login |

Pilot-mustra: Bad Judge – 1×01

2014. 10. 09. 14:44 - Írta: winnie

4 hozzászólás | kategória: 2014/15, kritika, pilot-mustra,

(human pilotkritikája) Amikor a pilotokat nézem, akkor olykor felfirkantok magamnak egy-két szót, hogy emlékezzek majd erre-arra a kritika írásakor, hogy ne hagyjak ki olyan dolgokat, amiket érdemes megemlíteni, amik hasznosak lehetnek. Idén a Bad Judge pilotja volt az első, aminél egyetlen szót sem jegyeztem fel magamnak. És nem azért, mert annyira lekötött volna az NBC komédiájának 20 perce.

BAD JUDGE – 1×01 – 2/10

A Bad Judge elég alacsony pontszáma nem annak szól, mint mondjuk a Mulaney-é, simán el tudom képzelni, hogy a folytatás a 2. vagy az 5. résztől értékelhető lesz, de amit a pilotban összehoztak annak nem sok füle volt, farka pedig pláne nem. Ettől még persze belejöhetnek a készítők, kiforrhatja magát a sorozat – csak én és még sokan mások már nem biztos, hogy megvárjuk azt.

A fentieknek egyébként főként technikai okai vannak: például az eredeti pilot leforgatását követően, amikor megérkezett Liz Brixius, a Nurse Jackie-t jegyző showrunner, eszközölt pár változtatást (érdemes megnézni a májusi előzetest, abban még van egy barátnője/lakótársa a főhősnek és a szerető is idősebb és nem tipikus jópasi), hogy aztán az 1×04-et követően kreatív nézeteltérésekre hivatkozva lelépjen. Megérte tehát sokat változtatni.

Egyébként, ha már említem Brixius-t, akkor hivatkozhatnék magára a Nurse Jackie-re is (nem teszem, mert alig páran ismerik), ami lehetne a Bad Teacher és a Bad Judge mintájára Bad Nurse is – nagyjából ezt a vonalat viszi tovább a sorozat, hiszen adott egy bizonyos, fontos foglalkozást űző személy, aki hiába profi, a magánéletben szétszórt. Csak annyi a különbség, hogy a Bad Judge bírója nem drogozik és csalja a férjét, mint a Nurse Jackie-ben, és nem a pénzes férjre hajt, mint a Bad Teacher-ben, hanem egyszerűen szeret bulizni, pasizni, szereti élni az életét. Csakhogy amit kábelen jól meg lehet valósítani, azt az NBC nem biztos.

Technikai okok ide vagy oda, a bajok gyökerei ezekre vezethetőek vissza, ezekből a változtatásokból tűnik ki, hogy a pilot és a sorozat berendelését csak az motiválta, hogy “Adjunk egy komédiát Kate Walsh-nak!”. A színésznő és a kicsapongó bíró karaktere volt az egyetlen fix pont ebben a sorozattervben, minden mást változtatgattak – hol a szereplőket, hol a hangnemet és a hangsúlyokat. És nagyon kíváncsi vagyok, hogy a showrunner-váltás például milyen módosításokat fog jelenteni, de igazából tök mindegy, hiszen addig jó eséllyel eldől a Bad Judge sorsa.

Annyira szétszórt, egyszerre mindenféle és semmilyen volt a pilot, hogy nem is tudtam mit értékelni rajta – el kell felejteni a látottakat és tovább lépni a második, vagy egy későbbi részre. Addig talán elfelejtik az About Boy-os vonalat is, mert a pilot feldobja azt a témát is, hogy a bíró karaktere kap maga mellé egy gyereket is, akinek börtönbe küldte a szüleit. Egyes értesülések szerint ugyanis az eredetileg állandónak szánt gyerek sem marad a sorozatban – támogatnám ezt a megoldást, mert ez a szál rém feleslegesnek tűnik ebben a műfajban.

Aki Kate Walsh-t akarja látni, ahogy lubickol a kikapós bírónő szerepében és olykor otromba poénoknak a részese, annak be is jöhet a Bad Judge, de nekem ennyi rohadtul nem elég, jó lenne némi tartalom is, vagy legalább értékelhető humor, nem csak ez a vegyesfelvágott, ami egy cseppet sem volt szerethető.

4 hozzászólás Ne habozz!

Lajosék a másodikról - 2014. 10. 09. 15:56

Egy percet nem láttam a Greys Anatomy és tsai-ból, szóval nekem nagy wtf volt, hogy Kate Walsh 46 éves.

A trailer masszív 0 pontos, ehhez képest kellemes meglepetést szerzett a pilot. Értelme ugyan a világon semmi, de egyáltalán nem jelentett gondot végignézni.

A konklúzióval egyetértek, az NBC kezd rendszert csinálni abból, hogy megvesz egy közepesen nagy nevet (Debra Messing, Kate Walsh), és onnantól részükről a fáklyásmenet. A nézők részéről meg a jelek szerint a fakjúsmenet, de ez mellékszál.

winnie - 2014. 10. 09. 16:20

tavaly michael j. fox, akinek a sorozata ugye még koncepcióval sem rendelkezett, jövőre bill cosby, stb…

Neoprimitiv - 2014. 10. 09. 20:21

“ahogy lubickol a kikapós bírónő szerepében és olykor otromba poénoknak a részese, annak be is jöhet a Bed Judge” – LOL, Freud bácsi örülne!

winnie - 2014. 10. 11. 17:28

vó, hát ez az 1×02 ezerszer jobb lett. az elején azt hittem, hogy új showrunnerös epizód, mert nem volt gyerek és liz brixiust sem írták ki, de a vége miatt elég hamar ki fog derülni:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz