login |

The Walking Dead: kemény lesz az 5. évad?

2014. 10. 10. 21:45 - Írta: winnie

28 hozzászólás | kategória: kritika,

A The Walking Dead – 5×01 kapcsán* azt hiszem, hogy az eddig megjelent kinti és hazai vélemények is egyetértenek abban, hogy az évadnyitó kifejezetten brutálisra sikerült, tévében nem nagyon szoktunk efféléhez – ezt én is csak megerősíteni tudom, szóval aki keménykedésre vágyik és a karakterdrámát másodlagosnak ítéli meg, annak lehet, hogy érdemes lesz visszanéznie a mostani kezdő részre.

Most, hogy felidézem a 4. évados finálét, emlékszem, hogy a nagy kérdés az volt akkor számomra, hogy az 5. szezont milyennek képzelik el a készítők: ismét kvázi egy helyszínre fognak korlátozódni a történések, mint a 2. és a 3. évadban, vagy pedig folytatódik a 4. évad második felében elkezdett vándorlás? Rick-éket nyilván csábítja a megállapodás lehetősége, de most egyesek szeme előtt ott lebeg egy másik fő cél is, amiről nem szabad elfeledkezni.

Az viszont biztos, hogy az a helyzet, amiben a 4×16 végén került a karakterek többsége, még véletlenül sem kecsegtet nyugodt pihenéssel. Sokan kitalálták (vagy kitalálni vélték), hogy mi az a Terminus, mi a helyzet a lakóival, s a készítők sem húzzák sokáig a válaszokat, elég hamar ránk zúdítanak mindent – nem csak azt tudjuk meg, hogy kik ők és mit akarnak, hanem azt is, hogy miért.

Persze aki néz előzeteseket, az nagyjából tudja a választ arra a kérdésre, hogy milyen évadra kell számítanunk, én meg anélkül, hogy készítői interjúkat olvastam volna, nyugodt szívvel állíthatom azt is, hogy a jelenlegi főszereplő gárdát is meg fogják nyirbálni – tippre azért is gyűjtöttek össze 15-16 főt, hogy ez ne okozzon gondot.

Spoilerek nélkül több konkrétumot nem is nagyon merek említeni a premierről, talán még annyit, hogy a sztori több idősíkban játszódik és mondhatni 3 szálon fut, és amellett, hogy kiderülnek dolgok a Terminus-ról, sőt, még Eugene is válaszol arra a kérdésre, hogy mi lehet a zombijelenségre a gyógymód. Ja, és új főcímet is kapunk új képsorokkal.

Sosem voltam überrajongó és bár ez a szezonnyitó az egyik aspektusa miatt sajnos csalódást okozott, de összességében mindenképp pozitív a véleményem róla, kifejezetten bejött feszült és izgalmas volt, s ami még fontosabb, érdekel, hogy mi lesz a folytatás. És ha van sorozat, amelynél biztos nem fog gondot okozni sztorik és új történetszálak kitalálása, akkor az a The Walking Dead – elég csak megnézni, hogy a képregény-változat nemrég megjelent 132. száma milyen durvára sikerült.

* Az évadnyitó rész Amerikában magyar idő szerint hajnalban lesz látható, itthon pedig szinkronnal 13-án, hétfő este 21:50-kor a FOX-on – mi a csatorna jóvoltából láthattuk premier előtt az 5×01-et. Jövő hét elején érkezik a “rendes” kritika is human-től.

28 hozzászólás Ne habozz!

Pocok - 2014. 10. 10. 21:53

Valami road trip lesz az egyik nem? Hogy el akarnak jutni valahova.

Imre - 2014. 10. 10. 22:47

Én csak azt nem értem, hogy (amerikában járunk) miért nem találkoztunk még dagadt, zombival? Vagy több gyerek zombial? Vagy valami extra, rocker zombi, mármint az volt mielőtt átalakult, a ruhája szín bőr lenne vagy valami… sima emberekről példát venni az utcáról nem pedig ugyanolyan ruhában és testalkattal vonagló zombikat mutogatni 4 éven keresztül… A “józan” amerika vadabb néha mint ez a zombivilág :) am a sorozat 10/10 es nálam. Hol is játszódik, melyik megyében?

Jeol - 2014. 10. 10. 23:13

Vagy olyan zombival aki tangában/alsógatyában van….vagy mondjuk zuhanyzás közben halt meg, szóval ruha nélkül.. :))

Sawyer - 2014. 10. 10. 23:35

Milyen kemény???
El sem olvasom a kritikát, mert az igazság az, hogy ez a sorozat a 2. évad végéig volt nézhető, onnantól egy semmi, egy helyben toporzékoló lószar, a karakterek semmisek, belőnek néhány kamu drámát, mellé 1-2 jelenet hentelést, aztán szeresse a néző.

Logikai hibáktól hemzseg, ráadásul az 1. évadban elb*sztak minden pénzt a készítők, anno egy egész várost meg tudtak csinálni zombi-apokalipszis beütésűre, most meg szántóföldeken meg erdőkben játszódik az egész, olcsó költségvetésű effektekkel, akciókkal. Egyedül a smink, ami dicséretet érdemel, de hogy miért szereti annyi ember, azt szívesen meghallgatnám, véleményem szerint azért, mert ez a “legigényesebb” zombis sorozat.

Nyilvánvaló, hogy nézni fogom az 5. évadot, márcskaazértis’, de nem várom, na!

vasile - 2014. 10. 11. 08:19

Pár logikai hibát írj már légyszi,hátha kiderül hogy veled van a baj. :)

winnie - 2014. 10. 11. 08:39

inkább ne. egyrészt a flame miatt sem, másrészt meg azért mert a “logikai hiba” azt jelenti, hogy az illető nem talált valamire logikus magyarázatot. attól még más simán megértheti az adott szituációt – a készítők nem várhatják el, hogy mindenki ugyanúgy megértsen mindent.

arról nem is beszélve, hogy több száz, ezer kritikában és kommentben van leírva, hogy ki miért szereti a sorozatot – nem mintha ez számítana, mert aki nem szereti, akinek nem tetszik, annak akkor sem fog tetszeni, ha olvas róla valami pozitívat.

ez egyébként jó így egymás alatt:)

“hogy miért szereti annyi ember, azt szívesen meghallgatnám” és “El sem olvasom a kritikát”

meg ez is: “belőnek néhány kamu drámát, mellé 1-2 jelenet hentelést, aztán szeresse a néző.” vs “Nyilvánvaló, hogy nézni fogom az 5. évadot, márcskaazértis”

szerintem a készítők imádják az ennyire befogott nézőket:)

a lényeg, hogy általában az szokott lenni az indok, hogy pocsék a sztorim gyengék a karakterek, nem érdekes, stb – ezek a jó indokok, a többi már nem annyira. főleg itt, mert azt nem tudom elképzelni, hogy valakin egy csontegyszerű zombisorozat kifogjon. oké, azt aláírom, hogy okozhat negatív élményt, hogy valakit nem tud kikapcsolni, mert folyton stresszel a “hibákon” és ettől tartja rossznak, de ilyenkor kell megbeszélni, meg kérdezni a dolgokat.

winnie - 2014. 10. 11. 08:40

de egyébként tényleg kíváncsi vagyok, hogy ki mit vár az 5. évadtól. és arra is kíváncsi vagyok, hogy a készítők a sok lehetőség közül idén melyiket fogják meglovagolni és hova vezetik ki a szezont.

Eli - 2014. 10. 11. 09:42

Na jó, akkor tippelde. Mindenféle képregényes előtudás nélkül szerintem valami ilyesmi lesz:
Kicsit gyanúsan éreztetni akarták a fináléval, hogy a terminusiak kannibálok, de hiába átverés gyanús, én is ezt tartom a leginkább logikus magyarázatnak arra, miért tartanak vagonokban embereket. Kicsit félek, mert egy ilyen kiszolgáltatott helyzetből nehéz olyan sztorival előállni, amivel hihetően kihalásszák a bajból a csapatot. Ha az lesz a megoldás, ami a trailerben is volt, az talán még éppen elfogadható, de nekem kicsit erőltetett. Aztán ha túlesünk a cliff feloldásán, csak annyit várok, hogy olyan legyen, mint eddig. A történetre, mint winnie is írta, van bőven ötlet alapanyag, azzal nem lesz gond. A stílus meg bevált recept, nem hiszem, hogy változtatnak rajta. Egy kérésem van, minél hamarabb legyen zombieledel Eugene-ből. Nyilvánvaló, hogy nem fogja megmenteni a sok millió nézőt hozó világot, szóval ne lebegtessük, hogy lehet megoldása az egésznek. Szóval halál reá, minél előbb. Vagy derüljön ki, hogy szart se tud, ez is egy opció.

_Peter - 2014. 10. 11. 10:14

“Miért nincs dagi, gyerek, tangás zombi?”

Kb. cikinek érzem hogy választ írok erre, de tessék:
A dagik már az elején nem bírtak elfutni, megették őket. A gyerekek szintén nem tudtak elmenekülni, vagy ha szorult a hurok a szüleik inkább megölték őket. Aki nem tud elmenekülni, annak ideje sincs megzombulni, vacsora lesz belőle.

Amúgy meg sokkal több idő, pénz lenne rövidgatyás zombikat csinálni, így a maszkmesternek elég csak a fejet, kezeket elkészíteni.

A Z Nationben gondolom majd megeresztenek ilyen poénokat pl. amerikai focista és haverkodnak vele, mert a sisak miatt úgysem tud harapni. Az Asylum direkt a poénra utazik, na abban a sorozatban lehet keresni tangás zombikat akinek ez a perverziója. :)

Én úgy hangolódtam a premierre, hogy a finálé utolsó jelenetét megnéztem ahogy kellett volna. “They _fucking_ with the wrong people.” Mennyivel hatásosabb így, nem is értem miért akkora ügy ez…

Viszont továbbra is attól tartok az évad felépítése ismét ilyesmi lesz: premier, mid-season vége és nyitás aztán finálé, tehát 4 részből tudsz mindent. Közben meg várjuk történjen már valami.

Jeol - 2014. 10. 11. 10:45

Én azt várom, hogy végre elindul a sorozat az akció irányába legalább pár epizódig, és nem ragadnak le a személyi konfliktusoknál, és drámáknál.

marsters - 2014. 10. 11. 11:29

Tippre: Bob,Sasha,Tyresee megfog halni. Carol is esélyes meg Beth. Többiek valószínűleg megmaradnak 6.évadra.

lynx - 2014. 10. 11. 11:44

Hú, jó úgy olvasni spoilermentes, felcsigázó kritikát, hogy még nem is ment le a rész.

“Az évadnyitó rész Amerikában magyar idő szerint hajnalban lesz látható, itthon pedig szinkronnal 13-án, hétfő este 21:50-kor a FOX-on”

Kérdés:
Magyar idő szerint hajnalban. Oké, de melyik napon hajnalban? Most lehet, hogy én vagyok gyökér, de a magyar premier egyértelmű, az amerikai nem.

Sawyer - 2014. 10. 11. 11:50

Nyilvánvalóan az idióta döntésekből tucatnyit tudnék felsorolni, de ezt még ráfoghatjuk a karakterek egyszerűségére. Megmondom őszintén, az első 2 évad nagyon bejött, ott viszonylag minden szereplő rendben volt, neadjisten még izgultam is értük, de a 3. évadnál akkora 180 fokos fordulatot vett az egész, hogy nem hittem el. Ami azóta jellemző rá, az az, hogy nem tudnak mit kezdeni a történettel, se a szereplőkkel, a párbeszédek fájdalmasak, és innentől kábé végigkíséri az évadokat a LOGIKAI BAKIK tömkelege. Igazából kiemelni nem tudok sokat, mert ez a 2 évad számomra elég felejtős, össze is olvadtak, de amire még az elején felkaptam a fejem, az az, hogy ha több hónapot volt Ricky boy kómában, nőtt 20 méteres szakálla, akkor ki a fene etette? Az infúziót naponta cserélni kell. Aztán felébred, találkozik a négerekkel, de fel sem teszi a kérdést, mi ez az egész. A 2. évad elején volt az országúti dugó, ahol tele voltak a kocsik halottakkal, de nem szanaszét, hanem mint egy mintacsalád, szépen ülve. Na ott meg csak ellenállás nélkül elaludtak az autókban? Na aztán a börtönös részektől indult be a lejtő, döntések, logika, egyszerűség, semmiből megjelenő zombik, stb. Viszont ami megmosolyogtatott, az Hershel volt, aki felvette Törpapa szerepét :D

murder1 - 2014. 10. 11. 11:56

@lynx: Amerikában vasárnap este, vagyis itthon az már hétfő hajnal

Vektru - 2014. 10. 11. 21:22

Sawyer: Inkább ne írnál vagy legalább olvasnád vissza amit írsz, mert minden 2. mondatoddal ellent mondasz magadnak.

Egyébként várom az új részeket, és bízom benne, hogy nem csak arra a 4 részre lesz kiélezve az évad amit említettek korábban.

winnie - 2014. 10. 12. 09:48

vó, ez nem semmi:) oké, tudom, hogy nem mindig szájbarágós minden sorozat, de olyat ritkán olvasni, hogy valaki elvárja, hogy szájbarágós legyen.

a kérésekre egy csomó válasz létezhet, de akkor adok párat.

“de fel sem teszi a kérdést, mi ez az egész”

komolyan azt gondoltad, hogy minden párbeszédjüket felvették? több napot voltak együtt, egy csomót dumáltak, de csak azt mutatták, ami a nézőnek infót jelent.

“több hónapot volt Ricky boy kómában, nőtt 20 méteres szakálla, akkor ki a fene etette? Az infúziót naponta cserélni kell.”

hát, akkor ezt könyveld el rejtélynek. ez nem logikai hiba, lehet, hogy valaki tett valami, csak nem tudod, hogy ki és mit. hanem egyszerűen nem tudod a választ, mert nem mondták meg neked. nem akarták a szádba rágni. mert nem fontos. és mert nem volt olyan írói eszköz, amivel elmondják. (senki nem tudta volna elmondani.)

“A 2. évad elején volt az országúti dugó, ahol tele voltak a kocsik halottakkal, de nem szanaszét, hanem mint egy mintacsalád, szépen ülve”

és ezen sokat törted a fejed, de nem jöttél rá, s az volt a következtetéses, hogy az írók buták? ha én nem jövök rá valamire, akkor más következtetésre szoktam jutni:)

de akkor így most el kell ismernem, hogy mégsem olyan egyszerű ez a sorozat, mert ha egy emberen kifog, akkor lehet, hogy elég sokan nem értenek benne sok mindent. a többségnek szerintem azért nincs gondja a megértéssel.

Sawyer - 2014. 10. 12. 12:49

Ahogy olvasgattam a korábbi kritikákat itt vagy más oldalon, úgy látom, nem csak én vagyok így ezzel. És nem, nem várom el, hogy mindent a számba rágjanak, de ez nem egy Lost, ahol a rejtélyek viszik a sorozatot, viszont túl felszínesek a dolgok.

Mivel mondok ellent magamnak? A 3-4. évad számomra szánalmas volt, az első kettőből meg leírtam, mi volt a gondom.

adam - 2014. 10. 12. 15:42

Sawyer: Remek, leírtad (nem is egyszer) úgyhogy mehetsz is.

Sawyer - 2014. 10. 13. 07:46

Oké, ha megsértettem valakit, bocsánat, visszaolvasva az első hsz-emet elég heves volt, a későbbiekben kulturáltabban írok véleményt, az 5×01-nél talná vitázunk egy jót.

Ennn - 2014. 10. 13. 18:01

hat perc körül kb 20-szor állítottam meg…
ütött.
Nem értek egyet azzal, hogy nem volt karakterdáma, mert szerintem az volt.
Amit szeretek.
Nagyon.
Persze akció is volt benne bőven. Jó hogy ebben a sorozatban nincsenek szétkoreografálva a verekedések. Vagy ha igen, nem látszik.

m minnifield - 2014. 10. 13. 19:46

Sawyer – 2014. 10. 12. 12:49

“Ahogy olvasgattam a korábbi kritikákat …”

ne, könyörgöm, ha jót akarsz magadnak, meg nekünk, akkor ne olvass vissza, vagy ne tudasd velünk, mit olvastál.

:D

akkor gondolkoztam az internet uninstallálásán, amikor 4 évad után még mindig azon “gondolkozott” valaki, hogy a fű miért akkora amekkora.

még egy ilyet ne :D

bëiz - 2014. 10. 13. 21:35

Sawyer: mindenféle személyeskedés nélkül mondom, hogy a hozzãszólásod tele van logikai bakikkal. Nem viccelek, és nem túlzok, minden második bekezdésed ellent mond az előzőnek. Így viszont világos, hogy miért nehéz megértened bizonyos dolgokat. Azt tanácsolom, hogy ne nézd a sorozatot. Ha nem érted, ha zavar, ha eleged van belőle akkor hagyd ott. Neked lesz könnyebb, nem kell mérgelődnöd annyit.

elfelejtettemazelőzőnickem - 2014. 10. 13. 21:46

Igen sawyer az a legnagyobb probléma, hogy a készítők azt gondolták, hogy minimális szinten a nézők tudjanak primitívnek számító következtetéseket levonni. Van aki nem tud. Tudjuk. Mindenki saját hozott anyagból tudja az elé tett dolgokat megérteni. Ezen nem tud változtatni senki, esetleg a Disney chanel, ott még magyaráznak mindent szájbarágósan.

elfelejtettemazelőzőnickem - 2014. 10. 13. 21:49

Sawyer: “3-4. évad számomra szánalmas volt,”

én mást neveznék szánalmasnak.

“Ahogy olvasgattam a korábbi kritikákat itt vagy más oldalon, úgy látom, nem csak én vagyok így ezzel. ”

Igaz lehet, ugyanis az internetkapcsolat, és a hozzászólás szabadsága nincs szellemi szinthez kötve. nyugtasson a tudat: nem vagy egyedül.

Sawyer - 2014. 10. 14. 16:58

Milyen ellentmondások, írd már le az a rengeteget kérlek.

Era08 - 2014. 11. 28. 10:56

Sawyer: Első kérdés. Felébredsz a kómából, gőzöd sincs, mi történt veled, mióta fekszel kórházban, az egész világ egy káosz… Elkezdesz agyalni azon, hogy mi a fene történt és kérdésekkel bombázol vadidegeneket, vagy próbálsz nem összetörni a gondolattól, hogy valószínűleg az egész családod halott, és valamiféle tervet kovácsolni, hogyan találd meg őket?
Második kérdés. Lehet, hogy kómában nyomtad hónapokig, és addig cserélték neked az infúziót, de aztán beütött a zombi-apokalipszis, és káosz lett az egész világ. Attól még nem fogsz meghalni, hogy valaki nem cseréli tovább az infúziódat, vagy igen?
Harmadik kérdés. Nem lehet, hogy azért ültek a kocsiban, mert kiszabadult valamiféle vírus, amit benyeltek, és ettől haltak meg és váltak zombivá? Valaminek okoznia kellett ezt a “betegséget”, és nagyobb a valószínűsége, hogy valami levegőben terjengő cucc, mint hogy mindenkit egyenként beoltottak vele álmukban.
Negyedik kérdés. Ha már hosszú ideje vándorolsz és menekülsz az ellenség elől, elég egyértelmű, hogy szeretnél megpihenni, nyugodtan aludni, ahelyett, hogy fél szemmel mindig ébernek kell lenned. Ezért világos, hogy keresel egy biztonságosnak tűnő helyet, mondjuk egy jól védett börtönt, ahol letelepedhetsz, főleg, mivel van veled egy terhes nő, akinek előbb-utóbb szülnie kell. Vagy te tovább hurcolásznád magaddal?
Ennyit erről.

Derkmen - 2015. 02. 19. 11:58

Sziasztok az én véleményem nagyon jól lett meg csinálva és a története is nagyon jó és várom a 6 évadot,és szerintem ez minden sorozatot ver még a nagy filmeket is.

Derkmen - 2015. 02. 19. 12:13

Azért el gondolkoztató a történet ha igazából meg történne ehhez hasonló helyzet ilyenné válnának az emberek egymáson át gázolnának és nem tartanának össze.
Lennének kisebb csoportok akik nem viselnék el a másikat és csak egymást irtanánk,sajnos ilyen az emberi természet ilyen helyzetben párat befogadsz a többit puszticsd elvek működnének sajnos.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz