login |

Grantchester: az 1. évad – írta mizchris

2014. 11. 19. 21:17 - Írta: vendegblogger

18 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Ha röviden kéne jellemeznem és ajánlanom a Grantchester-t, akkor azt mondanám, hogy kiváló sorozat és ajánlom mindenkinek, aki a műfaj szerelmese, és annak is, aki életében először most akar kipróbálni egy jó kis kisvárosi krimit. Lehet lelkesen szeretni, odaadóan rajongani érte és a karaktereiért, csodás tájak, csinos kosztümök és a vibráló, izgalmas jazz zene teszi még különlegesebbé, hangulatosabbá.

Azonban amikor először hallottam az ITV új sorozatáról, kicsit megdöbbentem. Kisvárosi krimi rajongó lévén egészen bizalmas viszonyban vagyok a műfajjal és az alkotók munkásságával, úgyhogy felmerült bennem a kérdés: nem lesz ez egy kicsit sok? Morse felügyelő (Inspector Morse) ugyan már nemzeti intézmény a briteknél, de a sorozatból forgattak spinoffot/folytatást (ma sem tudom eldönteni, melyik), a Lewis-t és van egy előzménysorozata is, az Endeavour is, melyek mostanra akkora fikciós bűnügyi statisztikát generáltak Oxfordnak, hogy ha valósak lennének, Chicago álmos kisvárosnak tűnhetne mellette.

Ja, hogy a Grantchester Cambridge-ben játszódik? Az mindjárt más, annak az iskolavárosnak még nincs olyan tévés hírneve, mint a fent említett másiknak. Ideje erről az oldalról is megismerni.

Természetesen ez csak a kezdeti bizalmatlanság volt bennem, sokféle egyéb eltérés adódik a már megszokott sablontól, hiszen a Grantchester az 50-es évek Angliájában játszódik, a főszereplő nyomozó pedig nem rendőr, hanem egy Sidney Chambers nevű anglikán tiszteletes, ami mindjárt más kiindulási pontot ad a sorozatnak.

Sidney Chambers (James Norton) jó családból való fiatal férfi, aki nemcsak Isten szolgája, hanem a II. világháborúban tisztként szolgált a Skót Gárdában, tehát háborús veterán. Így aztán nem az a fajta pap, aki csak terjeszti az igét és mindenféle tapasztalatok nélkül prédikál a háború lelket pusztító erejéről. Ott volt, átélte, megszenvedte, az emlék örökké vele marad. Rendszeresen álmodik egy bizonyos esetről, mely csak a sorozat végén bomlik ki teljes egészében, és bármennyire is kiegyensúlyozottnak tűnik a hétköznapjaiban, gyötrik az ott történtek, ennek hatására nem veti meg az italt és lelkiismeret furdalás is gyötri.

Mindezek mellett Sidney modern fiatal, aki lépést tart a korával, jazz-rajongó és a szebbik nem közeledését sem utasítja el. Szerelmi élete bonyolult: akibe szerelmes, az hamarosan férjhez megy, aki pedig belé szerelmes, csak másodhegedűs lehet ebben a háromszögben. Klisé is, nem is, mindenesetre nem túl szokványos kisvárosi lelkész.

Sidney-t már az első epizód összehozza azzal az emberrel, akit ugyan sok sorozatértékelő sidekick-ként említ, valójában azonban ő az igazi nyomozó kettejük párosában. George ’Geordie’ Keating detektív felügyelő nagycsaládos ember, szintén háborús veterán, aranyszívű, de kritikus természetű és aprólékos figyelemmel elemzi a rá bízott gyilkosságok eseményeit, indítékait.

Sidney szó szerint ráerőszakolja magát a felügyelőre az első eset kapcsán, aki először őszintén megmondja az ifjú tiszteletesnek, hogy hova távozzon, de gyorsan, végül azonban elismeri Sidney erényeit, többek között azt is, hogy a lelkésznek sokkal közvetlenebb kapcsolata van a bűnesetekben érintett személyekkel, sokkal több mindent hajlamosak elmesélni neki, mint a rendőröknek. Így aztán Sidney és Geordie között kialakul egy valószínűtlen, de igen jól működő munkakapcsolat és barátság, egy igazi sorozatos bromance, ami stabilitásával jól ellensúlyozza Sidney kaotikus magánéletét.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

A két fő karakter mellett még akad pár visszatérő szereplő: az aranyszívű, Bibliában igen járatos Mrs Maguire (Tessa Peake-Jones), Sidney házvezetőnője, aki anyai érzéseket táplál a fiatal tiszteletes iránt, és néha úgy is kezeli, mint egy gyámolítani való gyereket; a bizonytalan szexualitású és önbizalom hiányos, naiv tiszteletes-társ, Leonard Finch (Al Weaver); Amanda Kendall (Morven Christie), Sidney nagy szerelme, a gazdag családból származó ifjú restaurátor; és még néhány karakter Sidney közvetlen környezetéből.

Ezeknek a szereplőknek a segítségével a sorozat cselekménye túlnyúlhat a békés, nyugalmas Grantchester határain, így nem dekorációs kellékek csupán, hanem nagyon is az egész évadon keresztül tartó fejlődés részei.

A 6 epizódos, epizódonként 45 perces sorozat alapvetően a heti ügyes sémát követi, de emellett vannak olyan, főleg Sidney életét, személyes problémáit érintő, átívelő szálak, amik egészen az utolsó epizódig fejlődnek, alakulnak.

Az érintett témák között van a PTSD (poszttraumatikus stressz szindróma) is, ami nagyon is valóságos probléma, hiszen 1953-at írunk, a háború a maga iszonyatával még utánanyúl a társadalom minden tagjának, valóságos eseményeket jelent, nem pedig könyvszagú történeteket. A civil életbe visszakerült katonák különböző módokon birkóznak meg az átélt borzalmakkal, kinek sikerül, van, akinek egyáltalán nem.

Ezen kívül olyan érintett témák is akadnak, mint az osztályok közötti egyenlőség, a rasszizmus, a homoszexualitás, a nők önállósodása, lehetőségeik kiszélesedése és a rendőrségi korrupció. Természetesen ezek nem részletes, unalmas és fárasztó elmélkedések, hanem a cselekménybe beillesztett reflexiók, melyek azért elég hangsúlyosak ahhoz, hogy az ember kiszűrje őket az események sodrásában is.

Az izgalmas ügyek megoldása nem CSI-os stílusban történik, hiszen csak az ötvenes években járunk. Nem turkálnak senki szájában mintavevő pálcikákkal, ujjlenyomatot persze vesznek, de a legtöbb az agymunka, a motivációk keresése és összefűzése és ez még jobban erősíti a Goerdie-Sidney-féle dinamikát.

Emellett a stáb tagadhatatlanul turistacsalogató filmet is készített Grantchesterről és Cambridge-ről ezzel a sorozattal. Még a forgatás előtt falugyűlést rendeztek a valódi grantchesteri lakosoknak, ahol elmondták a forgatás és a sorozat esetleges népszerűségével együtt járó minden pozitív és negatív szempontot is, és végül a lakók szavaztak, hogy szeretnének-e részt venni ebben a projektben vagy inkább maradjon minden a régiben.

Grantchester 600 fős lakossága végül igennel szavazott, és utólagos nyilatkozataikból is az derül ki, hogy jól választottak, mert bár a település érezhetően népszerűbb lett és sok látogatót vonz, de már így is megszokták korábban, hogy a cambridge-i diákok üres óráikban elárasztják a Cam folyó parti mezőket, egy kis nyugalmat keresve, ezért nem volt olyan riasztó az átmenet. James Norton, a főszereplő színész is sok időt töltött arrafelé cambridge-i diákként, saját bevallása szerint.

Norton a válogatáson nemcsak színészi képességeivel bűvölte el a castingosokat, hanem bevallotta, hogy teológiát hallgatott az egyetemen, mielőtt beiratkozott a RADÁ-ra (Royal Academy of Dramatic Art), ami ugyan nem volt előfeltétele a szerepnek, de lényegesen szimpatikusabbá tette őt. Norton egyébként szerintem tökéletes választás erre a szerepre, mert annyira szerethető, de esendő figurát hoz, hogy az ember szinte vágyik beülni egy prédikációjára, és nem azért, mert női szemmel nézve olyan jóképű (persze az, de nem fotómodelles értelemben), hanem mert nyugalmat és derűt áraszt.

A színész sokszínűségét mutatja még, hogy a Grantchester forgatásával egy időben sugárzott, ironikusan Happy Valley-nek keresztelt, nagyon nagy sikert elért pszichothrillerben is, ahol a szerepe szerint pszichopata bűnözőt alakított és elmondása szerint a két karakter közötti váltásokat nagy odafigyeléssel kellett megoldania, mert Sidney Chambers legsötétebb oldala is gyémántként ragyog Tommy Lee Royce karakterének árnyalataival szemben.

Robson Green, Geordie Keating alakítója sem kezdő színész, és üdítő könnyedséggel hozza azt a fajta kicsit konzervatív, a nép hangja-szerű stílust, amit karaktere képvisel, de az epizódok során kiderül, hogy a felügyelőben több mélység van, mint amennyit a hétköznapokban látni enged, és ez az aprólékos, elegáns építkezés nemcsak a forgatókönyvíró, hanem Green érdeme is.

Geordie egyáltalán nem a tipikus, sztereotípiák által vezérelt, előítéletes kopó, bár van benne ezekre hajlam, de ami igazán egyedülállóvá teszi, hogy becsületessége megkérdőjelezhetetlen, tévedéseit hajlandó beismerni és elfogadni Sidney véleményét minden helyzetben, ha látja, hogy az sokkal jobb eredményre vezet, mint a saját módszerei. Családapa szerepe csak egy plusz vonás a karakterében, de ez a vonal kicsit elnagyolt, nem kap akkora szerepet, de nincs is rá szükség, ez nem családi dráma, hanem krimisorozat.

Számomra a Leonard Finch-et alakító Al Weaver volt még emlékezetes alakítása szempontjából, valójában a Big Bang Theory Sheldonja jut eszembe róla: nem annyira okos, viszont társasági környezetben legalább annyira bizonytalan, angol szóval élve socially awkward és minden esetben jól körülhatárolható, erős kontúrokkal megrajzolt szereplő, valahányszor képernyőre kerül.

A női karaktereknek viszont még van hova fejlődni, és ez nekem nőként kifejezetten fájdalmat okozott. A Mrs Maguire-t alakító Tessa Peake-Jones az egyedüli nő, aki zseniálisan színes, szenzációs karaktert hoz, aki egyszerre tud drámai és komikus elem lenni a cselekményben, akinek az érzelmi skálája valóban képes bemutatni, milyen érzelmekkel viseltetik Sidney és viselt dolgai iránt.

A nagy szerelmet, Amandát alakító Morven Christie nagyon jó színésznő, de igazából nem értem, hogy a forgatókönyvíró hogy adhatott néha olyan kétségbeejtően unalmas mondatokat a szájába, amik elhangzanak, és hogy miért is kellene nekem elhinnem, hogy ez a nő valóban szerelmes Sidney Chambersbe, és hogy valóban egy sikeres restaurátor, nem pedig egy jól odahelyezett, szépséges dekoráció.

Sidney másik szerelmi ’érdekeltsége’, Hildegard (Pheline Roggan) pedig… Nos, ő csak úgy van, igazából mikor az utolsó epizódban Sidney és Hildegard kapcsolata zátonyra fut, az ember egyáltalán nem is emlékszik arra, hogy miről is szólt ez a kötelék, és miért van még itt ez a nő. Pedig Hildegard karaktere sokkal bonyolultabb, színesebb, mint Amandáé és a háttere is ütősebb, de a színésznő arca a lehető legkevesebb érzelmet vonultatta fel, és hihetetlenül jellegtelen volt az egész játéka. Tehát a női karaktereken még van mit javítani a következő évadban, ha lesz.

Elvileg lehetne, mert a sorozat alapját jelentő The Granchester Mysteries c. könyvsorozatot jegyző James Runcie-nak van a tarsolyában pár történet. Az író apja egyébként Robert Runcie, az egykori canterbury-i érsek volt, és az ő életéből, prédikációiból, világlátásából  sok elemet beépített a könyveibe, hozzáadva ezekhez saját gyermekkori élményeit is. Runcie szerint az apja kifejezetten kedvelné Sidney Chamberst, mert sokban hasonlít hozzá: gyűlöli a bűnt, de szereti és megérti a bűnöst és a keresztény értékeket nemcsak prédikálja, hanem meg is éli a mindennapjaiban.

Ha értékelnem kellene, 8/10-re taksálnám a sorozatot, mert az első rész lassabb, sok információt túl gyorsan adagoló tempóját a következő öt részben sokkal átgondoltabb, élvezhetőbb struktúra jellemezte és igazi, hétről hétre várakozással teli pillanatokat és szerethető karaktereket hozott és elérte, hogy nagyon-nagyon várjam a második évad berendelését. Nem mondanám kötelező elemnek, de erősen ajánlottnak igen a sorozatos naptárban.

18 hozzászólás Ne habozz!

Llalayth - 2014. 11. 19. 21:33

Köszönöm a nagyon jól megírt kritikát, igazán felkeltette az érdeklődésemet.

PTOBI - 2014. 11. 19. 21:53

Nagyon szépen köszönöm az írást, mizhris. Minden egyes szavaddal egyet tudok érteni. Hozzád hasonlóan, én is kisvárosi krimi rajongó vagyok, és – miután véletlenül rábukkantam erre a sorozatra- eddig pozitívan csalódtam benne, bár -veled ellentétben- még nem néztem meg mind a hat részt, de köszönöm az ajánlást. Meggyőztél, hogy bedaráljam az elmaradt részeket.

Ineteq - 2014. 11. 19. 21:59

Érdekelne a sorozat, de a beleerőltetett politikai témák miatt nem fogom nézni. Úgy látszik, ez valami szokás Angliában, a hasonló témájú Father Brown-t ugyanezért offoltam.

kri - 2014. 11. 19. 22:13

Első kép alapjàn azt hittem,Jack O’Connel a főszereplô.

Khes - 2014. 11. 20. 10:51

Köszönöm, nagyon szépen összerakott kritika, azt hiszem bepróbálom. És Köszi az ilyen kritikákat, elképesztő mennyi érdekesség tud elsiklani az ember mellett enélkül.

lumiere - 2014. 11. 20. 10:53

Én is meglesem :)

edit - 2014. 11. 20. 10:58

Nagyon örültem, hogy vki egy újabb angol gyöngyszemet ajánlott. Köszi a kritikát, mindenképp bepróbálom. Kicsit ugyan tartok tőle, hogy Brown atya koppintás, de hátha előkerülnek újabb nézőpontok.

nszf - 2014. 11. 20. 14:39

Már korábban kinéztem magamnak ezt a sorozatot (Robson Green miatt elsôsorban), aztán persze elfelejtkeztem róla. Köszi a kritikát, egyben az emlékeztetôt is :)

yeeeyha - 2014. 11. 20. 15:46

Köszi az írást, mindjárt nézem is. (És VÉGRE, ehhez van felirat is :) )

Eny - 2014. 11. 20. 16:02

koszi szepen. en is ki fogom probalni(amugy megjegyzem mar megszereztem par hete).
most a kritikad utan erzem,hogy muszaly villamgyorsan nekifognom :)

mizchris - 2014. 11. 20. 16:35

Én köszönöm, hogy elolvastátok, nagyon jól esett valamivel hozzájárulni a junkie-sághoz és a brit sorozatok népszerűsítéséhez. :) Ineteq, csak annyit tennék hozzá valóban nem nevezhető apolitikusnak a sorozat, de igazából politikusnak sem. Mint írtam, inkább csak reflektálnak az ilyen jellegű problémákra, akadnak megjegyzések, amikre az ember felkapja a fejét és azt mondja, “Aha! Ez egy kis fricska X témára.” De nem közvetlenül rágják az ember szájába, hogy épp adott pillanatban mi a mondanivaló és egy-egy epizódban azért igen elenyésző ennek az aránya. De teljesen megértelek, és egyet is értek veled abban, hogy a brit sorozatok közül nagyon sok sző bele a mondanivalójába politikai szálat, elkerülhetetlenül, és ez olyasmi, hogy vagy megszokja az ember vagy megszökik :)

Eny - 2014. 11. 22. 19:42

en imadom Fiona Button szinesznot mar regota..olyan vicces pofija van,hogy csak.orulok,h itt is lathattam,mint Sidney tesojat

lumiere - 2014. 11. 24. 14:19

Á hát brilliáns ez a sorozat, nagyon köszi, hogy megosztottad velünk! :D Én szerintem ki is maradtam volna belőle, ha nem olvasom itt a junkie-n pedig eléggé nagy brit sorozat/film fun vagyok.
A karaktereket imádom, nem csak a főszereplőt, akinek persze külső adottságai mellett sem lehet csak úgy elmenni és aki emellet olyan hibátlanul hozza a szerepét, hogy le a kalappal és még csak nem is ismertem… hol volt eddig? (Ó most látom, hogy szerepelt a “Death Comes to Pemberley”-ben, meg a Doctor Who-ban is… hát nem nagyon maradt meg :))
A korszak is a kedvencek közé tartozik, már a Miss Marple-nál beszippantott. A sztori(k) is jó(k), a többi karakter is, nem nagyon tudok rosszat mondani, nem is akarok, full jó és kész! :)

mizchris - 2014. 11. 24. 21:17

Lumiere, egy ilyen satnya hétfői nap után, mint a mai egy ilyen vélemény nagyon fel tudja villanyozni az embert :) örülök, hogy Neked is tetszett.

mizchris - 2014. 11. 26. 13:15

És a nap híre, hogy berendelték a második évadot :)

PTOBI - 2014. 11. 26. 19:02

Köszönöm a tájékoztatást! Ez tényleg jó hír!

Denisa - 2014. 12. 26. 20:39

Köszi a kritikát, ezen felbuzdulva néztem bele a sorozatba, és nagyon örülök neki! Nagyon hiányzik a Brown atya, így legalább van egy kis kárpótlás számomra is.
Remélem, hogy mindkettőt folytatják :)

barátfüle - 2016. 02. 14. 22:16

Én ezt a sorozatot miért nem vettem eddig észre?! Köszi az ajánlást.
Volt egy kis magyar jelenlét, említették a 6-3-at. :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz