login |

Pilot-mustra: The Missing – 1×01

2014. 11. 04. 17:41 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

Múlt héten mutatta be a BBC az “elrabolták a gyerekemet, mi legyen?”-koncepció mentén megszült The Missing-et, és ma már érkezik is a második rész, szóval még épp időben vagyok ezzel az írással. Bár lehet, hogy jobban tenném, ha egyelőre nem hangoztatnám a véleményemet, hiszen mégiscsak egy erősen összefüggő, átívelő sztorival rendelkező sorozatról van szó, amelyet ráadásul nem pilot alapján rendeltek be, mint az amerikai szériák zömét, így nem is lepett meg annyira, hogy az első résztől annyira nem tettem le a hajam.

THE MISSING – 1×01 – 6/10

Szó se róla, korrekt volt a The Missing, látszik róla, hogy odafigyeléssel készítették, de ez az első rész nem a minőségével érte el azt, hogy esetleg előrevegyem a nézősök között a második részt, hanem pusztán azért, mert érdekel, hogy mi újat próbálnak nyújtani a mostanság nem kicsit megcsócsált témában a készítők. Ha ugyan próbálkoznak újdonsággal.

Szerencsére nem valami kiégett MI6-ügynök (bár volt valami sanda célzás a múltjára…) vagy húsdaráló a főhős (James Nesbitt), és még annak is örülök, hogy nem valós idejű versenyfutás folyik a sorozatban. A Belgiumban forgatott angol The Missing Franciaországban játszódik, egy Chalons Du Bois nevű kisvárosban, ahova egy férfi érkezik, ugyanis új nyomra bukkant 5 éves kisfia 2006-os eltűnésével kapcsolatban.

A The Missing ezután rögtön idősíkot is vált, megismerjük a nyolc évvel ezelőtti eseményeket, a főhőst, annak feleségét és gyerekét, láthatjuk, hogy mi történt (az a fránya focivébé…!), s nagyjából e két sík között ugrálunk az egész pilotban, miközben a jelenben megjelenik egy angliai szál is a főhőstől elvált feleséggel, valamint egy másik francia vonal, az ügyön egykor dolgozó rendőrrel.

De azon kívül, hogy több időpontban és több helyszínen zajlanak a történések, semmi hazatelefonálandó húzás nem volt az első részben. Inkább csak az események krónikáját látjuk, az utolsó percekben egy felfedezéssel, bár azt aláírom, hogy hatásos volt, ahogy a jelenben megismert karakterek előkerülnek a múltban is, érdekes látni rajtuk a változásokat, illetve esetleg hallani hogy mi lett velük a 8 év során. Remélem, hogy ez a párhuzamos történetmesélés megmarad, mint eszköz és nem csak formalitás gyanánt, hanem funkciót is kap.

Persze rengeteg gyerekszólongatást, sírást és szomorkodást is kapunk, nagybetűs drámát, kicsit utálom is magam, hogy a tévéből folyton ránk áramló csömör miatt egy nehezebben szorul össze a gyomrom pici gombóccá az efféle események láttán. Vagy csak egyszerűen kizárom magamból a dolgot és inkább nem gondolok bele abba, hogy milyen érzés lehet, ha valaki elveszti a gyerekét – és az, ha az veszti el a gyerekedet, akit a legjobban szeretsz.

Odafigyelés ide, remek színészek oda (Frances O’Connor, Tchéky Karyo), a The Missing kezdet sablonosságát még az is súlyosbítja, hogy egyes megoldások, reakciók túl teátrálisra sikeredtek.

De ezen könnyedén túllépek, viszont egy ilyen első rész után biztos, hogy nem fogok együtt csápolni a kinti kritikusokkal, egyelőre ebben a kezdésben nem sok pluszt kaptunk a hasonló filmekhez, sorozatokhoz képest. Viszont legkésőbb a 8., évadzáró rész után visszajövök és remélhetőleg már sokkal lelkesebb leszek, mondván minden kezdet nehéz.

6 hozzászólás Ne habozz!

roni - 2014. 11. 04. 20:18

De jó, hogy írtál róla, Winnie! Én sem ájultam el, főképp, mert azt éreztem, hogy rengeteg klisét vonultatnak fel, de kíváncsi vagyok a folytatásra.

gromit - 2014. 11. 04. 22:39

ezek szerint előny, h én nem láttam még elég sok filmet-sorozatot a témában, hogy csömöröm lett volna belőle :)

Fere - 2014. 11. 05. 05:08

En megprobaltam vegignezni. Izgalommal kezdtem neki. A 15. percig birtam aztan a vegebe tekertem es utana letoroltem a geprol. Nekem csalodas lettt.

raisin144 - 2014. 11. 05. 14:11

Meg akarom nezni az elso reszt, de attol rettegek (ok, a rettegek kicsit eros), hogy nehogy veletlenul olyan legyen mint az ‘Amber’: nagy keservesen vegigszenvedtem mind a negy reszt, hogy vegre kideruljon, hogy mi tortent. Hat erre NEM!!! Ilyenbe nem akarok meg egyszer belefutni :(

gromit - 2014. 11. 05. 23:53

hm, a 2. rész alatt már megfordult a fejemben, h ilyen lassú tempóval talán sok lesz ebből 8 rész. de amúgy alapból bírom a lassút, és érdekel is, h mi lesz ebből, meg saját külön szórakozásként figyelhetem a franciaországosított belga környezetet :)
úgyhogy maradok.

Emblőczky Károly - 2015. 03. 04. 23:07

Minőségi darab, szép helyszínnel, kellemes atmoszférával Jöhet a 2. epizód

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz