login |

Avatar: The Last Airbender & The Legend of Korra

2014. 12. 26. 21:43 - Írta: CyClotroniC

126 hozzászólás | kategória: animáció, kritika, méltatlanul hanyagolt,

Avatar (főnév):
1. istenség földi inkarnációja, megtestesülése
2. James Cameron kéklényes látványfilmje, ami indokolatlanul bukkan fel először a fenti szóra keresve
3. a sorozattörténelem egyik legjobb high-concept fantasy sorozata, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell

Igen, az Avatar: The Last Airbender (2005-2008) és a The Legend of Korra (2012-2014) tényleg ennyire etalon, és mondom ezt úgy, hogy bár rendre teszek próbálkozásokat fantasy sorozatokkal és filmekkel, nem vagyok kifejezetten a műfaj elvakult rajongója, sőt egészen ritka, hogy ennyire be tud rántani egy világ és egy történet, mint ahogyan az ennek a két sorozatnak sikerült.

Az ajánló apropója, hogy most, karácsony előtt köszönt le a The Legend of Korra a negyedik szezonjával, és bár egyre szélesebb körben rajonganak a szériáért (kicsit sem ok nélkül), azt hiszem, hogy sokakat indokolatlanul taszíthat, hogy animációs sorozatról beszélünk, pedig szó sincs itt súlytalan gyerekmeséről, arról nem is beszélve, hogy olyan mértékű kreativitásnak enged teret az animációs közeg, amit egyszerűen élőszereplős verzióban sohasem kapnátok meg.

M. Night Shyamalan ugyan megpróbálta, de egyszerűen mindent elrontott, amit a sorozatok készítői jól csináltak, így egy olyan film lett az eredménye, aminek a létezéséről egyszerűen tudomást sem hajlandó venni egyetlen rajongó sem, és én is csak azért említem meg, ha valaki esetleg az alapján akarná megítélni a sorozatot, ne tegye. Illetve ha valaki még nem látta a filmet, szintén ne tegye.

Míg sokan éveken keresztül adtatok esélyt az országos adók erősen vérszegény, misztikummal kevert high-concept próbálkozásainak, hogy aztán sorra csalódjatok bennük, lehet, hogy kihagytátok éppen a műfaj legjobbját, csupán azért, mert a Nickelodeon adott neki otthont.

Pedig a The Legend of Korra van annyira eszméletlenül szórakoztató, hogy a 3-4. szezonja idén a dobogón végezzen az éves toplistámon, és bár szeretem a Game of Thrones-t is, azt kell, hogy mondjam, számomra az Avatar világképe jóval érdekesebb, és ezt a tovább mögött szeretném majd nektek egy kicsit jobban bemutatni, hátha magatok is az egyik legnagyobb kedvencetekre találtok majd benne, még akkor is, ha eleinte szkeptikusak vagy elutasítóak voltatok a két sorozattal szemben.

Nem is húzom tovább a szót, akinek akad pár perce, annak érdemes lapoznia a tovább mögé, talán némi spoilermentes leírás után kedvet kaptok ahhoz, hogy bepróbáljátok Aang és Korra kalanddal, izgalommal, érzelemmel, humorral és szerethetőbbnél szerethetőbb karakterekkel teli történetét, amik bár önmagukban is megállják a helyüket, érdemes mindkettőt végignézni, nem csak a visszautalások miatt, hanem mert tényleg annyira jók és egészen mások az erényeik.

Az Avatar világa

Pár évvel a sorozat bemutatása előtt lehetett, amikor a Nickelodeon vezetősége felkereste Michael Dante DiMartino-t és Bryan Konietzko-t, hogy alkossanak egy olyan misztikummal teli világot a csatornájukra, ami képes lesz meglovagolni az akkor éppen tomboló The Lord of the Rings- és Harry Potter-láz farvizét. Röviden összefoglalva a végeredményt: szerintem túl is szárnyalták őket.

Az Avatar világának zsenialitása abban rejlik, hogy minimális misztikummal formálták át az általunk ismert világot valami egészen különlegessé, ráadásul ezt a kevés “mágiát” is – kvázi katalizátorként felhasználva – abszolút hétköznapivá tették, megalkotva ezzel részletesen és átgondoltan kidolgozott sajátukat.

A sorozat univerzuma attól különleges, hogy a hétköznapi, átlagos emberek mellett léteznek úgynevezett “benderek” is, akik képesek a négy fő elem (tűz, víz, föld, levegő) egyikét uralni és irányítani, ám minden generációban létezik egy “avatar” is, az egyetlen olyan ember, akinek hatalma van mind a négy elem fölött, és feladata, hogy fenntartsa az egyensúlyt a világban. Maga a test, akibe az avatar szelleme költözik azonban teljesen emberi, így generációról generációra reinkarnálódik újra és újra, mindig más elemet irányító bőrében születve újjá.

Mielőtt belemennénk a sztoriba, meg kell említeni még pár szóban, hogy mennyivel komplexebb is a fenti premissza, mint az elsőre tűnne. Az Avatar-univerzum népei ugyanis az elemeknek megfeleltetett közösségekbe, államokba verődve élik életüket, azok is, akiknek nincs uralmuk semmilyen elem felett, és bár nem megy hihetetlen ritkaság számba, hogy valaki birtokoljon ilyen erőket, alapvetően azért mégis az átlagos emberek vannak túlsúlyban.

A legnagyobb földterület és legnagyobb populáció a Föld Királysághoz tartozik, akik méretük és létszámuk miatt a legszínesebb állam mind közül, mind kulturálisan, mind annak flóráját és faunáját illetően is. Bár alapvetően mezőgazdaságból élnek, területeik ugyanúgy bővelkednek hegyvidékekben és sivatagokban is, ahogyan kisebb kolóniáktól kezdve annak hatalmas fővárosáig, Ba Sing Se-ig (az Avatar-univerzum legnagyobb településéig) minden megtalálható a területükön. Legalább ennyire fontos mindenhol az államforma is, ami a Föld Királyság esetében alapvetően monarchia, de a legtöbb nagyváros rendelkezik saját helytartóval és vezetővel.

A második legnagyobb állam a Tűz Birodalma, ami egy szigetcsoporton nyugszik, technológiailag és gazdaságilag is ők a legfejlettebbek gőzgépeikkel, így ők rendelkeznek a legnagyobb hadsereggel is, és annak ellenére, hogy ők adják az első széria gonosz hatalmát, egyáltalán nem jelenthető ki ez általánosságban nemzetükről. A birodalomban abszolút monarchia uralkodik.

Az Északi és a Déli Víz Törzse az eddigi két államtól jelentősen kisebb közösség, egymástól függetlenek és a helyi törzsfő irányítja őket. Ezt a kettőt leginkább az inuitok ihlették, és bár akad egy harmadik vízhez köthető közösség is, de ez legyen mindenkinek meglepetés.

A Levegő Nomádjai leginkább a tibeti szerzetesekre hasonlítanak és csupán olyanok alkotják a közösséget, akik maguk is uralják a levegő elemét. Közösségük elszórtan, négy különböző kolostorban él, amiket csakis szent állatukkal, a légbölénnyel képesek megközelíteni. Apropó légbölény… a sorozat másik nagy sajátossága, hogy tele van kimérákkal az állatvilága, sőt kifejezetten azok a dominánsak.

Amit fontos még megemlíteni a bendingről, azaz az elemek irányításáról, hogy eszméletlenül kreatívan használják azt, amit talán az első sorozat egyik karakterének, Toph példáin keresztül lehet a legjobban bemutatni.

Az Avatart meghatározó “bending” egyébként ékes példája annak, hogy hogyan kovácsoltak világteremtő ötletet egy megkötésből, ugyanis a harcokat nem akarták kihagyni a sorozatból a készítők, de mivel gyerekcsatornára készült, ezért fizikailag nem üthették meg egymást a karakterek. A “bending” tulajdonképpen nem más, mint valójában is létező harcművészetek átalakítása, kiterjesztése az elemek felhasználásával, így válik hőseink kezében a víz ostorrá vagy egy földdarab pajzzsá, ha kell. Az eredeti sorozatról készült dokumentumfilm idevágó részébe érdemes belepillantani, egész sokat elmond ugyanis arról az aprólékos törődésről, amivel létrehozták az Avatar világát a készítők.

Szintén rendkívül nagy plusz, hogy ezeket az erőket nem csak harcra használják a karakterek, akad korlátja az erejüknek, és mind a négy elem alá tartozik egy-egy egészen ritka alfaj is, amit tényleg csak a legkivételesebbek képesek irányítani és naná, hogy egyiket se fogom nektek előre lelőni. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy akad azért a sztoriban nem egy benderrel egyenrangú harcos is, ahogyan chi-blokkolók is, akik képesek egy rövid időre meggátolni az elemek irányítását ellenfeleikben.

Az Avatar világa azonban jóval színesebb, mint azt fentebb lefestettem, de hát miért venném el bárkitől is a felfedezés élményét, mikor a sorozat egyik legnagyobb erőssége éppen a világ fokozatos feltárásában és megismerésében rejlik, kiváltképp akkor, mikor az eredeti sorozatban Aanget követhetjük végig kalandos útjain.

Avatar: The Last Airbender (2005-2008)

A történet kezdetekor két tizenéves gyerek a déli víz törzsből, Katara és testvére Sokka egy jégbefagyott kisfiúra, Aangre bukkannak. Hamar, már a pilot során kiderül, hogy Aang a 100 éve eltűnt avatar, kinek a távollétében a Tűz Birodalma terjeszkedni kezdett, többek között támadást indítva Aang népe, a Levegő Nomádjai ellen is, Aanget leszámítva mindenkit eltörölve közülük a föld felszínéről.

Aang tehát ifjú, tanulatlan avatárként és utolsó légidomárként vág bele a nagy kalandba Katara és Sokka oldalán, hogy elsajátítsa a maradék három elemet és szembeszálljon majd a Tűz Birodalmával, visszaállítva a világ rendjét.

Nem nehéz kitalálni, hogy az eredeti sorozat három szezonja mire épül majd, lévén, hogy Aangnek három különböző elemet kell majd elsajátítania kalandjai során. A szezonok ebben a sorozatban hosszabbak, illetve bár itt is “könyvekre” van osztva a történet, Aang sztorija sokkal nagyívűbb, kerekebb egészet képez, ugyanakkor az epizódok is kisebb küldetéseket alkotnak önmagukban.

Ami igazán lebilincselő volt már ennél a sorozatnál is, hogy mennyire empatikusan bánik főgonoszaival, nem csupán a jó és a rossz epikus harcaként festve le a történetet, de mélységet és motivációt is ad nekik, ezzel is terelgetve útjukat, sokszor egészen érett és meghökkentő karakterfejlődéseken keresztül.

Őszintén szólva a 3+4 szezonnyi Avatar-pályafutásomból éppen a legeslegelső, Aang első szezonja tetszett a lekevésbé, és bár ezt is abszolút élvezhetőnek találtam, fontos elmondani, hogy igazán ezután bátorodtak csak fel az írók, és az első széria számomra legjobb karakterei (Azula, Mai, Ty Lee, Toph) is csupán csak a második évadban csatlakoztak a csapathoz, ahogyan az is beszédes, hogy kedvenc epizódomban, a The Beachben, képesek voltak egy egész részt a Tűz Birodalom három csaj karakterének szentelni, ahol egy tengerparti pihenés során kísérhetjük végig Aangék ellenfeleit egészen emberi szituációkban megmutatva őket.

Nem állítom, hogy kell neki mind a 20 epizód az első szezonból, hogy igazán rákattanjunk, de eleinte könnyen félre lehet ismerni a pilotnál, jóval gyerekesebbnek tűnhet első ránézésre, mint amilyen valójában, hiszen fiatalok a főszereplői, de ez mégis hihetetlenül sokat tesz hozzá a történethez, hiszen hatalmas súly nehezedik hamar a vállukra.

Aang ebből a szempontból pedig azért is különlegesebb, mert talán éppen a sorozat főszereplője, maga az avatar az, aki a legkevésbé érzi a feladata súlyát, kezdetben egyáltalán nem is töri magát azért, hogy rendet teremtsen a világban, és például a szintén fiatal Kataranak hamar bele kell nőnie az anya szerepbe, hogy féken tartsa a szertelen kölyköt, akitől könnyen az egész emberiség sorsa függhet.

The Legend of Korra (2012-2014)

A rajongókat biztosan megosztja majd, de a Korra számomra sokkal szerethetőbb és talán komolyabb sorozat lett, mint az eredeti, noha annak is megvannak az előnyei – például pont a jóval mélyebben megrajzolt karakterfejlődések terén – amiért egyáltalán nem ajánlanám az Aanges sztori mellőzését. Már csak azért sem, mert akadnak olyan karakterek, akiket, ha nyugdíjazva is, de viszontláthatunk itt is. Szóval, ha rám hallgattok, sorban nézzétek!

Korra jóformán mindenben az ellentéte Aangnek. Egy idősebb, vagány lány, aki már kis pisisként is vígan puffogtatott három elemet a családi kunyhóban, belevaló, tinilányos lázadása pedig sokszor egészen Veronica Mars-ra emlékeztetett, és talán érdemes azt is megemlíteni, hogy a Korra tele van jobbnál jobban kidolgozott női karakterekkel, ami egészen ritka még manapság is.

Míg Aang története a világ felfedezéséről és a tanulásról szól, addig Korra esetében már mindkettőn túl vagyunk, noha itt is akad bőven olyan adalék, ami kiszolgálja majd az erre éhező nézőket, például a spirit world vagy a modernebb, városiasabb környezet.

Aang története után járunk 70 évvel, a körforgás ezúttal a vízidomárokra esett, köztük is ugye Korra-ra, és úgy hiszem, hogy nem árulok el azzal nagy spoilert, hogy ismét béke honol a világban, így ebben a történetben már nem a Tűz Birodalom a sorozaton átívelő főgonosz, hanem minden szezon megkapja a sajátját, így gazdagodunk négy egészen érdekes ellenféllel, akik tulajdonképpen a kommunizmus, a teokrácia, az anarchia és a fasizmus ideológiáit képviselik, persze avataros keretek között.

A Korra-széria egyik legnagyobb erénye, hogy mennyire finoman kezeli négy főgonoszát, kellően karizmatikusan festi le legtöbbjüket, és az Aanges ellenfelekhez hasonlóan, itt is megkapták azokat a mélységeket és azt a gondoskodást, ami igazán élvezetes és érdekes karakterré teszi őket.

Míg Aangnél az epizódok és az egész sorozat kereksége volt előtérben, addig a Korra esetében a szezonok íve határoz meg mindent. Bár maguk az évadok élesebben elválnak egymástól, mint korábban – sőt egy ponton 3 évet is ugrunk az időben – de összességében egy töményebb, átívelőbb, intenzívebb élményt is nyújtanak.

Érdekesség, hogy itt is az első szezonhoz fűződik némi negatívum, és bár talán ez hozta a legérdekesebb főellenséget számomra, volt egy-két epizód az elején, ami egy bendingelős sportversenyre épült, amiken keresztül ugyan jól bemutattak nem egy mellékszereplőt, ugyanakkor maga a verseny és annak szabályai kiöltek minden kreativitást a bendingből, pedig tényleg az az egyik mozgatórugója a sorozatnak, és amiben talán az első széria egy kicsit erősebb is, ha nem csalnak az emlékeim.

Azt viszont meg kell jegyezni – és ez ugyanúgy erénye mindkét történetnek – hogy hihetetlenül profi az animáció és a szinkronmunka is. A korábbi sorozaton mai szemmel már ugyan lehet, hogy látszik kicsit a kor, de ettől függetlenül kifejezetten filmszerűen komponálták meg azt is, csak úgy mint a Korrat.

A harcokban rejlő dinamizmus egészen páratlan, a különböző helyszínek csodaszépek, a karakterek írása a remek hangokkal együtt pedig abszolút olyan kaliberű egyéniségeket alkot meg, amiket csakis a legjobb élőszereplős sorozatok szintjéhez tudok hasonlítani, így mindenképpen eredeti nyelven ajánlanám. Ó és a zene! Érdemes belehallgatni, szerintem már önmagában ez is sokat elmond arról, hogy mi mindent kínál ez a két sorozat.

Aang és Korra kalandjai összesen 61 és 52 epizódon át tartó utazást nyújtanak mindazoknak, akik úgy érzik, hogy érdekli őket az Avatar sokszínű világa, amit tényleg csak nagybetűs KALANDKÉNT tudnék jellemezni, annak minden akciójával, drámájával, humorával és érzelemmel teli jelenetével együtt. De legyen elég ennyi, hiszen miért olvasnátok ezt tovább, ha már nézhetnétek is a pilotot?

126 hozzászólás Ne habozz!

Heisenberg - 2014. 12. 26. 22:15

De hogy illik ebbe a fantasy-ba ez a távol-keleti kultúra? Mindig is azt hittem, hogy ez valami ázsiai rajzfilm.

CyClotroniC - 2014. 12. 26. 22:21

Nem ázsiai rajzfilm, és a bendingen keresztül hozzák be, az egyik videóban beszélnek is arról, hogy távol-keleti harcművészetek mozgáskultúráját használták fel az elemek irányításának megformálásához. Többnyire kulturálisan Kelet-Ázsiához húz a világképe annak az oktatásával, neveltetésével és étrendjével együtt is. Sokat teáznak például. Fontos a sorozatban az egyensúly szerepe (yin yang), de például a víz törzs kifejezetten Inuit jellegű, sőt azon túl is, inkább az észak-amerikai indiántörzsekből táplálkozik.

Nagyon részletesen nem akarok belemenni, mert szeirntem izgalmasabb felfedezni, de a bendinget és a kiméra állatokat leszámítva tulajdonképpen az általunk ismert világ ízléses keveréke az Avatar világa. Különböző kultúrákból és korokból táplálkozik mégis egy homogén, kigondolt egészet kapunk, nem valami random katyvaszt.

TittyTwister - 2014. 12. 26. 22:30

Köszi, CyClotroniC, már rohanok is a Torrent Áruházba! :D

tussilagofarfara - 2014. 12. 26. 22:33

a kérdésem már csak annyi (remélem, nem siklottam el egy ilyen megjegyzés felett), hogy eredeti nyelven felirattal, vagy szinkronosan ajánlanád inkább?

TittyTwister - 2014. 12. 26. 22:35

Mondjuk ezt nem értettem.

[i]”M. Night Shyamalan ugyan megpróbálta, de egyszerűen mindent elrontott, amit a sorozatok készítői jól csináltak, így egy olyan film lett az eredménye, aminek a létezéséről egyszerűen tudomást sem hajlandó venni egyetlen rajongó sem, és én is csak azért említem meg, ha valaki esetleg az alapján akarná megítélni a sorozatot, ne tegye. Illetve ha valaki még nem látta a filmet, szintén ne tegye.”[/i]

Mi volt a konkrét mű neve? Megjelent, és ha igen, milyen platformon (film, animáció stb.)?

CyClotroniC - 2014. 12. 26. 22:36

Eredeti nyelven, szerintem szuperek a hangok, és bár magyarból csak foszlányokat kaptam el, úgy hiszem, hogy felnőttebb is a hangjáték eredetiben, ami számomra nagyon sokat ad hozzá az összélménynek. Nincs nehéz nyelvezete, van hozzá magyar felirat, szóval ha tehetitek, úgy próbáljátok ki.

TittyTwister - 2014. 12. 26. 22:36

Bocs a floodért (de jó lenne egy szerkesztés gomb…), de az utolsó kép valamiért csak most töltött be.

Abbey Road :D :D :D Hatalmas!

alma - 2014. 12. 26. 22:38

masik postnal ugyan irtam mar, de engem a Korra nagyon behuzott. csak ajanlani tudom

CyClotroniC - 2014. 12. 26. 22:38

TittyTwister: A film megjelent 2010-ben (http://www.imdb.com/title/tt0938283/), de tényleg messzire kerüljétek el, nézhetetlenül rossz. Az eredeti széria első szezonját próbálta feldolgozni, de egyszerűen nem volt olyan eleme, ami csak megközelítőleg is tűrhetőre sikerült volna. Fantáziátlan, üres bóvli lett :(

winnie - 2014. 12. 26. 22:39

(a filmről mindent elmond, hogy a stúdió a 320 milliós világbevétel ellenére sem csinált folytatást.)

BelsoValtozas - 2014. 12. 26. 22:39

Nagyon jó írás volt és kellett is az oldalra, mert méltatlanul hanyagolva van ez a nagyszerű univerzum.
Ahogy az első széria lépésről lépésre vált egyre mélyebbé, komolyabbá az valami fantasztikusan volt felépítve, a jellemábrázolások (különösen egy személyé) pedig sok élőszereplős sorozatot leköröztek.

Korrát és az ő kalandját nehezebben szerettem meg (mert néha egy picsa), de lassan rá is rákattantam. Köszönhette ezt a szenzációs 2. évadnak, ami szerintem összességében is a legjobb volt (az eredettörténet, te jó ég!). A harmadik évad azután nekem kisebb csalódást okozott, számomra nem volt olyan epikus. A zárófelvonást holnap kezdem el, valószínűleg egy nap alatt ledarálom majd.

Hiányozni fog a sorozat, az utóbbi évek egyik legjobb mozgóképes élményét adta.

ThomasGreg - 2014. 12. 26. 22:40

A Korra zenéje az vmi zseniális! Persze a képpel együtt hatásosabb.

Az utolsó léghajlító picit fiatalabb korosztálynak szól, de idősebb fejjel is bőven élvezhető.
A Korra legendája már egyértelműen érettebb közönségnek szól, és nem véletlenül áradozik CyClotroniC róla.

A filmet pedig mindenki kerülje el messzire. Anno én azt láttam először, de nem bírtam végignézni, max fél órát ha láttam belőle. És le is írtam magamban ezt az egész “rettenetet”.
Utána öcsém beszélt rá, h kezdjük el nézni az Avatar: The Last Airbender-t, és rövid időn belül le is daráltuk. Rengeteg szállóigét(?) azóta is emlegetünk (pl.: “Sokka, miért piros a homlokod?” ), vagy abból űztünk sportot, h ki tudja kitalálni a képernyőn feltűnő új kimérák/állatok neveit. Egyszóval maradandó élmény volt.
De az igazi wtf, a Korra legendája. Csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni róla.
Must see. Minden egyes évada zseniális.

Szóval ne hagyjátok ki!

Llew - 2014. 12. 26. 22:42

Talán a legjobb fantasy világ ami ismerek. Páratlanul jó és üdítő, hogy a “mágiája” kilép a szokásos ilyen-oylan varázslós sorból.
Az animáció tényleg csak előny, mert maga a világ és a megjelenítése csodaszép, a harcok és akciók meg vernek minden élőszereplő sorozatot. Különösen a Korra esetében.
A karakterek sokszínűek és szerethetőek, abszolút hozzák egy kábeles sorozat szintjét.
Csatlakozom Cyclohoz és bár én is szeretem az eredetit is, a Korra a felnőttsége miatt sokkal jobb és nagyobb élmény.
Az íráshoz gratula, jó kis ajánló. Remélem sok rajongót szerez mindkét szériának.

@Heisenberg
nem anime a klasszikus értelemben, amerikai ötletből, amerikai alkotókkal, de tudtommal ázsiai animátorokkal készült, ezért illetve a már említett kulturális alapok miatt a lehet elsőre megtévesztő

Llew - 2014. 12. 26. 22:44

Jak, a zenét muszáj megemlíteni. Fantasztikusan jó, remélem hamar befut a zeneszerző, mert bár a sorozatok sok jó kritikát kaptak, az ő munkáját nem lehet eléggé méltatni. Nélküle sokkal kevesebb lenne az egész.

Cseho - 2014. 12. 26. 22:46

A mai napig a kedvenc sorozataim közé tartoznak. Minden évben újra nézem őket (Igen Korrát is újra néztem még ha nem is volt teljes). Köszönöm a zenei linket. Kapásból az első zene a sorban. Ahányszor meghallom borsódzik a hátam. Zseniális. Tökéletesen leírtad mit gondolok és érzek ezzel a 2 sorozattal kapcsolatban. Annyit tennék hozzá, hogy érdemes elolvasni a képregényeket is. Áthidalja a 2 sorozat közti időt. Sok dolog van bennük ami nem derül ki a Korrából. (Pl Republic City alapítása.) Tényleg csak ajánlani tudom őket. “Gyerek sorozatok” komoly, felnőttes mondandóval.

BelsoValtozas - 2014. 12. 26. 22:47

Nagyon jó írás volt és kellett is az oldalra, mert méltatlanul hanyagolva van ez a nagyszerű univerzum.
Ahogy az első széria lépésről lépésre vált egyre mélyebbé, komolyabbá az valami fantasztikusan volt felépítve, a jellemábrázolások (különösen egy személyé) pedig sok élőszereplős sorozatot leköröztek.
Korrát és az ő kalandját nehezebben szerettem meg (mert néha egy picsa), de lassan rá is rákattantam. Köszönhette ezt a szenzációs 2. évadnak, ami szerintem összességében is a legjobb volt (az eredettörténet, te jó ég!). A harmadik évad azután nekem kisebb csalódást okozott, számomra nem volt olyan epikus. A zárófelvonást holnap kezdem el, valószínűleg egy nap alatt ledarálom majd.
Hiányozni fog a sorozat, az utóbbi évek egyik legjobb mozgóképes élményét adta.

CyClotroniC - 2014. 12. 26. 22:48

A Korra tényleg felnőttebb, és míg a Korrat imádtam és oda voltam érte, addig az eredetit csak szimplán szerettem. Azt viszont el kell mondani, hogy Aang kalandját nem csak azért ajánlom megnézni, mert sokat tesz hozzá a Korra-hoz, hanem önmagában is egy rettentő jó kis sorozat, különösen a 2-3. szezonjában.

Egyszóval én mindenképpen sorban fogyasztanám, mert folyamatosan növekszik a színvonal és egyre nagyobb élményt nyújt úgy a sorozat. Abban az esetben, ha valakinek nem jönne be az eredeti, érdemes lehet a Korra-nak akkor is adni egy esélyt, hátha kell az a plusz felnőttség, hogy működjön, és azon se lennék meglepődve, ha valaki a Korra után menne is vissza pótolni az Aangeset. :D Azért ha tehetitek szépen sorban az összeset, de könnyen lehet, hogy jön majd olyan vélemény is, aki az eredetit szerette inkább, mert annak is megvannak az előnyei.

Nézőke - 2014. 12. 26. 22:54

kérdésem csupán annyi,hogy érdemes a Korrával kezdeni? vagy szükséges az előzmények ismerete Aang képében?

Nézőke - 2014. 12. 26. 22:55

na,mire leírtam a kérdést,már meg is lett válaszolna, köszi :D

BoKK - 2014. 12. 26. 22:56

Úgy éreztem, hogy a főszereplő és a sorozat világfestése a nézőivel együtt nő fel, tehát először a 12 év körüli Aagot, majd a 17-18 éves Korát követjük végig. Csak ábránd, de ez alapján annyira megnéznék egy 24-25 éves főszereplővel egy darkos világú, akár egy világháborút feldolgozó történetet és csak hogy tovább ábrándozzak akár 45-50 perces részeket is adnék neki, hogy még jobban kifejtett párbeszédeket kapjunk.

pepe úr - 2014. 12. 26. 22:57

szerettem korrat is, de az eredeti sorozat számomra egyértelműen jobb. az újabb sorozat moralizálásai erőltetettek, hiába feszeget komoly témákat, a válaszok vagy megoldások felszínesek, közhelyesek. a minőség is hullámzó, bár az eredeti erős érzelmi töltete megmarad, olykor szellemes és magával ragadó tud lenni.

sebien - 2014. 12. 26. 22:59

én például a korra hatására daráltam le az avatart. pont a korra fináléjára értem az avatar végére, így egy napon láttam a két finálét. mindkettő zseniális volt, csak teljesen másképp. azt viszont sajnálom, hogy nem az avatart néztem előbb, mert úgy sokkal többet adott volna a régi szereplők camoe-ja a korrában.

jah, és Toph nálam ott van az all time favorite karakterek között minimum az első háromban, sőt…

Cápi - 2014. 12. 26. 23:02

Elképezstően jó és hiánypótoló írás, ezer hála érte.
A Korra szériából az első könyv zenéi jöttek ki eddig, harcolnak a többiért is, nagyon remélem, hogy sikerrel.
Aki annak idején nézte Aang kalandjait, az mondhatni együtt nőtt fel vele, így huszonéves fejjel Korra kalandjaiba is teljesen bele tudtam élni magam, mondhatni tényleg a sorozattal együtt nőttem fel. Már a sorozatzáró kritikában is megírtam, de nem tudom elégszer mondani, iszonyat hiányozni fog ez az univerzium, hamarosan újranézős lesz a széria.
Akiben még egy kicsit is ott él a gyerek, nézze meg, komolyan mondom, nem fog csalódni. A legeleje még egy kicsit valóban gyerekes az Aang szériának, de ez bőven betudható annak, hogy maguk a szereplők is nagyon fiatalok. Tudnék még bőven áradozni :) de majd megteszik még helyettem mások.
Köszönöm az írást. Köszönöm az alkotók munkáját és ezt a fantasztikus kalandot.
“Do the thing!!”

poldibácsi - 2014. 12. 26. 23:04

Felcsigázott az írás, köszönet érte. Hogy ajánlod: felirattal, vagy a szinkronost keressem?

CyClotroniC - 2014. 12. 26. 23:05

Felirattal, de mindjárt bele is írom, ha már gyakran merül fel a kérdés.

sebien - 2014. 12. 26. 23:10

én az élőszereplős filmeket, sorozatokat még angol felirattal nézem, az animációs filmeket, illetve a különböző énekes realityket viszont felirat nélkül. aki hasonlóan nézi a sorozatokat, az nyugodtan nézze felirat nélkül, simán érthető.

Vektor - 2014. 12. 26. 23:20

Kiváló írás, bár annyiban nem értek egyet, hogy melyik a jobb sorozat a kettő közül. A Last Airbendert összeszedettebbnek érzetem, számomra az a tökéletesen elmesélt történet (benn is van a Top4 AllTime kedvenc sorozatom között), a Legend of Korra kicsit két szék közé esett. Az érződött, hogy a készítők a következő szintre akarják vinni, de nem akartak elszakadni a “gyerekes” gyökerektől, és a Nickelodeon sem adott szabad kezet nekik, lásd például Korra-Asami. A nézettségi bukás is annak volt köszönhető, hogy rossz csatornán volt a sorozat. Akárhogy folytatják a karrierjüket, nagyon remélem, hogy nem mennek vissza a Nickelodeonhoz.

Ettől eltekintve az Avatar franchise az egyik legjobb dolog, ami valaha megszületett a TV-ben. Egy olyan világot épít fel a semmiből (értsd nem adaptáció, azért persze elcsen dolgokat a keleti kultúrából), amire irigykedhet minden TV-s író.

Vektor - 2014. 12. 26. 23:21

poldibácsi: Felirattal! A szinkronszínészek mindkét sorozatban óriási pluszt adnak hozzá az élményhez.

hupikek - 2014. 12. 26. 23:22

Az első szériát szerettem de a másodikba beletört a bicskám, legalásbis az első szezonjába, mégpedig a címszereplő miatt.
Az írás Veronika Marshoz hasonlítja, de Veronikának az egyik fő tulajdonsága, hogy okos, Korra folyamatos hülye megmozdulásai igen hamar azt érték el, hogy az elenségnek kezdjek el drukkolni. Ráadásul a komolyabb felnőtesebb hangulat miatt olyan dolgok is gyorsan el kezdtek zavarni amik felett az első szériában gond nélkül átsiklottam.
Pedig a sztori és a világ érdekelne. Majd megpróbálok mégegyszer nekivágni, de az edigi tapasztalatok alapján nem fogom tovább bírni mint elsőre (sőt …).

sehrezad - 2014. 12. 26. 23:28

Jó a cikk, mert így lehet, hogy adok neki még egy esélyt. ás valószínűbb, hogy a Korrával kezdem – letöltöttem az egészet, de nekem túl gyerekes volt az eleje így idősebb fejjel, 6-8 epizód után berekesztettem, de lehet, hogy bepróbálkozom a 2. évadtól.
Ja, a filmről annyi helyen hallottam, hogy milyen rossz, pedig én nem látom, hogy miért lenne az, egy teljesen korrekt fantasy film, engem bevont, és tulajdonképpen emiatt próbáltam be a rajzfilmet is.

Vektor - 2014. 12. 26. 23:31

hupikek: Kezdetben nekem is gondjaim voltak Korrával, de a második évad végére már egészen megkedveltem a karaktert, a harmadik-negyedik évaddal meg méltó utódjává vált Aangnek. Szerintem nyugodtan adhatsz neki egy újabb esélyt, Korra elég komoly fejlődésen megy át az évadok alatt, idővel te is megbékélhetsz vele.

Xsz - 2014. 12. 26. 23:33

Teljesen jó a film, simán megnézheti mindenki, mondom úgy hogy láttam mindkét Avatar szériát. Nem kell hasonlítani egyiket a másikhoz, egy délután/este remek szórakozás a film is.

Korra FTW!!

CyClotroniC - 2014. 12. 26. 23:40

sehrezad: Ha túllépünk azon, hogy egész furcsán kezelte a sorozat rasszait a film és egészen máshogy, akkor ott vannak a pocsék alakítások, a kapkodós, mindent mindig magyarázós történetvezetés (20×20 percet sűrítettek bele ugye, amiből ez lett). A legfájóbb pont talán az, hogy a karakter mélységeiből semmit sem adott át, és a bending is nevetséges volt a filmen, össze-vissza hadonásztak, majd megmozdult egy kő, pedig ez rajzfilmem eléggé precízen át van gondolva. Mindenesetre azt tudom, hogy a rajzfilm készítői is utálták a filmet, én meg tudom érteni, hogy miért.

hupikek / Vektor: Korra nekem már az “I’m the Avatar, you gotta deal with it!” mondattal már belopta magát a szívembe és abszolút nem látom azt, hogy rossz döntéseket hoz. Míg Aangnél az volt a hátráltató tényező, hogy egy játszadozó kölyök volt, aki nem akart Avatar lenni, addig Korra akart, csak a felnőttek túlféltették a környezetében. Persze talán túlságosan is akart, bajba sodorta magát, mint egy tizenéves, aki felnőttebbnek hiszi magát, mint ami. Ugye erre szépen illeszkedik is az, hogy a fizikai oldalát érti a bendingnek már régóta, de spirituálisan abszolút nincs még szinten és mindent hamar és egyszerre akar elsajátítani. Akkor mozdul el jó irányba egyébként, amikor elkezd támaszkodni a barátaira, a társaira, és elfogadja azok segítségét. Ez pedig szintén nagy erénye a Korra-nak, hogy szinte sosem egyedül győz az ellenfeleivel szemben és mindig van valaki a környezetéből, aki nagyon fontos szerepet játszik a folyamatban, talán fontosabbat is, mint ő, ez pedig megint csak egy szép és bátor üzenet.

Vektor - 2014. 12. 27. 00:00

CyClotroniC: Kezdetben nekem kicsit sok volt Korra lázadozása, de szerencsére kinőtte a sorozat első felében. Aangnél az ember könnyebben megbocsájtotta a karakter hibáit, mert még csak egy gyerek volt, és az egész nemzetét megsemmisítették.

A film meg valóban szörnyű, pedig ebből az alapanyagból egy kiváló filmtrilógiát lehetett volna készíteni, ha a megfelelő kezekbe került volna. Kár érte.

Llew - 2014. 12. 27. 00:08

Az eredetinek szerintem nagyon minőségi a szinkronja, a Korra esetében erről nem tudok nyilatkozni.

@BoKK, Cápi:
“Úgy éreztem, hogy a főszereplő és a sorozat világfestése a nézőivel együtt nő fel,”

“Aki annak idején nézte Aang kalandjait, az mondhatni együtt nőtt fel vele,”

Ez olyannyira igaz, hogy aki 12 éves volt az eredeti széria idején, az egyidős volt Aanggal, a főszereplővel, az most a TLoK fináléjakor 21 évesen egyidős Korrával a mostani főszereplővel.

Llew - 2014. 12. 27. 00:13

Az ATLA-ban Aang is fejlődött, de abban a szériában nem az övé volt a legnagyobb karakterfejlődés, míg a TLoK esetében egyértelműen Korra karaktere esett át a legnagyobb változáson.

orino - 2014. 12. 27. 00:25

melyik a 3. vízhez köthető település?
ha agyonütnek se akar eszembe jutni :D

CyClotroniC - 2014. 12. 27. 00:26

SPOILER!

orino: a Foggy Swamp Tribe.

_Ra_ - 2014. 12. 27. 00:39

Király Írás. Imádtam minden részét. És az a régi art részek, amik az első avatart mutatják be. Zseniális képvilágot láthattunk.

Brynden Rivers - 2014. 12. 27. 01:25

@CyClotroniC: Köszi az írást! :)

Három jó tanács minden leendő nézőnek:

Érdemes az elejétől nézni, nagyon szórakoztató, az a 61*25 perc el fog elrepülni. Bár Aang története gyerekesnek tűnhet elsőre, de nem az, a vége felé meglepően komoly témákat feszeget. És nagyon fogsz vigyorogni a Korra sorozat alatt minden visszautalásnál :)

Ne daráld túl gyorsan Amikor vége lesz a 42 órás kalandnak bánni fogod hogy nincsen még több.

Mindkettőt, de pláne a Korra-t 720p-ben, nagy képernyőn érdemes nézni, a látvány miatt. https://www.youtube.com/watch?v=jmsT63BgFPw

A Korra a Last Airbender után megnézve
– az elmúlt évek legjobb fantasy-ja képernyőn
– nagyon jó karakterek és nagyon jó női karakterek
– nagyon eltalált fanrasy világ és annak ötletes bővítése a sci-fi
(alternatív történelem) felé

Ha végignézted olyan élményben lesz részed ami még könyvben is ritka ebben a műfajban.

Vektor - 2014. 12. 27. 01:44

Az a montázs a TLA-fináléról a dokuban… egyszerre váltam tőle nagyon boldoggá és szomorúvá. Hiányozni fog ez a világ, pedig csak bő egy éve ismertem meg, de jobban a szívemhez nőtt, mint akármelyik másik sorozaté. Egy kicsit reménykedek abban, hogy egyszer DiMartino-ék visszatérnek az Avatarhoz egy harmadik sorozattal, de azt is simán elfogadom, ha végleg befejezettnek tekintik a dolgot. Harmadszorra már nagyon nehéz lenne újat mutatni.

keretes - 2014. 12. 27. 02:17

azért JC avatárja nem indokolatlanul bukkan fel az első google search találatként hisz a világ legtöbbet termel filmje még mindig

Csoda - 2014. 12. 27. 03:11

Minden idok legjobb meseje.

Aang tortenete gyerekeknek is elmegy ugyanugy felnotteknek.

Korra viszont mar a mai tarsadalmunk problemait dolgozza fel. Felnott komoly tartalom.

Poghy - 2014. 12. 27. 08:09

Remek ajánló, szépen összeszedtél mindent, ami miatt érdemes nekikezdeni a két sorozatnak. Annyit tennék még hozzá, hogy szerintem az ATLA-ban jobban eltalálták a humor-faktort (pl. kaktusz-dzsúz, daydreaming, stb.), és talán a világ felfedezése miatt is jobban tetszett az első sorozat.

Friss nézőknek nem ajánlom, hogy fordított sorrendben nézzék a két szériát, már csak azért sem, mert a Legend of Korrában lesznek visszatérő szereplők, akiknek a feltűnése sokkal ütősebb, ha ismerjük a hozzájuk kötődő történeteket.

mali robi - 2014. 12. 27. 08:31

Nagyszerű írás gratula :) A Korra-t már láttam és ha lesz idő akkor a last airbender sem maradhat el :) Ajánlom mindenkinek! :)

jky - 2014. 12. 27. 09:22

Én is csak ismételni tudom az eddig elmondottakat, de nem baj, +1 megerősítés :)

Ha még nem láttad, de vannak előítéleteid, tedd félre őket! Igen, az Avatar: The Last Airbender eleje kicsit egyszerűbb, kicsit gyerekesebb, lehet, hogy nem érted majd, miért rajonganak érte annyian. De adj neki esélyt és nézd tovább, mert bizony komolyodik a történet, egyre jobb, egyre érettebb lesz, a végére már libabőrösen epic lesz az egész.

És sorrendben nézd mindenképpen, tehát az Aang-ék után jöjjön Korra, sokkal nagyobb élmény, ha érted a visszautalásokat.

Kizárólag eredeti nyelven nézd, tehát angolul, és lehetőleg HD minőségben. Az Avatar: The Last Airbenderből “home made” 720p-t találhatsz, mert a sorozat eredetileg SD-ben készült. A Korra már HD-ben készült és eszméletlen jól néz ki. A zene pedig mindkét sorozatban fantasztikus, simán mozifilmes minőség.

Rengeteg sorozatot láttam, ráadásul én kábeles (és dráma) párti vagyok, de az Avatar széria mindenképpen ott van a TV-s történelem legjobb mozgóképes anyagai között.

Vidámság, szomorúság, öröm, gyász, vigasz, barátság, bajtársiasság, szeretet, szerelem. Minden alapvető érték és tulajdonság megtalálható benne.

Bátran ajánlom minden korosztálynak.

m76 - 2014. 12. 27. 09:57

Én már régóta gondolkoztam, hogy megpróbálom nézni Korra-t, de még nem kezdtem el. Az Avatar-t biztos nem fogom megnézni, mert az azt a típusú rajzot használja amit elviselni nem tudok ki tudnék futni tőle a világból.

VvD - 2014. 12. 27. 09:57

Ehhez a poszthoz muszáj hozzászólnom nekem is. A KEDVENC sorozataim között van, talán pont az első és a második :) Az Aang-os sztori picit jobban tetszett nekem, az egészben volt valami gyermeki báj és kaland, míg a Korrában tényleg nagyon komoly témák voltak folyamatosan. Aki ezt nem látta, az sztem mindenképp tegyen egy próbát – aki nem próbálta meg, az sztem nem is nevezheti magát junkie-nak igazából.

Azt olvastam, hogy a készítők befejezettnek érzik a művüket és nem akarják folytatni egy harmadik szériával. Hatalmas nagy szomorúságot okoz ez nekem – akármilyen sztorit elolvasnék ebből a világból. Alapból szeretem a keleti kultúrát és misztikumot, és ez a sorozat nagyon bölcsen használ fel onnan elemeket. Talán egyetlen egy nagy hibája van a sorozatnak: egy olyan űrt hagy maga után a Korra-s finálé után, amit nem lehet semmivel sem betölteni.

Végére egy megjegyzés: a 2. legjobb karakter méltatlanul ki van hagyva a kritikából: Meelo :)

(Az első természetesen Toph, kérdés nélkül.)

azutolsoejjel - 2014. 12. 27. 10:04

Már régóta szemezgetek vele, biztos megvan az oka a népszerűségének. :)

Nem sok animere van/volt időm, de ehhez meghoztátok többek közt ti is a kedvem, már be vannak zsákolva az évadok. ;)

CyClotroniC - 2014. 12. 27. 10:05

VvD: Úgy voltam vele, hogy a két főszereplő jellemének összevetésén kívül nem akartam belemenni a karakterek boncolgatásába, mert brutál sok van, sőt már azzal bajban lennék, ha mindkét sorozatból csak 5-5 kedvencet kéne választanom, tényleg annyi van, plusz ez szerintem megint olyan, hogy jó egy kicsit váratlanul belecsöppenni.

Nálam az eredetiből mondjuk a 3 fire nation csajszi volt a kedvenc (főleg Ty Lee), de Toph, Iroh és Katara is remek volt, talán pont Aanget kedveltem a legkevésbé. A Korra-ban meg ha lehet még több van. Korra, Asami, Varrick, Zhu Li, Lin mindenképpen, de a három airbender lurkót is meg tudnám zabálni (mondjuk nekem furamód Ikki a kedvencem, főleg az S1 miatt, de nem tudnám megmondani, hogy miért). És most hogy felsoroltam 10-15-öt még mindig bűntudatom van, hogy szintén ennyit kihagytam. :D Egyébiránt Meelo tényleg hatalmas fazon, az egyik fő humorforrása a Korra-nak.

CyClotroniC - 2014. 12. 27. 10:07

azutolsoejjel: Szerintem fontos leszögezni, hogy nem anime. Van amit átemel a japánok rajzfilmkultúrájából, de szerintem összhatásra érezhetően nyugatiasabb az egész, noha a keleti kultúra domináns azért benne.

jky - 2014. 12. 27. 10:36

Amúgy érdekes, hogy a Korra mennyire elhagyta az első évad után azokat az animékre is jellemző stílusjegyeket, mint pl. az eltúlzott arckifejezések, gesztikulációk, arcpirulás, fejlilulás stb. (amik a fentebb linkelt Meelo videóban is láthatóak.) Mondjuk szerintem jól tették, mert kicsit idétlenül is hatott néhány jelenet. :) Rájöttek, hogy ilyen “eltúlzások” nélkül is tökéletesen át lehet adni érzelmeket, humort stb.

sehrezad - 2014. 12. 27. 10:55

Na, meggyőztetek, kezdem mégis Aanggel, bár a Korrát szedtem le elsősorban :) És most inkább angolul, mert szerintem az első évadnál a főhős szinkronhangja is betett nekem (Katara viszont rendben volt).

napocskin - 2014. 12. 27. 11:22

Azonnal mentem is megszerezni, ez volt az utolsó lökés, mert már régóta szemezgettem vele (pedig a műfaj nem igazán áll közel hozzám, annak ellenére, hogy A Gyűrűk Urát imádom). Köszi az ajánlót!

jky - 2014. 12. 27. 11:46

@sehrezad

Aang magyar szinkronhangja szerintem borzalmas, kínozni lehet vele. Az angol szinkronja teljesen jó, és mindegyik karakter, mindkettő sorozatban nagyon jó angol szinkronhangokat kapott. Adjátok meg a tiszteletet a sorozatnak és eredetiben nézzétek, úgy az igazi! ;)

Ravennus - 2014. 12. 27. 12:00

Én annak idején a rajzok minőségére figyeltem fel, mikor véletlenül beleszaladtam a sorozatba, el is kezdtem darálni, és rögtön beszippantott. Fantasy rajongóként nekem nagyon bejön, ha nem csak “csiribú-csiribá” szinten van jelen a mágia és a természetfeletti egy történetben, hanem részletesen leírva, kidolgozva, így elérve hogy nem is tűnik természetfelettinek, sokkal inkább a világ szerves, hétköznapi része. Zseniálisan megoldották. Történetét tekintve Korra 4 évada jobban tetszett, de most hogy vége, azt hiszem nekiállok ledarálni újra Aang sztoriját:)

(Akinek esetleg könyvben is tetszenek a hasonlóan kidolgozott “mágia” használó világok, tudom ajánlani Brandon Sanderson Ködszerzet trilógiáját (itthon asszem 6 részben jelent meg) amiben nem elemeket, hanem különböző fémeket használnak, vagy Brent Weeks Fényhozó-ját, ahol a fény szolgálja a mágia alapjait. Közös vonásuk az Avatar-al, hogy rendkivül részletesen leírják mind a világukat, mind a mágiájukat)

Drunken Whaler - 2014. 12. 27. 12:19

Most kezdtem újra Aanggal. Remélem, hogy a készítők (rövid) idővel meg fogják gondolni magukat, folytatni fogják az avatárok történetét. Ők valóban értéket teremtettek.

Vektor - 2014. 12. 27. 13:01

Még annyit, hogy a zene fantasztikus, az egyik legjobb, ami TV-sorozathoz valaha készült, nálam egyedül a BSG tud versenyezni a TLA-val ezen a téren. Itt egy kis ízelítő: https://soundcloud.com/jeremy-zuckerman/sets/playfest-2014

CyClotroniC - 2014. 12. 27. 13:04

Ha már zene, a cikkben linkelt Korra S1 OST-n kívül nekem ez volt a kedvencem, valszeg azért is, mert a sorozat egyik legerősebb pár perce ez alatt volt: https://soundcloud.com/jeremy-zuckerman/service-and-sacrifice

VvD - 2014. 12. 27. 13:08

CyClotroniC: olvastam a kibeszélőben, hogy ezzel a bejegyzéssel az a célod, hogy új rajongókat szerezz a sorozatnak. Nos, kommentekből kiindulva ez sikerült is :)

Nekem az első 5 kedvenc katakterem: Toph, Meelo, Bolin, Katara, Aang.

Innentől SPOILER ALERT!

A kedvenc jelenetem, mikor Tenzin harcol Zaheer-rel és a másik 3 rosszfiúval a 3. évad végén. Akkor látni, hogy valszeg technikában és erőben ő a legerősebb bender csak hát a nyugodt, komoly természete miatt ezt nem sokszor villantja meg.

dinnyemano - 2014. 12. 27. 13:11

és melyikkel kell kezdeni? az airbenderrel vagy a Korrával?

CyClotroniC - 2014. 12. 27. 13:15

dinnyemano: Kronológiai sorrendben érdemes, szóval az Airbenderrel.

Dzsodzso - 2014. 12. 27. 14:12

Nekem még a kezdetekkor szerencsém volt The last Airbenderrel kezdenem 2007 körül jött be Magyarországra a tv-be és azóta teljes rajongója vagyok – akkor még fiatal voltam és más kép néztem a sorozatot mint most a korrát :D – szerintem pár éven belül kb mint a szünet az aang és a korra között lesz még avatár…legalább is remélem. Már régen is lehetett érezni ugye annak idején az Aangon hogy ez nem egy minden napi rajzfilm sokkal többet adott és magasabb szinten vagy színvonalon mint a többi hogy azt nehéz szavakba önteni nagyon közel áll hozzám mind 2 széria de nekem is egy hajszállal a korra jobban bejön talán a komolysága miatt? nem tudom de közelebb érzem magamhoz mint az elsőt(értsétek az aang az 98/100 a korra meg 99/100, lényegi különbséget nem lehet tenni a 2 sorozat között, legalább is én nem tudok) Aki eddig nem hallott volna róla vagy nézte volna az most azonnal álljon neki és készüljön fel hogy a végén olyan ürességet fog érezni amit lehet hogy még nem érzett :D ugyan is vége ér “szerintem” élete legszebb utazása. Őszintén szólva régebben hiányoltam az Avataros kritikákat mert nem volt olyan sok de most hogy CyClotroniC kézbe vette az ügyet már nincs okom a panaszra :D

Dzsodzso - 2014. 12. 27. 14:14

Zenét elfelejtettem, ezt tudnám mutatóba ajánlani szerintem a legjobban ez adja vissza a feelinget és átível mind2 szérián:

https://www.youtube.com/watch?v=_nmwZZPKvyA

andras94 - 2014. 12. 27. 16:16

Magával ragadó ez az egész univerzum , szomorú hogy vége de képregényes folytatása lesz még mid a 2 sorozatnak(igaz nem ugyanaz jobb mind a semmi ).
Remélem egyszer még csinálnak egy újabbat.

Cseho - 2014. 12. 27. 16:46

A Last Airbendert (de amúgy a Korrát is) szigorúan csak angolul. Azulát vétek lenne magyarul hallgatni. Grey DeLisle több, mint zseniális ahogy megszólaltatja.

Dregnarr1 - 2014. 12. 27. 16:48

Csak félig off, Legend of Korra egyik grafikusa készítette Bear McCreary-ről és Raya-ról (sorozatos zenész ill. énekes)
http://i62.tinypic.com/2z56ged.jpg

sandor555 - 2014. 12. 27. 16:56

Tegnap éjfélkor elkezdtem darálni. Nem aludtam azóta semmit. :D Pedig úgy gondoltam, hogy ez biztos nem fog bejönni nekem…a p*csát nem. :D

sandor555 - 2014. 12. 27. 17:00

ui: utállak titeket, teljesen hulla vagyok most már a dara miatt. Nem lehet abbahagyni. :)

Vektor - 2014. 12. 27. 17:08

sandor555: :D

Csak óvatosan, ahogy már írták korábban, végül bánni fogod, hogy túl gyorsan daráltál. :)

jky - 2014. 12. 27. 17:08

@sandor555

Azért iktass be egy kis szünetet, nem árt, ha hagyod leülepedni a történetet. :)

sandor555 - 2014. 12. 27. 17:11

Most épp azt tartok. :) Bár közrejátszik a végkimerülés. :D
Viccet félretéve, köszönöm az ajánlást.

CyClotroniC - 2014. 12. 27. 17:21

sandor555: Aangel kezdted, csak érdekel. :) És persze örülök, hogy bejött. Üdv a klubban :D

sandor555 - 2014. 12. 27. 17:23

Korrával, bár tudom, hogy illő lett volna Aangel kezdenem, de akkor csak úgy voltam vele, hogy “áh, ennyien odavannak érte, bepróbálom, hátha, de úgyse”. De nem így lett nyilván.

Poghy - 2014. 12. 27. 17:36

Amúgy én 100%-ig biztos vagyok abban, hogy lesz még folytatása ennek az univerzumnak, függetlenül attól, hogy épp most mit nyilatkoznak a készítők. Lehet, hogy kell nekik 3-4-5 év, mire megjön az ihlet egy teljesen új sorozathoz, de szerintem elég sok energiát fektettek az avatar-világba ahhoz, hogy folytassák a történetét, ha megjön az alkotókedvük.

Poghy - 2014. 12. 27. 17:46

Illetve van a dolognak egy üzleti háttere is: A Nickelodeonnal érthető módon nem akarnak többé közösködni, a Netflixxel nem biztos, hogy tudnának jó üzletet kötni, a Cartoon network-nek meg a közelébe se mennek ha ismerik a vezetőség irányelveit. Szóval több oka is lehet annak, hogy most azt nyilatkozták, hogy nem lesz folytatás, de a jövőben ez még bőven változhat.

Gabe - 2014. 12. 27. 17:48

Remek írás, fantasztikus sorozatok.
Gyerekkorom – fiatalkorom és immár felnőttkorom egyik legmeghatározóbb TV-s élménye volt ez a közel 10 év (2005-2014). Csak ajánlani tudom. Garantálom, hogy ha lesz gyerekem ez a két sorozat biztos ott lesz a mesegyűjteményében. Mondjuk a Korrát majd csak kicsit később mutatom meg neki az biztos :D

DarylD - 2014. 12. 27. 17:52

Eddig is tervben volt a dara, de ezután a kritika után azt éreztem, hogy “Ide vele most rögtön”. Mondjuk lehet még így is nyárra torlódik majd. :D

Vektor - 2014. 12. 27. 18:17

Poghy: Szerintem lehet, hogy valami újat akarnak kipróbálni egy kis pihenő után. 12 éven át dolgoztak a franchise-on, ennyi idő után érthető, ha belefáradtak. Tippre ha lesz folytatás, arra várni kell legalább 5-6, sőt akár 10 évet is. Ezúttal a Nickelodeon se fogja sürgetni őket, hiszen a Korra megbukott nézettségileg.

Jelenleg csak egy webes szolgáltatót (Netflix, Amazon, vagy Hulu) tudok elképzelni a franchise új otthonául, bár elnézve Dimartino-ék reakcióit a Korra Nick.com-ra helyezésével kapcsolatban, nem tűnnek haladó gondolkodásúnak a sorozatok megosztását illetően. (magyarán azt szeretik, ha először a TV-ben adják le a sorozatuk epizódját) Ez persze idővel változhat.

mali robi - 2014. 12. 27. 18:49

Van valakinek valami infója arról hogy mekkora volt az érdeklődés a Korra után miután lekerült a műsorról és átkerült a nick.com-ra? Főleg a 4.könyvnél? Kíváncsi vagyok előre is köszi a választ :)

Poghy - 2014. 12. 27. 19:14

@mali robi: Hát ha érdeklődésméterben mérjük, akkor elég nagy ahhoz, hogy visszakerüljön a Nickelodeon csatornájára.

@Vektor: Nem hiszem, hogy belefáradtak, csak nem az “addig üssük a vasat amíg meleg”-elv alapján dolgoznak. A Last Airbender után is eltelt jópár év, mire előrukkoltak a folytatással, és bízom benne, hogy pár év várakozás után ismét lesz kreativitásuk egy olyan összetett műhöz, amihez szívesen adják a nevüket.

jky - 2014. 12. 27. 19:40

@Poghy

De elfáradtak, ők nyilatkozták. Újabb projekt ötletük már van, azon fognak dolgozni, miután pihentek. Persze sose mondjuk, hogy soha, de hogy az elkövetkezendő pár évben nem, az biztos.

Ők pedig nem dönthetnek a sorozat sorsáról, mert az elsősorban a Nickelodeonnon múlik, illetve az anyacégen (Viacom), mert a jogok náluk vannak. A Viacom engedélye nélkül akkor sem készíthetnek újabb Avatar sorozatot, ha akarnak, és másik csatornához sem vihetik.

Poghy - 2014. 12. 27. 19:46

@jky

Köszi a felvilágosítást, a jogi dolgokat nem tudtam. Mindenesetre bízom benne, hogy ez nem lesz akadály a jövőben.

b - 2014. 12. 27. 19:47

brutál jó sorozat, imádom, forza momo :))

azon kevesek egyike amit szinkronnal néztem, bevallom angolul nem hallottam, de így a magyarral semmi gondom nem volt, sőt helyenként kifejezetten tetszik

mali robi - 2014. 12. 27. 21:00

@Poghy Az érdeklődés alatt a nézettséget értem :)

Poghy - 2014. 12. 27. 21:04

@mali robi: Igen én meg úgy értettem, hogy visszakerült a Nick műsorára :) Pontos nézettségi adatokat nem tudok, de lehet, hogy találsz itt a junkien.

mali robi - 2014. 12. 27. 21:36

@ Poghy Köszi a választ! :)

TittyTwister - 2014. 12. 27. 23:27

@CyClotroniC: köszi, így már beugrott!

@jky: Indirekt is köszi a leírást, most már tényleg csak annyi van hátra, hogy előre! :D

STi - 2014. 12. 28. 01:22

SPOILER

Nekem csak az az egyetlen panaszom, hogy levágták Korrának a gyönyörű hosszú haját. :)

Amit viszont nagyon szívesen láttam volna, hogy milyen is egy teljes ereje teljében lévő Avatár. Mindig azt az érzést keltették (legalább is bennem), hogy az Avatár hatalma lényegében határtalan, viszont ezt sajnos egyikük esetében sem élhettük át. Na jó Aang esetében még talán, de ott is igazából egyetlen tűzidomár leküzdéséhez van szüksége minden erejére. És Korra esetében is értem, hogy a későbbi ellenfeleit nem győzhette le egyetlen csettintéssel, mert akkor nem lenne sorozat. Sőt abszolút érhető is hiszen azért végső soron még újonc Avatár (bár azért néha furcsán hatott, hogy Vaatu legyőzése után még problémát jelenthet számára bárki legyőzése is). Ettől függetlenül jó lett volna látni, hogy milyen is az mikor nem lehet kihívója és még csak a közelébe sem érhetnek az erejének :).

werewere - 2014. 12. 28. 10:30

Bear McCreary is nyilatkozta, hogy a Korra zenéje zseniális!

A szinkron szerintem nagyon jó lett mindkettőhöz (Aang, Korra).

sandor555 - 2014. 12. 28. 20:36

Jelentem, végeztem Korra történetével. Elnéztem volna még egy jó darabig…

Vektor - 2014. 12. 28. 21:08

sandor555: A Last Airbender megvolt korábban? Ha nem, akkor ajánlom, hogy nézd meg azt is. Személyiségfüggő, hogy kinek melyik sorozat jön be jobban. Az ritka, hogy valaki szereti az egyiket, a másodikat meg utálja.

che - 2014. 12. 28. 22:24

Én magyarul láttam az Aang Legendáját és a Korrának az első két évadját. Szerintem vállalható lett, viszont összehasonlítva az eredeti nyelven hallgatott LoK 3. és 4. évaddal van különbség az eredeti javára:D

Én felirattal ajánlom, Indavideo-n keressétek meg Boukendan csatornáját ő a teljes Korra Legendája szériát lefordította, kiválóan:)

Az én kedvenc karaktereim (sorrendben): Zuko (micsoda karakterfejlődés!), Korra, Varrick, Mako.

Mark - 2014. 12. 28. 23:50

Ez egy nagyon jo kedvcsinalo cikk lett, szerintem sok ember emiatt megprobalkozik majd a ket sorozattal.

De igy vegig olvasva a kommenteket en is reflektalnek. Egyreszt valoban a szinkron hangok zsenialisak, egytol egyig, Vaatu, Kuvira, VARRICK hangjanal jobbat talalni nem lehetett volna. Varrick szinkronhanhjat azert emelem ki mert a pasas zsenialis. Ahogy valtoztatja a hangjat az adott szituaciokhoz, es a humor amit ad a karakternek az zsenialis. Nalam csak Amon szinkronhangja az aminel a magyar peldaul nekem jobban tetszett.
Es ezek a szalloigek amik a sorozat alatt keletkeztek.. a do the thing vagy ahogx magyarul mondanam izeld be az izet (megjegyzem ezt magyar szinkron talalta ki es jobb szo nincs is erre ra) ez orokre megmarad.

Kedvenc karaktereim tobbek kozt Zuko, Iroh (aki az egyik legerdekesebb karakter szamomra), Sokka (a humora miatt), Varrick, Bolin, Tenzin. Az hogy a noi karakterek ennyire erosek elegge meglepo, de ettol lesz jobb a sorozat szerintem.

Nagyon sok mindent ad a sorozat, igazabol konnyen fuggove lehet valni tole, ugy h igy most sokaknak van hatalmas hianyerzete.

amon - 2014. 12. 29. 00:17

http://www.forbes.com/sites/insertcoin/2014/12/28/netflixs-next-original-series-should-be-a-new-avatar-show/ itt egy lehetséges válasz a folytatásra

Egyébként én az Aangot és a Korra Legendája első két könyvet szinkronosan láttam, szerintem vállalható. Ha viszont összehasonlítom az ereditvel nagy a különbenség:D
Én fordítással ajánlom, az Indavideon, Boukendan csatornáján megtalaljatok a Korra összes szeriajanak fordítását.

Az en kedvenc karaktereim: Zuko (micsoda karakterfejlodes!), Korra, Varrick, Mako.

jky - 2014. 12. 29. 09:03

@amon

Ez a cikk csak egy ábránd. A Netflixen már én is, és sok más rajongó is filózott, igen, ott lenne a legjobb helye. De ennyi. SEMMI konkrét vagy hivatalos nincs a fenti cikkben. A jogok a Viacomnál vannak, ők döntenek róla, csak ők tudják eladni, ha meg is akarná venni valaki. A két készítő nélkül pedig inkább ne készüljön új Avatar sorozat, soha. Ők sem szeretnék, ha nélkülük készülne újabb sorozat, ezt elmondták ők is. Ők viszont most mással szeretnének foglalkozni. Szerintem jobb lenne elfogadni és tiszteletben tartani a döntésüket. Majd ha úgy érzik, hogy van ötletük és vissza akarnak térni ehhez az univerzumhoz, akkor biztos megteszik valahogyan.

sandor555 - 2014. 12. 30. 16:28

Vektor, most darálom, még az első évadnál járok.
A Korránál gyorsabban haladtam, az valahogy gyorsabban berántott. Ettől függetlenül Aang kalandja is szuper.

baliizu - 2015. 01. 07. 20:30

Életem legjobb sorozatai! Köszönöm!

Zen Archer - 2015. 01. 13. 18:26

Az ajánló hatására én is elkezdtem a Last Airbenderrel eredeti hangon. Barátnőm ki is röhögött, hogy 25 évesen “mesét” nézek, de nagyon berántott. Meglepett, hogy mennyi bölcs gondolat van benne. Szerintem a célkorosztály sok mindent nem is érthet meg belőle, de az biztos, hogy nagyon sokat tanulhatnak az életről. Az egyetlen problémám, hogy valóban jót tesz, ha a részek között az ember pihen egy kicsit, hogy leülepedjen, viszont alig bírom ki, hogy le ne daráljam az egészet.

CyClotroniC, nagyon szépen köszönöm az ajánlót!

Brynden Rivers - 2015. 01. 14. 10:51

Korra megnyerte

az IGN: legjobb Animációs sorozat Díjat és “Korra Alone” jelölt volt a legjobb epizód díjáram is.

jolly - 2015. 01. 15. 00:58

Most fejeztem be az Airbendert és áááááá imádtam, akarok méééég! Teljesen beleszerettem a világba, sajnáltam, hogy ilyen hamar vége. Attól tartok a Korránál sem fogom megállni, hogy ne daráljam villámgyorsan. Az is tetszik, bár még kicsit idegenkedve nézem ezt a modern világot (5. részt nézem éppen)

che - 2015. 01. 20. 20:18

Sőt, az online szavazók alapján a Korra lett a legjobb sorozat is! (ugye ide már az élőszereplősek is beletartoznak)

Atter - 2015. 01. 24. 21:03

Most végeztem a The Legend of Korrával. Az ajánló hatására kezdtem el kb. egy hónapja a The Legend of Aangot, azóta folyamatosan nézem a részeket, és szeretném megköszönni én is, hogy felhívtad rá a figyelmet. Engem valahogy mindig taszítottak a keleties beütésű rajzfilmek mostanában. Főleg az animációk miatt, mert mind olyan egyformák. De azt kell, hogy mondjam, hogy néhány rész alatt itt is ragadtam ebben a világban.
A két széria az egyik legjobb animációs sorozatok között van, amiket valaha láttam. Aang története kicsit közelebb állt a szívemhez, de lehet, hogy csak a Korra modern környezetét volt nehéz megszoknom (itt kb. a 3.-4. évadra jutottam el abba a szakaszba, amikor szünet nélkül faltam volna a részeket, míg az első sorozatnál ez jóval korábban beütött), de az első évad kicsit nyögvenyelősen indult a sok pro-bendinges versengéssel. A TLoA-ban talán tényleg kreatívabban nyúltak az idomításhoz, és annak ellenére, hogy elég gyerekes volt, néhol meglepően mély dolgokat feszegettek. A TLoK tényleg felnőttesebb talán, és igazából ez a történet is a szívemhez nőtt a végére. Szóval nagyon köszönöm. Tényleg :)

(A filmet pár éve elkezdtem már nézni, de néhány percig bírtam csak. Most a sorozaton felbuzdulva megint neki kezdtem, de rettenet. Nem bírtam sokkal tovább, pedig a sorozatot imádtam. Szerintem inkább elkezdem a képregényeket helyette :D)

ffffffff - 2015. 01. 26. 00:51

Én is szeretném megköszönni az ajánlást , utóbbi 2 hétben lepörgettem mindkét sorozatot az ajánlás hatására .
Legjobb animációs sorozatok amelyeket eddig láttam , LoK látványvilága gyönyörű.
Az első széria jött be jobban , zseniális sorozat egyből a kedvenceim közé is került . Legend of Korra első két évada , annyira nem jött be (az első szériához viszonyítva) ,de a 3.-4. évada tényleg kiváló volt .
Mindkét sorozat a legnagyobb negatívuma az hogy túl rövidek.

Alice - 2015. 02. 02. 20:51

Remek ajánló, köszi, öröm volt olvasni! :) Meg is ihletett, mert lelkes Legend of Korra nézőként/rajongóként valahogy nekem mégis teljesen kimaradt az ATLA, most pedig végre megkaparintottam és megnéztem. Tegnap fejeztem be, most még szédülős állapotban vagyok. Igyekeztem lassan adagolni, de nem mindig sikerült, kb. 2 hétig sikerült csak húzni (na vajon miért? :).

Csatlakoznék az előttem szólókhoz, csodálatos, igényes, szórakoztató sorozatok, eszméletlen jó történettel, fordulatokkal, karakterekkel, mondanivalóval. Rengeteget kaptam mindkettőtől.
Maga az elemek manipulálása, használata nem új ötlet, lehet találkozni ezzel máshol is, de ez a csapat valami nagyon különlegeset alkotott!

A Last Airbender valóban jóval könnyedebben kezdődik, de aztán hihetetlen mélysége is lesz. Akárcsak a LOK, mindvégig váltogatja a komolyságot a könnyedséggel (1-1 részen, 1-1 karakteren belül is), néhol pedig teljesen szíven üti az embert. Olyan sorsokkal, történetszálakkal, emberekkel találkozunk, hogy időként csak kapaszkodtam. Néha a marhulás sok volt nekem, de mindig túlélhető :) Simán volt körömrágás is pár résznél. Azzal nem volt gond, hogy kevésbé “szép” a látvány, hamar meg lehet szokni a stílusát. Amit kiemelnék, hogy nagyon jó, hogy minden oldal főszereplő, nemcsak a “jó” oldal, nem fekete-fehérek a karakterek, és aki szereti a nézőpontváltásos megoldásokat, annak sok szál igazi csemege – na itt (is) ért jó pár meglepetés!

Nekem most újranézés lesz mindkét sorozatnál, pár részt túl habzsolva/kómásan nézvén rám fér, nomeg teljesen más szemmel fogom nézni Korráékat is. A LOK sorozatot én a junkie-s posztok alapján kezdtem nézni az 1. évadban, aztn mielőtt kettőt pisloghattam volna, már el is kapott. Engem a humora, ötletessége fogott meg először :) Nem mondom, hogy tökéletesnek találtam, szvsz többször döcögött a forgatókönyv, kevésbé éreztem “összehangoltnak”, mint amit szerettem volna látni, de még így is a szívem csücske volt. A zenéje előtt leborulok, annyira jó, a szinkronhangok pedig zseniálisak! (az eredeti hangokról beszélek) Nagyon jók a Comic Con panelek is, ha valaki belebotlik, feltétlenül nézze meg!

A hírhedt mozifilmet nem láttam, csak belenéztem, és most már kíváncsiságból csak megnézem, mit műveltek adaptáció címén. Azért csak volt előnye is, én pl. a film címével találkozván és kutakodván hallottam legeslegelőször erről a világról.

Bár már jó bő lére eresztettem a mondanivalómat, még annyit, hogy a The Beach c. epizódot szvsz CyClotroniC teljes joggal emlegette, nagyon is különleges. Kedvenc részt v. karaktert így hirtelen nem tudnék mondani, abszolút lehetetlenség. Talán kizárásos alapon könnyebb volna :D

sehrezad - 2015. 02. 05. 17:09

No, befejeztem én is mindkettő. A The Last Airbender első évada nehezebb volt (ott egyszer régebben már el is hasalt, de most kitartottam – megérte, mert aztán baromi jó sztori lett belőle, nagyon egyben van az egész. A kedvenc epizódom a Tales of Ba Sing Se volt, ez valahogy megadta az esszenciáját az egésznek :) Érdekes, hogy a Korránál is volt egy hasonló, emlékezős rész az utolsó évadban, de azt viszont teljesen fillernek éreztem…
A Korránál a második évadban majdnem abbahagytam egyébként, valahogy ott leült a dolog, de a 3-4. már ismét erős volt, a vége pedig katarzis, nagyon epic lett. Korra és Asami kettősének kicsit utánaolvastam, hogy tényleg arról van-e szó, amire gondolok :)
Kedvenc karakter a TLA-ből Katara és Iroh, a Korrából Bolin és Jinora.

(Egyedül abban nem értek egyet továbbra sem, hogy a filmváltozat annyira rossz lenne. Én azt is megnéztem többször már, nekem nem problémás.)

sehrezad - 2015. 02. 05. 17:12

Amit még muszáj kiemelni a teljes (mindkét) szériából, az a remek felépítés, ahogyan a szálak érintkeznek, összeérnek (a kiváló címadásokról nem is beszélve, különösen a Korra esetében) – sok sorozatíró tanulhatna belőle.

Llew - 2015. 02. 05. 18:14

“Érdekes, hogy a Korránál is volt egy hasonló, emlékezős rész az utolsó évadban, de azt viszont teljesen fillernek éreztem…”
Ez azért lehetett, mert az teljesen egy filler rész is volt, mivel egy epizódnyival csökkentették a költségvetésüket, ők azonban nem akartak felmondani senkinek, így inkább ezt a megoldást választották.

Alice - 2015. 02. 16. 18:22

A Tales of… részben 4 különböző főhőssel voltak remek “kisregények”, igazi csemege volt, az összefoglaló rész pedig inkább az volt, mikor össznépileg színdarabot néztek – attól első nézésre padlót fogtam, először nem igazán jött be, csak jóval később ülepedett le, hogy milyen jó kis egyedi megoldás volt :)

Korráéknál azt a bizonyos összevágott részt szvsz összecsapták egy kicsit, nekem túl komolytalan lett.

jky - 2015. 02. 21. 21:28

Ma 10 éves az Avatar: The Last Airbender! Isten éltesse! :)

sehrezad - 2015. 02. 21. 23:37

Llew: köszi, így már érthető, nagyon kilógott az a rész.

Alice: a színdarabos részt imádtam, egyedül Toph volt elégedett a “megformázással” :)

Alice - 2015. 03. 05. 10:33

Miután túlléptem a költői túlzásokon, nekem is nagyon bejött, főleg, hogy egymáson viszont milyen jót szórakoztak, a reakciók fenomenálisak :) A Supernatural (Odaát) ugrott még be a rész kapcsán, ott is játszottak hasonló elemekkel.

Közben most értem a Tales of Ba Sing Se részhez, ahogy összeszámoltam, 6 történet volt 7 főhőssel, kevesebb rémlett, pedig tényleg. Elképesztő ez a keserédes stílus, jó arányérzékkel vegyítik.

Egy pár werkfilmet is láttam, elképesztő lelkesedés, munka, és profizmus áll mögötte, le a kalappal.

kovg1987 - 2015. 04. 03. 16:16

először is, köszi az ajánlót, az Aangos részt még gyerekebb fejjel anno elkezdtem, de aztán annyira nem jött át (csak az első évadot láttam, azt is össze-vissza, aztán nem tudtam, hogyan mikor voltak a folytatások, szóval elsikkadt a nézése), de most az írás kapcsán gondoltam, bepróbálom – és az egyik legjobb döntés volt!

Az Aanges sztori elejét kicsit gyerekesnek éreztem, én is úgy éreztem, a második évadtól indult be igazán a történet. A legnagyobb baj leginkább az volt, hogy az első évadban Iroh-n kívül minden karakter elég egydimenziós volt. Szerencsére ezen hamar árnyaltak, és a második szezontól (a Föld Királya c. résztől) egészen elképesztően szórakoztató lett az egész. Ültek a poénok, jók voltak a harcok, fokozatosan megismertük a szereplőket, a hátterüket, lettek motivációik, meg lehetett érteni, mit miért tesznek, ráadásul nagyon jól megírt szereplők voltak (az első szezonból Iroh mellett Toph lett a személyes kedvencem, egyszerűen zseniális volt végig, kezdve onnan, hogy a készítők ‘mertek’ egy vak karaktert megtenni a főszereplők egyikének). A sztori végkimenetele is tetszett, nagyon jó volt a négy órás záróepizód, tényleg kaptunk egy nagy, kerek, egész történetet. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Harry Potter filmekben – ahogy azok részről részre, ezek évadról-évadra lettek egyre sötétebbek, ez pedig kifejezetten jót tett a sorozatnak.

SPOILER
(Mondjuk azt, hogy a végén Katara és Aang összejöttek egymással, kicsit gyermekdednek éreztem, de lelkük rajta, bár minden sorozatnak ennyi lenne a legnagyobb baja… :) )
SPOILER VÉGE

Ami Korrát illeti, nem hittem volna, hogy egy animációs sorozat ilyen szinten lehet jó, sőt, jobb, mint az élőszereplős felhozatal nagy része, de ez teljesen rácáfolt ezen elképzelésemre. Már az első évad is nagyon tetszett, a komolyabb, felnőttesebb hangvétel nagyon bejött, Amon jó főgonosz volt kezdésnek, ráadásul a mellékszereplők is igen jók voltak, igaz, ők a történet előrehaladtával csak jobbak lettek (leszámítva Bolin 2. évadbeli szereplését), sőt, érkeztek újak is. Egyébként is nekem a 2. évad tetszett legkevésbé, bár a főgonosz ott sem volt rossz, de a mellékszereplők (pl. Unalaq gyerekei) kifejezetten nem jöttek be… Mindez annak ellenére is igaz, hogy a sorozat egyik legjobb részeit számomra ez az évad hozta – amikor megismerhettük az első Avatár történetét. Innentől kezdve talán lépett még egy szintet a sorozat, a harmadik évad nálam mindent vitt (történetben, ellenségben, mellékszereplőkben, stb.), de a negyedik sem okozott csalódást, bár ehhez hozzájárult, hogy ekkorra már nagyon megszerettem minden szereplőt, mert egyébként Kuvirát találtam a leggyengébb rossznak, bár lehet, hogy ehhez hozzájárult, hogy Zaheer volt a kedvencem…

Egyébként az állandó kiegészítő szereplők (Tenzin, a Beifongok, Tenzin gyerekei, Asami, Bumi, stb.) mind-mind elképesztően jól voltak megírva, akár egy külön sorozatot is szívesen megnéznék róluk, velük… És ami még nagy pozitívum, az az Aanges sztoriból még élő szereplők öregként való megjelenése. Nem mindenki egyforma mértékben tesz hozzá a történethez, de nagy öröm volt látni őket újra (főleg a negyedikben).

Ha röviden pontozni kellene: Aang nálam erős 6.5-7/10 (főleg a gyenge kezdés és a fiatalabb szereplők miatt), Korra viszont 8-8.5/10, mivel tényleg, élőszereplős sorozatban sem nagyon láttam ilyen jól felépített évadokat, történetet, ilyen sokrétű szereplőket, akiknek megérteni a motivációit, és mág úy is lehet nekik szurkolni, ha valaki szeretne, hogy ‘gonoszak’.

Szóval CyClotroniC, még egyszer köszi a tippet, olyan sorozatra leltem, amit 2 évente legalább újra fogok nézni, és amit mindenkinek csak ajánlani fogok, mert szuper!!

Remélem, lesz valamiféle folytatása… :)

djdanif - 2015. 05. 28. 01:38

Ebben a percben fejeztem be Aang-et. Amikor elkezdtem nézni, nem igazán értettem mire a nagy felhajtás, tényleg érdekes volt a világ, de nekem túlságosan epizodikus volt és a karaktereket se szerettem még meg. Kellett vagy 3 hónap a sorozat első feléhez. Onnantól kezdve viszont az egyik legjobb sorozat, amit valaha láttam, a néhány nem-átívelős résznek is minden másodperce arany. Ezt a kb. 30 részt 3 nap alatt néztem meg, pedig kezdődik a vizsgaidőszak. High-concept sorozatban nekem csak a BSG van ilyen szinten.
Most pedig elkezdem a Korrát, nagyon nagyon nagyon remélem, hogy hozni fogja ezt a színvonalat és a szereplők is tudnak ennyire szerethetők lenni.

djdanif - 2015. 05. 28. 12:24

Egy nap elteltével még az jutott eszembe, hogy ilyen hiányérzetem a karakterek miatt csak a Fireflynál és a Scrubsnál volt eddig.
Komolyan mondom, aki jót akar magának, az túljut az első pár részen akkor is ha nem tetszik neki, mert utána hatalmas élményben lesz része. És tényleg csak óvatosan daráljátok, nagyon hirtelen vége lesz sajnos.

che - 2015. 05. 28. 23:55

Djdanif: ha az Aang így berantott akkorra Korra csak megjobban :) ezt viszont könnyebb bedaralni, szal ovatosabban.

tolvaj - 2015. 05. 30. 12:34

Nem tudja valaki hogy a korra 3. könyvéből mikor lesz szinkronos változat?(vagy ha van hogy hol?!)

Ancsa - 2015. 08. 31. 16:09

Eredeti angol nyelvű Aang epizódokra vadászom már régóta. Akik angolul néztétek, hol találtátok? Előre is köszi.

Llew - 2015. 08. 31. 19:05

Azt próbáltad már hogy beírod a googleba?

Cornelius - 2016. 01. 06. 00:35

Hát bevallom én tényleg óvatosan darálom :D
2014 nyarán 1 hét alatt ledaráltam az első szériát. Ennyire rajzfilm még nem rántott be. 1 Hónap kihagyás után nekikezdtem Korrának. Hát mit mondjak, két nap volt az első könyv :D és ekkor döntöttem úgy, hogy akkor kis szünet. Nem is akármilyen szünet következett. 2015 karácsonya után kezdtem csak neki a második könyvnek. Parádés a sorozat még mindig és bármennyire is fura, karácsonyig várni fogok a harmadik könyvvel.
Egyszerűen sajnálnám ilyen hamar magam mögött hagyni a karaktereket, ilyen gyorsan véget vetni a történetnek :)

Cornelius - 2016. 01. 06. 00:45

Apropó film. Első találkozásom a világgal sajnos maga a film volt 2010-ben. Szerencsére magáról a történetről nem sok maradt meg bennem, de így is emlékeztem nagyjából az első évad végkifejletére, vagy legalábbis hogy nagyjából mi lesz.
De, hogy én mennyire nem szerettem azt a filmet, majdnem félbe is hagytam emlékeim szerint. Ami igazán nem tetszett benne azok a szereplők, ennyire jellemtelen színészi játékot ami volt és azok a párbeszédek brrr, mai napig tartom, hogy szó szerint pocsék volt ez a része a filmnek.
Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen későn kezdtem bele a szériába a rengeteg ajánlás ellenére is :)

Llew - 2016. 01. 06. 13:39

Nem tudom, hogy bírod ki karácsonyig. Jobban jársz ha megnézed a maradék két könyvet, aztán karácsonykor ledarálod újra az egészet egyben. :)

CyClotroniC - 2016. 01. 06. 14:34

Egyébként a 3. és a 4. könyv jobban összefügg, mint az előzőek. Olyan durva az S3 fináléja, hogy én tuti nem bírnék várni a folytatásra.

juhász tamás - 2016. 01. 16. 15:02

én azt hlotam hogy vanak más avatár filmekis

ZümikeXT - 2016. 02. 03. 15:04

Nagyon jó volt az ajánlás. Mostanra daráltam le, mind a két sorozatot. Eszméletlenül jó volt.

Szakács Gergő - 2016. 12. 16. 18:08

Üdv kedves olvasó!
Lenne egy kérdésem. OLvastam, hogy 2017 júniusában megjelenik a Korra avatar II.része :D
Én Személy szerint egy Korra és Aang közötti részre vágynék aki esetleg tudna egy címet, vagy egy linket küldeni annak megköszönöm a fáradozását :D .
ÜDV!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz