login |

Mozart in the Jungle: 1. évad

2015. 01. 10. 18:34 - Írta: CyClotroniC

29 hozzászólás | kategória: kritika,

– Did you finish your assignment, Hailey?
– I did, Maestro. I explored and I experienced. And I may have found a little inspiration, too.
– Hailey, that’s so cool. Then it was worth it.

Az ünnepek alatt valahogy magam is így voltam a Mozart in the Jungle-lel, a tavalyi év talán legszerethetőbb 20 perces újonc sorozatával.

Azt elismerem, hogy kiszámítható ívet fut be és helyenként vannak baklövései, de a szíve végig a helyén van. Kicsit csapong, de annyi mindenbe belekóstol, hogy biztos lesz, ami igazán megérint titeket is, és bár alapvetően a New York-i Filharmonikusok új és különc zseni karmestere és egy fiatal oboista lány története köré épül, egyáltalán nem kell tartani a komolyzenétől, sőt éppen azon ritka sorozatok egyike, amit tényleg nagyon könnyű megkedvelni.

Eleve rendkívül érdekes minden olyan felütés, ami egy szokatlan világba enged bepillantást, játszódjon az egy börtönben, egy metamfetamin-laborban, a reklámszakmában vagy a politika mocsarában, de főleg akkor tud igazán lebilincselő lenni egy ilyen sztori, ha annak hősei szenvedélyesen hódolnak az adott hivatásnak és szubkultúrának, és ha ez megvan, akkor onnantól lehetetlen elengedni a kezüket.

Amit a Mozart in the Jungle pilotja mesterien csinál, hogy percek alatt egy olyan világot skiccel fel, ami képes rögtön megragadni a néző érdeklődését. A New York-i Filharmonikusok társulata a felszínen profi klasszikus-zenészek A-ligája, valamivel alatta azonban inkább egy imbolygó, közös csónakban muzsikáló érdekek, ideológiák, szenvedélyek és félelmek kavalkádja, ahova sok fiatal zenész áhítozik és ahonnan az idősebb veteránok előbb vagy utóbb kikopnak a vérkeringésből.

Az Amazon tavalyi újonca 10 félórás epizódban enged bepillantást a színfalak mögé, hódolva a mindent körülvevő művészetnek, főhősei szenvedélyének és áldozatainak mindezt egy olyan végtelenül hétköznapi és egészen vicces köntösbe bújtatva, ami teljesen közérthető és emberi megvilágításba helyezi ezt a kissé szokatlan világot. 

A sztori egyik központi figurája Hailey Hájláj (Lola Kirke), egy fiatal oboista lány, aki tehetséges zenészként  egy gazdag gyerkőc tanításából és egy-két kisebb színházi melóból keresi a betevőjét. Ő az, aki a szárnypróbálgatást no meg a hétköznapiságot hozza be a történetbe, ha kell, ivójátékos zenész-párbajokkal.

Ezzel szemben láthatjuk a korábbi maestrót (Malcolm McDowell) leváltó Rodrigót (Gael Garcia Bernal), a társulat újdonsült karmesterét, aki egy igazi impulzív ösztönlény, eleinte maga a megtestesült karizma és misztikum számunkra – akárcsak társulata számára is – de később ugyanúgy megismerhetjük az emberibb oldalát, ami csak még szimpatikusabbá és az egyik legizgalmasabb sorozatos karakterré teszi.

A régi és az új maestro ellentéte kicsit hasonlít Mozart és Salieri történetére, ám ez mégis egészen elenyésző eleme a sztorinak. Furcsamód a Mozart in the Jungle legnagyobb hibája és egyben a legnagyobb bája is, hogy bár céllal, de abszolút fókusz nélkül lubickol ebben a világban. Annak ellenére, hogy hiányzik belőle a vezérfonal, gyakran azt éreztem, hogy ez talán tönkre is tenné, hiszen nem egyszer éppen a lényegtelennek tűnő mellékvágányokon időzve a legvirtuózabb.

A tovább mögött spoilermentesen folytatom.

Az imént említettek azok a pillanatok, amikor lelassul és lélegzik a sorozat, elfelejtjük egy pillanatra, hogy lesz valami bemutató is majd a fináléban és csak figyeljük a város zaját, ahogy zenévé áll össze Rodrigo elméjében, vagy csak csettintünk egyet elismerően azon, hogy milyen rémesen egyszerű és mégis hatásos húzás úgy bemutatni egy zenész és a zene kapcsolatát, hogy csupán egy hegedű húrjait egy szívmonitor által diktált ütemre pengetjük.

Ha ez nem lenne elég, a Mozart in the Jungle remekül bánik a háttérkaraktereivel is, elég neki csupán egy-két próbák közti szünet ahhoz, hogy többjüket személyiséggel ruházzon fel, nem is beszélve mondjuk Lizzie-ről (Hannah Dunne), Hájláj barátnőjéről, aki simán a sorozat egyik legszórakoztatóbb karaktere, pedig neki köze sincs a komolyzenéhez.

Érdemes még szót ejteni arról, hogy mindent átitat a környezet, így a karakterek jellemét, céljait és motivációt is rendesen befolyásolja, a humor pedig mindig ezekből fakad, ami a sorozat egyik legnagyobb pozitívuma. Egyáltalán nem szitkomosak a poénok, nem érzed azt soha, hogy direkt vicceset írtak valakinek, egyszerűen mindenki csak hozza saját magát, a humor pedig jön velük magától.

A legszenvtelenebb húzása pedig az, hogy azt is elnézzük neki, amikor túlzásokba esik. Ott van például Anna Maria (Nora Arnezeder), Rodrigo felesége, egy heves, lobbanékony hegedűművész hölgy, aki bár jóformán képregényszerűen sarkos és éles jellemvonásokat visel magán, nem lehet nem imádni a jeleneteit, ráadásul az is baromi érdekes, hogy lenézi a mindenki által körberajongott zseni férjét azért, mert nincsenek magasztos, társadalmi eszmék művészetszeretete mögött.

A sorozat legerősebb szakasza egyértelműen a 6-7. epizód. Előbbi kicsit olyan is, mintha a szezon minifináléja lenne, ráadásul akad benne egy rettenetesen feelgood jelenet, mikor Rodrigo kvázi betör a társulattal egy lakótelep elhagyatott, üres placcára, hogy ott zenéljenek a környéknek.

Ez volt az a pont, ahol végleg világossá vált számomra, hogy a Mozart in the Jungle tulajdonképpen a Treme könnyebben fogyasztható, csupaszív kishúga. Akit magával ragadott egy kicsit is a kultúra és a zene ereje, azt feltétlenül érdemes átirányítani David Simon New Orleans-ról szóló sorozatához is, mely bár felnőttebb és komorabb helyenként, valahol mélyen ugyanazon értékek mellett törnek lándzsát.

Az 1×07 stabilan bekerült nálam 2014 legjobb epizódjai közé. Miután a hatodik rész lezárt egy fontos szakaszt a sorozat életében és egyértelműen kijelölte az utat a szezonfináléig, bedobtak egy olyan álomszerű félórát, ami teljesen kiragad a történet folyásából és az egészet egy adománygyűjtő puccos partinak szenteli.

Olyan ez a félóra Roman Coppola rendezésében, mintha a valóság és az álom vékony határán sétálnánk egy olyan villában és annak kertjében, ahol a könyvespolc mögötti titkos kis térben fiatal srácok készítik a tűzijátékot, ahol az egyik szoba közepén egy hús-vér fehér ló áll hegedűalakú csokitortát falatozva, Rodrigo pedig olyan gyermeki elszántsággal keresi a tehetséges fuvolás kislányt, Alice-t, ahogyan Alice üldözte a nyulat egy egészen másik Csodaországban.

Rodrigo három perces beszélgetése a kislánnyal talán a sorozat legerősebb jelenete, ahol kicsit magunk is úgy érezzük, mintha a maestro egykori önmagára bukkanna azon az éjszakán. Egy olyan fiatal tehetségre, aki mit sem tud a művészet üzleti oldaláról és egyetlen gondja csupán az, hogy a tanára nem engedi, hogy Katy Perry-re pazarolja a tehetségét.

És mindezt vágatlanul tálalva, merthogy az egész epizód úgy kábé tíz darab 2-3 perces tracking shotból épül fel, és bármennyire is volt technikai bravúr, amit a True Detective művelt, vagy hatalmas poén a Fargo azon bizonyos megoldása, egyik sem ért el olyan atmoszferikus hatást, mint a Mozart in the Jungle.

Szóval olyan maga a sorozat is, mint főhőse, Rodrigo. Már az első találkozáskor rabul ejt, olyan könnyedén játszik a nézővel, mint a maestro a rajongóival és bár gyakran villan meg a zsenije, bizony többször is érződik rajta, hogy nem találja önmagát, sőt olykor kifejezetten rossz döntéseket is tud hozni (8-9. epizód), ám mi mégsem vagyunk képesek egy percig sem haragudni rá, hiszen nélküle egészen biztosan szegényebbek lennénk.

29 hozzászólás Ne habozz!

Drunken Whaler - 2015. 01. 10. 19:37

Nagyon jó írás. Grat!

julcsi - 2015. 01. 10. 19:45

megvan a történet alapjául szolgáló könyv angolul (Blair Tindall: Mozart in the jungle: Sex, drugs and classical music), esetleg érdekel valakit? ajándékba adom:)

baggio - 2015. 01. 10. 19:58

A hatodik részről nekem is egyből a Treme ugrott be, rendkívül tetszett is, ezzel szemben nálam épp a hetedik epizód lógott ki lefelé, szinte minden jelenetét utáltam.

Gael García Bernalt napjaink egyik legjobb színészének tartom, szóval az ő személye garantálta a szórakozásomat, de Tindall alapanyaga is tényleg ennyire csapongó és következetlenül megírt? Nem vagyok zenész, de ez az improvizatív hangvétel New Orleans dzsesszes világához amúgy is jobban passzolt (volna) szerintem, nem egy filharmonikus zenekar bemutatásához.

Aszusz - 2015. 01. 10. 20:14

Január elején néztem én is végig a sorozatot, két estémbe került, és minden percét élveztem. A karakterek emberiek és szeretnivalóak, a színészi alakítás is jó, GGB pedig Rodrigo szerepében zseniális. A kedvencem a 6. rész lett, bár minden részben vannak apróbb, aranyos momentumok, jó jelenetek (pl az ivós játék nagyon jó volt), a 8-9 pedig tényleg gyengébbre sikerült, de összességében rendkívül szórakoztató sorozat. A 7. rész kicsit felemás nekem, inkább pozitív, mint negatív, de mindenképpen kilóg a sorból. Még meg kell néznem párszor, hogy eldöntsem, mennyire tetszik :)

annapanna - 2015. 01. 10. 20:24

@julcsi engem érdekelne nagyon!!!! :) ebook?

annácska - 2015. 01. 10. 20:33

Régóta tervezem már, de most, hogy kiderült, könyv is tartozik hozzá, azt veszem előre.

@julcsi, engem érdekelne. milyen formátumban van meg?

skyzo - 2015. 01. 10. 20:40

Én is elkezdtem eddig nagyon bejön.

Lemoni - 2015. 01. 10. 20:53

CyClo, azt hiszem végképp meggyőztél, hogy be kell próbálnom a Treme-t :)
Imádtam a Mozart-ban a humort, a feelgoodságát, a szereplőket, de ahogy már korábban írtam, Rodrigo zene “látása”, viszonya a zenéhez, ami a legjobban megfogott, egy jó ideje magam is rákattantam a komolyzenére és érdekes volt, hogy néha mintha a saját érveimet, érzéseimet hallottam volna viszont tőle, bár én csak műélvező vagyok, nem szakmai profi :)
20+-ban mindenképpen a legjobb tavalyi felhozatal volt, de összképben is dobogós nálam :)

ann.na - 2015. 01. 10. 20:57

de megint kritika a Mozart in the Jungle-ról, imádtam. A legnagyobb bánatom meg csak az volt, hogy Jaws-ra nem tudtam jelölni. :D
A kritikával meg szinte teljesen egyet értek mindenben. :)
Amúgy a könyvet ki olvasta? Érdemes elolvasni? Mennyire (és mennyiben) hasonlít a sorozatra?

Julian Plenti - 2015. 01. 10. 21:27

Eykori csellistaként nyilván elfogult vagyok, de minden percét élveztem – még a gyengébbeket is.
(Amúgy nekem a Smash jutott róla eszembe, csak az a másik véglet, bárcsak azt is ilyen jól megcsinálták volna, a közeg ugyanilyen érdekes lehetett volna ott is..)

@julcsi: a könyv engem is érdekelne :)

szendroib - 2015. 01. 10. 21:30

Nagyon élveztem a sorozatot, pedig az alaptéma elég messze áll tőlem. De valahogy jól esett nézni, szerethető az összes szereplő is és a történet is.

Eny - 2015. 01. 10. 21:33

nagyon tetszett es izgatotan varom a folytatast(remelem lesz)

Eny - 2015. 01. 10. 21:34

izgatottan*

ayren - 2015. 01. 10. 22:24

Magyar felirat függvényében nézem, úgyhogy csak 4 epizódon vagyok túl, de egyetlen tavalyi 20 percesként nekem is bejött.
Tényleg jók a karakterek (kicsik-nagyok együtt), jó a hangulat, és finom a humora. Meglátjuk hová fejlődik Rodrigo, mert egyelőre én érzékelek benne némi ódivatú teatralitást – talán nem is az alakításban, inkább a karakterben -, és ezt egy kicsit sablonosnak érzem.
Mármint hogy zseni, meg zenész, és akkor legyen már teátrális is.
De gondolom, idővel árnyaltabb lesz a kép.

mgitta - 2015. 01. 10. 23:51

Szintén zenészként nagyon elfogult voltam/vagyok a sorozattal kapcsolatban.
Nekem tetszett, hogy inkább laza életképek egymás utáni sorozata a sorozat, mintsem egy kijelölt irány után haladt volna, sőt, én úgy éreztem, hogy nem is aknázták ki teljesen a lehetőségeket.
Szeretem, amikor egy sorozat kérdéseket vet fel bennem, és ez rengeteg kérdést felvetett. Hol kezdődik a munka és hol a művészet? Mi a művészet célja? Önmagáért való-e? Mi a kapcsolata a pénzzel? A pénz az eszköze a művészetnek, vagy esetleg fordítva?

És igen, számomra éppen a két főszereplő, Rodrigo és Hayley voltak azok, akik tényleg szívvel-lélekkel a művészetért élnek, míg a többieknek ez már inkább másodlagos. Helyenként előtérbe kerül, de csak másodlagos. És éppen ezért volt számomra az idei év legbájosabb párosa ez a két ember, és a végén SPOILER a suta csók-jelenet csak megerősítette ezt. Mindamellett, hogy nem kéne ténylegesen összehozni őket.

Szóval nagyon imádtam a sorozatot, imádtam Gael Garcia Bernalt és a többieket, de pár kritikát kénytelen vagyok megfogalmazni, mégha ezek valószínűleg egy teljesen laikusnak fel se tűnnek:
– ilyen pocsékul utánozni a vezénylést, mint Bernal, nem nagyon láttam senkit, és engem ez ténylegesen zavart
– a valóságban természetesen egy karmester se változtathatja így a műsortervet, az legalább 6-8 hónappal korábban már fix
– ráadásul a 2. részben bevetett Mahler 8. szimfoniája 2 okból is hülyeség volt: igazából nem 5. oboa, hanem egy angolkürt van benne, másrészt nem véletlen hívják Ezrek szimfóniájának, kettős vegyeskar, gyermekkar és 8 szólista szerepel még a kibővített zenekar mellett. Ja, és csak azért, mert egyvalaki elront valamit, nem vágjuk sutba az egész művet és kezdünk bele egy másikba :)

De ezeket csak azért rovom fel, mert egy igényes sorozatnak tartom, és igazán figyelhettek volna ezekre az apróságokra :)

Amúgy még nagyon sok mindent tudnék írni, a fantasztikus mellékszereplőktől kezdve, de egy a lényeg: imádtam :)

jiliac - 2015. 01. 11. 08:45

Az első 4 részen vagyok túl, de ennyi alapján kijelenthetem, hogy megtaláltam a tavalyi év 20 perces újonc sorozatát. Nekem kifejezetten tetszik az, hogy nincs főszál, vagyis van csak mégsincs. A szereplők egytől egyik szerethetőek. Nem rajongok a komolyzenéért, de 4 rész “darája” után, majd egy órán keresztül Mozart-ot hallgattam, kész felüdülés volt.

julcsi - 2015. 01. 11. 09:45

@annapanna @annácska @Julian Plenti

a könyv papír formátumban van meg, használtan vettem az Amazonról!:)

annácska - 2015. 01. 11. 11:12

@julcsi engem továbbra is érdekel (annapanna néven is én futok, csak nem vette be elsőre a kommentemet):) Neked tetszett? Mennyire követi a sorozat?

julcsi - 2015. 01. 11. 11:15

@annácska nem igazán követi. sokkal realisztikusabb, betekint a NY Filharmonikusok mindennapjaiba, őszintén szólva nem jutottam el a végéig. más, mint a sorozat, de ha érdekel a téma, megér egy próbát. max tovább adod:)

annácska - 2015. 01. 11. 13:13

@julcsi Jól hangzik, érdekelne! Hogy gondoltad megoldani az eljuttatás? :)

julcsi - 2015. 01. 11. 14:18

@annácska keress rá a könyvre OLX-en, ott fel tudjuk venni a kapcsolatot!:)

pytta - 2015. 01. 19. 12:19

Ha a sorozatról is lehet írni ( :) ):
Nagyjából tudtam mire számíthatok, de azért vártam, hogy meglepjen a pilot. Hát nem lepett meg, pont olyan lett, mint gondoltam, hogy lesz, semmi olyasmi, ami kizökkentene a komfortzónámból, vagy csak egy kicsit is újszerű lenne.
Ha tizenhét éves lennék, talán tudnék lelkesedni egy ilyenért, de jelenleg ez nekem olyan, ami az abszolút “időrablás” kategória (ha nézném tovább). A pilot bőven elég volt, persze tudom, hogy van célközönsége, de az sajnos nem én vagyok.
(BTW: a karakterek (hiszen a pilot az ő bemutatásukról szólt nagyrészt) borzasztóan sablonosak, és nem a kreatív fajtából. Nekem ez, meg az írás semmilyensége vette el az egésztől a kedvem.)

winnie - 2015. 01. 26. 13:26

“vagy csak egy kicsit is újszerű lenne.”

ha nem újszerű, akkor tipikus. márpedig ebben semmi tipikus nincs, jóformán egy olyan komédiát nem tudnék mondani, amihez hasonlítani lehetne, sem témáját, sem stílusát, sem hangulatát tekintve. ergó újszerű. mert nem csak úgy lehet újszerű valami, hogy high concept vagy soha nem látott újdonság. és az újszerű nem feltétlenül pozitív jelző.

Joy - 2015. 01. 31. 11:53

Nekem nagyon tetszett a sorozat, egyrészt a téma miatt (én mindig is oda voltam a zenészekről, táncosokról szóló filmekért) másrészt a hangulata miatt. Sajnos nagyon kevés szitcom van ami tetszik nekem, vagy egyáltalán mostanában kevés olyan sorozattal találkoztam, ami könnyed, nem bugyuta poénokkal tűzdelt, mosolyra fakaszt és egyszerűen csak jól érzed magad egy rész megnézése után. :)
Ha esetleg valaki tud hasonló sorozatot ajánlani, nekem már nagyon hiányzik egy ilyen sorozat. :)

Snoopyzit30 - 2015. 02. 03. 21:09

Vajon lesz 2. évad? Semmi hír eddig róla vagy csak én nem láttam? :-/

Lemoni - 2015. 02. 18. 15:23

Lesz második évad! :))))))

Liz - 2015. 02. 20. 01:23

)))))))

Kritikatura - 2015. 09. 09. 19:29

Ez a sorozat végre lekötött és vártam, várom a folytatásokat, a második évadot is. A sok kasza közé bekerült egy “nagyon figyelem” is végre. Mindenképpen ajánlott sorozat, sok bájjal és sok kudarccal. Nem hagy aludni (ami magában is kihívás :D )és a téma sem valami sci-fi/véres/nyomozós ami nyitva tartja a pupilláimat általában.

El kell gondolkodnom, hogy miért csak az erősen korhatáros sorozatok jönnek be számomra!? :) :)

Carpeks - 2016. 01. 08. 00:52

Hihetetlenül feelgood. Ha pár nappal hamarabb szánom rá magam, lett volna normális jelöltem a 20 perces kategóriában a JAws-ra :D
Annyira elkapott a hangulata, hogy egyik részt néztem a másik után, és csak azért tartott 3 napig, mert ennyi időm jutott rá. Viszont pont emiatt is jobb valószínűleg darálva. Kevés lenne ebből nekem egyszer-egyszer 25 perc :) Jöhet a 2. évad!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz