Ezzel a sorozattal viszont nem tudom, mit kezdjek. Rossz és jó is egyszerre, szóval gondolom nézem még egy darabig, pedig a felépítése borzasztóan átlagos.

Az alap ugye annyi, hogy a zaklatásos ügyekkel foglalkozó ügyosztály mindennapjaiba tekinthetünk most bele, mindezt teljesen tipikusan bemutatva. Követik a nyomokat, párszor mellélőnek, mire eljutunk a végkifejlethez és a tényleges tetteshez a történetben.

Ami eltérés, és ami tetszik, hogy itt tényleg mások az ügyek egy The Mentalist-hez vagy hasonlóhoz viszonyítva. Azokban 1-2 ilyen epizód fordul elő évente, itt meg mind ilyen, inkább pszichologizálóbb, az ember fejébe nézősebb. E tekintetben mindenképp érdekfeszítőbb a masszánál a Stalker. Persze mindenhol az apróságok számítanak, de valahogy érdekes volt például itt a 3. részben a fő ráébredés.

Ezen kívül még az elég kemény, ahogy a részek indulnak – eddig két igencsak horrorfilmes és egy drámai kezdetet láthattunk. A maga módján mind ütős volt, s az is, ahogy ezektől az eseményektől elindulva elkezdik kibontani az ügyeket.

A probléma itt is a harmadik harmadban van, mint a Bad Judge-nál, meg rengeteg filmnél és sorozatnál. Egyszerűen mintha elfelejtettek volna kielégítő befejezést írni Hollywoodban. Emelni kell a téteket mindig, muszáj valaki életét veszélybe sodorni, hogy akciódúsabb lehessen a lezárás, és már indul is ásítás részemről, mert ez már nem mozgatja a kíváncsiságomat. Ekkor már csak az ezerszer látott sablonokat mutatják be sorban. Persze aláírom, egy krimis újoncnak lehet, hogy még ez is izgalmas.

Szóval a Stalker továbbra sem érdemel magas pontszámot, de 6/10 azért jár, egy ideig mindenképpen nézem még, tippre midseasonig.