login |

Person of Interest: vége a 4. évadnak

2015. 05. 07. 20:54 - Írta: Neoprimitiv

107 hozzászólás | kategória: 2014/15 finálék, kritika,

The Machine is dying.

A számomra eddigi legellentmondásosabb fináléjával véget ért a Person of Interest negyedik évadja. Mondhatnám azt, hogy stílusosan, mert az évad egésze is ilyen képet hagyott bennem. Az évad két fő szála lezárult, bár a Géphez kapcsolódó történet természetesen egy újabb csavarral tovább folytatható.

Hiába volt az utolsó két rész pörgős és akcióval teli, éppen ezért időnként túlzsúfoltnak tűnhetett. A záró epizód brutálisan megzuhant nézettsége miatt most aggódhatunk, hogy ne sorozatzáró legyen belőle, remélhetőleg a készítők megkapják az esélyt, hogy megmutathassák nekünk a folytatást.

Már a féltávnál is arról panaszkodtam, hogy nagyon felemás ez az évad. A végére ez az érzés csak tovább erősödött. A fő gondom nem is az volt, hogy kiemelkedően jó részek (mint a 4×11 “If-Then-Else”) váltakoztak gyengébbekkel, ez eddig is így volt. Inkább az a bajom, hogy a végeredmény olyan, mintha egy konyhában a korábbi alapanyagokat egy gyengébb szakács sorozatosan rossz arányban rakná össze.

Ha csak ellenőrzőlistásan veszem végig, akkor ez az évad mindent hozott, amit a tavalyi – az összhatás mégis gyengébb volt. Panaszkodás következik a tovább mögött, spoilerekkel.

Kezdjük rögtön az idei B-történettel, a Brotherhooddal. Ahogy korábban a HR, úgy kellett most is a scifi ellenség mellé egy “földhöz ragadtabb” is, csak ez idén kevésbé sikerült. Az első gond ott volt, hogy míg a HR a “jófiúk” közvetlen ellensége volt, a Testvériség csak egy mellékszereplőt akart legyőzni. Ráadásul hiába szeretem Elias karakterét és Enrico Colantoni játékát, azért az ő hatalma sem virágkertészkedésből származott.

Dominic-ot, az ellenfelét pedig hiába próbálták hozzá hasonló filozofikus sakkjátékosként beállítani, sekélyes maradt. Jó, erre lehet azt mondani, hogy éppen ezért bukott el, de én inkább csak a felületes karakterizációt éreztem benne.

A legnagyobb hiba viszont az volt, hogy túlságosan széthúzták a történetet. Mivel a végjátékban sem kapcsolódott össze az A- és B-sztori, jobb lett volna a HR-hez hasonlóan a féltávnál lezárni és onnan a fő szálra koncentrálni.

Arra a fő szálra, ami így visszanézve nagy csalódás volt a számomra, sematikus és elnagyolt. Sematikus, mert az előzmények alapján vártam valami csavart a hátterében, nem csak annyit, hogy Greer egy megalomán zélóta. Elnagyolt, mert a csapat bujkálása a második etapban egyszerűen elfelejtődött, a készítők nem is fordítottak figyelmet arra, hogy a jeleneteket erre figyelve alakítsák.

A korábban említett aránytévesztést érzem ott is, hogy Root Géptől kapott feladataihoz túl kevés kulcsot kaptunk. Nem lehetett ötletelni rajtuk, mert nem volt semmilyen fogódzó hozzájuk. Az utolsó rész csiribí-csiribá, előkapom a nyuszit a kalapból magyarázata nem pótolta számomra a játékot.

Muszáj külön kitérnem az évad egyik nagy melléfogására, a Szamaritánus avatarjára. Amennyire jó volt az ötlet, hogy csináltak egy ellenpárt Root-nak, annyira öncélúnak tűnik most, miután teljesen elfeledkeztek róla. Ilyen súlyú koncepcionális bakira nem emlékszem a sorozat történetében, idén viszont csináltak rögtön még egyet, Finch két részben lezavart ellenakcióját.

Shaw (átmeneti) kiírása kényszer volt és már soha nem fogjuk megtudni, mennyiben lett volna más az évad története, ha Sarah Shahi nem lesz terhes. A többi visszatérő szereplőt viszont Elias kivételével szintén gyengén használták ki. Control és Zoe esetében ebben persze nyilván szerepe volt annak, hogy a színészek mikor értek rá. Ettől még Zoe felbukkanásai néha teljesen öncélúnak tűntek (“most ráér, írjuk bele”), nem volt szükséges a jelenléte, míg Control oldalát gyakorlatilag két részben összecsapták.

A Carter-es flashback epizód szintén suta lett – nem ott, hanem sok résszel korábban, Reese megnyílása előtt lett volna funkciója, így maradt fanservice-nek. Fura volt, hogy a “rossz oldalról” eltűntek szereplők, pl. Lambert, de ide sorolom Claire-t is, akiről azt hittem, még szerepe lesz a fináléban.

Ezek után teljesen hülyeségnek tűnik, hogy fel se merül bennem a kiszállás gondolata. Egyrészt azért, mert hiába okozott csalódást az évad története, az egyes részeken változatlanul jól szórakoztam. A párbeszédekért felelős írók munkája a számomra még ennyi negatívum mellett is nagyon sokért kárpótolt. A másik ok a stáb – a négy fősre fogyott főszereplői gárdát egyszerűen szeretem nézni.

Lehet, hogy apróság, de a sorozat valami eszementen jól kezeli a zenéket a fontos jeleneteknél – ahogy tavaly a Hurt vagy a fináléban a Radiohead száma, idén a Pink Floyd zenei aláfestése más minőséget adott az egyébként csak jó jeleneteknek, ezt nem hagynám ki.

Végül a gyengeségek dacára is kíváncsi vagyok arra, az új felállásban, a Gép aktív segítsége nélkül mit találnak majd ki az írók. Bár ez a rész az örkényi “és most viszi” értelemben akár sorozatzárónak is betudható, én azért szeretném látni, hogy mi volt az ő elképzelésük.

107 hozzászólás Ne habozz!

deku82 - 2015. 05. 07. 21:02

Nem tudom, ha kapnának még egy lezáró évadot, jobb véget hoznának-e össze?

m76 - 2015. 05. 07. 21:04

Egyetértek a megfogalmazott kritikákkal, azzal a kiegészítéssel, hogy az if then else, az évad egyik legpocsékabb és legöncélúbb része volt. Semmi sem indokolja a létét. Mintha saját magát parodizálta volna a sorozat abban a részben. Annál már csak egy gyengébb rész volt az évadban a halucinálós 4×20-as. De az inkább megbocsájtható, mert csak simán unalmas töltelék, nem pedig szánt szándékkal infantilis.

Ami az összhatást illeti kicsit valóban gyengült a sorozat korábbi önmagához képest, de országos szinten még mindig felsőkategóriás. Persze a sok szar közül a legjobb még mindig lehet szar. Szerintem 5/10 az évad.

Ami a jövőt illleti nem hiszem, hogy ha lesz folytatás sokáig a gép nélkül maradnak. Valószínűnek tartom, hogy 2-3 rész leforgása alatt be lesz kötve a gép a rendszerbe újra legalább valamilyen szinten.

Neoprimitiv - 2015. 05. 07. 21:12

m76: az if-then-else nem mint ha parodizálta magát, hanem direktben, részben ettől volt jó. (persze kinek a pap, kinek a papagáj.)

Az pedig elég valószínű (Plageman utalt is rá), hogy a Gép valahogy viszonylag hamar visszakerül, végül is ez a sorozat alapja. Person of interest nélkül nehéz tartósan egy Person of Interest című sorozatot csinálni.

winnie - 2015. 05. 07. 21:16

nekem eddig talán ez volt a kedvenc évadom, bár nem a legjobb finálém, de persze én mindig is kocanéző voltam, viszont itt főleg az évad vége fele több nagyon jól sikerült heti eset vagy jó szám is befutott.

az átívelések zöme okés volt, nekem nem kell controlból több, ennyi bőven elég, cserébe viszont greer a kezdetektől fogva zavar, mikortakarodikmárel.

Szaby59 - 2015. 05. 07. 21:17

A tavalyi évadzáró feladta a leckét, a közelében sem volt ez a mostani.
Arra kíváncsi leszek, hogyan fogják megoldani, hogy számokat/segítséget kapjanak, mert a Gép – a sorozat egyik lényege nem maradhat sokáig abban a dobozban…
Tippre talán Control segít majd újraépíteni, vagy felhasználják valahogy Samaritan hardverét…
A “Father”-ezés nekem nem jött be, túlontúl érzelgős volt a semmiből. Finch mindig is csak egy gépként tekintett “rá” még ha a saját kreálmánya is volt.
6/10-et az évad megérdemel, de egy 13 részes lezáró évadnak jobban örülnék főleg hogy most is rezeg a léc a sorozat alatt erre csinálnak egy ilyen finálét…

LaCRossE - 2015. 05. 07. 21:20

Egy nagyon hosszú kommentet készülök majd írni, de amíg az el nem készül:

A Netflix-szel való megegyezés (tavaly ősszel) nyomhat valami latba a folytatást illetően?

ALDO - 2015. 05. 07. 21:23

Tényleg a felemás kifejezés a legjobb az évadra. Voltak nagyon jó, hangulatos, fajsúlyos részek, ugyanakkor nagyon gyengék is. A Brotherhood szál annyira nem keltette fel az érdeklődésemet. Dominicot egy kicsit hiteltelennek tartottam, mint a rafinált, feltörekvő fekete gengsztert. Úgy látszik ezt a szálat le is zárták a készítők egyetlen lövéssel. Az egyik fő probléma, hogy a Szamaritánus személyében létrehoztak egy szuper főellenséget, amivel nem nagyon tudtak mit kezdeni így szépen elkezdték lebutítani. pl. amikor megemlítik Greernek, hogy az istensége esetleg bugos, csak megvonta a vállát, vagy amikor a két MI beszélgetett, megemlítette a Gépnek, hogy tudja, hogy megbuherálta a hardverét, mégsem javította ki. Root sokszor csak pár jelenet erejéig szerepelt, mondván a Gép küldetését teljesíti, de ezekről nem sok mindent tudtunk meg. Sokan panaszkodnak, hogy túl sci-fis lett az egész. Nem tudom, hogyha még mindig a number of the week felállás lenne, akkor mennyien néznék. A 4×20-szal nem volt különösebb bajom, bár volt egy olyan érzésem, hogy Cartert azért hozták vissza, hátha pár Empire rajongó rá, vagy visszatalál a sorozatra. És tényleg pár résszel korábban kellett volna bedobni, nem pedig közvetlenül a finálé előtt. Nagyon megdöbbentett, hogy egy dupla finálé második részére így visszaessen és ennyire ne érdekelje az embereket. Mivel általában nem öt perc alatt és nem is közvetlenül a következő részben oldják meg a cliffhangert, így nem tudom mit terveznek a következő évadra, de úgy látszik a jelenlegi felállásra nem nagyon vevő a közönség. Vagy lehet, hogy csak rossz napon van. Bár ez sem mentség a nézettségre. Remélem megkapja a folytatást, bár ha tartósan ezek a számok maradnak, könnyen az ötödik lehet az utolsó.
Ha pedig igazak az infó morzsák, a készítők hat színészt hívtak fel, hogy a karakterüket megölik a fináléban. Állítólag Enrico Calantonit nem hívták fel, így lehet, hogy Elias megúszta.

ALDO - 2015. 05. 07. 21:26

Ja és a három hacker srácnak mi értelme volt tavaly? Root sztori vonala arra ment el a 3. évadban, hogy őket összehozza. Megkapták a “védőhálót” a géptől, de látványosan megfeledkeztek róluk. Vagy én siklottam át valamin?

Szaby59 - 2015. 05. 07. 21:30

Gondolom értelmes dolgot nem tudtak kitalálni + ugye védve vannak.
Én mondjuk Shaw-t kiírtam volna akkor amikor feláldozta magát még ha valamilyen szinten önismétlés a női főszereplő kiírása… Roothoz viszont ne merjenek nyúlni mert Carter után azt már nem bocsátanám meg :D

LoGi - 2015. 05. 07. 21:33

Nekem talán főleg a teátrális lövöldözős jeleneteket kell majd legjobban lenyelnem, és elfogadni, hogy itt ezek így léteznek, együtt a fülben lévő cuccba beszélést Reese körül soha senki nem hallással. De a kaszán én se gondolkodok azért, mert nem találják ki előre az egész évadot, és így elfelejtődnek dolgok benne sajna.
Az if-then-else számomra évad legjobbja volt.
Készítőkkel készített interjúk alapján évad egy kisebb része fog azzal elmenni (ha lesz), hogy a Gép újraépítése, utána meg felvetődhet a kérdés, hogy ez ugyanaz a Gép lett-e, mint amit lementettek a bázis állomásnál.
Őszintén szólva én sokkal jobban örültem volna annak, hogy ha a Gépnek lett volna valami fasza terve végül, amelyben a menekülés helyett valahogy Samaritanon felül kerekedett volna, nem hiányzott nekem újra az, hogy a csapat morál újra a béka segge alatt legyen, az már volt párszor. Persze ebbe a menekülős tervbe is talán éppen csak nem tőrt bele az írók bicskája, valszeg egy még összetettebbet még kevésbé sikerült volna értelmesnek átadniuk. Oh well, jöjjön a kövi évad, hajlandó vagyok megnevezni általam nézett sorozatokat, amit elkaszálhatnak helyette :D

winnie - 2015. 05. 07. 21:35

ja, és az is nagy pozitívum volt nálam, hogy több korábbi Number is visszatért, vagy nem csak egy részt kapott.

Kissur - 2015. 05. 07. 21:52

Én úgy érzem, hogy Szamaritánus túl nagy falat volt az íróknak. Nem tudták rendesen kihasználni az ellentett gép történetét. Úgy kellett volna, hogy a terrortámadás megtörténik a félévadnál, akkor megmutatják az elnöknek, és tejhatalmat kaptak volna. Így viszont az egész évad azzal ment el, hogy keresték a csapatot és a Gépet. Sajnálom, hogy pont ez volt az az évad, amit először felirattal néztem.
Azt, hogy Shawt nem nyírták ki, hiba. Persze később (már ha lesz) durva lesz, amikor átállított ügynökként ellenük fordul, de akkor sem tetszett így ez a fordulat.
Emlékszem pár éve azt írtátok, hogy akkora nézettséggel be van biztosítva a 7.évadig a sorozat, erre a 4.évad végén a folytatás miatt kell izgulni.
Azt őszt nem vágom köröm rágva, de azért természetesen maradok.

Desmond Wallace - 2015. 05. 07. 21:53

“több korábbi Number is visszatért”

Igen, de közben a tavalyi telefonos új fenyegetésről szépen megfeledkeztek.:(

A legnagyobb bajom talán az volt az évaddal, hogy nem volt annyira átgondolt, mint az eddigiek.

mse - 2015. 05. 07. 22:16

Friss nézőként engem lekötöttek a heti epizódok, de tény és való, hogy az összhang és a teljes kép nem volt meg úgy visszatekintve. Engem az avatár gyerek nem zavart, bár szerintem annyira kiélezni sem szükséges őt, hisz a Samaritan ügynököket rendszeresen látjuk “God-mode”-ban. Most, hogy a kis srác nem pisztollyal rohangál, hanem az elnökkel akar beszélgetni, az részletkérdés. Zoét pedig úgy őszintén a saját epizódja óta nem tudták kihasználni, ez nem új.

A Brotherhood azonban tényleg gyenge szálnak bizonyult, Eliastól én már rég megszabadultam volna, és sok felvezetés a levegőben vagy legalábbis kihasználatlanul maradt. Ettől függetlenül nem bánom, hogy belekezdtem, és bizonyosan maradok a következő évadra is.

Neoprimitiv - 2015. 05. 07. 22:25

winnie: valóban több number is visszatért, és pl. az, hogy Caleb magyarázkodás nélkül segített az éppen a tökéletes cáfolata volt Greer “senki sem számít” attitűdjének. Viszont pl. Harper több részben szerepelt mint Shaw a második évadban, mégis egy (számomra legalább is) érdektelen mellékszereplő maradt.

Amit Desmond mondott, azt éreztem végig: nem volt összeszedett az évad. ott volt minden, amitől korábban jó volt, de hiányzott az az arányérzék, amitől az előzők működtek. Azért is használtam a szakácsos hasonlatot, mert én nekiállok főzni és kétszázszor kóstolgatom, hatvanszor elolvasom a receptet, minden ponton igyekszem betartani és ha szerencsém van, akkor ehető lesz. A haverom meg soha nem méricskél, alig kóstolgat, oszt valahogy mégis mindig isteni lesz a kaja.

Ezt profi szinten nem lehet tanulni, ehhez érzék is kell. Nem tudom, hogy tényleg Nolan volt-e a csapatban ez a biztos kéz, de akár ő volt, akár más, idén úgy éreztem, hogy könyvből főznek, nem tehetségből.

Fere - 2015. 05. 07. 23:37

Az evad szerintem legrosszabb resze a 4×20 volt. Lesz meg jobb is remelem

Poghy - 2015. 05. 08. 02:15

Greer-t én nem nevezném megalománnak, inkább idealistának, mint ahogy az évadzáróban is említette. A Brotherhood és Dominic szerintem sokkal jobb “földhözragadt” ellenfél volt, mint a HR anno, és kicsit sajnáltam is, hogy a fekete “criminal mastermind”-ot kiszállították, érdekes lett volna, ha belelát a színfalak mögé, meg egyébként is korrekt ellenpárja volt Eliasnak. A Szamaritánius analóg interfésszel kapcsolatban viszont egyetértek, tényleg nagy baki volt őt kihagyni a folytatásból.

Ezt leszámítva azon kisebbséghez tartozom, aki szerint ez volt a legjobb évad. A sötét tónus végig érezhető volt, végig hátrányból küzdöttek hőseink. Az évadzáróban voltak kisebb hibák, viszont akadtak zseniális részek is, mint a sokak által magasztalt 4×11, vagy a személyes kedvencem, a 4×09 (Scarface tragédiája). A Carteres rész is teljesen rendben volt szerintem, bár nem meglepő, hogy megosztotta a közönséget. Idén több karakterizáció jutott kb. az összes szereplőre, és szerintem ennek ideje is volt már így a 4. évadnál.

Nem volt sok heti szám (Hálistennek), de ami volt, az egész korrektül sikerült. Szóval voltak hibái az évadnak, de semmi egetverő, és a pozitívumok felülkerekednek nálam, egy szó mint száz, én nagyon várom a következő évadot, ha lesz (szurkoljunk együtt érte), és be is jön a felvezetett irány.

winnie - 2015. 05. 08. 06:52

“Nem volt sok heti szám”

pedig szinte minden részre jutott, bár a kvázi dupla fináléra összesen kettő, nem részenként egy.

ubul - 2015. 05. 08. 07:23

na, én pl túl sokat éreztem a heti számból, és keveset a főszálból, míg a 3. évadban pont fordítva éreztem (szerencsére)… nálam ez tette be a kaput a PoI-nál, ami még mindig nézős, de nem várom úgy a heti részeket, mint régen, tűkön ülve. El is vagyok maradva a dupla fináléval még :/

payskin - 2015. 05. 08. 07:53

Érdekes, hogy ugyanazokból a puzzle-darabokból más-más képet rakunk ki. :)

Nekem itt a vége, fuss el véle, mert már a 4×20-nál azt gondoltam, hogy ennél nincs lejjebb, de vártam a két utolsó részt, hogy egyben megnézve majd ütnek és visszatér a hitem a PoI-ba.

Tragédia volt mindkettő. Nem sorolom, egyrészt mert már elmondtátok a nagy részét, másrészt mert nincs kedvem. Ahogy nézni sincs kedvem, akkora banális marhaság lett az egész. Kár érte. :(

Neoprimitiv - 2015. 05. 08. 08:08

payskin: Nincs ezen semmi meglepő.

A PoI egy heti procedural alapon nyugvó sorozat, amelyik ugyan akkor két, néha három átívelő szálat is visz folyamatosan. Erős scifi-s háttérrel, ugyan akkor minden, a scifi sorozatokra jellemző látványelem nélkül. A fő konfliktusok erősen morális és filozófiai kérdések körül forognak (önálló akarat vs. rendszer, egyén vs. “magasabb jó”, stb.), miközben tele van poénokkal.

Ez egy annyira vegyes mix, hogy a tetszési index alapvetően attól függ, a látott keverék mennyiben felel meg a néző egyéni ízlésének.

Dénes - 2015. 05. 08. 09:14

Valahol az évad harmada táján irányt vesztett a sorozat és azóta sem talált vissza. Az Elias-Dominic szálnak nem volt semmi köze az alaptörténethez, a Szamaritánus motivációja tisztázatlan maradt. Nekem persze főleg Sarah Shahi hiánya fájt.

m76 - 2015. 05. 08. 09:30

Sarah Shahi “hiánya” volt talán az egyetlen komoly pozitívum az évad 2. felében. Egyszerűen annyira egysíkú és két dimenziós a karaktere, hogy minden mp-e a képernyőn fáj. Márpedig vissza fogják hozni, és már előre fázok ettől. Lehet az lesz a kasza lendülésének végső oka.

xeverese - 2015. 05. 08. 09:57

Következő évadban jöhetnének a kis hackercsaj (aki a játékkal lett beszervezve), a gonosz hacker, Root hackercsapata, Szamaritánus átnevelés hatásai a közoktatásban, társadalomban, politikában stb.

Brynden Rivers - 2015. 05. 08. 11:05

Nekem az szomorú, hogy a POI korábban egy következetes sorozat volt, ez nagyon eltűnt :(

teammachine - 2015. 05. 08. 11:52

Először is, a finálé. Stream-en néztem, majd újra, HD-ben 2x.
Azzal kezdeném, hogy számomra meg sem közelítette az Asylum-ot. A finálé utolsó 15 percét össze kellett volna gyúrni az Asylum-mal és úgy lett volna egy tökéletes finálé.
Sajnos nem volt meglepetés, hogy a Machine-t az aktatáskába fogják “bezárni”. Túl egyértelmű volt(app, chip, Caleb cége -> algoritmus, aktatáska) már attól kezdve, hogy Root külön utakon járt.
A halálozásokon sem lepődtem meg. Aki felesleges volt az ment. Viszont Elias még életben lehet(?). Control nem hinném, hogy halott. Legalábbis nem hiszem, hogy ilyen hamar ki akarnák nyírni a karaktert, mert még rengeteg potenciál van benne. De ez majd eldől. Nyilván függ a színésznőtől(Camryn Manheim) is, hogy mennyire ér rá. A kedvenc jelenetem: Harold és a Machine beszélgetése. Kicsit meg is könnyeztem(Igen, egy AI miatt, aki csak kitaláció, nincs színész, stb..), mert az egész egyben volt. Zene, látvány, párbeszéd, színészi játék.
Magyarul: a fináléban nem volt számomra semmi csavar, meglepő húzás. Inkább az 5. évadra alapoztak már.

Másodszor, az egész 4. évad. Az első fele, kb a 13. részig, nagyjából egyben volt, tudták az írók, hogy merre felé haladnak. De azután kicsit olyan érzésem volt, hogy ‘Now what?’. Ebben nagyrészt benne van/volt Sarah váratlan terhessége is, amit csak az első rész forgatása közben tudtak meg. Az meg már az utolsó/utolsó előtti pillanat. Szóval hirtelen kellett átírnia az addigra meglévő sztorit. Ezért is jutott kevesebb idő pl.: a Brotherhood-ra. Nyilván, nem fogható csak erre a 4. évad “kuszasága”, de nagy szerepet játszik benne véleményem szerint. De ahogy winnie írta, hogy számára ez volt a legjobb évad, nekem is közelít arra felé. De valahogy még mindig a 3. évad a favorit. Majd ledarálom a nyár folyamán az egészet és akkor meglátjuk, hogy változik-e a véleményem. :)

De, hogy pozitív dologgal zárjam; mit is jelent a finálé a sorozat folytatásának? Nem lesz ugyanolyan a sorozat, mint eddig. Nem lesznek heti számok, telefonhívások, stb(legalábbis jó pár részig tuti nem). Teljesen más irányt vesz a sorozat innentől kezdve és csak is az AI-ra/AI-okra fognak koncentrálni. Egy új kezdete ez, még ha most nem is tűnik úgy. De az egyértelmű, hogy Nolan-ék hosszú távra terveznek, nem csak 5 évadra;

– If you get a Season 5, are you perhaps prepared to then wrap up the series with a nice tidy bow?

– We are not planning on calling it quits with Season 5. The show has a very loyal core audience, and it’s a very big, very loyal core audience, so we’re hoping to continue telling stories for some time.

winnie - 2015. 05. 08. 11:59

teammachine: több évadra terveznek, de ez minden egyes sorozatra igaz, mindenki 7 évadban gondolkodik minimum, hiszen addig biztosak a színészszerződések. és senki nem fogja azt mondani, hogy szerinte hamar kasza lesz a sorozata:)

és a terv jelen esetben nem azt jelenti, hogy tudják, hogy mi lesz, hiszen olyasmin nem kezdenek el dolgozni, amit lehet, hogy sosem valósíthatnak meg. max tudják, hogy kábé mi a végpont. és persze évad elején, hogy hova megy az évad.

ALDO - 2015. 05. 08. 12:40

Shaw nekem egyáltalán nem hiányzott. Ha vissza sem térne, nem szidnám a készítőket.
Azért az utolsó pár perc érdekes volt. A Gépről – ami majd egy tízessel idősebb a Szamaritánustól – azt hihetné az ember, hogy van már annyi rutinja, hogy komolyan meg tudja magát védeni. Erre utalt az előző évados hacker csapat, hogy részekben költöztette el magát, hogy minden opcióról készít szimulációt, erre most beírja, hogy semmi ötlete sincs, nem tudja, hogyan győzhetne és nagyon sajnálja.

mogsta - 2015. 05. 08. 13:14

ha van haters gonna hate akkor kell lennie naggers gonna nag-nek is, a kommentekből kb ez jött le…

igen, nagyon sok szálat kihasználatlanul hagytak; igen, alapvetően új helyzetet teremtettek; és igen, gyakran a néző fantáziájára bízták, hogy mi miért történik úgy, ahogy. (itt most konkrétan arra a hozzászólásra gondolok, amelyik azt hiányolja, hogy a trafóház ostromakor nem került oda azonnal az összes egység a körzetből, hát olyan nehéz elképzelni, hogy a Samaritan minden 911-es hívást eltérített és direkt máshová irányította a fakabátokat?)

Túl okos ez a sorozat ahhoz, hogy a teljes potencált ki lehessen hozni belőle a tvben, nagyon remélem, hogy ha majd valamikor az amazonhoz vagy a netflixhez kerül, akkor lesz egy tökös exec producer, akinek Nolan át tudja adni a teljes koncepciót és aki keresztül is tudja vinni azt.

Lehet, hogy egyedül leszek ezzel, de számomra a PoI kb olyan hatású, mint az egyszeri sorozatjunkie-nak a Lost. Azzal a jelentős különbséggel, hogy a PoI olyan kérdéseket vet fel, amire inkább előbb, mint utóbb az emberiségnek kell valamilyen választ adnia. Annyira elolvasnám azokat a titkos kormányzati dokumentumokat a mesterséges intelligencia jelenlegi állásáról és a közeljövőben megvalósuló fejlesztésekről…a

CrM - 2015. 05. 08. 13:20

Bízom az 5. évadban, de remélem Harpernek nem sok szerepet szánnak, mert engem kifejezetten idegesít (a 16-os részt gyakorlatilag végigszenvedtem). Elias viszont hiányozni fog (bár ki tudja, nem fejlövést kapott, viszont az interjúk alapján nem valószínű, hogy visszatér, max. flashback szinten).

mogyoró - 2015. 05. 08. 14:08

nekem Dominic mint criminal mastermind egyáltalán nem játszott, szerintem ezt lehet a színész számlájára írni, vagy rosszul megírt párbeszédekére, nem is tudom, de kevéske volt. Shaw nekem hiányzik, sok humort vitt a sorozatba (pont azzal, h ennyire hideg és szarkasztikus volt), és bízom benne, h visszaáll a sötét oldalról. Vagy csak eljátszotta, h átállt. Egyébként ma is elgondolkoztam, vajon mennyi a valóságtartalma a sorozatnak? (semennyit nem konyítok a számítástechnikához és az AI-hoz, ha valaki okos elolvassa, írjon már pár sort arról, h tart-e már itt a világ? :)

CrM - 2015. 05. 08. 15:44

@mogyoró: a megfigyelés kiterjedtsége közel áll, az AI rész azért még nem. De már az ‘okosok’ is azt hangoztatják, hogy az AI-k fognak elpusztítani minket :)

Dark Energy - 2015. 05. 08. 17:36

Én a kezdetektől eltökélt rajongója vagyok, nekem brutálisan fájna egy kasza, talán a legjobban, mióta csak sorozatokat nézek, pedig nem egy számomra kedves sorozattól kellett búcsúznom az elmúlt cirka 15 évben.
Az évadra nem lehet panaszom, nekem nagyon tetszett, bár azt el kell ismernem, hogy valóban érezhető egy kis összecsapottság és logikátlanság.

Poghy - 2015. 05. 08. 19:16

winnie: Úgy értettem, hogy olyan szám nem sok volt aránylag, ahol behoznak egy új heti vendégszereplőt, aki után nyomoznak, kitalálják, hogy elkövető vagy áldozat, és erre megy ki az egész rész. A visszatérő szám az más kategóra, mint Eliasé, vagy a nőé, akit Root meg akart ölni, ezeknél nincs meg az a sablonos felépítése a résznek, mint amit gyakran láthattunk az előző évadokban.

Tyberius06 - 2015. 05. 09. 17:23

Összességében nekem se jött be a finálé, de az évad többi részével nem nagyon volt gondom. A 4×20 nagyo fura és oda neá illő epizód volt, plusz hiába poénkodott Fusco a köv rész elején Reese magánakciója kapcsán, azért vicces, hogy mennyire hamar kiheverte. Az utcsó képek ugyan nagyon menőek, de felvetik a kérdést bennem, hogy volt az a balfasz az alkotó gárdába aki ezt jóváhagyta. Ez a jelenet egy egész fasza sorozatzáró lehetne, de nem ebben a szituacióban. Mondjuk main enemy legyőzve, de a katonák még azért támadnak, a csapat meg akarja menteni a gépet, Root, Reese, Shaw begyalogolnak a golyózáporba, Finch meg elmenekül a géppel, hogy mashol újra kezdje. Noh mindegy,csak ez így kurva fölösleges volt.
Ami tetszett az a két jelenet amikor a Gép irányította Reeset.
Shaw meg nem hiányozna, bírom a színésznőt, de a neki szánt további sztoritól tartok. Fél vagy egy évad fog azzal elmenni, hogy próbáljál visszaszerezni és visszaprogramozni,mert most hogy a Samaritan fő gyilkológépét kinyírta Root, kell neki egy új és annyira katartikus lesz, amikor a csapat szembesül azzal, hogy ez most Shaw lesz.
De ne legyen igazam.

karit - 2015. 05. 10. 11:02

Csalódás volt a finálé, sokkal nagyobb előrelátást és fantáziát vártam, ha nem is az íróktól, de a Géptől mindenképp. Jó, tudom, ez paradox kívánság, de a fél évadban azzal nyugtattam magam, sebaj, majd a vége akkorát szól biztos, hogy na.

Hát nem szólt, kár, hogy az utóbbi időben elcserélték az írókat a Flash Forward (és a szentjánosbogaras nanogyereket kitalálók) gárdájával. A végén a “dzsinn-zippelés” kivitelezése, a karzatról Haroldékra és a laptop erdőre géppuskázó, de el semmit nem találó Csupasz pisztolyt idéző kommandóval, majd a Gép coming outja Pink Floyd zenére a hatásvadászat olyan sűrű szirupja volt, amihez talán jobban illett volna valami burleszk zongorás aláfestés.

Persze lehet, hogy csak én fáradtam bele az álcájában folyton magában motyogó, le mégis sosem bukó Reese-be, meg az utcán fetrengő két tucat, szigorúan a térdét fájlaló szamárügynökbe, akik között egy se akadt, hogy fetrengés közben neadjisten visszalőjön.

Oké, ennyi járt neki, most megyek vissza imádkozni az ötödik évadért, mert ez mégiscsak egy zseniális scifi sorozat.

(Bár titkon végig azért imádkozom, hogy ha majd egyszer Harold szögre akasztja a kalapját, térjen vissza a “korábbi állásához”. Remélem, a Leftovers-es kopasz fazon titokban teleírt már hozzá néhány kockás füzetet. Ámen.)

Bence - 2015. 05. 10. 19:22

Az eddigi leggyengébb finálé. Csalódtam, nem kicsit.

laci - 2015. 05. 11. 10:29

ez az évad nagy csalódás volt amire a finálé tette fel a pontot. Root-ot kellene már végre kiírniuk. Nevetséges hogy a “legerősebb” karakterré csinálták aki a gép segítségével egyedül képes minden feladatot megcsinálni , szétlövöldözni lekaratézni mindenkit közbe pedig részeken át nem tudnak mit kezdeni vele.
Vagy akkor legalább adnának neki is visszaemlékezős részeket amiből kiderülne róla is sok minden mert ez így nagyon nincs a rendjén

teammachine - 2015. 05. 11. 14:38

laci: Kiírni Root-ot?! Már ne haragudj, de te hol élsz? Mit nézel? Ha ő nincs, akkor sorozat sincs. Látszott is azokban a részekben, amikben nem volt benne…
(Attól, hogy részekig eltűnik/nem tudnak vele mit kezdeni, nem az ‘ő’ hibája. Az írók “akarták” így, illetve Amy Acker(színésznő), elvileg, csak 17 epizódra írt alá, ha jól emlékszem.)

Neoprimitiv - 2015. 05. 11. 15:35

teammachine: a jelenléte vagy nem léte valóban nem az ő hibája, de egy állandó szereplőnél nincs olyan, hogy csak x részre szerződik.

Az előfordulhat, hogy mint Viola Davis, azt mondja, vagy X részes évadot csináltok vagy nem is jövök, de olyan nincs, hogy évadon belül ne lehessen rá számítani akár minden részben. (Vis major, ld. gyerekszülés kivétel, de ott meg előfordulhat, hogy akkor inkább végleg kiírják.) Ezért más az állandó és a visszatérő szereplők státusza és persze gázsija is.

teammachine - 2015. 05. 11. 20:42

Neoprimitiv: Pedig csak 17 részre írt alá, ha jól tudom. És ha megnézed, akkor tényleg nincs benne mindegyikben + van ahol csak kb 40 mp-ig van. De persze lehet, hogy nem igaz, nem tudom 100%-an. Azért írtam úgy, hogy “HA” jól tudom/emlékszem.

Amúgy.. 5. évad berendelve! :)

Neoprimitiv - 2015. 05. 11. 21:00

A berendelésnek nagyon örülök, a legfrissebb frissítés szerint szerdán derül ki, hogy az utolsónak szánják-e?

teammachine - 2015. 05. 11. 21:06

Igen, de ha nem fogják elmozdítani keddről, akkor elég nehéz lesz elhinni, hogy az utolsónak szánják.

teammachine - 2015. 05. 12. 02:23

Elvileg csak 13 részt rendelt be a CBS… Ez nem elég a történet lezárásához. Azt hiszem itt az ideje ‘elköltöztetni’ a sorozatot.

Jeol - 2015. 05. 12. 03:46

SPoiler!

Uramatyám! Rengeteg sorozatrészt láttam már, de ezekben maximum(!) a 0.1%-nál volt olyan rész az adott epizódon belül, hogy szó szerint tátva maradt a szám, és még vagy 10x vissza kellett “tekernem”.

Hát ez a párbeszéd mi volt Finch és a gép között..?! Hát úristen! Komolyan mondom, ennyire eltalált, és tökéletes párbeszédet (minden szempontból -aláfestő zene, dinamika, szöveg) talán még sosem láttam.

Finch megalkotta a gépet, amire eleinte csak pozitívumként tekintett, aztán lassan elkezdett csalódni benne, és egy olyan Istennek gondolta, akinek nincsenek érzései, és hajlamos a pusztításra. Aztán jön ez a “párbeszéd”, és olyan szinten kontextusba helyezi ezt a kereszténységgel (és a többi vallással), valamint a mai technikával és a mai emberrel, hogy az agyam elszáll.

Konkrétan a gépnek Finch az Isten, és a gép meggyónja a bűneit… mintha csak egy templomi jelenetet láttam volna…. Erről még hosszú sorokat tudnék írni, csak nem most, mert nagyon a hatása alatt vagyok, szóval sorry az ömlengésért.

asdasdasdasd ez egy intellektuális orgazmus. Köszönöm, hogy részese lehettem.

Jeol - 2015. 05. 12. 03:55

Utólag elolvasva nem tudtam kifejezni rendesen, amit akartam.

Szóval, csak: qrvajó volt!

:))

winnie - 2015. 05. 12. 06:55

“Pedig csak 17 részre írt alá, ha jól tudom. És ha megnézed, akkor tényleg nincs benne mindegyikben + van ahol csak kb 40 mp-ig van”

ha valamiben nem vagy biztos, akkor inkább ne írd, vagy forrással, mert így terjednek a fals infók. nem 17 részre írt alá. attól, hogy nem állandó szereplő, nem kell mindegyik részben szerepelnie. és az sem mértékegység, hogy 40 másodpercig szerepel. ugyanannyi pénzt kap akkor is, mintha 30 percig szerepelne. annyit és akkor szerepel, amennyire szükség van.

“de ha nem fogják elmozdítani keddről, akkor elég nehéz lesz elhinni, hogy az utolsónak szánják.”

ha utolsónak szánják, akkor biztos, hogy nem fogják elmozdítani. egy halott sorozatot nem fognak más napra pakolni, ahol egyébként élő sorozatok mennek. ”

“Ez nem elég a történet lezárásához. Azt hiszem itt az ideje ‘elköltöztetni’ a sorozatot.”

2-3 rész is elég a történet lezárásához. ha le akarják zárni. minden filmet le tudnak zárni 2 órában úgy, hogy még el sem kezdték mesélni a történetet. nem egy bonyolult sorozatról van szó, 13 rész 500 perc. annyi idő alatt bármit meg lehet csinálni. a sorozatkészítés nem ördöngösség. és ezért nem gondolkodnak sosem előre, hogy “ezt meg azt majd 5 év múlva csináljuk meg”, mert felesleges olyan időre előregondolni, amiről nem tudni, hogy megvalósul-e. most van 13 részük, nyáron eldöntik, hogy merre viszik tovább a sztorit. és, hogy le akarják-e zárni. mert nekik a cbs meg fogja remélhetőleg mondani, hogy gondolkodik.

Neoprimitiv - 2015. 05. 12. 07:14

teammachine: csatlakozom winniehez, a 13 rész bőven elég a lezáráshoz. Ez gyakorlatilag egy kábeles sorozat teljes évada.

Shaw-val lehet egyedül gond, ha Sarah Shahi még nagyon babázna. Viszont egy ilyen felállásban az is benne van, hogy előre tudják, csak (mondjuk) októberben kellene egy hónapot forgatnia és arra nyilván könnyebben rá lehet venni, mint kilenc hónapnyi távollétre.

gajdipajti - 2015. 05. 12. 08:55

Örülök a berendelésnek. A lezárásról:

A végén kiderül, hogy ez az évad egy szimuláció volt, és visszaugranak az előző évad közepére, ahol mondjuk még meg lehetett volna egy disk kicserélésével oldani a dolgot.

Csakmégegykérdés - 2015. 05. 12. 12:24

Úgy látom, hogy nem vagyok egyedül azzal az aggodalmammal: a fordulat az lesz, hogy Shaw negatív karakterré válik. (Ahogy korábban is írtam: Joey agyátültetése :D) Root pedig végigpánikolná a fél évadot, mire “visszaváltoztatja”.

A szimuláció miatt bármeddig visszapörgethetik a sorozatot. Nekem a szimulációs szál tetszik, mert egyfajta jövőbelátást körvonalaz.

Anno (és valamennyire most is) nagyon komoly high-concept teóriát gyártottam, kár, hogy eddig nem jött be abból semmi. :)

Mi lenne, ha a következő évad úgy indulna, hogy Finchben van a Gép? Az évadzáróban amikor megrázza az áram, és feltápászkodik… nos, azt a jelenetet lehetne másképpen is érteni… szerintem izgalmas lenne. ;)

hummel - 2015. 05. 12. 14:13

„a 13 rész bőven elég a lezáráshoz”
Ha a készítők összekapják magukat, nyilván elegendő. De azért ne feledjük, hogy itt nem csak a Samaritan-Decima vonalat kell elvarrni. A gép jogszerű alkalmazhatóságát is dűlőre kell vinni. Mert ez is a kezdetektől burkoltan, vagy nyíltan elővett téma volt.

teammachine - 2015. 05. 12. 15:37

winnie: Persze, elnézést. Nem írok ilyet legközelebb. Viszont azt egyáltalán nem mondtam, hogy kevesebb pénz kap ilyenkor, vagy sem. Szó sem volt ilyenről. Meg arról sem, hogy azt írtam volna, hogy mivel regular mindegy részben benne kell lennie. Én csak megjegyeztem, hogy nem mindegyik részben volt benne és az meg is látszott, szóval Root kiírása eléggé nagy hülyeség lenne.

Azért írtam, mert a CBS-nél a ‘death slot’ a péntek-szombat, nem a kedd.

De ez nem egy film. Rengeteg az átívelő szál, a megválaszolatlan kérdés, stb. Igen, 13 részben le lehet zárni… de hogyan? Most őszintén. Szerintem csak egy összecsapott valamit kapnánk. És valljuk be, hogy nem ezt érdemli ez a sorozat. Én bízom benne, hogy Nolan-ék már ötletelnek valamin. Pl.: átvinni egy másik csatornához, vagy akár ott a Netflix, az Amazon. Mert nekik már tudni kellett róla.

“mert nekik a cbs meg fogja remélhetőleg mondani, hogy gondolkodik.”
Amikor én ezt mondtam a múltkor, akkor itt leszóltatok, hogy de a CBS nem köteles közölni a szándékát, stb. De ugyanezt mondtam én is kb egy, vagy két hete, hogy Nolan-ék már tudhatják, hogy lesz-e 5. évad, vagy sem. És szerintem tudták is. Ahogy ezt is tudták, hogy csak 13 részt rendel be a CBS és szerintem(!!) már ötletelnek valamin, hogy mi legyen. Nagyon remélem, hogy nem fogják az 5. évaddal befejezni a sorozatot, szóval én szurkolok, hogy új ‘otthont’ találjanak neki.

karit - 2015. 05. 12. 17:44

“Rengeteg az átívelő szál, a megválaszolatlan kérdés, stb. Igen, 13 részben le lehet zárni… de hogyan?”

Emlékezetesen. Ha szépen megkérik, Damon Lindelof biztos szívesen besegít…

karit - 2015. 05. 12. 17:47

Na jó, ez nem volt sportszerű, szorri.

Neoprimitiv - 2015. 05. 12. 18:12

teammachine: Root kiírására egészen pontosan 0 az esély. Mindig meglepődök, hogy emberek mennyire nem tudnak egy lépést hátrébb lépni és onnan nézni a dolgokat.

Ez egy tévésorozat, Hollywood, szakszervezetek, egyenjogúsági mozgalmak, stb. Előbb fognak egy táncoló albínó pingvint szerződtetni Jim Caviezel helyére, mint hogy kiírják az immár egyedüli (és nem mellékesen közönség kedvenc) állandó női szereplőt.

(Bocs, nem ledorongolás, csak ilyenkor évad végén tele van a net a legkülönbözőbb rajongói hisztikkel és már tikkel a szemem a minden logikát nélkülöző rettegésektől.)

A tervezésről: sajnos nem így van. A hivatalos döntés előtt (hacsak nem lefutott az ügy) a stúdió lehetőleg nem ad információt. Ott is létezik a haverom haverja helyzet, amikor kínos lenne nemet mondani egy lobbizásra és a készítők nyilván lobbiznak ilyenkor. Ha viszont már megvan a döntés, mint most, akkor mindkét félnek az az érdeke, hogy ami készül, az minél sikeresebb legyen.

teammachine - 2015. 05. 12. 20:33

Neoprimitiv: Nem én mondtam, hogy írják ki. Pont ez az, hogy azt mondtam/mondom, hogy lehetetlenség, hogy kiírják Root-ot. Én laci kommentjére reagáltam; “Root-ot kellene már végre kiírniuk.” Olvasd vissza! :)

Neoprimitiv - 2015. 05. 12. 21:02

teammachine: bocs! (Bár a kinek melyik szereplőből van elege egy teljesen más téma, mindenki azt utál, akit akar.)

edg - 2015. 05. 13. 15:50

az if-then-else volt a szimulációs rész? Az tényleg nagyon ütős volt, kedvencem az évadban. :3

A vége szerintem is lapos volt, sőt nagyjából az évad fele óta az egész sori. :(

Antunes Coimbra - 2015. 05. 14. 06:37

Szokás szerint megvártam az utolsó részt is,és egyben ledaráltam az egészet.Csalódott vagyok.Úgy a 13.részig még rendben volt,de a vége felé egyre inkább nem tetszett.Összecsapottnak tűnt,a Brotherhood-Samaritan párosból is többet lehetett volna kihozni.A heti ügyek sem voltak olyan érdekesek,mint korábban.
Elég is lesz a 13 részes 5.évad.Már nem várom úgy a folytatást,mint eddig.

Brynden Rivers - 2015. 05. 14. 08:27

Jól értem, hogy

2016-ban jön az új évad?

Midseason az ugye februárt jelent ha jól értem.

Neoprimitiv - 2015. 05. 14. 08:37

Brynden Rivers: jellemzően igen, de utána is be akarnak rakni még valamit (ld. Shield/Agent Carter), akkor már januártól.

karit - 2015. 05. 14. 15:37

Mindegy mikor, csak egyben adják le. Ez a két rész után három hét szünet rendszer egy mondhatni, átívelősbe fordult sorozatnál néző- és öngyilkos módszer, az elkopás szerintem ennek is köszönhető.

Neoprimitiv - 2015. 05. 14. 15:50

karit: nyilván ez is benne van, a CBS gyakorlatilag az utolsó, amelyik nem váltott az őszi-tavaszi fél évad, közte pedig egy rövid midseason sorozat műsorrendre.

Rettus - 2015. 05. 16. 00:04

Egyetértek azokkal akik a korrekt lezáráshoz elegendőnek tartják a 13 részt. A Szabó Ervin könyvtárat meg lehet filmesíteni annyi epizódban :D

A korábbi szezonokban megszokott egyenletes minőség megnyekkent itt a negyedikben. A legfőbb oka, szerintem, a kiváló harmadik évad végére annyira felhúzták a sztorit, olyan nagyot szól az a szezonzáró, hogy azóta is csak keresik az utat a készítők, merre haladjanak tovább a történet fő sodrával

karit - 2015. 05. 16. 10:34

Igen, lehet, hogy körbe irták magukat az ìrók, de nekem inkább úgy tűnt, mintha alibiből húzták volna az időt több részen át (azt nem hiszem, hogy egy nem várt terhességre fogható a lejtmenet), hogy aztán évad végén valami hatalmas csavart dobjanak be, ami újraosztja a lapokat és a nézőket is visszacsalja.

A pocket machine szerintem nem akkora csattanó, legfeljebb nehezítés a rejtőzködésben, és nem szeretnék 5 részen át pályaudvari csomagmegőrzőket figyelő szamárügynököket térden lövögető Reese és egy kék LED-en át morzézó bőrönd miatt izgulni.

Persze nekik nyilván nagyobb ennél a fantáziájuk, bízom is bennük. Jó lenne, ha nézővonzó lenne a folytatás, és további bizalmat kapnának a csatornától.

karit - 2015. 05. 16. 11:27

Volt már olyan, hogy hasonló helyzetben további évadot kapott egy sorozat? Vagy ez mindenképpen egy előre meglengetett kockás zászló?

Neoprimitiv - 2015. 05. 16. 11:52

karit: országoson nem emlékszem arra, hogy innen megmenekült volna sorozat, viszont így van egy fél (ha midseasonban kezdenek, akkor majdnem egy egész) évük, hogy esetleg megpróbálják valahova máshova elsütni. Nem túl valószínű, lévén, hogy Nolan eleve csak hat évadot tervezett, de lehetséges.

Memari - 2015. 05. 17. 00:04

Már mindent leírtatok, ami bennem is megfogalmazódott. :)
Hála, h lesz folytatás, még ha rövidebb is, de ez jelentheti azt, h még töményebb lesz a főszál(ak)ra való koncentrálás. :)
Még azt is elfogadnám, ha tudva levő lenne, h az 5. az utolsó évad, és remélem Shawot azért egy picit vissza tudják akkor hozni.

egy igazi szakember - 2015. 05. 17. 13:47

Egyre kevésbé tetszik a sorozat, állandóan ugyanazokat a köröket futják, mely rém unalmas részeket képes szülni.
A főszereplőket nagyon kedvelem én is, ezért is maradok, de nem vagyok elégedett, én nagy rajongója vagyok a sorozatnak, de nem csodálom, hogy folyamatosan csökken a nézőszám.
Kellene valami új ötlet, más felfogás, mert a szereplő gárda jó.
A kevesebb talán több lenne, mondjuk 13 részben, csak átívelős szállal.

Nikki - 2015. 05. 17. 18:13

Teljesen egyet értek a kritikával. Felemás lett az évad, kicsit sok a hullámzás. Kevesebbnek éreztem a kiemelkedő és jó jeleneteket, és többnek, a szürke, szinte már unalmasabb részeket. Számomra kicsit megfáradt és szétesett az egész. Persze folytatom, mert azért mégis csak elszórakoztat és kedvelem a karaktereket, de ebből sokkal többet lehetett volna kihozni. Örülnék egy nagyon jól átgondolt és összerakott, lezáró 5-ik évadnak :)

Harold - 2015. 05. 18. 19:17

Sziasztok!

Én a kezdetektől fogva PoI rajongó vagyok, irtózatosan bejött nekem ez a sorozat. Bár egyetértek azzal, hogy sokszor hullámzik az elmegy és a nagyon jó részek között, de nekem ez az évad is tetszett. Néhány szóban a többiekre reflektálva:

A Brotherhood vonal nekem sem jött be igazán (oké h kellett egy új nem AI ellenség), Dominic figurája sem jött át (a csavar h Mini mondjuk jó volt), ráadásul nekem ez is kissé erőltetett volt, hogy gyakorlatilag a semmiből jöttek fel és lettek majdnem a vezető alvilági szervezet New Yorkban (simán megvernek pl egy mexikói kartellt). Elias karakterét én azóta nagyon szeretem hogy megmentették még valamikor az 1. évadban.

Ellenben Harper karaktere nekem abszolút nem jött be. Az, hogy mindig a két oldal mellett van; igazából csodálkozom hogy mindig hisznek neki és még valaki mondjuk nem lőtte le (persze ez lehet erős gondolat).

A Control szálnak én örültem, szerintem nem is kellett volna sokkal több belőle. Mondjuk a végén elég könnyelmű ill. felelőtlen volt ahogy Greert próbálta elintézni.

Shaw halálával kapcsolatosan vegyesek az érzelmeim, szeretem a karaktert, de nekem ez a brainwash sztori már a SHIELD-ben elég volt. Az a két rész amikor Shaw-t keresték Reese-ék szerintem nagyon jó volt.
Root kiírása ellenben nagy ostobaság lenne (technikailag sem igazán működne ahogy Neoprimitiv írta), hiszen most már ő is alapszereplővé vált. Lehet én vagyok az egyetlen, de engem nem zavart (sőt!), hogy sokszor eltűnt epizódokra, hiszen mint analog interface mindig kicsit más (saját) utat járt a küldetések terén.

Végezetül a fináléról. Mint említettem elfogult vagyok, de számomra összességében tetszett a finálé, noha egyetértek azokkal akik szerint túl sok minden volt összesűrítve benne, illetve a korábbi évadzárók is talán jobban ütöttek, de ide ilyen kellett. Az viszont számomra nem kérdés, hogy hiába idősebb a Machine, a Szamaritánus erősebb nála. Ne felejtsük el azt sem, hogy összeszámolva kb 1000 fős magánhadsereggel is rendelkezik Greernek hála, plusz az ISA ügynökök. És a két isten miatt ha a Machine csinál vmi szokatlant azt a Szamaritánus is észreveszi. Ezért nem gondolom hogy ez mellélövés lett volna a vége.
Mostmár tényleg az utolsó mondatok :)
A legvége az a bizonyos monológ nagyon ott volt, noha szerintem is egy picit túl csöpögős lett, illetve Finch sem volt korábban oda a Machine-ért (azóta hogy elköltözve önálló életre kelt). Azt meg én sem értem hogy Reese-ék azokat az ügynököket akik folyton ki akarják őket nyírni miért csak térden lövik? Mert zsaruként értem hogy nem akar kinyírni senkit, de tudjuk hogy ezek az ügynökök akár öngyilkosok is lesznek vagy el sem kapják őket, szóval kár kímélni őket.

Elnézést hogy ilyen hosszan írtam :)
Ui.: A 2×20 számomra csalódás volt, főleg “ahova” került a történetben.
És a 4×09-4×13 5db rész fantasztikusak voltak. Imádtam őket :)

Harold - 2015. 05. 18. 19:21

Ja és még valami. Valaki kérdezte mennyire valóságos a sztori, IA meg ilyenek. Ezt a két cikket találtam, nagyon érdekesek és amikor olvastam egyből a PoI jutott eszembe :)

, ez még korábbi (2012es)

, ez már frissebb

egy igazi szakember - 2015. 05. 19. 10:04

Néhány gondolat, amivel nagyon egyetértek:

– kicsit olyan, mintha semmi koncepció nem lett volna az előző évad vége után,

– a semmitmondó heti ügyek,

– J.J. Abrams ennek az embernek akárhány sorozatát láttam, mind végtelen csalódássá vált, értelmezhetetlen baromsággá, fogalmuk nem volt egy idő után, hogy miről is szól és hová tart a saját sorozatuk ( Lost, Fringe ),

winnie - 2015. 05. 24. 06:33

“J.J. Abrams ennek az embernek akárhány sorozatát láttam,”

jj abramsnek 2 sorozata volt, illetve két sorozaton dolgozott, a felicity-n és az aliason. illetve a lostnak a pilotját csinálta. egyébként ő már 10 éve nem foglalkozik sorozatokkal, csak mozifilmezik.

a cége által gyártott sorozatokra gondolsz szerintem, amiket aláírom, nem biztos, hogy mindenki ért, vannak, akikek kifognak, ez már a megvalósítás sara, de ezeket nem érdemes összemosni velük. az viszont biztos, hogy a többségnél a készítők pontosan tudják, hogy mit akarnak kihozni belőlük.

pippo - 2015. 05. 26. 00:35

Én most daráltam be az utolsó 6 részt. Egész végig rágtam a körmömet az izgatottságtól. Epizódok közben azon pörgött az agyam, hogy miért nem néztem heti rendszerességgel a poi-t, mikor imádom! Aztán a 22. rész utolsó 5 percében megértettem. Lehet itt epizódokat kiemelni és leszólni, karakterfejlődést isteníteni és értetlenül rácsodálkozni, stb…., de még mindig ugyanott vagyunk, mint egy éve. A gép krízisben és mindenki álcája/élete veszélyben és a samaritánus élre tör. Bár a sori nagyon sok jó alapgondolata, meglátása, kérdése van a mai világgal kapcsolatban, de még is külön hangulat kell nekem hozzá, hogy leüljek. Sosincs egyértelmű válasz ezekre. Ami külön gondolkozásra sarkalja az embert, de egy idő után ez frusztráló. Talán ez az egyik oka a nézettség ingadozásnak. Talán nem?

A következő évad csak 13 részes lesz. Ez szíven vert. De ha végig gondolom, akkor logikus, hogy talán az utolsó évad lesz. Naiv az a junkie, aki azt gondolja, hogy lesznek még olyan epizódok, mint az első évadban. A cselekményszál szerintem a gép hosszúra nyújtott haláltusája, aminél nálam csak egy kérdés van: Ki éli túl és ki hal meg? (Ne legyen igazam)

winnie - 2015. 05. 26. 04:30

“Naiv az a junkie, aki azt gondolja, hogy lesznek még olyan epizódok, mint az első évadban.”

eddig is volt. a továbbiakban is lennie kell, hiszen egy működő engine-ről van szó, ami köré, mint látjuk, remek történetet lehet írni. lehet, hogy nem lesz, nem tudhatom, de a papírforma az, hogy lesz. miért ne lenne? ez a sorozat lényege.

egy igazi szakember - 2015. 05. 26. 09:59

winnie igazad van, így gondoltam a cége által gyártott, amiben nem tudhatom mennyi az ő szerepe.
Nem szeretném, ha úgy járna a PoI is, mint annak idején a Fringe, már nem emlékszem pontosan, de a 3. évad vége felé vagy a 4. évadban szerintem már a készítők sem tudták hogy miről is van szó.

wovbagger - 2015. 05. 31. 00:21

Ma estére én is a végére értem. Nekem tetszett az évad, bár utólag két dolog piszkálja a csőröm (korábban mindkettőt említettétek): az egyik, ahogy a Szamaritánus avatárja sitty-sutty feltűnt, és aztán meg el; a másik pedig az, ahogyan Control szála szintén megjelenik, aztán a legvégéig búvópatak, majd a fináléban ismét előtör.

Bár hozzáteszem, hogy pont Control volt, akit a végén majdnem megsajnáltam – ez mondjuk a készítőket és a színésznőt egyaránt dícséri.

A Dominic-vonalat nem éreztem annyira kidolgozatlannak, mint a többiek: nem túl jó környékről, nem túl jó iskolából feltörekvő késő huszonéves arc, aki emellett rendelkezik annyi intelligenciával, hogy nagyratörő terveit majdnem meg is valósíthassa. Külön tetszett a finom kis csavar, hogy ehhez a kezdőlökést a π kapcsán pont Haroldtól kapta.

Sokkal inkább furának találtam, hogy az agyafúrt, mindenben kétkedő, mindent legalább kétszer végiggondoló és átrágó Shaw nem jött rá a (Do)Mini(c) név- és személyazonosságra – nekem két percen belül leesett.

Szóval nem volt ez rossz: pl. amennyire furcsálltam az első tíz percben a Terra Incognitát, annyira gyönyörűvé vált a rész, ahogy Johnról plusz információkat tudtunk meg. Üdítő volt Katheryn Winnick feltűnése is egy rész erejéig.

A záró képsorok pedig a Welcome to the Machine aláfestő zenéjével egyszerűen meghatóak voltak.

Cristian - 2015. 06. 05. 18:58

Úristen!!!!!!!! hatalmas csalódás volt ez az évad.
Sok véleménnyel teljesen egyetértek,HR mint “főgonosz” abszolút jó volt,utána Elias.De szerintem mint minden ilyen stílusban forgó sorozat az összeesküvéses részek a legjobbak. persze minden relatív. az 1.évad közepén abba hagytam mert nem hozott semmi újat vagy csak mert több jobb sorozat futott akkor, de hála viasatnak újra neki leselkedtem.De ez a 4.évad olyan rossz volt lehet, hogy nem leszek kíváncsi az 5.re . Köszi mindenkinek további jó sorozat nézés

Neoprimitiv - 2015. 06. 15. 11:42

Hűha, Sarah Shahi és az ikrek kellemes mellékhatása :))

https://twitter.com/onlysarahshahi/status/609448974060105728

Flanker - 2015. 06. 21. 16:25

Ejha, ikreket minden nőnek :)

Neoprimitiv - 2015. 06. 24. 12:35
Gedeon74 - 2015. 07. 04. 09:23

Aki szereti a rajzokat, festményeket, az elmerülhet néhány PoI rajongó alkotásában. Van közöttük egy-két elképesztően jó darab:

http://www.cbs.com/shows/person_of_interest/photos/1000333/fan-art/50970/wanted/

Neoprimitiv - 2015. 07. 12. 07:44
Neoprimitiv - 2015. 07. 31. 07:39

Az évadnyitó címe: B.S.O.D. Windows felhasználóknak ismerős lehet: Blue Screen of Death

sallome - 2015. 08. 07. 13:10

Nyári darám egyikeként most fejeztem be a Person Of Interest 1-4. évadát
Csak annyit tennék hozzá:nem tudom, eddig hogyan maradt ki ez a sorozat. :-)
Köszönöm az elményt!

Neoprimitiv - 2015. 08. 07. 13:16

sallome: isten hozott a klubban!

Neoprimitiv - 2015. 08. 11. 07:35
Llew - 2015. 08. 11. 19:10

Azért arról is jöhetne valami hír lassan, hogy lesz 6. évad is.

Llew - 2015. 08. 26. 21:43
Llew - 2015. 09. 16. 21:23

Sarah Shahi back in business. A Ray Donovan eheti részében epizódszereplő.

Neoprimitiv - 2015. 10. 11. 22:29
Neoprimitiv - 2015. 10. 13. 12:17

Az első kilenc epizód címe, lehet találgatni mi lesz mögöttük:

S05E01 – B.S.O.D.
S05E02 – SNAFU
S05E03 – Truth Be Told
S05E04 – ShotSpotter
S05E05 – A More Perfect Union
S05E06 – QSO
S05E07 – 6,741
S05E08 – Reassortment
S05E09 – Line Hunt

A BSOD az a windowsos kék halál rövidítése, a SNAFU a “Situation Normal, All Fucked Up” katonai szleng, a QSO-t a rádióamatőrök használják egy kapcsolatra.

Llew - 2015. 10. 13. 21:00

Mindegy csak legyen már.

Neoprimitiv - 2015. 10. 21. 14:25
Neoprimitiv - 2015. 10. 23. 10:57

Spoileres BTS forgatási képek az egyik szereplőről.

https://twitter.com/RickieRen/status/657398467212541952/photo/1?ref_src=twsrc%5Etfw

mogyoró - 2015. 11. 01. 14:52

tudja vki,mikor kezdenek?

Neoprimitiv - 2015. 11. 01. 15:11

Nincs még időpont. Valószínűleg február elején.

fiesta14 - 2015. 11. 03. 10:27

azt olvastam egy előző bejegyzés alapján megkeresett linken hogy idén ősszel debütál az uj évad. de miért várnának februárig?

Neoprimitiv - 2015. 11. 03. 10:45

fiesta14: valamit félreérthettél. Onnan kezdve, hogy a CBS tavaly év végén bejelentette, hogy csak egy rövidített utolsó évadot kér, azt is jelezték, hogy midseason lesz a sorozat. Hogy ott pontosan mikor, arról még nincs hír.

Nyilván függ attól, hogyan szerepel pl. Jennifer Lopez újonca vagy az Elementary, feladja-e a CBS az epizód-szünet-epizód-szünet morze sugárzást, stb. Várhatóan csak november végén, december elején lesz időpont.

hummel - 2015. 12. 13. 22:57

Lesz pár visszatérő karakter a TM oldalán. Logan Pearce és Harper Rose. Jó lesz látni őket, mindkét szereplő emlékezetes volt.

Neoprimitiv - 2015. 12. 13. 23:09

Logan Pierce-nek örülök, a karaktere passzol a mostani szituációhoz. Harper nekem kevésbé jött be, de meglátjuk, mihez kezdenek vele most.

Minden esetre Chris Fisher, a 12 epizód rendezője, PoI veterán azt írta a múlt héten, hogy egész pályafutása során nem rendezett még olyan fantasztikus jelenetet, mint amit akkor forgattak Amy Ackerrel és Michael Emersonnal. Jó lenne már látni is, nem csak hallani róla.

Ezt viszont Sarah Shahi rakta fel tegnap. Mindenkinek jár egy kis pihenés, de pont Bear helyén? :)

https://www.instagram.com/p/_KYTITCTMn/?taken-by=theonlysarahshahi

AnarchoiD - 2016. 01. 11. 18:33

While he’s been helping with the promotion of Hulu’s 11.22.63, J.J. Abrams dropped some bad news on us: this upcoming season of Person of Interest is likely its last.

sadface

Llew - 2016. 04. 28. 23:13
Neoprimitiv - 2016. 04. 28. 23:45

Llew: olvastam. Churchill “blood, sweat and tears” beszéde a rózsaszín, felelőtlen ígérgetés volt ehhez képest. Jó, ki várt mást?

“It’s a bloodbath,” Nolan added. “This is the last season. This is the end of our story.”

Neoprimitiv - 2016. 04. 29. 07:33

“You can just call me Root, bitch!”

Új előzetes videó:

http://www.spoilertv.com/2016/04/person-of-interest-episode-501-bsod.html

Llew - 2016. 05. 01. 22:59

Én nem mertem csak addig olvasni amíg írták hogy innentől spoilerek vagy legalábbis az évad irányvonalával kapcsolatos infók jönnek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz