login |

Forever: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is.

2015. 05. 09. 21:10 - Írta: human

89 hozzászólás | kategória: 2014/15 finálék, kritika,

Ez lehetett volna az új The Mentalist, csak még annál is több lélek volt benne. Mondjuk azt a sorozatot a bosszú fűzte nagy szálra, elég negatív érzelem, itt pedig valami teljesen mást kaptunk, így érthető az érzelmesség.

A történet egy halhatatlan férfiről szól, aki az évek során néha közel került emberekhez, épp a fiának tartott öregemberrel él New Yorkban, és a helyi rendőri erőknek segít halottkémként. Tipikus nyomozós hangulat, viszont…

Szóval Henry a halhatatlansága miatt elég sok tudást ragasztott magára az évek során, és már azok az apróbb pillanatok, amikor az előbbi megcsillan, olyasmit adhat a nézőnek, amin elmosolyodik. “Persze, itt volt az xy úriember klub” “ezeket a lakásokat az 50-es években Z adta ki” vagy nem tudom, most csak random dolgokat mondtam, de hogy mi tudjuk Henry tudásának gyökerét, az nagyon jó perceket szül.

Ezen kívül maguk a bűnügyek is elfogadhatóak voltak. Nem azt mondom, hogy mindegyik érdekesnek bizonyult, de többnyire egész jók is akadtak köztük, és nem is annyira varázsütésre oldódtak meg, sokszor megkaptunk mi is mindent a megoldáshoz, így az “Aha!”-pillanat nekünk jutott a főszereplő előtt.

Ezen kívül behoztak egy átívelő szálat is, ami lehet, hogy 7 éven át már sok lett volna, de egyelőre még bőven működött, hiszen a teljesen eltérő habitussal rendelkező másik halhatatlan figurája bármikor előkerült, rögtön feldobta a részeket. Érdekes kérdéseket vetett fel az emberség-idő kapcsolatában.

A másik extra az volt, hogy az aktuális ügyet megdobták egy flashback-szerkezettel, a évtizedekkel vagy évszázadokkal korábbra való pillantással, ami mindig Henry gondolkodására volt ablak. Láthattuk, milyen tapasztalatok miatt olyan most, amilyen. És ezek voltak a nem giccsesen érzelgős tetőpontokhoz vezető lépcsőfokok is (a fináléban majdnem könnyekig).

Mindezt olyan főszereplővel, aki telitalálat volt. A régimódi úriembersége, a világnézete, ahogy az emberekkel bánt. Ioan Gruffudd most egy darabig Henry lesz nekem. De a mellékszereplőket is eltalálták, nem erővel kapták a karakterépítő pillanataikat, mint sok sorozatban (legutóbbi borzasztó élményem), hanem természetesnek tűnő módon.

Mint tudjuk cancel lett a sorozat. Ez sem lesz azért örök klasszikus, de elég szomorú percek azok, amikor az ember elnézi mik élnek túl, amíg ez a viszonylag különleges krimi eltűnik a süllyesztőben.

A rosszabb pillanatai, olykor közepesebb ügyei miatt csak 7/10 az évad, de sajnálom, hogy ez az apró cliffhanger a vége. Bár gondolom “az az apám” mesét adott volna be a főszereplő, vagy nem tudom, a lényeg, hogy kitaláltak volna valamit, de mégis érdekes lehetett volna a folytatás, hiszen lehet, hogy a történtek hatással voltak Henry képességére is. Ezt már sosem tudjuk meg?

89 hozzászólás Ne habozz!

repa - 2015. 05. 09. 21:18

Hátha vmelyik csatorna lát benne fantáziát és átveszi. Én még nem írnám le.

winnie - 2015. 05. 09. 21:26

repa: mindenképp le kell írni, mint minden kaszát, max kellemesen meglepődni. hátha idén nem csak egy ilyen váltás lesz – elsőre sajnos az unforgettable (az unforgettable!) ellőtte (ismét) a halál túlélését.

de reménykedni kár addig. illetve komolyabban kár. ahol van esély, ott általában írják, hogy megpróbálják a sorozatot továbbadni máshova. itt nem volt ilyen tudtommal. de az tény: az esély mindig megvan, még akkor is, ha előtte nem zörög a haraszt.

Llew - 2015. 05. 09. 21:33

Nagyon hangulatos volt. Gruffudd pedig olyan szinten azonosult a szereppel, hogy az ritka. Hiányozni fog.

sallome - 2015. 05. 09. 21:39

Gruffud-Hirsch páros nagyon ott volt. Gruffud egyébként is nagyon jól hozta a szerepét. Akaratlanul is többször bevillant az Amazing Grace Wilbyje :-)
Sajnálom a sorozatot. Szerintem lett volna még benne potenciál.

Furaha - 2015. 05. 09. 21:42

Ez egy nagybetűs FEEL GOOD sorozat, annyira kár érte. A humor, a megható pillanatok, minden annyira a helyén volt :( Azt hiszem megyek, és letöltöm a Horatio Hornblower sorozatot, mert nekem kell még Ioan Gruffudd.

majsz - 2015. 05. 09. 21:47

én adnék 8/10-et is, mert a epizódszintű nyomozós részek nagyon jók voltak, úgy érzem a misztikus részét nem sikerült teljesen kiaknázni az témának, ami pedig megdobhatta volna a nézettséget. Gruffuddal nagyon betaláltak, neki szerintem abszolút sikerült kialakítani a egy lelkes csak talán kissé “családias” fanbase-t, amihez elkellett volna még egy kis írói plusz. no de gyűlöljük hát a gonosz kapitalizmus médiumokra is kivetett szigorú árnyékát, amiért a jó ideák a süllyésztőbe vesznek míg a CSI szakramentó és társai tovább koptatják az étert..

Cyrax - 2015. 05. 09. 21:49

Féltávnál kaszáltam, a cliffet lenne szíves leírni valaki? :)

Dark Wolf - 2015. 05. 09. 21:49

Nagyon szomorú vagyok.

liono - 2015. 05. 09. 22:00

Ooo, pedig nekem megtetszett nagyon a sorozat, pont betöltötte a Mentalista helyét, sajnálom , hogy nem folytatták.

Pedig pont mostanában akartam egy sorozatnéző ismerősnek ajánlani, aki pont a Mentalistát ajánlotta nekem…

kecskebégető - 2015. 05. 09. 22:04

Imádtam…A belive melett ez a sorozat volt ami a szívemre is tudott hatni a az agym melett pedig blac metalos státánista vagyok :D
Nagyon sajnálom…Látom itt is sokan szerették mindig előkerűlt valahogy…

Szaby59 - 2015. 05. 09. 22:04

Mennyire lett lezárva ? Érdekesnek tűnik + nagyon pozitívak a vélemények.

Marcipáncica - 2015. 05. 09. 22:07

Imádtam. Amikor kiderült az apa-fia kapcsolat az első rész végén, na ott éreztem azt hogy “ez más lesz mint a többi”, és valóban. A színésszel nekem nem nagyon voltak korábbi komolyabb élményeim (fantastic 4… hehh ), tehát így viszonylag tiszta lappal indult. Viszont a sorozat végére annyira megszerettem hogy komolyan egy kiakadtam a kaszán. Sajnálom, egy nagyoncsöppecskét reménykedem azért, és én most csakazért is adok neki egy 9-et az egész évadra. Elfogultan..

Silas - 2015. 05. 09. 22:08

nagyon jó volt, sose sajnáltam ennyire sorozatot

egyébként most néztem… egy Forever c. filmje is kijön majd Ioan-nak :D kísérti a sorsot..

human - 2015. 05. 09. 22:08

Cyrax: töltsd le és nézd meg gyorsan az utolsó 2 percet?

Ancsa - 2015. 05. 09. 22:08

Szerelem volt első pillantásra – nagyon sajnálom a kaszát. De tetszett, hogy a lehetőségekhez képest szépen lezárták úgy, hogy bőven lehetett volna folytatni is. Egy kicsit sírok most belül érte, ami régen nem fordult velem elő sorozatnál :(

nospam - 2015. 05. 09. 22:11

Ha az az utolsó fél perc (se) nem lett volna tényleg azt lehetne mondani, hogy korrekt lezárást kapott, de még így is. Ezt még cliffhangernek sem lehet nevezni.

Gedeon74 - 2015. 05. 09. 22:12

Egy abszolút kellemes sorozat volt, abszolút Gruffud-ra szabva, a maga brit bájával és eleganciájával. (Gruffud-nak eleve van egy régies kisugárzása, mintha csak egy P.G Wodehouse regényből rángatták volna elő.) A mellékszereplők is jók voltak, Hirsch különösen. “Walter” is öröm volt a végén, kíváncsi lettem volna, hogy a folytatásban kap-e szerepet. Nekem a lezárás is így rendben volt. És igen, az Amazing Grace nekem is többször eszembe jutott közben.

zolkó - 2015. 05. 09. 22:14

“amikor az ember elnézi mik élnek túl”
Bones, Criminal Minds, CSI (bár annak úgy tűnik vége), és a TBBT , hogy csak a 4 leghamarabb eszembe jutót írjam. És értem én, hogy nincs nézettség, blablabla, de ha minden évben ezt játsszák el a csatornák, hogy azonnal kaszálnak, ahelyett, hogy esetleg újabb sorozatoknak is esélyt adjanak arra, hogy bizonyítsanak a második-harmadik évadban a talán (persze ez esetleges nagyon, jól tudom) emelkedő nézettséggel-sikerrel, akkor csak arra gondolok, hogy tényleg nem szól másról a dolog, csak a reklámblokkokból származó bevételről. Ergo gusztustalan és kiábrándító az egész, úgy ahogy van.

És mondom ezt úgy, hogy igazából jogom sincs arra, hogy itt háborogjak, mert a hatodik rész után kiesett a pikszisből nálam a Forever. Nem volt vele komolyabb bajom, egyszerűen csak a szokásos “heti nyomozós” vonal miatt nem néztem tovább, viszont most a sok pozitív visszhang miatt mocorog bennem, hogy valamikor majd befejezzem.

Blade - 2015. 05. 09. 22:16

Már leírtam korábban is csak pozitív véleményt tudok mondani a sorozatról és sajnálom, hogy kaszát kapott.

Nálam is a feel good érzést váltotta ki minden rész. Az írással egyetértek, voltak jobb és gyengébb részek. Viszont a gyengébb részekben is a flashbackek annyira feldobták a részt illetve Henry játéka, hogy azoktól sem rossz szájízzel álltam fel.

Aki szerintem még vicces figura volt Abe, meg Lucas :D Főleg az utolsó pár részben voltak hatalmas beszólásai. :)

abelh - 2015. 05. 09. 22:43

ez baromira meghozta a kedvem hozzá…már most darálnám, szuper ajánló volt. de furcsa lesz így kasza után nekiállni.

zagloba - 2015. 05. 09. 23:18

Nagyon jó kis sorozat volt, és szépen kinőhette volna magát.
Sajnálom a kaszáját.

De azért, ha mélyebben belenézünk volt jó pár hiányossága, melyek adott esetben döntőek lehettek.

A főszereplő és karaktere kiváló volt, hasonlóképpen Abe is.
Ugyanakkor nem értek egyet azzal, hogy a mellékszereplők jók voltak. Pontosabban jól hozták a szerepüket, volt pár emlékezetesebb villanásuk /főként Lucas-nak/, de ő is, valamint Jo és Hanson teljesen jelentéktelenre, egyéniség nélkülire sikerült. A készítői szándék ellenére Jo és Henry között semmiféle érzékelhető interakció nem fejlődött ki, hozták a szerepet, de nem volt érezhető köztük semmilyen viszony / se baráti, se több/.
Szóval a “csapat” teljesen jelentéktelen lett. Ha bármelyiküket kivették volna a történetből, fel sem tűnt volna.
Iona a pszichológus/domina lehetett volna egy érdekes szál, de őt nem merték megkockáztatni.

Adam a kivétel. Burn Gormannak nagyon jól állt ez a szerep, de az ő szála elvarratlan maradt. Az utolsó epizódban teljesen felesleges volt szerepeltetni azért, hogy egy ilyen kapkodó lezárást kapjon.

Henry halhatatlanságát az évad második felében szinte nem is használták. Az évad elején igen, aztán mintha elfelejtődött volna.

A flashback-ek esetében ugyanez a helyzet. Az elején még voltak, aztán fokozatosan leépítették, illetve ami maradt az Abigailre fókuszált. Ezt a történetszálat túlerőltették. Sokáig húzták /bár a feloldása jó lett/, de az, hogy állandóan a képünkbe tolták, hogy Henry nem tud túllépni rajta 30 év után sem, értelmetlenné, és lehetetlenné tett egy újabb kapcsolatot a számára.
Ez pedig azért volt problémás, mert így a néző számára egy érzelgős, csak a múlton merengő, kvázi jövő nélküli ember képe rajzolódott ki, amit nem túl felemelő nézni. Pláne, amikor még meg is fejelik ilyenekkel, hogy ” Szeretni foglak…örökké!” és hasonlók.

Szóval voltak itt azért koncepcionális problémák bőven.

Ezek ellenére számomra is az évad egyik legkellemesebb színfoltja lett, és talán a következő évadokban kinőtték volna ezeket, de ezt már nem tudjuk meg.
Kár érte. Minden értelemben.

Cseho - 2015. 05. 09. 23:19

No offense, de szvsz egy kasza utáni dara nem ront a sorozat élményen.

winnie - 2015. 05. 09. 23:20

jaja, épp ez az, hogy kasza után érdemes csak darálni, mert akkor az ember pontosan tudja, hogy mennyi időt kell rászánnia, és azt is tudja, hogy nem fogja évekig értelmetlenül nézni, amikor már rég visszaesett a nézettsége. plusz így azt is tudja, hogy le van zárva, míg ha nem lenne kasza, akkor ki tudja, hogy végződne.

sorozat/gyilkos - 2015. 05. 10. 00:02

Ezt azért én túlzásnak érzem, sok szempontból. Úgy 5-6 között, de guilty pleasure volt és annak egy percig sem bántam.

ElemerAPiacRol - 2015. 05. 10. 00:13

nekem a Lie to Me hianyzik. Szerintem nagyon jo sorozat volt es megis kaszaltak es nincs uj info rola mar jo par eve :(

Leto - 2015. 05. 10. 02:04

Sajnos ez egy kvázi reboot volt mégpedig a New Holland című sorozaté amit szintén kaszáltak egy évad után, bár nekem is nagyon tetszett már a félévadnál borítékolható volt a sorsa. Országoson valamiért ez a stílus nem jön be pedig például a Supernatural-ről már a nagyon sokadik bőrt húzzák le mégis évről-évre berendelik.

Spaceghost - 2015. 05. 10. 02:35

De sajnálom a kaszát… alapból a nyomozós sorozatok nem a kedvenceim, de ez kivétel volt, teljesen behúzott minden egyes része, rettentesen sajnálom, hogy ennyi volt. Ugyanezt érezte a Journeyman esetében is, mint most. :(

human - 2015. 05. 10. 03:34

Leto: New Amsterdam.

Brendan - 2015. 05. 10. 05:50

Igen, engem is a New Amsterdamra emlékeztetett… de az a sorozat megfogott, ez pedig csöppet sem. A Mentalistához hasonlítani? Khm, khm… messze nem egyazon szint. Szerintem. Nem lepett meg a kasza.

winnie - 2015. 05. 10. 06:31

brendan: a new amsterdamra nem _emlékeztet_ ez a sorozat, hanem ugyanaz az alapfelállása, hogy egy halhatatlan nyomoz. de attól még más az iránya, a motiváció. ez nem emlékeztetés, inkább konkrét azonosság.

cserébe, ha láttad a pilotot, akkor már az első jelenet tiszta the mentalist volt (illetve psych, amire pedig a the mentalist hajaz), melyben a sármos főhős pusztán megfigyelései alapján talál ki dolgokat egy emberről. nem mintha bármilyen szempontból lényeges lenne, de arra tényleg emlékeztet. de nem kell, hogy mindenkit emlékeztessen.

Zora - 2015. 05. 10. 07:36

:-((((((((((((((((((((

(És titokban még reménykedem.)

snowyfairy - 2015. 05. 10. 08:04

Hiányozni fog. Annyira érdekesek voltak benne a flashback-ek. És Ioan Gruffud annyira beleélte magát, hogy néha azt éreztem, hogy tényleg halhatatlan. A készítők jól egyensúlyban tartották a humort, és a komolyságot. Az utolsó rész clifhanger-e tetszett. Viszont az Adam szálát gyorsan lezárták. Pedig pont az utolsó részben árultak el többet a múltjáról. Ugye a pengével, én meg rögtön elkezdtem gyártani az elméleteket. :)

tomasz0110 - 2015. 05. 10. 08:13

Most péntek este elkezdtem megnézni és szombat délutánra végeztem – beiktattam a 12. rész után egy pár óra pihenőt.

Az egyik legjobb sorozat, ami szerintem SupNat, Mentalist és Dextert is lekörözi a szememben. Belefért volna még 1-2 évad bőven.

Lajosék a másodikról - 2015. 05. 10. 08:40

Talán a House óta az egyetlen “nyomozós”, amit végignéztem, Gruffudd egyedül elvitte a show-t. Az évad második fele (pl. a pisztoly előkerülése) mondjuk elég random volt, de ennyit elnézek neki.

És akkor az ABC programming. Coulson-ügynök és bandája azért elég effektíven irtják maguk körül a többieket, a Goldbergs is megtáltosodott, ahogy egy kicsit is a helyére került. Nyilván nem lett volna könnyű helyet keresni neki másik napon, de ennél rosszabb sehol se lett volna, a Marveles bohóckodással semmi nem kompatibilis. Mondjuk a cancel fő oka állítólag ott keresendő, hogy a sorozatot nem az ABC, hanem a Warner gyártotta (ellentétben a végül berendelt Galavanttal és American Crime-mal).

ALDO - 2015. 05. 10. 08:44

Tudom, úgysem érdekel senkit, de összeszedtem a párhuzamot a “Forever” és a “New Amsterdam” között.

SPOILEREK A NEW AMSTERDAM-RA NÉZVE

1. Minkét főhős külföldi
– Henry Morgan angol, John Amsterdam holland

2. Mindketten “nagyon” öregek és halhatatlanok
– Henry 235, John 401 éves

3. Mindkettejüket a saját társaik ölték meg.

4. Mindketten életmentés közben haltak meg
– Henry egy fekete rabszolgát, John egy indián lányt akart megvédeni.

5. Mindketten 35 évesen lettek halhatatlanok
6. Mindketten New Yorkban élnek.
7. Mindkettejüknek van egy fia, aki sokkal idősebbnek tűnnek, mint ők.
8. Mindkettejük fia kisebbségi
– Henry fia zsidó, Johné fekete

9. Mindketten találkoznak egy nővel, aki valószínűleg nagy hatással lett volna az életükre, ha nem kaszálják a sorozatot.

10. Henry orvosként találkozott egy nyomozónővel, John nyomozóként találkozott egy doktornővel

11. Mindkettejük több évtizede végzett egy hétköznapi tevékenységet
– Henry 1977-ben vezetett utoljára autót, John pedig 1965 óta nem ivott alkoholt

12. Mindketten egyfajta átkokként fogják fel az állapotukat. A New Amsterdanban azonban már az első perctől tudjuk, hogyan lehetne ezt megtörni.

ALDO - 2015. 05. 10. 08:47

Hogy a Foreverről is szó essen. Nagyon sajnálom, hogy kaszálták. Hosszú évek óta ez volt az első ABC dráma, amit nem kaszáltam pár rész után és eljutottam a fináléig. Ioan Gruffud egyértelműen a hátán vitte az egészet és keresve sem találhattak volna nála jobb főszereplőt. A többiek is rendben voltak, mind a színészek, mind a karakterek. Ádám jó ellenség volt, aki nem elég, hogy pszichopata, ráadásul még halhatatlan is. Nem sokan szeretnénk az útjába kerülni. A végén még sajnáltam is, hogy így “lefagyasztotta” Henry, de máshogy nem nagyon lehetett volna megállítani.
Azért vannak negatívumok is. Volt pár kifejezetten érdektelen heti eset pl. amikor a balerina lábát levágták. A finálé egy kicsit kapkodós és összecsapott lett. Mintha a készítők sem hittek volna a folytatásba és igyekeztek gyorsan lezárni mindent. Ádám végig a tőrt kereste, amivel szerinte véget vethet az átkoznak, de amikor meglett, de foglalkozott vele, csak az érdekelte, hogy tovább szívassa Henry-t. Most ennek mi értelme volt? Kíváncsi vagyok, hogy a tolószékes pasi vajon rájött-e, Henry titkára. Nyilván sejtett valamit. A fotós jelenetet persze ki lehet dumálni, hogy az nem is ő, hanem az apja, de szerintem az írók ezzel utaltak, hogy “lebukott”. Nem véletlenül lett azaz utolsó mondat, hogy “Ez egy hosszú történet.” Abe is végig arra utalt, hogy ő már nem lesz itt sokáig és keresnie kell valakit, akiben megbízhat. Gondolom ez lett volna Jo. Bár az nagyobb poén lett volna, ha Lucas jön rá a titkára.
Összességében egy 10/7,5-öt megér, de lehet, hogy 8-ast is.

Lila75 - 2015. 05. 10. 10:18

Nagyon sajnálom. Nekem is feel good, még van pár részem az évadból, eddig 10/8.

abelh - 2015. 05. 10. 10:29

Cseho:

“No offense, de szvsz egy kasza utáni dara nem ront a sorozat élményen.”

no offense, de hadd döntsem el én, hogy nekem mi ront az élményen és mi nem ;) ha beszippant egy feelgood sorozat (és én nem nézek évente egy tucatnál többet rendszeresen), és érzelmileg is kötődöm hozzá, akkor rossz elengedni egy évad után, úgy, hogy az első résztől már tudom, hogy vége. kinek mi.

Adreee - 2015. 05. 10. 10:44

jajj, ez az azért nem tartok kutyát mert egyszer úgyis elpusztul esete..

Ezt a sorozatot érdemes megnézni, még ha ugyanúgy fáj is majd a szíved utána, mint a legtöbb nézőnek, de az élményért nagyon megéri. Egyszerűen látni kell!

csibor - 2015. 05. 10. 12:26

Megható Ioan instagram üzenete. Látszik, hogy nagyon a szívéhez nőtt ez a szerep:
https://instagram.com/p/2aMT5WyLQf/

“My dear friends, fans, supporters.
Tonight, as you all now know, I received a phone call that I was hoping not to receive, and to be honest I really wasn’t expecting it. I knew the numbers hadn’t been great, but I also knew the studio and the network both loved the show, and of course that it had an incredible fan base…so I thought we were in with a pretty good chance.
But sadly no, this time the cards weren’t dealt in our favor. Show business is like that. Hell, life is like that. You ride to the top of the wave and then you come crashing down again. I asked Alice to send out the sad news because I was a little bit shaken up and needed time to gather my thoughts.
So I sat down and started reading the thousands of Tweets in response to the announcement. And the more I read, the more I couldn’t believe it. The love, the sense of solidarity, the hope, the kindness, the support. Not just for the show, but for each other. And slowly I began to focus on what we had gained in the past year, rather than what we had lost in the last five minutes. I was overcome by a sense of gratitude. To have met you all and to have you all rooting for me and the show. At having a chance to play the role of my dreams, even if it was only for a year. To have been given the chance to bring Henry to life.
Watching the interaction of the FOREVER fans come together and share their love for the show has been breath-taking. It was you guys who held me up when I thought I could no longer go on. (Those days were LONG!) You made me smile when you pointed out the little things I did on screen that I thought had gone unnoticed. You gave me confidence when I accidentally found myself reading less than shining reviews. You were always with me, every step of the way, waving your flags, shouting your support for the show. It’s been an incredible, wonderful year, one that I will never, ever forget.
And guess what? The memories belong to us. We get to keep them ‘forever!’ Thanks again a million times for your unwavering support. Stay strong, be brave, and show kindness as often as you can!
Ioan xxx “

nargli - 2015. 05. 10. 13:24

Iszonyúan sajnálom. Csak azt tudom mondani, mint előttem már annyian: hatalmas feel good sorozat, zseniális főszereplővel és rengeteg potenciállal. Valószínűleg, ha eljutunk mondjuk a 8. évadig, ahol már csak azon szenvedünk, hogy milyen lesz Henry és Jo esküvője, azt már nagyon untam volna (pedig én nem nézem a Castle-t, a Mentalistát, vagy a Bonest), de ebben a sorozatban akkor is volt még 5-6 szuper évad, ami után úgy búcsúzhattam volna tőle, mint a House-tól: “Szép volt, köszönöm!”. Szóval, nagyon nagy kár érte!:(((

tadimo - 2015. 05. 10. 13:57

Hát ez egy szomorú hír. Ritkán kedvelek meg sorozatot de azt szinte mindig elkaszálják… Bocsi mindenkitől, ha miattam lett kasza… :/

ALDO - 2015. 05. 10. 15:04

tadimo:
Nem miattad lett kasza, hanem a sok millió amerikai miatt, akik nézték.

mosolyogva - 2015. 05. 10. 15:07

Ó, ne már…
Együtt néztük a fiammal, nagyon szerettük ezt a sorozatot.

nargli - 2015. 05. 10. 15:46

ALDO: illetve a sok millió amerikai miatt, akik sajnos NEM nézték. :) :( Egyébként nem mintha értenék ehhez, de amennyire cikkekből és a facebook reakciókból látom, az ABC szint semmi reklámot nem tett ebbe sorozatba, mintha első perctől kezdve nem érdekelte volna…

ALDO - 2015. 05. 10. 15:49

Nyilván reklámozta, mert a csatornának is azaz érdeke, hogy évekig műsoron tartsák. Nekik sem öröm, mert ez veszteség, mert ki tudja, hogy az újoncok hogy teljesítenek. Egyszerűen nem jött be annyira a népnek. Nem lett kimagasló siker, de sajnos elfogadható számokat sem tudott hozni.

nargli - 2015. 05. 10. 16:02

oké, akkor fogalmazzunk úgy, hogy nem volt jó a reklámkampánya, nem tettek bele sok energiát. (Persze egy jó reklám sem minden, de azért segített volna.)

Adreee - 2015. 05. 10. 16:10

winnie! tőled is számíthatunk majd kritikára?

ALDO - 2015. 05. 10. 16:14

nargli:
Szerintem a csatorna reklámszakemberei értenek hozzá. Mi már a reklámmentes verziót kapjuk le, de közben van vagy négy reklám, ahol többek között a sorozatokat is promózzák. Nyomathatnák a reklámokat akár 24 órán keresztül is, ha egyszerűen nem érdekel elegendő számú nézőt. Vagy szerinted úgy megy, hogy berendelnek egy sorozatot, ráköltenek x millió dollárt, aztán hátradőlnek és hagyják kivérezni, majd jót röhögnek a rajongókon? A vezetőség legalább annyira nem örült a kaszának, mint mi, de sajnos muszáj volt. Lehet elméleteket gyártani, hogy a hülye amcsiknak csak CSI kell, meg, hogy a 2. évadra nőtt volna a nézettség, mert annyira minőségi a cucc, de sajna ez kevés.

nargli - 2015. 05. 10. 17:09

ALDO: oké, nyugi. :) Az valóban erős volt tőlem, hogy úgy bántak vele, mintha nem érdekelte volna őket, kicsit túlfűtött voltam. De azt egy szóval se mondtam, hogy ABC reklámszakemberei hülyék. Csak amikor egy cikk alatt vagy a facebookon már a 20. olyan hozzászólást olvasom, hogy a Forever az ABC legjobban őrzött titka, és ha a fiam barátnőjének a barátnője nem mesél róla, azt se tudom, hogy van, az egy kicsit bosszant. Lehet persze, hogy azért születnek ilyen szélsőséges hozzászólások, mert a hozzászóló is szomorú, hogy nem nézik elegen a Forevert. Szóval nehogy azt hidd, hogy nem értem, amit mondasz, vagy hogy nem értem az ABC döntését. Csak nagyon sajnálom.

Furaha - 2015. 05. 10. 17:14

ALDO:
Bár abban egyetértek, hogy minden csatornának az az érdeke, hogy minden sorozata sikeres legyen, de mivel ez soha nem fog megvalósulni, ezért szerintem vannak a csatornának prioritásai. Bizonyos sorozatoknak jobban fog kedvezni, mint másoknak, mert ugyanolyan esélyt nem kaphat minden sorozat. És ebből a szempontból bizony úgy tűnik, hogy a Forever volt a csatornánál a mostohagyerek. Berakták újoncként a csatorna legrosszabb nézettségű napjának legrosszabb időpontjába (10 óra) a leggyengébb felvezetés (Marvel cuccok) mögé. Minden 2014/2015-ös újonc ABC dráma jobb felvezetést kapott az elejétől fogva, mint a Forever. Simán lehet, hogyha a Marvelek helyett a sokkal nézettebb Scandal vezeti fel (mint a How to get away with murdert és az American Crimeot), akkor túléli. Szóval bár a csatornának persze az lett volna jó, ha siker, de szerintem az ABC a kezdetektől fogva úgy volt vele, hogyha buknia kell az egyik újoncának, akkor az a Forever legyen.

human - 2015. 05. 10. 17:19

“Ritkán kedvelek meg sorozatot de azt szinte mindig elkaszálják… ” minden sorozatot elkaszálnak :)

nargli - 2015. 05. 10. 17:22

Köszi, Furaha, nekem nem sikerült ilyen jól megfogalmazni, amit akartam. :)

ALDO - 2015. 05. 10. 17:49

nargli:
Néhány csalódott facebook hozzászólásból nem vonnék le messzemenő következtetéseket. A külföldi oldalakon szinte csak pozitív fórumhozzászólásokat lehet találni. Kialakult egy lelkes rajongótábor, akik nagyon szerették a sorozatot. A nézettség is stagnált, csak sajnos alacsony számon. Nyilván az ABC fejesek számos tényezőt figyelembe vettek, olyanokat is, amiket mi egyszerű közép-európai nézők elképzelni sem tudunk – mert akkor ennyi erővel az American Crime-nak is vesznie kellett volna – és a kasza mellett döntöttek.
Reménykedni persze mindig lehet, hiszen az Unforgettable is hányszor megúszta. Az ABC a Boby of Proof-ot is fel akarta támasztani idén midseasonra. Számos régi klasszikust is feltámasztanak. Hátha az újoncok botrányosan hoznak és akkor a Forevert visszahozzák 13 részre jövőre. De jó is lenne.

milesteg - 2015. 05. 10. 19:51

Nomen est omen? :O

korum - 2015. 05. 10. 21:27

Nincs gond ezzel a “cliffhangerrel”, pont hogy lezárta azt, amit az évad épített – már ha tényleg elmondja neki. De szerintem elmondja :)

nargli - 2015. 05. 10. 21:46

ALDO: tényleg jó lenne. De ha nem így lesz, akkor Ioan Gruffudd kapjon végre olyan sorozatot, ami túléli az első évadot. :)

Denisa - 2015. 05. 10. 22:24

Szomorkodom… egyre kevesebb normális sorozatot adnak, rengeteg a franchise (CSI és társai, Flash és univerzuma), rengeteg olyan sorozat van, ami már unalomig ment, és tovább nyúzzák (Dr. Csont, Dr. Grey Anatomy) és sok a sitkom. Erre végre adnak egy értelmes sorozatot, aminek érdekes a története, és nem egyfolytában lövöldöznek, ésszerűen nyomoznak, és a karakterek is elfogadhatóak. Ennek örömére ezt is kaszálják :(
Nagyon kár érte…

winnie - 2015. 05. 11. 09:48

denisa: egyre több normális sorozatot adnak – maximum egyre kevesebbet próbálsz be:) (ez nem a te hibád, félre ne érts, hanem a széles választéké)

valóban vannak franchise-ok és régi motorosok, de annyival több évről-évre a sorozat, hogy ezek aránya egyre kisebb lesz, szóval pozitív a hozadék.

pont most írtam másik kommentbe, hogy a hétvégén elkezdtem nézni 4 új sorozatot (mármint olyat, amit az elmúlt hetekben mutattak be), és közülük 3 azonnal ment is a nézősök közé.

és a tavalyi 240 új sorozatból “csak” 102-t próbáltam be (ami szörnyen magas szám így is) – rossz belegondolni, hogy a maradék 138-ból mennyi, de mennyi leendő kedvenc van.

winnie - 2015. 05. 11. 09:48

winnie! tőled is számíthatunk majd kritikára?

nem, a finálékból egy elég. de nagyjából az évadközi dolgaimat tudnám visszhangozni.

winnie - 2015. 05. 11. 09:49

viszont, ha valakinek van kedve egy átfogó ajánlatot írni azért, hogy még többen rátaláljanak erre a gyöngyszemre, azt nagyon szívesen kirakjuk, mert a visszajelzésekből az jön le, hogy sokan nagyon szerették és hátha még mindig vannak olyanok, akik nem próbálták be és bejönne nekik.

bogyo - 2015. 05. 11. 17:31

Szomorú vagyok, hogy elkaszálták ezt a jó kis sorozatot. A reklám részéhez annyit tennék hozzá, hogy pont Amerikában voltam amikor a sorozat indult, és lehet én voltam jókor jó helyen mindig, de azért kezdtem el egyátalán nézni mert nagyon sokszor láttam a reklámját és megfogott :)

MadWolf - 2015. 05. 13. 09:18

heti szinten a kedvenc sorozatom volt, és az egyetlen nyomozós, amit végig bírtam nézni. Nagyon sajnálom, még néztem volna pár évig.
Ennek “örömére” megnézem ma este a finálét, már csak az van hátra.

ALDO - 2015. 05. 13. 19:17

Arra volt valami magyarázat, hogy az óra miért maradt mindig a helyszínen, miután meghalt?

Dark Wolf - 2015. 05. 13. 22:24

ALDO: ez az óra dolog mindig necces volt számomra, hogy majd’ 200 év alatt hogy a fenébe nem vesztette el, ha a feltámadásaikor minden ruhája és cucca eltűnik. Jelen esetben szerintem az lehet az egyetlen magyarázat, hogy még a feltámadás előtt kiesett a zsebéből.

Dark Wolf - 2015. 05. 13. 22:27

Manapság, amikor a Beauty and the Beast 0 és -1 közötti nézettséggel +2 évadra van berendelve és az Unforgettable másodszor támadt fel, valaki igazán megmenthetné a Forevert is, mivel ez esetben mindenki egymás vállára borulva sír a kasza miatt.

http://www.ew.com/article/2015/05/12/canceled-shows

ALDO - 2015. 05. 14. 16:35

Dark Wolf:
Amikor az első részben meghalt a metróbalesetben, vagy amikor Adam elrabolta és megfulladt a taxiban, akkor sem esett ki a zsebéből, mégis ott maradt a helyszínen. Mindkét esetben majdnem lebukott. Én arra gondoltam, hogy az órát még a halhatatlanná válása előtt kapta és talán azért maradt mindig hátra.

Zora - 2015. 05. 16. 13:30

Na, itt pár komment hatására tegnap ledaráltam a New Amsterdam-ot.
Nagyon jó volt valóban, volt benne ötlet, de a Forever sokkal jobban tetszik!

Memari - 2015. 05. 16. 21:37

Örülök, h láthattam, ezt a nagyon szerethető sorozatot! Ioan abszolút remek választás volt Henrynek!
Nagyon sajnálom, h csak egy évad volt, de legalább kereknek és egész korrekt zárást kaptunk. Ha netán idővel csoda történne még lehetne hogy tovább folytatni 1-2 évig, bár a hallhatatlanság elvesztésével picit azért vesztett a bájából.

Köszi a tippeket, Zorához hasonlóan én is le fogom darálni a New Amsterdamot. :)

nargli - 2015. 05. 17. 10:11

Memari: “bár a hallhatatlanság elvesztésével picit azért vesztett a bájából” ?? Henry halhatatlan maradt.

Memari - 2015. 05. 17. 14:48

nargli: Adam teóriája szerint az eredeti fegyverrel történt halál ölné meg véglegesen, ezt akár értelmezhetjük úgy is, h azzal válna újra halandóvá. (Ez volt az utolsó halála, mert már csak a végleges következik – ezen sokat lehetne még filózni)
A mitológiát fejtegethették volna még, de hát így jártunk…

Nikki - 2015. 05. 17. 18:06

Szerettem elejétől a végéig, és sajnálom, hogy nem lesz 2-ik évad, de örülök, mert jó lezárást kaptunk. A “folytatás” meg a fantáziánkra van bízva. Bár azt megnéztem volna hogyan adja elő ezt Jo-nak és az hogyan reagál erre.

ALDO - 2015. 05. 18. 18:29

Memari:
Ádám teóriája nem úgy szólt, hogy az eredeti fegyver megöli őket, feltámadnak, de már halandók lesznek, hanem, hogy abban a pillanatban végérvényesen meghalnak.
Tehát tévedett, mert a pisztoly nem ölte meg véglegesen. A finálé címe, a Henry Morgans Last Death-ot pedig el is magyarázta neki, amikor a földön fekve haldoklott a metróalagútban:
1. vagy igaz a teória és tényleg a pisztoly öli meg véglegesen, tehát meghal.
2. vagy nem igaz a teória és elteleportál Jo szeme láttára, tehát lebukik, így Henry Morgan jelenlegi élete véget ér. Képletesen.

jerrycomovie - 2015. 05. 18. 20:07

Ha elég sokan, sokfelé rinyálnak, talán kapunk egy évadot, mint a Jericho-nál.

ALDO - 2015. 05. 18. 22:16

Ja, kezdjük el küldözgetni a mogyorót az ABC székházba. Egyszer már bejött.

ALDO - 2015. 05. 18. 23:53

Bár így utólag nekem az sem világos, hogy Adam, hogyan szerezte meg a pisztolyt, ha Abe berakta a széfbe.

kiskiraly - 2015. 05. 21. 00:04

Sajnálom, hogy elkaszálták
A főszereplő jó kaszting volt.
Az azonban nekem több epizódban szemet szúrt, hogy a nyomozáskor a rendőrcsaj az ügyek megoldása alatt szinte csak statisztál Henrynek, lényegében a boncmester hívja fel a figyelmét a nyomozónak egy-egy lényeges összefüggésre.
Nem tudom ez mennyit változott az évad folyamán (csak az első felét láttam és a finálét),

werewere - 2015. 06. 01. 21:40

“John pedig 1965 óta nem ivott alkoholt”
Henrynél is volt egy ilyen poén: 26 éve nem ittál…

werewere - 2015. 06. 01. 22:56

Amúgy vicces nézni ez után a New Amsterdamot… mintha ugyanazt néznéd, csak egy párhuzamos világban… :D

ALDO - 2015. 06. 05. 17:34

werewere:
És 37 éve nem vezetett. A fináléban Abe mondta is neki, hogy “kizárt, hogy a kocsim közelébe engedjelek. Bocs, de veled ellentétben én nem vagyok halhatatlan.”

Nutella - 2015. 07. 09. 11:49

https://www.change.org/p/abc-s-forever-to-continue-for-another-season?recruiter=339616311&utm_source=share_petition&utm_medium=copylink

Itt lehet aláírni a petíciót a folytatásért. Már csak hétezer ember aláírása hiányzik!

Nutella - 2015. 07. 09. 11:50
Nutella - 2015. 07. 25. 13:37

Hehe. Dr.Csont, első évad 18. rész.

“A csontok háromszáz évesek. Feltételezéseink szerint az áldozat Henry Morgan hajóján szolgált”

szbea - 2015. 07. 31. 20:49

Még csak az első részt néztem meg, de csak nekem van olyan érzésem, hogy a Hegylakó néhány ötletét átvették? A világháborúban talált gyerek, akit felnevel (csak itt fiú, a Hegylakóban lány volt) és akivel régiségboltjuk van…

winnie - 2015. 08. 02. 11:05

ld. a pilotkritika, ott is felmerült a hegylakó. van hasonlóság más is, de a két sorozat nem nagyon hasonlít egymásra.

szbea - 2015. 08. 03. 21:08

Tényleg, köszi :)

winnie - 2016. 03. 15. 09:37

a készítő beszélt a 2. évados tervekről, amik sosem fognak már megvalósulni. ezen a két linken vannak az infók összefoglalva:

http://tvline.com/2015/09/17/forever-season-2-lucas-learns-henry-immortal/
http://tvline.com/2016/01/20/forever-season-2-what-would-have-happened-henry-wife-spanish/

Bianka - 2016. 09. 07. 18:49

Nem csodálom, hogy nem jött be az embereknek. Van egy pasi, akinek “betöltöttek az agyába” egy csomó lexikális tudást, pl. ezt a festéket x éve nem használják, utoljára amott alkalmazták, ott járt a pasi. Irreális! A nyomozónő meg nem kavar sok vizet, mindent Mr. Komputer Agy old meg, a csaj meg megy, ahová küldi.

Kakadu - 2016. 10. 11. 16:01

Hááát, Bianka, igen, azért kellett elkasználni, mert manapság a tudás nem menő. Szomorú…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz