login |

Constantine: minden, amit tudni kell a sorozatról

2014. 10. 24. 19:12 - Írta: winnie

24 hozzászólás | kategória: 2014/15, ajánló, kampány, video,

Lejjebb látjátok, hogy mennyire várós köreitekben a Constantine, szóval akár feleslegesnek is mondható ez a poszt. Ha valami démonvadászos és képregényes, akkor az sokaknál kötelezően bepróbálós. Egyébként a sorozat alapja a pár szám erejéig itthon is megjelent Hellblazer, ami DC-s képregény – vicces lenne belegondolni egy Arrow – Constantine – The Flash-crossoverbe, ami természetesen sohasem fog megvalósulni.

Eddigi posztok a sorozatról:

Oké, nem várhatja mindenki a sorozatot, na. Bízok benne, hogy azért lesz hangulat és jól sikerül a Constantine, de egyelőre szkeptikus vagyok. Aki pedig látta a nyáron kiszivárgott pilotot, az ne feledje csekkolni a tévében leadandó részt is, hiszen komoly szereplőcserére került sor.

Nem tudom, hogy az első részt mennyire fogja érinteni a dolog, de az biztos, hogy míg az eredetileg női főszereplőnek szánt Lucy Griffiths kiírásra kerül, addig Angelica Celaya fog érkezni a közönségkedvenc Zed-ként. A kérdés, hogy már az első részben, vagy csak az 1×02-ben.

Mivel a plakátok már kikerültek, a tovább mögé csak pár frissebb, rövidebb-hosszabb promó jutott. Talán tartalmaznak olyasmit is, amit nem lehetett látni a kikerült első részben. (Ja, az utolsó videó Bear McCreary zeneszerzéséről szól, mert manapság minden sorozatnak ő a zeneszerzője.)

24 hozzászólás Ne habozz!

humorpalanta - 2014. 10. 24. 19:58

Szívesen nézném, de egyszerűen nem tudok azon felülemelkedni, hogy mennyire vérciki az, hogy bármi történik, ugyanolyan lazán áll a ruha rajta. Meg sem mozdul. Mintha egy baba lenne, bakker. Szánalmas.

Iceman - 2014. 10. 24. 19:58

Anno a film is bejött és nyáron a pilot rész is úgyhogy izgatottan várom.

DancingDragon - 2014. 10. 24. 20:12

Constantine egyébként Edward Kenway szinkronja, ha valaki összefutott itt a legutóbbi Assassin’s Creed játékkal :3

szél-víz - 2014. 10. 24. 20:37

Mellkas kidülleszt, fejet kicsit biggyeszd oldalra, most jó! :)

Claire8310 - 2014. 10. 24. 20:46

Részemről nagyon is várós, a pilot nálam hangulatilag is rendben volt, a főszereplő is, a laza kabátjával:) az angol akcentus sok mindent megvesz. Zednek meg külön örülök, nagyon jó karakter,Lucy meg hát… Nem volt túl erős.
Szóóóval végre már premier!

sanyika - 2014. 10. 24. 21:08

Kár, hogy országosra jön… :(

noname - 2014. 10. 24. 21:15

A pre-pilot nekem nagyon tetszett , szóval remélem , hogy a történt változtatások csak a pilot előnyére fognak válni .

Poghy - 2014. 10. 24. 23:07

Mindenképp várós, de az azért elég ciki, hogy az országos csatornás szabályok miatt még csak rá se gyújthat a főszereplő. Kábelen biztos, hogy sokkal jobb lenne.

agika88 - 2014. 10. 25. 01:34

#DancingDragon Nem csak a szinkronja volt, de az arcát is ő adta. :D

ElPadre - 2014. 10. 25. 10:55

hát ez állat volt.

everest456 - 2014. 10. 25. 11:03

Aki látta mindkét pilot-ot, leírná, hogy van-e különbség köztük. Köszi.

Treff86 - 2014. 10. 25. 12:36

Nekem nagyon bejött az első rész. Óhatatlanul is a SupNathoz hasonlítja az ember magában, és hát a színész..hm..kicsit több érzelem volt a játékában és az arcán, mint pl Samnek amikor dühös és frusztrált…a szomorútól újabban, meg már a röhögés jön rám, annyira igyekszik, de már uncsi..azért nézem azt is, de ez most jobban tetszik :)

AliasSubs - 2014. 10. 25. 13:24

everest456:

az első 30 percben apróbb változtatások, kivágtak egy-két mondatot, az utolsó 10 perc viszont teljesen más: átírták és újraforgattak szinte mindent.

goodjohnwin - 2014. 10. 25. 14:35

basszus, most újra meg kell néznem a mozifilmes verziót, csak az összehasonlítás kedvéért (és akkor a képregénybe elmélyülést nem is említem)
nem egyszerű manapság a tartalomfogyasztás, mindenféle előképzettséget igényel :)

danNN - 2014. 10. 25. 15:40

Egy nagyon nagy baj van a sorival, a cím szereplő csapnivaló színész. Nekem meg is ölte az egészet ezzel.

Tyberius - 2014. 10. 25. 16:31

@AliasSubs: a pontosítás kedvéért picit túlzás az utcsó 10 percet emlegetni, konkrétan egy jelenetet változtattak meg (kb 2 perc), illetve egy jelenetet tettek hozzá a legvégéhez. A kocsmás részt forgatták a végén újra, de a többi az eléggé ugyanaz volt…

Egyébként nekem vegyesek vele kapcsolatban az érzéseim. Nem volt rossz, de nem is volt olyan jó. Belebegtettek ezt-azt, meg persze kellett a kötelező múltbéli trauma (duplán), de egyik se tudott nagyon meghatni. Várok vele 1-2 részt még, aztán eldöntöm, hogy kell e nekem a továbbiakban.

AliasSubs - 2014. 10. 25. 16:33

Tyberius:

Lehet elemezgetni, hogy mit miből vágtak össze, ettől még az utolsó 10 perc más volt, mint eredetileg. És ha összehasonlítod a kettőt, az irány is más lett (angyal motivációját pl. egy az egyben kivágták).

Mr.paksimogyoro - 2014. 10. 25. 16:47

Ez sajna nem jött be, pedig jó lett volna valami kis Supnat pótlék. Kap még 1-2 résznyi esélyt,de ez eddig vérszegény.

winnie - 2014. 10. 25. 17:28

valaki leírná konkrétan, hogy történeti szinten, mi az eltérés? (nem akarom megnézni a kiszivárgottat, de beleírnám a kritikába.)

sőt, ha valaki össze tudja vágni a kikerült/változtatott jeleneteket a végéről (csak ami fontos), azt külön megköszönö9m.

Khes - 2014. 10. 25. 18:03

Jó lesz ez, Liv idegesítő volt, ezek szerint megszabadultunk tőle, belengettek egy új hölgyet hátha elviselhetőbb lesz. Maradok az biztos, meglátjuk hova növi ki magát a dolog.
Mondjuk az még mindig fáj, hogy egy éppen elnyomott cigin kívül csak a gyújtó maradt meg a dohányzásból, de semmi sem lehet tökéletes.

westhammer - 2014. 10. 25. 18:27

fasza volt, 7.5/10, de nagyon tetszett, egy két hülye dolog kivételével.

everest456 - 2014. 10. 25. 18:39

AliasSubs & Tyberius:
-köszi, akkor megnézem a végeleges pilotot és majd elteszem olyan időre, amikor 2nél több sorozatot tudok követni :D (de ahogy látom a nézettséget, ez simán lehet pár rész után kasza)

Raoul - 2014. 10. 25. 19:01

Liv tényleg idegesítő volt a pre-pilot-ban, de most akkor jól lecsekkolom az új hölgyet. Meg ahogy olvasom, akkor pont azokat a jeleneteket forgatták újra, amik nekem annyira nem tetszettek.. helyes. :D

Aredhel - 2014. 10. 25. 22:07

Nekem is nagyon tetszett a prepilot. Egy bajom volt, vele, de azt is megoldották: Liv. Nagyon rosszul játszott a színésznő, és a hanghordozásától kirázott a hideg.
Örülök, hogy nem maradt meg, viszont így a megváltoztatott pilot egy kicsit más hangulatú/kicsengésű lett, mint az első verzió, és így nem is annyira kerek egész.
Kicsit persze túlzsúfolt volt, és mivel rohanni kellett, némelyik találkozás kicsit abszurdra sikeredett (pl Liv és John első összefutása).
Ami miatt egy kicsit bánatos a szívem, hogy Jeremy Davies nem lesz soroztállandó, pedig nagyon bírom a színészt, és itt is jól hozta a megszokott “szórakozott professzort”.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz