy mennyiben valós, és mennyiben csak nekik imprózott. :)

Igen, a korizós jelenet karácsony előtt az a fajta volt, amit vaknak kellett lenni, hogy ne vegyenek észre. Márpedig elvileg jól képzett szupertitkos ügynökökről beszélünk. Vagyis: minden ilyesmit meglát, max. nem beszél róla nyíltan, csak a megfelelő helyen és formában használja az infót.
Hetty meg Hetty. Ha otthon ül betegen, akkor is MINDENT tud, MINDENT lát. Az más lapra tartozik, hogy mikor fogja ennél nyíltabban is szóvá tenni. :)
Másrészt meg bírom az ilyen kis lassú love sztorikat, bocs. :) (női mivoltom kevés megnyilvánulásainak egykét olvashatja mindenki)

Zordon - 2015. 02. 03. 21:53

En is birom az ilyen lassan alakulo kapcsolatokat, mar persze ha latszik, hogy azert ha lassan is, de haladnak a jol megerdemelt hepiend iranyaba es nem kiseri tul sok szappan meg dramazas, viszont annal tobb poen meg aranyos jelenet. (Ellenpelda: Tony/Ziva)

Pedig rolam aztan eleg sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy no(ies) lennek. Eleve erosen rontja az ilyen iranyu besorolasomra vonatkozo eselyeket az oszulo szakallam (33 evesen nem vicces, ugyhogy nemrohog), de hat mindenkinek van gyenge pontja. :D Az enyem valami megmagyarazhatatlan okbol kifolyolag Kensi es Deeks kapcsolata lett. Van minek szurkolni. Eddig azert, hogy osszeakadjanak, most meg azert, hogy egyutt maradjanak.

Kozben talaltam egy hihetonek tuno forrast is a sztori eredetisegere vonatkozoan. Az utolso.
http://www.argentinaindependent.com/top-5/top-5-argentine-myths/

torjack - 2015. 02. 09. 14:40

Most pótoltam be az elmaradást, mosómacik után támadnak a kaktuszok. Jaj. Háromszívű mosómedvék egy befagyott tavon egy késsel dobozokat bontogatnak, amiben virágzó, mitikus kaktuszokat találnak.

Amúgy korrekt volt.

Zordon - 2015. 02. 09. 14:44

:D

Szerintem ez most kellett bele es kimondottan hangulatos/aranyos volt. Nekem bejott.

A “mai” reszre leszek kivancsi, sajna csak holnap este tudom megnezni (az az atkozott nappalos muszak), de nem tudom, mit varjak ettol az epizodtol. Meglatjuk.

Zordon - 2015. 02. 11. 09:15

Na, megint egesz jo kis resz kerekedett ki ebbol.

Kicsit itt-ott kiszamithato – annyira kilogott a lolab a cellabol megszokesnel, hogy minden alig elrejtve pont ott volt, ahol kellett, hogy az valami elkepeszto, a “megmento” megjelenese pont a megfelelo pillanatban…

De valamiert ugy osszessegeben megis elveztem az egeszet. Jot rohogtem a “hazi keszitesu” pizzan meg Deeks szakacskepessegenek minositesen.

Akarcsak az elozo resz, ez is valahogy egy kicsit mas volt, mint a megszokott heti ugyes felallas. Ez most semmiben nem volt kiemelkedo, jonehany hibaval, de osszessegeben megis egy roppant szorakoztato epizod.

Ha marad a szinvonal itt, nem fogok panaszkodni. Elvegre nem lehet mindig Praesidium-SEAL Hunter-Humbug-Spoils of War szintu reszeket csinalni :) .

torjack - 2015. 02. 11. 09:37

Hozott egy tipikus jó átlagot. 40 perc feelgood, de 2 hónap múlva már nem fogok rá emlékezni. Nincs ezzel amúgy gond, legalább majd újranézhető lesz.
Ha jól látom a következő részben jön vissza a ghurka, úgyhogy ismét be leszünk avatva a befagyott tavon való közlekedés művészetébe. :D

Zordon - 2015. 02. 11. 11:42

De mar tudjuk a megoldast: vegyel egy bator, felemas szemu barnat, egy par korcsolyat meg karacsonyi hangulatot, es lehetoleg epitsd korbe kaktuszsovennyel a palyat, nehogy megszokjenek a mosomedvek a nyitott dobozzal. :D(habar talan ez a heti lett volna idoszeru valentin-napi epizodnak, lehet, a mar tul sok romantika lett volna az iroknak igy masfel honapon belul :D).

En arra a beharangozott nagy elso hivatalos vitara nem vagyom igazan. Eddig olyan jo kis tundermese volt, rozsaszin ponik, meg fodros felhok, nem akarok bele eletszagot, plane nem igy. Aztan ki tudja, meg a vegen valami jo is kialakulhat belole. 2015-ben mar ert ketszer kellemes meglepetes, szoval elkepzelheto, hogy ez lesz a harmadik.

Sue - 2015. 02. 12. 22:42

Hátőőőőőő…. Egyszerre szórakoztam remekül és bosszankodtam a legutóbbi részen, mert sajnos szeretem használni az eszemet (én kérek elnézést, de a reál tagozat nem múlik el nyomtalanul), és szeretem a meglepetéseket. És most mindegyik elmaradt, mert mindent odatoltak a képünkbe. Ráadásul pimaszul szórakoztatón, a fene egye meg őket. :)

Zordon: nagyonnemér. Majd’ megfulladtam (nyilván én vagyok a komplett idióta, mert ne fogmosás közben olvassak kommenteket), mert el találtam képzelni a képet a kaktusszal szegett pályán mancsaikban dobozokkal sikló mosómacikat :D:D:D:D
Pont azért is bírom az ilyen lassan alakuló dolgokat, mert a jaj5percutánegymáskarjaibaolvadunkésájlávjúszómács-tól ráz a hideg: nem tudják előtte rendesen megismerni egymást, a csontvázak viszont sosem alszanak túl mélyen a szekrényben, és úgyis előbb-utóbb keringőzni vágynak a nyakunkban, a szekrényen kívül. Az ilyen lassan kibontott sztorikban viszont könnyebb belőni, mikor akarnak szivárványt hányni az egyszarvúak a pillecukorfelhős égről, és akkor tétre-helyre-befutóra be lehet lőni, hogy nyílni fog a szekrényajtó. (És ismételten sikerült asszem oltári nagy képzavarokat alkotnom, de jelen állapotomban az csoda, hogy csak ekkorákat:D) Mint pl. mostanság, mert már túl idillikus és hepi minden.

Zordon - 2015. 02. 13. 07:25

:D
Keringozo csontvazak muhaha, ezen felrohogtem. Mivel meloban vagyok, szerencse, hogy mas nincs az irodaban, mert furcsan neznenek ram :D
Az ilyen kepeket le kene kopirajtoztatni es eladni oket az irogardanak :) Mindenki jol jar, nekik nem kell agyalni, mi keresunk egy kis zsebpenzt a nezok meg jol szorakoznak :D

Nekem tetszik ez az idill. Legalabb a teveben legyen az. En ebbe a sorozatba menekulok a randa valo vilag elol, legyen idilli :).

Sue - 2015. 02. 13. 22:59

A túl sok idill megfekszi a gyomrot. Ennek a folyamatnak része a szivárványhányók, majd amikor már ők is túllépik a határt, jönnek a csontvázak, hogy szegény gyomor helyrerázódhasson. Látod, az írók még a béltraktusunk egy részének működésével is törődnek itt titokban… (Mondja az, akinek szintén jót tenne némi menekülés a valóságban tapasztalt dolgok elől, de szakmai ártalom, hogy ez nem megy sokáig és várom a bukkanókat.)

torjack - 2015. 02. 13. 23:36

Oké.
Kaktusszal körbevett befagyott jégen rózsaszín pónikon ülő, háromszívű mosómacik dobozt bontogatnak a fodros pillecukorfelhők alatt, melyekről egyszarvúak szivárványt hánynak. A doboz meg nem is doboz, hanem szekrény csontvázakkal. A várt főgonosz meg nem jön, mert ezt látva hanyatt-homlok elmenekül.

Zordon - 2015. 02. 14. 07:57

Ezt latva en is hanyatt-homlok menekulnek :D

Foleg, mikor a kibontott szekrenybol kiugro csontvazak keringozni kezdenek a mosomacikkal a jegen.

Bakker, megint nem lesz hetfon uj resz. Pedig mar beleeltem magam, hogy kedd reggel jol indul a napom. :)

Viszont ha mar a frozen lake kerdest ennyire kiveseztuk, szerintetek mi lesz a frozen geek kerdeskorrel? Karacsony ota meg csak emlitve se volt semmi ehhez kapcsolodo, bar Eric es Nell nem is sokat szerepelt.

torjack - 2015. 02. 14. 13:20

A frozen geek téma jelenleg szó szerint frozen, van most elég dolguk a Kensilina-Shaggy duóval. Veszekedés, kibékülés, LAPD, “szakításban voltunk!!!”, stb. A frozen geek kb. a következő szezonra olvadhat fel, nem sok idő van most rájuk. Nem is baj, inkább az évad elején felvezetett sztorival kellene foglalkozni.

Sue - 2015. 02. 14. 23:44

áááááá, könnyem is kicsordult röhögtemben :D:D:D

Cserébe elnézést, hogy sikerült elűznünk a főgonoszt, már csak azért is, mert tényleg jól jönne már vki, aki több részen keresztül hajkurászható, és mindenhol ott az “árnyéka”. Bár amit mondtam az idillről, erre is merem remélni, hogy érvényes, vagyis előbb-utóbb az írók is megunják a heti ügy felállást, és bedobnak valami kis átívelést, lehetőleg ilyen főgalád-féle képében.

frozen geek kérdéskör: sunnyognak, sunnyognak, de alamuszi nyuszi lesből támadva ugrik nagyot, úgyhogy mindennek eljön az ideje, ne aggódj :)

torjack - 2015. 02. 15. 09:57

Remélem a lesből támadó alamuszi nyuszi kellően agresszív ahhoz, hogy elkergesse a mosómacikat, rózsaszín pónikat meg az egyszarvúakat. Vesszen az összes. Ha már a szezon elején kiszivárgott egy rakás adat Hetty-ről, meg a központ titkos helye sem annyira titkos…oda lehetne pörkölni rendesen. Szezon végi cliffnek egy romokban heverő OSP pár vérző ügynökkel jobban mutatna, mint a tavalyi tengeralattjáró.

Zordon - 2015. 02. 15. 10:16

A Spiralban mar majdnem felcsillant bennem az orom apro szikraja, mikor egy negyed pillanatra azt hittem, hogy kiirjak Callent, de persze nem.

Teljesen mindegy amugy a cliff is evad vegen, mert senkit nem fognak kiirni ugysem a foszereplok kozul. Talan Hettyt, de ot is csak Helen Hunt kora/egeszsegi allapota miatt, ha eppen ugy alakul. Inkabb jojjon vissza Talia.

torjack - 2015. 02. 15. 10:39

Tippre Granger eleve azért lett integrálva a csapatba, hogy ha Linda Hunt dobbantana, ne kelljen új főnököt keresgélni. De az öreg csaj bírja még a gyűrődést, úgyhogy marad még egy ideig. Callen meg kell, Sammel remekül oltogatják egymást minden héten. Plusz még elő kell ásni a ruszki fatert, a tanárnőből se csináltak még beépített kémet/golyófogót, van dolog bőven.

Talia jöhet, ha tudják értelmesen használni, Densi konfliktusforrásnak viszont felesleges. Amúgy lehetne több visszatérő karakter is, a beépített árulós rész is jobb lett volna, ha egy már ismert arc a tag, nem egy random, ismeretlen geek.

Zordon - 2015. 02. 15. 13:04

En se konfliktusforrasnak gondoltam behozni, mar csak azert sem, mert 6×01 vegen igencsak baratsagosan valtak el a lanyok. De maga a karakter nekem nagyon bejon (es nem csunya :D ). Ket kemeny csaj egy csardaban mindig adhat okot poenokra, catfight nelkul is.

Ja, visszaterok lehetnenek tobben is, mert nekem most hirtelen csak Nate meg Arkadij ugrik be, aki evente 1-2 epizodig feltunik, mas nem nagyon. A 3. evadban kiirtak Renkot, aki meg visszatero volt. Most Vance kerult elo ujra, de o is csak parszor szerepelt az elso 3 evadban. Michelle szerepelt meg tobbszor a 4. evadban, a tobbieket max 2-szer lattuk.

Egyetertek a Traitorben nekem is ez volt a legnagyobb csalodas – meg hogy ezt mar elore lehetett tudni.

Sue - 2015. 02. 15. 19:42

Callen kiírása ellen már csak azért is tiltakozom, mert nekem is jár az optikai élmény – bocs srácok! ;) Plusz ez nem az a sorozat, ahol a központi karaktert olyan könnyedén kiírják. torjack-nek meg igaza van azzal kapcsolatban, hogy vele kapcsolatban azért még vannak lezáratlan szálak, amiket úgyis ki fognak futtatni előbb-utóbb.
Hettytől meg nem szívesen válnék még meg, tekintve, hogy kell egy ennyire zseniális karakter. Hetty for President!

Visszatérők sajnos vagy sem, valóban nem nagyon vannak, de Nate gyakoribb felbukkanását személy szerint örömmel venném, nem csak optikai, hanem szakmai okokból is. Arkady szintén rajta van a gyakrabban látnám listán, mert ő meg szórakoztató. :)
Azon meg azt hiszem felesleges rugóznunk, hogy sokszor milyen mértéket ölt a kiszámíthatóság, mert sajnos egy kezem elég ebben az évadban arra, hogy az eddigi 15 részből hány nem volt tele olyan, messziről látható “fordulatokkal”, mint sajnos pl. a tégla személye is… Csak az az elképesztő, hogy ennek ellenére alapvetően kellemes kikapcsolódás tud maradni.

Telhetetlenek vagyunk, ez a nagy helyzet. :D

Zordon - 2015. 02. 15. 20:12

Csak nem te is pszichomokus vagy? :)

Ha mar a kit mi zavar temanal vagyunk, akkor en mernok leven a technikai keptelensegektol tudok neha falnak rohanni. Mint IPv4 cimek a 3xx tartomanyban, a 6×13-ban latott lezerszkenneles metodusa es 3Dnyomtatos (oklomnyi fuvokaval mikroszkopikus reszletek…) keptelenseg, hasonlok. De mar rajottem, hogyan tudok tulnyomoreszt atnezni az ilyesmiken. Azert ahol nagyon kilog a lolab, ott neha nyulok a papucsert, hogy a monitorhoz vagjam :D

Azert kellemes szorakozas, mert a keptelensegek ellenere talalsz benne valamit, ami megfogott. Ez meg lehet mindenkinel mas. Nekem eloszor a sorozat humora volt a selling point, aztan a 2. evadtol Deeks es Kensi kapcsolata atvette ebben a vezeto szerepet. az 5. evad ota meg ez a “menedekem” a valo elet elol. A humor meg mindig fontos, de masodhegedus a mosomedvek mogott. :) Harmadiknak meg Eric es Nell kapcsolatat mondanam a sorban, szamomra Callen es Sam csak az oltogatas miatt lenyeges, igazabol barmikor lecserelheto barmelyikuk.

torjack - 2015. 02. 15. 21:14

A több visszatérőben az lenne a poén, hogy egy-két arcot át lehetne fordítani. Nate soha nem lesz rosszfiú, Arkady meg nem lesz szent, így hozzák a megszokott szórakoztató kötelezőt, de meglepi sose lesz velük. (Michelle-ből lehetne alvó orosz ügynököt csinálni, de szerintem nem lenne hiteles :D) Ha pl. a Traitor áruló kockáját már láttuk volna a korábbi évadokban is pozitív supporter karakterként olykor, ütősebb lett volna az árulása.

Ami Callent és Samet illeti, igazából azért a buddy-cop felállásban domborítanak elsősorban, mert az őket alakító CoD-LL duó színészi képességek terén talán a leggyengébb láncszemek. Olsen, Foa és Ruah tehetségesebb színészek szvsz. Linda Hunt meg egyértelmű.

O’Donnell pedig ígéretesen indult, de a 2 Batman mozi elég szépen jégre tette. Fura amúgy, hogy az olykor képregényes poénokkal operáló sorozat még nem sütött el egy Robinos poént se Callennel. Pedig annyira adná magát. :D

Sue - 2015. 02. 16. 20:22

hihi, azért tényleg bedobhatnának pár ilyen poént a kedves írók :) O’Donnellnek nem is a tehetsége hiányozna, egyértelműen nem ő viszi ezen a téren a pálmát :P (közben meg mégis ő volna a központi főhős a rejtélyes múltjával,vagy miszösz)

Zordon kedves, a foglalkozásomat meg eltaláltad, de ne feszegessük, túl jól ismerem a lehetséges reakciók széles skáláját, pláne a hímnemű egyedek részéről ;) (Maradjunk annyiban, hogy rendre sikerül vele meglepnem az embereket, mert nem néznék ki belőlem – túl normálisnak tűnök állítólag.)

Zordon - 2015. 02. 16. 20:34

Pedig mar nyultam a billentyuzetert, hogy voros rozsakra aggatott kaktuszon tronolo mosomacikat kuldjek nemi tanacsadasert meg mosolygasert cserebe :D.

(BTW eselyes, hogy tenyleg ramferne egy piszologus, de ez mas tema)
Himnemu egyedek :D . Mint a teglak a falban. Darab-darab. :D

Azert annyiban meg feszegetnem a hozzaertesedet, hogy mi a szakmai meglatasod Nate tevekenysegerol? Mondjuk az elozo evadban Sam de foleg Deeks kapcsan? Nekem olyan nagyon elvontnak tunt nehol a beszelgetesuk, de biztos velem van a baj. Hasonlokepp erdekelne az iden Nell-el folytatott beszelgeteserol kialakult velemenyed. Mennyire elrugaszkodott az ilyesmi megkozelites a valosagtol? Oszinten bevallom, hogy ehhez a temahoz teljesen suger vagyok, az egyetlen biztos dolog, hogy a hangok a fejemben azt mondjak, hogy normalis, ha berregek es kitart karokkal korozok, mikozben azt mondom, hogy en egy helikopter vagyok :D .

Mas: 3 fos kibeszelo :). Oke, neha Zora is benez, akkor 4 :D. De legalabb porog.

Sue - 2015. 02. 17. 19:56

A mosómacik húzzanak sorszámot :D azt azért tegyük hozzá, hogy egy sokszor szakmai kisebbrendűségi komplexusaival és szorongásaival küzdő egyede vagyok a fajomnak :) (merthogy momentán ember lennék, vagy miszösz)

Lehet, hogy neked elvontnak tűntek a beszélgetések, de az a lényeg, hogy meg kell találni az utat és a megfelelő “képeket” (metaforákat, hasonlatokat) a velünk szemben levő számára, amiből nem feltétlenül direkt az arcába tolva ráébredhet (de van, amikor meg erre van szükség), hogy mizu. Ismerni kell őket, kell a kapcsolat, a bizalom. Ha az megvan, akkor működik a dolog. Natenek ez a mázlija: ismeri a csapatot, és bármennyit is szívatják, bíznak benne. Ráadásul sokszor jó “képekkel” dolgozik, bár nekem néha túl “finom”. Ennél érthetőbben nem biztos, hogy most el tudom magyarázni. :)
Az alaphelyzetet tekintve egy ilyen munkát végző csapat mellett nem árt, ha elő-előfordul egy pszichológus, ráadásul mindig uaz, mert ez az egész beépülősdi komoly pszichés stresszel jár, és kell valaki, akire olykor-olykor rá lehet zúdítani mindent, aki ezt meg is hallgatja, a helyén tudja kezelni. Nate karaktere egészen jól van megírva, de láttam már ennél azért jobbat is, nem vitás. Azt pl. már a tavalyi évad kapcsán is jeleztem, hogy egy PTSD nem ilyen gyorsan megoldódó valami, mint Deeks esetében – ugyanakkor szerintem nem volt rossz, ahogyan Nate próbálta helyre tenni, mint ahogy Nell esetében is hasonló a helyzet – csakhogy azért ez nem ennyire egyszerűen megy. :)

A hangoknak meg üzenem, hogy takarodjanak onnan, vagy menjenek dokihoz ;)

Zordon - 2015. 02. 17. 20:09

Nahat, a pszichologus is ember? :D

Csak sajat magambol tudok kiindulni: nekem valaki vagy megmondja konkretan, hogy mit akar, vagy nem fogom megerteni. Vagy egyaltalan nem veszem eszre az utalasokat, vagy egyenesen ellentetesen ertelmezem, szoval az a tuti, ha megmondja a masik fel, hogy mi merre hany meter, azt nem lehet felreerteni. :)

A hangok uzenik, hogy megertettek, de jol erzik magukat, meg maradnanak egy kicsit. :D

Mikorleszmarkeddreggel?

Koosunk fogadasokat, hogy
1. Thapa indukalja a vitat
2. Thapa metaforakkal megoldja a vitat
3. Mindketto :D

torjack - 2015. 02. 17. 20:42

4. Mosómedvék Thapát egy befagyott tóra kergetik, ami beszakad alatta, még mielőtt elkezdeni metafórákba beszélni. Én ezt kérném, ha lehet. :D

Sue - 2015. 02. 17. 22:01

Zordon: az informatikus nem beépülős ügynök – egy informatikusnak valszeg alapból sokkal konkrétabban kezdenék el én is magyarázni face to face, hogy mi a problem (bár van, aki közülük is érti a kevésbé direkt verziót is – vannak informatikusok a baráti körben) :P
(És határozottan ember vagyok, legalábbis még nem vettem észre, hogy az élő szövet alatt fémváz lapulna, vagy ilyesmi. Akkor nem fájna még most is veszettül a vasárnap este bevágott könyököm.)
Kedd reggel meg ma reggel volt, de nagyon – a hangok elfelejtettek szólni? Legközelebb majd úgy 160 óra múlva esedékes a következő. :D (én kérek elnézést, túl magas labdát tetszett feldobni)

torjack: ott a pont!!!! egyetértek

Zordon - 2015. 02. 18. 08:13

Mernok, nem informatikus (bocs, kicsit OCD :))

Egyebkent reszben egyetertek a kivansagotokkal, reszben meg orulok az ilyen epizodoknak. Nekem peldaul nagyon bejott az 5×10 es az 5×21 is bizonyos szempontbol(5×10 vegen – mivel akkor meg nem kovettem a mogottes hireket megszallottan – azert anyaztam egy szepet). Meg ha egyebkent nem is voltak osszessegeben atlag feletti reszek, hoztak egy jo atlagot, de jo volt bennuk ez a kis szemleletvaltas. Viszont lassan eleg is lesz beloluk, mondjuk ebben a reszben meg egy par dobozt kibirok a jegen, aztan jegre tehetnek a mosomacikat a dobozban. (Csak nehogy a kovetkezo evadban meg elovegyek, mint gyorsfagyasztott, dobozos mosomedve parkapcsolati dramak jelkepes kezelesere. Csak olvassza fel mikroban es mar kesz is a drama :D)

A hangok szoltak, hogy kedd reggel van es csalodottan vettek tudomasul, hogy minden elozo hiresztelesnek megfeleloen nem volt uj resz. Most nagyon varjak a kovetkezo kedd reggelt. Addig keresik a lecsapott labdat, mert elpattogott. :D

torjack - 2015. 02. 18. 20:42

Ha a hangok ilyen sokat csacsognak, én azért elmennék szakemberhez. Kapsz majd pár bogyót, amitől a hangok eltűnnek, ha véletlenül kis zöld manócskák jelennének meg a válladon ülve, kérj úgy gyógyszert. Plusz nem árt némi elbeszélgetés a dokival, aki majd elmondja, hogy a lényeg, hogy légy mindig önmagad.Kivéve, ha lehetsz Batman, mert akkor légy mindig Batman!

Mosómacikat meg mikróba tenni nem is rossz ötlet, ha a sütő használati utasításában nincs benne, hogy élő állatot tilos betenni, frankón be lehet perelni a gyártót. Szép pénzt hozhat. Elő kellene keresnem a mikróm használati utasítását, hátha…

:D

Sue - 2015. 02. 20. 21:37

Nemrég tettem szert mikróra, az enyém használati utasításában biztos nincs ilyen, úgyhogy gyömöszöljük csak őket! :)

Zordon, ha tényleg igazán kényszeres lennél, nem OCD-t, hanem CDO-t írtál volna ;) Egyébként meg ha ennyire aktívak a hangok, javaslom én is egy pszichiáter felkeresését… :)

Zordon - 2015. 02. 22. 10:45

Villamkerdes (sneak peak, promo alapjan, ha valaki nem akarja tudni mi volt bennuk, spoilerbe tettem).

SPOILER

Szerintetek tenyleg kiirjak Sam-t, vagy megint csak egy jol megszerkesztett promo/sneak peek?
Egeszen addig tuti biztos voltam az utobbiban, mig valahogy bele nem botlottam LLCoolJ twitterebe. Es ott igencsak bucsuzkodosra lett veve a hangnem.

/SPOILER

Ti mit gondoltok? Jot tenne esetleg ez a valtozas? Egyaltalan hiheto, hogy ezt pont most meglepjek?

torjack - 2015. 02. 22. 11:38

SPOILER

Szerintem kamu,egy héttel később már akciózni fog. A twitter meg. LL rutinos médiaszereplő, tudja hogy kell promózni.

Zordon - 2015. 02. 22. 16:34

Meg a vegen elokerul egy olyan resz, amit tenyleg izgatottan fogok varni meg ugy cirka masfel napig? :)

.

SPOILER

Igazad van mindenben, de azert a kis kerdojel felmerult bennem. Majd meglatjuk. Marhan meglepne, ha kiirnak, de azert nem lenne pelda nelkuli huzas :)

/SPOILER

torjack - 2015. 02. 22. 17:12

SPOILER

A promó végén ott van egy mondat:
“-Mondd, hogy a társam nem a semmiért halt meg”

SPOILER vége

Ezt így nem raknák bele, ha valódi lenne. Tuti átverés.
Hírverésnek viszont remek, pláne hogy LL is beszállt a buliba. De majd meglátjuk, valóban láttunk már karón varjút. :D

torjack - 2015. 02. 23. 22:07

Ja, ha Sam nem is, de a félbevágott óriás szvsz. kinyiffan. Mint Callen alkalmi társa.

Zordon - 2015. 02. 23. 22:21

Az viszont csunya nagy klise lenne szerintem. (Nem mintha a konzervmegoldasok ismeretlenek lennenek, de azert talan kitalalnak valami mast helyette. Akkor mar irjak ki Callent inkabb.)

En birtam a csavot az elozo elokerulesekor is. 9 oran belul kiderul. (legalabbis nekem, akkor erek haza melobol, es nincs is jobb modja a nap ujrainditasanak, mint egy kave mellett ncis:la-t nezni. :))

torjack - 2015. 02. 24. 07:50

Így lenne ötösöm a lottón…

Zordon - 2015. 02. 24. 08:57

Hatooo…

1. A “nagy vita”: ha valakinek ez a vita/veszekedes, akkor azt nagyon erosen irigylem. De a jelenet tetszett.

2. Meglepi elmaradt, Sam tulelte.

3. Gurkha jott, latott, bolcselkedett, meghalt, a szerelmesek elgondolkodtak picit. Pont torjacknel. Klise. De legalabb eleg jol megcsinaltak.

4. Osszessegeben rendben volt az epizod. Kap tolem egy 8/10-et. Nem hibatlan, de szorakoztato, volt benne humor, szerintem a tortenetet is eleg jol vezettek vegig. Es most elmaradtak a mosomedvek :). Biztos hasraestek a jegen es nem ertek oda a forgatasra.

torjack - 2015. 02. 24. 09:18

Jó volt de…Sam lassan tényleg szuperhős. Kap egy golyót, majdnem meghal, majd pár órával később a betegágyán, már kvázi csatázik az ellenséggel. Thapát ugyanúgy mellbe lövik és egy perc alatt meghal. Na mindegy. Plusz merre volt Michelle? Oké, említették, de azt gondolná az ember, hogy a rossz hír hallatán csak beugrik a kórházba megnézni, hogy kell-e még valaha update vacsit főzni hites urának…

Zordon - 2015. 02. 24. 09:35

Azon mar nem akadok fenn, nem a realitasaert nezem ezt a sorozatot :). Hasonlot mar lattunk tobbszor is, szoval annyira nem is ujdonsag.

Michelle elveszett a tobbi visszatero szereplovel egyutt :). Ugy gondolta, bedobja a zoldseget a fazekba, aztan aki otthon lesz, eszik, aki nem, az igy jart :D.

Viszont lassan idoszeru lenne Nate ezevi masodik szokasos latogatasa. Most meg akar indokot is talalhatnanak neki, van boven.

torjack - 2015. 02. 24. 10:08

Sam amilyen kemény legény, lehet haza is ért vacsira.

– Sam, drágám, hallottam húzós napod volt…
– Jaja Michelle, reggel lelőttek, délelőtt műtöttek, délután meg meg indiai bérgyilkosokkal csatáztam a kórteremben…egy bajtárs el is patkolt, szerencsére csak az egyik vendégszereplő. Na mindegy, eszek, alszok, holnap már természetesen meló van.

Zordon - 2015. 02. 25. 08:07

:D ezen megint felrohogtem.

Megint egy het szunet. Grrr.

Ket het mulva meg lesz DEA-s ugy es nem lesz Talia. *bemorcul* Pedig annyira remeltem, hogy visszater…

Lehet a koveket dobalni, de en birtam a csajt.

Kozben ujra megneztem a reszt, ezuttal kipihenve, es a 8/10-et modositanam egy 9/10-re. :) az egy pont levonas a tulsagosan hihetetlen dolgok eredmenye. Mint peldaul tudottan marha veszelyes szituacioba gepkarabellyal de golyoallo melleny nelkul erkezes, fel nap alatt egy mellkaslovesbol felepules.

Viszont a humor nagyon mukodott. Es imadtam Kensi es Deeks evodeset.

Sue - 2015. 02. 25. 18:57

Kellemes és szórakoztató volt, még migrénnel is :) (bocs, de emiatt most nagggyon nem vagyok a topon.

torjack - 2015. 02. 25. 19:10

“Ket het mulva meg lesz DEA-s ugy es nem lesz Talia. *bemorcul* Pedig annyira remeltem, hogy visszater…”

A ghurkát is vártad, aztán mi lett belőle…nem jó ómen.

Zordon - 2015. 02. 25. 19:44

Annyira azert nem vartam, de birtam ot is. Kellemes szinfolt volt, minden ertelemben. :)

Ha kinyirjak Taliat, kimegyek es valakit kibelezek :D

Sue: jobbulast, a hidegfront nalad is bejelentkezett? Majd ha jobban erzed magad, terj vissza kozenk, torjackkel neha olyan maganyosnak erezzuk magunkat, meg lehet, hogy elkanaszodunk, es jegre szallunk ha nem figyelsz rank :D.

Jah, meg egy nagy poen, amin tegnap hangosan felrohogtem:

https://www.dropbox.com/s/l8tkx9r3gsqcehg/Screenshot%202015-02-25%2019.20.22.png?dl=0

A kep az en chrome-omban nem jelenik meg valamiert, firefox gond nelkul behozza.

torjack - 2015. 03. 08. 11:33

SPOILER 6X18

Újabb társcsere, Callen&Deeks. Ideje volt már, jó móka lesz.

Zordon - 2015. 03. 08. 14:54

Jah, erre en is kivancsi leszek, ilyen meg nem volt. De meg messze van, mert most megint egy uj resz aztan megint egy het szunet.

Zordon - 2015. 03. 11. 16:11

Grrr. Filler. Csalodas. 6/10.

“Partnercsere”: oriasi csalodas.

Elvarratlan szalak tomege. Kihasznalatlan lehetosegek. Humor csak nyomokban. Nyomozas meg nyomokban sem.

Egyik leggyengebb resz iden. De legalabb volt. Es jo nezettseggel :D.

Remelem a jobb folytatast.

torjack - 2015. 03. 11. 17:00

Ennek a résznek csak a nézettsége volt jó. Minden más gyenge. Lassan szezonhajrá van, ideje lenne belehúzni.

Sue - 2015. 03. 11. 18:39

Khm… ha egy epizód megnézése közben úgy tudok elmosogatni, hogy gyakorlatilag semmiről sem maradok le, na az sokat elmond a minőségről és a tartalomról. Márpedig most ez történt. :(

Zordon - 2015. 03. 11. 19:21

Nagyon regen fordult elo, hogy unatkozzak nezes kozben es allandoan viszkessen az ujjam, hogy beletekerjek. Itt csak becsuletbol neztem vegig, es mert mar ket hete volt az utolso resz.

Zordon - 2015. 03. 24. 10:03

Hatooo…

Megint nem sokat tudtunk meg Deeks multjarol. Vajon ez is hasonlo miniativelesnek lesz megcsinalva, mint az evad eleje? Mert ez valami ilyesminek megagyazashoz jo volt, de igy onmagaban azert keveske.

Osszessegeben egesz kellemes resz volt, a heti gonosz is egesz jol volt megirva. 8/10, de remelem, hogy lesz folytatas, mert sok minden logva maradt.

torjack - 2015. 03. 24. 14:27

Ennyit a Callen-Deeks társulásról…A belső ellenőrzés vizsgálatából viszont még kisülhet valami jóság. Talán ez lesz a szezonzáróra kihegyezve.

Zordon - 2015. 03. 24. 15:08

Jah, nem volt benne semmi extra. Kicsit tobb humor es/vagy drama lehetett volna a kettejuk kozott. Viszont Sam es Kensi beszelgetese jo volt.

Sue - 2015. 03. 24. 21:02

Sam és Kensi beszélgetése messze vitte a pálmát. A többi viszont sajnos megint csak nem sok szót érdemelt :(
torjack, ugyanezt remélem, mint Te!

Zordon - 2015. 03. 25. 18:11

Nekem bejott a bosszuszomjas (fel)pszichopata hetigonoszember is. Bar lehet csak azert, mert felig-meddig magamra ismertem benne. Egyebkent tenyleg nem volt nagy eresztes resz, a 8/10-ben mar a heti NCIS:LA elvonasi tuneteim is benne voltak :).

De mennyivel jobb lett volna, ha hepiend helyett mondjuk lelovik a bombaval furikazo testverpart. Szerintem jobban illett volna a resz hangulatahoz. Szeretem a rozsaszin ponis hepiendet, de itt most kimondottan nem tetszett, hogy az lett.

Jovo heten Nell kozpontu resz, utana Callen kozpontu resz, es utana talan lesz folytatasa ennek a belso ugyosztalyos dolognak. Remelem nem ugy zarjak majd le, mint a washingtoni szalat.

Sue - 2015. 03. 25. 19:37

ha meg mégis úgy zárnák le, akkor bátran kijelenthetem, hogy szivárványt hánynak az egyszarvúak az írószobában….

Zordon - 2015. 03. 25. 19:43

Vagy csak tul suru a fu fustje, es nehanyan nem birjak :D

torjack - 2015. 03. 25. 20:11

Szerintem a washingtoni szállal is lenne még tennivaló. No meg itt van most Deeks ügye is…van itt tennivaló bőven, a mezei ügyeket hanyagolhatnák a szezon hátralevő részében.

Zordon - 2015. 03. 31. 11:32

Szerintem is lenne mit tenni vele, de erosen ugy tunik, hogy a keszitok letudtak.

Ez a resz meg megint csak kozepszer volt. Bar lehet, hogy csak a technologiai nonszenszek miatt, de igazabol az Eric-Nell viszony is inkabb tunt kinosnak, mint szorakoztatonak, bar lehet, hogy csak velem van a baj.

Rohej, hogy ugy altalanossagban a jobban sikerult epizodok az evad elso feleben voltak, vacak nezettseggel, januar ota meg erosen hullamzo szinvonal mellett az oszinel hatarozottan magasabb nezettseggel mennek a reszek (6×19 szamai perpill meg nincsenek meg). Ki a fene erti ezt.

Valami otlet, hogy mi tortent az irokkal? Karacsonykor kimostak a szerencsehozo alsot es elfogyott az otlet? Mert 2015-ben eddig a 8-bol talan 2 epizodra mondhato, hogy tenyleg jo volt, 4 volt jo vagy kozepes, 2 meg kozepesnel rosszabb.

Osszekaphatnak magukat. Talan az oly sokat emlegetett 3 reszes sztori megint javit a bizonyitvanyon, ev elejen is kiemelkedett az a kistrilogia.

Jovo hetre viszont kivancsi leszek, mert Callen sztorijat egy ideje hanyagoljak. Bar minden even elokeritenek nehany tulelo roman maffiozot, talan most nem lesz beloluk tobb :D.

torjack - 2015. 03. 31. 14:25

Közepes volt megint. Nagyjából karácsony óta tényleg ez van. Meglépték a “Densit”, hadd örüljenek a fanok, a nézettség nagyjából beállt, a sávjukat nyerik, aztán ettől egy kicsit mintha hátradőltek volna…öreg hiba lenne.
2 hét múlva lehet javítani. Ami Callent illeti, én a románokat hagynám békében nyugodni, ideje elővenni az orosz vonalat, meg apucit.

torjack - 2015. 03. 31. 20:40

A sávját nyeri, a nézettség a sávjában jó, a Kensi-Deeks fanok megkapták amit akartak, így egy kicsit mintha hátradőltek volna az írók. Remélhetőleg csak vihar előtti csend, mert ez így kevés, ez az év eddig kuka.

Callen sztorijában én a románokat hagynám békében nyugodni, jöhet az orosz vonal a faterral.

torjack - 2015. 03. 31. 20:40

nem komál a spamszűrő…

Sue - 2015. 04. 02. 23:57

torjack, hevesen bólogatok. Az egyetlen bibi részemről a Callen-sztorival kapcsolatban tkp. változatlanul az, hogy zömében a leginkább félresiklott részeket köszönhetjük neki, bár erről emlékeim szerint már elmélkedtem nektek. Ettől függetlenül épp azon morfondíroztam a minap, hogy gyakorlatilag az ominózus 100. rész óta nem volt szó Callen múltjáról, ami rekordidő, vagyis sanszos, hogy előbb-utóbb elő szeretnének húzni egy vérnyuszit a kalpagjukból. Úgyhogy kíváncsian várom az utolsó néhány részt.

Zordon - 2015. 04. 03. 11:59

Igen mar volt errol szo, tobbek kozott a tavalyi evzaroban :)

A negyedik evadban az evadnyiton kivul volt Callen-resz? most hirtelen nem ugrik be, de ez semmit nem jelent.

A 100. resz volt az egyik abbol a kb 5 reszbol az egesz sorozatban, amit kifejezetten untam elejetol a vegeig es szinte semmi pozitivumot nem talaltam benne.

Nekem ugy egyebkent maga a karakter egyre kevesbe erdekes (==unalmas). Valahogy a rejtelyes multos hatter elvesztette a jelentoseget, pedig az elso harom evados Callen eredettortenetek meg kimondottan jok voltak. Aztan ahogy egyre inkabb hanyagoltak ezt, ugy egyre inkabb szurkeve valt az egesz sztori. Ezzel parhuzamosan egyre inkabb mozgatorugova valt Kensi es Deeks kapcsolata, amit szemely szerint egyaltalan nem banok.

Ha hinni lehet a nyilatkozatoknak, akkor a Callen resz utan egy 3 reszes Deeks sztori jon, remelhetoleg ezt az IA-s dolgot veszik elo kicsit alaposabban, ami felvet egy kerdest az evadzaroval kapcsolatban: ki kerul “eletveszelybe”? Merthogy 24 reszes az evad, es igy az evadzaro egy teljesen uj tortenet lehet, fuggetlenul minden korabbi kisebb-nagyobb ativelestol. Mar ez sem lepne meg. Tavaly is egy ilyen evadzarot kaptunk, ott a helyzetet viszont nagyban mentette Talia DelCampo :).

torjack - 2015. 04. 04. 20:10

Az évadzáró majd arra lesz kihegyezve, hogy Callen nője igazából alvó orosz ügynök, egy szuperninjabérgyilkosamazon, aki komoly támadást szervez az NCIS ellen, mert csak. Aztán az évadnyitóban, amikor már minden veszni látszik, rózsaszín egyszarvú pónik szivárvánnyal lehányják, ettől megfekszik a bige. Pláne hogy a mosómedvék kaktusszal verik agyon.

Igen, fogyasztottam ma már némi alkoholt. :D

Zordon - 2015. 04. 04. 23:16

Es meg a dobozt is raejtik, ha esetleg a szivarvany meg viragzo kaktusz nem lenne eleg, hogy a kihullo csontvazak es a vernyulak elintezzek a maradekot. Hacsak hasra nem esnek a befagyott tavon. :D

En nem ittam, sot munkan kivul semmifele tudatmodositoval nem eltem, de lehet jobb lenne :D.

Sue - 2015. 04. 05. 11:15

Ezen most hangosan felnyerítettem, és a család megkérdezte, mi a bajom :D (éljen a vizuális típus – egyértelműen lepergett a szemem előtt a torjack által felvázolt jelenetsor – majd Zordoné is…)
De miután éppen azon a gumicsonton rágódunk, mint már korábban, így csak csendesen kérdem: vajon van esélyünk arra, hogy a hátralevő 5 részben lássunk valami értelmeset is? Mert oké, ha lesz egy Callen-rész, megszoktuk, hogy évad nem múlik el nélküle, már esedékes, rendben. Deeks-re kihegyezett részeket már ősz óta ígérnek, éppen itt az ideje… De könyörgöm, legyenek izgalmasak, különben bevágom a durcit… Nyilván, olyan ütős évadzárás nem lesz, mint a 4. évadban, ezt már elfogadtam, de akkor is: ahol az írók ilyet is tudnak, akkor miért vannak ilyen félrecsúszások?

Élesítem lassan a piros tollamat az évadzárásra, ami május 18-án esedékes. (http://www.cbs.com/recommended-galleries/1003783/season-finale-airdates-announced/78756/ncis-los-angeles-season-6-finale/)

torjack - 2015. 04. 05. 13:30

A tavalyi utolsó 5 résznél csak jobb jöhet. Legalábbis remélem. Idén nagyon lazára vették a figurát, nem kellene ennyire elkényelmesedni. Annyira azért nem jó a nézettség, hogy ennyire lazítsanak. Amíg a nagytesó már megengedheti magának évek óta a gyenge középszert, addig a LA még nem.

Zordon - 2015. 04. 05. 17:17

Annyira rosszak azert azok sem voltak. 5×19 mai napig az egyik legjobb resz volt az egesz sorozatban szerintem. A tobbi atlagos vagy annal jobb, bevallom oszinten, hogy nekem meg a sokat szidott Three Hearts is bejott, magyarazatot ne kerjen ra senki, de ez van.

Zordon - 2015. 04. 06. 11:35

Az evadzaro tortenetet egy gifben osszefoglalva:

http://33.media.tumblr.com/ff8a132242ef963c0262604b0e1522bd/tumblr_nl94zbO1S31s2yegdo1_400.gif

Azert oszinten remelem, hogy nem ez lesz :D.

Elore is koszi a kritikat (meg utolag az osszes eddigit) Sue :). Nagyon bizok benne, hogy a koltozkodes nem fog tulzottan hatraltatni a reszek koveteseben, de az evadzaroig mindenkeppen szeretnek felzarkozni. Aztan akkor egyutt fustologhatunk, hogy milyen kozepszer lett, vagy orulhetunk egy jol sikerult cliffhangernek – amit en spec utalok, mert semmi ertelme, ugyis hepiend lesz.

torjack - 2015. 04. 06. 17:57
Sue - 2015. 04. 14. 22:00

Tessék megkövezni: Callen-központú rész, minimális eredettörténettel, és mégis egészen tetszett – ebben azért valószínűleg az is benne volt, hogy már titokban vártam, mikor kezdenek valamit a börtönös beépüléssel. :)
A kiszámíthatóságról most nem beszélek, mert az ebben az évadban állandó problémaként van jelen számomra, ezt tessék figyelembe venni, de ezen túl azt kell mondjam, rendben volt. A “bemutatkozó” megjegyzés Hettynek meg különösen tetszett: “You’re realy short.” :)

Zordon - 2015. 04. 14. 22:10

Je, most kivetelesen nem en vagyok az, aki eloszor ir :D

Szerintem is atlag feletti resz volt, az tuti, hogy az elozonel sokkal jobb, nekem tetszett. Adok ra egy 7/10-et :).

Engem meglepett, hogy a vegen lelottek a nem is olyan rossz rosszfiut. Bar kb az egyetlen meglepetes ez volt. Viszont en oszinten arra szamitottam, hogy tuleli es hepiend lesz.

Azert egy kerdesem lenne. Csak en vagyok paranoias, vagy tenyleg egyre surusodnek a gyerekekkel kapcsolatos megnyilvanulasok, amikor Kensi is jelen van?

torjack - 2015. 04. 15. 15:24

Nem volt rossz…tényleg. De még mindig nem az igazi. Talán a holtponton sikerült túllendülni. A jövő heti rész tippre alibimunka lesz, de utána hasítani kell, nincs mese.

Sue - 2015. 04. 15. 20:31

Hihi, azon én is meglepődtem, hogy én. Lenni első.
De elkiabálni semmit nem merek, csak suttogni, mert komolyan félek már, hogy több1000 km-t terjednek akár a gondolataim is…. Minden esetre a fokozatkapcsoló állítását felfelé azért még ajánlatosnak látom.

A gyerekes dolog meg nekem nem tűnt fel, eddig is voltak ilyen elemek, na bumm. Nyilván van egy speckó élethelyzet a kisgyerekes anyuka, kisbabásapuka vonalon, mert ezek a friss dolgok, de O’Donnellnek is van pár lurkója otthon, meg LL Cool J-nak is. Gyerekes részek meg eddig is voltak.

torjack - 2015. 04. 21. 09:21

Alakul ez, épp ideje volt. Arkady mindig feldobja a dolgokat, szépen alapoztak a finálénak is.

Zordon - 2015. 04. 21. 14:24

Na, ez mar ujra az a sorozat, amit imadok.

Arkady humora nekem mindig nagyon bejon. Kimondottan elveztem ezt a reszt, reg volt ilyen jo (talan meg a gurkhas utoljara).

De az viszont kevesse tetszik, hogy ez a Deeks IA ugy ugy latszik a “minden harmadik epizodban elpottyantunk rola egy 10 masodperces snittet” kategoriaba esik. Ezt spec utalom, mert se eleje-se vege retestesztat lehet belole csinalni. Azt meg kevesbe fogom szeretni, ha ez lesz a beharangozott “nagy Deeks tortenet”.
De ha hasonlo reszekbe csomagoljak, mint az eheti, meg elvezheto is lesz.

Sue - 2015. 04. 23. 23:20

Már a legelső jelenetsortól vigyorogtam: a kedvenc visszatérő karakterem! Úgyhogy rendben volt ez, de innen már ne adjuk alább, könyörgöm! :)

Zordon - 2015. 04. 29. 12:30

Hat, lehet dobalni a koveket, de a Field of Fire nekem tetszett.

Kicsit random heti ugyes resz volt, de sok poennal es meg tobb gyerekekrol tarsalgassal sikerult ellensulyozni, amit en hianyoltam belole. Mondjuk azt az orvlovesz multba melyedest peldaul, mert abbol nem sok mindent kaptunk. Minden hibaja ellenere, ha az egesz evadban ezt a szintet hoztak volna, akkor nem panaszkodhatnek. Az utolso ket reszre kivancsi leszek, Arkady megint elokerul, ugyhogy eleg jonak igerkezik.

Viszont erosen ugy tunik, hogy at lett vagva a nagyerdemu, mert az osszel beharangozott “nagy Deeks tortenet” menet kozben elveszett. Nagyon utalom, ha hazudnak nekem, pedig most ez tortent. Inkabb ne mondtak volna semmit, es akkor elegedett is lennek.

Sue - 2015. 04. 29. 21:14

Na ezért nem kell mindenfélét előre olvasni, csak megnézni hetente :P (ilyenkor beigazolódni látszik az, hogy amit nem tudok, az nem fáj ;)
Na jó, nem teljesen igaz, mert szoktam interjúkat olvasni, de igyekszem minden előre mutató, spoileres dolgot kerülni, csak nem mindig sikerül. :)

Egyébként nálam is bejövős volt, még félkómásan is. :)

torjack - 2015. 04. 29. 22:40

Nem volt rossz, de nem voltam lenyűgözve. Az utolsó 2 részt oda kell rakni rendesen, nincs mese.
Deeks sztorija meg egyelőre parasztvakításnak tűnik, tippre már csak jövőre kezdenek vele valamit érdemben. Mondjuk én elnézem nekik, ha Callen vonalán végre haladnak valami érdemlegeset.

Zordon - 2015. 04. 30. 11:53

Sue: ez a Deeks sztori egy evadnyito koruli Shane Brennan interjuban kerult elo (ha agyonutnek sem tudom mar megmondani, mikor hol olvastam pontosan). Tehat “hivatalos” informacionak lehetett mondani. Mondjuk ezzel annyit mindenkeppen elert, hogy ezutan minden interjuban elhangzott allitasa hazugsag lesz mindaddig, mig az ellenkezoje be nem bizonyosodik. Ez is egy eredmeny… :)

Remelem, hogy mire az evadnak vege lesz, ujra lesz internetem, es tobbe-kevesbe realtimeban tudom kovetni az esemenyeket :) Ez a kis szunet most kimondottan jol jon ebbol a szempontbol :)

A 7. evadbol pedig mar forgatjak a reszeket, szoval lesz. :)

[SPOILER]

Daniela Ruah instagramjan van BTS foto, meg SB allitasa szerint kovetkezo evadban Deeks szuletesnapjan elokerul a doboz. ->hiszem, ha latom.

[/SPOILER]

Sue - 2015. 05. 12. 21:40

Az utolsó előtti rész tanulsága: ne igyak semmit az aktuális epizód nézése közben, mert fulladásveszélyes. Pláne, ha mindezt kombináljuk a “Going to work, Arkady?” mondattal :D:D:D

Alakulunk. Építkeznek, építkeznek, és végre egészen épkézláb módon van beleszőve a Callen előzménysztori, csak mellékszálként futva jelen van – ez így nekem szimpibb, mintha direkt a képünkbe tolják… :)

torjack - 2015. 05. 12. 22:49

Egész jó volt, remélem jövő héten durrantanak. Mondjuk ezt a részt, meg a legutóbbit nem lett volna hülyeség megcserélni. Arkady meg jöhetne gyakrabban.

“[SPOILER]

Daniela Ruah instagramjan van BTS foto, meg SB allitasa szerint kovetkezo evadban Deeks szuletesnapjan elokerul a doboz. ->hiszem, ha latom.

[/SPOILER]”

Kit érdekel az a nyamvadt doboz, amikor jön Dinozzo?!
:D

Zordon - 2015. 05. 13. 07:12

Szokas szerint az evad elejen es vegen vannak a legjobb reszek iden is.

Nagyokat rohogtem az ex-KGB-sen, kimondottan elvezetes volt szamomra ez az epizod.

Egyetertek, tobb Arkady nagyot dobhatna a shown, de egy ido utan leveszne az ujdonsag ereje. Talia is visszajohetne, de mivel Mercedes Mason allando lett a The Walking Dead spinoffban, ez kicsit nehezkesebb.

Akkor most az evad vajon cliffhangerrel zarul vagy nem?

Zordon - 2015. 05. 13. 07:32

Hatoo…

ABC Castle – Season Finale (10:01-11PM) 1.4/4 8.44
CBS NCIS: Los Angeles 1.3/4 8.21
NBC The Night Shift (10:01PM) 1.2/4 4.92

Nemar. Szokasos jo epizod-tragya nezettseg.

Bar viszonyitas kerdese, Castle evadzaro ellen, Stalker felvezetessel, altalanosan csokkeno nezettsegek kozott talan meg ez sem annyira tragikus, de azert nem mutat jol…

torjack - 2015. 05. 19. 13:39

Na, ez sem egy olyan évadzáró volt, ami miatt eszem a kefét őszig…

Zordon - 2015. 05. 19. 13:47

Szerintem nem is az volt a cel. Legalabbis nekem egy kellemes evzaronak elment, az utolso perctol eltekintve. Valami hasonlo volt az elso evad vegen is, ha jol remlik, bar ott az egesz reszt elveztem.

Ha az utolso percet elfelejtem, akkor elveztem az egeszet. Aztan jott ez a …. hatooo… mineknevezzem?… valami, es jo vastagon bekente ragados barna cuccal az egesz epizodot, aminek igy mar semmi ertelme nem maradt. Nem zart le semmit, nem hagyott semmi feszultseget hatra, legalabbis aki nem Callen fangirl, annak semmi erdekes nem maradt benne.

Remeltem, hogy vegre letudjuk Callen faterugyet, es tovabblehpetunk, de ugy latszik ez soha nem fog bekovetkezni.

Evadzaro kritika lesz majd valamikor, Sue?

Sue - 2015. 05. 19. 21:35

Már készül, kitartás uraim! :) Az én véleményemet majd abban elolvashatjátok. ;)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz