login |

Pilot-mustra: The Messengers – 1×01

2015. 04. 23. 15:04 - Írta: winnie

50 hozzászólás | kategória: 2014/15, kritika, pilot-mustra,

Megint egy olyan furcsa pilotot kaptam az apokaliptikusnak tűnő The Messengers “személyében”, ami annak ellenére kötött le végig és jött be, hogy valójában semmi újat nem hozott, inkább csak unalomig ismert paneleket csomagolt újra. És annak ellenére, hogy bejött, féltávnál azt kezdtem el érezni, hogy ez a sorozat nálam 3 rész után meg fogja kapni a kaszát. És nem a CW és a várható kapcsolati drámák okán. Sőt, nem is a szuperképességek miatt.

THE MESSENGERS – 1×01 – 7,5/10

Igen, komolyan. Nyilván egyelőre ajánlgatni nem fogom a The Messengers-t, de mindig is szerettem a különböző helyekről induló és egy közös célpont fele tartó karakterekről szóló történeteket, ahol láthatom mindegyik útját. EZúttal azt hiszem, hogy elég hamar találkozni fog az öt főhős, így nyilván a történet más fókuszt fog kapni, mint amiről a pilot szólt.

A sorozat elején valami meteorszerűség csapódik a Földbe és az általa keltett “hullámok” megölnek öt embert. Akik aztán feltámadnak. Vagy eleve csak pár pillanatra haltak meg. Mindegy, a lényeg, hogy történik velük valami, amit nem értenek és idővel észreveszik magukon azt, hogy szuperképességeik “nőttek”. (Ehh, szerencsétlenek a világ leggenerikusabb képességeit kapták, legalábbis abból ítélve, amit láthattunk.)

Van egy egyedülálló anyánk a kislányával (baljós magánéleti szállal), egy, a meteoros dologra rákattanó tudósnőnk, egy beépített szövetségi ügynökünk (vagy zsarunk), egy lúzer tinédzserünk és tévés prédikátorunk. Ketten vagy hárman közülük még némi magánéleti alapozást is kaptak, hogy kicsit élettel telibbnek látszódjanak. És van nekünk valakink, aki látszólag a meteorral érkezett, egy FőGonoszunk.

A felállás nagyon tipikus, de nyilván az abból adódó kérdések lesznek az érdekesek, márpedig azokból nem szenvedtünk hiányokat a pilotban. Az egyelőre egymást nem ismerő, térben is elszeparált karakterek megindultak egymás felé, miközben a rosszfiúnk már el is kezdett duruzsolni ezt-azt egyesek fülébe. S mindezekből nagyjából ki lehet találni, hogy a készítők valami epikus egymásnak feszülést képzelnek el az Ötök (na, vajon kik lehetnek?) és a FőGonosz, valamint annak leendő csatlósai között.

A karakterekkel, talán tipikusságuknak is köszönhetően, nem nagyon volt gondom, az érdektelen prédikátornak legalább a helyzetét érdekessé tették egy magánéleti csavarral. Cserébe az eddigiek alapján a Sátánt, vagy ki tudja, hogy kiről van szó, a fő rosszfiút nem nagyon tudtam elviselni, annyira irritálóan tipikus ez a rejtélyesen néző, mindent tudó és irányító, de egyébként totál üres figura. (Mondjuk a világ legklisésebb iskolai bully-s szálán is csak néztem. Komolyan még mindig itt tartunk?)

Amellett, hogy simán elszórakoztatott, alapozásnak megfelelt a kezdés, de az egyik szereplő vallásossága és a fenyegetés, valamint a sorozat címének lehetséges biblikus értelmezése már az elején kissé óva intett, amikor pedig fény derült a pilot egyik legfontosabb részére, a főszereplőket összekötő kapocsra, akkor végképp úgy éreztem, hogy sok nekem a transzcendens elem a pilotban.

A The Messengers kezdése ismét arra emlékeztetett, hogy miért szeretek annyira pilotokat nézni. Tök érdekes látni azt a sztorit, amit annak idején valaki eladott sorozatnak, hogy aztán ezernyi finomhangolást követően képernyőre kerülhessen. Érdekes látni, ahogy felépül egy világ és azt benépesítik karakterekkel, és érdekes elgondolkozni azon, hogy mi minden történhetne a folytatásban. Pláne egy ilyen, kezdetben mozaikos szerkezetű sorozatnál.

És ha valami érdekes, akkor az leköt, így a The Messengers is élvezetes volt számomra. És mégis, nagyon érzem, hogy ez nem az én sorozatom lesz, mert az sejtem, hogy a vallásos szál igen erős leszt. Jönnek majd talán próféciák vagy idézetek, valamint biztos lesznek a bibliai figurák (beleolvastam a 3-4. rész pár soros sztorijában és például szerepelni fog A Háború Lovasa, aki jelenleg egy másik természetfölötti sorozatnak is szereplője), s erre a tematikára nagyon, de nagyon nem vagyok kíváncsi.

De persze látatlanban nem írok le semmit, szóval remélem, meglepnek a készítők.

50 hozzászólás Ne habozz!

LaCRossE - 2015. 04. 23. 15:14

Irónikus, hogy aki itt a Sátán, előtte Jézus volt a The Bible-ben.

Lemoni - 2015. 04. 23. 15:23

Nem tudom, hogy sikerült nekik ennyire érdektelen karaktereket kiötleni egy jó alapötlethez, de ennél sablonosabb és unalmasabb figurákat már nehéz kitalálni. És nem csak a karakterek, de a körülöttük lévő élethelyzet is “ilyet milliószor láttam már” volt. Az idepottyant gonosz meg egyszerűen nevetséges, ráadásul még csak nem is eye candy. Tini lamúr, gyerekét egyedül nevelő drámaqueen, szektás kavarc, zűrös rosszfiú, izgága tudósnőci, playboy főgonosz, elég tipikus kellékek. Inkább maradok olyan sorozatoknál, amelyek mernek ennél változatosabbak lenni. 3/10

winnie - 2015. 04. 23. 15:32

egyébként nagyon durva, hogy mennyire tipikus minden. és mondom, még durvább, hogy nem utáltam. komolyan nem értem.

azért a terhes szál (vajon lesz-e jelentősége?:) engem meglepett, és fantáziát igazából csak a néger csaj szerepében láttam. illetve lehet, hogy nem fantáziát, csak kérdőjelet.

noodles - 2015. 04. 23. 16:05

a kritikát olvasva úgy tűnik szépen lenyúlták stephen king végítéletét

superpityu - 2015. 04. 23. 16:10

nem utáltam teljesen, de 3/10 köré lőném be az egészet. rohadt jó alapötlet a világ legklisésebb szereplőivel.
nagyjából ott gurult el a gyógyszerem és kezdtem el anyázni, amikor a magánéleti szálakban a tini kivételével mindegyik gyerekhez köthető. értem én, hogy nem tini szereplő mindenki, de így meg baromi nevetségesnek hat az egész. az anyuka múltja és az exférje nevetséges fordulat volt, onnan pedig nem volt túl nehéz kitalálni, hogy kivel fog összefutni a mexikói srác. aztán a pap első jelenetében kiszűrhető volt, hogy a csinos menyecske és az apuka is összehozott valamit. talán csak a tudósnő elrabolt gyerekén lepődtem és nem láttam sehogy sem jönni.
részemről hatalmas csalódás a pilot, de 2. részt még meglesem kíváncsiságból.

xeverese - 2015. 04. 23. 16:15

Akkor azért kellett kiírni a Háború Lovasát, mert leszerződött erre a sorozatra… :P

winnie - 2015. 04. 23. 16:18

a kritikát olvasva úgy tűnik szépen lenyúlták stephen king végítéletét

a végső konklúziót nem írtam le: az öt főhősből angyal lett:)

Marcipáncica - 2015. 04. 23. 17:14

Nem tudom egyenlőre hova tenni azt a Messengers-t. Nézzük: a főgonosz kivételével a szereplők elfogadhatóak, … báár J.D. Pardot kicsit már unom, hiába tesznek rá arcszőrzetet akkor is! :) A történet félig-meddig érdekes, és mindig is betegesen vonzódtam az olyan sztorikhoz amikben angyalok vagy egyéb szárnyas emberek voltak, viszont összességében mégsem rántott be az egész. Megnézem a következő pár részt aztán meglátjuk.

Llew - 2015. 04. 23. 18:00

Hát ez nem hangzik valami biztatónak. Ezek alapján megvárom míg pár rész után esetleg bővebbek lesznek a vélemények.

DarylD - 2015. 04. 23. 19:05

A pilot élvezetes volt, 7/10 mondjuk, de én is azt éreztem, hogy ez nem az én sorozatom lesz. Kétlem, hogy meg bírják tartani a minőségét, pedig ez se volt tökéletes azért.

Mandaring - 2015. 04. 23. 19:40

Nagyon vartam, de…. nem is tudom. Engem a klisek nem zavarnak, de az egesz resz valami felelmetesen -nem jut eszembe most jobb szo- gagyira sikeredett. :(

Cápi - 2015. 04. 23. 19:41

Raul Garcia – ennél tucatabb spanyol nevet nem bírtak volna adni a szereplőnek? OMG.
Ezt leszámítva a pilot nézhető, egynek elmegy darab, aki szereti az ilyen témát (én igen), sablont sablonra hánytak ugyan, pár rész erejéig biztos maradok.

Zizi - 2015. 04. 23. 20:08

én is így vagyok: a pilot tök tipikus volt, de mégis tetszett (mondjuk az agresszív rendőr apa-volt piás anya szálnál meginogtam: az ilyeneket utálom).

Még megnézek belőle 2-3 részt, aztán meglátjuk… Nyáron több időm van, lehet jó lesz egy-egy estére… :)

snowyfairy - 2015. 04. 23. 20:36

Vegyes érzelmeim vannak a pilot-al kapcsolatban. Nem tudom, hogy merre halad majd ez a sorozat. A trailer alapján olyan sci-fi hangulat jött le nekem. De az első rész után, nem is tudom. Valami nagyobb dologra vártam.

Spoiler:

Ez a Lucifer, fő gonosz dolog nagyon fura. Nem neki kellene a nagy gonosznak lennie? Erre csak rondán próbál nézni és megfenyegeti a nőt. Mintha ezek az “angyalok” az ő team-je lennének. Szerintem a sztori valami olyasmi lesz, hogy Lucifer gonoszkodik, és az angyalok helyrehozzák a hibákat és megmentik az emberiséget.
Azért adok neki egy 6/10-et, láttam ennél szörnyűbb piloto-kat is.
Ui: Kíváncsi vagyok, hogy miért ők lettek az angyalok. Szóval ezért azért nézni fogom.

monti - 2015. 04. 23. 21:40

Na engem meg épp a bibliai szál érdekelt volna, de amikor megláttam a szárnyakat már tudtam megint mese lesz :-D
Nekem valahogy a színészi játék nem jött át, de igaz amit írtál is a esetleges leendő főgonoszról hogy nagyon irritáló, ennyi erővel egy gumibábú is játszhatná a szerepet.
Azért még várok pár részt, hátha a szórakozás faktor jó lesz.

Zizi - 2015. 04. 23. 23:25

szerintem azért mutatták meg a szárnyakat, hogy mindenkinek leessen, hogy igen, ők angyalok… nem? :)

Sophie - 2015. 04. 24. 07:15

Engem meg lehet venni pár részre az angyalos témával, de ha nem lesz jobb akkor megy a kukába a Dominion mellé.
Lucifer casting nagyon rossz lett. Látszik, hogy eye candy-nek szánták a pasit, de nem jött be. Nagyon nem. Idegesítő is, meg még ránézni se jó…. Megleptem magam, ilyesmi nem nagyon szokott nálam szempont lenni :D

wovbagger - 2015. 04. 24. 08:51

Hááát…nem rossz, de nem is jó. Felvezetésnek elmegy, de ha a következő két-három rész nem lesz pöpec, akkor kasza.

Vielon - 2015. 04. 24. 11:41

Alapvetően nem volt rossz, sőt kellemesen eltelt az a 40 perc…de

A korábban felsoroltakon kívül (pl: egydimenziós tipikus karakterek…( az anyuka + gyerek kombinációhoz már csak egy kutya hiányzott a hátsó ülésről komolyan:)) nekem azért volt fura érzetem, mert egyszerűen lelőtték az összes poént rögtön a pilotban, amivel nem lenne nagy baj (lehet ezt is ügyesen csinálni), de itt azt éreztem, hogy gyorsan elmesélnek mindent, leosztják a kártyákat, h megmutassák mennyire tuti sorozat lesz ez, ha berendelik…

kiderült, hogy ők angyalok, a Terminátor pózban megérkező meteorember pedig maga a megtestesült gonosz…tyű:)

Az alap tematika Angyalok vs Luci amúgy jó (sőt) , csak sajnos sokan, sokféleképpen elmesélték már…nagyon ütős folytatásnak kell lennie ahhoz (jó csavarokkal, ötletekkel), hogy érdekes legyen az a 40. bőr, amit lehúznak erről a tematikáról…

Amivel (akivel) viszont semmilyen szinten nem tudtam megbékélni…az Luci maga…ahhoz, hogy egy főgonosz működjön el kell hinnem, hogy veszélyes…sőt nézőként keltsen bennem ingereket (lehetőleg valamiféle félelmet, vagy szorongásfélét, vagy idegesítsen, vagy legyen furcsa módon szimpi….bármi, csak ne unjam), mert akkor lesz hiteles…élő…

de azon, hogy a színész összes eszköze az unalomig ismételt “nézzünkcsúnyán”, szinte bealudtam.

És azért fogom sajnos szinte biztosan kaszálni a sorozatot (annak ellenére, hogy esküszöm nem volt annyira rossz), mert egy olyan történetben, ahol egy db karakter jelenti a fő fenyegetést (és nem egy vírus, vagy katasztrófa, vagy stb.), ott annak az egy karakternek nagyon, de nagyon működnie kell…és sajnos a pilot végére már konkrétan azt éreztem, hogy csapja már le valaki Kent, és hozzanak ide gyorsan egy árnyaltabb, hitelesebb figurát (ha a többi karakter sablonos, legalább ő ne legyen az:)).

és még valami: srácoooook, oks..anyuci meggyógyította a kislányt, és behegedt a seb (szerencsére kivételesen figyeltek arra, hogy a vér ott maradt, mert az ilyen jeleneteknél általában bosszantó módon a vért is levarázsolják a gyógyult részről:)), de hova lettek a varratok? :):)

oks, nem kukacoskodom:)

Bandido - 2015. 04. 24. 13:12

Kritikán aluli szar volt az egész úgy ahogy van.
A Joshua Silburn Jr szerepében játszó színész nagyon idegesítő. A rendőr fickó szintén tenyérbemászó.
A meteorral érkező maki meg minden, csak nem jó fő gonosz. Inkább nézném egy skizofrén pizzafutárnak.
Több részt nem nézek belőle.

zolkó - 2015. 04. 24. 17:03

25 percig bírtam nézni ezt a gagyit. A CW nálam erőteljes mélyrepülést mutat be már egy jó ideje. Így hogy a HOD véget ért (?), most már csak a SupNat az, amit hajlandó vagyok a kínálatukból nézni (és az sem olyan hű de nagy durranás), az összes többi sorozatuk kasza lett nálam előbb-utóbb.

yggdrasil - 2015. 04. 24. 19:31

Nekem mindössze annyi a gondom a sorozattal, hogy nem látom benne a 2-3. vagy x-edik évadot. Az alapkoncepció eléggé behatárolja, hogy meddig lehet húzni a dolgot. Egyből felfedték a legpotensebb főellenfelet, akit vagy évadokig nem tudnak lenyomni, vagy ha igen, akkor nem tudom, hogy ki jön majd utána.

winnie - 2015. 04. 24. 20:43

yggdrasil: ez mostanság egyébként elég gyakori, hogy a sorozat egésze szól a hős és a főrosszfiú csatározásáról. eleinte nekem is fura volt, mert így az biztos, hogy nem fogják őt legyőzni, de azért ez a koncepció, mert látta benne a készítő a sorozatot. gondolom lesznek emllék questek meg effélék.

Vielon - 2015. 04. 25. 00:09

yggdrasil, winnie!

Egyetértek. Én is pont erre írtam azt, h “minden kártya kijátszva érzésem volt”. az 1-1 ellen is lehet izgalmas…pl. Hannibal….oks, ott már kaptak egy jó alapanyagot, de ettől még kifulladhatott volna, ha nem ennyire ügyesek a készítők…főleg, hogy eleve egy magas lécet kellett nulláról megugrani (Anthony Hopkis Hannibál alakítása).

A mellék questekkel valóban elcipelhető a csomag, ha érdekesek lesznek…és nem csak töltelék gyanánt kerülnek bele, hogy késleltessék a sorozat végét…

Amúgy tényleg érdekes kérdés, hogy az első epizódban felfedték a legnagyobb főgonoszt, és ha ő megy, akkor ki jön a helyére?

Az odaátban pl simán leminősítették Lucifert kb egy középkategóriás démon szintjére, és mertek 21-re lapot húzni…de megtehették, mert nagy a sorozat játéktere, univerzuma.

Itt nem tudom, h ez hogyan oldható meg.

Mindenesetre várok még a kaszával, 1-2 részt, hátha meglepnek. Bizakodom:)

monti - 2015. 04. 25. 20:58

Belenéztem a második részbe, hát nem tudom, ja meg várom a feliratot de tuti hogy nem lesz olyan érzés mint amikor a the 4400 esetén hogy 2X ledaráltam egymás után :-D

Lemoni - 2015. 04. 25. 22:09

Csak megnéztem a 2. részt, tán csodát vártam, de ez még a pilotnál is sokkal gagyibb lett. A mélypont a két világ vége kiosztás volt, a kápolnában hálóingben, köntösben, aztán a söntésben, mintha csak a másnapi munkaügyi teendőket beszélnék meg. Ezt még a CW-nek is szégyellni kéne. Most már tényleg kasza.

majomka - 2015. 04. 26. 01:16

az egyik főszereplő csajszi nem a US remake Skinsből a leszbi kiscsaj? :) közben utánanéztem, de ő az :D
Sofia Black-D’Elia. Nagyon nézős nálam ez a pilot után…

Thomas - 2015. 04. 26. 18:00

Nekem még a 2. rész is tetszett, pedig ezekkel a Bibliai nevekkel meg fogalmakkal nem igazán tudok mit kezdeni. Sokkal jobban örülnék, ha csak egy sima sci-fi lenne egy gonosz földönkívülivel és különleges képességű emberekkel, akiknek meg kell állítaniuk, nem egy ilyen mitológiára lenne ráhúzva az egész. De emiatt nem fogom kaszálni, mert egyelőre nagyon is érdekes, ami történik. Meglátjuk, hogy látom majd pár rész múlva:)
És Shantal nagyon jó ebben is, egyszerűen jó ránézni, meg hallgatni a hangját:) És ha most már befejezi a karaktere az állandó kételkedést, akkor pláne odáig leszek!:)

krigin - 2015. 04. 26. 19:39

egyetértek Thomasal, eddig nekem is tetszik nagyon. Bár egy kis katyvasz van benne, mármint ami a végidőket illeti.
A kánon szerint a végítéletnek 3 fázisa van. Az első a 7 pecsét feltörése, ami felvezeti a 7 trombita megfújását, ami szintén felvezetés a 7 pohár kitöltéséhez. A soriban úgy látom a hét pecsétről lesz szó, azon belül is az első 4-ről, az Apokalipszis négy lovasáról. A hitvallás szerint az első lovas maga az Antikrisztus, a második a Háború (nemzet nemzet ellen stb.), a harmadik az éhinséget fejezi ki, a negyedik pedig maga a Halál, ami persze már az emberiség kezdetétől jelen van. hisz mindenki meghal valamikor. (de a 3 lovas magával hozza őt is, ha szabad így fogalmaznom)
Egyet nem értek viszont… oké hogy a Sátán levetettik (ez is megvan írva) de semmi köze neki a 3 lovashoz, egyedül csak az Antikrisztushoz lesz… na mindegy is végül, sorozat, átírható minden, úgyis úgy oldják meg, hogy izgalmas legyen. :D hát kiváncsi leszek mi várható… elsőnek a Háborúval kezdünk :P :P
A hosszú kommentért meg bocsi, akit nem érdekel nyugodtan ugorja át :D

DarkEagle - 2015. 04. 27. 04:46

krigin: végre valaki aki érti is amit látott. Aki nem ismeri a Bibliát inkább ne is kommenteljen mert láthatóan csak zagyvaság lesz belőle.

noodles – 2015. 04. 23. 16:05
a kritikát olvasva úgy tűnik szépen lenyúlták stephen king végítéletét

Ja mert King találta a végítéletet mi? Bibliát olvastál már vagy csak a réteg infók vannak meg? Ugyanis minden ezt a témát boncolgató sorozat, film, könyv onnan ered. :)

monti - 2015. 04. 28. 17:11

Krigin és DarkEagle, de hát épp ez az, még véletlenül sem amerikában fog történni.

Témában szólva sztem a A királyság c. sorozat ami jo példa egy biliai sztori megformálására.

Felirattal megnézve: Főgonoszra továbra is ráférne némi smink hiány,vagy mondjuk szakállas lenne, de mindeképp továbbra is irritáló. Kiváncsiság megmaradt, hamár ezt elérték nálam, így a sori is nézős.

DarkEagle - 2015. 04. 28. 23:29

Nem értem hogy jön ide Amerika. Ott nem lesz majd Apokalipszis vagy mi? Ha véget ér a világ akkor mindenhol véget ér. :D

smartdrive - 2015. 04. 29. 00:26

Nekem nagyon nem tetszik.
Minek futott el az anya a kisgyerekével? Azért mert a rendőr megmondta hogy majd belehazudja hogy ivott?

A baleset után nem csináltak a nővel alkohol tesztet? ha meg nem is, vagy meghamisítja a rendőr, az egész kórház személyzete látta ahogyan a rendőr ordít az anyára hogy ő meghamisítja majd a jelentést, rövid bírósági ügy lett volna a sok tanúval. Most akkor mint anyának mi volt a terve? Menekül a gyerekével? Honnan lesz pénzük, hova fog iskolába járni?

Srác megölte azt aki csesztette? Csak attól hogy nekidobta a kocsinak? Nagyon fontos neki elmenekülni, hogy ne találják meg de a mobilját nem kapcsolja ki? Nulla terve van pénz nélkül, látja hogy egy nagyobb terv részese LEHETNE de nem marad ott elmegy tovább valamit csinálni?

Csávó meglátogatja a testvérét, mindenki veszélyben van körülötte, de ahelyett hogy a kislányt kitenné a rendőrségen magával viszi, mert vele annyira biztonságosabb hogy a drogos maffia és a rendőrség is őt keresni.

A néger nő egy teljesen átlagos nő volt, hét év után felkel és teljesen tudatában van a képességeivel meg mindennel, varázsszavakat tud amivel elüldözi a sátánt, amíg a többiek már több napja varázsoltak de nem hisznek magukban.

Ha az isten kiengedte sátánt hogy rendezzen le minket mert nagyon elege van belőlünk, akkor mi a francnak csinált az emberekből angyalt hogyha tudják ezt akdályozzák meg?

A legfájdalmasabb az a rész volt amikor az írók elakarták magyarázni hogy jön a világvége, ezért van szárazság, globális felmelegedés, és ISKOLAI LÖVÖLDÖZÉSEK.

Végül nem vagyok sajnos nagyon keresztény ember, de én az angyalokat mindig úgy képzeltem el mint pld. ilyen önzetlen ember mint Obiwan Kenobi, nem pedig egy ilyen banda, nekem akkor lenne teljesebb a sorozat ha mondjuk olyan szentfazék lenne az összes angyal mint az a nagykeresztény csávó.

Nagyon akartam hogy jó legyen de a CW logó nem hazudta meg magát, számomra ugyanolyan maszlag mint az Arrow teli logikai hülyeségekkel amitől idegesítően rossz.

krigin - 2015. 04. 29. 19:51

monti: az Apokalipszis négy lovasa az egész világra hatással lesz (nem lesz kivétel). Az első mint az Antikrisztus (ki személyként, ki intézményként fogja fel) hatással lesz mindenre, ami él és mozog, a háború ma is hatással van és régen is volt a világra (lásd 1-2.vh és feltehetőleg lesz egy 3.vh is vmikor) az éhinség a háború velejárója, ahogy a halál is. mondjuk a halál a legkomplexebb ezek közül, mert ő általános érvényű az emberiség óta, amíg 1 élő sejt stb. létezik, addig ő is.

“Ha az isten kiengedte sátánt hogy rendezzen le minket mert nagyon elege van belőlünk, akkor mi a francnak csinált az emberekből angyalt hogyha tudják ezt akdályozzák meg?”
Pont ez a legrosszabb most a soriban…hogy eleve itt ISMÉT Istent tünteti fel rossznak, mert hogy ő akar elpusztitani. Most nem megyek bele teológiai értekezésbe, mert ez nem az az oldal, de ezt pl. én se értem. Tudom a CW-nek nem szentírás a Szentírás, de ez az emberből angyal elég WTF nekem….meg eleve mi köze a Sátánnnak a lovasokhoz? meg ember hogy tudja megakadályozni azt ami elkerülhetetlen???? ez ismét ilyen az ember minden fölött áll, az elkerülhetetlen véget is megadályozza elképzelés…. wttttttttttffff… na mindegy :D meglátjuk mit akarnak kihozni belőle :D

DarkEagle - 2015. 04. 30. 00:11

smartdrive: na ezért mondtam hogy aki nem ismeri a Bibliát az inkább ne is nézze a sorozatot mert nem fogja érteni. Láthatóan még egy apró fogalmad sincs arról amit láttál. Ezt nem sértésnek szánom nyugi.
Az angyalok pedig EGYÁLTALÁN nem olyan ártatlanok mint ahogy lefested. Ráadásul Obi Wan sem az hisz ő is ölt. Szóval eleve rossz példa a te szemszögedből. Az enyémből nézve jó mert a Jedik is a jóért harcolnak és a békéért. Ahogy az angyalok is. Ráadásul nem csak jó angyalok vannak. A Sátán is jó angyal volt régen. Ezért Isten ledobta, ahogy azt most láthattuk is, hisz az egész ezt szimbolizálja és ha jól rémlik el is mondták a sorozatban. Szóval ja a CW igen is kitett magáért mert nincs megerőszakolva a történet. Az hogy ez kinek tetszik már egyéni ízlés kérdése. Az a néger csaj meg nem kezdő hiába volt 7 évig kómában. Ráadásul neki van az egyik legnagyobb ereje az “megértés” képessége ugye, ezért tud mindent. A srácnak meg Herkulesi ereje van szóval nem csoda hogy megölte a másik srácot. Ráadásul nem egy agytröszt szóval alap hogy nem nyomta ki a telefonját. A többibe nem megyek bele most de azok is mind logikusak ha hozzávesszük hogy mik történtek velük.

Sokan félreértitek látom az alap témát. Először is Isten nem azért sújtja az embereket a 4 lovassal mert unatkozik, hanem SZERINTE ezek mind próbák. Ezért kapták emberek az angyalok képességeit mert bennük meglátta a potenciált hogy vannak még jó emberek. Kicsit csavartak a story-n ez tény de azért annyira nem mint ahogy ti írjátok.

Amúgy semmi sem elkerülhetetlen. A Vízözönt is megúszta Noé és családja nem? De! Vannak kiválasztottak, ennyi a történet lényege. A Sátánnak meg elég sok köze van a 4 lovashoz hisz az Antikrisztus is a lovasok közé tartozik.

Rama - 2015. 05. 01. 13:44

A Biblia pedig úgy lett (elég gagyi módon) összevágva a sokkal régebbi vallásokból. Nehogy már ez legyen az ŐSFORRÁS.:-)

szpojleres mókus - 2015. 05. 02. 20:01

Már ne is haragudj Darkeagle a “aki nem ismeri a Bibliát az inkább ne is nézze a sorozatot mert nem fogja érteni” című kijelentésed nevetséges. Akkor lenne helytálló ha ez a sorozat valami Christian channel 6-en menne, nem pedig országos sorozatként próbálnák eladni.

winnie - 2015. 05. 02. 20:02

nyilván marhaság. egy sorozatkészítő vagy csatorna sem csinálna olyat, amivel kizárná a nézőket. meg egyébként is, nem olyan nehéz utalgatni, hogy mindenki értse.

Mandaring - 2015. 05. 03. 15:33

kasza
rettentoen gagyi, a szineszi jatek, a parbeszedek ertekelhetetlenek

nohabviktor - 2015. 05. 03. 18:45

Ezt a sorozatot miért emlegették sci-fi drámaként?
Én csalódtam benne, azt hittem elsőre hogy egy jó sci-fi lehet belőle, de így 3 rész után kaszálom, mert semmi érdekes nincs benne a drámán kívül…

Zsolt - 2015. 05. 03. 19:56

Érdekes sorozat. Gagyi hatása van, de valahogy mégis beszippant, mert csak úgy eltelnek a részek. Ritka nálam az ilyen úgy hogy mégmaradok. Fura úgy nézni egy sorozatot, hogyha elkéne mondanom miről szól nem tudnék rendesen válaszólni.

snowyfairy - 2015. 05. 03. 20:26

Nem szoktam évad közben kaszálni sorozatot, de ez a sorozat rettentően unalmas, és olyan “se füle, se farka” a sztori is. Azért kiváncsi vagyok, hogy mi alapján lettek ők az angyalok vagy, hogy mi lesz. De hát nem vagyok mazochista. Talán majd az influenza időszakban tartok egy egész évados darát. Nem érzem azt, hogy lesz 2. évad, A színészi játék meg még mindig nem az igazi. Néha úgy beszélnek a színészek, mintha őket sem érdekelné, hogy mi van. A főgonosz pasi meg még mindig a “morcosan jól tudok nézni” kategória, de semmi színészi játék. És mikor feltűnik a színen vagy a szereplők meglátják, bedobják azt a csörgőkígyó(?!) hangeffektet, na az annyira gázas. Annyira akartam kedvelni ezt a sorit, már az angyalok miatt is. A Fallen 3 részes sorozatot annó nagyon bírtam. De sajnos ez a sori, az eddigi 3 részével nem meggyőző.

Theo - 2015. 05. 03. 22:57

Amúgy miért csak 35 percesek a részek?

monti - 2015. 05. 04. 23:30

DarkEagle a vízözön nem jó példa mert az a génmanipláció, hibridizáció miatt volt amitől noé vérvonala volt csak mentes…de az egész semmit se ért mert a feleségeik révén csak visszakúszott az a csúnya kígyó, nimrod már szóba se ált noéval később (jásár könyve)…itt más lenne a sztori…

…amit sose fogok megtudni mert a 3-ik résznél abbahagytam, valaki azt írta gagyi…hát az tényleg.

Sok hozzászólással feljebb az angyalokat érintőn valakinek: – azért mert az angyaloknak nincs szárnyuk, azt a 4.ik században pakolták rájuk más földönkivüli lényekkel összemosva

(úgy rémlik a szeráfoknak van szárnyuk)

monti - 2015. 05. 04. 23:31

Theo

sztem a stáblistát meg az elejét is levágták

Thomas - 2015. 05. 05. 03:20

Tényleg rövidebbek a részek 3-4 perccel a megszokottnál, de az okát még nekem sem sikerült megfejtenem:)

krigin - 2015. 05. 06. 20:06

monti: igen, csak a szeráfoknak van szárnyuk, méghozzá 6, kettő a fejükön, kettő a lábon és kettő a derekukon.
A Vízözön pedig ha valaki ismeri Énók könyvét az tudja miért volt. (bukott angyalok x ember = óriások). A démonok is így születtek meg, ha szabad így fogalmaznom. :)

Rama: ezen jót nevettem, kicsit nézz utána miről ír a Biblia és hogyan. A folytonosságról nem is beszélve. :)

korum - 2015. 05. 30. 19:22

Most kezdtem el nézni… nagyon erősen Odyssey 5 hangulata van ennek a sorozatnak.

Thomas - 2015. 08. 02. 17:36

Mi történt itt a végén, te jó ég!:) Mintha épp a 13. rész kétharmadánál jártak volna az írók, amikor leszóltak nekik:
– Hé, srácok, le kéne zárni sürgősen!
– De hogy, 10 perc alatt?
– Legyen inkább 5, hogy egy kis lazulás is férjen a végére.
– Mégis hogy zárjuk le 5 perc alatt ezt a csavaros sztorit?
– Hát ti vagytok az írók, találjatok ki valamit.
– Szerintem haljon meg mindenki, ennyibe csak ez fér bele.
– Gondolkozz, ember, ez a CW, itt nem halhatnak meg a hősök!
– Oké, akkor csak tegyünk úgy, mintha meghalnának, aztán mondjuk legyen valami isteni beavatkozás, az végül is bármikor jöhet.
– Tökéletes! Mire gondoltok?
– Hát nem tudom, mondjuk leszáll az égből, és minden gonoszra villámokat szór és vége.
– Ez jó ötlet, de nem fér bele a költségvetésbe. Hogy lehetne olcsóbban?
– Akkor jöjjön egy nagy eső, amitől elporladnak a rosszfiúk, feltámadnak a jók, elalszik a tűz, és mindenki heppi.
– Ez jó lesz, de még ma dolgozzátok ki, mert holnapra már nincs fizu.
– Akkor meg is vagyunk! Még a végére azért beteszünk egy csörgőkígyó-effektet, mert nem használtuk ki eléggé a sorozatban, pedig vagy 50 centet költöttünk rá!
– Szép munka! Elintézem, hogy ősszel bekerüljetek egy másik sorozat írószobájába!:)

rary - 2016. 01. 04. 22:06

Most néztem meg az első részt. Hm…vagy fáradt vagyok vagy nem tudom. Nem kötött le, érdektelen volt számomra. Még adok neki 1-2 részt, de nem nagyon tudnék maradandó jelenetet említeni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz