login |

Remedy: az 1. évad

2014. 12. 08. 14:50 - Írta: superpityu

Szólj hozzá | kategória: Kanada odavág, kritika,

Vannak sorozatok, amelyek mellett mindig elsiklunk, pedig a Remedy esetében még előzeteseket is raktunk ki, de mégsem született róla eddig semmilyen írás. Én meg pont ebbe kezdtem bele, hiába lett volna megannyi elismertebb és valószínűleg jobb sorozat is, amit nézhettem volna.

Megvallom, hogy nem igazán szeretem a kórházas sorozatokat, a Remedy is csak a szereplői miatt kapott egy esélyt, és élt is vele.

Itt van Enrico Colantoni (Veronica Mars, Person of Interest), Sarah Allen (Being Human US), Sara Canning (TVD, Primeval: NW) és Dillon Casey (Nikita, Valemont, Backpackers) is. Igaz nem feltétlenül széles körben ismert nevek, de mindegyiket kedveltem már valahol korábban, így kíváncsi voltam, milyenek lehetnek “összeeresztve”

Az összkép nem volt rossz, egy igazi guilty pleasure lett az egészből, ami nem nagyon akart újat mutatni, inkább csak egy újabb réteget adott a kórházban dolgozókról, hiszen nem csak nővérek és orvosok kerültek a középpontba, hanem betekintést nyertünk a beteghordók és takarítók mindennapjaiba is. 

Bár le merem fogadni, hogy ebben sem feltétlenül formabontók, csak én állok hadilábon a hasonló témájú szériákkal. Az viszont biztos, hogy valamilyen szinten újdonság, hogy a főszereplők egy apa és három kórházban dolgozó gyereke volt.

Ami furcsa (és valahol beszédes) 10 rész után, hogy jó pár szereplőnek nem is emlékszem a nevére. Griffin és Zoe megvan, de rajtuk kívül csak Mel maradt meg valamennyire, pedig őt az évad elején alig használták. Mellékágon pedig Bruno és Dr. Tuttle tűnik érdekesnek a jövőre nézve. Viszont a többiek nagyon papírmasé karaktereknek tűntek.

Összességében valami igazán jó kis kórházas sorozat is születhetett volna a Remedy-ből, azonban a készítők nagyon megmaradtak kötelező köröknél, nem mutattak semmi egyediséget. Pedig az évad elején a HIV-vonal, valamint Griffin is kifejezetten érdekes volt, de pár rész után mindegyik szál kipukkadt. Aztán maradt nekünk Melissa, akinek a dilemmája elég érdekesre sikeredett ahhoz, hogy kitartsak.

Igazából az Apa sorsa érdekel legkevésbé, néhol kimondottan bosszantó volt a megmondó ember szerepében. A harmadik tesó pedig tényleg nagyon klisés volt, hiába próbálták árnyalni, sem ő, sem a pasija nem volt túl érdekes figura. Viszont a betegek között akadtak jobb választások, mint a gyerek és a dada, a bohóc, vagy a terhes anyuka.

Részemről így is 6/10-et érdemelt a szezon alapján a Remedy, igazi kikapcsolós guilty pleasure volt. Részemről jöhet a 2. évad, ha valami hasonló lesz, és azt sem bánom, ha csak az alagsorban játszódik az egész.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz