login |

Person of Interest – a 4. évad vége felé: Tévutakon?

2015. 04. 06. 19:31 - Írta: Desmond Wallace

48 hozzászólás | kategória: kritika,

Már elég régen nem foglalkoztunk a sorozattal, és talán nem véletlen ez a hallgatás, pedig többen is nézzük a stábból (talán ezt nézzük a legtöbben) ezt a közönségkedvencet.

18 rész ment le eddig az évadból, és megmondom őszintén, az utóbbi időben nem vagyok elégedett a látottakkal. Továbbra se lett rossz a Person of Interest, csak éppen nem tudja folyamatosan azt a magas szintet produkálni, amit megszoktunk, amit elvárnánk tőle. Mielőtt valaki félreértene, nem bántani akarom A célszemélyt, hiszen az utóbbi években ez a sorozat lett az egyik nagy kedvencem, de nem mehetek el szó nélkül a minőségcsökkenés mellett.

Az elmúlt hónapokban is voltak azért egészen jó epizódok (4×05, 4×09, 4×12), de az összkép gyengébb, mint az előző évadok során. Persze lehet, hogy az évad vége odacsap majd, de most én ezzel kapcsolatban is eléggé szkeptikussá váltam. Sajnos ki kell jelentenem, hogy eddig ez a leggyengébb PoI-évad. Spoilerekbe most nem fogok belemenni, de pár észrevételemet azért megosztanám veletek.

Úgy érzem, hogy ez a “háború” meghaladja az írók képességit. Hiába jött el Szamaritánus korszaka, ha sokszor nem is foglalkoznak a témával, és amikor jelen is van, akkor se túl lehengerlő a főszál. A két mesterséges intelligencia háborúja olyan magasra tette a lécet, amelyet már nem tudtak átugrani az írók.

Ennyire érzékenyen érintette volna őket Jonathan Nolan hiánya vagy korlátozott jelenléte? Ő ugye most a Westworld-ön dolgozik.)

Azt sem tudom, mire vélni, hogy a főszereplőt miért fogják vissza ennyire az írók. Persze térdlövésből továbbra sincs hiány, de Jim Caviezel alakítása nagyjából ezzel ki is merül ebben az évadban. Korábban is előfordult már, hogy John kissé háttérbe szorult az egyes epizódokban, de most úgy produkál kevés emlékezetes pillanatot, hogy eléggé sokat van a képernyőn. Érthetetlen.

Szamaritánus mellett azért más ellenséggel is meg kell küzdenie hőseinknek, akik közül Dominic a legveszélyesebb. Úgy érzem, ez a karakter nem lett olyan meggyőző, mint Elias volt az első évadban. Nem túl átütő a színész alakítása sem, hiszen míg Enrico Colantoni (Elias) minden megmozdulása a profizmus megnyilvánulása, addig mellette Winston Duke (Dominic) csak egy rutintalan kezdőnek tűnik.

Az előző évadokban azt is nagyon szerettem, hogy hiába volt sok olyan epizód, ami mellőzte, vagy csak érintette a főszálat, szinte mindig tudtak megfelelően ötletes heti számos epizódokat írni. Ezzel szemben 2015-ben már többször is azt éreztem, hogy leredukálódott a kreativitás, és már csak egy szimpla nyomozós sorozatot nézek.

Tényleg én sajnálom a legjobban, hogy most ilyen negatív vagyok, de jelenleg több a negatívum, mint a pozitívum a Person of Interest-ben. Vagy csak én látnám így?

48 hozzászólás Ne habozz!

m76 - 2015. 04. 06. 19:34

A hiba nem benned van, sőt én már korábban is úgy éreztem, hogy gyengült a sorozat. Még a nézhetőség határán innen esik, de már nem sok kell neki, hogy lecsússzon egy castle szintre.

winnie - 2015. 04. 06. 19:37

jövök fel, mint a talajvíz, pont most fejeztem be a 4×11-et és basszus, mennyire jó volt (naná, az idővisszapörgetés nagy kedvencem:)

ezt persze szomorúan hallom, pár hete én is ezen morfondíroztam, amikor hirtelen kicsit eltűnt a poi a heti kérdésnél, de persze godnolom, azért a többség nem látja annyira borúsan a helyzetet. vagy nem tudom.

human - 2015. 04. 06. 19:45

Öö, spoileres.

John már tavaly is háttérbe szorult bőven, nekem nagyon nem tetszett a két akcióhős dinamika, de a sorozat még így is a legérdekesebb sci-fi jelenleg, legalábbis tévében.

Egyetlen dologra tudnám azt mondani, hogy nagyon negatív: valaki meghal de mégsem hal meg, tipikus kései évad hiba.

anderson - 2015. 04. 06. 19:51

Nekem még mindig tetszik.

Desmond Wallace - 2015. 04. 06. 19:52

human: Na igen, az a húzás nekem se jött be.

Lemoni - 2015. 04. 06. 20:27

Nálam egy ideje úgy kiesett a pixisből, hogy többhetes késéssel nézek egy-egy epizódot, nincs már a heti nézőseim között. Két dolog veszett el belőle, amiért nagyon szerettem: az ötletes játékosság és a humor. Hiába imádom Caviezelt, az ő karakterét is annyira megtépázták, hogy mára csak az eyecandy faktor működik nála. Bear meg szinte már nincs is. Nem szépítem, nagyon szürke és unalmas így.

Bazsi - 2015. 04. 06. 20:38

Még mindig a kedvencek között van, 4×11 volt az évad legjobb része, de mindig tűkön ülve várom az új részt.
Caviezel tényleg kevesebbet szerepel egy kicsit, de legalább Amy Acker többet van képernyőn , személyes kedvencem, simán eltudnék neki Root karakterével egy előzménysorozatot. Évad vége felé járunk, biztos h innen már begyorsulnak a dolgok, kiváncsian várom a maradék részeket az évadból!

Rettus - 2015. 04. 06. 20:50

Az 3. szezon végére annyira felhajtották a tétet a készítők, annyira nagyot szólt a finálé, hogy törvényszerű volt a visszaesés és ebbe a félbéna kvázi rebootba torkollott a 4. szezon elején. Kellett vagy 10 epizód mire magára talált a sorozat.

Az űberzseniális belső triólógia (10/11/12. rész) alapján nem a készítők képességeivel van a gond,talán valaki nem engedi a lovak közé dobni a gyeplőt.

Poghy - 2015. 04. 06. 20:55

Nem tudok egyetérteni a kritikával, szerintem ez az eddigi legjobb évad. A Szamaritánus elől való bújkálás szerintem eléggé megadta az alaphangot az évadnak, és hiába szurkolok hőseinknek, titkon azért reménykedem egy hasonló évadban.

Elias-ból pedig lehetne több, mert nagyon megkedveltem a karaktert és a 4×09 nálam közel volt az év legjobbjához.

go - 2015. 04. 06. 21:02

Egyet kell értenem, még az évad első felében volt néhány elég fasza rész, de a félévadzáró óta sajnos ellaposodott a sorozat, nem igazán tetszett a meghal / nem hal hinta sem.

Persze még nem igazán vészes a helyzet, de tud a POI csapat sokkal-sokkal jobbat is.

Amador - 2015. 04. 06. 21:05

Én nem érzek akkora minőségcsökkenést, de az igaz hogy egy kicsi azért van. Reese-el kapcsolatban abszolút igazad van, ebben a szezonban kifezetten irritált hogy többször részekre a háttérbe szorult, és néhány viccesnek szánt párbeszéd és akciójeleneten kívül csak nézett maga elé Caviezel és olyan arcot vágott mint aki citromba harapott. Ebből a szempontból az utolsó pár rész megnyugtatott, mert mióta Shawn és Root eltűnt Reese megint előtérbe került, és kapott drámai jeleneteket is. Olyankor nagyon kijön hogy milyen jó színész Caviezel, és sztem a filler részekhez ez nagyon kell.

winnie - 2015. 04. 06. 21:05

egyébként szerintem valóban sokat számíthat az, hogy a jonah nolan most nem poi-zik annyira.

dzsiaj - 2015. 04. 06. 21:26

Én egyenesen odáig mennék el, hogy a 4×17-18 -saját mércéjével mérve- vállalhatatlanul gyengék lettek. Sablonos, könnyen kiszámítható, illogikus lépések sorozatát vonultatták fel. A PoI közben eddig még sosem tettem fel költői kérdéseket, miszerint ezt miért így csinálták, miért nem úgy, de főleg az utolsó 2 rész kapcsán úgy érzem, mintha elbutultak volna a szereplők.

Carlo Blaine - 2015. 04. 06. 21:26

Én már akkor nagy hanyatlást éreztem mikor a 3. évadban az a 2 csaj eléggé előtérbe került, túl hiteltelenné vált, pláne az a másik szupergyilkológépügynök csaj… áhh

Nézőke - 2015. 04. 06. 21:40

..egyetértek egyébként,s ráadásul ezt alátámasztandó a 18ik rész, amiben SPOILER hirtelen ilyen bután lezárják azt a szálat,amit bemutattak pár résszel ezelőtt,mint ördögi terv,s azóta vártuk,hogy vajon mivégre is volt az a laptopos cserebere.
Így nem sok értelme volt találgatni.
Ráadásul a heti ügyek is bénák, ez valahol ott kezdődött,amikor a SPOILER kamu csetlő botló nyomozó volt,talán a 4. évad 6. rész.
Várjuk a harcot,mint a mannát,de majd olyan lesz ,mint a Lost,ahol már csak egy rész volt hátra,és hirtelen rájöttünk,hogy 44 perc nem elég 1245 kérdés megválaszolására,és itt valaki nagyon ráfázik, jelesül a néző.

ubul - 2015. 04. 06. 21:41

sajnos tényleg így érzem én is…azt nem tudtam hogy Nolan kicsit hanyagolja a sorozatot, viszont a heti számok érdektelenek lettek, semmi izgalom, és pont barátnőmnek mondtam a héten, hogy mostanság valahogy nem várom a PoI-t úgy, mint anno régebben, mikor a 3. évadtól már heti szinten néztük…a 3. évad szerintem a legjobb volt idáig, a főszál ott volt leginkább a legérdekesebb, és a legtöbbször jelen lévő, míg a heti számok meg háttérbe szorultak az évadban…most meg pont az ellentetje van , a főszál van a háttérbe szorulva, a heti számokat meg erőltetik…remélem az évad végére felhozzák magukat, mert az évad közepe óta sajnos lejtmenet van :/ persze vállalható részek, de nem PoI-hoz mérve.

hbal - 2015. 04. 06. 21:48

egyetértek a kritikával, tényleg kicsit csökkent a színvonal, de azért még így is bőven a “jó” határán belül van.Nekem mondjuk az utolsó(18.) rész pont tetszett, bár ez valoszinuleg Katheryn Winnick mellékszereplésének köszönhető… :D de azért remélem az utolsó pár rész megint ultrajó lesz.

zolkó - 2015. 04. 06. 22:14

Valóban kicsit egyhelyben toporog a sorozat, bár én még ennek ellenére is nagyon kedvelem. Az itt olvasottakhoz annyit szólnék hozzá, hogy Reese kevesebb szereplése igaz, viszont ezzel párhuzamosan Finchre irányult a fókusz. Kicsit mintha az ő belső konfliktusaira koncetrálnának idén. A halál/nem halál dolog szóbahozását nem értem. Szó sem volt arról, hogy meghalt volna. Csak egy eshetőség volt, ami ott lebegett köztük kimondva/kimondatlanul, de konkrétan senki nem mondta ki, nem közölték a Team Machine-nel, hogy “igen, meghalt” , szóval nem értem miért merült ez fel bárkiben is.

Lui - 2015. 04. 06. 22:14

Nagyon imádom ezt a sorozatot még mindig de

__SPOILER:

Amikor Sameen “halálával” ért véget az a rész.. na az ott akkor működött, és ütött. Az effajta tökösség miatt tetszett meg a sorozat.. hogy igazán nincs senki biztonságban.
Erre meg túléli? Ne már?
Hol hagytad golyóid, POi?

Csigusz - 2015. 04. 06. 22:18

A félévados átívelős 3 rész zseni volt, azóta is várom, hogy ismét a főszál legyen a fókuszban. Megmondom őszintén a PoI-val szerintem(!) az a baj, hogy mivel láttuk/látjuk mennyire állat főszálat tudnak kreálni, így amikor kapunk egy sima heti ügyest részt akkor végigunom az egészet…

(Egyébként ez kicsit off, de még tavaly volt egy rész amikor valami Root-kaliberű hacker kerül az útjukba aki csak hagy egy üzenetet Haroldnak, hogy majd a jövőben lejátsszák a meccset. Ez a szál még nem került elő újra, ugye?)

Desmond Wallace - 2015. 04. 06. 22:38

“Ez a szál még nem került elő újra, ugye?”

Sajnos még nem.

PTOBI - 2015. 04. 06. 23:14

Örülök, hogy újra elővettétek a POI-t, mégha csak egy szösszenet erejéig is.
Részben igazad van, kedves cikkíró. Másfelől viszont továbbra is a kedvenc idei sorozatom. Számomra megunhatatlan.
Annyira friss, annyira szokatlan, annyira lehengerlő volt, amikor két hét alatt végignéztem az első két évadot közel egy éve, hogy azóta is tart a sokk.
Elismerem, az utolsó rész eléggé sablonos és kiszámítható végződésű volt, de hátha a szezonzáróval pótolják ezt a csalódást.
Nem tudtam róla, de sajnálom, hogy Jonathan Nolan mellékpályára tette a sorozatot. Örülnék, ha többet foglalkozna vele, de hátha majd később. Nehogy a végén az legyen, hogy itt hagy csapot papot, noha gondolom vannak szerződéses ügyletek, amik ennél jóval összetettebbé teszik a dolgokat, így ebbe most nem is szeretném beleártani magam.

winnie: Hidd el, a többség nem látja ennyire borúsan a helyzetet. Ahogy human is írta, a legérdekesebb sci-fi, számomra pedig a legérdekesebb bármi a tévében.

Amit mindenképpen pozitívumként említenék meg ebből az évadból:
– 4×11
– 4×09- Elias és Scarface
– Néhány újabb momentum Harold múltjából
– Root&Harold párbeszédek
– Amy Acker egyre többet szerepel (amikor először találkoztunk vele az 1. évad során, úgy voltam vele, hogy nem, esélytelen, unszimpatikus… azonban a pszichiátriai Root-orvosa párbeszéd után minden megváltozott)
– A Szamaritánus és a Gép párbeszéde

Természetesen elismerem, hogy lehetne javítani a színvonalon, és akadnak hiányosságok. Személyesen többre értékelem a harmadik évadot, és a maga egyszerűségével és szerénységével az első és második évadok is talán felülmúlják, de ettől még nem rossz a sorozat, sőt…
Amiknek örülnék:
– Összeszedettebben, kreatívabban megírt heti ügyek.
– Elias visszatérése és valamilyen módon kapcsolódása a csapathoz (legalább valamiféle kisegítés útján).
– Visszahozni a régi epizódokban, leginkább az első évadban megfigyelhető kapcsolatot Harold és Finch között. Soha nem felejtem el a 1×10 utolsó három percét.
– Kordában tartani a két MI közötti konfliktus forgatókönyvbeli elburjánzását.
– Ahogy human is írta, John-t újra előtérbe kellene hozni valamilyen módon.

Reméljük, a sorozat és egy kicsit a mi érdekünkben is, hogy nem fogunk senkit elveszíteni. Noha Shaw-t már egyszer meggyászoltuk, így annyira nem fájna az elvesztése, de Haroldnak, Reese-nek és Rootnak maradnuk kell, ehhez kétség sem fér. És Fusco… mit tennénk az utánozhatatlan beszólásai nélkül?

Csigusz: Erre már többször is gondoltam, hogy kár lenne annyiban hagyni azt a szálat, de egyelőre nem hallottam felőle, szóval elképzelhető, hogy végleg lefagyasztották. Kár lenne érte, az ígéret alapján, lenne benne potenciál.

De ezt a sorozatot akkor sem lehet csak úgy elfelejteni, félrerakni. Aki egyszer megszerette, már nem válhat meg tőle. Emlékezzünk csak a 3×10 első négy percére.

“It’s okay if we’re not friends anymore. You’re alive. It’s enough.”

AdamBan - 2015. 04. 06. 23:17

Az a hacker nem Root volt?

Memari - 2015. 04. 06. 23:18

A nagyon ütős trilógia részekhez képes most tényleg sokkal érdektelenebb epizódok vannak. Az utóbbi pár részben elvannak, mint a befőtt, mintha nem is létezne senki ellenség. Értem én, h nem lehet mindig vmelyik szállal foglalkozni, de az előző évadhoz képest most egyáltalán nem érződik, h vihar közeleg. Gyorsan be kell izzítani a szálakat, ha ütős évadvéget akarnak.

Benjy - 2015. 04. 06. 23:27

Na ez vicces, pont egy fél órája fejeztem be a 4×18-at. Azt nem mondanám hogy leggyengébb évad, de én a 2. évaddal állítottam párba, ott volt egy hasonló szakasz, ami letörte a lelkesedésem. Ami zavar hogy a 4×13 óta konkrétan egy helyben toporgunk. És nem is az zavar hogy a hetiügyes vonal dominál mostanában, hanem hogy pofátlanul nyilvánvalóan látszik hogy az időhúzás megy. Pont jókor dobták be Root-Finch kapcsolat árnyalását/építését, mert ez most kissé visszahozta a kedvem.

Zsolt - 2015. 04. 06. 23:30

Engem egy dolog az ami rohadtul zavar az pedig nem más mint Finch és az a mérhetetlen csöpögés….. Mi a ******* értelme van????? Hogy bár a világban mindenki rossz, de te ha jó vagy maradj is az? Nem számít, hogy miattad szabadult el ( amikor nem öltek meg egy tisztviselőt) egy több 100 ember életet tönkre tevő, megölő gép,te megmentetél 1 et és inkább meghalsz másért nehogy az az egy a te kis lelkedet megbántsa…BORZALOM
Reese is kezd ebbe bele lépni….
Bármit is akarnak rém gyenge ez a vonal a háttér szállak is kesze-kuszák. Nekem ezek a húzások nem nyerők, de azért ez még kevés, hogy a kasza gondolata is felmerüljön.
Ui.: így bele gondolva mennyivel jobb volt amikor kis jeleken kivül volt egy csók majd egy gyors halál és le volt tudva. Az is rém gyenge volt de legalább nem erőltették ami nem megy.

winnie - 2015. 04. 06. 23:35

“Finch és az a mérhetetlen csöpögés….. Mi a ******* értelme van????? H”

Finch ilyen. erről szólt eddig a sorozat. azért eléggé meg lehetett ismerni a karaktert, hogy az ne legyen meglepő, a vívódásait, a világképét.

ALDO - 2015. 04. 06. 23:51

Az a baj, hogy nem csak John szorult háttérbe, hanem mindenki. Fusco alapból csak hely és időkitöltésnek van, Root gyakran részekig nem is szerepelt, ha van pár perces jelenete, akkor csak annyit mond, hogy ne kérdezzék mit csinált, mert a gépnek teljesít küldetéseket, Harold is csak úgy elvan. Gyakorlatilag nem is tudom, hogy mire megy el a 42 perc és, hogy mit is nézek.
Shaw behozatala gondolom azért kellett, hogy Reese-t “ellensúlyozzák”, mert már kezdett átmenni szuperhősbe, de a két akcióhőssel sokszor nem tudtak mit kezdeni. Shaw távozásával azt hittem ez megoldódik, de nem így lett. Nehezen áll össze az évad és nem tudom, hogy mit akarnak kihozni belőle.
Ennek ellenére természetesen első számú kedvenc – most már megosztva a Foreverrel – és nagyon várom a következő részt, csak úgy érzem, hogy egy kicsit lelassult a szekér.

disfear - 2015. 04. 07. 04:08

Minden POI-s izénél elmondom azt a mantrámat, hogy ez a sorozat kb a “titkos-csapat-harcol-high-tech-cucokkal-valami-rejtekhelyről” szériáknak olyan, mint a képregényfilmeknek volt az első X-Men, vagy a Batman Begins.
Aztán azt vettem észre az elmúlt pár részben, hogy kezd olyan lenni, mint az a zsáner amit most “realistán” bemutat. Egyrészt a heti esetekre már tök nem emlékszem. De kábé ezek lehetnek a bajok szerinte:
– Eleve az ilyen nagy rejtélyekkel járó sorozatoknál nem lehet a végtelenségig emelni a tétet. Emlékszem az első évadokban, amikor még semmit se lehetett tudni a Machine-ról, mekkora durva volt egy rész amiben valami “emberi” tulajonsága megjelent. Arra gondoltam “baszki ez egy AI”.
Most meg mi van? Már van két AI-nk.
Nem azt mondom, ez is lehetne jó, de egyszerűen hiányoznak a nagy ,amik eddig mindig szolgáltatták a nyálcsöppentős “wov” faktort. Az egyetlen érdekes szál az volt, amikor kicsit foglalkoztak vele, hogy állhat az USA kormánya az egészhez. De azt a két részt kb. szerintem összecsapták. Oké valszeg a végén visszatér ez meg az a kézivezérelt kissrác, és lehet hogy brutáljó lesz az egész, de ennek a felépítését még annyira nem érzem.
– Reese mint nyomozó, hát szerintem már nem kéne, hogy az legyen. Igazából már tök feleslegesnek érzem. Arra gondolok, hogy persze alibi, de valszeg az új nézők miatt volt.
De ha már ezt választották, szerintem azt se bontották ki eléggé. A viszonya akár a munkájához, esetleg új karakterek, konfrontációk stb. Persze ott van a pszichónéni, de azt én egy eléggé erőltetett történetszálnak érzem.
-Dominic: igen, tényleg elég gyenge. Eliashoz képest lófaszjóska. De mégis higyjem el, hogy ő a szupermaffiozó utcagyerek. Hát jó. Nem hiszem el.
-Heti részek: nem emlékszem egyre sem.

Szóval nagyon sajnálom, mert abszolút top 1 volt, és a szerdai napokon meghallott “The government has a secret system-…” mondat egyenértékű volt egy orgazmussal, most már inkább csak a megszokás, meg a kiváncsiság hajt. De az biztos, hogy meg kell erőltetnem magam, ahhoz, hogy visszaemlékezzek most mi is van, melyik sztoriban hol is tartunk.

De tény, hogy ilyen erős 3 évad után nehéz a szintet tartani. Talán ha behoznák az ufókat, vagy van egy egyszerűbb ötletem: visszatérnének a sorozat eredetijéhez: a noiros-gengszteres-krimihangulat vs. kémes sorozat vs. technothriller vonalhoz. Mert sajnos pont ez a 3 – hangsúlyozom: szerintem – kvázi különböző zsáner összekotyvasztása adta a tuti receptet. Most meg valahogy ebből kaptunk egy igazából-nem-is-detektíves-de-kiégett-detektív-romantika vs. nem történik semmi finchhel és rootal vs. sötétben greer néz egy monitort korcsot.

disfear - 2015. 04. 07. 04:13

Ez a baj, amúgy az Abrams-istálóból kikerülő sorozatokkal – oké ez nagyrészt Nolan, de akkor is – : tök érdekes high-concept kezdés, megannyi rejtéllyel, aztán annnyira emelni kell mindig az oddsot, hogy szinte már önmagát falja fel a sorozat. (lásd: Alias, Lost, Fringe..meg így az összes?)

gd42 - 2015. 04. 07. 06:03

Én is már csak megszokásból nézem. Kicsit olyan, mintha semmi koncepció nem lett volna az előző évad vége után. Amennyire félelmetesnek és jelentőségteljesnek mutatták Samaritan-t, annyira nagy csalódás, hogy végül mit kezdtek vele (pontosabban mit nem). Volt pár rész, ahol úgy tűnt, elindul valami, de lassan ott tartunk, hogy pár korrupt rendőr nagyobb kihívás volt a csapatnak, mint egy mindent tudó AI. A semmitmondó heti ügyek mellett ráadásul a karakterek is egyre kétdimenziósabbak, párszor úgy érzem, hogy valami fan-fiction-t nézek. Az a fura, hogy ezzel az írók is tisztában vannak (lásd a szimulációs epizód “egyszerűsített” dialógusai), mégsem erőltetik meg magukat.

Reese egyre halkabban suttog, Root pár mondatánál már szabályosan kellemetlenül éreztem magam, Finch kb. olyan, mintha valami béta verziója lenne korábbi évadbeli önmagának, még talán Fusco a legjobb, bár ugyen ő eddig is nagyrészt comic relief volt az első pár résztől eltekintve.

(BTW olvastam valahol, hogy Caveziel a Passió forgatása közbeni villámcsapás óta kicsit fura, nehezen emlékszik a szövegre, nagyon csendes, és ebben az évadban nem tudok elvonatkoztatni ettől, folyamatosan olyan, mintha egyre rosszabbodna az állapota. Ráadásul amikor közös jelenete van Root-tal, akkor Root is suttogni kezd, nyilván, hogy ne legyen akkora hangerőbeli különbség. Ti találkoztatok már olyan élő emberrel, aki úgy beszél, mint Reese a sorozatban?)

Neoprimitiv - 2015. 04. 07. 08:01

Kb. egyetértek a leírtakkal, bár a PoI azért nálam továbbra is abszolút nézős.

Nálam inkább úgy csapódott le, hogy az egyes részeket jobban élveztem, mint amilyen összképet az évad kiadott. A legutóbbi rész erre a legjobb példa. Örültem “Lagertha” vendégszereplésének, jók voltak John-nal, a Root-Finch páros is nagyot alakított, a végén mégis bosszankodtam , hogy egy, az évad eleje óta jegelt szálat, aminek a kibontására kíváncsi voltam, így összecsaptak.

Lehet, hogy tényleg Nolan hiánya látszik meg a sorozaton, de az biztos, hogy a Szamaritánus kezelése túl sok volt az íróknak. Olyan érzésem van, mint ha a 4×13 óta elgurult labdát most keresgélnék, miközben tavaly tudtak részről-részre dekázni vele.

A Brotherhood-os szállal az a fő gond, hogy két mellékszereplő között zajlik, igazából a főhősökre csak akkor van hatással, ha direkt közéjük állnak. Ez egyrészt erőltetett néha, másrészt eleve nincs akkora súlya. És itt is rossz a ritmus.

A PoI egyik legnagyobb erénye korábban az volt, hogy az egyes részekbe úgy szőtték bele a párhuzamos szálakat, hogy azok esetleg csak pár jelenetet kaptak, mégis azt érezte az ember, hogy folyamatosan haladnak valamerre. A jelenetek most is megvannak, de hiányzik az az érzés, hogy ezek vezetnek valahová.

Az egyetlen, amivel vitatkoznék, a kommentekben megjelent kritika Shaw mégsem-haláláról. Ebben az esetben a készítők egy vis majorral álltak szemben, eszük ágában sem volt kiírni a karaktert.

Brynden Rivers - 2015. 04. 07. 08:46

Szerintem nem a forgatókönyvírók nem tudják átugorni a lécet, hanem a producerek: Nincs elég pénz.

DE!

Mondjatok jobb sci-fi a TV-ben.
Mondjatok jobb 20+ részes országos adós sorozatot.
Mondjatok jobb “heti ügyes” sorozatot.

És közben gondoljatok bele, mennyire kevés pénzből valósul meg mindez.

Ha több pénz lenne bennem és/vagy FX-en futna
10/10 lenne a sorozat

-“Lagertha”
– az afro csaj Harper

és a régiek:
– a kínai kókler hacker Leon
– Elias

és a többi remek mellékszereplő sokkal többet szerepelnének, több állandó szereplő lenne.

Az országos adós korlátok miatt pedig erősen egyszerűsíteni kell a forgatókönyvet, (meg pl. lassabban beszélnek a színészek), és nincs az esetleges logikai hibákról a figyelmet elterelő erőszak, szex, vicces káromkodás.

Brynden Rivers - 2015. 04. 07. 08:51

Összefoglalva:

a sorozat problémáinak oka:

– 80%-ban produkciós
– 20%-ban kreatív

Neoprimitiv - 2015. 04. 07. 09:29

Brynden: nem hiszem, hogy ez pénz kérdése lenne. A PoI tavaly sem a frenetikus látványvilágától volt jó. Egyszerűen nem állnak össze úgy a dolgok, mint korábban.

Itt van pl. Harper. Visszatérő szereplő és nem is rossz figura. Dominic beszervezte, így köthető a Brotherhood vonalhoz. Most kiderült, hogy a Gép ad neki melókat, tehát ehhez a szálhoz is. Mégis, ezek mint ha el nem sült patronok lennének, nem volt igazi hatásuk.

Hogy teljesen belezavarodjak a metaforákba, tavaly ezek az apróságok úgy működtek, mint ha egymás után lerakott kavicsok lettek volna, idén meg úgy, mint ha csak leszórták volna őket össze-vissza. Persze, az évadzárótól visszatekintve majd biztosan sok minden értelmet nyer, de most nem izgalmasan kusza a történet, csak szimplán tévelygő.

winnie - 2015. 04. 07. 09:29

Brynden Rivers: nevetséges és dzsóker kifogások ezek. már az gáz, hogy úgy érzed, hogy a sorozat számára kifogásokat kell gyártanod.

“Nincs elég pénz.”

marhaság. (bocs, de az.) nincs olyan, hogy nincs elég pénz. tudják, mennyi pénz van és azt elköltik. eleve nem gondolkodnak olyasmin, amit nem lehet megvalósítani. beáll a gondolkodás egy adott szintre, tehát nincs szó arról, hogy zseniális dolgokat találnak ki, amiket egytől egyig nem tudnak megvalósítani. ilyen alapon nincs sorozat, ahol elég pénz lenne. és nincs film, ahol elég pénz lenne, mert mindig lehet többet költeni.

ilyet pláne a poi esetében vicces olvasni, hiszen elég magas a költségvetése, egy csomót forgatnak helyszínen.

“Mondjatok jobb sci-fi a TV-ben.
Mondjatok jobb 20+ részes országos adós sorozatot.
Mondjatok jobb “heti ügyes” sorozatot.”

mindhármat tudok mondani és gondolom sokan, de mi történik akkor, ha mondunk? vagy nem mondunk? változik a poi minősége? nem. akkor meg…?

“És közben gondoljatok bele, mennyire kevés pénzből valósul meg mindez.”

megint a pénz. rengeteg pénzből valósul meg. rengetegből.

“Ha több pénz lenne bennem és/vagy FX-en futna”

ha az fx-en futna, sokkal kevesebb pénz lenne rá. nem mintha az bármit is jelentene. a kreativitást csak serkentik a korlátok.

winnie - 2015. 04. 07. 09:30

“a sorozat problémáinak oka:

– 80%-ban produkciós
– 20%-ban kreatív”

és mivel a produkciós okok 100%-a kreatív (mert az író feladata, hogy az adott keretek között gondolkozzon), ezért az, amit írsz összegezve: 100%-ban kreatív gondokat fed.

lostfanka - 2015. 04. 07. 10:51

En lemaradtam valahol a masodik evad vegen, aztan a 3. evaddal ujra kezdtem de nem tudtam felvenni a ritmust, nekem mar tul vontatottnak tunt. Unalmassa valt, persze lehet kesobb jobb lett…

Brynden Rivers - 2015. 04. 07. 11:52

@winnie:

A költségvetés és a csatorna igényei könnyen fölülírják az írók elképzeléseit.

“a kreativitást csak serkentik a korlátok.”
Országos csatornán ez pont nem igaz, szerintem.
Az hogy mit szeretne valaki írni az író és mit enged a csatorna az két külön dolog.
Láthatóan vissza van fogva a sorozat.

Ha vannak számaid, azokat megköszönöm, de korábban több mellékszereplő volt és ez szerintem a költségvetés csökkenésére utal.

Én amúgy élvezem a POI-t, és ha egy rész “csak” 7/10-es az nem hiszem hogy nagy gond lenne.

Brynden Rivers - 2015. 04. 07. 11:54

@Neoprimitiv:

Én csak azt mondom, hogy soha nem voltak igazán kedvezőek a sorozat körülményei (országos adón bonyolult kérdéseket tárgyal) és romlottak.

Szerinted pl. Leont azért nem hozták vissza mert hülyék az írók (kreatív ok)

vagy produkciós okból?

winnie - 2015. 04. 07. 12:11

“Láthatóan vissza van fogva a sorozat.”

ezt mondom, hogy elkezded magadat szuggerálni, hogy “ú, de jó lenne, de visszafogják a mocskok!”. nyilván nincs ezzel gond, áltasd magad, de semmi értelme.

lehet valamit feltétel nélkül is szeretni. de visszafogásról azért nem lehet beszélni, mert az azt feltételezné, hogy megszületnek, virágba borulnak egyes ötletek, elindulnak a megvalósítás egyes lépcsőfokain, amiket aztán lesöpörnek az asztalról.

országos sorozatról van szó. nincs idő már gondolni sem olyasmire, amire nem adott a keret, hiszen így is csak 7 nap van egy rész összeállítására. és, ha még a gondolat sem születik meg, amit visszafoghatnak, akkor tévút azon lamentálni, hogy mondjuk denise thé vagy ashley gable fejében milyen állat lenne az a bizonyos gondolat, ami nem született meg.

winnie - 2015. 04. 07. 12:16

“Ha vannak számaid, azokat megköszönöm, de korábban több mellékszereplő volt és ez szerintem a költségvetés csökkenésére utal.”

nincs, de egy cbs-es primetime sorozat 4 kiemelt névvel (mínusz shahi, ugyebár), new yorki és utcai forgatásokkal a felső harmadban van.

sőt, és tényleg nem ellentmondni akarok, ha megnézed a szereplőlistákat, akkor a POI-ban az átlagosnál jóval több vendégszereplő van egy részben, ha a beszélő szerepeket nézzük – vannak sorozatok, ahol a nagyobb fő gárda mellé csak 3-8 beszélő szerep jön, itt sokszor 12-18 van. olykor minimális, de beszélő.

“Szerinted pl. Leont azért nem hozták vissza mert hülyék az írók (kreatív ok)”

ő nem jó példa, hiszen ken leung 2 éve más sorozat állandója. mint jó páran a korábbiak közül. de az ilyet egyeztetni sem egyszerű mindig. főleg, hogy ne csak gimmick jellege legyen.

Neoprimitiv - 2015. 04. 07. 13:01

Brynden: a szereplőket illetően csatlakozom winnie-hez, ez egyértelműen nem költség kérdés a PoI-nál. Paige Turco-t pl. amikor ráért visszahozták (ma este is lesz).

A nem állandó, de visszatérő szereplőknél nagyon sokszor az a gond, hogy még ha nem is kap állandó státuszt egy másik sorozatban, lehet, hogy amikorra kellene, éppen egy másik epizódszerepet forgat, nem tudnak egyeztetni. De ilyenkor más valakit írnak bele, így ettől nem lesz olcsóbb a sorozat.

Brynden Rivers - 2015. 04. 07. 13:58

@Neoprimitiv: Köszönöm a tájékoztatást.

@winnie: a stílusod frucsa egy social media-ban dolgozóhoz képest, de az információkat köszönöm.

Annyit még hogy szalmabáb érvelés és lerohanás helyett érdemes kérdezni a vitapartnertől :)

norti - 2015. 04. 07. 16:54

Jimnek valami betegsége lehetett vagy csak simán öregszik és elfáradt, mert az évad elején-közepén nagyon sok részben lehet látni, hogy egy kicsit elhízott(?) és sokkal lassabban mozog, mint korábban.

Csakmégegykérdés - 2015. 04. 30. 18:10

Pár napja kezdtem darálni a 4. évadot, és csupán a 6. résznél járok.
A hozzászólásokat/cikkeket átugrom a spoilerveszély miatt. ;)

Régen nevettem ennyit, mint a 6. rész kamu-nyomozójának szövegelésén! Amikor rákérdez John hangjára…! :D Remélem, még találkozunk vele.
A kínai Leon nevű karakter volt még ehhez hasonlóan vicces. :)

Meg örülök Eliasnak és Scarface-nek is. Eddig a Dominic-szál nem jön be, nem tartom érdekesnek, csak bosszantó tölteléknek.

Egy kérdésem lenne:
Az a csendes szőke ügynöknő a Szamaritánus oldalán nem lehet, hogy maga a Gép? Utal erre a sorozat a későbbiekben?
Állati furcsán mozog, ráadásul az 5. részben Finch meg is jegyzi, hogy a gépnek újra van hangja stb. (plusz lenne értelme, hogy Root nőként hivatkozik rá). “Beleköltözhetett” a nőbe, aki beépül, hogy belülről rombolja az ellenséget – talán említett is ilyet Finch, hogy a gép különböző alternatívái egymásnak estek.
(Így a Szamaritánus egy korábbi “kiszabadult” verzió is lehet…)

Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy én a 3. évad végén azt hittem, hogy lesz egy másik Finch, aki egy elzárt helyen, nyomorékan ücsörög – és ő a Gép. :)

Elvadult ötlet így az évad elején? :) Hogy látjátok Ti, így a végén? Csak úgy röviden, spoilermentesen. :)

(…addig is, nézem a sorozatot…)

andatti - 2015. 05. 01. 12:33

Én most néztem meg az évadzáró előtti utolsót… 4/21.
Szerintem ütött a sorozat. Én megrögzött romantikus alkat lévén, mindig akkor szeretek valamit nézni, ha a jó győz. Ezzel a sorozattal már többször voltam úgy, hogy abbahagyom, mert a gonosz, nagyon gonosz, szinte állandóan… Ezen kívül általában krimi sorozatokat nézek csak, vagy max. kosztümös múlt évszázadokba ültetetteket, de sohasem vígjátékot…
De a minőségromlás címén én is érzek valamit, de ettől még nem mondom azt, hogy húú, de rossz lett. Egyedül az a rész nem tetszett,
SPOILER
amiben visszahozták a megölt rendőrnőt, aki Cavaziel fejéből előpattanva ott volt majdnem az egész részben. No, az (egy kicsit) semmitmondó rész volt… De visszatérve a 21. részre most esett le, hogy az utalás május 5-ére, az épp az évadzáró rész lesz… ráadásul most elkapták mind Rooth-ot, mind Finch-et, (mivel Sameen megmentésének lehetőségével sikerült odacsalni őket… sőt, a helyszín jelenetsora legvégén, elvonuláskor láttuk is egy visszapillantó tükörből, hogy igen, életben van!) de az epizód végén mégis elengedték őket, (ez is fura a samaritánustól, normál esetben nem engedünk el senkit, amíg egy művelet tart) annyira biztosak a dolgukban, hogy, ha bemérték a Gép-et, az elég lesz a Samaritánusnak a “szép, új világ elindításához”… De szerintem csak akkor kezdődnek az Emberiség igazi kínjai… Ez a beméréses dolog még nem teljesen tiszta, (várom a magyar feliratot) bár itt, ebben a jelenetben annyira bárgyún viselkedett a Gép. “Nem hagyom magukra”… Pedig a Samaritánussal csak egy hasonló gép tud (majd) elbánni… Ha egyszer… A két maffiózót is tök fölöslegesnek éreztem belekeverni itt a nagy dolgok alakulásába… Nem?
SPOILER VÉGE
De ettől még 10-ből 9,5-et adok rá…

Ui:
Jah és humor, bár asszem ezt másik posztban kérdezitek… De pl. amikor Rooth elmegy azért a tojásért és amikor előveszi a vegyvédelmi maszkot… az egész jelenet a párbeszéddel nekem nagyon vicces volt, a mutogatással együtt… Vagy 4-5x megnéztem, és végigröhögtem… A történés konklúziójaként, amikor a falhoz vágja a tojást, az pedig kicsit illúzióromboló, de ha játékként fogom fel a Gép és Rooth között, akkor máris sokkal jobban elmegy… Alátámasztja azt, hogy ők ketten két jóbarát…

Csakmégegykérdés - 2015. 05. 04. 14:48

Nos, 4×20-nál járok. A 21-es még nincs letöltve. :)

SPOILER!
Én nagyon várom, hogy az utolsó pár rész csak nettó altatás legyen, és az évadzáróban valami nagy durranás történjen!
Változatlanul hiszek több Finch létezésében, a 4×17-es rész alapján nem is csupán két Finch, hanem több is lehet.
Változatlanul hiszem/várom, hogy mikor bukkan fel az időutazós-teleportálós szál. A programozó pasas a 19. részben rá is kérdez, hogy a jövőbe lát-e a gép. Több jel mutat arra számomra, hogy nem lehetünk biztosak benne, mikor látunk gépi szimulációt (mint jövőbe látást) és mikor a valóságot.

Én egy ilyen évadzárós meglepinek örülnék. :D

Ide írd


kötelező

(kötelező, de nem adjuk ki senkinek)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz