login |

Második blikk: Selfie + Manhattan Love Story

2014. 10. 10. 18:30 - Írta: winnie

8 hozzászólás | kategória: 2014/15, kritika, ,

Selfie – 1×02: 6/10. (Pilotkritika itt.) A Selfie folytatása nem nagyon ihletett meg, afféle “végülis”-epizód volt, tovább vitte a pilot nyomvonalát, olykor kicsit merészebb poénokkal, s közben végig azon gondolkodtam, hogy mennyire fura látni az Amerika pités MILF-csávót (megvan még?), vagy a Harold & Kumar Harold-ját ebben a kimért, tanítóbácsis szerepben. A nebulóként viszont minden tipikus húzást bevető Karen Gillan továbbra is nagyon jópofa.

Verdikt: maradok, mert Gillan és Cho még mindig jók együtt (a többiek alig szerepeltek, pedig a pilotban voltak jobb pillanataik – igaz kaptunk egy Charlie-t, aki cserébe remek volt), de idővel több kell majd egy átlagos szintnél.

Manhattan Love Story – 1×02: 6/10. (Pilotkritika itt.) Ehh, annyira béna ez a két karakter már önmagukban is és nem csak egymással, hogy az már-már átmegy cukiba, ahogy képesek elcseszni annak lehetőségét, hogy komolyabban összejöjjenek. Mondom ezt annak ellenére, hogy még mindig nehezemre esik elfogadni a tapló pasit, de már mutatkoznak biztató jelek.

Ez az osztályzatban is meglátszik, sokkal jobban bejött a folytatás, mint a pilot, és nem csak a destruktív szerencsétlenkedés élvezetes helyenként, hanem dialógok szintjén is többet nyújtott a sorozat – az az utcán sétálós hosszú párbeszéd nagyon jól sikerült. Cserébe viszont a mellékkarakterek, a két testvér, az apa és a barátnő olyan szinten NULLA, hogy ha a folytatásban is ennyi időt szánnak rájuk, akkor lengetni fogom a kaszát.

Verdikt: egyelőre azonban még maradok, mert szeretem az aranyosnak szánt romantikus komédiákat.

8 hozzászólás Ne habozz!

Julian Plenti - 2014. 10. 10. 20:09

MLS-ben a lány nem jó, és ez leginkább akkor látszik (hallatszik), amikor magában beszél. Persze, a srác sem egy Laurence Olivier, de legalább próbál úgy beszélni, mint egy színész. A lánynak még ez sem sikerül…
A mellékszereplőknek pedig annyi karakter se jutott, mint egy papírmasé-figurának. Úgyhogy nálam kasza.

winnie - 2014. 10. 10. 20:17

lehe. en mar irtam, hogy elfogult vagyok vele a multja miatt, viszont szerencsetlen naiv lanynak szerintem ettol fuggetlenul is remek.

Zyta - 2014. 10. 10. 20:45

Nekem bejön mindkét sori, főszereplő páros mindkettőnél baromi jó, sőt, MLS-nél nekem a mellékszereplőkkel sincs bajom, akkor már inkább a Selfie-nek van ilyen irányban hová fejlődni, ott viszont nagyon közel áll hozzám a marketinges vonal.

zsemlye - 2014. 10. 10. 21:23

Engem mindkettő megvett kilóra

Karen Gillian, ahogy hangsúlytalan géphangon BUTA, Cho zseniális volt a FB rákattanás nagyon eltalált

MLS amennyire rüheltem Jake McDorman-t (az egyébként zseniális thx Cappie) Greekben, annyira bírom most. Jól áll neki.

montanosz - 2014. 10. 11. 10:37

Manhattan:

köszi az ajánlást, Analeigh Tipton-ban van valami a fiatal Meg Ryan-ből, de amugy is lefedi az “aranyos” szó magát a sorit is, maradok és nézős))

Julian Plenti - 2014. 10. 11. 16:23

@ winnie: azért a naiv lányok is tudnak ám rendesen hangsúlyozni :)
De persze, értelek, ha elfogult vagy, úgyis mindegy, hogy beszél. Kinek a pap, kinek meg a papné :)

DarylD - 2014. 10. 11. 23:58

Selfie két rész után is nézhető, erős közepes, olyan mosolygós cucc, egyszer kétszer sikerült megnevettetniük is. A két színész miatt maradok továbbra is.

Thomas - 2014. 10. 13. 13:55

MLS 1×02: nekem kb. a pilot szintjén maradt, vagyis 6/10. Aranyos, még folytatom, de a szerencsétlenkedés sok (visszatérő “poén”, hogy a telefonját sem tudja normálisan kezelni), és végre talán megértettem, milyen is a kínos humor (az a fehérnemű üzletes jelenet is sok volt nekem:) Szerintem nincs baj a mellékszereplőkkel, talán az hozta a legviccesebb pillanatokat, ahogy a srácot zsarolta a tesója a csekkekkel, meg ahogy az apjuk játszott velük:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz