login |

Mozart in the Jungle: 1. évad

2015. 01. 02. 18:22 - Írta: superpityu

23 hozzászólás | kategória: kritika,

Az Amazon belenyúl a tutiba? Az őszi felhozatal egyik nagy kritikus kedvence a Transparent lett, én pedig annak igényességén felbuzdulva elkezdtem a karácsony előtt elérhetővé tett Mozart in the Jungle-t, mert a pilotja annak idején igen jól sikerült. A folytatás pedig még jobb lett.

A Transparenthez hasonlóan itt is 20-25 perces formátumot alkalmaztak, és bár komédiaként tartják számon, mégis inkább az erős dramedy sorozatok sorát gyarapítja. A történet a New York-i szimfonikus zenekar sorsát mutatja be – nem csak a komoly zene kedvelőinek. Mindezt pedig természetesen a főhősökön keresztül teszik, akik a zenekar új karmestere, valamint egy lokálmusicales oboista lány, aki belecsöppen ebbe a komolyzenei világba.

Mondhatjuk, hogy a sztoriban bőven vannak kiszámítható húzások, a kötelező meglepő fordulatok mellett, de nem feltétlenül a történet vitte el a hátán a sorozatot. Hanem például a zene, annak ellenére, hogy engem alapjáraton mindig is hidegen hagyott a komolyzene, azonban mégis sikerült maradandót alkotnia a készítőknek. Egészen érdekes érzés volt, amikor egy-egy jelenetben másfajta zene ment a háttérben, olykor kifejezetten zavarónak hatott.

A zenész embereket, közülük is főleg a sokszor ünnepélyesebb megjelenésű szimfonikusokat nem feltétlenül szokás érdekes figuráknak számon tartni, de a sorozat még ezt a vélekedést is megváltoztathatja, hiszen sikerült olyan remek karaktereket alkotni, akik sorsának alakulása kíváncsisággal töltött el, érdekelt, hogy milyen sorsot szánnak nekik a készítők.

Persze a jó karakterek fabatkát sem értek volna a színészek nélkül. A sorozat főszereplője Lola Kirke kvázi kezdőként nyűgözött le, de nem csak ő, hanem a barátnőjét alakító Hannah Dunne is tévésorozatos újoncnak számít. A húzónév, Gael García Bernal pedig egyszerűen zseniális, remekül hozta a karmester, Rodrigo figuráját. Maga az egész karakter nagyon izgalmas, de García nyakig benne volt abban, hogy ennyire szerethető/érdekes lett.

Mellettük remekül asszisztáltak a többiek is, egyedül Saffron Burrows által életre keltett Cyntia kapott a kezdéshez képest kevés anyagot, és azok sem voltak túl izgalmasak, de úgy érzem ez nem a színésznő hibája. A visszatérő szereplők közül Nora Arnezeder alakított igazán nagyot, bár tény, hogy neki volt talán a leghálásabb a szerepe ebben az évadban – a már több mozis főszerepben bizonyító francia színésznő nyáron a CBS-es Zoo-ban lesz állandó szereplő.

Rendezésben is voltak nagyon jó húzásai a sorozatnak, az egyik legszembetűnőbb talán az, hogy nem voltak agyonvágva a részek, hagyták kifutni a jeleneteket. Talán a Roman Coppola által rendezett 1×07 volt ennek a megoldásnak egyik legékesebb példája, ahol nagyjából 2-3 perces jelenetek voltak egymás mögé rakva vágás nélkül – szerintem nem csak nekem jön be az efféle megoldás.

Csak azt sajnálom, hogy a premier kései időpontja miatt nem tudott indulni a JAws-on a Mozart in the Jungle, de remélhetőleg hallunk még róla későbbiekben és nem merül feledésbe a következő szavazatgyűjtésig. Az 1. évad 8/10 simán, talán ha a 8. résszel kicsit nem ül le a sorozat még több is lenne, de így is igen magasra tette fel a lécet a 2015-ben érkező új sorozatok számára

23 hozzászólás Ne habozz!

ayren - 2015. 01. 02. 18:43

Köszi az írást, felkeltetted az érdeklődésemet!

CyClotroniC - 2015. 01. 02. 18:44

Én is imádtam, nekem is az 1×07-es “a maestro, a zseni, a ló és a hegedűtorta” volt a kedvencem, a 8-9. rész picit csalódás is volt utána, illetve a szezonzáró kiszámíthatóan alakult, ettől függetlenül 8/10 az évadra adott pontszám nálam is.

Szerintem majd írok egyet róla én is valamikor jövőhéten, mert tényleg rettenetesen imádtam, és picit másképp fognám meg a témát, de azon egész biztosan nem veszünk össze, hogy maximálisan csak ajánlani tudom én is mindenkinek.

Lemoni - 2015. 01. 02. 18:44

Amikor először hallottam a sorozatról, GG Bernal és a komolyzene miatt reméltem, hogy jó lesz. Aztán februárban a pilotnál már tudtam, hogy ez OK, nagyon is. De hogy a sorozat ilyen zseniális lett, még engem is meglepett :) Mindenki, még a néha genya karakterek is szerethetőek és nagyon jól választották ki a színészeket. Külön említésre méltó Roddy McDowell hol zord, hol magától elszállt, hol sajnálatra méltóan esendő karaktere akárcsak Bernadette Peters mindenlében kanál figurája. De a legeslegjobb Bernal, nem csak a karakter és az alakítás, hanem ami legjobban tetszett nekem, az a zenéhez való viszonya és annak ábrázolása. Kedvencem a 6. epizód volt, amikor kivitte egy lepusztult városi telekre a zenekart és spontán koncertet adtak az utcának, ez annyira emberi volt, imádtam! Amikor már azt hittem, az idei sorozat rangsoraim fixek, jött karácsonykor ez a csoda és mindent borított. Remélem, nem állnak meg egy évadnál, nekem ebből még sok-sok kell :)

VDani - 2015. 01. 02. 18:46

Érdekes, nekem ez is és a Transparent is kasza lett a pilot után – ha nem közben, már nem emlékszem. Számomra teljesen érdektelenek a karakterek, a történet egyáltalán nem köt le.
Olyan az egésznek a hangulata, mint a 2000-es évek elején a délutáni szappanoperák meg amerikai kisvárosi sorozatok a tévékettőn. Teljesen eseménytelen, csak örül az ember hogy lógathatja a lábát, és nézheti ahogy mászkálnak az egyébként teljsen hétköznapi emberek a dobozban. Mert kábé ez a legérdekesebb dolog ebben a sorozatban.

Pedig én általában szeretem a lassú karakterdrámákat meg a minőségi komédiákat is (sőt, az amazonnal sem volt ezelőtt különösebb bajom, anno a Zombieland és a The After is bejött), de a Mozart in the Jungle-t meg a Transparent-et egyszerűen élvezhetetlennek tartom.

Lajosék a másodikról - 2015. 01. 02. 18:57

Ide rohadtul kellett volna vki, aki az egészet gatyába rázza.

Nekem valahogy nem volt koherens az egész, a sorozatnak nem volt íve. Néha egészen random helyeken maradtak abba részek/történetszálak, máskor meg hülyeségeket mutogattak hosszasan.

A klisészótárat is alaposan átforgatták, volt belőlük bőven, amikor meg sikerült volna a feelgood felé menni, rögtön bevetettek ez ellen valamit.

Bernadette Peters végig rendkívül irritált (a nő egyébként 67(!) éves), és a többiekkel se voltam teljesen kibékülve.

Bernal miatt mégsem sajnálom ezt a 10*30 percet, a palit egyszerűen élmény volt nézni.

CyClotroniC - 2015. 01. 02. 19:01

A Mozart és a Transparent szerintem eleve összehasonlító. Ahogy Tambor mondta a Transparentről egy interjúban, elolvasta a scriptet, és minden olyan természetes volt, hogy már nem is indiefilmesnek tűnt, hanem magának az életnek, az tényleg egy rendkívül hétköznapi sorozat és tálalás, amit olyan nézni, mintha láthatatlanul követnéd a karaktereket, és pont azért működik jól a természetesség keretként, mert maga a téma nem az.

A Mozart in the Jungle ezzel szemben nagyon sok minden egyszerre, ami a legnagyobb bája és kicsit a legnagyobb hátránya is egyszerre, mert jól csinál mindent, amihez nyúl, de néha csapong és kissé hektikusan váltanak át plotkarakterek mélyebbekké vagy nyerik vissza kezdeti funkciójukat. Szóval a sorozat egyszerre egy szubkultúra tök érdekes bemutatása, amivel engem mindig meg lehet venni, legyen szó akár a komolyzene világáról, ami itt van, vagy a Treme bár- és utcazenészeiről, az indiántörzsfőkről vagy akár egy étterem vezetéséről. Egyébként helyenként – főleg az 1×06-os blockpartynál – nekem kicsit a Treme könnyedebbre vett kishúgának tűnt a Mozart in the Jungle.

Na most ezt a szubkultúrát lakják be különc művészlelkek, amik nem over-the-top karikatúrák, csak megvan a saját kis kattanásuk, de abszolút természetesen és szerethetőek, de különösen a karmester, Rodrigo az, aki azonnal be tud rántani a személyiségével. Egyik legkarizmatikusabb karakter és szerepmegformálás, amit 2014-es sorozattól láttam, tényleg le a kalappal. És akkor ott van a sok rettentően aranyos és természetes apró jelenet, a fiatal, szárnypróbálgató zenészek házibuliján az ivós játék vagy elég lenne csak Hájláj barátnőjét, Lizziet említeni. Szóval tüneményes az egész, és baromi könnyű megszeretni, míg a Transparent diszfunkcionális családját sokkal nehezebb. Egyértelműen ez az Amazon mainstreamebb sorozata.

Na de majd írok róla, csak gondoltam, ezt még érdemes elmondani, ha már felmerült ennyiszer a Transparent neve, mert bár nálam az is kiemelkedő volt, szerintem indokolatlanul elriaszthat a hasonlítás olyanokat, akik azt ki nem állhatták. Ez lényegesen könnyebben fogyasztható.

CyClotroniC - 2015. 01. 02. 19:02

“NEM összehasonlítható” – csak a lényeg maradt le az első mondatból :P

Lemoni - 2015. 01. 02. 19:09

Á, hülyeséget írtam, természetesen MALCOLM McDowell-re gondoltam, sorry a név elírásért…….

pff - 2015. 01. 02. 20:46

pont ma daráltam le egybe az egészet, nagyon tetszett.

Hiroshima32 - 2015. 01. 02. 21:07

Kösz az ajánlót, lehet, hogy le is darálom a napokban.

sherlock20 - 2015. 01. 02. 22:08

Bocsánat, biztos volt a hírekben, de nincs erőm visszakeresni, hátha valaki emlékszik: ezen kívül még melyik idei amazonos pilotból lesz sorozat?

..amúgy az írás felkeltette az érdeklődésem, amint vége a vizsgaidőszaknak, el is kezdem.

julcsi - 2015. 01. 03. 09:45

nekem nagyon hiányzott belőle valami, ezt érzem mostanában a sorozatok többségénél (sajnos); valami fűszer, amitől több lesz az amúgy baromi jó sztori jó színészekkel.. az van, hogy untam, és kb kétszer mosolyodtam el rajta összesen.

Bernal viszi a hátán az egészet, ennyi volt a szerencséje.

semper - 2015. 01. 03. 10:08

Nekem tetszett 8/10 de persze meg voltak a hibai.
Transparentel szerintem sem kellene osszehasonlitani, mivel ket kulon kategoriaju tortent.
Lola Kirkebe pedig beleszerettem szoval remelem szep kariert fut majd be Hollywoodban.

winnie - 2015. 01. 04. 10:20

sherlock20: amirol jokat irtunk:) red oaks, a ron perlmanes biros, meg lehet, hogy a cosmopolitans,

winnie - 2015. 01. 04. 10:23

semper: hadd csinaljon mindenki azt, a it akar, ne szabjuk meg az emebreknek, hogy mit csinalnak.

mar hogyne kene osszehasonlitani? minden sorozatot erdemes hasonlitani valamihez, az mond a legtobbet, de eleg gaz lenne, ha eppen ket, egyszerre berendelt, hasonlo mufaju, 30 perces amazon.sorozatot ne lehetne osszehasonlitani.

Drunken Whaler - 2015. 01. 04. 11:55

Az ajánló után egyben ledaráltam a 10 részt. Felemás, de szerethető a sorozat. Tényleg kiszámítható volt itt-ott, és ahogy azt már mások megjegyezték: nem volt íve a történetnek. Nem kétséges, hogy nézem tovább, ha lesz folytatása. Remélhetőleg kicsit összeszedettebb lesz akkor.

Dor Ka - 2015. 01. 04. 17:49

nekem nagyon bejött. egyébként is, hiányolom az ilyen és ehhez hasonló sorozatokat (pl. Smash), ami a zárt művészvilágba/próbafolyamatba enged betekintést egy külső szemlélőnek.
remélem, folytatják vmikor!!

Eny - 2015. 01. 05. 13:22

tegnap kezdtem neki a daranak,csak epp hogy eleg keson,igy meg hatravan az utolso ket resz.
nagyob bejott, imadtam :)
koszi

Bogyó - 2015. 01. 05. 18:35

Köszi az ajánlót, én is ledaráltam 24 óra alatt!
Néhol esetlen a történetvezetés, de nagyon kis szerethető, könnyed kikapcsolódás s mellé minőségi zene is szól, mi kellhet még? :)
Maradnék a következő évadra, lesz?

Eny - 2015. 01. 05. 22:40

epp befejeztem,remelem lesz meg legalabb egy evad. jujjj,nagyoon szeretnem :D

Hiroshima32 - 2015. 01. 05. 23:21

Egy estés szórakozásnak remek lett, hosszabb távon több kell, hogy megtartsam. A második évadra viszont maradok, hogy meglássam, mit kezdenek az utolsó részben belengetett két szerelmi háromszöggel.

semper - 2015. 01. 06. 09:12

Winnie:
-1:Azt irtam, hogy szerintem, szoval a velemenyem csak egy szubjektiv megallapitas volt.
-2:Ossze lehet hasonlitani de csak azert, mert ugyan az a csatorna es mind a ketto komedianak minosul attol meg nem muszaly. Mivel az egyik inkabb mely karakter dramak sorozata nemi humorral mig a masik egy hab konnyu szorakozas nem sok magvas gondolttal benne.
Kb annyi ertelme van mint ossze hasonlitani a hulloket a rovarokkal: Mindketto itt el es fejlodott ki a foldon es mind ketto az allatok csoportjaba tartozik de innentol mar teljesen folosleges hasonlosagokat keresni, mert ket kulon elolenyrol beszelgetunk.
Kar volt ezt vegig irnom asszem ugy se olvassa el senki:)

König - 2015. 02. 18. 20:25

Zseniális sorozat, imádtam!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz