login |

Homeland: kezdett a 4. évad

2014. 10. 09. 21:44 - Írta: Bruzsy

363 hozzászólás | kategória: kritika,

Homeland, Homeland, mihez kezdjek veled…?

A Vulture egyik kritikusa azt írta a sorozat 4. évados premierje után, hogy “A Homeland legnagyobb trükkje az volt, hogy elhitette a világgal: ez egy presztízs-sorozat”. Bár sok igazság fellelhető ebben a mondatban, én mégis vitatkoznék. Szerintem a Homeland legnagyobb trükkje az volt, hogy minden héten mást hitetett el a világgal.

Először elhitette, hogy egy komoly, politikai thrillert fogunk nézni. Aztán azt hittük el, hogy valójában két beteg ember szerelmének megpróbáltatásait nézzük. Elhittük, hogy ez egy egyszerű akciósorozat, utána pedig hogy egy komplex lélektani dráma. Elhittük, hogy képes többoldalúan bemutatni a közel-keleti háborúkat, vagy hogy az írók tudják, mit akarnak kezdeni a karaktereikkel. És elhittük, hogy a 4. évaddal tényleg képes rebootolni önmagát és valami újat mutatni.

És hogy hogyan érzem magam a 4. évad dupla premierje után? Én már nem hiszek el semmit sem. A tovább után folytatom, spoilerekkel.

Igazából nem kellene meglepődnöm semmin sem. A Homeland az első percétől fogva eljátszotta, hogy felváltva adtak jó és rosszabb részeket. Azt mindenki eldönthette magának, hogy ő melyik vonulatát preferálja a sorozatnak, az akcióközpontúbb vagy a karakterorientált drámát, és hogy ennek köszönhetően a páros vagy a páratlan részek tetszettek-e neki jobban.

Én annak idején a karakterek mellett tettem le a voksom, látható az akkori kritikáimból. És most itt ülök, és nem értem. Mert a Homeland dupla premierjének pont az a része volt istencsászárnagyonjó, aminek az eddig megszokottak alapján nem annyira kellett volna, és az volt istenemezdebitangunalmas, aminek meg székhez kellett volna szögeznie.

Ja, eddig nem említettem? A Homeland – 4×01 vérprofi televíziózás volt, ha csak azt az epizódot látom, most itt ujjonganék, mint egy maszületett fanboy egy egykori kedvenc feltámadásán. Minden megvolt benne, ami egy jó kábeles antihősdrámába kell: új környezet, merész témaválasztás, gyűlölnivaló karakterek, fojtogató feszültség és valódi megdöbbenést okozó fordulat.

Jó, el kellett vonatkoztatni attól, hogy karakteridegen vonásokkal volt tele minden oldalról, de hát ez egy reboot akart lenni, vagy mi a szösz. Amikor a rész végén kinyírták az amúgy nem éppen ismeretlen színésznek és ezáltal ideális hullajelöltnek számító Corey Stollt, még a 3. évad legmélyebb részeit is helyből megbocsátottam volna nekik.

Aztán jött a második rész.

Azt hiszem, alapszabály egy sorozatírásnál, hogy próbáld minél kisebb gödörbe beleírni magad, ha pedig mégis sikerül, akkor próbálj minél gyorsabban kimászni onnan. Az írógárda tavaly megírta Carrie terhességét a sorozatban. Mintha végig sem gondolták volna ennek az implikációit, a jelenlegi feszültségkeltés gondolata szürke ködöt vont az agyuk köré.

A vége pedig az lett, hogy itt ülök, már arra sem emlékezve, mikor derült ki a terhesség és ki tudott róla, de látom magam előtt a bizonyítékát, hogy mekkora hülyeség volt egy beteg, önpusztító életmódot folytató, beépített CIA ügynököt anyává tenni. Oké, megtették. De legalább próbálták volna elintézni a két szezon között, nem pedig a premier felét rááldozni, pláne egy ilyen magasra tett első rész után.

Az járt közben végig a fejemben, hogy faék egyszerűségű bonyodalmakat látunk, amiknek csak az a szerepe, hogy a rész végére megoldódjanak és felállítsák ugyanazt a szituációt, amivel lehetett volna kezdeni az elején.

A CIA igazgató vissza akarja hívni Carrie-t? Sebaj, megoldjuk! Hónapok óta nem beszéltek Saullal? Nem gáz! Ja, van egy gyerek is? Majd beleírunk egy szájbarágós fürdetős jelenetet, hogy a hülye is egyből lássa, Carrie nem anyának való. Plusz mindenáron egy tűzvörös hajú kisbabát keresünk, hogy az is mindenkinek leessen, ki a gyerek apja. És az egész megfejelve ezernyi “láttuk már” karakterjelenettel.

Lehet, hogy ezek mind velejárói a rebootnak? Hogy az új nézőknek meg kell ismerniük a karaktereket, a motivációikat, a módszereiket? Lehet. De ez engem, mint régi nézőt nem boldogít.

De ne csak panaszkodjunk: amennyire karakteridegennek tűnt az első részben Quinn megcsömörlöttsége, az ő szála volt az az, ami megmentette valamennyire a második epizódot, nem számít, milyen rövid is volt. Emellett belekezdtek a mesébe, amiben egy progresszív gondolkodású, értelmes fiú rálép a terrorizmus útjára, pont az amerikai drónok vadászgépek hatására.

Merész téma. Felállították a bábukat egy olyan táblára, ahol igazából nem is érdekel minket a végjáték, az út lesz a fontos. Ha ezt képesek lesznek bátran kezelni, akkor akár egy jó évad is kinézhet ebből.

Az első rész alapján szeretnék megint hinni a Homelandben. De a második után nem tudok.

363 hozzászólás Ne habozz!

NitRo - 2014. 10. 09. 21:55

Corey Stoll az új Sean Bean?

fm! - 2014. 10. 09. 22:00

Nekem most valahogy az unalmas részek nagyon kitűntek, Homeland-be még nem tekertem bele, de a második részbe többször is. Egyszerűen nem értem, hogy a zseniális 1. és 2. évad után (amiben simán volt 10/10-es rész, nem is egy) hogy tudott ilyen gyorsan és ilyen mélyre süllyedni.
Quinn szenvedése rohadtul nem érdekel (mennyivel jobb volt tökös ügynökként a 2. évadban), Saul árnyéka önmagának, jelentéktelen senki lett, nincs egy rendszer párbeszéde senkivel, egyedül Carry sztorija izgat még, de egyre kevésbé…

szuperbence - 2014. 10. 09. 22:12

Az első három évadban azért voltak szerintem a karakterorientált részek erősebbek, mert volt egy Damian Lewisuk…..

Most meg van egy Rupert Friend, aki egész jó, de nem nő fel Damian Lewis szintjére, így az akciódús részek lesznek erősebbek ebben az évadban…a 4×01 nagyon erősre sikeredett..
Úgyhogy bizakodjunk a legjobbakban.

arsebulls - 2014. 10. 09. 22:23

Nekem az első rész elég volt, hogy újra elkezdjek hinni a Homelandben. Erős kezdés volt. A második részt inkább meg nem történtnek vettem, mert tulajdonképpen az égvilágon semmi nem történt benne. Remélem visszatér a sorozat az első két évad szintjére!

nagylord - 2014. 10. 09. 22:25

Lehetnek benne SPOILER-ek bocsánat.
Nem szoktam ilyen alapon ítélkezni, de azt el kell mondjam, hogy a sorozat története szerint Carrie szerette azt a Brodyt, akiből egy nem megalapozott információkra alapozott dronstrike csinált olyan embert, amilyet. Ezután a negyedik évadban Brody emlékére a kis CIA-s hölgy találomra bombáztat célpontokat a teljes bullshit védekezések mögé bújva (terroristák voltak, terroristákkal együtt lenni félterrorizmus, senki nem megy olyan helyre terroristák vádjait lecsekkolni…) a történetet, ami oda juttatta (gyerekestül) ahova, elfelejtette. Szóval nekem ezért az egész nagyon nem volt hiteles, ebből a szempontból. Amennyiben teljes rebootot akartak, akkor Carrie-t is el kellett volna felejteni.
Ez így sajnos nem tetszett, nekem max 3/10.

majsz - 2014. 10. 09. 22:25

UP! egyetértés van. Quinn kicsi lelke nem tom mikor sérült meg ennyire, nemrég “rideg” bérgyilkos pánik rohamot kap a lincselés után, amit Carry úgy vesz mint pisztáciára vaníliát, pedig ő volt az eddigi évadokban lelkileg hitványabb na meg ugye nemrég anyuka is.. furcsa így a szerepcsere.. a 2. részt valóban Quinn vitte, úgy tűnik rá lehet építeni, illetve a kettőjük közti dinamikára, ja és az egyetemista csávó karakterfejlődésére is!

Shannen - 2014. 10. 09. 22:49

Bár sok igazság van a fentiekben, azért én ennél pozitívabban éltem meg a duplakezdést.
A 4×01 konkrétan nálam az idei visszatérők között a legjobb volt eddig (pedig az AHS se volt ma semmi..). Újra azt éreztem, hogy igen, így kell ezt csinálni, és van esély, hogy kimásznak a 3.évados gödörből és megint kapunk egy remek évadot. A rész végi tömegjelenet brutál volt és számomra elég meglepő, bennem valahogy az volt, hogy Stroll állandó lesz.

A 2.rész valóban részben időhúzás volt, és lehet, hogy a kádas jelenet szájbarágós volt, de ütött, és bennem nagyon megmaradt (Claire Danes még mindig remek!).

És, hogy miért nem volt furcsa Quinn viselkedése? Mert ezt már tavaly elkezdték boncolgatni (amikor véletlenül egy gyereket lőtt le). Szóval ez a része nem volt meglepő, sőt örültem is, hogy ezt kifejtik, mert abszolút hihető és egyáltalán nem karakteridegen.

Carrie pedig persze, hogy “túllép” a lincselésen könnyebben, mert neki már csak a meló maradt. Brody meghalt, Saul-al nem beszél, elhitette magával, hogy belőle sose lesz jó anya, ezért otthon képtelen megmaradni, mindig is terepre vágyott, most ott van, naná, hogy a feladatra fókuszál.Ez eddig is benne volt a személyiségébe, és korábban sem ezeken a dolgokon bukott ki feltétlen.

Szóval a Homeland újra jó, talán még nem a régi, de ez a kezdés mindenképp bizakodásra ad okot.

Tiger27 - 2014. 10. 09. 23:05

nem tudom, de nekem a 4×1 is eleg unalmas volt a vegso tomegjeleneten kivul…sulytalan lett az egesz, nem tudok igazan kivel azonosulni. kicsit erdektelen lett szamomra a sorozat. azert meg par reszig maradok…megnezem merre lesz az uj irany.

deku82 - 2014. 10. 10. 00:12

Akkor én leírom, hogy a 3. évad első 5 (6?) részét is végigszenvedve jutottam el idáig, és nekem óriási meglepetést okozott ez a dupla.
Drámában verte az idei SoA-t, Boardwalk-ot, és a PoI se volt ennek a közelében. Sőt, többet nevettem rajta, mint a TBBT első 3 részén összesen.
Lehet, hogy csak eltalálták azt a keveréket, ami nálam most nagyot ütött, de én erre 9/10-et simán adok. Ami máskor idegesítene, még az is valahogy most jól volt időzítve, kimérve, adagolva stb. Profi munka.
Azért nem 10/10, mert a történet nem nyújtott olyat, amit picit másképpen ne láttam volna már máshol, ez igaz.

kietle - 2014. 10. 10. 01:01

“szájbarágós fürdetős jelenetet” hogy lehetett volna máshogy elmondani, hogy megfordult a fejében, hogy megöli a gyerekét?

winnie - 2014. 10. 10. 05:25

kietle: csakis egy módja lenne? ezért írók az írók, hogy kitalálják, hogy tudják megoldani, hogy ne legyen szájbarágós. nyilván nem egy nézőtől kell megkérdezni, hanem tőlük.

harmundo - 2014. 10. 10. 08:16

Az első rész valóban hatalmas volt, de a másodikkal sem volt bajom, azt leszámítva, hogy a gyerek haja vörös, az kicsit sok volt. Plusz az egész kicsit lassabb mederben folyt.

Én a fürdetős jelenetet sem éreztem szájbarágósnak. Úgy gondolom, hogy aki akarta, az már láthatta addig is, hogy Carrie nem való anyának, nem hiszem, hogy ezen tény nyomatékosítására szolgált az a jelent, pusztán egy drámai pillanat volt, Carrie agya elborult, és majdnem megölte a gyerekét.

Hamarabb mondanám olcsó szappanoperás drámának azt a jelenetet, mintsem a rossz anyaság nyomatékosításának a hülyék kedvéért.

Aredhel - 2014. 10. 10. 08:53

Másokkal ellentétben nekem tetszett az előző évad eleje. Ami nem tetszett, az a fordulat és az évad 2.fele volt. Ahogy az egész Brody szálat visszahozták, a terhesség, Carrie akciói számomra a totál nonszensz kategóriába estek. A végére eljutottam addig, hogy kaszálom az egészet, de kíváncsiságból azért gondoltam megnézem az elsőt. Egyébként nem is volt nagyon hozzá kedvem. Ehhez képest az évadnyitó engem totál megvett. Tetszik carrie riedgsége, szembeállítva a régen tökéletes gyilkológép, de egy évada lelkiismeretet növesztett Quinn aggályaival.
Ezek után azt éreztem, ‘hoci ide a 2. részt is’, és való igaz hogy lassabb volt, meg ó a kádas jelenet milyen klisés volt (ott nagyon fogtam a fejemet), de a rész végén leginkább azt mondtam vna, h ‘hoci a 3.at is’. Szal nekem bejött…

Anthonz - 2014. 10. 10. 09:35

Ezt a Homeland-et tényleg úgy kell kezelni, mint egy reboot-ot, mint egy másik sorozatot. Az a Homeland, ami Golden Globe-ot és Emmy-t nyert, az első 2 évaddal eltűnt, vége. Ott volt egy olyan high concept, amire mindenki felkapta a fejét: elrabolt amerikai katona hazatért, és ott a nagy kérdés, most akkor beszervezték az arabok vagy sem? És egyetlen CIA ügynök csaj nem hisz neki, amikor mindenki más igen, majd hisz neki amikor senki más nem. Ott voltak olyan részek, amibe ma is beleborzongok, pl. amikor Carrie megtöri Brodyt a börtönben. Ez az egész elmúlt, a high concept újdonsága megszűnt (ez egyébként természetes folyamat), a Carrie-Brody páros – ami szerintem sokak számára a hátán vitte el a sorozatot – megszűnt. Ami maradt az már egy sokkal átlagosabb valami, ennek megfelelően kell értékelni, és eldönteni, hogy valaki akarja nézni tovább vagy sem.

lostfanka - 2014. 10. 10. 10:32

Na vegre van kibeszelo, vegre kionthetem a duhom.

Nem lett volna rossz hacsak Carry nem totalisan maskepp viselkedne mint elotte tobb evadon at, lelkiismeret nelkul ol, es ha eppen artatlanok is vannak, akkor rant egyet a vallan.

Quinn aki tokos kemeny ugynokot jatszott egy hisztis alkesz picsa lett. Azert birtam kettojuk karakteret mert mig Carry prbalt harcolni a lelkiismeretevel Quinn hidegen elmondta hogy mi a palya.

Es akkor kovetkezzen a masodik resz, en ilyen szar resz eleg reg lattam. Nalam akkor dupla 0 hogy ilyet regen mondtam. Az egesz resz alatt csak feszengtem, szenvedtem, konkretan a kadas jelenetnel ki akartam kapcsolni a picsaba az egeszet.

Hogy lehet egy ilyen sorozatot ennyire lenullazni??

Meg maradok par reszt aztan ha nem javul kaszalom is…

Ha - 2014. 10. 10. 10:44

Hát én a 3. évadot még Damian Lewis-szal együtt is utáltam, pedig gyakorlatilag miatta néztem a sorozatot.

Nem hittem, hogy sikerül úgy újraindulniuk, hogy lekössön. És bár voltak benne közhelyek nekem eddig tetszett.

A Quinn féle szál szerintem sem volt furcsa, mert már az előző évadban is eléggé meg volt hasonulva. Volt az a jelenet, amikor letartoztatták a rendőrök és ott mondott valami hasonlót, hogy “Right guy, wrong crime.”

szpojleres mókus - 2014. 10. 10. 11:14

Az a moralizálás egyenesen borzalmas.

Bin Laden házát azért nem bombázták le családostul az amerikaiak, mert nem voltak benne biztosak hogy ő tartózkodik ott.

De úristen úristen egy terroristának a házában a terrorista rokonai éppen vigadtak úrsten…

Krisz - 2014. 10. 10. 13:00

Remélem a további részekben nem unalmas vágóképekkel töltik ki a műsoridőt, hanem tartalommal, mert ezt az 1 óra 37 percbe széthúzott történetet össze lehetett volna vágni egy negyven perces epizódba is, és akkor nem hajamat tépve kell néznem a képernyőt, hogy mikor fog végre valami történni is. Mert kb. négy jelenet volt az egész dupla epizód: a művelet (nettó 4 perc), Pí drámája, Carry bukása és visszatérése, Lockhart rinyálása.

ami felesleges volt:
– a családi dráma, ha ez érdekelne, akkor a Hallmarkot nézném; J.G. Edwards hadnagy kocsmai jelenete – egy katonának hallgass a neve a világ minden pontján;
-Sandy – végtelenül életszerűtlen, hogy fél órán belül az utcán lézengő emberek az épp akkor leadott hiradós anyag után egyből felismerik Sandyt, mintha mindenkinek belesugározták volna az agyába a híradót;
– Carry manipulációja, hogy visszakerülhessen a terepre: ha eleve nem lagzi lett volna, nincs miről beszélni, bár tény, hogy ez a szál tartogathatná az érdekes részeket, csak nem ilyen formában, ez szánalmas egymásra mutogatás, nem több;
– a temetés;
– a medencés jelenet a dagipornóval és a verekedéssel;
– az aktakukac kezdeti ellenállása, és még sorolhatnám..
Én nem tudom, hogy a sok lényegtelen, vagy annak tűnő szál közül melyiknek lesz fontosabb szerepe a későbbiekben, de ha ilyen mértékben teszik érdektelenné, ahogy a felvezetést, akkor lehet nem is érdekel.

fm! - 2014. 10. 10. 13:15

Bakker, pont a kádas jelenetet pörgettem át, most olvasom csak mi volt… :)

_Peter - 2014. 10. 10. 14:21

Hiába mondják a készítők ez most reset, nem tudom úgy nézni. Quinn-Carrie ellentét jó volt. Én is csodálkoztam a Brody ügy, Issa halála dróntámadáskor ezek után Carrie a Drone Queen? Tessék? Saul kapcsán is bemutatták régi iskola, rendes hírszerző munka terepen vs bombázzunk le mindent a levegőből szemlélet. Mivel Carrie Saul tanítvány, megint érdekes csak úgy bemondásra parancsot adott. Amikor a kamerán át farkasszemet nézett az egyetemista sráccal a romoknál, a régi Carrie rögtön ki ez, kövessük stb. Most meg nem érdekes, együk a tortát.

Az első rész vége duplán hatásos volt, gondoltam Russo komolyabb szereplő lesz, erre rögtön vége.

Carrie testvérét nem értettem. Nem úgy volt vége tavaly, hogy örökbe akarta adni a gyereket (ijesztő volt a kicsi Brody :D) és a testvére beszélte le róla? Hogy ő és az apjuk majd vállalják? Akkor most mi a hiszti?

A sok magánéleti szál mellett jó lenne látni majd némi politikai kavarást is.

Dana és Chris most hibátlanok voltak. :)

ffogogeig - 2014. 10. 10. 23:38

az utóbbi évad óta sajnos nincsenek akkora elvárásaim a homelanddel szemben, így túl tudtam lépni a hibákon..carrie mint lelketlen drónkirálynő valóban nem passzol az előéletéhez, létezik h az anyaságtól való félelem ennyire eltorzítja a jellemét? nekem a kádas jelenettel egyébként tetszett, legalább történt valami (majdnem), mert valóban elég vontatottak voltak a részek. pedig az autós-randalírozósarabtömeges jelenet feszültsége a homeland régi erényeit idézte, remélhetőleg a továbbiakban is várhatóak hasonlók.

mse - 2014. 10. 10. 23:57

Hát nekem telefonnal játszom közbenes lett a Homeland. Akarom látni, hogy mit hoznak ki belőle, de közben halálra unom magamat, és még Claire Danes se tud meggyőzni arról, hogy az ultra emocionálisnak szánt jelenetekre a teljes figyelmemet ráfordítsam. Akarom is látni a folytatást meg nem is, egyelőre szerintem dobom a hétről-hétre sávból, és bepróbálok valami újat helyette.

secret - 2014. 10. 11. 02:23

csak nekem tűnt fel, hogy amikor carrie büfiztetni próbálja a babát, akkor a rongy a bal válláról először kihajtódik, majd véletlenül eltűnik. kicsit illúzióromboló volt. :(((

exileee - 2014. 10. 11. 09:50

Jó lesz ez, nem kell félni!

deku82 - 2014. 10. 11. 12:37

Tudom fura, de mindig meglep, hogy mennyire máshogy látjuk ugyanazt. Ez persze jó!
Én egy baromi hosszú nap végén este 10 után néztem ezt a duplát, mégsem untam egy pillanatra sem. :)

roni - 2014. 10. 11. 14:24

Miközben egyetértek a kritikák nagy részével, beszállok deku82 pártján a lelkesedők táborába. Sőt, feszíteném is kicsit a húrt/az idegeket, és azt állítom, hogy a fürdetős jelenet nagyon korrekten ment neki a ‘minden nő anyának születik’ örök igazságnak, ami a kritikák szerint kb. ugyanakkora súlyú társadalmi kérdés, mint hogy kiből miért lesz terrorista. Szóval, nekem nagyon jó helyen volt itt ez a fürdetős jelenet.

Petii - 2014. 10. 12. 11:54

Többen írtátok, hogy Carrie milyen “rideg gyilkológép” lett. Nem értek egyet: pont a lincselős jelenet után “árulta el magát” – a zavarodottságát -, azzal, hogy egyeztetni akarja a sztorit Quinnel, ami egyáltalán nem volt adekvát, mivel nem tehettek volna semmit, épphogy ők is megúszták, de mégis Carrie kimondatlanul is saját magukat hibáztatja. Egy “rideg gyilkológép” “szárazon” konstatálta volna, hogy “hát ez van”. Annak a tudattalan pszichológiai védekezeőmechanizmusnak lehettünk szemtanúi, amivel Carrie megpróbálja az érzéseit távol tartani magától (pl. racionalizációnak hívják azt, ahogy próbálja megmagyarázni a bombázást) – hogy lebombáztatott egy esküvőt, plussz még azt a fickót is elvesztették -, azért hogy a mentális épségét megtartsa, és ne csússzon bele valamilyen pszichotikus regresszióba, amire már volt példa korábban.

tulipán - 2014. 10. 12. 17:55

roni +1

Snoopyzit30 - 2014. 10. 12. 20:07

Nekem onnantól kezdett érdekes lenni, amikor a csávót kiszedik a kocsiból és agyonverik. Minden, amit előtte láttunk az felvezetés, előzmény vagy valami ilyesmi. Annál a jelenetnél gondoltam, hogy “na, csak beindul ez” de nekem végül kicsit csalódás lett. Carrie, mint “lelketlen” anya viszont nagyon illik a képbe. Egy bipoláris CIA ügynök az ő múltjával, hát én gondoltam, hogy itt a gyerek dolog nem lesz oké. Mindemellett furcsa volt ezt a Carrie-t látni. Quinn-t meg egyenlőre nem értem. Valaki írta itt kommentben, hogy ő volt eddig az ultrakemény csávó, most meg kikészült egy éles helyzetben. Gondolom 100x volt már ilyen szituációban, én sem értem, hogy mi ez a nagy depi, ami miatt egy 150 kg-s csajjal kavar.
Remélhetőleg ki fog futni valahova a story. Nekem amúgy Brody nem nagyon hiányzott most, mivel a 3. évad nekem nem jött be annyira, én ott el tudtam tőle búcsúzni. Az 1-2. évadot úgy látszik színvonalban már nem lehet utolérni.
Azért én még nem kaszálom :-P Meglátjuk!

lostfanka - 2014. 10. 13. 08:55

roni: En azt gondolom hogy a mar mar kenyelmetlenul eroltettt furdetos jelenet nelkul is mindneki megertette volna hogy Carrie nem valo anyanak. En ritkan erzem ugy hogy egy jelen miatt skippelem a sorozatot de ez majdnem hozta azt.

roni - 2014. 10. 13. 09:11

Értem én, h lehet onnan nézni, h a fürdetős jelenet túl sok + szájbarágós, de én nem onnan néztem. :)

A 3. rész viszont nekem volt túl szájbarágós (mindent jól megmutatunk, aztán még el is mondatjuk 1-2 szereplővel). De volt benne jó/érdekes is. Szerintetek?

tatuko - 2014. 10. 13. 14:18

A 3. rész elég vegyes volt. A Quinn szálat már most unom, Saul karaktere pedig hihetetlenül érdektelenné vált így a 4. évadra.

Azért a sorozat erénye, hogy még mindig tudom várni a következő részt :)

Aredhel - 2014. 10. 13. 20:36

Nekem továbbra is Quinn viszi el a sorozatot, de egyetértek Ronival, szerintem is kissé szájbarágós volt.
Quinn az első pillanattól kezdve egy badass, de amellett furcsa karakter volt. Valahogy a közvetlensége, a direkt kommunikációs stílusa nagyon bejött. Meg az is, hogy bár tisztában volt azzal, Carrie mekkora “mess”, mégis meglátta benne a tehetséges kémet, aki iszonyat jó a munkájában. És nagyon bejött, hogy ő döntött úgy a 2. évad végén, hogy nem nyírja ki Brodyt, meg amikor a 3. évadban Carri diliházban volt, akkor ő volt az egyetlen (vagy ő tűnt az egyetlennek), aki kiállt Carrie mellet.
És az interakciójukban mindig volt valami rejtett intimitás, és a harmadik évad felétől éreztem is Quinn felől a mélyebb vonzalmat Carrie iránt, de úgy érzem, kicsit túl direktbe’ belel lett most ez tolva az arcunkba. Okés, hogy ábrázolja azt is, hogy Quinn száméra is tudattalan érzésekről volt eddig szó, és hogy lényegében most döbben rá (tudom, hogy az lesz a válasz, hogy ezek miatt az érzések miatt nem akart Carrie mellett dolgozni, amire utaltak a 4/01-ben, de szerintem akkoris csak most esett le Quinnek, hogy is viszonyul Carrie-hez).
Mindenesetre nem bántam volna, hogyha megmarad ez a vonzalom kimondatlanul a dinamikájukba, esetleg Quinn szép lassan döbben rá az évad alatt, de ez így nem volt szépen felvezetve.
Ettő függetlenül minden Quinn jelenetet imádtam, és már akkor vigyorogtam, ha a képernyőn volt. Meg sem kell szólalnia:-)
Carrie “mindennapjait a munkában” kissé untam.

_Peter - 2014. 10. 13. 21:16

Múltkor ezt írtam: “Amikor a kamerán át farkasszemet nézett az egyetemista sráccal a romoknál, a régi Carrie rögtön ki ez, kövessük stb. Most meg nem érdekes, együk a tortát.”

Hát legközelebb nem reklamálok előre, most Carrie ravaszul utána ment a gyereknek. Pakisztán téma érdekes, a valóságban is elég komplikált a dolog.

Múltkori rész elment Carrie otthoni ügyeire, ez a mostani Quinnére, megvolt a sztori alapozás, szóval én úgy tekintem jövő héten kezdődik igazán a Homeland.

Nem poénnak szánták, de én jót röhögtem amikor a kocsiban az egyik testőr magyarázza Carrie-nek az előző főnökkel nehéz volt együtt dolgozni, hát öcsém nem tudod akkor milyen lesz Carrie! :D

winnie - 2014. 10. 14. 10:42

“Én egy baromi hosszú nap végén este 10 után néztem ezt a duplát, mégsem untam egy pillanatra sem. :)”

szerintem a többségnél, ha gond van, akkor nem az, hogy unalmas.

anno az 1. évadban is arról ment a vita, hogy a homeland egy 24 klón, vagy több és mélyebb-e annál. és a 24 sem volt sosem unalmas.

Shannen - 2014. 10. 14. 21:21

4×03
Jó volt ez, jobb,mint a 4×02, de azért a java még csak ezután jön, ahogy Quinn is visszatér a terepre. Bár én is el tudtam volna még nézni az otthon szenvedését, mert ez még mindig izgibb volt, mint amit Carrie művelt az otthon léte alatt.

Egyetértek roni-val ez a rész egy csöppet szájbarágós volt, főleg Quinn csesztetése Carrie miatt, amit vagy ötször felhoztak. Szerintem eddig is levehető volt a vonzódása, így is kicsit parázok, hogy tudják ezt majd szépen kezelni, felesleges még az arcunkba is tolni ennyire közvetlenül.

Saul-lal viszont sürgősen kezdeni kéne valamit, mert eddig elég semmilyen a jelenléte. Remélem ez változni fog, mert amúgy meg remek volt mindig.

Amúgy csak én éreztem, hogy kicsit bénán voltak vágva a jelenetek? Mármint nagyon el voltak nyújtva (Carrie fut, aztán lassan messziről besétál az épületbe, Carrie fent cigizik a nagykövettel és a párbeszéd végén még mutatják őket távolabbról sokáig), mintha csak az időt akarták volna kitölteni.

Zuhan - 2014. 10. 15. 01:56

@Shannen

Ajánlom figyelmedbe az Every Frame a Painting youtube csatornát.
Van aki szeret iylen dolgokat mutogatni, és szerintem illet is ehhez a részhez.

Tiger27 - 2014. 10. 15. 09:43

a 2. résznél mindenképp jobb volt..kíváncsi leszek lesz-e Quinn-Carrie csókjelenet..

_Peter - 2014. 10. 15. 09:55

Shannen – 2014. 10. 14. 21:21

Nekem tetszett a vágás és a jelenetek, a futás és a tetőn cigizés is. Nem éreztem elnyújtottnak. Pont jó, úgyis annyi sorozat van, amelyek hipergyors vágásokkal és effektekkel operálnak. Csak kapkodom a fejem ezektől. Egy lassab, szépen kimunkált Boardwalk Empire vagy Homeland jelenet sokkal jobb. Főleg ha ilyen tényleg “játszó” színész van, mint Claire Danes.

skinnipeet - 2014. 10. 15. 17:00

Eddig nagyon jó a 4. évad, a totál beteg Carrie-t szerintem senki sem szereti a nézők közül, de tény, hogy nagyon jól meg van írva, és nagyon jó karakter, nagyon komplikált, nagyon bonyolult, és ha munkáról van szó, tökéletes. Az első 2 évad nyomdokaiban van eddig ez az új.

roni - 2014. 10. 15. 19:36

4. rész előzetes, Homeland at its best. Szerintem.

Homeland Season 4: Episode 4 Clip – Official Story

Sadie - 2014. 10. 15. 22:24

Szerintem is jó ez, nagyon :) Az első résznél úgy izgultam, mint egy kezdő junkie…

Az 1-2. évad nem ismételhető, sőt, gyenge lenne, ha még egyszer eljátszanák ezt a “terrorista, nem terrorista?” játékot.

lostfanka - 2014. 10. 16. 10:32

Nekem az elso ket reszes csalodas utan most igy kicsit javitott a Homeland. De a Quinn-es szajbaragas nekem is idegesito volt, de kezd a sztori kialalkulni es latok benne potencialt meg. Sault meg visszakene tenni a CIA fonoki szekbe mert akkor tud a karaktere igazan nagyon hasitani.

Brody karaktere meg nagyon hianyzik a sorozatbol.

Regnak - 2014. 10. 16. 13:14

Én is pont arra gondoltam, hogy hogy is tudna Saul “súlyos” karakter lenni egy biztosnági cég alkalmazottjaként. Ahhoz, hogy ismét elfoglalja méltó helyét, ahhoz vissza kell kerülnie a CIA-hoz, amit egy váratlan esemény (mert sztem lesz ilyen) fog kiprovokálni. Carrie-nek jelenleg nincs szüksége rá, de azért az a párbeszéd, ahol pontosan elmondta, mit csinálhatott Carrie, az nagyon ütött… Szerintem fognak még ők együtt dolgozni.

Sgt Doakes - 2014. 10. 16. 15:59

A végén,amikor kiszúrja Quinn a fejhallgatós palit…
ez tényleg nem tűnt fel odáig senki másnak?

Elvileg több százezren látták ezt a videót,gondolom a CIA is kielemezte (vagy nem ?),hogy hopp,ez az alak elég gyanús ?

Szeretem a sorozatot,de ezek az olcsó megoldások …

Ezt a Sandy-féle ,,titkolt valamit,valami nagyobb dolog van az egész mögött” szálat is láttuk már máshol.

De azért kíváncsi vagyok.

Voriss - 2014. 10. 16. 17:54

Az arab csajszi akit visszahoztak Carrie teamjével nagyon dögös még mindig! :D

deku82 - 2014. 10. 18. 16:54

@winnie
“Mert a Homeland dupla premierjének pont az a része volt […] istenemezdebitangunalmas, aminek meg székhez kellett volna szögeznie.”

“Nekem most valahogy az unalmas részek nagyon kitűntek, Homeland-be még nem tekertem bele, de a második részbe többször is.”

“nekem a 4×1 is eleg unalmas volt”

“Remélem a további részekben nem unalmas vágóképekkel töltik ki a műsoridőt”

Néhány idézet a kritikából, meg a kommentekből. Én ezekre reagáltam, hogy egy pillanatra sem untam.

“és a 24 sem volt sosem unalmas”
Akkor alapvetően mást értünk a szó jelentésén.

roni - 2014. 10. 20. 08:41

A 4. rész után (és látva az 5. előzetesét) én továbbra is lelkesen bólogatnék, hogy igen, igen, legyen ez az ‘új’ Homeland: Fara & Max adatot gyűjt, Quinn veszélyes helyekre lopózik be, az unszimpatikus/gyanús alakok hirtelen szimpatikussá/baráttá válnak és fordítva, Carrie a tükörbe néz, Saul pedig a szem(üveg)e villanásával mindenki tudtára adja, ki itt a főnök.

eszemix - 2014. 10. 20. 17:04

Hátttööö. Carrie viselkedésétől most kicsit felfordult a gyomrom. Akármilyen célt is szolgál…

roni - 2014. 10. 20. 17:31

Hát, igen. De már lehetett előre látni a múlt részből, nem? Állítólag ez így hiteles, ez a leggyakoribb beszervezési módszer.

_Peter - 2014. 10. 20. 17:43

Nem volt rossz, kiderült az évad kb. mivel foglalkozik, Crazy Carrie újra elemében van.

Viszont “Raj” elcsábítása egészen nevetséges volt. Ha Fara csinálja még hihető, mert a szex ősrégi beszervezési módszer, de Carrie-vel így inkább nevetséges és creepy volt. Reméljük nem lesz terhes. :D
A srácnak ha visszamegy a vér az agyába talán eszébe jut kicsit hihetetlen hogy egy kis hallgatag paki gyerekre rámászik egy szöszi amerikai csak úgy.

A pakisztáni titkosszolgálatos csaj elég dögös volt, de a részt szerintem Fara vitte el. Egyrészt jajdeszép, másrészt sokat futkosott terepen és ő derítette ki mégis él a főgonosz.

Quinn-Carrie beszélgetések jók voltak, Quinn kommandó, Saullal is kezdenek valamit úgy tűnik. Dana és Chris továbbra is hibátlanok.

roni - 2014. 10. 20. 18:05

(A pakisztáni csajt Nimrat Kaur játssza, nekem nagyon tetszett a ‘The Lunchbox’-ban is.)

Anthonz - 2014. 10. 21. 10:19

” Dana és Chris továbbra is hibátlanok.” :DDD
Jah, a pakisztáni Carrie is ott van.
Tényleg hitelesebb lett volna, ha Farah lépi meg a beszervezős dolgot, főleg hogy neki az egy külön dráma lett volna, Carrienek már csak ilyen rutinmunka :S

kenza - 2014. 10. 21. 12:15

En imadom ezt az evadot. Szerintem tok jol felvettek a fonalat a Brody halala utan erzett uressegrt kovetoen is.
Nekem az is nagyon tetszik, hogy ( es ahogy) Carrie elcsabitja a kis pakit, Fara is megkapta az eselyt, de hiaba gyonyoru, meg nem eleg jo szinesz, tul artatlan a karaktere- szerintem ezt akartak kibontani..hogy meg kesz egy ilyen bevetesre, a terepet is csak most kezdte. Carrie baromi jo szinesz, Faranak meg tanulnia kell.

Sadie - 2014. 10. 21. 20:50

Várom én is a jövő hetet, izgi ez.
Quinn majd jól kiborul Carrie módszerétől :D A kettejük lamúrjára kiváncsi leszek, hogy sikerül, egyelőre jó, ahogy Quinn küzd ellene.
Hogy a nagykövet férje lopja az infókat, nem hihető, de ez nem újdonság.

Snoopyzit30 - 2014. 10. 21. 21:23

Hát Carrie komolyan veszi a munkáját azt meg kell hagyni. Számíthat év végén bónuszra gondolom :-P
A kis fütyi nevetséges, akármikor ránézek mindig a Pí élete ugrik be, nem tehetek róla.

Tiger27 - 2014. 10. 22. 08:46

azt elmagyaraznatok hogy az miben segiti Carrieket, hogy most lefekudtba kissraccal???

_Peter - 2014. 10. 22. 15:31

Snoopyzit30 – 2014. 10. 21. 21:23
Én a Pí életét nem láttam és nem is tervezem, szóval nekem a csávó Raj a Bing Bang Theory-ból. :)

Tiger27 – 2014. 10. 22. 08:46
Farkánál fogva vezeti klisé, remélve így a srác feldobja a terrorista nagybácsit.

Egyébként valamikor régebben nem volt olyan jelenet, amikor Carrie még Saulnak is rámarkolt, hogy meggyőzze valamiben? Csak az öreg kiröhögte milyen szánalmas.
Quinn helyében meg óvatos lennék, Crazy Carrie mérlege:
– randizott Estes-szel, halott. Brody halott. Pí/Raj se lesz sokáig szerintem.

Tiger27 - 2014. 10. 22. 15:39

ez viszont így eléggé ribancos kedves Carrie…:D

Tiger27 - 2014. 10. 22. 15:40

erre az Estes-re már nem is emlékszem. Quinn számára is kéne valami terrorista kapcsolat, hogy megfektethesse Carriet…:D

_Peter - 2014. 10. 22. 16:35

Hát, Quinnek inkább a pakisztáni titkosszolgálatos csajt kellene elkapnia. :D

Még mindig nem tértem magamhoz mennyire gagyi volt ez a Carrie-Raj dolog. Addig életszerű szex mint beszervezés, mondjuk Faraval hihetőbb lett volna, az is ok a kb. 20 éves szűz pakisztáni gyerek nem mond nemet a szőke amerikai 30-as MILF-nek, na de az egész segít megágyazni a kanapét jelenet, hát hangosan felnevettem annyira gagyi volt. Egyáltalán nem illett a sorozatba szerintem. Ennél már csak az lesz szánalmasabb, ha a következő részekben Raj lelkizni fog és nem esik le neki. Vagy Quinn megtudja és ő fog lelkizni.

kenza - 2014. 10. 22. 23:47

Jaj az tenyleg vicc volt ahogy ott pakolgattak a “parnakat” meg azt a 2 takarot 10 percig teritettek ra a kanapera…
de ott a pont a milfert, fara meg kb ugyanugy szuz sztem a szerepe szerint- artatlan muszlim lanyka. aztan meglatjuk…
Ja amugy azt sose ertettem, hogy amikor terepen vannak, carrie mimindig vesz fel egy kendot, de a popsifeszulos nadragkosztum megmarad.nem lenne jobb egy helyiek altal hordott gonc?
Farah detto..jarkal a felig feldobott kendojebe meg a skinny jeansebe..a valosagban mar reg berangattak volna egy sikatorba de minimum vegigtapiznak..most komolyan a rendezok nem hallottak a paki es indiai nok molesztalasarol?

_Peter - 2014. 10. 23. 10:26

Carrie és Fara ruhájával szerintem nincs gond. Az indiai és pakisztáni nők nem popsifeszülős cuccban járnak, aztán mégis sok az erőszak, savval leöntés stb. Normál helyi öltözékben iskolába indult lányokat bántalmaznak csoportosan buszokon barbár állatok, nem éppen arról van szó hogy kirakják a mellüket és villan a tanga és ezzel “felhívás keringőre” amivel a beteg állatok védekezni szoktak.

Visszatérve Carrie, Fara: nem vagyok dress code szakértő, azért feltételezem nem minden muzulmán ország olyan hardcore mint Szaúd-Arábia. Fejkendő-hijab-burka és még nem tudom milyen fokozatok vannak országonként. Jobban mondva régiónként, törzsi területeken falvakban biztos van ott is full kommandó, városokban egy fiatalnak meg elég egy laza kendő. Tudtommal pl. törököknél a kendő sem kötelező, sőt be volt tiltva a modernizáció jegyében állami épületekben és ott a katonai vezetés nem engedné a vallási fanatizmust. Pakisztánban a hijab nem kötelező és divatos “pizsamákban” járnak. Szaúd-Arábiában meg börtön ha full kommandó nélkül lép ki az utcára. Szóval nem mindegy egy marokkói nyaralóhely vagy Szomália, Jemen. Valahol törvény, valahol csak szokás kérdése.

_Peter - 2014. 10. 23. 10:35

“(A pakisztáni csajt Nimrat Kaur játssza, nekem nagyon tetszett a ‘The Lunchbox’-ban is.)”

Nem ismertem. A Farát alakító színésznőre is rá kellett keresnem. 34 éves nő, hát én 20 éves csajszinak tippeltem volna. Eyecandy szavazásra megvan a jelöltem, szőke Yvonne Strahovski után kell egy kis változatosság. :)

deku82 - 2014. 10. 23. 12:47

Azt már megszoktuk, hogy Bond sorra fekteti a nőket a hazáért. Legalább látjuk, hogy megy ez Carrie-nek is. :)

Snoopyzit30 - 2014. 10. 23. 21:54

_Peter: “Egyébként valamikor régebben nem volt olyan jelenet, amikor Carrie még Saulnak is rámarkolt, hogy meggyőzze valamiben? Csak az öreg kiröhögte milyen szánalmas.” LOL!!!

Ez konkrétan az első évad legelső vagy max. a második részében volt, amikor Carrie bekameráztatta Brody házát, amire rájött a Saul és mondta Carrie-nek, hogy azonnal szedesse le és fejezze be Brody megfigyelését és akkor Carrie elejtette ezt a mondatot Saul felé, hogy “mivel tudnálak meggyőzni…” vagy valami ilyesmi szöveg és közelebb lépett hozzá. Saul meg valami olyat mondott neki, hogy megörültél vagy ilyesmi. Nem néztem újra a részt, ezt csak úgy megmaradt a sok év távlatából.

Én Agymenőket nem nézek ugyan, de ahogy rákerestem az imdb-n ott egy másik színész játszik, aki hasonlít rá (de gondolom tudod, csak arra asszociáltál), a Pí életében pedig tényleg ez a srác a főszereplő és ott egész jó szerintem. Meglátjuk. Én is remélem, hogy nem viszik el ilyen lelkizős, szappanoperás irányba.
Az egyértelmű volt nekem, hogy Fara még nem áll Carrie szintjén (a 3. évadban még tök kezdő csak egy sima tolmács), ilyen szempontból ez így hihetőbb nekem, hogy Carrie mászott rá a gyerekre.

Annatar - 2014. 10. 25. 22:32

Carrie “európai”, neki nem szükséges a helyi szokásoknak megfelelnie. Egyébként meg ahol nem túl szigorúak a szabályok, ott annyi a lényeg, hogy a fenék el legyen takarva valami bővebb ruhával, alatta lehet akár farmernadrágot is hordani.

kenza - 2014. 10. 26. 23:43

Igazatok van, ez a ruha dolog osszetett van ahol a no maga donti el, hogy mennyire takarja el magat, van ahol egyenesen meg van tiltva vagy eppen kotelezo egy-egy ruhadarab, ahogy irtatok is.
Pont emiatt gondolom, hogy a tobbseghez kene alkalmazkodni.

Amugy annyiban erintett vagyok, hogy a ferjem arab ( Algeria) es amikor en is utazok vele haza,, akkor ha kis falukon megyunk keresztul vagy konzibb kozossegeknel jarunk akkor en is felveszek egy abayat ( hosszu egyberuha, altalaban fekete) de nem azert mintha barmi veszely fenyegetne, csak hogy ne az legyen a benyomas hogy itt az europai noci azt mutogatja magat, tehat a cel, hogy ne bamuljanak meg es ne tunjek ki a tomegbol.varosokban erre semmi szukseg, ott sok a miniszoknya is de amugy a varosokban elo falusi lanyok is igy csinaljak.
Amugy Angliaban elek es itt sok a paki, szomszedaim is azok.
nagyon nagy reszuk itt is a shalwar kameezt hordja (a szines pizsi noknel pasiknal semleges szinu) viszont sokuk kendot nem vesz fel a fejere csak a vallara van dobva.

Emiatt irtam azt, hogy Carrie ebben a cuccban celpont lehet mert feltuno, es ha egy tok atlag helyi not banthatnak akarmiert akkor erre -szereny velemenyem szerint- egy nem helyi, szoke, popsifeszulos cuccban paradezo nonek sokkal nagyobb eselye van. Es nemcsak az esetleges molesztalas, hanem a terepen a beolvadas, rejtozes miatt is.(ugye emiatt veszi fel a kendot is sokszor).en ha o lennek, Pakisztanban salwar kameezt, arab orszagban abayat hordanek es nem lobogtatnam a szoke hajamat meg a CIA- s kosztumomet mert az ellenesegnek igy csoppet megkonnyitenem a dolgat.Elvileg…

roni - 2014. 10. 27. 09:09

Nekem az 5. rész nagyon lassúnak tűnt. A következő rész promóját látva, van mire ‘rákészülni’. Mit gondoltok, Saul ennyire amatőr volt (nem számított rá, h figyelik/lehallgatják) vagy direkt sétált a csapdába?

_Peter - 2014. 10. 27. 21:02

Elég semmilyen rész volt ez szerintem. Nem csodálkoznék, ha esne a nézettség.

Carrie és a srác nyálazása továbbra is borzasztó. Természetesen nem várok olyan szintű párbeszédeket, mint Carrie és Brody az erdei háznál, de ezt rossz nézni. (és nem is gondolom úgy mint sokan, hogy Brody nélkül nincs Homeland)

Nagykövet férje szál kissé erőltetett.

Aztán a Saul reptér jelenet kivágta a biztosítékot:

1. Saul tudja a pakisztániak álltak a korábbi állomásfőnök megölése mögött.
2. Konkrétan tudja hogy néz ki a fickó.
3. Azt hiszi véletlen, hogy meglátja pont őt a reptéren.
4. Múltkor tudatták vele nem szívesen látott vendég Pakisztánban.
5. Egyedül utazik és egyedül elkezd akciózni és nem gondolja CIA fejesként ő is célpont lehet.

Quinn és Fara közti beszélgetések tetszettek egyedül ebben a részben.

Anthonz - 2014. 10. 28. 11:53

Az egész rész elég komolytalan volt. Az egész CIA úgy jár-kel, akciózik Pakisztánban, mintha valahol Floridában lennének egy nyugdíjas lakótelepen. Semmi központi akciószoba, semmi biztosítás, Carrie eltűnik több napra, kikapcsolt telefonnal, Saul bedől a legócskább trükknek, stb. De végülis tetszik, hogy megeresztik őket, legalább lesz mostmár valami bonyodalom is.

szpojleres mókus - 2014. 10. 28. 12:38

MOst kezdem magamat behozni, nekem ne mondjátok azt, hogy a indiai kissrácot mata hariztatni kell mert ezzel kienvették önmagukat.

érdekes, brodyt be lehetett vinni miközben top bin laden kaliberrel volt kapcsolatba, le is lehetett szúrni a kezét, de a kissrácot muszáj elcsábítani wtf…

Ha - 2014. 10. 28. 16:08

Ez a rész valami rettenet volt. Amikor a srác elmondta életet titkát a tetőn, akkor felröhögtem.

Valahogy nem sikerült ezt az évadot megírni.

Snoopyzit30 - 2014. 10. 28. 17:49

Számomra az egész Saul rész eléggé aggasztó. Egyrészt a bedőlése a trükknek, másrészt hogy a kutya nem tudja innentől, hogy hol van. Hála Carrie bénázásának még ahhoz is idő kell majd nekik, hogy rájöjjenek, hogy Saul “nincs meg”. Upsz…

Fireblade - 2014. 10. 29. 00:08

Ehh, ezt az amatőrség hegyeket…Egyébként is a CIA volt főigazgatója (aki millió titok tudója) nem utazgat egyedül, és nem sima járaton, hanem különgépen…főleg nem ellenséges területen…ezt az egetverő marhaságot…Saul a superkém…bedől a legócskább trükknek….Caire meg persze művelet közepén, kikapcsolja a telefont…sírtam, komolyan…paródia kezd sajna lenni, nem lehet komolyan venni…és ja csak a kufirc volt az egyetlen mód hogy a kisköcs.g valljon..és ez a utcai követések..alig feltünően csinálják…
romjaiba dőlt ez a sorozat,

Anthonz - 2014. 10. 29. 13:00

De tényleg annyira látszik, ha a paki gyereket bevinnék egy sötét szobába, és adnának neki 2 pofont énekelne, mint a kisrigó, erre 2 éjszakányi szexualizálás után kiderül, amit már így is tudtak, hogy él a nagybátyja. Fantasztikus!

deku82 - 2014. 10. 29. 16:05

Én is úgy érzem, jogosak ezek a kritikák.
Főleg a kikapcsolt teló, és Saul magányos akciója kapcsán.
Carrie rendesen kiesett a szerepéből aktus közben; de nem rovom fel a gyereknek, hogy nem esett le neki :)

Ombre - 2014. 10. 29. 23:32

Persze hogy tudják azt hogy Hasszán Hakkáni él,nem is az a fő lényeg hogy Aayan-ból ezt húzzák ki,hanem az hogy az indítékait feltárják,azt hogy mire készül azzal hogy azt akarta elhitetni a CIA-val,hogy ő meghalt.

lostfanka - 2014. 10. 30. 10:59

a Resz kozepen azt vettem eszre hoyg szenvedek…. Carrie szal marha unalmas, Saul szal meg csak csak ha felre teszem azt hogy Saul tuti azt gondolta hogy ot mint ex CIA nagyfonokot egy Paki ugynok nem vesz eszre a repteren. Kb Quinn viszi a sorozatot meg a hatan.

lostfanka - 2014. 10. 30. 11:08

Carrie oltozeke az arab vilagban vitahoz annyit hogy elegge nevetseges hogy Carrienek annyi esze nincs hogy befesse a hajat feketere es rendes ruhat vegyen fel. Mert az araborszagokban bizony nem tunik fel senkinek egy szoke no, kosztumben:D

Fireblade - 2014. 10. 30. 12:25

@lostfanka: Afganisztán nem arab :) de abban igazad van, muszlim…és egyszerűen a fejét kellene Carrie-nek jobban elfednie….a ruhájával nincs gond…ott nem kötelező külföldieknek vallási ruha viselése.

Mindenesetre, ez a vallatási forma jobban tetszik, mintha Quinn verne szarrá..Carrie taktikája nekem bejönne…:):)

Venusz - 2014. 10. 30. 14:30

bennem már csak az a kérdés, hogy nem direkt intézte-e így Carrie és Saul a dolgokat, más indítékot nem tudok a bénázásra. azt juttatja eszembe, amikor Carrie diliházba került, az is tervezett volt

Zora - 2014. 10. 30. 15:49

Nekem tetszett a 4×05.

Ami pedig csupán fél mondat volt, de Carrie-ék felé hajthatja a vizet: Azt mondta – még a srác vallomása előtt -, ha Hasszán él, akkor tudott a támadásról –> vagyis feláldozta Aján családját!!! Majdnem Ajánt is, csak ő életben maradt…
Ezzel Ajánban elkezdődhetne a kétkedés a bácsikájával szemben.
Saul bénázása nem tetszett. Egy reptéri wc-nek nincs 2 kijárata, tehát simán leülhetett volna a padra várakozni… Lassan én is kezdem azt hinni, hogy ez valami titkos akció.
Este 10 körül indult a Dél-Afrikai gép. Ha az ISI-szes nem száll le róla kb most (reggel 6 körül van), elkezdik keresni Sault is. Gondolom. Nem tudom, mennyivel korábban van a becsekkolás.
Várom a jövő hetit!

Ha - 2014. 10. 30. 20:55

Még az jutott eszembe, hogy mintha lett volna egy kis földrajzi keveredés.

A rész Pakisztánban játszódott, a gyerek meg azt állította, hogy a nagybátyja harcolt a szovjetek ellen. A Szovjetunió Afganisztánban háborúzott. Lettek volna pakisztáni harcosok is?

_Peter - 2014. 10. 31. 09:30

Venusz – 2014. 10. 30. 14:30

Az még rosszabb húzás lenne és száz dolgon bukik. Szomorú, hogy ennyire béna jelenet volt, hogy már reménykedni akarunk ugye csak vicc volt? Sajnos nem, Saul tényleg akciózni kezdett és besétált a csapdába. (eleve ha Carrie mint station chief magángéppel utazik, akkot Saul mint ex-igazgató nem mászkálhatna polgári géppel)

Ha – 2014. 10. 30. 20:55

Nincs keveredés. A CIA Pakisztánban is képezte Bin Ladenéket a szovjetek ellen. Másrészt az északi törzsi területek a hegyekben az ellenőrizetlen terület és nem érdekli a népeket, hogy a térképen ott országhatár van. A pastu az pastu itt is, ott is.
Most Bin Ladenért is felforgatták Afganisztánt, aztán a pakisztáni részeken bújkált Islamabadtól egy köpésre. Tálibok lementek a hegyekből kicsit lövöldöztek afgán területen, aztán vissza.

Más. Irán volt, most Pakisztán. Én megnéznék egy Szaúd-Arábia, Katar évadot is több politikai szállal. Csak ugye az tabu, mert “baráti” pénzes országok. Közben nem hivatalosan elég nagy szarkeverő pár ottani tag.

Fireblade - 2014. 10. 31. 10:44

@_Peter:
eleve abszurd, hogy egy volt CIA főnök kíséret nélkül mászkál ellenséges területen..netto hülyeség.

Hátja, Szaud arábiánál mocsokabb ország nem nagyon létezik….olyan szintem elnyomó rasszista, szélsőségesen bigott rendszer hogy hihetetlen.

roni - 2014. 11. 03. 08:16

Hm… Feszültségből nem volt hiány, de a Saulos szál vagy nagyon hihetetlen (Post-It üzenet?) vagy… Nagyon várom a következő részt.

Miss Keamy - 2014. 11. 03. 20:39

ugye a Saul-os magánakció tervezett volt és nem kezdett el hősködni egyedül.. ?? Carrie azért bekapcsolva hagyhatná a telefonját, ha már ő vezeti a bagázst. Ezeken kívül még a nézhető kategóriában van nálam.

GeoCucc - 2014. 11. 03. 22:26

Na ez a 6. rész jó volt. Kár, hogy az előző részben általában hülyeségeknek kell történniük ahhoz, hogy aztán a következőre jól összeálljonak a dolgok. De persze igaz ez más sorozatokra is.

_Peter - 2014. 11. 03. 23:23

A rész első fele nem tetszett, ugye már a nyitás a “szerelmespárral”. Rémes volt ez az egész szál a kezdettől, rossz volt nézni, hiába volt kevés ruha Claire Danes-en. Aztán a második fele már tetszett és a vége is, hiába volt kiszámítható. Saulon ugye nem lepődtem meg. A drone queen visszatért, simán kilőtte volna így is. A srácot eleve feláldozta volna Carrie így a végén nem jött át a kiborulása. Mégis a gyereket sajnálta? Vagy hogy oda az akció? Hogy beáldozta volna Sault is? Egyszerre minden miatt? Kezdhet elölről mindent és még egy aduja is van az ellenségnek.

A nem jut eszembe a neve kollégája érdekes figura.

A nagykövet férje lassan a legjobb kém lesz. Fara még csak padavan.

Dar Adal hova lett?

Quinn most nem volt éles kés, tudja Saul együtt volt a reptéren a pakisztánival, mindkettőről hallja eltűntek és nem rakta össze a képet? Persze kellett ez a “hiba” az utolsó jelenet miatt.

Pakisztáni titkosszolgálat nem kispályázik, megöltek egy CIA állomásfőnököt és elrabolták az ex-igazgatót. Ha nyilvános lenne, már katonai ügy, nem CIA-ISI játék.

_Peter - 2014. 11. 03. 23:53

Közben még az ugrott be, a nagykövet férje annyit fotózott Carrie lakásában. Lehet lesz olyasmi a pakisztániak megkeresik a gyerekét Amerikában, vele zsarolják majd pl. drónnal lőjön ki valakit? Illene a korábbi nem akarja a gyereket szálhoz egy ilyen, hogy mégis mindent megtenne érte. Ami a beszervezést illeti, remélem az évad nem úgy végződik Carrie megy ultrahangra ó már megint. :)

kenza - 2014. 11. 04. 07:21

Hat szerintem a vegen jott az elo, hogy nem szexelhetsz ugy, hogy total erzelemmentes maradj utana. Azert azt latni, hogy fejbelovik azt, akivel par oraja meg kefeltel-meg ha hosszutavon csak egy eszkoz is az illeto-durva.Meg, hogy ott volt tuszkent az aki mindig segitett Neked, tamogatott es te egy masodperc toredeke alatt megis kinyiratnad ot is, egyreszt duhbol, masreszt a celpont a lenyeg mindenaron.
Az viszont erthetetlen, hogy a fura csavo kollega is igy huzta a szajat Carrie akciojara.Mert ok, Quinn feltekeny az oke…de amugy ez csak egy beszervezesi modszer, ami a tobbi kolleganak nem kene hogy fura legyen foleg ha mukodik.Nem hiszem, hogy a kiscsavot sajnaltak…es amugy nem azert vannak a noi kollegak, hogy szukseg eseten ezt az oldalukat is bevessek?
Fara meg csendben belezugott a kispakiba? Vagy csak ennyire sajnalta? Hiszti lesz ha megtudja, mi tortent..

PNP - 2014. 11. 04. 08:45

Egy teremnyi ügynök folyamatos élőképen végignézi, ahogy a célpont beszáll a három autó egyikébe, majd nyílt terepen elhajtanak. Ezek után nem tudják eldönteni, hogy melyik kocsit kövessék. OK.

Dave - 2014. 11. 04. 09:35

Ez nagyon jó rész volt.

PNP: a külön úton hajtás előtt erdős területen hajtottak, ahol helyet cserélhettek előzéssel pl.

_Peter: azért ez nem a 24 :D

_Peter - 2014. 11. 04. 09:36

kenza – 2014. 11. 04. 07:21

A különc kolléga szerintem csak azért nézett na valaki még nála is furább. A négyszemközti beszélgetésben viszont kb. megdícsérte, Carrie módszerei miatt vannak egyáltalán nyomon. Ugye ő lett volna alapból a station chief, előbb furán fogadta Carrie-t ezért, most kb. elismeri mivel kiderítette Haqqani él. Most az a kérdés tovább dolgozik vele együtt, vagy kihasználja a fiaskót hogy megfúrja Carrie-t a pozíció miatt.

Fara: szerintem nem, csak Fara még a naiv, kezdő ügynök, még nincs meg a gyomra a munkához, érthető nem tetszett neki Carrie felhasználja a srácot. Emiatt sajnálja Pí halálát, nem azért mert érzett volna valamit.

PNP – 2014. 11. 04. 08:45

Úgy emlékszem a kereszteződés előtt fás terület volt, lehet pont takarásban volt a 3 egyforma autó.

SASI - 2014. 11. 04. 09:43

Volt pár hibája a résznek amit már nagyrészt leírtak előttem, de talán így is az évad legjobbja eddig.

_Peter - 2014. 11. 04. 13:56

Amúgy ha kötözködni akarnék, a melyik kocsit kövessük dolognál zavaróbb volt Fara amikor pakol a házban. Jobb lett volna, ha csak mi nézők látjuk a nagykövet férje belopakodik, nem széttúrva a zsákot észrevétlenül megszerzi az információt és a sztori ugyanaz. Így kicsit béna volt Fara hülyének beállításával. Kimegy, visszajön és mire gondolt:

“Jé pittyeg a riasztó.
Hm szanaszét a cuccok az összepakolt zsákból.
Ó a kartonpapír elmozdult, biztos gyenge a ragasztó.
Hm talán a huzat volt, mindegy.”

Sebaj, Fara még csak tanuló. :) Csak így az ISI nő leadta a drótot Haqqaninak az unokaöcsi CIA menedékházban dekkolt. Bár ez se baj, mert enélkül is rájött volna Haqqani:
-És mit csináltál mostanában öcsi, merre tartasz?
-Képzeld bácsikám egy amerikai szőke újságíró MILF teljesen belémzúgott, soha nem voltam boldogabb, szerzett nekem ösztöndíjat és megyek Londonba.
-Komolyan? Facepalm…

_Peter - 2014. 11. 04. 14:12

A másik nagy kérdés: mi lett volna a helyes döntés? Hagyni Carrie-nek kilövetni a rakétát? Quinn hiába mondja Saul, Saul… attól még volt CIA igazgatóként Saul nagy titkok tudója. Ilyen érték az ellenség kezére kerülve, hát nagy biztonsági kockázat. Meddig bírna ellenállni egy vallatásnak, kínzásnak? És ha őt is felteszik youtube-ra milyen ciki már.

Akit érdekel valós életből egy példa: volt egy beiruti CIA állomásfőnök, a Hezbollah elrabolta, kínozták hónapokon át, fogságban is halt meg.

És várok Lockhart vagy aki most az elnök részéről egy politikai szálat, mert hát elég komoly a nyomás: gyerekek szóval a szövetségesünk titkosszolgálata kavar a halottnak hitt főgonosszal és miután meglincseltek egy helyi tisztet, most még a CIA ex-igazgatóját is elrabolták fényes nappal?

Anthonz - 2014. 11. 04. 18:25

@_Peter
Pontosan. Nem engedheted meg magadnak, hogy ekkora fejes élve az ellenség kezébe kerüljön.

A Pi halálának kifejezetten örülök, eléggé idegesítő volt már. A rész egész tűrhető volt, csak pár részt kellett tekerjek: az elején a romantikázásnál, meg ahogy Pi halála sétál 2 percig az erdőbe az is fontos volt, ja meg Carrie lelkizései.
Na de végre haladunk.

cscs - 2014. 11. 04. 19:34

Carrie most majd biztos Fara-ra fog gyanakodni, hogy Ő adta ki az infót, hogy a kiscsávót megmentse.

Ombre - 2014. 11. 04. 22:01

Valaki világosítson már fel hogy Haissam Haqqani melyik terrorista csoport feje? Ezt említették korábban,vagy csak főellenség titulusa van,aztán kész.

Tiger27 - 2014. 11. 04. 23:04

a 6. rész volt eddig az évad legjobbja! pár helyen a régi Homeland-et idézte már! reméljük innen már beindul rendesen. a kis srácot én sajnáltam…

Rubber Duck - 2014. 11. 05. 01:57

Ez classic Homeland volt!

Ha - 2014. 11. 05. 07:17

Csak nekem tűnt úgy, hogy a végén a zsákkal valami nem stimmel? Olyan, mintha nem valami, hanem valaki lett volna benne?

roni - 2014. 11. 05. 08:34

Ombre: Eddig azt sugallták, hogy az ISI embere, de (spoiler!) a következő rész előzeteséből az derül ki, legalábbis nekem, h kicsit összetettebb a kép, h a pakisztániak közül ki kivel, ki ellen…

Ombre - 2014. 11. 05. 14:57

roni:

Kösz,de mi az az ISI? a Hezbollah kistesója?

roni - 2014. 11. 05. 19:16

A (nem csak) pakisztáni titkosszolgálat, amiről azt írták a reddit-en, hogy az egyik része radikális és a ‘terroristákat’ támogatja, a másik meg konszolidált. Én úgy értelmeztem, h itt ezt akarják megmutatni, de baromira nem értek az egészhez.

deku82 - 2014. 11. 05. 21:43

Nem értem, ha Carrie parancsot adott a kilövésre, akkor Quinn ezt hogy írja felül?
+ex-CIA főnök az már civil, nem? És ahogy írtátok, ha már elkapták, akkor méginkább jobb lenne holtan. Nekem itt Quinn tünt szentimentálisnak, aki nem az eszére hallgat. Carrie joggal dühös, egy csomó munkája kárbament.

Ombre - 2014. 11. 06. 01:02

deku82:
Quinn nem írta felül,csak meggyőzően lépett fel Saul érdekében,akinek egy magáncége van,hírszerző profillal megspékelve.
Ugyanaz a szituáció ez,mint a frontokon,hogy sebesült katonát nem hagynak hátra az amik.

Carrie ott cseszerintette el,hogy lebecsülte Hakkánit,meg a helyi hírszerzést is.
A könnyebb utat választotta a művelet sikerében bízva.A nőiségét.
Képes volt csak azért behálozni Aayant,hogy tudva tudván tőrbe csalhassa Hasszánt.
Most majd muszáj lesz neki 21-re is lapot húznia.

bëiz - 2014. 11. 06. 21:19

Úristen, ez a rész nagyon ott volt! Simán a hét epizódja nálam.

lostfanka - 2014. 11. 07. 12:20

A mostani resz nem volt rossz, de Carrie meg mindig kiskosztumben lengo szokehajjal kozlekedik Pakiban, es senki utanna sem fordul soha.

A masik hogy 3 egyforma kocsi, egy dron es nem tudjak megmondani, gyorsan visszanezni hogy melyikbe is szallt be…

horrigan - 2014. 11. 07. 20:25

“A CIA Pakisztánban is képezte Bin Ladenéket a szovjetek ellen.” – Ez urban legend. Jól hangzik, de nem igaz.

Bin Laden senki se volt, amikor a nyolcvanas évek elején a CIA embereket dobott Afganisztánba, és ezek emigráns afgánok voltak, nem arabok. Az USA közvetlen afganisztáni jelenlétét az amerikai-pakisztáni egyezmény kizárta. Pakisztán megengedte, hogy az USA területén át szállítson fegyvereket és adott egymillió önkéntest, cserébe az USA az egész mudzsahedin-támogatást az ISI-n, a pakisztáni titkosszolgálaton keresztül bonyolította le. Tehát Bin Ladent legfeljebb a pakisztániak képehették volna ki, Amerika nem. Egyébként Bin Laden senkinek se dolgozott, elég gazdag volt ahhoz, hogy önálló legyen. És nem is harcolt, hanem gazdag szaudiaktól és emirátusbeliektől tarhált pénzt a mudzsahedineknek.

Fireblade - 2014. 11. 08. 20:03

Ehh..azért ez már a mese világa…egy CIA művelet az kőkemény parancslánccal működik…ha egy drónpilóta tűzparancsot kap, nem várhat nem mérlegelhet, nem gondolkodhat, azonnal végrehajtja…mi az hogy 3x meg kell ismételni a parancsot? Tök mindegy ki mit beszél bele..Carrie volt ott a boss…azonnal lőnie kellett volna a pilótának.
Már csak azért is, mert egy szuper terrorista fogságában van a CIA volt vezetője????..vagy azonnal indul egy SEAL alakulat,(UNIT, vagy CIA nedves osztag) vagy azonnali csapás mérés. Ez nem kegyetlenség..ez ott a valóság.
Az már a vicc kategória hogy nem tudták melyik autóban vannak?? nanemáá ez nagyon gáz megoldás volt

roni - 2014. 11. 10. 10:24

Ebben a részben tetszett Lockhart hozzáállása és Carrie hallucinációja. nem tetszett Saul és Haqquani ‘lelkizése’. Szerintetek milyen infót remél az ISI-s fickó, hogy ki tud szedni a bedrogozott Carrieből?

Aredhel - 2014. 11. 10. 12:01

Huh de fájdalmas rész volt. Carrie iszonyatosan kínos néha, és ha valamit nem bírok effektíve nézni, azok a kellemetlen jelenetek. Soha nem csináltam ilyet, de kénytelen voltam beletekerni. Sőt most őszintén elgondolkodtam, hogy akarom-e folytatni ezt a sorozatot.

kenza - 2014. 11. 10. 23:03

Szerintem is szar resz volt..neha meg remenykedtem, hogy Carrie az egeszet hallucinalja ( amig nem vittek el a paki ugynok hazaba)
Mondjuk ez a gyogyszercsere trukkos volt, csak en se ertem mit tudnak igy kiszedni belole..bar valoszinu csak el akartak kapni hogy majd ha kijozanodik kezdjenek vele valamit..vagy alavetik valami” tudatalatti” pszichologiai vallatasnak ebben az allapotaban?
No comment a papucsdobalos jeleneten felrohogtem hogy na bakker..utana meg csevegtek ott ebed kozbe mint regi jobaratok..es a dugast mer kellett szegeny Saulnak vegighallgatni/nezni..?
Meg az is erdekes, hogy a targyalason szemrehanytak a pakiknak Saul eltuneset, mert hogy rajuk volt bizva…kb mintha Izraelben tunt volna el nem Pakisztanban..

_Peter - 2014. 11. 10. 23:43

Carrie lakásához mindenkinek van kulcsa? Félretéve valóságban be lenne kamerázva szerintem. A végén pakisztáni ISI fejes nem nézte a CNN-t, miért kérdezte ki az a Brody? És már annak se lenne szabad számukra újdonságnak lenni, hogy Carrie nem egészen százas.

Nem volt egy nagy cucc ez a rész, hát minden részben elkapnak egy amerikait, mi ez az évad pakisztáni kisgömböc mese?
Saul mint tapasztalt veterán ilyen konyhafilozófiával győzködi a fogvatartóját?

A rész minőségétől függetlenül azért Claire Danes továbbra is zseniális, hihetetlen fejeket vág ahogy teljesen beleélve adja az őrültet és a kényszerzubbony is jól áll neki.

Ha ez most újonc sorozat lenne, mennyire dícsérnék?

bëiz - 2014. 11. 11. 21:24

Meglepnek a kommentek. Nekem nagyon tetszett ez a rész, mikor vége lett feljöttem ide, hogy könyörögjek egy heti kibeszélőért. :D Danes zseniális, ezt a rész végi hallucinációt már majdnem besz*ptam (persze nem…. végig motoszkált bennem, hogy ez kamu, és ha előhoznak egy ilyen csavart akkor elmehetnek az anyjukba kb, ez mégsem a Dallas) Na mindegy, nem akarom a saját igazam erőltetni, nekem nagyon tetszik az évad. Sőt, olyan, mintha egyre jobb és jobb lenne. Biztosan teli van hibákkal, mint ahogy azt többen írjátok, én is találnék ha nagyon keresgélném, de a dráma faktor engem megfogott. Ízlések és pofonok? Fogalmam sincs, nekem most nagyon adja :)

Dhomasson - 2014. 11. 11. 22:19

Szerintem a múlt heti után ismét remek részt kaptunk, bár a fő célja Claire Danes Emmy-jelölése volt :) Amúgy tényleg szenzációsan játszott.
Korábban idegesített ez a bipoláris dolog, de most okosan használták az írók, ötletes volt a gyógyszercsere, és ezzel a rendezéssel tényleg átjött Carrie szenvedése. Persze az nem teljesen tiszta, hogy a pakik mit akarnak kezdeni vele, kíváncsi leszek.

Végén bár sejteni lehetett, hogy csak hallucinálja, de azért egy pillanatra szerintem sokunkban megállt az ütő, hogy “ugye nem lépik meg?!” :)

Hakkani meg Saul jelenetei viszont tényleg bugyuták voltak. Ráadásul elég hiteltelen, hogy Saulért ennyi áldozatot meghoznak az amcsik, ahelyett, hogy a legegyszerűbb utat választanák.

Burke - 2014. 11. 11. 23:13

Tragikus volt egy kicsit ez a rész. Szegény amiket egyenként elviszik. Gyenge dolog volt, de előttem kivesézték. nem is értem merre tart a sorozat, mióta a kis srácot kinyírták. Valami didaktikusan bölcs izé akar lenni, ettől félek, és ettől lesz egyre bugyutább a történet. Claire Danes ettől még zseniális persze, de 5 résszel a vége előtt, még mintha felvezetnék a történetet. Ez nem túl szerencsés.

Tiger27 - 2014. 11. 11. 23:47

szerintem szuper rész volt! Claire Danes és a hallucinációs jelenetek zseniálisra sikerültek!

Fireblade - 2014. 11. 12. 01:11

Érdekes, hogy néha menyire másképp látjuk a filmeket itt.

Engem Carrie bénázása idegesített, hosszú évek óta szedi a gyógyszerét..és tudom hasonló emberkétől, hogy azonnal tudná, hogy rosszat vett be..ez hallucinációs izé, meg hát túl sokszor vetik be sorozatokban, ha nem tudnak megoldani másképp dolgokat.

Ellenben Saul meg Hakkani jelenetei voltak zseniálisak….két egészen elképesztő más világban és más értékrendet valló ember beszélgetései..aki meg nem értette a papucsdobálás meg a kufircnál ottlevést, az nem nézte eléggé a sorozatot :)

Ombre - 2014. 11. 12. 02:03

Az valóban együgyü dolog hogy CIA-s fedett lakásokba már nem előszór hatol be a nagykövet férje,mintha haza menne…bár amikor Quinn után rásvenkelt a kamera a csókára szerintem stroke közeli állapotban volt,azt hitte lebukik.

Saul és Hakkáni pedig nem konyha filozofáltak,csak megállapításokat nyilatkoztak ki kölcsönösen,amiből az hallatszott ki hogy tulajdonképpen nézőpont kérdése hogy mely fél igazsága az elfogadhatóbb.Egyiké sem.

Lewis behozása a halus jelenetre óriási húzás volt,és bizton nem azért lépték ezt meg az írók,mert jósként látták előre hogy alacsony lesz a reboot nézettsége.

Összességében a legjobb epizód volt ez.

Laja - 2014. 11. 12. 05:09

Egyre jobb ez az évad is, az utóbbi részekben megint előjött a szokásos magas izgalmi szint, ezt a feszültséget nem sok sorozat tudja ilyen szinten, és ilyen hosszan hozni.

Quantumleap - 2014. 11. 12. 12:27

Na, vajon a következő rész egy Brody-s halu centrikus epizód lesz? :O

Snoopyzit30 - 2014. 11. 12. 17:12

A hallucinációs rész volt a legjobb. Én tudtam, hogy nem fogják meglépni Brody visszahozását végig azon járt az agyam, hogy ki lehet az akit éppen csókolgat. Claire Danes megint valami díjat fog kapni, tuti.
Vannak logikai hibák, de nekem várós. Saul-t továbbra sem tudom hova tenni.

Memari - 2014. 11. 12. 21:47

nagyon tetszettek a Carrie rosszul van/hallucinál jelenetek képi megvalósításai, de már rá kellett volna, h jöjjön, h vmi nem stimmel a gyógyszerrel.

Csak én vagyok ilyen naiv, h a pakisztáni pasit jófiúnak tartom?

Elfogadom,h Sault meg akarják menteni, de túlzásnak érzem, h ennyire értékes fogoly lenne.

Fireblade - 2014. 11. 12. 22:16

@Memari:

A CIA volt igazgatója? egy szuper magán biztonsági cég vezetője..? aki nyilván komoly magán és állami megbízásokat teljesít, komoly hatalmú és pénzű ügyfeleknek? tényleg…nem sokat érhet.

Tiger27 - 2014. 11. 12. 23:32

de Saul pont az a karakter, akiből soha nem húznának ki egy büdös szót sem…szóval nem tudom tényleg olyan értékes-e…

Shannen - 2014. 11. 12. 23:36

Számomra elég vegyes volt ez a rész. Alapvetően a hallucinálás tetszett, mert jó volt a megvalósítása, másrészt röhej, hogy Carrie ennyi idő alatt nem jött rá, hogy valami gáz van a gyógyszerrel.
Ugyanakkor a végén, amikor megjelent Brody… Jó, oké legbelül tudtam,h nem igazi, meg hát ki is akadtam volna,hogy na ne mááár… de közben meg újra rájöttem, hogy ez a két színész mennyire remek volt együtt, és talán még kicsit hiányzik is Brody… na jó, nem, elég van erre pár a percre látni. Viszont azonkívül, hogy örültem a felbukkanásának nem értem mit tudnak így majd kezdeni Carrie-vel. Nyilván nem sokáig fogja Brodyt képzelni a pakisztáni fejes helyére, és ha így kvázi bedrogozzák mégis mi értelmeset fog tudni mondani?

A nagykövet férje viszont már roppantul idegesít, sőt már mióta egyáltalán elindult a történetszála. A 24 legrosszabb, elcsépelt “fontosszemélycsaládtagja-titkosdokumentumokhozhozzáférő-hazaáruló” eseteit idézi, és úgy is tudható (jó, sejthető), hogy mi lesz a vége.

Ja és persze Claire Danes-nek az Emmyt jövőre is!

Ancsa - 2014. 11. 12. 23:55

Basszus, amikor megláttam Brodyt leesett az állam. Sejtettem, hogy csak halu, de azért egy fél pillanatra elhittem, hogy valami csavarral visszahozzák. Mondjuk az elég óvodás lett volna, bármit találjanak is ki.
Aztán azon agyaltam, vajon kit képzel Brodynak… Kíváncsi vagyok mennyi idő a “kijózanodásig”.

Memari - 2014. 11. 13. 00:30

@Fireblade:
Azt nem vitattam, h hatalmas a kapcsolati tőkéje, de már előttem is elhangzott, túl sokat tud ahhoz, h élve az ellenség kezében legyen. Kívülállóként a feláldozásra szavaznék a nagyobb jó érdekében, ami nem jelenti azt, h mindenkinek jó lesz.

Pont azzal, h már 2x szalasztottak el bombát rájuk dobni mutatják Hakkaninak, h igen sokat ér.

durkop - 2014. 11. 13. 01:10

Azokhoz a kommentelőkhöz tudok csatlakozni, akik szerint zseniális rész volt. Engem nem érdekelnek a hibák, a lényeg számomra, hogy dráma a javából.

Ombre - 2014. 11. 13. 15:08

Shannen:

Carrie pár óra múlva kitisztul,és csak a tőrbe csalása miatt drogozták be,később nem fogják… a 2 milliárd dolcsis segélymegvonási fenyegetettség játszhatott közre Carrie időleges kiiktatásához,vagy az hogy ki akarják cserélni Saulra.

mrsparis - 2014. 11. 14. 07:36

A kovetkezo resz preview-jat nezve egy Saulnak fontos szemelyre akarjak kicserelni… alig birom kivarni! En meg mindig imadom a Homelandet!

Ombre - 2014. 11. 14. 15:15

mrsparis:

Carrie-re fogják becserélni.

mrsparis - 2014. 11. 14. 17:54

De miért nem Lockhart*-ra?

*akit egyébként egyébként eddig utáltam, de ebben a részben kifejezetten szimpatikus volt

wisteria - 2014. 11. 14. 19:18

Azok közé tartozom akiknek az első két évad volt az igazi Homeland, a harmadik a még elmegy kategória, ezt meg úgy elnézegetem a hűség és a megszokás miatt. Carrie+Brody, nekem a sorozat alapját adta, ennek a két beteg embernek a kapcsolata.Brody kiiktatása után valahogy minden logikátlanság, minden hiba ezerszeresére nő a szememben. Úgyhogy én a legutóbbi résznél szinte sokkot kaptam a hallucinálós résznél.:D Már majdnem bealudtam, épp bosszankodtam, hogy Carrie megint összeomlott, Carrie-t megint megszívatták, és egyszer csak ott volt Brody…..alig hittem a szememnek, perceken át nem tértem magamhoz, annyira felkavart. Ennek az évadnak nálam ez volt a csúcspontja és akkor ezzel el is árulom, hogy mi a véleményem az egészről. És igen, Claire Daines zseniális, mindig az! És köszönöm, hogy Damien Lewis újra itt volt, még ha két percre is.

Ombre - 2014. 11. 14. 23:40

mrsparis:

De! Lockhartra cserélik….inkább mindjárt az Elnökre nem?

Snoopyzit30 - 2014. 11. 15. 17:12

Miért cserélnék Carrie-re? WTF?

Ombre - 2014. 11. 15. 18:02

Snoopyzit30 :

Azért cserélnék Carrie-re,mert az állomás vezető helyettes is az ISI-nek dolgozik,és meg akarják szerezni azt a pozíciót Hakkániék.

Zora - 2014. 11. 15. 23:07

Egyben néztem meg a 6-7-et.
A 7. vége: TE JÓ ISTEN!!!!
Amúgy meg: A barom Saul oltári nagy katyvaszt csinált…
Hogy mennyire jó ez a sorozat!!!
(Nem semmi, hogy D. Lewist bevették erre a 2 percre…!)

Quantumleap - 2014. 11. 16. 17:46

Zora: Szerintem várjuk ki a végét. Lehet a következő részben is lesznek még haluk Brodyval.

Snoopyzit30 - 2014. 11. 16. 18:14

Ombre szerintem ezt már csak azért sem lépik meg, mert Carrie a sorozat főszereplője és az igencsak uncsi lenne, hogy Carrie a foglyuk és ezt mutatnák részeken át. Ahogy mondták Saul-t valami harcostársaikra fogják cserélni. A Saul-t Carrie-re csere szerintem teljesen értelmetlen lenne dramaturgiai szempontból. Annak inkább látom értelmét, hogy Carrie-t fogva tartják és továbbra is drogozzák, mint annak, hogy Carrie-t Saul-ra cserélik.

roni - 2014. 11. 17. 10:02

A 8. rész számomra szuper izgalmas volt. De nem, nem hiszem el, hogy ennyire bénának kell lenni Saul kiszabadításával kapcsolatban (azon kívül, hogy így lehet fenntartani a feszültséget). Lockhartnak volt néhány jó beszólása. Random kérdések: Hol van Fara? (Vagy csak én nem figyeltem?) A nagykövet miért mondta el a férjének, hogy valaki szivárogtat? Milyen szerepet szánnak Aasar Khannak? Jó fiú a rossz fiúk közt?

Ha valakit érdekel ilyesmi, a biztonsági szakértők megmondják, h mi hihető és mi nem az aktuális részben (angolul, spoileres): ‘Homeland’ Recap: Season 4, Episode 8, An intelligence Expert Weighs In

mrsparis - 2014. 11. 17. 10:50

Ombre, én a te ötletedre fejelve írtam Lockhartot, több értelme lett volna, mint Carrie-nek… és ha már itt tartunk, Saul-t is elég könnyen kivonták a forgalomból a reptéren, Carrie-t is a nyílt utcán, miért ne tehetnék meg bárkivel?
A 8. részt látva mondjuk már tök mindegy…

_Peter - 2014. 11. 17. 19:23

Ez a 8. rész most tetszett. Jó, kicsit könnyen ment Saul szökése, de elég badass medve volt ahogy megölte az őrt. Reálisan biztos nem egy ember őrizné és nem tudna csak így elfutni a pusztába, mert múltkor még a hálószobába is vitte Haqqani, de most nem akadtam fent ezen. Kommandós Saul ‘The Bear’ Berenson kemény volt és tetszett ahogy mondta ne tárgyaljanak a terroristákkal, inkább meghalna. A reptéri bénázását most javította szerintem.

Kiderült a pakisztáni ezredes jófiú bár az furcsa nem tudják ki Brody. Szóval csak a nő kavar, gondolom a nagykövet férjénél most jön a klasszikus megfordítás, elkezdik rajta keresztül csali információval etetni a pakisztániakat. Itt is túl kell lépni azon, hogy az egész nagykövetségen senki nem veszi észre “Duck” beszélget a pakisztáni titkosszolgálattal, kocsmákban részegen beszél mindenfélét, tipikus megkörnyékezhető alany a felesége miatt. Ha a nagykövet nem is, de Redmond és Quinn sejthették volna valami nem stimmel vele. Most majd megnéznék egy erős Carrie vs pakisztáni titkosszolgálatos nő jelenetet. Hogyan fpg túljárni az eszén.

Nem tudom miért, de Lockhart egyre szimpatikusabb, az ő széke is veszélyben. Fara nagy kár most nem volt. Quinn jobb lenne terepen, a műveleti teremben a monitorok előtt elég lenne Carrie, Redmond, Lockhart.

Mennyivel jobb lett volna, ha “Peter Russo képviselő” halála után rögtön Saul elrablásával kezdődik az évad és nincs az egész Pí élete nyálas szenvedés, az borzalom volt. Viszont azóta alakul az évad, most már nincs olyan érzésem minek nézem még egyáltalán.

kenza - 2014. 11. 17. 21:22

Hat a dramai -emberi resze jo es egyre jobb, de a technikai kicsit gyenge szerintem.( saul szokes, “je, hogy a pakik is tudjak hol van saul”, )meg most mi ez a jofiu akcioban? Hogy azt is elmondta, Carrienek amire rajott.. meg hogy megvedtek carriet…hat nehogy mar. Ugyanolyan bena volt az egesz ottalvos -felkelos- gyogyszer be nemvevos- en most innen hazamegyek- jelenet..mint elotte a Pi story es Saul a repteren.
Amugy meg minek ajnarozta Haqqani Sault 1 napig utana meg ugyanugy rohad mint barmelyik fogoly.

kenza - 2014. 11. 17. 21:26

Amugy nekem fel se tunt, hogy nem volt Fara. Nyilvan azert, mert nem pasi vagyok :) de amugy azon kivul, hogy nagyon szep, a karaktere nincs kibontva es megy a sorozat nelkule, egyaltalan nem hianyzott..ahogy szinte Quinn se csinal semmit az eddigiekhez kepest.Neha azt erzem, van Carrie, meg a paki titkosszolgalat. A tobbi csak rossz disz..

roni - 2014. 11. 18. 09:00

Fara (meg akkor már Max) hiánya azért tűnt fel, mert szerintem őket lett volna logikus ráállítani a gyógyszercsere ügyre.

Blushda - 2014. 11. 18. 22:55

Szerintem nagyon pörgős és elképesztően izgalmas volt a 8. rész. Nagyon drukkoltam Saulnak, kevés sorozat tud ennyire magas izgalmi szintet fenntartani részről részre. Ahogy lerendezte az őrt, az tényeg nagyon durva volt. Aztán később meg drukkoltam, hogy ne loccsantsa ki az agyát. Más sorozatnál legyintettem volna csak, hogy “úgyse teszi meg”, de a Homeland esetében simán kinéztem volna belőlük, hogy meglépik, aztán megint 180 fokos fordulatot vesz az egész szezon narratívája, mint az Aayan kissrác fejbelövésénél (ami szintén zseniális volt).

Kicsit csalódtam, hogy az ISI szépfiú lelőtte a végén a poént, kíváncsi lettem volna rá, hogy hogyan derítik ki, hogy ki a tégla a nagykövetségen. Meg ez, hogy nem egyeztettek az ISI-n belül Carrie bedrogozásáról, és hogy mi ennek a célja, hát nem tudom, számomra ez olyan félszeg és nehezen hihető magyarázat.

A 3. évad is tetszett, még ha egyértelműen is a leggyengébb volt, de arra nem számítottam, hogy azok után a 4. ennyire jó lesz, főleg Brody távozása után. Tévedtem, és szerintem a hibák, elnagyolások ellenére is zseniális a sorozat. :) Csak azt sajnálom, hogy ilyen nagyszerű történetek kibontására csak 13 rész jut.

Ombre - 2014. 11. 19. 00:05

Faszányosan rájött Carrie arra hogy Hakkániék nem fogják Sault keresgélni ezer négyzetmérföldes területen,hanem elég lesz csak a CIA helyi összekötőit,és a kimenekítésre küldött drónt,meg az egységeket lekövetniük.
Külön látványos volt ahogyan a terrorista tagokat jelöltette meg Carrie piros háromszögekkel,miközben bereccsent arccal vezette a pakikhoz őt,
Saulból ki sem néztem volna hogy ilyen kocsis stílusban is ki tudja fejezni magát.

Marcello - 2014. 11. 19. 12:47

Nekem ez az évad felülmúlta a várakozásaimat. Már eleve bizakodó voltam, de jó sokáig úgy véltem, hogy oké, ez mind szép és jó, de még mindig nem az az igazi Homeland, ami miatt anno megszerettem a sorozatot. Aztán jött a 6. rész, és onnantól kezdve minden egyes epizód egy picivel jobban sikerült az elődjénél, ez a 8. rész pedig egy számomra közel 10/10-es élvezetet nyújtott.

Levegőt is alig mertem venni. Más sorozatoknál, ha az egyik főszereplő halálát fitoktatják, csak legyintek, mert biztos vagyok benne, hogy úgysem merik meglépni… De most, amikor Saul a fejéhez tartotta a fegyvert, nem vettem volna rá mérget, hogy nem húzza meg a ravaszt. Amikor pedig Carrie irányította, hogy merre menjen, felszólalt a háttérben egy afféle dicsőítő zene, és tényleg sikerült elhitetniük velem, hogy Saul képes megszökni, aztán minden reményem egy másodperc alatt szertefoszlott.

Carrie és Quinn párbeszéde az epizód végén nagyszerű volt, leginkább az a gondolat tetszett benne, amikor ez hangzott el: “Hogy lehet rossz döntés megmenteni egy ember életét?” Ebben a szezonban most először éreztem azt, hogy Carrie emberi énje értelmes módon nyilvánult meg.

Ha továbbra is ilyen lesz az évad, semmi okom nem lesz panaszra. Még talán el is nézem nekik a botrányosan mellélőtt 3. szezont.

mrsparis - 2014. 11. 19. 13:07

A 8. rész volt az eddigi legjobb! Olyan idegfeszítő, hogy kétszer kellett megnéznem.
Egyébként én a lojális fajta vagyok, ha sorozatról van szó. Amit megszerettem, amellett kitartok. De a Homelanddel kapcsolatban egyébként sem értem a sokszor igazságtalan kritikát, sokszor volt olyan érzésem, hogy védelmembe veszem, most viszont már nem bántanak ezek, mert azt gondolom, aki könnyelműen elkaszálta, az nagyon is sokat veszített :)
Saul a kezdetektől fogva nagy kedvenc, most pedig kivetkőzött az öreg CIA-s maci szerepéből és akciózott, úgy ahogy szerintem sokan nem is sejtettük, hogy fog. Állati jó volt!
Carrie mindig fantasztikus… Quinn nekünk nőknek pedig olyan lehet, mint a pasiknak Fara :) (őszintén szólva Fara női szemmel nézve is gyönyörű!)
Tudom nem egészen ide tartozik, de a “2 napja fent vagyunk, pihenjünk egy kicsit-Quinn az ajtón el” jelenetnél a feneke PRICELESS :)
Lockhartot már említettem nagyon utáltam, most viszont megszerette Őt is, a hangja nálam külön kedvenc.
Az ISI-os picsát úgy fel tudnám képelni, a csávó viszont meglepetés, bár valaki korábban jól ráérzett, hogy jó fiú…
Nagyon várom a folytatást! A preview-t látva nem sok jóra számíthatunk!
Nagyon durván feszültségkeltők a tárgyalós jelenetek, ahogy a felek ülnek egymással szemben és diplomataként egyezkednek. Csak ismételni tudom önmagam, én nem tudok csalódni ebben a sorozatban!

mrsparis - 2014. 11. 19. 13:12

Ja, tudom dramaturgiailag nyilván nem lett volna jó lépés DE most vált világossá, hogy amikor Carrie Aayan lelövése után kiadta a parancsot, tulajdonképpen Saul “kedvéért” IS tette. Saul valószínűleg már ott véget vetett volna az egésznek, ha lett volna beleszólása, tehát Carrie nem kegyetlen ribanc, hanem olyan szinten ismeri a mentorát, ahogy senki más. Ha akkor Quinn nem lép közbe, akkor most nincs ez az alárendelt helyzet. Persze Saul sincs, de a 9. rész preview-ját látva nem vagyok biztos benne, hogy túléli és ha megölik a sorozatkészítők, az nagyon aljas húzás lesz ezek után :(

Balee - 2014. 11. 19. 15:44

Srácok, akárki akármit mond a 8. rész simán a hét epizódja volt. Nem emlékszem, mikor borzongtam ekkorát sorozatrészen. Fantasztikus eddig az évad és remélem, hogy most durvul el.

_Peter - 2014. 11. 19. 15:51

Lockhart dumáin mindig jókat röhögök, észrevétlenül lassan kedvenccé teszik. Szószerint nem emlékszem, de elkezdi mikor Carrie meséli tégla van a házban:

“Muszáj elmondanom a nagykövetnek, múltkor bunkó voltam, megígértette velem teamwork, transparency, mondott még egy t betűs szót, de elfelejtettem mi a f.a.sz volt az.”

Miután bukta a Saul akció:

“Nagyon szerettem volna úgy visszamenni a tárgyalóterembe, hogy elküldhessem őket a p.i.cs.ába, de sajnos nem így alakult.”

Simán hét idézete szövegek. Szóval még több Lockhartot. (és persze Farát) A nagykövet is lehetne keményebb ez már nem diplomácia. Quinn egyelőre csak Carrie pszichológusa, “fékje” de azonkívül nem sok vizet zavart eddig. Hogy a pakisztáni titkosszolgálat nem egységes, érdekes helyzetet teremt, az az ezredes jófej akkor. Egyet remélek nem így lesz:

Quinn: Carrie azt mondta az ezredes jóarc, két jó tippet is adott már.
Lockhart: Akkor több információt kell tőle szerezni.
Carrie: Megyek lefekszem vele.
Quinn: facepalm

Ombre - 2014. 11. 19. 17:02

mrsparis:

“amikor Carrie Aayan lelövése után kiadta a parancsot, tulajdonképpen Saul “kedvéért” IS tette.”
Nem értek egyet,mert abban a pillanatban amikor kiadta Carrie Hakkáni kilövésére a parancsot,akkor csakis az Aayan elvesztése miatt düh vezérelte,és a bipoláris elméje fel sem fogta éppen hogy Saul is ott szomizik a konvoj mellett túszként.Ezért jött jól Quinn,aki helyretette,igaz a tekintélye ideiglenes csorbítása árán.

Érdekelne engem az új negyedik évad évad main titléje,avagy opening scenéje! Valaki help,linkelje be…

Snoopyzit30 - 2014. 11. 19. 19:34

Nekem Fara abszolút nem hiányzik! Nélküle is teljesen jól megy ez a sorozat.

bëiz - 2014. 11. 19. 19:40

Ó te jó ég, ez a rész is frenetikus volt! Áldom az eszem, hogy nem kaszáltam a 3. évad után. Brody végével megfordult a fejemben, hogy itt és most kiszállok, de ez az évad esküszöm üti az előzőeket (na jó, talán az elsőt nem). Úgy érzem most csúcsra járatják ezt a sorozatot. Alig vároma következő részt. És igen, a hét epizódja, egyértelműen!

Blushda - 2014. 11. 19. 20:16

Fara nekem sem hiányzik egyáltalán. Ha már a mellékszereplőkről esik szó (Fara, Max), én azt sajnálom, hogy Virgil már nem szerepel a sorozatban. Az ő benyögésein lehetett a legnagyobbakat röhögni anno az első 2 évadban. :D De Lockhart Transparency, Teamwork…-ös beszólásán én is hangosan felröhögtem. :D

roni - 2014. 11. 19. 20:27

Ombre: Ezt találtam.

_Peter: Kösz. Jót nevettem.

mrsparis - 2014. 11. 19. 20:49

Sombre én Saul szempontjából írtam. Hogy Õ tuti véget vetett volna az egésznek, ha lett volna választása, emiatt Carrie is más színben tûnik fel. Nekem.

Ombre - 2014. 11. 19. 22:38

roni:

Köszönöm az Ombre Nation nevében is a linket!

mrsparis :

Szerintem nem helytálló az elgondolásod arról hogy Saul már Aayan lelövése után közvetlenül annyira eltökélt volt,hogy kívánta volna önnön lemészároltatását.
Saul akkor reccsent meg inkább végleg,amikor a stukkert az álla alá szegezte.Addig küzdött,bízott abban hogy kimentik,de ugye csak azzal a feltétellel vállalta be a találkozási pontra való 30 mérföldes gyaloglást,hogy ha rosszul sül el a kimenekítési kísérlet akkor lebombázzák őt is meg a tálibokat is.De mindaddig a találka pontig még volt benne kraft arra vonatkozólag hogy nem kell meghalnia sem a tálibok,sem a CIA által.

Laja - 2014. 11. 20. 01:13

Tényleg hétről hétre jobb részek, bár nekem a korábbiakkal sem volt problémám, az 1-2. részt, a borzalmas kezdést kivéve. Sok sorozatot nézek, sok jót, néhány átlagosat, de tényleg igaz, hogy egy sorozat sem képes fenntartani ilyen feszültséget egy egész részben, sőt, részeken át.

Nando - 2014. 11. 20. 01:29

4×5, kasza, s nem hiszti, toroltem is a tobbi lejott reszt is… Brrr…
Pedig a csaj a szivem csucske a Csillagpor óta, imadom a mimikajat…

mrsparis - 2014. 11. 20. 09:12

Ombre, szerintem Saulnak van annyi esze, hogy két lehetőséget látott az elrablásában az első perctől fogva; vagy simán megölik és a youtube-on mutogatják majd, vagy valamiféle csere lesz a vége. Nyilván egyiket sem akarta. Az egyetlen tiszta helyzet ott a kocsi mellett volt, Aayan lelövése után, a drónt is mindenki látta… senki ne értse félre, nem drukkoltam a robbantásért, hiszen Saul a nagy kedvencem, csak a dolog lélektanát boncolgattam az Ő szempontjai alapján. De mindegy is, remélem a legjobbakat a következő részre!

lostfanka - 2014. 11. 20. 09:31

Na vegre egy igazan jo resz, mondjuk ehhet kellett egy olyan eros karakter mint Saul. Egyebkent en szinte biztos voltam benne hogy Saul tuleli, ez a sorozat nem birna meg egy olyan eros karakter elveszteset mint Saul. Brody kiirasa is eleg nagy urt hagyott, Saul nelkul meg vegkepp menne a sulyesztobe az egesz sorozat.

Ombre - 2014. 11. 20. 18:45

mrsparis :

Itt nem is arról menne a polémia hogy milyen lehetőségei voltak Saulnak szerinte az elrablása után,hanem arról szól a tétel hogy mikor jött el nála az a lélektani pont,amikor arra a következtetése jutott,hogy inkább saját maga szeretné kinyiffantani magát,nem pedig erőszakos halált halna.
Brody anno jobban,jól bírta a lelki,testi sanyart,de Saul talán az ő példáján is tanulva nem akart volna hosszú távon un.fogyolycsere alapanyag lenni,ő ezt nem kívánta már idősb fejjel átvészelgetni valami nyomorult kajibába.

wisteria - 2014. 11. 20. 19:55

Nekem az az alapvető problémám a 8. résszel, hogy az USA soha nem tárgyal terroristákkal! Még hogy egy rozoga ex CIA igazgatóért kiadjon al-kaida vezetőket?! Annak viszont örültem, hogy a nagykövet férje lelepleződött. Azt hittem ezt a szálat nyújtják még tovább, mint a rétest, de szerencsére nem. Érdekes az ezredes karaktere, az biztató. Több Quinn-t szeretnék látni!!! :) Egyre haladunk a vége felé, és fogalmam sincs merre tart a történet. De talán jobb is….

mrsparis - 2014. 11. 21. 10:09

Ombre, szerintem Saul nem igazán foglalkozik azzal, hogy mi lesz vele, mint emberrel, Ő azért akarta kinyírni magát, hogy ezzel megakadályozza a cserét. A halott volt CIA vezető ugyanis már nem érték, így a tálibok megint nincsenek tárgyalási helyzetben, foglyok maradnak. Szerintem Ő amikor elkötelezte magát a CIA mellett, szó szerint az életét adta a hazájának így vagy úgy.

mrsparis - 2014. 11. 21. 10:10

Mármint az amerikai foglyok maradnak, ahol vannak, úgy értettem…

Ombre - 2014. 11. 21. 16:11

mrsparis:

Ha az eszmefuttatásodat vesszük alapul,akkor már az elfogása utáni pillanat után azon kellett volna mesterkdnie Berensonnak,hogy eltegye-eltetesse magát a hüvösre.
Nem így operált a tag,tehát igenis egy pontig megvolt benne az élni akarás vágya.

—-

Egyetértek azzal aki úgy gondolja hogy az USA bizony tárgyalgatni szokott un.terroristákkal.
kifelé presztizsből kommunikálják azt hogy dehogy.

wisteria - 2014. 11. 21. 21:10

Hát bocsánat, hogy elhittem a nagy amerikai propagandát! :) Látom, vannak itt nálam sokkal okosabbak. ;) Egyébként tök mindegy mi az igazság ezzel kapcsolatban, de szerintem a puszta logika is azt diktálja, hogy ne egyezkedjenek terroristákkal. Ha ezt megteszik, akkor azzal túlságosan is kiszolgáltatottakká válnak. Hiszen elég elrabolni egy fontos embert, és azzal zsarolva ki tudnak csikarni bármit és ezt újra és újra meg lehet ismételni.

mrsparis - 2014. 11. 22. 07:49

Akkor vajon miert mondta Carrienek a telefonban, hogy az o hibaja miatt senki se haljon meg es hogy a cserenek nem szabad megtortennie? Mert lelkleg megtort? Miert tudta pontosan Lockhart hogy Saul nem akarja a cseret? Talan mert mindenki tisztaban van vele, hogy a nagy oregek (Dar Adal , Saul) meg igy mukodnek. Es nem meghalni akarasrol beszelek, hanem arrol, hogy ha a halalaval megakadalyoz egy nemzetbiztonsagot fenyegeto lepest, megteszi. Ha lelkileg jutott volna melypontra, leul az udvaron, kinyomja a telefont es lelovi magat.

Ombre - 2014. 11. 22. 11:45

mrsparis:

Ugyan,nincs olyan hogy nagy öregek,meg mások.
Emberek vannak,akik addig tetszelegnek a hősies,feláldozom magam a hazának pózban,amíg nem szembesülnek azzal hogy tényleg önfeláldozni kéne magukat.
Amikor közli Carrie-vel hogy ne kíméljék az életét,akkor sima bűntudatot akart ébreszteni a nőben,amit el is ért,mert végül Carrie direktben a tálibokhoz irányította.

mrsparis - 2014. 11. 22. 21:28

Te így látod, én meg úgy, ennyi. Én kicsit többet látok ebben a dologban.

Snoopyzit30 - 2014. 11. 23. 11:01

Kimarad 1 hét és 30-án nem lesz Homeland, majd csak dec. 7-én jön a 10. rész.

eszemix - 2014. 11. 23. 11:52

Az ISI ezredes jófiú nem fekhet le Carrievel, mert közben Watsonnal kavar az Elementaryben. :D

Ombre - 2014. 11. 23. 14:59

Snoopyzit30 :

Vajon miért marad ki november 30,-án a soron következő rész?

A miKULÁS kavar be?

kenza - 2014. 11. 24. 09:21

Huu de durva volt ez a 9.ik resz… nalam 10/10-et kap..nem volt hiany izgalomban, es most varhatunk 2 teljes hetet a kovetkezore..

kenza - 2014. 11. 24. 09:23

Csak azt nem tudom, hogy mi lesz/ van most Carrievel. A jozan esz szerint nem elne tul, de meg ha igen akkor se hiszem hogy ep vegtagokkal es borrel meguszna..nyomi Carrie meg nem Carrie…

roni - 2014. 11. 24. 10:37

Ombre: Hálaadás. (Ha csak költői kérdés volt, bocs a túlbuzgóságért.)

Szuper jó rész, megint van hozzá szakértős összefoglaló (angol, spoileres, a 9. részről szól, bármi is legyen a címben).

Spoileres random kérdések: 1. Miért Johnt hívta Mira? 2. Tényleg Mira volt a telefonáló? 3. Ha Tasneem összerakta, h Carrie Kahnnal telefonozott, a fickónak annyi? 4. Hol van Fara & Max?

mrsparis - 2014. 11. 24. 11:41

Atyaúristen!!! Mi volt ez ? ! ? Jó Ég, nem bírom ki 2 hétig!
10/10 természetesen…

John - 2014. 11. 24. 12:13

Izgalom ide vagy oda, nálam a legutóbbi rész már “na neeee” kategória.

mrsparis - 2014. 11. 24. 12:39

Úristen! Nem bírok 2 hetet várni…!
Egyébként természetesen 10/10.

e - 2014. 11. 24. 12:50

Annyira jó ez. És szerintem az utóbbi hetekben egyre jobb. :)

eszemix - 2014. 11. 24. 13:17

Atyáááám! Jól van srácok, megy ez még! 10 pont

cabelito - 2014. 11. 24. 13:37

carriék kocsiját nem találták el… direkt csak elterelés volt. de szerintetek az usa nem küld egy hadsereget ha netán elfoglalnák a nagykövetségüket? szanaszét bombázzák az egész országot…

FireKeeper - 2014. 11. 24. 14:14

Holy shit. HOLY SHIT.

horrigan - 2014. 11. 24. 16:28

Lockhart: “What the fucking fuck?!”

:-)

poppy - 2014. 11. 24. 17:13

amikor a nő kérdezte Lockhart megy-e, gondoltam hogy ilyesmi lesz. elég sokszor mutatták egyébként Saul szemüvegét, Carrie is jó lassan vette fel, és akkor kezdtek lőni is, mikor felvette Saul. vagy csak képzelődök?

Sgt Doakes - 2014. 11. 24. 18:00

„I’m the fucking CIA”

roni - 2014. 11. 24. 18:51
danNN - 2014. 11. 24. 19:45

A sorozat legjobb része volt. Holy Shit indeed.

skinnipeet - 2014. 11. 24. 20:05

A 4 évad legjobb része volt, egészen hihetetlen, k*rva idegesítő, hogy most 2 hetet kell várni. Carrie-éket egyébként szerintem nem találták el, csak figyelemelterelés volt. Bár nem értem, hogy mi értelme volt őket nem lelőni, az, hogy elfoglalják a követséget, már casus belli Amerikának.

_Peter - 2014. 11. 24. 20:13

Feszült rész volt, tetszett nagyon 1-2 dolgot leszámítva. A nagykövet és Carrie jól játszottak össze.

A fogolycserénél amint az ürge hadonászni kezdett a detonátorral valószínűleg azonnal fejbelövi egy mesterlövész és blokkolnak minden rádiójelet a környéken ahogy meglátják a gyereket, persze itt most a tengerészgyalogosok csak dísznek vannak és hát TV show.

Carrie alapból olyan karakter mindig sejt valami nagyobb húzást és most is így volt. Szóval miután sikerült a csere, a kocsiban nagyon vártam valami ilyesmi mondatot tőle: túl simán ment a dolog, valami nem stimmel. Mert ugye Haqqani fejbelőtte az unokaöccsét, pont érdekli is a foglyok sorsa, ők is csak eszközök a tervében. Miért cserélné ki a CIA főnök foglyát 4-5 random jihadista Pistára?

A titkos alagút nem volt valami titkos, semmi álcázott bejárat, semmi riasztó, kamera, mozgásérzékelő. Persze ez egy TV show. Most a túszejtéssel remélhetőleg Quinn végre talán kommandózhat, mostanában az írók eléggé leparkolták a karakterét. Csak áll a monitorok előtt, egy Tesco biztonsági őrnek izgalmasabb napja van. Azt hittem legalább a nagykövet férjének kihallgatását rábízzák, fél perc alatt kiszedte volna belőle az összes információt.

Talán úgy lesz a nagykövet, Lockhart, Quinn és az egész nagykövetség túszul ejtve, Carrie-ék nyilván túlélték és majd a külső irodából ahol Fara és Max vannak, fapadosan követik a helyzetet. Így szerepelhetne mindenki. Más kérdés egy fejes sem küldené el a nagykövetségről az összes marine-t miután megtámadták a konvojukat. Persze ez egy TV show, szóval ez sem igazi panasz.

Jó dumák voltak most is, Carrie: You are a traitor and I am the fu.cking CIA! Lockhart: What the fu.ck? What the fu.cking fu.ck?

Tényleg durván jó rész volt ez is, francba hogy két hetet kell várni.

Dave - 2014. 11. 24. 20:42

_Peter mindenben egyet értek :)

Shannen - 2014. 11. 24. 21:47

Na erről van szó, végre! Bár az utóbbi 1-2 rész is javulást mutatott, de ez 9.rész messze a legjobb volt az évadban, sőt szerintem a 2.évad vége óta nem láttunk ilyen jó Homeland részt.

A túszcserés rész valami eszméletlenül feszült volt, ahogy Saul leült és nem akart mozdulni…
És minden ami utolsó percekben történt… Bár mikor Carrie hangsúlyosan felvette Saul szemüvegét, rögtön éreztem, hogy valami még lesz, de miután szépen mutatták a konvojt, egyre jobban érezni lehetett, hogy na most lesz valami, ettől függetlenül totál leesett az állam. Kemény volt.
És bár mondhatnám, hogy mekkora hülyeség az összes katonát kiküldeni a követségről, de így a követség elfoglalásával megint izgalmas dolgoknak nézünk elébe. És igen, én is csak remélni tudom, hogy Quinn-nek adnak majd egy kis mozgásteret ott bent.

roni: igen, szerintem is furcsa, vagy legalábbis megkérdőjelezhető, hogy Mira miért Johnt hívta, de ha nem ő lett volna, hanem ez valami jel lett volna a támadásra vagy ilyesmi, annak felesleges lett volna.

Összességében most kezdtem el megint hinni a Homeland-ben, és bízni, hogy ez az új pozitív irány legalább az évad végéig ki is fog tartani.
Messze még az a két hét múlva…

_Peter - 2014. 11. 24. 21:58

Nem tudom már visszanézni, de nem hallottuk Redmond telefonját. Így annyi is lehet Mira hívta a nagykövetséget, egy titkárnő meg továbbította a hívást mindegy kinek a terepen, Redmondot kapcsolták.

Shed - 2014. 11. 24. 22:21

Minden nagyon jó lett volna, de sajnos a vége betett nagyon.
Már a 24-ben sikító frászt kaptam, mikor a 2-ik vagy 3-ik évadban az afrikai gerillák úgy jutottak be a Fehér Házba hogy egy szintén afrikai takarító belülről kinyitott egy rácsos ajtót, a gerillák meg azon egy föld alatti alagút végén bementek a Fehér Ház pincéjébe.

Itt is, kinyit egy ajtót és máris bent vannak az alagúton át.
Egyébként tetszett a rész, meg gondolom a következő részben lesz egy kis ereszd el a hajam a nagykövetségen.

Rob - 2014. 11. 24. 23:40

Homeland is back, baszki.

Blushda - 2014. 11. 25. 02:05

Na aki kaszálta a sorozatot a 3. évad után, az verheti a fejét a falba ütemesen :)

Erja - 2014. 11. 25. 13:58

Nagyon jó rész volt a 9., méltó folytatása a 8. résznek, amit az összes eddigi Homeland rész közül a legjobbnak tartok.:-)

Geri - 2014. 11. 25. 17:32

Nekem zavaros az egész.
Ha ennyire jó kapcsolatban van az ISI-os csaj a terroristákkal, miért nem nyomozzák le a telefont, amikor felveszik velük a kapcsolatot és nyírják ki őket.
Miután átadták a foglyokat az ISI miért nem lőtte le őket? Már nem volt a közelükben Saul.

Snoopyzit30 - 2014. 11. 25. 17:58

Lockhart: “What the fucking fuck?!” :-P
Király volt az utolsó 15 perc

Ombre - 2014. 11. 25. 22:22

_Peter:

“Carrie alapból olyan karakter mindig sejt valami nagyobb húzást és most is így volt. Szóval miután sikerült a csere, a kocsiban nagyon vártam valami ilyesmi mondatot tőle: túl simán ment a dolog, valami nem stimmel.”

Már jóval a kocsiban levős jelenet előtt kinyilatkozta Carrie hogy valami nem kóser neki.

Geri:

Azért nem nyiffantották ki őket,mert ennél még látványosabb halált akartak rájuk mérni.Sikerült is.Legalábbis a többség a konvojban elhalt.

Memari - 2014. 11. 25. 22:42

Azért 2 rakétát kicsit sok volt a konvojra küldeni és klasszikus elterelés, h üresen marad a ház és könnyű szerrel elfoglalják a rosszfiúk.
De azért ütős rész volt, csak így tovább! :)

Tiger27 - 2014. 11. 25. 23:48

Homeland is back!! az evad masodik fele ZSENIALIS!!

milanello01 - 2014. 11. 26. 01:51

OMG mekkora rész volt!!

Lecchio1909 - 2014. 11. 26. 02:22

Az eddigi legjobb évad!

lackó - 2014. 11. 26. 11:35

Végre régi önmaga a sorozat!!

Nekem is furcsa volt, hogy túl zökkenőmentesen ment ez a fogolycsere dolog, vártam a végére egy “meglepetést”, de ekkorát nem..
Kíváncsi vagyok hányan élték túl a rakétás támadást, és ezen belül mennyi a főszereplők száma?!

Mira szerepe megkérdőjelezhető, de szerintem van köze a dologhoz..

Haqqaniékakra is kíváncsi vagyok meddig jutnak, igaz nincs sok ellenállás a nagykövetségen, de a “füles” miatt van minimális idejük, és nem lesz váratlan a látogatásuk.

Ancsa - 2014. 11. 26. 13:27

Leesett állal néztem az utolsó öt percet, hogy ilyen egyszerűen nincs. Qrva jól megcsinálták.
Én arra tippelek, hogy a terroristák nemcsak simán mennek befelé, hanem néhányukon van bombamellény is…
Szerintem Quinn majd odabent kommandózik, Carrie és Saul meg kintről. Én úgy tippelem mindketten egészben vannak (többé kevésbé).

Még két dolog fordult meg a fejemben
1 – most, hogy tudják lesz 5. évad, nem biztos, hogy teljesen lezárják a sztorit, ami most kezdett alakulni (vagy legalábbis úgy hagyják, mint a 2. végét, ahonnan még rengeteg irányba el lehetett indulni)
2 – ez már kissé meredekebb ötlet: az egész ügy miatt bukhat az ISI vezetése, hiszen ők elvileg nem működnek együtt terroristákkal, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy de. Khan talpon marad, mert segített Carrie-nek, kövi évadban meg ő lesz a szervezet vezetője és sunyiban a csaj szeretője. Mekkorát röhögnék :)
Na jó, ez úgysem lesz, még az sem biztos, hogy a következő részt megéri.

Dénes - 2014. 11. 26. 14:42

Tudtam, hogy ismerős ez a Pakisztán főgenyó. A True Lies szélsőséges bandavezíre volt :)

Blushda - 2014. 11. 26. 15:57

Ancsa: Erre én is gondoltam, hogy lehet, hogy a 4. évadban nem zárják le a sztorit teljesen és folytatódik az 5. évadban. Én ebben a változatban reménykedem nagyon, ugyanis kár lenne egy ennyire jól felvezetett és előadott, elképesztően izgalmas történetet 4 rész múlva rövidre zárni. Még Sandy halálával kapcsolatban is vannak nyitott kérdések. Remélem, nem sietnek el semmit.

Fleur - 2014. 11. 26. 21:37

Tyű, ezt jól eltalálták, nagyon egybe volt az egész, a sorozat fénykorát idézte. Örülök, h nem kaszáltam.

Roni,
engem is érdekel, hogy hol van Fara és Max.

Valahogy azt érzem, h Carrienek mindig van valami a tarsolyában, ha gyanút fog azt nem hagyja annyiban. Legkésőbb az autóban kattognia kellett volna azon, h miért ment simán a fogolycsere, amikor az elején azt érezte, h valami nem stimmel.

Valahogy azt sem hiszem, h Mira telefonált, lehet, h meredek, de szerintem Tasneem volt. Mira nem az a típus, ismeri a dörgést, háttérbe tudja szorítani az aggodalmát, nem tudom vele összekötni a hívást.

Dhomasson - 2014. 11. 26. 22:04

Hatodik rész óta nagyon magára talált a sorozat, hétről-hétre szállítja a zseniális részeket. Kár, hogy az elejét elhúzták a kölyökkel. De azóta nálam stabil 10/9 körüli minden rész.

Amúgy kizárt, hogy Mira benne lenne, korábbi évadokból megismerhettük őt, csak a drámai hatás kedvéért jött épp az ő telefonjánál a bumm.

Hú a fene egye meg, hogy 2 hetet várni kell…

szerintem - 2014. 11. 27. 02:06

hu, a homeland par resz ota 24-et idezo izgamakat es fordulatokat szallit….nem hittem volna,hogy a masodik evad kozepetol kezdodo zuhanasbol igy fel lehet emelkedni….ez a 9. resz durvan jo volt.

szerintem nem kell tulgondolkodni a telefonhivast miraval. ahogyan az elottem szolo is irta, a dramai hatas fokozasa miatt volt, eppen megnyugodtak akocsiban a kedelyek….elult bennem is a gyanu….basszus, reg leptek meg engem ennyire, mint most. szerintem a telefon pusztan erre kellett.

quinn-nel valoban mostohan banik a sors, szinte semmit nem szerepel, pedig rengeteg potencial van nem csak a karakterben, hanem a szineszben is.

a fu.king fu.k pedig az en dumam…..es hasonlo meleg helyzetekben hasznalom :)

fireblade - 2014. 11. 27. 11:20

Ez ütős volt rendesen..simán a legjobb rész eddig :)

persze ez a követség elfoglalós..azért necces..mert ok, kiküldték a tengerészgyalogosokat, de azért akad ott fegyveres még bőven..és sok CIA is van..meg a miniszter testőrsége stb stb :)és 5 percre vannak csak a kiküldöttek :) és vész esetén szintlezárások vannak, hát mozgalmas rész elé nézünk…az biztos :) rég vártam ennyire sorozat részt, az biztos..és ez jó :)

10/10

roni - 2014. 11. 27. 18:44

A következő részben lesz Fara!

Közben azon tűnődöm (de még addig nem jutottam, hogy vissza is keressem azokat a részeket), hogy kiderült már valami arról, hogy Aayan konkrétan hogyan kötődött a terroristákhoz (azon túl, h Haqqani unokaöccse) és/vagy az ISI-hez? Carrie lobogtatott neki egy képet, amin (ha jól emlékszem) a Sault elrabló, Sandyt kinyíró fickó volt + ugyanez a fickó berontott éjjel a szobájába és megfenyegette(?). Ez kiderült már valahogy, hogy miért és hogyan?

Balee - 2014. 11. 27. 22:10

Hát ez a HÚ BAZDMEG kategória most…

Dhomasson - 2014. 11. 28. 00:13

roni!
Csupán csak nem szerették volna, ha elkotyogja valakinek, hogy életben van a nagybácsi.

roni - 2014. 11. 28. 06:21

Köszi, Dhomasson! Végül is, tényleg elég ennyi magyarázat. Akkor nem várok tovább valami nagyobb konspirációra.

bëiz - 2014. 11. 28. 09:34

Na jól van, ezen az őszön a Homeland viseli a babérkoszorút minden téren. Hétről hétre szállítja a 9-10 pontos részeket, elképesztő amit művelnek. Feszültségteremtésben, karakterdrámában ez bizony csillagos ötös. Remek részt kaptunk ismét. Elbírna egy bejegyzést az oldalon, az egyik legjobb most futó darab.

deku82 - 2014. 11. 28. 18:54

A szintén pozitív véleményem mellé azért leírom, mennyire gáznak tartom magát a túszcserét. Pontosabban azt, miután Saul és Carrie együtt visszasétál az övéikhez. Miért is hagyják életben az 5 narancsot, akik szuper célpontok? A vége meg klasszikus 24, szóval nagyon város a folytatás.

fireblade - 2014. 11. 28. 19:45

deku82:

Azért mert pakisztáni nagykutyák is ott voltak…és ők intézték el a cserét, az nagyon rossz lenne, ha átvernék őket, és támadtak volna, Pakisztán azonnal kitiltaná USA emberkéket, és azzal sokkal többet vesztenének, elkapták ezeket régebben, majd elkapják megint..én azon se csodálkoznék, ha jelző lenne náluk valahol, ruha vagy lenyelettek velük valamit kajába, innivalóba, vagy izotóppal megjelölték őket, ami a legjobb nyomkövető rendszer :)
meglátjuk mi lesz, szerintem inkább a benti harc lesz érdekes, mert ok sokan kimentek, de azért nem mindenki :)

Zora - 2014. 11. 28. 20:46

4×09

Na, ha a robbanás után valaki élve marad, akkor az mese habbal…
Nagyon jó rész volt! Remélem, Hakkániékat várja néhány nehézfiú. Petert megnézném egypár közelharcban.

fireblade - 2014. 11. 28. 20:59

Zora:

Az eltalált autóban nyilván nem, de ha figyeltél, akkor láttad, hogy nem Carrie-k kocsiját találták el, ők csak nekiütköztek a robbant autónak..így azért túlélhető :)

liberatore - 2014. 11. 30. 01:15

Pontosan, Carriéket nem találták el, többször is visszanéztem. Az után lévő jelenetekben nem látom őket a kocsiban, talán Johnt látom a baloldali ülésen, lehet, hogy ő nem élte túl vagy eszméletét vesztette csak. Majd kiderül. Alig bírom kivárni két hét múlva esedékes hétfőt…

kenza - 2014. 12. 02. 00:55

Felido van..mar csak egy het az uj reszig.. O..IO..CIO… :) en nem neztem vissza, de akkor nekem ugy tunt hogy barki aki azokban a kocsikban ult totalkaros/halott..de ha meg ennyire nyilvanvalo hogy nem talaltak el akkor ez a tamadonak is az kell(ett volna)hogy legyen..tehat valoban mese lesz habbal ha hoskent kiszallnak a kocsibol mintha csak ralliztak volna egy jot..
amugy sajnalnam ha annyi lenne Mr. Khan-nak..remelem Ancsanak lesz igaza mert nekem egyre jobban bejon foleg egyenruhaban ;)

fireblade - 2014. 12. 02. 11:16

@kenza:

Mért volna gáz a támadás?
1: ha rpg rakéta volt, az nem irányítható….amit eltalál azt találja el, és passz :)
2: ha irányított volt, akkor a cél az volt hogy káosz legyen és kiküldjék a TGY-at..és nyilván az első autóra lőttek..nem tudhatták ki hol ül..
és ki tudja ki lőtt?, lehet hogy egy drón volt…és valaki benne van a bizniszben USA oldalról is.
és nem hiszem hogy hősként szállnának ki, hanem mint aki épp megúszott egy rakétatámadást, és azt hiszem, ez lesz az utsó ami miatt aggódniuk kell, hamarosan :)

Malachi - 2014. 12. 05. 00:32

Az első évad jó volt, a másodikra alig emlékszem, a harmadik izé. De ez a negyedik, ez mintha másik sorozat lenne. Két nap alatt daráltam az első kilenc részt, de már nézném a többit.

Egyszer majdnem elkedvetlenített, mikor Saul elcseszett kimentésénél minden tálibot ki tudtak jelölni piros háromszöggel, de aztán mintha elfelejtették volna követni őket Saul kél pöttyével együtt… Meg volt még valami átlátszó húzás, de összességében nem tud érdekelni.

Remélem a paki titkosszolga csaj a csálé szemeivel valamikor a vége felé felrobban valahogy, rettentően utálom. Ja, az első és az utolsó kocsit lőttél ki a konvojban. Nem megölni akarták a nagykutyákat, csak kiüríteni a nagykövetséget. Tippre most az jön, hogy a nagykövet lesz a túsz, meg pár fejes és értük kérnek cserébe valamit.

Még valami, itt pár hete kérdezték hogy juthat be Carrie lakásába bárki – úgy, hogy a nagykövetségen van amit egy hadsereg őriz. Szóval ott bent a közösségi részeket felesleges külön megerősíteni. Ezert járt-kelt szabadon a prof. hiszen bent volt az épületben és kapott kulcsot.

Mostanról a Homeland is heti nézős lesz – ki hitte volna!

Malachi - 2014. 12. 08. 12:04

hát, az egész CIA meg a hadseregük elmehet a francba, egy szakadt tálib banda elintézte őket fél óra alatt.

horrigan - 2014. 12. 08. 12:34

Malachi,

ne becsüld le a meglepetés erejét!

horrigan - 2014. 12. 08. 12:41

Peter Quinn megint elemében van, jó volt látni őt akciózni. Farhad Ghazi elfogása cseles volt.

_Peter - 2014. 12. 08. 18:18

Aztapitsa! Adrenalin túladagolós rész volt. Carrie: “I’m trying to kill the motherfucker who’s trying to kill us!”
Quinn végre Quinn! Ez a legfontosabb szerintem a részből, és hát Fara. Szíven ütött, kedvenc.

Malachi – 2014. 12. 05. 00:32
Azt tudtuk mi is a nagykövetségen van az apartman. A probléma, hogy tudták tégla van a házban és mégsem kamerázták be a lakást. Illetve már Carrie posztjából adódik már alapból kellett volna lennie kamerának és sima kulcsos zár helyett PIN-retina-ujjlenyomat cucc sem túl scifi.

Mondjuk az ilyesmi az évad legkisebb hibája, ha nem lett volna az elején a Pí élete szenvedés simán 10/10 az évad. Az nekem nagyon lehúzta, komolyan már az is megfordult a fejemben pihentetem és elteszem inkább darára. Szerencsére azóta majdnem minden rész holy shit kategóriás.

roni - 2014. 12. 08. 18:23

Mit vártok az utolsó 2 résztől? Quinn egyedüli akciózásától én nem sok jót. (Amúgy sem szokott vidáman befejeződni az évad.) A Rasneem-Khan-Carrie feszkóval mi lesz?

Random megjegyzések a 10. részhez (finoman spoileres). 1. Max szuper vagány volt, kár, hogy ilyen nagy árat kellett fizetnie. 2. Lockhartnak az lett volna a dolga, h zárva tartja a bunkerüket + őrzi a listát, nem? 3. Most, hogy Carrie lehiggadt, Quinn őrült meg, h üvölt Saullal? 4. Le a kalappal a nagykövetet játszó Laila Robins előtt.

roni - 2014. 12. 08. 18:25

Rasneem = Tasneem

Aredhel - 2014. 12. 08. 19:12

Én az után a rész után el akartam kaszálni, amikor Carrie Brody-t haluzott. Nem is néztem hetekig. Aztán tegnap lenyomtam a 8-9-et egyben, és milyen jól tettem! Iszonyat jók voltak, és nem kellett 2 hetet sem várnom az új részig. Most meg alig tudom felszedni az államat a földről! Nagyon király volt. Minden Quinnel kapcsolatos kívánságom teljesült. Végre megtalálta a benne rejlő Jack Bauert. :-)

_Peter - 2014. 12. 08. 19:15

roni – 2014. 12. 08. 18:23

Quinn a terepen átmegy Jason Bourne-ba. Talán előveszik az írók Dar Adalt is. A pakisztáni tábornok segít Carrie-nek. Haqqani és az ISI nő mennek a levesbe. Fél happy end.

1. Max-Carrie beszélgetés a lépcsőn komoly volt. Azért ha Carrie látványosan nem dícsérte Farát, mégis ő választotta ki a nem hivatalos külön csapatába, megbízott benne, ez már önmagában elismerés.

2. Lockhart ahogy mondta nehéz döntés volt, bár elvben tényleg tilos lett volna kinyitni az ajtót és Haqqani a lista átadása után is megölhette volna a túszokat és még Lockhartot is. A nagykövetnek volt igaza, Lockhart meg emberien cselekedett, ami itt hiba. A listán lévő CIA ügynököknek legalább még van esélye menekülni, a túszoknak akkor és ott semmi nem volt, talán így gondolkozott Lockhart. Érthető, de attól még hiba. Ráadásul ő egy politikus, mindig is alkalmatlan volt a posztra, nem tudja a protokollt, nem vérbeli CIA kém mint Saul. Terroristákkal nem tárgyalunk, Saul inkább bombát kért magára, Lockhart viszont engedett a terrornak. Pedig a pánikszoba előtt elsőre jól mondta, inkább el kellene égetni a listát.

3. Hát muszáj nyomozni, naná kiabál a történtek után, nyomás alatt hátha jobban emlékszik. De még a telefon márkájára sem emlékezett úgy szét volt esve.

4. Egy ideig az ostrom alatt azt hittem a nagykövetnek vagy Lockhartnak lesz kampó. Amilyen durva volt Fara, szerintem még bőven volt a karakterben. Redmondot se bontották ki jobban.

roni - 2014. 12. 08. 19:32

Köszi a választ, _Peter!

Ahhoz képest, amekkora súlya van, szerintem elég jól tettek anyagot Martha Boyd karakterébe (Saul volt menyasszonya, csörték és békecigi Carrievel…). De most játszott a legjobban a színésznő sztem.

Ja, ami kimaradt a felsorolásból. 5. Jó az, h Dennisre tárgyalás/ítélet vár vagy jobb lett volna, ha használja az övet?

eszemix - 2014. 12. 08. 20:28

Ismét kiváló rész, hurrá! Quinn kommandóra már olyan rég vártam én is.
A nagykövet férje meg egy hitvány féreg.

Shannen - 2014. 12. 08. 20:57

Fú, ez megint milyen jó rész volt. Bár kicsit meglepődtem, hogy hamar lezavarták a követségi lövöldözést, de végül kiderült, hogy ez így volt jó, a rész második fele is tele volt remek pillanatokkal.

Laila Robins előtt én is emelem a kalapom, brutál jó volt. De a Carrie-Max párbeszéd is tetszett. Fara-t sajnálom, de az utóbbi részekben látványosan nem csináltak vele semmit, így nem ütött annyira szíven a dolog.
Quinn végre megint önmaga és ennek nagyon örülök, remélem a java még csak most jön.

És, hogy roni kérdésére válaszoljak: szerintem az úgy fair ha Dennist elítélik, igenis vállalja a felelősséget a tettéért. Mondjuk csodálkoztam volna is ha öngyilkos lesz, nem hittem, hogy meg meri tenni.

kenza - 2014. 12. 08. 23:46

Tetszett a resz nagyon, es megint kivancsian varom a kovetkezot.

Ezt a Tansneem pi.csat nem lehetne eltenni valahogy lab alol?
Khan mar tudja egy ideje hogy ellenseg a csaj, nem tudott volna valamit tenni ellene? Azert az olyan fura amikor egy noci dirigal egy katonanak, hogy “nem telefonalhatsz csak 10 perc mulva..”

Fara bator volt ahogy allta a rusnya kampos orru tekintetet, az jutott eszembe a szepseg es a szornyeteg..mar szinte vartam hogy visszavag a “segitesz muszlimokat olni” dumara az unokaocsi fejbelovesevel.

Dennis-t en megsajnaltam amikor kerte az ovet..nem egy tokos karakter, de pont ezert..befolyasolhato es meg lett zsarolva. Nyilvan o sem igy kepzelte a dolgokat, es nagylelkunek tunt az ajanlata amikor Martha karrierjere hivatkozott..megis fura lett volna ha megteszi mert a legbeszaribb az egesz sorozatban.

Quinn kb a resz kiralya volt, tulajdonkeppen szinte egyedul csinalta az egesz akciot. Alig varom, hogy lassam mit muvel kint Farhad Ghazival a markaban.
Viszont Carrieben egy kicsit csalodtam, azt hittem megint kibujik valahogy es ujra az megszallott lesz aki addig nem nyugszik amig Haqqani el. De ezert jo, hogy van Quinn.

Laja - 2014. 12. 09. 02:52

Nem gondoltam, hogy ilyen sötét rész lesz, remélem, néhány szebblelkű nem kaszálja Amerikában :) A sokadik remek, 10/10-es rész egymás után, kíváncsi leszek a következő 2 részben a Strike Back/24-féle kétszemélyes kommandóra a terroristák ellen :) Ami érdekes tényleg, hogy hogy lehet a CIA ennyire béna, hogy már sorozatban sokadszor támadják meg őket.

Dave - 2014. 12. 09. 09:11

Én nagyon örültem, hogy viszonylag rövidre fogták a túszejtéses drámát. 9/10 volt.

semper - 2014. 12. 09. 18:38

Zsír rész volt!8/10 Én 6 óra alatt daráltam le a 7 részt, mert ott ragadtam előtte annak ellenére, hogy az 1-2. rész után kaszáltam a sorozatot ebben az évadban. Szóval le a kalappal. Ez a rész jó volt olyan téren, hogy nem cseszekedtek a túszdrámával és hamar megoldották. A Cia direktort én lefogattam volna a nagykövet helyében, volt elég ember aki az életét féltve engedelmeskedett volna a parancsának.
Szerintem Khan azért nem ölte meg a picsát és fogadott szót neki, mert rangban fölötte van és vagy egy szinten vannak csak a csajnak jobbak a kapcsolatai és valószínűleg a tulajdon halálos ítéletét írná alá.(vagy rosszabbat) Saul alakítása is bejött meg Maxé is.

Zora - 2014. 12. 09. 19:46

4×10

Nos, Saul… Hát mi a franc ő, ha nem a kémelhárítás feje (vagyis volt), honnan küzdötte fel magát??? Nyalással??? Öreg??? Nem tudott volna tényleg dolgokat összeszedni fogvatartásának ideje alatt? Ennyire béna? Vagy már szenilis is? Mindent elfelejtett, amit tanult???
(Még akkor is ki vagyok akadva, ha ez tulajdonképpen nem oszt, nem szoroz…)
A rész überbrutál jó volt, azon szorítottam, hogy a nagykövet ne adja oda az övet. Kicsit csalódtam, mikor megtörtént, de aztán… A férje egy gyáva féreg, rohadjon a börtönben!

Miss Keamy - 2014. 12. 09. 20:39

kvázi sokkot kapott Saul, zsák volt a fején legtöbbször, menekült, nem igazán jegyzett meg dolgokat… plusz a robbantás is okozhatott egy kis traumát. ne várjunk el tőle mindent :) de van egy Quinn-ünk hálisten, tiszta 24 feeling.

Semper - 2014. 12. 09. 20:58

Ezen én is gondolkodtam,hogy Saul nagyon hamar feladta, de végül magamban arra kôvetkeztetésre jutottam,hogy A:attól,hogy kiképezték kémnek ės annó biztos valami hasonlóra is tesztelték, mėg nem azt jelenti,hogy éles helyzetben tudja azt, hozzni amit régen a “vizsgán” simán teljesített. főleg, hogy szerintem Saul nem került ilyen helyzetbe a karierrje alatt és miután már nyugdíjba vonult és már lezártnak tekinthette addigi életét minden egyes kötelező rutinjával és veszélyével együtt kapja el egy barom, teljesen váratlanul.
B: Szerintem még az is lehet, hogy rájött nyugdíjas vér unalmas napjai alatt, hogy ő még nem végzett és még képes tetteivel és képességeivel hatni a világra. Ezért rohangált segíteni Carrienek ezért próbált backup nélkül bemenni a wc-re a csóka után, ezért próbált meg kiszabadulni a fokságból de vėgült ott a téren szebesült 2 dologgal ami kicsit elvette az önbizalmát. Az egyik az az elveszetség volt a másik pedig a padon rájjött, hogy már megöregedett és így sikeresen szembesült önön halandóságával, hogy minden ami történt azért történhetett meg, mert egy öreg ember elhitte magáról, hogy képes még hozzni azt a szintett ami ehhez a munkához kell. És ez gondolom dekoncentráltá tette:)

Ombre - 2014. 12. 09. 22:39

_Peter:

“De még a telefon márkájára sem emlékezett úgy szét volt esve.” – na igen az epizódot a Sky Vega,Lenovo,meg a HTC gyártója támogatta.

Dennis azért nem akasztotta fel magát,mert leesett neki az hogy már nem csak a felesége tud arról hogy kémkedett az ISI-nek,hanem szinte mindenki.Így már eléggé értelmetlen csak azért meghalnia,hogy a nagykövet feleségét ne nagyon vegyék elő.Úgyis előveszik ha meghal Dennis,ha nem,kibújási lehetőség zérus.

Semper:

Jól írod,Kahn azért engedelmeskedett Tasneem-nek mert abban az országban tiszteletben tartják a hierarhiát,nem kezelik lazán az alá.fölé rendeltséget.

Az kissé életszerűtlen volt volt hogy ott senyvedtek a kilőtt konvoj mellett,a fedezékében,és vagy negyed óra alatt ISI-ék nem akarták,tudták Carriéket rakétával meglőni hogy felrobbanjanak

Memari - 2014. 12. 09. 22:56

a Homeland feltámadt hamvaiból!
Végre Quinn akciózhatott, Max is próbált, Saul egyrészt fizikailag és mentálisan is szét lehet esve, de azért jogos elvárás tőle, h emlékezzen pár apróságra.
Lockhart sztem is rosszul tette, h kiment. Ez háború, terroristák támadtak rájuk. Durva szitu, de további 3 túsz élete vs. a pánikszobában lévőké és a kémhálózaté db számban nem összehasonlítható. sajnáltam Fara-t de várható volt, h nem kegyelmez neki Haqqani, még ha amerikai lett volna, talán, de inkább akkor sem.

A nagykövet férje pedig nem most fog gerincet növeszteni, h végre helyesen cselekedjen, meglepett volna, ha megteszi.

Mit várok a köv. részekben: Quinn, Carry és a katona úr akciózzanak! :D

Carry mondata a lövöldözéskör pedig ment a hét idézetei közé.

fireblade - 2014. 12. 09. 23:35

Ehh, azért attól a guta megütött, hogy kinyitotta az ajtót..ki az a hüle, aki ilyenkor elhiszi, hogy életben hagynak akárkit is???????
Ilyenkor szigorú protokoll van életben, így nem lehet egyszerűen felrúgni..és senki ne beszélje be nekem, hogy miniszter emberiességből cselekedett, millió példa van rá..ilyenkor mindenkit kivégeznek..szó nélkül..
Persze jó pont hogy hamar lerendezték, viszonylag korrekten…de erre nem számíthattak.
Quinn rambozása mentette meg a részt, mert azért gyengécskébb volt mint az előzőek..és sokkal többet ígért az előző rész…ez így csak elment kategória..

f4sk4l4p - 2014. 12. 10. 02:33

“attól,hogy kiképezték kémnek ės annó biztos valami hasonlóra is tesztelték, mėg nem azt jelenti,hogy éles helyzetben tudja azt, hozzni amit régen a “vizsgán” simán teljesített”

Volt rá utalás,sőt flasback is, hogy Saul terepen is dolgozott mint mezei ügynök.Pont ezért tisztelték sokan mert alulról küzdötte fel magát, ellentétben Lockhardttal aki csak egy ejtőernyős (mármint felülről rakták a pozicióba).

Tasneem nem feljebvalója Khannak, ök az Isin belül más területen dolgoznak.Khan az elhárításnál, Tasneem meg valami szupertitkos elitalakulatnál, akik elvégzik a piszkos munkát(még Carriék se tudják,hogy konkrétan mit csinál a csaj).Khan vszeg azért nem küldött erősítést, mert nem akart Tasneem küldetésébe belekontárkodni (ami egyik titkosszolgálatnál se jó pont).Hagyta kifutni az akciót, és gondolom utána fog lépni erélyesebben.

Nekem 8/10 a rész,-1 Faráért és -1 a pánikszobás bénázásért.9/11 után semennyire sem élethű, hogy beengedjük a terroristákat alkudozni, bármennyi túszt is likvidálnak ezért.

Semper - 2014. 12. 10. 03:26

F4sk4l4p: lehet hogy hülyén fogalmaztam(szerintem nem) de arra céloztam, hogy tesztelték a vizsgán a mit csinálj ha elkapnak és kínoznak szituációban. Saul pedig karierrje során nem biztos hogy átélt ilyet élesben.
Nem tom nekem simán az érződött Khan és a csaj között, hogy tart tőle emberileg és szakmailag is.

fireblade - 2014. 12. 10. 08:56

@Semper:

Egyértelmű, hogy tart a csajtól, valszeg sejti, hogy több és nagyobb kapcsolatai vannak…és elég gátlástalan.
Meg hát Khan is paki…és lehet hogy valahol néhány dologban egyetért vele, mégha a módszerekben nem is.

bëiz - 2014. 12. 10. 13:39

Tetszett, hogy nem sütötték el Fara esetében azt a jól bevált, ám rém unalmas és kiszámítható módszert, hogy a vég előtt jól a képünkbe tolják, néhány beszélgetős extra jelenettel felturbózzák a karaktert, hogy amikor beüt a vég akkor minél jobban megsajnáljuk a szentemet. Sajnálatam én ezek nélkül is.
Nagyon tetszettek a nagykövet férje körül zajló események is: nem zárták le egy epic, bűnbocsánatot érő öngyilkossággal. Eljátsza a hattyú halálát, de bátorsága már nincs hozzá, hogy megtegye. Ez tökéletesen jellemzi ezt a gerinctelen karaktert, gyáva ő ehhez. A nagykövet meglepődött, a beszélgetésük után én magam is, de összességében, kívülről szemlélve a sztorit ez így volt rendjén karakterépítés szempontjából.
Quinn az új Bauer? :)

Nagyon jó rész volt ez ismét, bár most maradnék a 8 pontnál. :)

A jövőre nézve: tudom, hogy sosincs jó vége a Homeland-nek, de most az egyszer arra kérem őket, hogy NE VESZÍTSÜK EL QUINNT!!! Ebben a fickóban van még kraft a következő évadra is bőven, ne az ő halála szolgáltassa a kötelező drámát!

mrsparis - 2014. 12. 10. 14:13

Ismét nagyon jó rész volt! Már most azon pánikolok, hogy milyen vége lesz ennek +2 részen belül? Valószínű annak a bizonyos 5 napnak a sztorija lesz, amit Carrie kapott Lockharttól.
Hát ja, a pánikszoba kinyitása kissé furcsa volt, kiadni a “koronaékszert”, mert a koszos terroristák sorban kinyírják a túszokat… nagyon sajnáltam Farát (és Maxet is nagyon sajnáltam volna), de az lett volna az életszerű, ha szépen bent maradnak és kussolnak. Gondolom egy ilyen helyre nem lehet bejutni, ajtót berobbantani etc., szóval némileg hoppon maradt volna Hakkáni.Emellett perzse nagyon tetszik Lockhart emberségessége, de mennyivel lett volna jobb, ha agyonlövik az összes bent levőt is a többi halott mellé?! Farának sajnos így is úgy is mindegy volt, ezt már akkor tudtam, amikor ez az undorító Hakkáni megkérdezte, hogy muszlim-e…
Viszont olyan szinten felment a pumpa nálam, amikor ezek a koszos, szakadt tálibok rongyoltak befelé és agyonlőttek akit értek, Te Jó Ég!!! Ugyanez Tasneem, csak ránézek és a hideg ráz ki, hiába szép nő, olyan szinten unszimpatikus, hogy agyon tudnám verni. És nem tudom Ti hogy értettétek, de mintha lett volna utalás a réséről arra, hogy tudja, hogy Khan súgott Carrie-nek, mondjuk akkor nem értem hogy miért nem tették el láb alól…

Regnak - 2014. 12. 10. 14:18

Sajnálom, hogy egy ilyen remek a saját méltó megbecsültségébe az első évad után visszatérő sorozat nem kap külön rész utáni posztot. Folyamatosan felülmúlja magát.
Tudom, itt páran említik, hogy ez a 10. kicsit gyengébb volt, mint pár ezt megelőző, de nem értek ezzel egyet. Bátran megléptek egy olyan lépést, amely kissé GOT-os szintű. Kiírtak egy nagyon szimpatikus karaktert (így Brody után). Ez szerintem éppenhogy nem kárára, hanem előnyére válik a Homelandnek.
Emellett Peter akciózik, és megint előjöttek a karakterdráma mélységével, amikor 2 rossz közül kellett választania Lockhartnak gyorsan. Nem mondom, hogy jól döntött, de nem volt sok ideje mérlegelni.
Ez a negyedik évad szárnyal. Kár, hogy már csak 2 rész van hátra…

Ancsa - 2014. 12. 10. 16:48

Na jó, Jack Bauerezők, nekem Quinn inkább John Reese :)

mrsparis - 2014. 12. 10. 17:11

Quinn az Quinn és kész :)

Miss Keamy - 2014. 12. 10. 19:03

legyen már írás róla. részek óta top-on van. hetek óta nyeri a szavazást is :) naaaaaa léccilécccii

Blushda - 2014. 12. 11. 03:09

Én is szívesen látnék róla írást. A 6. rész óta mindegyik rész megérdemelte volna.

winnie - 2014. 12. 11. 04:54

mi meg szívesen kirakunk:) ha kapunk. másképp sajnos nem megy, ha valamit nem nézünk.

(én még mindig kasza stációban vagyok, de szerintem felhozom magam a fináléra, bruzsy szerintem nem ér nagyon rá, más meg nem tudom, hogy nézi-e közülünk.)

Noca - 2014. 12. 11. 14:49

Üdv Homeland funok!

Sokat nem néztem eddig sorozatokat, de olyan sokat hallottam a Homelandről, hogy kínkeservesen rávettem magam! Mit mondjak, elcsesztem… Mármint hogy nem kezdtem neki korábban! Az első három évad nálam vitte a prímet, de ahogy befejeződött már elképzelésem se volt, hogy lehet ezt még folytatni…

Aztán megjött a várva várt 4. évad és ahogy a posztokat is olvasva igencsak lehervadt a nagy lelkesedésem, mert beigazolódni látszott, hogy ez már nem az a Homeland lett/lesz!

Most itt vagyok a S04E10 után és két napja nem térek magamhoz… Én személy szerint még nem láttam ekkora sorozatot, hihetetlen mennyire agyament/überbrutál/fantasztikus! Soha nem posztoltam még véleményt egy hírhez sem, nemhogy egy sorozathoz, de örülök, hogy most kínomba rákerestem erre cikkre és megtaláltalak benneteket! :D Nagyon tetszik ki-hogy-miként látja a történéseket-színészeket, és azt is jó látni, hogy kb. 70-80% egy húron pendül!

Szóval csak így tovább! Üdv: egy újdonsült kommentfun

( üdvözlöm az 5. évad hírét, 2015 nem múlhat el Homeland nélkül!!! )

Tomy - 2014. 12. 11. 19:15

Fan, nem fun! üdv :)

Ancsa - 2014. 12. 12. 11:29

Szia Noca, üdv a klubban :)

mrsparis - 2014. 12. 12. 12:38

Üdv a klubban! :)
Ha akarsz még agyament és überbrutált nézni, ajánlom a Hannibal-t is! Nekem a másik kedvenc a Homeland mellett.

deku82 - 2014. 12. 13. 21:35

Szerintem is több lehetett volna ebben a részben. Vhogy Fara halála se fogott meg, pedig kedveltem. Carrie-éket meg nem értem, miért nem ölték meg őket az utcán? Gyak. 2 mesterlövész leszedhette volna őket probléma nélkül (nem olyan szerencsétlenre gondolok, mint akire rálőtt Carrie). Meg persze 3. rakéta se volt már kéznél, stb. Quinn remélem levág ezt-azt vallatás közben, annó Jack nem sokat szórakozott az ilyenekkel.

kenza - 2014. 12. 14. 00:01

Egyebkent nekem az egy kicsit hianyerzetet kelt Carrie kapcsan, hogy nem kaderezte(tte) le Tasneem-ot, pedig amikor az ISI vel targyaltak egy korabbi reszben akkor gyanus lett neki legalabbis volt egy olyan Carries nezese amikor a csaj a telefonjat babralta.Ehhez kepest Tasneemrol egy szo se esett es bar tudtak hogy van valaki aki terroristakkal kavar ez nem kesztette Carrieket semmi utananezesre.

fireblade - 2014. 12. 14. 10:25

@deku82:

Mert nem az volt a cél..a cél az volt hogy kicsalják a katonákat a követségről, az utcán ki hal meg, kit találnak el, mellékes volt..egyébként meg kellett hogy páran életben maradjanak a kocsikban, mert akkor gyorsabban és több TGY-t küldenek ki, hogy mentsék őket. A terv egész ügyes volt.
Ezek a Hakkani-ék, nem bűnözők a saját szempontjukból, ők megvannak győződve róla, hogy szabadságharcosok, és egy igaz ügyért harcolnak…az ő nézőpontjukból felesleges lett volna mindent szétlőni az utcán…az építkezésről lövöldözők is, csak ott tartani akarták a katonákat. Persze ha közben meghal pár, az csak jó..de nem cél.

MrZombieEater - 2014. 12. 14. 13:28

Ez az ősz legjobb sorozata jelenleg.
Elképesztő milyen jót tett neki a reboot.

popzene - 2014. 12. 14. 21:36

Eddig a legjobb évad (OP-nak igaza van, hogy a babás rész gáz volt, de hol van az már / ki emlékszik arra).

Nagyon jót tett neki, hogy Bródyt kinyírták.

Elég aktuálissá teszi, hogy sorra veszi a CIA (vagy általában a nyugati titkosszolgálatok) működésének erkölcsi dilemmáit. Mondjuk a waterboarding meg a rectal feeding eddig kimaradtak, de hát azzal valszeg még egy ilyen sorozat sem szembesítheti az amerikaiakat, mert megfeküdné a gyomrukat. Amiket eddig végigvettek, azok elég izgalmasak voltak. Igaz, az ajtó kinyitása elég nagy feketepont.

Noca - 2014. 12. 14. 23:16

Picit tűkön ülők már, holnap jön az S04E11! :D
Nehezen fog menni ma az alvás….

mrsparis - 2014. 12. 15. 09:12

Első dolgom volt reggel 7-kor, hogy megnézzem a 11. részt! Huh… most emésztem a látottakat.

eszemix - 2014. 12. 15. 10:47

Ezt akkor hogyan is? Remélem, hogy az utolsó jelenet nem az, aminek látszik…

Noca - 2014. 12. 15. 13:23

Mivel nem vagyok még túl nagy angolos, ezért újra meg kell majd néznem magyar felirattal is, de már most szétb….. az ideg!!! Attól tartok, hogy az utolsó rész ismét akkora kérdőjelet fog hagyni maga után, hogy megint úgy fogom várni a szeptembert, mint egy elsős diák… :(

Ez a Peter megint nagyot alakított, de hogy Carrie mindenbe közbeszól… ÁÁÁ nem is értem!

Mekkora show lett volna a szimpatizánsai előtt és velük együtt felrobbantani Hákkánit!! Az utolsó rész meg maradt volna a menekülésre! :) Én biztos összecsaptam volna már mert nehezem bírom a feszkót!

Na kitartás mindenkinek még egy hétig! :)

roni - 2014. 12. 15. 17:02

Igazából megint kérdeznék inkább, mint írnék. Ki hal meg a fináléban? Miért? (Ki öli meg + mi indokolja az eddig történtekből.) Vajon Dar Adal visszatérése hogyan függ össze azzal, amiről Lockhart panaszkodott, hogy őt mindenből kihagyják?

mrsparis - 2014. 12. 15. 18:22

Esélyes halottak: Quinn, Khan, Tasneem, Hakkáni.
Adal megjelenését még én sem raktam össze…

Eni - 2014. 12. 15. 18:37

Szerintem Dar Adal is meg akarja buktatni Hakkánit, csak kérdés, hogy Carrie-ék miért nem tudnak róla… Gondolom már nem tekintik olyan hatékonynak őket, azok után ami a követségen történt és hogy mennyi ideig nem vették észre a téglát.
Szerintem a CIA-nak már régóta van egy B terve, ha bármi is nem úgy alakulna ahogy eltervezték. És valljuk be ami követségen történt igencsak ciki volt, élén a CIA főnökkel, akit amúgy én is leváltanék azok után.

Amúgy nagyon szívesen megnéztem volna, ahogy Carrie golyót repít Hakkáni fejébe… Már kezdtem összedörzsölni a tenyerem. Jó lett volna látni, hogy utána mi történik.

mrsparis - 2014. 12. 15. 18:55

Én is drukkoltam, hogy Carrie lőjön…

Eni, értem mit írsz, de hogy lehet az, hogy CIA-n belül ilyen lehetséges? Hogy Lockhart tudta nélkül egy “kis öreg” magában akciózik? Vagy a táliboknak nem nyilvánvaló, hogy Adal is CIA-s? Ez is furcsa lenne. Esetleg Adal is túsz? Az meg elég uncsi, másodszorra eljátszva. Szóval nekem nem tiszta a dolog.

rio - 2014. 12. 15. 19:42

Sztem Dar Adal áll Hakkani mögött, detto mint a CIA Bin Laden mögött a nyolcvanas években. Gondolom egy irányítható diktátort akarnak.

Malachi - 2014. 12. 15. 20:00

azt még a tálibok is nyilván tudják, hogy Adal CIA-s nagykutya. ez azt jelenti, hogy vagy Adal áll a tálibok mögött, vagy – legjobb esetben – kettős játékot játszik.

a paki titkosszolga mindenesetre tudott róla, hogy ott van. hát, kiderül az utolsó részből.

Eni - 2014. 12. 15. 20:12

Arra gondoltam, hogy Dar Adal sztem be lehet épülve oda… Mármint tudják, hogy CIA-s, de hogy az ő oldalukon áll. Bár arról még Lockhart is tudna. Na majd meglátjuk.

mrsparis - 2014. 12. 16. 08:02

Ez oké, de akkor még mindig ott a kérdés, hogy miért nem tud róla Lockhart?!
Na meg Hakkáni nem tűnik túl irányíthatónak…

fireblade - 2014. 12. 16. 12:19

Kissé erőltetett volt Carrie aggodalma, mi van ha robbant Quinn? káosz, por, halottak, és lazán elsétál onnan..mire nagyjából helyreáll a rend ott, és keresgélni kezdenek, már rég egy USA-ba tartó gépen ülnének….szóval ez most gáz volt Carrie-től.. értelmetlen dolog, az meg hogy utána meg lövöldözni akar..1 perce még aggódott, hogy egy onnan vagy 200 méterre lévő Peter hogy menekül el, mikor nyilvánvaló, hogy volt kész menekülési terve..Quinn felkészült szakember..erre Carrie simán lelőné..és azonnal meglincselték volna..és előtte, közbe, meg utána végigment volna rajta a fél utca..

Lehet hogy Adal mellékesen moszados is..? :)azok szeretnek a háttérben kavarni….én inkább erre szavaznék..

mrsparis - 2014. 12. 16. 12:57

Ja a másik, aminek nem tudom mi értelme volt (azon kívül, hogy megnövelte a veszteséget); bedobni, hogy Carrie-ék apja meghalt… gondolom ennek nem lesz a továbbiakra hatása, kicsit olyan “tölteléknek” éreztem + hogy muszáj volt bedobni a kis Brody-babát, mert az mégsem lehet, hogy lemegy 5 rész úgy, hogy az anyja le sem sza*ja…

roni - 2014. 12. 16. 15:24

mrsparis, a Carrie apját játszó színész, James Rebhorn márciusban meghalt, így oldották meg, szerintem nem rosszul (jobb volt így, mint a sorozat elején, amikor Carrie eljön Washingtonból). Nekem a babával kapcsolatban az jött le, hogy Carrie végigment egy nem egyszerű lelki folyamaton, aminek része volt Ayaan, a Brodys hallucináció, a mostani veszteségek, talán Quinn barátsága… és akkor most jutott el ide, hogy egy (sok) elvesztett élet mellé oda kell tennie, látnia kell az új életet. Legalábbis én így értelmeztem.

Memari - 2014. 12. 16. 22:24

Feszültségben nem volt olyan jó, mint az előző rész. Dar Adalt nem tudom hova tenni, h mit keresett ott és az C apjának halála is kicsit olyan érzetet keltett, h nincs elég gond, nesze még kezeld ezt is. De 10 napon belül haza kellene érnie USÁba. :)

de 2 dolog zavart:
– Carrie a tüntetésre menet kocsiban elkezdi levenni a kabátját, majd kiszáll kabátban, végül szemből már kabát nélkül van.
– Carrie érvel, h Quinn nem tudna elmenekülni (akar-e egyáltalán?), erre ő aki sokkal rosszabb helyzetben van képes lenne a tömegből rálőni Haqqanira – teljesen logikus :P

Ombre - 2014. 12. 16. 22:36

mrsparis – 2014. 12. 15. 18:55 :

Dar

Ombre - 2014. 12. 16. 22:39

mrsparis – 2014. 12. 15. 18:55 :

Dar Adal bá nem lehet túsz,ahhoz túl nyugodtan tekintgetett szerteszéjjel az autóból…
Arról szól a fáma hogy D.Adal egyszerűen megelőzte a Carrie-Lockhart-Quinn triót azzal,hogy bosszút álljon.
Évek óta kettős játékot űz az öreg.

Vladi - 2014. 12. 16. 23:13

@rio – 2014. 12. 15. 19:42

Így van, ez a lényeg. Soul összehozta anno Iránt, most Dar Adal előlépve a háttérből, elővette a régi kapcsolatot Hakkánival. Valami van a kezében, amivel sakkban tartja. nyilván.

Pakisztán meg ha sokáig hancúrozik a terrorral, még saját kormányát csinálja ki. Na pont ez kell a cia-nak, hogy beépülhessen a politikájukba.

Egyébként Hakkániból nem is néztem ki, hogy kifundál egy ennyire csavaros tervet. Ehhez tényleg kellett egy háttér zseni, aki összerakja neki.

Dhomasson - 2014. 12. 16. 23:49

Dar Adal valószínűleg elég régóta játékban van. Emlékezzünk az 1. részre, hogy Sandy vajon honnan tudott mindig pontos infókat, miért nem tudták kideríteni a forrását. És ebből az is kiderül, hogy Hakkani miért nem volt a lakodalmas robbantáson. Talán ezzel az infóval tudta Dar Adal igazán a bizalmát elnyerni.

Ez valami magas szinten történő akció lehet, hiszen sanszos, hogy Tasneem is végig tudott róla, ill. most már Khan is, aki egyből együttműködik a csajjal. Talán a két kormány együttműködik. Kérdés, hogy mi céljuk van Hakkanival, amiért simán hagyták, hogy lemészárolja a fél követséget, hogy elrabolja Sault, hogy kiszabadítson egy rakás terroristát.
Carrie elég mérges lesz, ha szembesül vele, hogy hülyére vették. És Saul sem lesz boldog. :)
De ahogy Dar Adal mondta Saulnak, a küldetés fontosabb, mint az emberek.

Vagy esetleg: Hakkanit szervezték már be régebben. És ezért vigyáz mindenki az életére, ezért működik együtt vele az ISI. Ezért bánt jól Saullal is. Ne felejtsük, hogy anno az USA képezte ki őt is.
Bár ennek kevesebb értelmét látom, mert ezt miért kellett volna Lockhart és Carrieék elől titkolni? Miért kellett Sandyt kiiktatni? (vagy Sandy mégsem volt benne, csak Carriehez és Saulhoz hasonlóan túl okos volt?)
Illetve nagyon úgy tűnik, hogy Hakkani nélkül ez a kis tálib csoportosulás semmit sem érne. Hacsak nem arra készül, hogy kiiktassa az egész tálib vezetést Afganisztánban.

Kíváncsi leszek.

Ombre - 2014. 12. 17. 00:48

Dhomasson – 2014. 12. 16. 23:49 :

“Talán ezzel az infóval tudta Dar Adal igazán a bizalmát elnyerni.”

Hakkáni nem is akart részt venni a lakodalmas robbantáson,csak elhitette hogy ott volt,hogy a CIA árnyékra vetődjön.

Az történik itt velősen összefoglalva,hogy az ilyen Adal félék minden szemben álló félnek dobnak morzsákat,hogy valamelyest elégedettek legyenek,de ugyanakkor ki is hegyezi mindegyiküket a másik irányába,miközben a háttér mélyeiből,titkon settenkedve az a végcéljuk hogy az USA-nak megfelelő politikát képviselő madarat hozzanak helyzetbe Afganisztánban /is/.Az hogy ez mennyi ember élete árán valósul meg,legyen az ami,vagy bármely más nemzetiségű,teljesen mindegy számukra.

lostfanka - 2014. 12. 17. 09:01

Meg a multreszhez annyit hogy a sorozat egyetlen Eyecandy-jet kepesek voltak kinyirni:( Jo persze kellett hogy Quinn beporogjon.

Ehhez a reszhez. Nos Carriet nem ertem igazabol, szerintem total nem o ra vall hogy beletorodik, es haza akar menni. Viszont igy joval tobbet kaptunk Quinnbol, akinek a karaktere egyre szimpatikusabb. Erdekes hogy azt irjatok hogy mit szol Carrie ha megtudja hogy Dar Adal egyuttmukodik a talibokkal. Szerintem a nagyobb kerdes az hogy mit fog szolni Quinn akinek ugye o a mentora, illetve mit fog szolni Saul akinek elegge bizalmasa lett.

Ami nekem elegge hiteltelen volt az a Quinn es paki lany talalkozasa. Tuti nem benne bele egy lany ebbe egy total vadidegennek az elso talalkozasra.

A masik ami szamomra hiteltelen hogy pakisztanban egy no vezeto a ISI-t, radasul igy osztja a parancsnokokat.

Dave - 2014. 12. 17. 10:50

Dar adal pillanat odab@szott. De mi van avval a beépített Majid Jawadival?

mrsparis - 2014. 12. 17. 17:14

Tééényleg!!! Majid Jawadi, nahát Dave!!! Pedig voltak álmatlan éjszakáim az elvetemült feje meg az üveggel szabdalós jelenete miatt…

Dhomasson - 2014. 12. 17. 19:12

Ombre!

Igazad van, rosszul rémlett, de attól még lehetett az értelmi szerző Dar Adal.

De az, hogy beelőzte Carrieéket nekem azért furcsa, mert láthatóan az ISI tud róla. “ne lőj, nézd ki ül mellette”.

Ombre - 2014. 12. 18. 01:07

Dave – 2014. 12. 17. 10:50

Majid Jawadi súlytalan ebben a konspiratív játszmában.

Malachi - 2014. 12. 18. 10:24

Jawadi Iránban konspirálódik, ez Pakisztán.

Dénes - 2014. 12. 18. 10:38

Amerika szövetséget köt Hakkanival. Erről zajlott a titkos egyeztetés a jelenlegi CIA vezér nékül. Senkinek nem szóltak, mert tudták, hogy nem nyelnék le.

Túl nagy a támogatottsága Hakkaninak.

fireblade - 2014. 12. 18. 16:02

Szerintem meg a moszad van mögötte…

Adal szerintem oda is melózik, és valami háttér kavarás van itt, felsőbb körökben, ahol Carrie-nek nem osztanak lapot, egyelőre :)
De majd Peterrel tesznek róla..hogy ők is számításba legyenek véve…Bár…Quinn most nagyon nem lelkesedik Carrieé-rt

Regnak - 2014. 12. 19. 11:10

fireblade: “Bár…Quinn most nagyon nem lelkesedik Carrieé-rt”

Azért ilyen már előfordult pár karakterrel, pl Saul-lal is. Semmit nem jelent. Carrie majd ad valami elfogadható magyarázatot (na ez persze még rejtély), és összefognak. Pláne, ha meg tudja Peter, hogy Dar Adal kavar a háttérben.

mrsparis - 2014. 12. 19. 20:19

Nekem csak egyetlen egy gondom van: HOGY MÁR CSAK EGY RÉSZ VAN HÁTRA!!!

v0m1t - 2014. 12. 22. 08:33

ez valami szörnyű 2/10 finálé volt, pedig eddig remek évad volt

kenza - 2014. 12. 22. 10:03

Igy elrontani azt az erzest amit eddig keltett bennem az evad….hat ez a resz szinte vegig tekeros volt..a saul adal beszelgetes meg quinn dontese vegul persze megalapozza az 5. evadot amit nyilvan varok de ez a finale most nagyon zavar.

Mordekai - 2014. 12. 22. 11:51

Remek évad, ócska finálé. Azt végig lehetett érezni, hogy a kudarcba fulladt akcióval lesz megalapozva a következő évad, de ez a családi mizériás időhúzás, ez nagyon gáz.

KI A FA**T ÉRDEKEL, HOGY CARRIE 15 ÉVE NEM BESZÉLT AZ ANYJÁVAL? ÉS HOPP, VAN EGY FÉLTESTVÉRE IS, NAHÁT, AZTAK*RVAMINDENIT!!! NEM, BA**MEG, MINKET HOMELAND-NÉZŐKET NEM DER ADAL ÉRDEKEL.

Az egész évad alatt ez motoszkált a fejemben, hogy ahhoz képest, hogy nő írja a sztorit, egészen komoly az egész férfiszemmel is, még a szappan-sablonok is csak mértékkel jelentek meg, erre bumm…

Kell a karakterépítés, meg valami mellékszál, de egy titkosszolgálatos-terroristás sorozat évadzárójában az 50 percből 45 ilyen derűlt-égből-szappanopera?!? Végig pörgött az évad, itt-ott már-már erőteljes 24-feeling, erre kaptunk a végére egy “Carrie és a család” spinoff-bevezetőt kb.

rio - 2014. 12. 22. 11:56

Azt a kutyafáját, ez milyen egy hulladék rész volt már? :O Miért???

Néma Harcsa - 2014. 12. 22. 12:15

El sem tudom képzelni, hogy gondolhatták, hogy az előző részek után bárkit is érdekelni fog a magánéleti szál.

eszemix - 2014. 12. 22. 12:44

Ne már. Pfff. Ez most csalódás volt.

GeoCucc - 2014. 12. 22. 12:45

Azért kíváncsi vagyok, hogy mi volt az eredeti tervük erre a részre, mielőtt meghalt volna James Rebhorn. Mert biztos, hogy nem ez.
Kár érte. Persze oké, ne szidjuk, csináltak egy szép emlékepizódot egy elhunyt színésznek, csak hát más sorozatok megvoltak ilyen nélkül is. Persze igaz, hogy más sorozatok nem is engedhetnek meg maguknak egy ilyen finálét, míg a Homeland továbbra is igen.
Remélem, hogy ugyanezt a történetet folytatják jövőre, akkor talán még volt némi helye ennek a résznek, és akkor nem is lógna a levegőben az a sok fordulat és csavar, amit ellőttek az év során.

topofthemorning - 2014. 12. 22. 15:31

Jó, és akkor most kérem az igazi finálét. Ez egy nagy büdös nulla volt.

mrsparis - 2014. 12. 22. 16:33

Nekem nem volt olyan nagy csalódás a rész, mert ezeket a színészeket csak látni hétről hétre örömet okoz nekem :) annyira a szívemhez nőtt a sorozat, hogy ha tényleg rossz lenne, akkor sem tudnám abbahagyni… igen, elfogult vagyok és nő is, de nekem elég drámai volt, hogy Carrie így elkúrta Quinnel, most meg ki tudja mi lesz. Szépen megrendezett rész volt ez, végülis az Islamabad utáni meghasonulásba simán belefér, hogy Carrie is végre normális életre vágyik, a babázás is, végre van kihez tartoznia. Más kérdés, hogy nyilván nem lesz normális élete a történtek után, de ha nem a folyton akciót hajhászó szemmel nézzük, szép kis lezárása volt ez az évadnak, előrevetítve azért nagyjából, hogy mi várható. Szerintem jövőre sem fogunk csalódni, még azok sem, akik csakis az akció-Homelandet kedvelik. Persze nagyon jók voltak az évad második felében azok a részek, amikor még a kávémba sem bírtam belekortyolni közben, olyan feszültség volt, de én speciel záró epizódnak nem is vártam ilyet… ez is a Homeland, igen itt lett egy baba kérem meg lesz egy új szerelmi szál, így írták meg, kapjuk és vagy szeretjük így vagy nem. Én továbbra is imádom!

roni - 2014. 12. 22. 17:14

Én is nagyot csalódtam a finálé láttán, de nem a magánéleti szál(ak) miatt, hanem mert sok perc telt el azzal, h Carrie vagy Quinn autót vezetett vagy Carrie babakocsit tolt. Értem én, hogy ennek megvolt a funkciója, de akkor is zavart, pedig szeretem azokat a filmeket, amiben semmi sem történik.

Random megjegyzések:

Dar és Saul beszélgetéseit a teraszon/waffelesnél akár egy egész évadon át elhallgatnám.
Quinn és Carrie közt szerintem fele annyi szikra nem volt, mint Khan és Carrie közt, még a mostani jelenetekkel sem.
A következő évad Szíriában fog játszódni vagy Rupert Friendet kiírják/kisebbre írják, mert jövőre annyira elfoglalt lesz (ír, rendez, játszik)?

mrsparis - 2014. 12. 22. 18:11

Roni, én is vártam, hogy Carrie és Khan között történik valami, de én meg pont hogy nem éreztem azt a szikrát, ami Carrie és Quinn között meg folyamatosan megvolt – ez a ki nem állhatlak – te vagy az egyetlen aki segíteni tud – mindig legyél közel hozzám szinte az elejétől megvolt köztük és azt gondoltam, hogy rögtön Brody után összeállnak, mndig éreztem, hogy nagyon fontosak egymásnak, óvják egymást stb. még akkor is, amikor Quinn anno meglőtte Carrie-t, vagy Carrie a kórházban lefejelte Quinn-t :D

roni - 2014. 12. 22. 18:22

mrsparis, akkor lehet, h ezt értékelni fogod (bár az is lehet, h ismered, mert régi: Carrie/Quinn fanvid.

roni - 2014. 12. 22. 18:23

Ó, nem az egészet akartam félkövérrel, csak Mrsparis nevét.

Anthonz - 2014. 12. 22. 19:09

Hát ez nagyon kaki volt…:(

Az első 10-15 percben mind vártam, hogy valami fog történni, de aztán rájöttem, hogy nem lesz itt semmi váratlan.
Bár 2 dolgot nem értek: mért nem akar Der Adal a CIA főnök lenni, és hogy mért akart megszabadulni Quinntől (bár ezt lehet értem végülis).

Blushda - 2014. 12. 22. 20:14

Hát nem egy ilyen szappanoperára számítottam évadzáróként, pláne ilyen remek évad zárásaként. 2/10 nálam is, nagy jóindulattal, de aki azt írja, hogy egy nagy nulla volt ez a rész, azzal is egyet tudok érteni.

Szerintem egyébként egyértelmű, hogy Dar Adal azért akarja parkolópályára tenni Quinnt egy valószínűsíthetően öngyilkos küldetéssel, mert ugyebár Quinn nekiállt magánakciózni Haqqani ellen, miközben ő egy nagyobb asztalnál keverte vele a kártyákat. Senki sem szeret egy irányíthatatlan beosztottat.

chris92 - 2014. 12. 22. 20:49

Drága meleg kenyér ennyire elcseszett évadfinálét nagyon rég nem láttam, az előző öt részhez képest akkora nulla, hogy ihaj.

mrsparis - 2014. 12. 22. 21:04

Roni, köszi :)

Eni - 2014. 12. 22. 22:30

Ez egy rakás sz@r volt…

Shannen - 2014. 12. 22. 22:48

Fú, hát ez a finálé nekem sem jött be túlzottan. Önmagában nem volt ez nagyon rossz rész, csak egyrészt nem Homeland-be való, másrészt nem évadfinálénak. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy jól felvázolták a következő évad nagyobb szálait, csak hát erre bőven sok volt ennyi időt pazarolni.

Nekem nem is az elmúlt részek akciózása hiányzott, mert meg tudott lenni nélküle is egy kis ideig, de akkor az otthoni szálakat írják érdekesre és értelmesre. Még a temetés is meg a nővérével egy kis lelkizés is belefért volna, de ez az anya-szál, na ez kifejezetten rossz lett és tök érdektelen, ráadásul egy csomó időt elvett.

A Carrie-Quinn pillanatnak nagyon örültem, ez volt a szál, amit az évad során nagyon szépen, apránként, nem az arcunkba tolva, de mégis éreztetve felépítettek és végigvittek. Sajnálom, hogy (egyelőre) csak ennyit láttunk belőle.

Összességében az évad az első felének a gyengesége és a finálé miatt csak 7/10 nálam, de azért az 6-11. részekért mindenképp érdemes volt kitartani a Homeland mellett, és emiatt fix, hogy jövő ősszel is ott leszek az évadkezdésnél.

piszkosfred - 2014. 12. 23. 01:59

Nekem tetszett az utolso resz. Azzal egyet tudok erteni, hogy szerencsesebb lett volna mondjuk utolso elotti – felvezeto – resznek berakni es nem finalenak, mert igy sokaknak hianyerzete tamadt.
A Homelandben az elso evadban is eleg sok csaladi szal volt, szepen egyensulyozott a sorozat kozte es az akciok kozott. Az utobbi edoben ebbol nem sokat kaptunk, ezert engem nem zavart, hogy most kicsit helyrebillent a merleg. Teny, hogy nem egy evadzaro, de ennek ellenere en nem vagyok csalodott az evaddal kapcsolatban. A reszre adok 5/10-et, az evad pedig 8/10

SASI - 2014. 12. 23. 04:28

Ami késik nem múlik, jövőre biztosan jobb lesz :)

Malachi - 2014. 12. 23. 07:43

az akciódús negyedik évad után aggasztóan langyos, magánéleti nyafizós ötödiket vetít előre ez az évadzáró. kicsit kár érte, de vegyük úgy, hogy kifújtuk magunkat a nagy rohanás után, ez volt a levezetés.

Dave - 2014. 12. 23. 09:30

Most mit is írjak erre az évadzáróra?

Úgy tűnik az írok , amikor ezt a részt írták már Miamiban ücsörögtek a parton és nagyon leszarták az egészet. B@sszameg a néző.

Aprócska, érdektelen átívelések a következő évadra.

Miss Keamy - 2014. 12. 23. 20:57

RAKÁS SZ@R volt. csalódott vagyok :(

Aredhel - 2014. 12. 23. 21:59

Azért jó érzés, hogy nem bennem volt a hiba, amikor úgy éreztem, micsoda egy sz@r rész.
Jó látni, hogy mások is osztják a véleményemet. Ehhez képest a kritikusok nagy része magasztalja az évadzárót…
Egy ilyen zárás után megint ott tartok, hogy érdemes-e folytatni.

Mortanius - 2014. 12. 23. 22:12

Évadzáró:
– Búcsúzás az egyik elhunyt színésztől
– Felvezetés a következő évadra

Mindezt gyenge szappanoperás módon… Nem volt jó na!

Az egész évad jóindulattal egy 7/10 lett nálam.

e - 2014. 12. 23. 22:20

Jáj. Ez fájt. Ennyi? Tényleg?

deku82 - 2014. 12. 23. 22:35

Azonkívül, hogy egy brazil szappan random részét benyomták évadfinálénak, nem igen tudok mit írni.
Felhozhatnám, hogy nézzük újra a 11. rész végét (majd olvassuk vissza a tanulságos kommenteket is), és akkor ez most mi volt, de nem.
Ez a rész nem volt szórakoztató, akkor sem menne el nálam, ha évad közben megy le. És a baba volt az egyetlen, aki nem volt karakteridegen.
Újra előjön az örök vita tárgya: egy teljesen hulladék finálé lenulláza-e az évad értékét?
Nálam annyit elért, hogy biztosan ne nézzem újra, és ne ajánljam senkinek + az 5. évadot ne hetiben nézzem.

spurs - 2014. 12. 24. 11:28

Hát ez fájt. Mint ha egy horror film végén, a gyilkos egyszer csak leül a karácsonyi asztalhoz a potenciális áldozattal, és elmeséli miért lett gyilkos, majd egymás vállára borulva pityeregnek. ja, hogy ilyen horror nincs. Talán nem véletlen. Én a pakisztáni történet lezárását vártam, húzós konklúziók levonásával. Ehelyett ezt a szart kaptam, már elnézést. Sajnálom, de nekem ez értékelhetetlen volt. Gondolom a következő széria a mentsük ki Quinnt téma köré épül, és persze majd Carrie ment stb. Elég ostoba vonal a komoly kérdéseket felvető idei széria után. Félek a lebutítás nem véletlen. Túl messzire mentek. Remélem nem így lesz, és nem vált át barazil szappanopera stílusra az egyik kedvenc sorozatom, amiben messze nem Carrie családi élete a legérdekesebb szál.

Ancsa - 2014. 12. 24. 12:15

Egynek elcsúszott volna, ha átkötő rész, és nem évadzáró. (Oké, átkötő az új évadhoz, de akkor is).
Kb. felénél azon kezdtem agyalni, hogy biztos olyan lesz mint a második évad zárása: mindenki szép, mindenki jó, mindenki boldog, aztán bummm…. (De nem.) Úgyhogy végig azon járt az eszem, hogy Quinnt nem adom. Lééégysziii, ne írjátok ki. Hát, valóban életben maradt, de nem sokat adnék érte, hogy a kövi évadot is így zárja.
Ja, és Khant megigényelném a kövi évadra is. Köszi! :D

Mindenesetre kissé valóban semmilyenre sikerült. Ezzel együtt az évadot nem tudja lenullázni, az szuper lett, miután felpörgött.

egy igazi szakember - 2014. 12. 24. 13:49

Az évadzáró ellenére is, a legjobb Homeland évad volt szerintem.

Nagyon bízom benne, hogy a családi szarakodást nem kezdik el erőltetni ebben a sorozatban is.

Dhomasson - 2014. 12. 24. 21:36

Jézusom… Ez mi sz.r volt?! Elkapkodtam a jaws jelölésemet..
Folyamatosan azt vártam mikor rabolják el a gyereket, vagy robban fel egy bomba valakinek az autójában, vagy kiderül, hogy Carrie anyja paki kém, vagy valami, mert egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ezt komolyan gondolják egy ilyen szenzációs évad után.
S a sok szappan mellett még ilyen ócska klisékkel is operálnak, hogy mire igent mondott volna Quinnek, addigra őt már többet nem lehet elérni. Ááá.. 10/1, minősíthetetlen rész volt, ami fináléban különösen durva. Végén már csak azt vártam, hogy Brody nagylánya mikor bukkan elő, már csak ő hiányzott.

Azért sem értem, mert okulhattak volna a 3. évad visszajelzéseiből, ott is mindenki ki volt akadva a szappantól és a felesleges családi drámázástól. Az idei évadban is a második, babázós rész volt egyértelműen a leggyengébb.
Pont azért szerettem ezt az évadot, mert az ilyeneket kidobták a kukába. Erre tessék.. S a történet alakulása miatt garantált, hogy a következő évad is hasonlóval fog kezdődni, hogy jajj Carrie mégis elhagyja a gyerekét a munkája miatt, s megy a szenvedés.
Nálam ez az epizód az év csalódása. Ezzel együtt összességében hihetetlen jó évad volt, ezért is fáj különösen ez a finálé.

Snoopyzit30 - 2014. 12. 25. 09:26

Nekem bejött ez a rész, mert karácsony este néztem és nem vágytam arra, hogy megint felrobbanjon valaki. Tetszett, hogy lassabb a rész, hogy a “otthon” játszódik. Kicsit olyan érzés volt, mintha midseason-finalé lenne nem is évadzáró, de hát ez nem így van. Mondjuk én nem bánom, hogy nincs felrobbantós-átverős-legyilkolászós évadzáró.
Várjuk a jövő évet, abszolút van hova és miért folytatni a sorozatot. 7/10 (az évad pedig 8/10)

mrsparis - 2014. 12. 25. 14:06

Dhomasson jókat mosolyogtam, mert nekem is megfordult a fejemben hogy elrabolják a babát – még szegény öregre is gyanakodtam, a parkfriendre :) és azt is vártam, hogy azért tûnt el a mama, mert kém volt :)))

Kellemes Ünnepeket minden Homeland rajongónak!

Épp a Sturdustot nézem – Claire Danes-szel ;)

bëiz - 2014. 12. 25. 17:06

Egy nagyszerű évad közepes fináléja. :) Először ezt hittem haragszom (az írókra és készítőkre), de aztán arra jutottam, hogy – az anya szálat nem számítva – ez egy intelligens évadzáró lett. Persze minden sorozatnéző igényli, hogy tolják a képébe a büdös nagy cliffhangereket, de meg lehet lenni ezek nélkül is. Apránként, csepegtetve felvezették a következő évadot, Carrie sem tűnik többé szívtelen anyának, ráadásul ízlésesen megemlékeztek egy elhunytról is. Kaptunk egy “civil” részt + egy kis iránymutatást jövőre. Nem volt ez annyira rossz, mikor megérkezett Lochart és leült közéjük whiskizni elnézegettem volna őket akár egy teljes epizód erejéig is, ahogy beszélgetnek. :) Epizód: 6/10
Maga az évad hihetetlenül jól sikerült. Ha a finálé nem ilyen langyos akkor bőven megérdemelné a 9/10-et. Sajnos egy pontocskát le kell vonnom ebből, de lényegtelen… A 8/10 egy nagyon nagyon jó eredmény, idén ősszel nem volt párja. Jövőre ugyanitt. :)

viky - 2014. 12. 25. 22:46

Ott rontottam el, hogy belenéztem a kommentekbe mielőtt megnéztem volna a részt… Nagyon vártam már a finálét, de nem volt időm megnézni csak most, viszont kíváncsi voltam, hogy ti mit gondoltok róla. Az első 3-4 hozzászólás után már éreztem, hogy itt baj van :) Aztán vissza is vettem az elvárásaimból és így néztem meg a részt, ami olyan volt, mint az előző évad fináléjának utolsó x perce: vártam türelmesen, hogy történjen valami, aztán igazából nem történt semmi. Sajnálom, hogy így alakult, mert úgy álltam neki ennek az évadnak, hogy nem vártam különösebben és nem is bántam volna, ha nincs. Sokszor alig tudtam magam rávenni, hogy megnézzem a heti részt. Már nagyon a kaszálás határán voltam, amikor jött a 4×06 és a jobbnál jobb részek, és lassan első helyre vettem a heti nézős sorozataim közül. Ez a finálé most azt érte el, hogy az 5. évadot pont annyira várjam, mint az előzőt, és ha nem állnak elő valami jó sztorival, akkor azt hiszem, elbúcsúzunk egymástól…

Ombre - 2014. 12. 26. 14:59

Anthonz – 2014. 12. 22. 19:09 :

“Bár 2 dolgot nem értek: mért nem akar Der Adal a CIA főnök lenni, és hogy mért akart megszabadulni Quinntől (bár ezt lehet értem végülis).”

Azért kérte fel Sault Adal,mert neki ő csak kirakat embernek kell,és ha majd bűnbak kell,akkor csak rámutat Saulra,és végleg repül mint Lockhart.
Saulnak simán Quinn szindrómája lett,azaz egyszerűen nem bír leállni a hírszerzősdivel,mivel mondjuk nagyon jól tudja hogy máshoz nem is ért,és a civil szféra nem lenne annyira nagy kihívás számára sem.

A kisgyerek elrablását,vagy valami olyan fordulatot én is vártam,hogy például kiderül:
Carrie testvére alvó tálib ügynök.

Kissur - 2014. 12. 26. 23:30

Mi van akkor, ha azért írták ezt a részt, mert nem is ez lett volna az eredeti vég, hanem Dar Adal és Hakkani lebuktatása, csak mivel berendelték az 5.évadot, inkább eltolták és az egész 5.évad erről fog szólni.

Challen - 2014. 12. 27. 14:36

A múltkor a hírekben linkeltek egy készítői nyilatkozatot, amiben azt mondják, fogalmuk sincs, hogy miről fog szólni az 5. évad, de az az egy biztos, hogy Pakisztánba nem mennek vissza. Na ez a baj, mert akkor azt jelenti, hogy a sok wtf zárójelenet után úgymond “elvarratlan” marad a történet.

torjack - 2014. 12. 27. 15:23

“valami olyan fordulatot én is vártam,hogy például kiderül:
Carrie testvére alvó tálib ügynök.”

WTF?

A nővére vagy inkább a tinédzser öccse lenne az?

:D

Ombre - 2014. 12. 27. 16:01

torjack:

A nővére…és mivel otthagyta a gyereket neki a végén,majd szépen azzal fogják zsarolni Carrie-t,hogy ő is beálljon a Hakkánit támogatók közé…

tatuko - 2014. 12. 27. 16:02

Valóban csalódás volt az évadzáró.
4/10, mert azért a Saul – Dar Adal párbeszéd meg a temetés utáni whiskeyzés hangulata megmentette nálam ezt a csendesen, szappanosan folydogáló részt.
Az anya-féltestvér szál tök fölösleges volt, ha az nincs és kicsit többet tudunk meg a CIA háza táján folyó dolgokról, akkor elfogadhatóbb lett volna a lezárás.

Csak szerintem egyre szomorúbb Saul ragaszkodása a hírszerzési munkához, amikor mondja, hogy bármilyen pozíciót elfogad…emiatt már egyszer elveszítette a feleségét és a tekintélye sem a régi. Úgy tűnik vki nem tudja mikor kell távozni.

Quinnért szorítok és remélem kapunk válaszokat a következő évadban, még ha az nem is Pakisztánban játszódik.

Összességében szerintem is 7/10 az évad és szép talpra állás a 3. vad után.

torjack - 2014. 12. 27. 18:07

Ombre: Azt hittem, csak viccelsz :D

Carrie nővére, mint tálib ügynök…ez meredekebb, mintha Brody-t ásnák ki a sírból.

mrsparis - 2014. 12. 27. 23:54

Vagy Brody él és Carrie nõvérénél lakik a padláson…

egy igazi szakember - 2014. 12. 28. 14:34

Szíriát említettek, hogy Quinnék odamennek, az aktuál politikát figyelve nem elképzelhetetlen Szíria.

Ombre - 2014. 12. 28. 19:00

mrsparis – 2014. 12. 27. 23:54 :

Norman Bates anyjának udvarol közben…

Memari - 2014. 12. 28. 19:55

6 pörgős rész után fura volt ez a lassú tempó. Mivel már itthon vannak, nem lehetett már úgy tovább vinni a pörgős cselekményt, de sajnos számomra nem keltették fel kellően a köv. évados várakozást.

TJ - 2014. 12. 29. 04:32

Nos… vajon miért kellett behozni Carrie családi drámáját? Miről is szólt az utolsó rész? Carrie gyakorlatilag magára marad, elveszíti a hozzá legközelebb álló személyeket.
Hogyan veszítse el Quinnt? Behoznak egy jó kis ütős családi drámát, amit a csökönyös Carrie majd egyedül akar kezelni. Quinn felajánlja neki, hogy odamegy, ott lesz neki, segíteni fog neki, egyebek. Oda van a csajért, szerelmes meg minden. Jót akar neki oszt kap egy jó nagy visszautasítást. És hoppá megvan az ok, hogy elmenjen suicide missiönre.
Carrie kapcsol, jön Dar Adal meg Saul és végül úgy néz ki a dolog, hogy kedvenc főhősnőnk elveszített mindent és mindenkit aki/ami fontos volt neki.
Cliffhanger, évadzáró, függöny.

Ombre - 2014. 12. 29. 15:23

TJ – 2014. 12. 29. 04:32 :

Quinn akkor is elhúzott volna missziózni ha Carrie hagyja magát meghupákolni.és a mostani küldetése nem biztos hogy öngyilkos.

torjack - 2014. 12. 29. 19:24

Most lehet én emlékszem rosszul, de Quinn pont, hogy nem akart missziózni, ki akart szállni az iparból Carrie-vel kéz a kézben. Miután hősnőnk lerázta telefonon, Quinn azután gondolta meg magát.

Memari - 2014. 12. 29. 21:19

Vajon mi volt abban a levélben és milyen levélkupac volt, amint Quinn visszapasszolt és inkább “sértődésből” akciózni ment?
Carrie volt az első címzett.

Blushda - 2014. 12. 29. 23:41

Memari: Az a halom levél búcsúlevél volt, abban az esetben kézbesítendőek, ha a delikvens meghal. Quinn Carrie-nek írt búcsúlevelet arra az esetre, ha az új küldetése közben életét vesztené.

Ombre - 2014. 12. 30. 23:09

Blushda – 2014. 12. 29. 23:41 :

Quinn két levelet írt,az egyiket a molett nőnek címezte.

werewere - 2014. 12. 31. 19:59

Lehetséges magyar jelenlét: a végén Carrie kisbabája mintha azt mondta volna, hogy “Szia, anya!”

Piemaker - 2015. 01. 01. 19:29

Évadzáróról egy kicsit:

Az ilyen szappanos dolgokat a Revenge-ben még elviselem,de ezt ide miért kellett?
A 2. részt már elfelejtettük,a sorozat szépen visszatalált a helyes ösvényre,erre kapunk egy ilyen évadzárót.
Az összhatást szépen lerombolta de még így is pozitív az évad mérlege szerencsére.

Várom a folytatást,de ha így akarnak karaktereket mélyíteni azt oldják meg úgy,hogy a részek közben élvezhetőbbek legyenek.Köszönöm.

Zora - 2015. 01. 02. 15:04

A “szappanos rész” pont azért kellet, hogy jobban láthassuk Carrie jellemét. Ő ugyanis meg volt arról győződve, hogy genetikusan nem alkalmas hosszútávú kapcsolat kialakítására. Merthogy, neki is ugyanaz a betegsége, mint az apjának, aki – C meglátása szerint – szintén nem volt alkalmas egy kapcsolatra. Nos, ennek mondott ellent az anyja, aki bevallotta, a férje mindent megtett a kapcsolatukért, míg az anya nem. Emiatt vállalta fel – vagyis csak akarta – C a kapcsolatát Peterrel, csak már túl későn – amikor törölve lett a tel.száma.
Szerintem emiatt volt fontos ez a rész. Számomra…

Ombre - 2015. 01. 02. 23:17

Zora – 2015. 01. 02. 15:04 :

Kérdés hogy Carrie egyáltalán miért állított párhuzamot egy betegség,és az apja között,azt gondolva hogy ennek bármi hatása lenne arra hogy hogyan tudná viselni magát hosszú távon egy hapsi mellett.
Szerintem itt kifogáskeresés történt hosszú éveken át Carrie részéről,meg kellett magának magyaráznia azt hogy miért fontosabb számára a karrier,mint a megállapodás egy csóka mellett.
Ezt a hivatást nem lehet csak alkalmi partnerekkel kibekkelni,lásd Saul,és Mira szenvedései.

blogen - 2015. 03. 16. 08:40

Ma kezd az orosz verzió:

http://www.kinopoisk.ru/film/838704/

blogen - 2015. 03. 16. 08:43

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz